#dharmagyakorlas

[dharmagyakorlas]

what can you imagine?

Van egy játékom egy ideje – amióta rájöttem, hogy a rám nehezedő, visszatérő, vagy úgy egyáltalán csak valahonnét előugró kicsit vagy iszonyatosan, de mindenképpen nyomasztó álmokból ez a kiút.

Amikor megtörténik, egyszerűen kérdezd meg magadtól: Miért erre gondolsz haver?

És bármi is (lenne) a magyarázat, ha jól figyelsz rájössz, hogy valójában nincs magyarázat. Nem tudod, és ez itt a lényeg. Márpedig ha nem tudod, akkor engedd el!

Még hatásosabb felismerést (és megoldást), hoz az a kérdés, hogy: Mire tudnál ehelyett a szar helyett gondolni?

Egy idő után menni fog a válasz. Eleinte nehezen, és csak rövid ideig, de aztán egyre hatékonyabban hagyod magad mögött a szaros vödröt, a szenvedés völgyét – ki hogyan nevezi –, és kerülsz el normális helyekre.

[dharmagyakorlas]

THE END

Amennyiben az előző bejegyzésből nem derült volna ki, itt a vége. Ennyi volt. Nyista, kaput, konyec, finito.

Majd a következő Buddhával szemben leülök, magamba szívom a tudást és folytatom.

Viszlát! 🙂

[dharmagyakorlas]

Buddha nem létezik

Hosszas törpöngés, merengés, meditáció, álmélkodás, morfondírozás, és végül hosszan tartó belső konfliktusok árán oda jutottam, hogy Buddha nem létezik. Aztán a homlokomra csaptam, hogy nahát, tényleg! Hiszen 2500 évvel ezelőtt élt, tehát akkor már nincs.

Na OK, rendben, de ide el kellett jutni. Megbizonyosodni, végiggondolni. Nem erről van szó.

Hasonlóan a zsidó-keresztény kultúrához, nagyon régi történetekre alapozott valamit követünk, millió könyv keletkezett, rengeteg hittérítő (!) és tanító ontja magából az igét...miközben sokszor azt sem tudjuk a múlt héten mi történt, nem hogy 2500 éve.

Valójában mit is követünk? Valaki mondta? Működik? Láttam? Dehogy, és csak majd újabb 2500 év múlva jön a következő Buddha, magyarán, esélyünk sincs a megvilágosodásra addig...merthogy Ő lesz a következő.

De Te csak borulj le, gyere el vasárnap 9-kor, és ami a legfontosabb, 5000 lesz. 😄

[dharmagyakorlas]

hara

Gyerek, majd tinikoromban, amikor elkezdett kinyílni a világ, az egyik fantasztikus dolog a harcművészet volt. Tátott szájjal néztük a hongkongi akciófilmeket. Aztán ahogy egyre közelebb kerültem a valósághoz, hallottam dolgokat, amik a mai napig megmaradtak – bár lehet azt sem tudom, hogy eszik vagy isszák. Az egyik ilyen a hara volt, japánul az erőközpont neve, a köldök alatt – bár személy szerint jobban kedvelem a köldök mögött meghatározást. amikor harci üvöltés van, akkor "onnét hozod fel" az erőt, a haragot, a tipikus japán morgós hangadás gyökere ez.

Tudod mi az érdekes? Mások ezt szexcsakrának hívják, esetleg szakrális csakrának. Ezen filóztam hajnalban, de legalább asszem megértettem, hogy miért kúrnak és basznak az emberek. Mindkettő ugyanonnét ered.

[dharmagyakorlas]

mondd ki

A megoldás nagyon egyszerű. A Nemes Nyolcrétű Ösvényben le vagyon írva...de mi most ugorjuk át a teljes szöveget, és csak a bejegyzés szempontjából lényegesre koncentráljunk.

Azt mondja az egyik, hogy Helyes szemlélet, a rögtön utána következő pedig, hogy Helyes beszéd. Tessék, itt a megoldás.

Azaz, ha eljutsz addig, hogy elképzelj valamit, akkor

MONDD KI HANGOSAN!

Beszélj róla. A következő szint a Helyes cselekvés lesz, tehát előbb-utóbb elkezd megvalósulni.

Szívesen!

U.I.: a Helyes mindenhol nagyon fontos jelző

[dharmagyakorlas]

lelépni a szakadék széléről

Ezt a kifejezést nagyon szeretem. Akinek bármilyen szinten létezik az életében spiritualitás, az vagy találkozott már ezzel az állapottal, vagy nem tudja, hogy benne van, és persze az is lehet, hogy tudja, de nem meri meglépni.

