#boldog karácsonyt... kinek boldog ez? | Explore Tumblr posts and blogs

aretsorozat · 6 years ago

Text

50. 4/4.

Miskakancsó egy rigóval cseveg. Hanga M. Edina meg a stúdió vendégeivel.

Belép a Lápi Lidérc, és nagyot csavar. Web-karácsony a kalácsom, avagy Brillantin, a kékseggű ördög szívfacsaró meséje, amely könnyben áztatja a Rétet.

ÉS A FÉNYHOZÓVAL MI LESZ?

Amidőn Miskakancsó karácsony napjának hajnalán lesétált a patak partjára, hogy szokása szerint vizet vigyen fel a többieknek reggeli teára, no meg mosdáshoz, fogmosáshoz, elvégre azért adott neki a teremtő a hombár nagy testéhez igen hasas feneket és pocakot, hogyha bort nem is lötyögtethet benne az emberi fajta jobb kedvét elősegítendő, hát legalább imigyen legyen azok hasznára. ��s ugyan ki érdemelné meg jobban ezt a csekély kis kényeztetést, mint szegény Pokolba szippantottak, menekültek, száműzöttek- szóval a sorstársai.

Bár maga Miska nem így került Sherwoodba. Hogy hogyan?

Hát úgy, hogy egyszer csak egy mese őt megteremtette. Mert így is meg lehet ám születni. Aki nem hiszi, az nézzen most Miskakancsóra. Nem arra, aki még mindig ott ácsorog az iskolai földrajz-rajz szertár fémpolcán, ráadásul azóta is lerajzolatlanul, mert Ákos tanár úr teljesen megfeledkezett róla. Hja, kérem, aki várandós kisapa, annak bizony olyannyira szanaszét van a figyelme, hogy nyugodtan kijelenhetjük, nem figyel semmire, de még azt is elfelejti.

Ez a Miskakancsó, a mese szülte nagyon is létezik, nagyon is eleven és felettébb tevékeny, mivel szorgalmas és a szíve aranyból van. Nahát ezért jár le minden hajnalban a patakhoz, remélem, ennyi magyarázkodás végre elég lesz.

Na szóval, Miskakancsó barátunk dúdolgatva meregette magába a kristálytiszta, nyomelemekben dúskáló patakvizet, miszerint:

Új bor, óbor

Vedelheted olykor

Barátok közt, lakomához

Vagy csak úgy a vacsorához.

Amikor azt hallja, hogy: isten-isten.

Körülnéz a Miskakancsó, hogy ki szólt így, mivel a közelben senkit se látott.

Ilyen korán még amúgy se kel fel senki a Mézeskalács Haramiák közül. Mivel eléggé elkényelmesedtek, amióta Miska visszaszállította nekik Brillantint, a kékseggű kémet és rájuk köszöntött a tél. Úgy vélekedtek, a negyvenezer ördögök serege csak nem támadja meg őket tavaszig, pláne úgy, hogy fogalmuk sincs, a nagy erdő mélyén vajon hol bujkálnak. Bizony könnyelműség volt tőlük, hogy már őrszemeket se állítottak, mert ugyan kinek van kedve éjjel, vagy akár nappal is valami fára tákolt lesben cidrizni. Pláne, hogy kapcsolat teremtődött az igazi, avagy otthoni valósággal, hacsak néhány órára is. Hiszen ami egyezer előfordult, az többször is lehetséges, tehát csak idő kérdése, hogy az égen ismét megjelenjen az ablak, ami Benjamin, vagy valaki más szobájába nyílik, annak számítógépes monitorján keresztül. És ha nyitva áll az ablak, azt már csak nem lesz lehetetlen kitalálni, hogyan mászhatnának azon a Pokolba szippantottak végre haza.

Hát így aztán nem is állt Miskakancsó közelébe senki haramia, aki a bordalát imigyen köszöntötte volna. Ezek szerint a füle csengett ilyen furcsa módon?

Miskakancsó még egyszer körülnézett, hátha a tréfás haramia még bújócskázik is vele, de nem.

Na jó. Akkor csak hallani vélte az „isten-istent”. Sebaj, töltögette magába a patak vizét tovább, és folytatta a kis bordalát is.

