#egyszer régen

[fovarosiblog]

Tetszőleges magyar kisváros főtere:

- térkőből kirakott minta

- padok szétrohadt, az átadás óta egyszer le nem festett fa elemekkel

- szépen felújított homlokzatú ház, régen egy zsidó kereskedőé volt, ma egy volt jobbikos viszi az aljában a Vanília cukrászdát

- szocialista szállodaépület, mérsékelt forgalommal és műszálas abroszokkal

- "e házban lakott" emléktábla

- archaizáló cégtáblák, feliratok, kandeláberek, amelyeknek semmi közük amúgy az eredetiekhez

- papírbolt / gyerekruházati bolt comic sans serif feliratokkal

- Kossuth szobor

- gagyi zsáner szobor talapzat nélkül, ami egy foltban fényesre van kopva

- katolikus templom

- testvérvárosok távolsága a padló kövében vagy oszlopon

- fa mintás barna müanyag nyílászárók felül íves záródással

- MBH bank fiók

- díszkút csobogóval (víz nélkül)

- lakberendezési bolt, tele 20 cm-nél kisebb fiszfasz szuvenyírekkel

- pékség

- szocialista lakóház, felül tégla betétek a homlokzaton, vasbeton szerkezet, az aljában OTP fiók

- panzió, ólomüveg utánzatokkal és gipsz ablakkeretezéssel, felül két félkörből két ablak a tetőtérben, az udvarban fából ácsolt terasz műfű borítással.

[ciganyolga]

Kurva régen jártam ezen a szar oldalon, viszont rögtön szembejött egy posztod, és igazából csak annyit kérdeznék, mert a 2022-es kiszeltünde™ kalendárium(i banyánál) elfáradt a kezem a tekeréstől, hogy mivan büdöscsirkével, ugye megvan még?? :(((

Nem is tudom, hogy mondjam el, de a Pocakot aka Büdöscsirkét tavaly novemberben, 14 éves korában elvesztettük :(

Megszakadt a szívünk és minden egyes nap rettenetesen hiányzik, nagyon sokat emlegetjük, hogy mennyire ki lenne készülve egy egy éves gyerek folyamatos abuzálásától.

És a legkülönfélébb dolgokról jut eszembe: a DMben az állatkajás résznél, amikor tonhalas tésztát csinálok, és nincs kinek odaadnom a konzervet kinyalogatás végett, a kamrában, ahol a klotyója volt és ahol azóta is macskapisa szag van, a fürdőben, ahol villanykapcsolás után a mai napig megnézem, bent van-e, nehogy rálépjek, hazaérkezésnél, amikor a lépcsőházban már fülelek, hogy nyervog-e. És nem nyervog, és ez rettenetesen szar. :(

Nem hiszem, hogy készen fogok állni valaha egy másik macskára, aki nem a Pocak.

(A gyerek majd egyszer úgyis kikönyörög magának valami állatot, amit majd persze én látok el, remélem, nem madárpókos alkat lesz.)

[riariahistoria]

1514. július 20.

Temesváron kivégzik Dózsa Györgyöt. olyan Trónok harca delux módon.

Makfalvi Dózsa György egy régi székely nemesi család leszármazottja volt, plusz végvári vitéz. hát mi egy ilyen ország vagyunk, az egy szem parasztfelkelésünket is egy nemes vezette (oszt csodálkozunk, hogy egy exfideszes nyikhaj szőke a jelen ellenzékünk minden reménye), aki aztán a szocialista haza nagyrabecsült alakja lett, annyira hogy nagybátyám sokáig szentül hitte hogy Leninnel harcolt Dózsa, azért kapta a rajuk a nevét (nem, végül nem lett történész a nagybácsi, érthető módon).

De vissza Dózsához, a sztorija, amiért a szocialista haza huszasán végezte dióhéjban a következő: mindenki túltolta.

a pápa, hogy kompenzálni akart a pápaválasztáson ellene elbukó magyar bíboros, Bakócz Tamás felé, nagyívű és akkoriban szépnek gondolt feladatot adva emberünknek, szervezzen egy európai keresztes haderőt a szokásos, ha nincsenek nyári fesztiválok menjünk és öljük egymást program keretében. az összegyűlt parasztok (és szabad kereskedők, termelők, sőt, kisnemesek is), akiket a toborzás után hazarendeltek volna aratni meg csinálni amit kell, ám nekik ez vhogy annyira nem jött be, mert már eléggé unták. Dózsa alvezére Lőrinc pap, aki nem hazaküldte a báránykákat hanem törökbarát árulóknak kiáltotta ki a királyt meg mindenkit aki a hadjáratot meg akarta vétózni. és persze Dózsa György is (ugye te is hallod a 3as metró bemondóját hogy Dózsa György út?), aki leszarta hogy a bulit lefújták és gondolta elindul és majd Szapolyai János seregével egyesülve mégis mennek a törököt aprítani a szokásos módon.