Ez egy paradoxon. A szakadék széléig eljuttató nyughatatlan erők és a lépés megtételének félelme, hatalmas belső feszültséget okoz. Az ember keresi a racionális magyarázatot, de az addig működő, működést biztosító dolgok nem képesek megoldást adni. Minél inkább erőltetjük, annál messzebb kerülünk a választól.

Mindenki egyénileg reagál ebben a helyzetben. Befeszülés, megőrülés, kikészülés, összeomlás, tagadás, elmenekülés…egy biztos, belül borzasztónak éljük meg. Aztán előbb vagy utóbb megtörténik, ami addig elképzelhetetlennek tűnt. Higgadtan vagy tudatosan, de az is lehet, hogy egy vállrándítással, de megtesszük azt a lépést.

Ekkor történik meg a csoda. Nem zuhanunk le, és ami nagyon fontos, új szintre lépünk azáltal, hogy átélünk valami újat, ami addig elképzelhetetlen volt.

Na így lehet olyat is elképzelni, ami addig elképzelhetetlen volt.

[dharmagyakorlas]

korlátok

Nagyon klasszul hangzik a "Mit tudsz elképzelni?" kérdésre a válasz. Ja, hogy bármit lehet? Nos akkor…

Itt kezdődnek a problémák, vagy hívjuk inkább úgy őket határoknak. A saját határaink.

Azt vesszük észre egy idő után, hogy amik eszünkbe jutnak, amik megjelennek, azok ismerős dolgok. Persze eleinte ezért nagyon szeretjük őket, de aztán olyan gyanúsan ismerősek lesznek. Egy idő után pedig már idegesítően, zavarón ismerősek, vagy pont idegenek?

Eljutunk egy pontra, hogy felismerjük, ezek nem is a mi elképzeléseink. Ezeket láttuk már egy filmben, valaki mesélt róla, a múltkori könyvben olvastunk valami hasonlóról, és így képzeltük el…de nem mi találtuk ki.

Majd jön az üresség, esetleg az összeomlás: hogy találjak ki olyat, ahol még nem jártam? Amiről még sosem hallottam?

Hirtelen nagyon kicsinek érezzük magunkat. Kicsinek és elveszettnek a hatalmas Univerzumban. De van megoldás!

folytatódik

[dharmagyakorlas]

az nem lehet

Nagypéntek éjszakáján Győrben jártam. Szombat hajnalban sétáltam hazafelé, ehhez volt kedvem. Sötét volt, esett az eső.

Egyszercsak elértem egy utcához, amiről először azt gondoltam, hogy sosem jártam arra, de aztán eszembe jutott, amikor megláttam az utcanévtáblát: Vágóhíd utca. De kedves. Mentem tovább, és kiértem egy nagy sík területre. Tudtam hol vagyok, de akkor is – egy váratlan pillanatban megálltam, nem tudtam tovább menni.

Hajnali 3/4 4 volt. Tök sötét. Esett az eső. Egy árva teremtett lélek sem volt sehol. Se gyalogos, de még egy autó sem. Egy gazos placc közepén álltam, előttem vasút. Elhagyott, kihalt volt minden. Nem értettem. Ennél élettelenebb, elhagyatottabb, taszítóbb helyet keresve sem találtam volna, nemhogy egy 130 ezres északnyugat dunántúli város belvárosától pár száz méterre.

Egyszercsak hangosan megszólaltam: ez nem lehet!

Abban a hatalmas ürességben megszólalt bennem az egyik legfontosabb tanítás: Minden a tudatunk kivetülése. Kiestem magamból. Ott álltam, forgol��dtam, vizsgáltam a dolgokat...ez? EZ? Nem lehet, biztosan nem. Ha az volt a tudatom kivetülése, akkor egy sötét, katatón állapotban lennék. Akkor a taxi helyett nem választottam volna a hazasétát, még esőben is.

Valaki nem mond igazat!

[dharmagyakorlas]

fent és lent

Ennek a Hermész Triszmegisztosznak bizony igaza volt. Bár lehet, hogy nem is erről beszélt, mégis tökéletesen passzol a képlet. Ahogy kint úgy bent, ahogy fent, úgy lent. Nézzük.

A fejünk fantasztikus szerkezet. Kb. a felét tölti ki egy csomó érzékelő. Van kameránk (szemek), mikrofonunk (fülek), szaglószervünk, ízlelőbimbóink, és egy egység, ami mindezek jeleit fogadja és feldolgozza – az már egy más kérdés, hogy a maga módján. Egy biztos, ezek mindegyik kifelé irányul.

Abba belegondoltál már, hogy nyaktól lefelé van egy sokkal nagyobb kiterjedésű dolog, ami nagyon hasonlóan épül fel, és működik? Bizony a testről beszélek. Pillangók repkednek a gyomromban, kacag a májam, röhög a vakbelem, összeszorul a szívem. Szerinted ezek semmik?