Új bor, óbor

Sose elég olykor

Koccintanál egyre

No, de ezt még gyorsan nyeld be

Aztán, komám, hadd töltsek!

- Proszit!

- Egészség!- vágja rá automatikusan Miska, mivel nála ez nyilván szakmai ártalom, vagyis amolyan feltételes reflex, ha ugyan nem egyenesen ösztön, Miskakancsó ösztön, amely beleégetődik az agyagba, annak Miskakancsóvá gyúrása után, mint kutyába az ugatás, macskába a nyávogás, bociba, hogy búúú, madárba, hogy trilla…

Apropó, madárba!

Az ott, a patakpart mellett álló mogyoróbokor ágán nem egy feketerigó az ottan? Miska bátyánk jobban odanéz, és látja, bizony, egy feketerigó néz vissza rá, a fejét kissé oldalt hajtva, és a kis gombszeme meg oly vidáman csillog,

mint aki éppen megengedett magának egy ártatlan huncutságot.

- Ja, te vagy az? – ismer rá Miskakancsó a sokat emlegetett madárkára.

- Szevasz- köszön rá a rigó. Aztán nyájasan egymásra bámulnak, mint két olyan ismerős, akik ugyan sokat tudnak egymásról, de sok szót még sose váltottak.

Így aztán nehéz a csevegéshez témát találni. Miskakancsó azonban egy igen udvarias lény is, nem csak hombár nagy és aranyszívű, tehát megpróbálja.

- Boldog karácsonyt!

- Neked is.

- Meg persze újévet.

- Azt, azt… viszont én is.

Na, ezzel ez a témakör nagyjából kifújt, hacsak valamelyik fél nem kezd

valahogy belebonyolódni. Például, hol töltöd a karácsonyt, kivel. Ugyanez újévben. Mit főzöl mit eszel, mit iszol és hol és kivel. Esetleg az újév kilátásai?

Az talán jó lesz. Miskakancsó tehát erre kanyarítja a beszélgetést.

- No és vajon szép tavaszunk lesz-e? – érdeklődik, mintegy költőien tehát.

- Talán szép.

- Mert ilyenkor télen nektek rigóknak se lehet könnyű.

- Ja, télen elég szar nekünk is.

- Se egy giliszta, rovar, lárva, magok meg a fene se tudja, hogy ti rigók még mit esztek…

- A fene se tudja, ami csak akad.

Ezen bizony elbólogatnak egy percig, de csak úgy képzeletben, mert ki látott még feketerigót bölcsen bólogatni, nem beszélve egy Miskakancsóról, akinek mégis csak túl merev a nyaka az efféle csacska testbeszédhez.

Az egy perc leteltével Miska úgy dönt, visszakanyarodik az alaptémához, miszerint boldog a karácsony, és ezt az opciót valósággá izzítja.

- Hanem talán mégis csak boldog lesz ez a karácsony, nem?

- Reméljük.

- Tudod, nekünk ott a Mézeskalács réten.

- Ja, ott.

- Mert csinálunk ám.

- Tudom.

- A Kampó gyerek, tudod, az Andor, a „fővadászunk”, szervált egy olyan másfél méteres lucfenyőt valahonnan.

- Láttam.

- Pedig ez itt, a tölgyerdő mélyén nem volt könnyű, mi?

- Ja, ügyes gyerek.

- Na, és akkor feldíszítjük ám! Meg lesz a haramiáknak ünnepi kaja.

Meg a Bendő atya még misézni is fog ám! És tisztára frankón jönni fog majd mindenkihez a Jézuska, mert mink is sorsot húztunk, hogy ki kit ajándékoz meg. És képzeld, én a Szép Juhász nénémet húztam, aki egy tökre kifehérült jó boszorkány néne lett. És tudod, mit kap tőlem, az én Jézuskámtól?

Itt a patak partján találtam egy kavicsot. Ami pont úgy néz ki, mint egy macska.

Hát nem pont úgy, de rá lehet fogni. De hogy kerepel a szám, bocsi, kicsi riró!

- Ó, jól esett hallani.

- Tényleg?- Vajon tudnak-e a rigók udvariasságból füllenteni. Nos, ez tud, de hát róla azt is tudjuk, hogy nem egy közönséges rigó. – Na és neked hogy lesz a karácsony, madárka?