hát nem jött be, az országhatárt végül senki sem lépte át, de legalább gyors volt. pár csata, némi kastélygyújtogatás és ebből lett a proletármozgalom egyik nagy hőse, akit amúgy rettenetesen ítélt meg az ország sok-sok írástudója a kirobbant felkeléssel együtt (nem csoda, aki a krónikát rendeli az a maga verzióját akarja olvasni. és akkor van pofánk a XXI. század véleménybuborékára mutogatni hogy bezzeg régen). az igazság persze se nem fekete se nem fehér; nem szép felgyújtani vmit meg karóba húzni aki szembejön, de a társadalom amiben éltek azok az emberek nem sok változást ígért a világon senkinek sem ott a vödör alján, így a történéseket határozott társadalomkritikának kell felfogni. amiért aztán olyan törvényeket kaptak hogy a fal adta a másikat, az ország meg bekövesedett egy reformálhatatlan torz állapotba és a rossz vezetésnek hála pár évtized alatt megágyazott a török bulikának. de ez már egy másik történet.

most azért jóval másabb a helyzet, a huszasunk már fémpénz és annyit sem ér, hogy ha leesik lehajolj érte, mert azzal annyi kalóriát égetsz el, hogy azt visszapótolni legalább 200 forintba kerül, oszt máris 180 deficitben vagy és hol a nap vége. plusz van facebook ahol lehet a hasztalan höbörgéseket lájkolgatni, amivel minden feszkó levezethető (de a tiktok jobb mert azon susie5152rose kibaszott szép körmöket épít és kurva jól összehangolja azokat a Stanley bögréivel), bár amondó vagyok mindent is újjá lehet építeni, és a kiprivatizált kastélynál, amit a gecibe felgyújtottunk süthetünk akciós aldis szalonnát, egyszer egy heves nyárban ha letettük a dolgavégzett egyenes kaszát.

[ajtostolahazba]

Jövőre Veled, ugyanitt...

Tegnap találkoztunk. 28 éve szerettünk egymásba, hittük, hogy majd egyszer mi együtt leszünk, mert ennek így kell lennie, mert két ilyen egyforma ember egymásnak van rendelve. aztán egy véget nem érő saga után mindketten jártuk a magunk útját, elváltunk az épp aktuális felségünktől/férjünktől, rosszul időzítettünk, elköltöztünk egymástól távol..de valahogy mindig ott volt bennünk a gyermeki hit, hogy eljön a mi időnk, sokszor vicceltük el, hogy egy koedukált idősotthonban fogjuk majd egymás kezét és beszélünk arról, milyen jó is volt a szex, amikor még tudtunk mozogni...:)) Fotók oda-vissza, gyerekek, unokák, örömök, gyász, egy-egy részeg éjszakán titkos telefonok, amikor ugyanazzal az érzéssel tudtuk mondani a másiknak, hogy szeretlek, mint régen. És el is hittük. 6 éve találkoztunk, akkor töltöttünk együtt pár órát, de a rendszeres beszélgetések megmaradtak. És eljött a tegnap... Megöregedtünk, de senkit nem érdekeltek a hason azóta keletkezett hurkák, a megőszült szakáll, mely alól ugyanaz a mosoly villant ki, a gondokban elmélyült ráncok, a rövidlátás vicces tünetei... Így volt ez mindig: félszavakból is tudtuk mire gondol a másik, ültek a poénok, a régiek is, amiket csak mi tudtunk, be se fejeztük a mondatot, a másik már tudta mi lesz a vége. És nevettünk rengeteget. Boldognak és elégedettnek kéne lennem, hogy tudom, valahol valaki szeret, tényleg, aki keresztül autózza a fél országot pár együtt töltött óra kedvéért, ami most hajnalig tartó beszélgetést jelentett, hol mélyen, hol viccelődve, keveset rágódva múlton és jövőn, de nem feszengve, csak úgy, mint régen... de volt ott valami, amit azelőtt sosem láttam: csak kétszer-háromszor vettem észre, valami idegen... szomorúság? Sosem éreztem ilyen erősen az idő múlását, sosem rémített meg ennyire még, hogy tudom nincs már előttem annyi, mint mögöttem. Büszke vagyok arra, aki lettem. Még ha el is tűnt a számból az az émelyítően édes íz: a reményé, tudom, hogy az út, amit választottam, még ha magányos is, szabadabb, mint bármi! Önkéntelenül is hátrébb léptem, sokkal bölcsebben néztem pár pillanatig ezt a két embert, akik ma már tudják, hogy elszalasztották életük nagy lehetőségét. És így már el tudom engedni. Dolgunk volt egymással, van is, lesz is. Mindig szeretni fogom, de ez a börtön az ő élete, az ő választása. Én a helyemen vagyok. Szabadon.

