#de neki a sajatja

[do-i-have-a-chance]

"már kinőttünk a kisfiúkból

és egy pasi kéne

aki mellett nőnek érzed magad

nem kislánynak"

@do-i-have-a-chance

@vihar-felhos-osz

[barbikusz]

mielott barki lecseszne

tisztaban vagyok vele, hogy nem az enyem a legnagyobb problema a vilagon, de mindenkinek a sajatja a legsulyosabb, mert azt kell megoldania, vagy legalabbis kezdenie vele valamit. 

tehat kicsit ugy erzem, hogy kihuztak alolam a szonyeget (az elso verzio szerint “mint akit seggbe baszott az elet”, de ugye cizellalt urilany ilyet nem mond). ennek pedig ket oka van.

az egyik az, hogy az egyik legjobb baratnem kikoltozott kulfoldre. nyilvan nem miattam kellett volna maradnia, de annyira kozel alunk/tunk egymashoz, mind fizikailag, mind lelkileg, hogy ihajj. marmint tenyleg nagyon sok idot toltottunk egyutt, meg akkor is, ha csak ugy, hogy valamelyikunknel ultunk, es aki epp otthon volt, az egyebkent csinalta a dolgait, de egy legterben voltunk, beszelgettunk, filmeztunk es hasonlok, egy csomoszor elore tervezse nelkul. mert egyebkent meg kb 10 percre laktunk egymasrol. 

a masik az, hogy eleg rendesen megbantott egy fiu. a szakitas kicsit talan eros kifejezes, maradjunk ennel a megbantas dolognal. nem akarok belemenni a hogyan es miertbe (majd maskor). nem azt mondom, hogy belehalok a fajdalomba, meg aztan itt eletem szerelmerol kell beszelni, de attol meg rendesen foldhoz baszott a dolog, mert elegge a semmibol jott, merthogy eleg kerek volt a dolog, es jol ereztuk magunkat, es akkor hoppa. mar ezt sem ertettem, de most tenyleg nem ez a tema.

piszkosul hianyzik. eleg sokat fekudtem a kanapen, szonyegen meg a furdoszoba koven, bamultam a plafont es potyogtak a konnyeim, ja bocsi, zokogtam. egyreszt a megszokas, hogy volt mit varni egy szar munakanp vegen, volt miert idoben lelepni, sietni, volt mit varni. meg kozben az egesz napot vegigcsetelni, mert ilyen internettel megfertozott lany vagyok. tenyleg nem szerelem, de ha valakivel eleg sok idot toltesz egyutt, meg sokat beszelsz vele, akkor csak elkezdesz hozza kotodni, legalabbis en biztos (gondolom itt a hiba). merthogy ismerek nehany fiut hosszu evek oda, de nem ismerem oket - if yu know, what i mean, mert jottek, aztan meg sem vartak a reggelt, esetleg az oracsorgesre tavoztak. 

nem akarok en itt semmibe semmit sem belemagyarazni, de eleg rendesen a padlon erzem magam, pedig ennyire nem kellene. de ahogy ezeket irom is potyognak a konnyeim.

es most ennek a varasnak, ennek a folyamatos beszelgetesnek, ennek a mindennek vege van. lehet nem is az faj, hogy nem felem billent a merleg nyelve, hanem annak, hogy ezeknek vege, ami szinten kitoltotte az idomet, ami a szartenger felett tarotta a fejemet, ami mindig tudott egy kis mosolyt csalni az arcomra. faj es zavar, hogy azota nem tudok semmit, hogy nem fog megcsorrenni a telefon, hogy maratoni telefonozgatas kezdodjon.

es a legkozelebbi baratnom is tobb szaz kilometerre van, hogy neki nyafoghassak, meg megoleljen, ha csak ugy random elbogom magam a kanapen ulve.

csak egyszer lenne az, hogy nem romlik el valami, ha tobbe-kevesbe egyebkent minden egyben van.