- Ebből én nem kerítek nagy flancot.

- Mert ha van kedved, közénk reppenhetnél. Mindenki csakis örülne neked, tényleg.

- Kedves vagy.

- Akkor jössz?

- Lehet.

- Gyere bátran!

A rigó enyhén felborzolja a tollát, aztán kissé megrázza a szárnyait.

- No és azt a lúzer kékseggűt ki húzta vajon?- kérdezi úgy, mintha tényleg csak a kellemes társalgás folytatása kedvéért, jobb híján jutott volna az eszébe.

Ám Miskakancsó ezen igen meglepődik.

- Mármint az ördögünket?

- Hát őt.

- Hát őt… őt senki nem húzta.

- Mért nem?

- Szerinted neki is jár a Jézuska?

- Szerinted nem?

Miskakancsó ezen a kérdésen még annál jobban meglepődik, mint az előzőn.

- Hát…de hogyan járna?

- Ugyan mért ne?

- Mert ő ördög!

- És! Akkor őt már nem is anya szülte?

- Nem tudom. Az szülte?

- Nem vágyik szeretetre?

- Egy ördög?

- Családi melegre, ölelésre, érdeklődésre, hát hogy vagy, kedves ördög?

- Úgy érted, hogy…

- Ejnye, Miska, legalább karácsonykor!

- Azt mondod?

- Ez, ha másnak nem is, neked igazán az eszedbe juthatott volna, Miska.

Elvégre te egy aranyszívű hombár vagy. Nem beszélve arról, hogy te fogtad el szegény Brillantint, te hoztad ide vissza, tehát miattad szenved hónapok óta

szörnyű rabságot.

- Ajaj.

És mert Miska csakugyan aranyszívű, és ez egy picit se megjátszás nála, holmi szerep, kamu, vetítés, bohóckodás, csepűrágás ötért, bizony nagyon elszégyellte magát. Hogy tényleg. Brillantint is nyilván anya szülte, vagy legalábbis csak megszülte, teremtette valami, valaki. És vágyódik a szeretetre, a melegségre, a megértésre, valakire, akihez úgy szólhat, hogy az a másik közben úgy néz vissza rá, hogy őt elfogadja. És hisz Brillantin lényének igazságában.

Igen, ki kell mondani: még Brillantin bűneit is megváltotta Jézus, különben az egésznek nincsen semmi értelme. Azt nem lehet mondani, a te bűneid okésak, az ördögé meg nem. Hát valami érthető okból gonosz a Gonosz is, nem?

Na ugye. Lucifer különben is a fényhozó, és Krisztus megváltotta őt is, akkor egyáltalán nem rossz srác- eme logika szerint.

Így aztán Miskakancsó egyre mélyebbre pirult, és csak hümmögött, meg olyanokat motyogott, hogy a mindenit, meg tényleg a rigó kíváncsi tekintete előtt, aki most a másik irányba döntötte oldalra a fejét, és nem úgy, mint aki huncut, hanem, mint aki ravasz. De Miska ezt így nem vette észre, mert hogy annyira megszégyenült.

SZÓVAL MÉGIS CSAK ROSSZUL FŐZÖM

Juli emeli meg a hangját és a főzőkanalat, pedig egyiket se akarja.

- És ha idén is fanyalogva eszitek a halászlevemet, akkor tényleg befejeztem, többé nem főzök- a hangját azért, mert keményen elhatározta, hogy idén karácsonykor nem veszekszik. Egyszerűen nem lehetséges olyan apropó, ami kihozza a sodrából. Semmi. De tényleg. Viszont azt máris érzi, hogy valamit már megint elrontott. De mit? Na, ezért emelte meg a főzőkanalat. Hogy megkóstolja a levet. De persze túlemelte, mivel a Doki beszólt, hogy úgy szagolja, mintha egy picit odaégett volna valahol a pirospaprika.

De hol? Vajon hol? Miben van piros paprika, ami éppen fő? A gyümölcskenyérben, ami éppen sül? És mire jók ezek a sanda, sunyi álérdeklődések?

