#covidpara

[barburu]

háborgásaim a Covidról

Az ismeretlenségből fakadó védettség hamis illúziójával osztom meg ezt a bejegyzést, amit először csak a privát FB oldalamra posztoltam. Azért kíváncsi vagyok, hogy ezen az eldugott blogon érdekel-e bárkit is a véleményem. Íme.

Ez most hosszú lesz.

Három kérdés kínoz engem mostanában a vírus-para kapcsán. Lehet, hogy némelyik utópisztikus vagy vicces egy kicsit – nyugodtan lehet rajta(m) nevetni, viszont közösen gondolkodni sem lenne utolsó dolog.

Kezdem a legkevésbé komolytól a legkomolyabb felé haladva. Szóval.

1. Mit tehetnek azok a szerencsétlen sorsú állampolgárok, akiket rossz szemmel vert meg a sors, vagyis a genetika (vagy csak túl sokat olvastak a paplan alatt elemlámpával gyerekkorukban), így most nap mint nap élvezhetik a blurry effektet teljesen ingyen, magyarul az orrukig sem látnak maszkban-szemüvegben? Most már nem elég a villamosra, buszra felbotorkálniuk, hanem az utcán is megélhetik az állandó bizonytalanságot, balesetveszélyt, parásabb környéken a kiszolgáltatottságot. Mit tehetnek, ha nincs pénzük kontaktlencsére, ami nem párásodna be, viszont nekik drága, mert a tíz éve vett egy darab szemüvegükre is úgy kellett összespórolniuk a pénzt? Mit tehetnek akkor, ha a szemük nem alkalmas a kontaktlencse-viselésre? Marad az állandó homály? Persze ez senkit sem fog érdekelni, viszont remekül meg lehet őket büntetni, ha csak félig húzzák fel a maszkjukat az amúgy kihalt utcán, mondjuk vasárnap reggel. (Személyes vonatkozás: ha maradéktalanul be akarom tartani a szabályozást, akkor Sütikét sos be kell iskoláznom egy vakvezető-kutya tanfolyamra, mert a séták különben igen nehézkesek lesznek. :D)

2. Mi legyen azokkal, akiknek nemhogy maszkra, de kenyérre és közüzemi számlákra sem futja? Miből vegyen annyi maszkot, hogy a használtakat kellő időben tudja lecserélni? (Eszembe jut az a feltehetően elmebeteg, de bicskanyitogatóan arrogáns nő, aki elkezdett emiatt veszekedni egy buszvezetővel, persze minek buszozik az ilyen, gyalogoljon. Na, most már azt sem teheti meg büntetlenül.) Kaphat erre valaki állami támogatást, ha igazolja, hogy munkanélküli, vagy csak nem jön ki a fizetéséből? Osztogatnak valahol ingyen maszkokat – annyit, hogy időben cserélve higiénikusak maradjanak? (A kellő védelmet inkább nem firtatom.)

3. Mi legyen azokkal, akiket az átlagnál jobban megvisel a járvány és/vagy a vele járó korlátozások? Akiknek nincsenek megfelelő pszichés erőtartalékai ahhoz, hogy megküzdjenek

saját vagy hozzátartozójuk betegségével, a karanténnal, bezártsággal,

már meglévő pszichés betegségükkel, ami sérülékenyebbé teszi őket a stresszre,

pszichés sérülékenységükkel, ami csak extrém helyzetekben jön elő, de akkor nagyon,

azzal, hogy rengeteg emberrel érintkeznek nap mint nap a munkájuk miatt, és nincs más választásuk,

azzal, hogy munkanélküliek lettek a vírus miatt és nem kapnak semmiféle támogatást,

a home office-ozó vagy munkanélküli életük párjával, aki bántalmazza őket,

csupán a félelemmel, hogy ők vagy a szeretteik bármikor megbetegedhetnek, hiába minden óvintézkedés?

És még sorolhatnám tovább.

Miért csak a korlátozásokról, a szigorításokról és a szankciókról hallani, amikor az egész ország pszichésen rottyon van már március óta? Miért nem hirdetik azt is öles betűkkel, hogy hova fordulhatsz segítségért, ha úgy érzed, eleged van, ha megfogyatkoztak az erőforrásaid, ha nem tudsz egyedül megküzdeni ezzel a tök bizonytalan helyzettel? Miért csak pszichológus csoportokban látom néha felbukkanni, hogy egy-egy magánrendelő/egyesület/önszerveződő csoport ingyenes mentálhigiénés segítséget kínál a rászorulóknak? Ha már frusztráljuk és büntetjük az embereket, nem kéne talán valódi, kézzelfogható segítséget nyújtani nekik a „bírdkimégegykicsit” helyett?!

Köszi, ha végigolvastad, és nyugodtan kommentelj, ha tudsz olyan államilag szervezett szociális támogatásról, amiket a fentiekben hiányoltam. Ha léteznek, de nem hallottam róluk, az lehet az én hibám, de lehet az elégtelen tájékoztatásé is… Ha hozzám nem jut el, akkor hogy jut el ahhoz, akinek ténylegesen és sürgetően szüksége van rá?