Ezek a belső szerveink. Nem csak azért, mert belül vannak, hanem mert belső dolgokat detektálnak és jeleznek felénk. Csak nem tudunk róla, mert nem figyelünk rájuk. Pedig nem csak, hogy fontosak, hanem nélkülük, nem teljes a kép, azaz csak féligazságokkal élünk. Bizony, a kettő együtt juttat el a valóságba.

Ahogy kint, úgy bent. Ezt érzékelik a szerveink. Olyan rezgéseket képesek észlelni, amire a fejünkön lévő egyik szerv sem. Ahogy fent, úgy lent. Azaz a gerincen továbbítva az elme közli a magasból tapasztalatait. Összeolvasztják tapasztalásaikat egymással, hogy teljes képet kaphassunk a világról, középen önmagunkkal.

Hát nem csodálatos?

[dharmagyakorlas]

kapcsolat 4.

Mióta ez a felismerés az életem részét képezi, csodák történnek. Egyrészt értjük egymást, értem helyett érzem, ha valami nem OK számára, vagy pont, hogy OK. Ez annyira triviálisnak hangzik, mégis majdnem 50 évnek kellett eltelnie ennek a kapcsolatnak a létrejöttéhez.

A gyakorlásomra "csak" annyiban van hatással, hogy 30 évet zuhantam vissza. A kapcsolat, a megengedés, a gyere, neked is helyed van itt érzése fantasztikus dolgokat szabadít fel azóta. Már negyedik napja olyanokat álmodom, mint egy kamasz, és kb. abból az időből jelennek meg képek, élmények, fantáziák.

Tűpontosan ugranak be pillanatok, érzések, képek, mindent elárasztva. Nem tudom megregulázni őket, és nem is akarom. Egyszerűen hagyom, hogy ez most így legyen. Nyugodtan tombolja ki magát, túl sokáig volt bezárva.

Amíg megnyugszik, gyakoroljuk a kapcsolódást vele, azaz a lent, és az elmével, azaz a fent között. Jó, hogy itt vagytok srácok, gyerünk, találjuk meg együtt a fényt!

[dharmagyakorlas]

a kapcsolat 3.

A megoldást ez a felismerés jelentette, már csak azt kellett megtalálnom, hogy melyik a másik. A lehetőségekhez képest végigmentem magamom. Sikerült megállapítanom, hogy az egyik rész, amelyikkel kapcsolatban vagyok, az csak gondol dolgokat, de sosem cselekszik. A másik rész pedig háborog, jeleket küld, felrobban. Letisztult a kép.

Este, miközben meséltem az élményemről lett világos számomra, hogy ez a két rész nem más, mint a fent és a lent. Fent, az elmém – akivel nagyon jó kapcsolatot ápolok –, és lent a testem, a végtagok nélküli részről beszélek.

Tudtam, hogy ez a valós válasz. Vele mindig problémák és konfliktusok voltak, vannak. Nem igazán találtuk a kapcsolatot egymáshoz, egészen kicsi gyerekkorom óta. Az emésztésemről beszélek.

Ugyanakkor a felismerésemnek köszönhetően valami a helyére került. Megértettem, hogy a problémát eddig nyelvi nehézségek okozták. Egészen egyszerűen, Ő ott lent érez, és érzésekkel kommunikál. Sosem fog megszólalni, és gondolatok formájában megnyilvánulni.

[dharmagyakorlas]

a kapcsolat 2.

Egy idő után mégis azt vettem észre, hogy zavarnak dolgok. Az egyik részem nyugodt volt, és összeolvadt a testemmel, a külvilággal. Minden egy volt. Tudatosan lélegezve, tudtam hol jár a pulzusom, mennyi energiám van még.

Mégis, amikor már megint gyalogosok jöttek szembe a rekortánon, már megint egy nagytestű kutya fröcskölte a nyálát előttem keresztbe-kasul, nem csak gondolatok jelentek meg ezzel kapcsolatban, hanem a pulzusom is felment. Szólt az órám.

Nem értettem, miért történik mindez, ha az áldott jó "állapot"-ban vagyok…és akkor hirtelen megvilágosodtam. Persze nem először jártam ebben a kettősség állapotban, már korábban megfigyeltem ezt az anomáliát.

De akkor, hirtelen szétvált az érzékelés, és kiderült, hogy mindkét résznek igaza van. annak is, amelyik nyugodt, és annak is, amelyik háborgott. Mindkettő bennem van. Hoppá!

[dharmagyakorlas]

a kapcsolat 1.

Ez a kapcsolat a legfontosabb. A fentet és lentet köti össze. A minap futás közben találtam rá, a stressz segítségével. Ahogy azt kell, az ellazulás juttatott el a válaszhoz.