Az enyhén odaégett pirospaprika ízű halászlé kóstolója a túlemeléstől persze a konyhakövön toccsant. Hirig úr az asztal alól a hangra kinyitotta a jobb szemét, mivel oldalt fektében éppen az volt fölül, azonosította a toccsanás hangját, miszerint halászlé, ami hiába jó zsíros, sajnos megint nem finom, ami enyhe

eufémizmus e leves ízére nézve, mivel csaknem ehetetlen. A konyhakövön landolt kóstoló kedvéért feltápászkodni és azt fellefetyelni, amire Juli megérkezik a felmosó ronggyal, felesleges, mi több, kerülendő. Ezért hát csak mordult egyet, és visszaszunyált a jó melegben. Az asztal alatt ugyanis

a gyümölcskenyér illata uralkodik, ami viszont ismét remekmű lett.

- Julikám, imádjuk a halászleved- hazudik a Doki, és nem sül le a képéről a bőr.

Pedig az minden karácsonykor csaknem ehetetlen. De legalább nem mérgező.

Tehát le lehet tuszkolni. Juli halászlevének ehetetlensége régebbi hagyomány, mint Lang nagyi kalapja, ahonnan a család tagjai a megajándékozandó

tagot kihúzzák. Hány éve is? Harminc? Több? Hát amióta nem Etus főzi a menüt huszonnegyedikére, mivel akkor ő a vendég, aki a bejglit hozza, és aki huszonötödikére a vadast elkészíti.

Pedig Juli mindent pontosan úgy csinál, ahogy azt kell. Egy patikus nem tartja be pontosabban a receptúrát, és mégis. Na jó, idén simán odakapott a paprika, tehát attól rossz. De máskor?

- Jövőre veszek a csomó halászlé kockát, mindenkinek két szelet pontyot bele, és a fene se kínlódik- indul el Juli csakugyan a felmosó rongyért, és közben szerencsére lehiggad, így visszatér az eredeti elhatározásához, hogy idén semmi nem hozhatja ki a sodrából. A Doki meg se mukkan, sőt, póker arcot vág, de közben lenne ám még egy olyan beszólása, hogy „mi lenne, ha idén is…?”,

elvégre nyitva még a bolt, vehet kockát és halat, ezt a míniumban pácolt, rosszul kiégetett falazó tégla ízű levest pedig el lehetne tüntetni az utcai csatorna lefolyóban. Ám ilyet még elgondolni is alig merészel, hátha meglátszik rajta, mert azt csak szeretné az öreg, hogy póker arca legyen. Bár az lenne! Akkor nem nyugdíj előtt álló főorvos lenne, hanem mondjuk Las Vegasban milliárdos. Tehát ő is úgy érzi, jobban jár, ha témát vált, mint ahogy ugyanebben a percben Miskakancsó is szeretné elterelni a csevegés fonalát arról, hogy Brillantin ördögöt is megváltotta Jézus, tehát a kékseggűt is megilleti a karácsony.

Ám ahogy Miskakancsónak nem sikerül ez a feketerigó tekintete előtt, azonképpen a Dokinak se.

- Szóval akkor ma nem Julcsi vezeti az esti műsort? – kérdezi, és ismerjük be, ez bizony harmatgyenge próbálkozás még akkor is, ha a felesége keményen elhatározta, hogy nincs az az apropó, hogy.

- A halászléről volt szó- dobja le a kőre Juli a felmosórongyot, aztán bal lábával rátapos, és vikszelő mozdulatokat tesz.

- De azt hittem, azt már tisztáztuk.

- Nem, nem tisztáztuk.

- Jövőre jó lesz a kockás leves, hozzá a halszeletek.

- Jó?

- Jó.

- Szóval mégis csak rosszul főzöm.

Hát ez kész. Ilyen simán, gyanútlanul besétálni a csapdába, kábé negyven év házasság után, erre is csak a Doki képes. Erre már Hirig úr is felnyög az asztal alatt, aki eddig is csak tettette, hogy alszik. De most felhagy ezzel, a fejét felemelve bámulja meg ezt az öreg lúzert, aki az ő szíve csücske, ember barátja.

Na, ebből hogy keveredsz ki, ásít egy nagyot, és némi kíváncsisággal ereszti vissza a fejét a két mancsa közé.

