#campleadershungary

[tmriablog]

Az, amelyikben jelentkeztem

Szeptember-október környéke volt és egyetemről sétáltunk a villamoshoz, mikor, már nem is tudom hogy, de feljött az amerikai táboroztatás ötlete. Nagyon lelkesen tervezgettük barátnőmmel, hogy el kéne menni egy tájékoztatóra és bele kéne vágni az egészbe, mert milyen jó lenne már Amerikában tölteni a nyarat, pénzt keresni, nyelvet tanulni, majd elverni az összes megkeresett pénzt. Szép elképzelés volt, de ahogy általában szokott lenni, ha én nem kezdek el lépéseket tenni a terv megvalósítása érdekében, akkor a terv se tesz lépéseket felém. Így történt, hogy november elején, mikor már éppen ott tartottam, véglegesítem Szigetre a jegyemet, hogy láthassam Ed Sheerant és pont azon szenvedtem,  mennyi sok pénz ez, eszembe jutott, mit is terveztünk pár hete. Ekkor Facebookon rákerestem céltudatosan a Camp Leadersre, mert ugye, ha valamire gondolok, akkor rögtön jön a reklám mindenhol.

Az oldalukon meg is találtam, hogy november 8.-án lesz tájékoztatójuk a BGE KVIK-en. Írtam is barátnőmnek, hogy mit szólna, ha elmennénk. Így lett végül, hogy azon a napon végig hallgattunk az egy órás tájékoztatót, ahol egész meggyőzően felvázolták életem nyarát. A végén azzal a lendülettel fel is írtak minket interjúzni. Konkrétan, ha akartam volna se tudtam volna nemet mondani, ami igazából az én esetemben nem is egy rossz dolog, mert egyébként túlgondolom. Kiléptem az ajtón és már repült is felém a kérdés, hogy “Akkor jövőhét csütörtök 2 óra jó lesz?”, én meg ijedtemben csak bólogattam, pedig nagyon jól tudtam, hogy órám van akkor. De hát ez van. Felírtak.

Ha egyszer hozzákezd valaki ehhez a folyamathoz igazából kettőt pislog és már Ferihegyen vár reggel 6-kor az Amerikába tartó gépére. De hát ezt akkor még csak elképzelni sem tudtam.

Következő hét csütörtökön, az interjú napján, izgatottan vágtam keresztül a városon, hogy megtaláljam a Camp Leaders irodáját. Kicsit késésben is voltam, mert hirtelen nem találtam meg a címet (ennyit a jó tájékozódó képességemről). Végül nagy nehezen odaértem és csak néztem, hogy milyen fancy hely ez.  Nem ilyet képzeltem. Gyorsan jött is elém egy csaj, majd a kezembe nyomott egy papírt, amit ki kellett töltenem és aztán már érkezett is az interjúztatóm, egy huszonéves srác. Kicsit megnyugodtam, hiszen annyira vészes csak nem lesz egy velem egykorúval beszélgetni.  Elmentünk egy ilyen kis üvegajtós, hangszigetelt fülkébe, amiből egyébként több is volt, ahol velem egy időben elbeszélgetéseket tartottak. Nagyon professzionálisan nézett ki az egész hely. És Akkor elkezdtük magát az interjút. Először be kellett mutatkoznom, mesélnem magamról, ami nekem mindig elég nehézkesen ment, de nagyjából elmondtam, amit lehetett. Utána megkérdezte, hogy akkor most átválthatunk e angolra vagy gyakoroljuk e el előtte, mit mondjak. (Ez szerintem teljesen korrekt, hiszen alapfokú nyelvtudáshoz kötött az egész program). Nekem az angollal nem volt sok problémám, sőt az ilyen magamról beszélős szituációkban még talán jobb is vagyok angolul hiszen egész órán ezt tanítják elsőként. Úgyhogy mondtam, hogy  no need elgyakorolni és bele is vágtunk. Beszélnem kellett a hobbijaimról, kérdezett testvéreimről, miért is akarok az USA-ba menni, miért pont táboroztatni, merre utaztam eddig, meséljek a korábbi munkatapasztalataimról, a kutyáimról?? és hasonló dolgokról. Tényleg egyszerű barátságos kérdések voltak igazából arra irányulva, hogy az angol szintemet felmérjék (10/8-ra (advanced) értékeltek, ami szerintem egész szép teljesítmény ahhoz képest, hogy 2 éve nem beszéltem komolyabban angolul). Még kérdezgetett pár dolgot az elvárásaimmal kapcsolatban (van e valaki, akivel mennék együtt, mikortól meddig tudok kint lenni) meg elmondta, hogy lássak neki az online profilom kitöltögetéséhez, mert „gratulálunk, irány Amerika!”. Még ott az irodában adtak egy szerződést, amit vagy vissza kellett volna vinnem pár napon belül aláírva, vagy ott elolvashattam és alá is írhattam. Mivel nem szándékoztam még egyszer kerülni egyet a város másik felébe, neki ültem és egy jó óra alatt végig is tanulmányoztam a szerződést. Nem vagyok az a szerződés olvasgatós típus, úgyhogy meg is küzdöttem rendesen vele, de azért jó tudni ilyen nagyobb kalandoknál, hogy mi is van az apró betűs részben.