[angelofghetto]

szakmai ártalom

Nem tudom, a pszichológusok hogyan hallgatnak egy beszélgetést egy társaságban, vagy a dokik el tudnak-e vonatkoztatni a látható testi tünetektől szembejövő emberek vonatkozásában, vagy megszólal bennük a szakmai reflex, és egyből diagnosztizálnak.

Nálam ez amolyan becsípődés. A lányom nem hajlandó velem ruhaboltba menni, mert mindig lebeszélem, ha hibát látok a kivitelezésen, de őt ez idegesíti, mert csak azt nézi, hogy jól áll-e neki, amit felpróbált. Én meg gyakran nem a ruhát veszem meg, hanem a benne rejlő lehetőséget, azt, amilyenné majd átalakítom. Ettől ő kivan.

Van ez a film, amit egyébként imádok, A csábítás elmélete. Klasszikus példa, hogy a zárójelenetben nem tudom nem észrevenni, hogy a raglánvonalon nem egyeznek a vízszintes csíkok, és hogy bicepsz magasságban is az egész ujja egy centivel lejjebb van szabva. Ráadásul én a kabát alját a sötétebb résszel kezdeném az aljánál, mert az jobban lezárja a kabátot alul, a világos résszel kicsit befejezetlen. Szóval ezt ritkán tudom kikapcsolni. Régen úgy hívták az ilyenféléket, hogy szakbarbár :)

És akkor ide illik a történet, amit egyszer talán már feltettem ide:

A család krimit néz. Kiéleződik a feszültség a cselekményben, lassan nyílik az ajtó, bejön egy férfi szürke öltönyben, a fejét még nem látjuk... ez az a perc a film végén, mikor végre kiderül, ki a gyilkos. És ebben a felfokozott pillanatban...

Én: - Úristen, milyen rondán van bevarrva ennek a zakónak az ujja! Mindenki: - ANYAAAAAAAA !!!

[bugajakab]

Merevedési probléma

Erről a témáról aztán szinte senkivel sem tudok beszélni az egyik legnagyobb férfi tabutéma.

45 évhez közel engem is elért, eddigi kapcsolataimban ezt megoldottam mint utóbb kiderült erőből de ez az erő mára elfogyott, mondjuk ehhez kellett egy elég zűrös elmúlt négy évnyi magánélet és egy olyan mostani partner aki szinte mindent megtett hogy ez kialakuljon én meg abszolult partner voltam ebben.

 Az első randin elmondta hogy ő az elmúlt másfél évben talált magára szexuálisan jobbnál jobb partnerei voltak jobbnál jobb szexuális élményekkel. Ugye azok a magunkkal szemben támasztott elvárások szinte lebénítottak az első együttlétünkkor de ezt akkor még rá lehetett fogni az alkoholra. Viszont utána ha volt is kezdetben erekció az aktus közben megszűnt de valahogy csak sikerült a végére érni, míg egyszer egyik reggel egyáltalán semmi altesti reakció pedig volt ingerlés, teljes csőd ekkor jött a megjegyzés hogy lehet hogy le kellene cserélni engem egy fiatalabbra. Mint férfi itt teljesen összeomlottam hihetetlenül a szívemre vettem, napokig teljes letargia az okok keresése. Valami gyors megoldás kellett hát rendeltem a netről potencianövelőt. Nagy reményekkel bedobtam egy felet, a kezdeti hatás mindenhol vérbőség, szinte éreztem hogy zakatol a fejemben a vér de a hatás odalenn sem maradt el viszont a szex valahogy nem volt jó. Ez igy ment pár hétig aztán már a potencianövelővel is egyre bizonytalanabb lett az erekció és ekkor jött a következő felütés, megkérdezte hogy mit szólnék ha nyitott lenne a kapcsolatunk mert neki ez a szex nem kielégítő neki ettől többre jobbra van szüksége amit egy előző 30 év körüli partnerétől megkapna. Itt jött a következő összeomlás ekkor már jött a depresszió és a szakítás. Itt éreztem hogy ebből egyedül nem fogok kimászni.Hetekig szinte semmi életjel nem jött lentről se reggeli erekció, se magamnak ingerlésre semmi.