- Dehogy, Julikám! Csak arra gondoltam, minek strapálod magad.

- Nekem a karácsonyra főzni nem strapa.

- Ezt se úgy értettem, hogy úgy strapa, hanem hogy…ott van még az a sok más minden…a gyümölcskenyér, a hidegtálak, a mézes krémes, a takarítás…

- Mivel az eszedbe se jut segíteni.

- De hát te mondod, hogy nem kell, inkább pihenjek.

- Az igaz. De most is nekem kell ezt a fontot feltörölni.

Doki megbámulja a felmosórongyot, ami még mindig fel-le csúszkál a konyhakövön, és arra gondol, ha ő így vikszelné a foltot Juli előtt, tuti megkapná, hogy így, ilyen slendrián módon is csak egy férfi képes működni, mert nem padlófényezés ez, hanem felmosás, és netán letörne-e a dereka, ha lehajolna, és feldörzsölné azt a zsírfoltot? Mert így csak elmaszatolja, az biztos, tessék, nézze csak meg!

- Hagyjad, akkor feltörlöm én…- sóhajt egy nagyot.

- Nem látod, hogy már törlöm?

Vikszeled! – ordítna rá, ha nem lenne karácsony napja, és különben meg úriember, aki nem emeli fel a hangját, hacsak nem muszáj, még a felesége előtt se, még negyvenévnyi házasság után se. És most karácsony is van, meg dehogy is muszáj. Egy buta halászlé folt miatt? Ugyan kérem.

-Majd a legközelebb én törlöm…- próbálkozik hát békítően, halkan. És úgy tűnik, ez bevált. Juli végigméri a férjét, fanyar mosolyt küld neki, és félig elfordulva tőle befejezi a vikszelést. Megszemléli az eredményt. A konyha kövén semmi nyoma a foltnak. Ezek szerint vikszelni is tudni kell. A felmosó rongyért viszont mégiscsak le kell hajolni. Hacsak az ember nem rugdossa ki a konyhából az előszobába, onnan meg a fürdőszobába, a sarokba, a vécé mellé a vödörhöz. És egy ilyen merész, komoly technikai tudást igénylő labda/felmosórongy vezetéshez azért már tényleg férfi virtus szükséges.

Julcsi tehát le is hajol a rongyért, és úgy viszi ki.

Na, ezt megúsztuk, ül le a Doki a konyhaasztalhoz Hirig úr mellé.

A kutyatestbe bújt űrpolip üdvözlésképpen odacsapkodja a konyhakőhöz

a kutyafarkát. Erre a Doki kissé lehajol a székben, hogy az eb füle tövét

megvakarássza.

Juli tér vissza. Megnézi magának a meghitt jelenetet. Szólna valamit, de lenyeli. Ebből is látszik, hogy az elhatározását komolyan gondolja, és nem keres apropót a veszekedéshez. Pedig a most mit ülsz ott és vakargatod a kutyád fülét, amikor még be se faragtad a fenyőfát a talpazatba igencsak jó indítás lenne.

AZ ÖRDÖGNEK IS JÁR KONDITEREM

Hát így aztán Miskakancsó megbicsaklott kedélyállapotban, komoly lelkifurdalástól gyötörve ballagott vissza a pataktól a Mézeskalács várba.

Mert ha tetszik, már várnak is hívhatjuk a hegyes karókkal körülvett, palánkfallal nagyjából védett tisztást, ahol a Vasorrú Bába háza állt, és ami most a fehér boszorkánnyá lényegült Szép Juhászné lakja, no meg a négytucatnyi haramiáé, akik eme erdő mélyén találtak a kékseggű ördögök elől menedéket.

Szóval ballagott a Miskakancsó szép lassan, mert hogy különben is tele volt tiszta vízzel a reggeli teához, mosakodáshoz, fogmosáshoz. De a lelke is húzta ám. Hogy hát igaza van a rigónak. Aki ugyan megígérte, hogy talán benéz, ha megjött a Jézuska, vagy a két ünnepnap valamikor, de nagyon homályos kis ígéret volt az, inkább amolyan udvarias bocsi, de nem jövök.