Miután meg volt a szerződésem a következő feladat a profilom kitöltése volt, ami hát… nem egyszerű. Ha nagyon neki ül valaki meg lehet csinálni egy nap alatt, de sok agyi kapacitást igénybe vesz és van pár dolog, amiről jó tudni, hogy kicsit több időt vesz igénybe. Mint például az erkölcsi bizonyítvány kikérése. Megérkezett időben, nem volt probléma, de pont a leadási határidő előtt egy nappal. (Kész volt az két nap alatt, csak a postába nem szabad sok bizalmat fektetni.) E mellett a referenciákra is figyelni kell, mert nekem például nem sikerült rögtön megtalálnom azokat az embereket, akik kitöltik nekem gyorsan ezt az egészet és el is fogadható tőlük. De határidő utolsó napjára ez is meg lett. Többi része a profilnak nem olyan vészes, csak kreatívnak kell lenni. Nem a legegyszerűbb dolog megmagyarázni azt, hogy én miért szeretnék tábori mosodában dolgozni és mi motivál erre engem, vagy éppen miért is vagyok én a legmegfelelőbb ember arra, hogy zöldségeket pucoljak egész nyáron. Na meg hogy milyen korábbi tapasztalataim vannak egyes területeken…  Egy élmény leírni 400 karakterben, hogy szoktam magamra mosni, ki is tudok teregetni és a motivációm az, hogy szeretem a friss ruhák illatát. De mindent meg lehetett oldani. 😊

Ez után egy ideig nem volt sok teendőm. Miután leellenőrizték a profilomat és egy pdfben összefoglalták, hogy milyen ügyes okos és megfelelő vagyok mindenre, jött a várakozás. A profil meg kapja a Visible (látható) jelzőt, ami annyit jelent, hogy most már látnak a táborok és ha tetszel nekik akkor majd elhívnak interjúzni. Az én profilomnak 0 megtekintése volt az első hónapban. Izgultam is emiatt, de közeledett az állásbörze amire a két ünnep között már jelentkezhettünk is. Jelentkezéskor az érkező táborok közül ki kellett választanunk hármat amelyikkel szívesen interjúznánk. Ez számomra egy egész érdekes módon történt, mert ötletem sem volt, hogy mégis mi alapján kellene nekem kiválasztanom a táborokat. Végül bejelöltem őket és meg is kaptam azt, amelyiket az első helyre jelöltem (mert cuki volt a medve a címerében). Így kerültem a Camp Chipinaw-hoz interjúzni.

[tmriablog]

Az,amelyikben interjúztam

Két módja van annak, hogy felvegyenek egy táborba.

1. Kitöltöd a profilod és vársz, hogy a Camp Leaders segítségével rád találjon egy tábor. Egyszer csak On Rewiev leszel Camp XY által, majd minden előjel és interjú nélkül eltűnnek. Aztán jön egy másik, aki már interjúzik is veled egyet Skypeon keresztül. Vagy jön a nagy egymásra találás, vagy kezdődik minden elölről. De egy idő után mindig lesz valaki, akinek te fogsz kelleni. Mindenki azt akarja, hogy a neked legmegfelelőbb helyre kerülj és nem biztos, hogy ez az első tábor lesz az.

