#de jó érzésem van és kiírom magamból a jó dolgokat is | Explore Tumblr posts and blogs

tadammm · 3 years ago

Text

Emlékezés 2010re.

Kedves Dot! B. Dorottya!

Ma van egy évtizede, hogy utoljára beszéltünk.

Te voltál az első szerelmem. Nagy a kísértés, hogy rád írjak facen. Le vagyok neked tiltva. Nem vitatom teljesen jogosan. Gyerekek voltunk, nem éreztem át a kimondott szavak súlyát. Azonban az a pletyka aminek a terjesztésével megvádoltál, a mai napig rosszul esik, mivel soha, senkinek nem meséltem erről! Mai napig nem tudom, hogy véletlen, vagy valaki tudott róla, de ha tudott is, akkor nem tőlem. (Ha nem tudod, mire gondolok: bEKG, fsz. Jobb folyosó, a tesitermek felőli, balra az első ajtó)

Nem fogok módot találni rá, hogy ez az üzenet eljusson hozzád. Ezért írok ide. Ha teljesen őszínte vagyok, szeretném hogy elolvasd(bár ezt már késöbb írom hozzá, de teljes szívemből vágyom rá, hogy elolvasd), de nem vagyok bíztos benne, hogy nem ártanék-e neked, ha feltépem a legrégibb sebeid egyikét.

Kavarognak a fejemben a gondolatok, sajnálom, hogyha kicsit csapongó, vagy összeszedettlen lesz ez az írás. Nem is folytatólagosan írom. Mindig visszatekerek, és beletűzök valamit, mint ezt a mondatot is.

Igazából konkrét célja sincs. Talán csak magamnak írom. Talán mást inspirálni fogok, hogy ne kövesse el azt a hibát, hogy lezáratlanul hagyja a dolgokat.

Végtelenül sok dolgot szeretnék neked megköszönni. Mindenből te voltál az első. Nem mindent adtam meg neked, amit megérdemeltél. Van amit kifejezetten elrontottam. Ezért a mai napig gyötör a bűntudat, és már beletörődtem, hogy ezzel együtt kell éljek. Sok mindenen tovább tudok lépni idővel, ezen nem. (Nem fejtem ki, pontosan tudod, hogy mire gondolok)

Fogadd kérlek legmélyebb bocsánatkérésemet!!!

Nagyon sok mindent adtál nekem. Megmutattad milyen az igaz szerelem. Annyira vicces visszagondolni, hogy nekem már volt szerencsém 12 évesen megtapasztalni azt a lelki gyönyört, amiben sokan egész életükben nem részesülnek. Hálás vagyok, amiért megtanítottál, megtanítottuk egymást, feltétel nélkül szeretni.

Ezt nagyon furcsának, talán kissé betegnek tartom, de valahol a tudatalattim legmélyén a mai napig minden páromat összehasonlítottam veled. Gyakorlatilag te vagy/lettél az "álomnőm". Mostmár nagyon betegnek tűnik. De mégis örömmel gondolok rád.

Alkalmanként meghallok egy bizonyos zenét. "Trick: Nem mondtam mindent el". Ez teljesen minket ír le. "Sok esti beszélgetés hozott össze minket". Hála ezért K. Balázs Tanár Úrnak. Nélküle, és a különleges nevelési módszerei nélkül sosem (vagyis így gondolom, bár nem valószínű, hogy igazam lenne) tapasztalhattam volna meg, amit egymásnak nyújtani tudtunk.

Nem fogok soronként levezetni mindent, én tudom, hogy mit mire értek, és bízonyosan te is tudnád, ha olvasnád ezt.

Sokszor beszélgettem K. Tanár úrral arról, hogy kívülről milyennek látszódott a kapcsolatunk. Nem hiába a világ legjobb filozófia tanára. A tanácsai a mai napig a fejem felett lebegnek, és igyekszem úgy levezetni az életem, ahogyan Ő tenné a helyemben. Ő mondta egyszer azt, amit én is teljes szívemből igaznak érzek, hogy ha 20 évesen találkoztunk volna, akkor örök életre együtt maradtunk volna.

Két történetet szeretnék megosztani veled!