Kezdtem vérvétel,urológus,hormonszintmérés,ultrahang minden a legnagyobb rendben találtak. Az urológus mondta hogy a vérképem hormonszintem mint egy 25 évesé túl jó értékek hogy ilyen problémám legyen. Ő nagyon mást nem tudott csinálni mint receptre felírt potencianövelőt. Mivel rendszeresen sportolok súlyfelesleg sincs. Szóval a testi okokat kizártuk.

Ezután kezdtem el keresni szexuálpszichológust, mivel a város ahol élek itt nincs ilyen igy olyanok jöhettek szóba akikkel online lehet konzultálni. Érdekes hogy a szexuálpszichológusok nagy százalékban nők akikről eleinte azt gondoltam hogy ezekre a problémákra teljesen máshogy látnak rá mint a férfi kollégáik. Nagy gonddal kiválasztottam két férfi szakembert mivel telefon szám nem volt csak email cím igy emailben kértem időpontot semmi válasz nem jött aztán írtam még kettőnek onnan sem jött semmi válasz aztán akik szóba jöhettek írtam mindnek ebből kettő válaszolt hogy nincs időpontja végül sikerült időpontot egyeztetni egy tündéri kedves közvetlen szexológus nővel. Az első feltáró beszélgetés nagyon jól sikerült, szorongásos erekciós problémával küzdök. Ezt a szorongást próbáljuk feloldani a jövőben különböző módszerekkel. Már az első beszélgetés után éreztem hogy mintha valamennyit leraktam volna a lelki teherből. Visszatértek a reggeli merevedések és kezdek benne hinni hogy egy megfelelő partner mellett újra az lehetek aki régen voltam.

Szóval kb itt tartok most hosszú még az út mire minden rendben lesz. Kedves férfitársaim ne féljetek segítséget kérni mert még mindig jobb felvállalni ezeket a rázós beszélgetéseket mint nulla önbecsüléssel élni.

[borharisnya]

Még egy éjszaka

Gyerekkorában, egyszer egy csapdába szorult farkaslábat talált, csak a lábat, az állat nem volt már ott, erre gondolt most, azt gondolta, ilyen ez a tél. Úgy fekszik ez a városon, mereven, jövő nélkül, csonkán. A házak, mint a karóra húzott madarak, vérükfolyottan, üres szemmel állnak, kényszerű függőlegesben.

A konyhában nem volt vészesen hideg és tüzelő is akadt még. Krumpli is. Ha nem nézett ki a régi cselédszoba ablakán, nem látszott, hogy a nagy, háromemeletes ház másik fele találatot kapott. A falak túllógtak néhol, túl a padlón, mennyezeten, ki a semmibe, mintha a ház kinőtte volna a ruháját. Vagy ahogy egy vásott fog reped el.

Csak ők laktak már itt ketten, ő és a Szarházi eggyel őalatta.

Mostanában nem hallotta, hogy Szarházi a tüzét kapargatja, régen a közös kémény mindig felhozta a lenti konyha neszeit. Talán elfogyott a fája, gondolta. Aztán nem gondolt rá többet.

Míg főtt a krumpli, átment a nagyszobába, az Öregek laktak itt, meg az apja, amikor kicsi volt. Nézegette a képeket. A Mama a Papa halála után mindent ugyanúgy hagyott. Szekrényt, iratokat a fiókban, ágyat, fotókat. Ezen fiatal házasok. Ezen kisbaba az apja, meg a nénje. Tó mellett, talán Balaton. Aztán a dédszülők háza, ahol a csapdát találta. Iskolák, pólyák, ünnepek. Kívülről tudta mindet. Kívülről tudta a szobában a székeket, a plafon ábráit, az ablak hangját, ha fújt kint a szél, az igazolványok kemény lapjait, a szekrényben a bennehagyott ruhákat.

Az öregek elmentek régen, először a Papa, nem sokkal utána a Mama. Az ő apját már a háború, az anyját a gyász vitte el. Saját családról álmodott még nemrég, férjről, gyerekről, de ebben a városban már nem voltak férfiak.