Az történt, hogy szokás szerint kialakult "az állapot" a futás elején. Aki fut, tudja miről beszélek, pár perc után belekerülünk egy bizonyos állapotba. Ilyenkor sok dolog megszűnik, és sok másik megjelenik. Átalakul az érzékelés, a figyelem.

Éppen fáj a lábam, már hetek óta, ami szinte minden lépésnél plusz terhet jelent. A figyelmem egy része folyamatosan oda összpontosul. Figyelem a fájdalmat, és próbálom megtalálni, hogyan jó neki. Természetesen ez az első időben fárasztó volt, de jött az ellazulás.

Ahogy azt tanultam, a Dharmában az ellazulás nagyon fontos, hiszen csak akkor érthetjük meg egy jelenség mikéntjét. A futás során végigmentem a fátylakon – elengedtem a külső tényezőket, aztán a belső dolgokon is átszaladtam, majd elkezdtem (át)értékelni a jeleket –, azaz amennyire csak lehet, kapcsolódtam a tudatommal.

[dharmagyakorlas]

gyakorlás

Ez a szó kikészít. Minél többet tudok meg a Dharmáról, annál inkább jövök rá, hogy mennyire keveset tudok. Ráadásul sokszor fogalmam sincs mit és hol keressek.

Persze itt van a legfontosabb dolog: a tanult, kapott és halott dolgokkal történő gyakorlás. Hiszen az egésznek semmi értelme, ha nem használjuk. Ám mielőtt elérnénk ezt az állapotot, fel kell dolgozni, és saját magunk számára érthetővé kell tenni. Ez a gyakorlás, a Dharma esetében pedig a Dharmagyakorlás.

Már az is állandó tevékenységgé vált, hogy a megfelelő irányt kiválasszam. Mi az ami érdekel, méginkább mi az, ami megjelenik az életemben? Hol kezdjek neki? Ki vagy mi a hiteles forrás? Már tudom, hogy a fény eltűnésének az oka, a Tanító eltűnése. Nem bánkódom miatta, annyi tudást és anyagot adott át, elleszek vele egy darabig. Mégis, amikor ez ember elér egy szintet – még ha pillanatokra is –, és onnét visszasüllyed…nagyon nehéz nekiállni, és egyedül, magunktól újranekivágni.

Pedig ez maga az Út, ami a dolgok megismerésének alapja, ami pedig maga a Dharma (nagyon, nagyon leegyszerűsítve). Nem számít mennyire nehéz, nem számít milyen formában mutatja magát, nem számít éppen milyen állapotban van az egónk.

A Dharmagyakorlás mindenek előtt.

[dharmagyakorlas]

csald elő a fényt

Továbbra is tartom magam az alváshoz kapcsolt gyakorláshoz. Minap sikerült végigmennem a fázisokon, és a fény is megjelent…valamilyen szinten. Egyáltalán nem olyan erős, mint hetekkel ezelőtt. Ez nem tántorít el, sőt erősíti a gyakorlás szükségességét.

Pontosan az hiányzik az életemből, hogy ne csodaként várjam dolgok érkezését, megvalósulását, hanem magamtól, tudatosan eljussak szintekre. Ehhez tökéletes számomra az elalvás előtti időszak, és aztán az álomjóga.

Mindenféle dolgok történtek az elmúlt hetekben, amiknek a megfogalmazásához és leírásához időre volt szükségem, de már itt vannak. Számomra a felismeréseken történő meditáció, majd az, hogy ezeket írássá alakítsam segít az elért dolgok megfogalmazásában, azaz megértésében.

Van akinek egy nagy takarítás, másnak egy adrenalinlöket, nekem meg az írás.

Pontosan az hiányzik az életemből, hogy ne csodaként várjam dolgok érkezését, megvalósulását, hanem magamtól, tudatosan eljussak szintekre. Ehhez tökéletes számomra az elalvás előtti időszak, és aztán az álomjóga.

[dharmagyakorlas]

sötétítő

Azért az mennyire érdekes, hogy sok-sok évvel ezelőtt, amikor a saját életem kezdtem élni, a bulizás miatt sokszor aludtam világosban. Nagyon zavart, mégis valahogy aludni kellett, amihez sötétre volt szükség.

Az alapvető eszköz a sötétítő volt, viszont ennek használatát a harmincas éveimben elkezdtem nélkülözni, különben sosem ébredtem fel időben. Mégis a cél a fény elkerülésére, de legalább a csökkentése volt. Egy idő után persze megszoktam, háttal aludtam az ablaknak, úgy igazítottam a takarót, hogy takrja a szemem, de még levegőt kapjak.

Aztán persze megtanultam a Nappal felébredni, de visszagondolva micsoda önkínzásnak hangzik! Az egész csak azért, hogy sötétség legyen.

Megmosolyogtató, hogy most pont fordítva vagyok.