2. Elmehetsz egy állásbörzére. Én ebbe a kategóriába tartoztam. Jelentkeztünk barátnőmmel együtt és mindkettőnket beosztották interjúzni a Camp Chipinaw nevű táborhoz. Egy 7 hetes privát zsidó táborról van szó, gyönyörű környezetben, New Yorktól 2 és fél órányira. Mire az állásbörzéhez értünk már nagyon elképzeltem magam, amint abba a táborba megyek. Rengeteg mindent megtudtam a helyről, csomószor láttam a tábor videóját (AC/DC Thunderstruck-ja már véglegesen a fejembe égett) és már kb. az utazásomat terveztem tábor után. Ez egy nagyon rossz dolog és senkinek sem ajánlom, hogy ezt csinálja, mert abban az esetben, ha nem jön össze a kinézett tábor, ez nagy törés lehet az embernek. Az interjúnapján én voltam a harmadik, aki ezzel a táborral beszélgetett. Csenge az első. Együtt értünk oda fél 9-re, megkaptuk a kis mappánkat a kinyomtatott profilunkkal és pár egyéb papírral együtt. Itt jött egy kis várakozás, miközben volt lehetőségünk olyanokkal beszélni, akik már voltak kint. Barátnőmet nem sokkal később hívták is, hogy mehet. Én és a nagyszerű kis visszahúzódó természetem pedig maradtunk egyedül. Itt kezdett el emészteni a gondolat, hogy akkor mi is fog történni, ha nem vesznek fel... Rengeteg ember interjúzott aznap és ennyi hely 100%, hogy nincs csak azokban a táborokban, akik aznap ott voltak. És ekkor jött ki Csenge... Nem volt elég tapasztalata és így nem vették fel. Pánik tört rám. ‘Ezek is friss diplomást keresnek 10 év munkatapasztalattal, vagy mit akarnak?’  Szóltak, hogy készüljek mert én leszek a következő.  ‘Mi lesz, ha én sem kellek nekik? Mi lesz a terveimmel? Mi lesz, ha engem felvennének? Mi lesz azzal, hogy a Csengével megyünk együtt?’ Jött kifelé a srác, aki másodikként interjúzott. Rázta a fejét. Őt sem vették fel.  ‘Doktori diploma kell ebbe a táborba egy konyhai munkához?’.  Én jövök.

Bent egy nagy teremben körben asztalok voltak. Mindenhol egy-két interjúztató plusz a jelentkező, akivel beszélgettek éppen. Körbenéztem és megtaláltam a már sokszor látott mackó kabaláját a Chipinawnak egy poszteren. Előtte ül egy 30 körüli srác. Int és rám mosolyog. Kicsit megnyugszom, hogy nem egy Gordon Ramsey fogja szétoltani az önéletrajzomat és közölni, hogy ennél még a nagyanyja is többet tud. Odamentem, kezet fogott velem, majd kezdhettük. Kicsit mindig elkezdek örömködni belül, mikor valaki nem magyar akcentussal beszél hozzám angolul. Főleg akkor, ha ez élőben történik és nem az éppen nézett szitkomomból szól. Itt is meg volt ez mikor Iggy elkezdett beszélgetni velem. És mikor azt mondom beszélgetni, akkor azt tényleg úgy is értem. Nem voltam még sok interjún életemben, de tudom, hogy általában azok nem éppen egy baráti csevejek. Elkezdett kérdezgetni rólam, családomról, hobbijaimról, munkámról. Megdicsérte az angolomat és megkérdezte hol tanultam. Én lelkesen elmondtam, hogy sorozatokból. Így lett, hogy a Trónok Harcáról kezdtünk el beszélgetni. Egy percet sem éreztem úgy magam, mintha egy komoly meghallgatáson lennék. Hasonlított az irodában történt interjúmra, de ez mégis valahogy jobb volt. Végül elém tolt egy papírt, a szerződést és mondta, hogy szeretne 5 hónap múlva találkozni velem a táborban. Ez egy megmagyarázhatatlanul felemelő érzés volt. 

Teljesen megfeledkeztem az összes aggodalmamról, ami addig volt. Elbúcsúztam és az egyik Camp Leaderses srác gratulálva átkísért a másik terembe, ahol ki kellett töltenem pár papírt még véglegesítve a felvételemet. Közeben találkoztam Csengével is, aki éppen úton volt egy másik táborhoz interjúzni. Nem tűnt letörtnek, aminek örültem. Kicsit elszomorított, hogy nem sikerült ugyan oda mennem. De igazából, tényleg próbálják mindenkinek a hozzá legmegfelelőbb tábort adni és így ő is megtalálta a sajátját ahol, spoiler alert, élete legjobb nyarát töltötte. Valószínűleg engem is vissza fogott volna, ha valaki olyannal mentem volna akit régebbről ismertem. Szóval igazából hálás vagyok, hogy minden úgy történt ahogy.