Megint eszébe jutott a Szarházi. Nagy a csend nála. A nevén gondolkodott, valamiért nem jutott eszébe, pedig nemrégiben még ott állt az öreg Szarházi ajtaján. Valaki leverhette és egy sárga csillagot festett a helyére. Érdekes, nem is tudta, hogy zsidó. Hogy miért gyűlölte ilyen engesztelhetetlenül, azt sem tudta. Örökölte ezt a gyűlöletet. Az öregapja rúgta vele össze a port még az ő emlékezete előtti időkben. Nő volt, vagy vagyon? Nem tudta.

Letörölte a polcokról a port, becsukta az asztal fiókjait.

Visszament a konyhára, a fővő krumpli melege megnyugtatta. A levegő a beleforrt víztől meleg volt és selymes, ugyanolyan, mint gyerekkorában. Mikor a papa az asztalnál ült még és mesélt.

Az éjjel aztán megint közel húztak el a repülők. Mintha egy óriás gyomrában lennénk, gondolta, mintha lenyelte volna a várost, a kerületet, a félbetört házakat és most köveket nyelne utána, mint a madarak, hogy mindent összezúzzon és elemésszen.

Nem laksz jól velünk!!! - kiabálta a bombák közötti émelyítő csendben, sovány a Szarházi is, zörög az öreg vállában a csont, látta egyik nap fentről, ahogy a kékítő hidegben tavaszi kabátban az utcára megy. Mit csinál? Miért nem bújik el? Hát nem tudja, hogy zsidókat azonnal lelövik, vagy elhurcolják? Hová megy ez a vén bolond? Sánta és sovány, ugyanúgy sántít, ahogy a halála előtti években a Papa is sántított.

Nem aludt többet aznap éjjel.

Reggel bement a nagyszobába, kihúzta a fiókokat, megolvasta az összes igazolványt. A Papa halotti anyakönyvét a konyhai kályhába vetette. Aztán sorra a fényképeket. Mindet, amin a Papa rajta volt. Mint a hanyattfordult bogarak, gondolta, olyanok, ahogy égnek.

Eggyel több krumplit rakott a pici lábosba. Felvette a nagykabátját, a Papa régi puha, sárga kabátját a karjára vetette. A konyhában jó meleg volt, a lakás többi része is elviselhető, de a lépcsőházban jobb, ha az ember nem nyúl az öntöttvas korláthoz, ha nem akarja, hogy odafagyjon a keze, olyan metsző a hideg.

Az eggyel lejjebb lévő ajtón bekopogtatott.

- Dezső bácsi, Aranka vagyok! Hallja, én vagyok, a Géza unokája. Kérem, a Jóistenre kérem, nem bírok ki még egy éjszakát egyedül, bácsi, jöjjön fel velem!

[bragganhyl]

Egysze' vót, hó nem vót, tőtént egyszer réges régen kábé három nappal ezelőtt, egy Paraszt Bertalan nevű paraszt, akinek tiszta kékesződre vót festve a haja temperával kigondolta, hogy lemegy é a strandra magába

[tattoodfirewicca]

"De én tudod inkább nem beszélek róla

Ez jobb ha mások szívét már nem nyomja

Így is tele vagyok régi sebhelyekkel

De továbblépek és talán majd egyszer

Minden ugyanúgy lesz mint

Amikor még régen kint

Játszottunk, és nem számított

Hogy ami nem öl meg az fájni fog"

[sztupy]

Noname

Jó régen házasodtunk, külföldön, úgyhogy csak külföldi házassági kivonatunk volt nagyon sokáig. Nem is nagyon kellett semmire, nevet sem akartunk váltani, mert hát nem birtokoljuk egymást, aztán idővel el is felejtődött az egész, amíg ugye nem jött a baba, igazából még itt se volt szükség rá amíg nem akartuk, hogy a babának legyen magyar útlevele.

No de ne haladjunk ennyire előre, szóval megjött a trónörökös, és hát ilyenkor ugye neki is kell valami vezetéknevet adni, de úgy voltunk vele, hogy adunk neki egy harmadikat (ami amúgy szépen harmonizál keresztnevével), ha valamelyikünk vezetékneve később esetleg megtetszik neki, akkor majd később felveszi, az már az ő döntése lesz.

Tekintve addigra már volt skót állampolgárságunk, plusz ő is kint született, ezzel nem volt semmi gond, szépen bementünk a hivatalba születése után két héttel, mondtuk hogy én vagyok X, feleségem Y, a gyerekem viszont Z lesz, mondták teljesen oké, nincs ezzel semmi gond, megkaptuk szépen a papírokat, pár hét múlva meg már jött az útlevele is, benne a nevével.

Aztán mentünk csináltatni magyar útlevelet neki.