Egyszer láttam valakit. Az egyik legjobb barátnőmmel(V. Boglárkával) beültünk egy sörre a kelet pályaudvar melletti Mister sörözőbe. Kimentünk cigizni. Nevetgéltünk, jól éreztük magunkat. Valamiért pont megöleltük egymást, amikor olyan érzésem támadt, hogy valaki néz. Megfordultam. Egy lányt láttam. Keleti felől sétált a Thököly úton a Stadion felé. Bal oldalon, a járda közepén. Fekete cicanadrág volt rajta, és valamilyen lilás kabát. Kapucniban volt, nem láttam csak az arca alsó felét. Az állát, a száját, egy kicsit a hajából. Mosolygott. Igazi meleg mosolyt láttam rajta. Mint amikor valaki örül más boldogságának. Olyan hatást keltett, mintha akkor kapta volna le rólunk a tekintetét. Teljesen olyan volt a testalkata, megjelenése, mozgása, mint Neked! Mai napig nem tudom, hogy Te voltál-e az. Akkor még csak nem is tudatosult bennem. Csak amikor bementünk, leültünk, akkor fogott el a felismerés( vagy téves asszociáció), hogy Te voltál. Azonnal kirohantam, nem bírtam megállni, de akkor már nem volt(ál) sehol.

Egyszer láttalak csak ezen kívül. Akkor viszont bíztosan Te voltál. Pénteken mentünk haza koliból. Népligetben az egyik kóla autómatából vettél éppen üdítőt magadnak. Bent a váró földszintjén, Hungária körút felőli oldalon. Telefonáltál. Jó volt hallani a hangodat. Akkor nem mentem oda, hogy ne zavarjalak, meg akkor még friss volt a szakítás, nem volt bátorságom. Az előző story jóval késöbb volt. 2015-16 körül. Ez kb 11-12ben.

Ha beszélnénk egyszer, amit én megfogadtam, hogy soha nem fogok magamtól megpróbálni, nem tudom mit mondanék. Olyan sok dolog történt egy évtized alatt. Nem is hiszem hogy lenne téma. Talán csak feszengenénk. Bíztosan nagyon k��nos lenne... Egy dologról mindenképp mesélnék neked. Részben ezért is szántam rá magam hogy ezt most kiírom magamból, hamár egybeesik az évforduló alkalmával.

Sok kapcsolatom volt már utánad. Talán több is mint kellett volna. De semmi nem volt még csak megközelítőleg sem olyan, mint veled. Viszont most megismertem valakit. Személyesen nem is találkoztunk még soha, csak egy közös érdeklődési kör hozott össze minket. Nem ismerem. Alig tudok róla valamit. Mégis ugyan azt érzem vele, mint az elején veled, mielőtt téged megismertelek, összejöttünk. (Az a sok jó beszélgetés Nika szobájában éjszakába nyúlva. Mai napig örömmel gondolok vissza rá. ) (Amúgy Nika! Ha véletlenül látnád a postot, kérlek ne írj rám ezzel kapcsolatban. Ez nem neked szól. Ez magamnak, és Dot-nak, mégha sajnos ő nem is olvassa el soha. Köszi). Furcsa egy kicsit számomra az egész. Mint már mondtam, mindig azok a lányok-nők vonzottak be, akik bizonyos jellemvonásaikban hasonlítottak rád. Talán külsőre is, de tudod jól, hogy ez sosem volt számomra ténylegesen releváns tulajdonság. Viszont Laurában (könnyebb nevén szólítani) semmit sem látok benned. Lehet, hogy csak nem tudatosult, lehet hogy egy évtized megfakította az emlékeimet ( ez nem valószínű, mert sok mindent elfelejtettem akkorról, de Téged soha). Lehet, hogy ez annak a jele, hogy kezdek "kigyógyulni belőled. Nem tudom. Talán jobb is a tudatlanság ezegyszer. Mindenesetre, azt is elmondanám személyesen, amit most fogok tenni. Tudom, hogy leharapnád érte a fejem, de még eldugva a google drive mélyén örzök rólad néhány képet. Ne kérdezd miért tartottam meg 10 évig. Talán mert életem legboldogabb, ha nem az egyetlen igazán boldog periódusa volt amit veled töltöttem. Ezeket a képeket, vagyis egy részüket, csatolni fogom ehhez a posthoz, (csak olyan képeket teszek ki, amelyek akkoriban megtalálhatóak voltak facen. Igaz jó részét azért tetted ki, mert nekem az tetszett a legjobban, de akkor is, így nem érzem úgy, hogy megosztanék a világgal olyan képeket, amelyeket te nem tennél ki) aztán kitörlöm! Végleg! Tudom h számodra ez csak pár gombnyomás, de szeretnélek elengedni. Laurával látok esélyt arra, hogy ismét BOLDOG legyek. Bármennyire is gyönyörűen élsz a fejemben, úgy érzem tisztességesnek, ha mostantól csak és kizárólag ott leszel. Nem tartom fernek Laurával szemben, hogyha ezeket megörzöm. Nem tudom, hogyan élek a fejedben. Lehet, hogy egy szép emlék vagyok, lehet hogy életed legszörnyűbb rémálma. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érdekel, de beletörődtem, hogy valószínűleg sosem tudom meg.