HátHogyAztÚgyNemLehetKéremSzépen!!! HátMilyenHülyékMárASkótokHogyEztHagyják!!! IlyenIttNemLesz!!! AMagyarNeveSemmiképpsemLehetMásMintValamelyikSzülőé!!! AmúgyisHogyKépzeljükHogyMégMindigNemRegisztráltukBeAKülföldiHázasságunk!!! MertAkkorKellettVolnaMegmondanunkHogyAGyereknekMiLeszAVezetekéneve!!! StbStbStb...

Erre mondtuk, hogy itt a skót útlevele, benne ez a név szerepel, itt az anyakönyvi kivonat, minden már le van papírozva, innen vissza már nem lépünk.

HátDeAztAkkorSeLehet! Menjünk szépen vissza a skótokhoz és mondjuk nekik, hogy változtassák meg a gyerek nevét!

Erre mondtuk, hogy nem, úgyhogy más módszer lesz itten. Kicsit ekkor már örlődtek, de aztán jött a nagykövet maga (vagy ő csak kiskövet volt nem tudom), és kiötöltük a Megoldást™:

Anya felveszi a gyerek nevét, mondjuk művésznévként úgyis a médiában dolgozik (ezt amúgy tervbe volt már véve, pár brit iraton már így szerepelt a neve, ezeket csatoltuk is a kérvényhez)

Küldünk egy névváltoztatási kérvényt, a kisnagykövet majd ír hozzá egy ajánlást is vagymi

Anya ezután kap új anyakönyvi kivonatot a magyaroktól

Az alapján kapunk új házassági kivonatot amiben már rendesen szerepelhet az, hogy a gyerek neve Z lesz

A gyereket ezután be lehet már rendesen anyakönyveztetni

És kap útlevelet is az igazi™ nevével

Ezután elmondták vagy 3x hogy nagy szerencsénk, hogy Edinboróban csináltattuk ezt a kisnagykövettel, mert Londonban a nagynagykövet ilyet nem csinálna meg, legyünk hálásak, stbstb., kifizettünk vagy £100-ot, egy hónap múlva jöttek az új papírok, hogy a névváltoztatás engedélyezve, a gyerek most már legálisan létezhet, jött az útlevele is meg miegymás.

Már csak az hiányzott hogy az új házassági kivonattal felvegyem feleségem új nevét, de aztán jött a Covid úgyhogy ezt nem sikerült. Mondjuk a skót papirokon már persze ott is ott az új nevem, mert azt egyszerű elintézni, de majd egyszer rászánom magam hogy a magyarokkal is elintézzem ezt valamikor.

[csacskamacskamocska]

Egy jó ismerkedős szöveg

kéne, ezen gondolkodtam éjjel. Hogy valójában, részben a tumblis kicsúfolásokból okulva, milyen is egy jó bemutatkozás. Sok hely nincs rá, csak pár mondat. Első változat: Én, én, én!!!!.... Én ilyen vagyok, olyan vagyok, mikkel foglalkoztam, mi érdekel, mit szeretnék még az élettől. Gondolva, hogy a LOVAG jön, érdeklődve nézi a fotómat (amit a barátnőm csinál hamarosan, hogy se túl kihívó, se túl apácás ne legyen, le kell cserélnem a mostanit) szóval lovag jön, hűdehelyes ez a nő, na nézzük, 165 magas (befér a lóba a kocsiba még fekve is) nem túl kövér, nem is deszka és asztamindenit mennyi minden érdekli a keresztesháborún kívül is, hát mivel én is egy ilyen érdeklődő, okos, nyitott lovag vagyok, aki a bádogjára is vigyáz, hát nosza! Beszélgessünk! (tegyük föl, hogy a lovag tud beszélgetni. Arról is kéne írnom, hogy az milyen, aki tud és milyen az, aki azt hiszi, hogy tud, pedig nem) De nem ez történik, hanem jön a 150 kilós segédjegyzőhelyettesalbérlő egértenyésztő lónepper és azt mondja, hogy ismerkedjünk! Jólnevelten reménykedem, hogy hamar rájön, hogy nincs közös jövőnk, de nem jön rá, mert nincs agya. Viszont kitartóan, bár unalmasan tud udvarolni. jajdeszép vagy. Hát mondom, hogy jajdeszépvagy!!!! Második változat: Inkább azt írni mit várok. Pfuj, pfuj, rengeteg elvárás, és mi van cserébe? – mondanák a kritikusok. Az elvárásokkal amúgy azoknak van bajuk, akik nem ugorják meg a lécet. Ha szembetalálkoztam egy olyan szöveggel, hogy bocs, de én csak a nádszál karcsú atomfizikusnőkre indulok be, akik nem idősebbek 25 évesnél, én csak továbblapoztam. Nem vagyok az, haladjunk. Nem váltott ki belőlem semmilyen indulatot. Hát valaki bármiféle elvárásai miért érdekelnének engem, amíg ő maga nem érdekel engem? Keresi a boldogságot, ahogy én is meg mások is. Legyen szerencséje! Az elvárásokkal inkább az a bajom, hogy rém unalmasak és a másik oldalról nehezen megfoghatóak. Légy okos! – mindenki, de tényleg mindenki okosnak tartja magát. Legyen jó humorod – akinek az alpári pinás-segges humorán ötvenen röhögnek, az is viccesnek gondolja magát. Legyél érzelmileg felnőtt – erről is csak utólag tudjuk, hogy nem voltunk azok. Ezek nélkül nem tudok élni. Konkrétan fizikai fájdalmat okoz, ha a másik emberben ezek nincsenek meg. Nem akarok olyanokkal kapcsolatot tartani, akik ezeket nem hozzák kellően magas szinten. Amúgy itt szokott elbukni az ismerkedés. Te butább vagy nálam, te nem érted a viccet és nem tudsz lazulni, te meg nyafogósabb vagy mint én. :( Búcsú. Mint látható, semmi anyagi elvárás nincs. Ami nem igaz. Az ember alapból feltételez és elvár az övével minimum egyszintű egzisztenciát. Hogy a másiknak van egy rendezett élete, egy jövőképe az öngondoskodásról. Harmadik változat: Ez a szerencsejátékos változat, amikor az ember valami roppant kreatív szöveggel áll elő, bízva benne, hogy az ideális partner és kizárólag az ideális partner harap a dologra. Elárulom hogy a kreatív emberek más kreatív emberek kreatív szövegeire nem vevők. Mert a társkereső jobban hasonlít egy áruházi katalógusra, mint egy magazinra. Ki venne meg egy barkácsgépet amihez az a szöveg van, hogy éjszaka nem használható, mert pihennie kell, nyáron vigyük ki a szabadba és tegyük a fűre, időnként pedig engedjük, hogy más barkácsgépekkel találkozzon. stb, stb. Negyedik változat: Elvont szépirodalmi idézet. Szerelemről, halálról, lélekről, szeretetről. Ez szerintem jó. Garantáltan csak érzelgős debileket vonz. Akinek olyan kell, ennél jobb nincs! Ötödik változat: Úgy se. Itt úgyse találom meg, nem hiszek benne, és hasonló rinyálós, nemvállalós, buta szöveg. Tökéletes mágnes az anyáskodóknak ÉS a narcisztikusoknak, pszichopatáknak. A gondoskodók rátapadnak a reményvesztettre, az agresszorok pedig megérzik a vérszagot. A passzív agresszió szagát. Szóval kéne egy jó szöveg, kicsit én, kicsit te, kis kreatív, némi érzelem, némi bölcs belátás.

Egyszer régen írtam egy jó szöveget. Kb az volt, hogy olyat keresek, aki legalább azokat meg tudja csinálni, amit én. És felsoroltam, hogy miket csinálok. Többen is azt mondták, hogy nagyon jó, nagyon találó, nyilván kamuprofil, én biztos férfi vagyok. :/

Most akkor tudni kéne, hogy milyen vagyok, mit szeretnék és hogyan lépjek tovább. Nem csinálná meg valaki helyettem? Én meg a beszélgetős résznél beszállnék.

[stickalittle]

Ez most pörköltbe kellett, úgyhogy kinyitottam, de úgy döntöttem, mindent megiszok, ami itthon van, szépen egymás után, aztán nem veszek többé. Nem vésem kőbe, mert nem vagyok antialkoholista, de úgy általában ne legyen itthon pia. Mindig kíméltem az itthoni készletet, sőt, régen még vettem jobb borokat arra is, hogy elteszem őket, hadd érjenek, de mi a fasznak?

Ez itt csak hét éves, de ezután felnyitom a 10 éves borokat, aztán a 20 éveseket. Ki tudja, meddig élek, mi a fasznak tartogassam őket? Van egy 40 éves 6 puttonyos Tokaji is, azt arra az időre tartogattam, ha egyszer lesz gyerekem, akkor terveztem felnyitni. De már úgysem lesz gyerekem, utoljára azt fogom kivégezni! Így múlik el ez a kurva élet, baszki!