Egyébként soha senkinek nem osztottam még meg ezt a blogot. Csak 2 ember van a világon, aki előtt arccal, nem anoníman is vállalom.

Laura! Te vagy az egyik. Tudom, hogy olvasni fogod ezt is. Válaszolok bármilyen kérdésedre ezzel kapcsolatban, csak kérlek adj pár napot, hogy összeszedjem magam.

A másik te lennél, Dot, de nem lehetsz, hiszen szakításunk utáni napon kezdtem el írni, nagyrészt képek formályában. Ma visszanéztem az egészet. 10 év képekben. (Innen tudom, hogy ma van 10 éve, hogy utoljára beszéltünk. Kaptam egy értesítést a tumblr-től, hogy boldog 10. Évfordulót.) Mindegyik mögött egy story. Egy vidám perc, egy borongós nap, egy csodás elsuhanó pillanat, egy elviselhetetlen fájdalom. Mindenre emlékszem. Pontról pontra. Képről képre. Ez a blog segít emlékezni. Pontosan ezért, ha leszek olyan szerencsés, hogy Laurával összejövünk, elengedem a dolgot. Szeretnék új szakaszba lépni az életemmel. El kell engednem a múltat, vagy sose fogok tudni a jelenben, a jövőnek élni. Nem kizárt, hogy ez az utolsó szöveges postom. Legalábbis ilyen mély, sosem kerül már ide ki.

Ez egyben egy búcsú is. Elsősorban tőled, de ezzel együtt mindentől a múltból. Tudom hogy ez kapuzárási pánik, de most, 23 évesen értem oda, hogy megteltem. Érzésekkel, emlékekkel. Nem akarom tovább cipelni a múlt terheit. Sok csodás dolgot készülök magam mögött hagyni, ezzel együtt sok komoly fájdalmat. Bár ez eddigi életem legnehezebb döntése, amit meghoztam. De szükségesnek érzem. (Bár lenne valaki, akivel ezt meg tudnám beszélni. Először K. Balázs Tanár Úrra gondoltam, de sajnos vele pár éve megszakadt a kapcsolatom, és bár tudom, hogy nagyon szívesen segítene, neki lehet elég gondja nélkülem is. Dot! Te lennél a másik, de téged én nem foglak keresni). Egyedül maradtam ebben, tehát egyedül kell döntsek.(ezt utólag a visszaolvasásnál írom bele: nem is értem, miért szabadkozom. Magamnak teszek jót vele, nem tartozok erről számadással senkinek, és mégis bizonytalan vagyok. Nem mondhatnám magamat különösen vallásosnak, de még Istenhez is imádkoztam útmutatásért. Igaz, nem olyan életet éltem, hogy ilyet elvárhassak,de reménykedni szabad. Nem tudom, hogy valóban jó-e ez a döntés. Nem érzem magam elég érettnek ehhez. Tudom hogy az élet nehéz döntések sorozata, de még egy kicsit gyerek akarok maradni. És ha ezt az üzenetet kiteszem, akkor elég erős leszek ahhoz is, hogy a benne leírrakat megtegyem. De nem akarom.). Nagyon nehéz folytatnom. Már csak azért is mert nem tudom hova akarok kilyukadni. Szerintem le is zárom.

Búcsúzom tőled Dot, ahogy a gyerekkoromról őrzött írásos emlékektől, életem elvileg legszebb éveinek bizonyítékától.

Egy évtizede kibírtam, hogy ne keresselek. Ezután is menni fog. Sokminden feledésbe fog merülni, de Te soha!

Köszönöm azt a sok szépet, amit nekem adtál!

Kívánom, hogy elérd az életben a céljaidat, hogy megtaláld azt az embert, aki mellett olyan boldog lehetsz, mint amilyenek egymás mellett voltunk!

Vigyázz magadra!

Első szerelmed! Ádám!

0 notes