[nicedprssn]

Igazán jó soha semmiben

-S ha voltam is tán már nem hiszem - Nem voltam én. Lennék, de minek, ha nincs hitem

semmire viszem Asziszem. Régen, nem most, egyszer Jobb voltam, mint a jó Nem jó, mester.

De tedd el, ne vezessen se eszme, se teher ne telepedjen feleslegesen, te rettenthetetlen.

Mire vitted? Kivé váltál, Mikor minden mi tökély, Abból kihátráltál. Kivel? Mikor? Miért? Kivé? Egyedül most oktalanul váltam senkivé Miattad, mert úgy mentél, vissza se néztél rám. Lennék, ha lehetnék kellék. Használj, dobj el. Csak könyörgöm: Jöjj vissza egyszer! Visszajöttél, jöjj még ezerszer S ha jöttél ezerszer, kérlek: Már többé ne, Kérlek soha ne eressz el! Nem jössz, ugye késő? Így telt el az életünk, Te és én nem leszünk már végsők Külön létezünk Ahová indultunk, soha meg nem érkezünk Eltévedtél édes? Nem érzem már léted Így szánalmas életem véges A kés Éles A tűz Éget Az élet Nélküled Nekem Halál Mi Ma Vár(hat) Akár…

[anyadisszeretne]

Nincsenek érzéseink egymás iránt, de...

Egyszer régen szerettem

[angelofghetto]

krumplihéjpite

Hogy keretet adjak, azzal kezdem, mire tanítottak a netes társkereső oldalak. Amikor az első kultúrsokkból felocsúdtam, amit a tömény közönségesség és trágárság okozott, és eljutottam az értelmesebb réteghez, akik képesek és hajlandók voltak levelezni, rájöttem, hogy beleszerethetek előbb valaki lelkébe, gondolataiba, mielőtt tárgyi valónkban találkoznánk. Persze értek csalódások, amikor a személyes találkozás egészen máshogyan alakult, mint azt az írásbeliség alapján feltételezni lehetett, de nem mindig.

Olvastam a krumplihéjpités regényt, és utána évekig vadásztam a filmet. Kicsit más a kettő, mint ahogy az lenni szokott. Furcsa mód, nagyapámnál töltött nyaraimat idézte fel. A tárgyi környezetüket. A fényesre kopott fából és fémből készült használati tárgyakat, a dróttal összeerősített fajátékokat és szalmával tömött macikat üvegszemekkel. Az eső utáni kert illatait, a nedves vállú posztókabátokat, az öreg konyhák párás melegét, a sparheltben duruzsoló, pattogó tűz hangjait, a régi könyvek illatát, ahogyan a vitrázsfüggönnyel takart üvegajtaját kinyitották a könyvszekrénynek. A hagyományos írógépek kopogását (és csilingelését a sor végén), a tintaceruza jellegzetes színét, ahogy megnedvesítés után lilásra váltott, a töltőtoll sercegését a papíron, ahogy képes levelezőlapokat írunk mindenkinek mindenhonnan, főleg utazások, névnapok és a nagy ünnepek alkalmával. (Én is töltőtollal tanultam írni, persze csak másodiktól, és golyóst csak ötödiktől használhattunk, mert a tanár szerint azzal egészen más az íráskép.) Nagyapa mosolyog felém hamiskásan az asztal fölött, ahol dróttal vagy enyvvel épp megreparál valamit (a dolgok természete szerint). Nagymama a kályha mellett ül a fotelban a hengermintás festett fal előtt és zoknit stoppol, vagy a konyhában a gyúródeszkán sodorja a nudlit. És mindezt az óra tikk-takkja kíséri a tálalószekrény felől, ami taktust üt a nyugodt napok alá, és csak nagyon halkan juttatja eszünkbe, hogy ütései mutatják az egy irányba haladás másodperceit: memento mori. És ez nem száz éve volt, csupán egy emberöltő.

Ez a film visszaad ebből valamit. Szagokat, ízeket, a szeretet és aggódás, a valahova tartozás melengető érzetét. Hogy régen volt idő és lehetőség udvarolni, hogy az emberek először egymás lelkébe szeressenek bele, ezért tartottak sírig a szerelmek, nem csak a viharos idők miatt. Hogy mindenki számára adottak egy életben legalább egyszer a döntéshelyzetek, amelyekben csöndes szemlélő, gazember, vagy névtelen hős is lehet. És aláhúzza a tanulságot: a háborúkat politikusok csinálják, de az emberek veszítik el miatta mindenüket.

[ultra-foreveralone111-things]

Az egyik részem abban reménykedik,hogy egyszer csak meg jelensz nálam és minden olyan lesz mint régen..