És akkor így cammogott be a Miska az udvarba. Naná, hogy kit látott meg legelőször. Mert hogy a tekintetével nyilván őt kereste.

Hát az udvar közepén az oszlophoz brutálisan kikötözött kékseggű ördögöt.

Aki csoda, hogy még mindig élt. Hónapja legalább a csuklóinál fogva lelógatva, hogy csak a patája hegye éri a földet. Decemberi lucsokban, éjszakai kemény fagyokban. Hát ki itt a bestiális, a gonosz, ha nem ők, akik így bánnak egy fogollyal. És a Genfi Egyezmény? Az talán a Hell Combatra nem érvényes?

Nyilván nem. De attól ember az ember, és Miska a kancsó, hogy ne kínozza

a másikat szükségtelenül, még ha ősi ellensége, akkor se. Igaz, ha az ördögök ejtenek fogságba valakit, hát az bizony legalább ennyire cudarul járna, mint ahogy Brillantin velük. No de a példa megmutatása? Ami akár ragadós is lehet?

Amíg ezen töprengett a Miskakancsó, észre se vitte szinte, hogy már ott van

a szerencsétlen ördög előtt, aki csak azért nem volt kékre fagyva, mert már eleve kék, ugyebár. De bizony fázott szegény ördög kegyetlenül, csak úgy kocogtak össze a fogai. Ám igencsak elveszett állapota ellenére összeszedett magában annyi maradék pimaszságot, hogy a Hombárra vicsorítson, és kérdezze

- Mi-mi-mimit bámulsz, köcsög?

- Bocsánat, hogy nézlek.

- Akkor meg ne nézzél!

Miskakancsó elfordul Brillantintól, gondolván, annyi tényleg megtehet a kedvéért, hogy rá se néz. És már ballagna is tovább a hasában lötyögő friss

patakvízzel be a Mézeskalács házba, hogy ott Szép Juhász néne utasításainak megfelelően a vizet elossza, mi megy mosdásra, fogmosásra, főzésre meg teára.

És a teáról meg az jutott Miskakancsó eszébe, hogy talán annál mégis csak többet tehet szegény halálra fagyott, százszor is megkínzott kékseggű ördögért, hogy rá se néz. Ezért visszafordul.

- Mégis, segíthetnék neked valamiben?

- Mi van?!

- Kihozhatnék neked egy bögre forró teát. A csipkebogyós-kökényes bodzateánk nagyon finom.

- Akkor te mást se igyál többé életedben.

- Mért, klasszul felmelegítene.

- Pálinkád nincs?

- Az sajnos.

- Akkor húzzál az anyádba!

- Ja! Jó. Akkor…még egyszer bocs. Ígérem, én többé rád se nézek.

- Ajánlom is.

- Csak, tudod, ma mégis csak karácsony van, és…

- Leszarom.

- Szóval nyilván nektek, kékseggűeknek is szükségetek lehet egy kis szeretetre.

- Nincsen, köcsög! – vicsorog Brillantin a tőle telhető legveszélyesebb képet vágva, de közben nagyon is látszott, hogy van, pláne így, a csukójánál fellógatva

egy oszlopra, mint megvetett fogoly, kém, pária, akit csak azért nem végeztek ki

eddig, mert gyönyörködnek a haldoklásában. Az Andor Kampó, az a született hóhér különösen élvezi, hogy kínozhatja. Ennek az alaknak nem is a beszippantott haramiák között, hanem Lucifer trónusának bal oldalán lenne a helye.

- Ha nincsen, nincsen akkor nem is zaklatlak. – Miskakancsó úgy érzi, ő megpróbálta, a feketerigó nem tehet szemrehányást, ha megint találkoznának a patak partján. És elindul a Mézeskalács házikóhoz. A tábor már ébredezik.

Kakas híján a Leviatán Krokodil névre hallgató szamár iázik bele a korám reggeli csendbe. A házikó kéményéből bár bodorodik ki a füst, Szép Juhász néne ezek szerint már begyújtott a sparheltbe. A kemencébe majd délelőtt, ahol, a házikó nem túl dicső hagyományait megtörve idén nem szép kövérre hízott Jancsik, Juliskák sülnek, hanem őrölt makkból sütött hecsedlis és kökényes kalács, a tetejükön erdei szederrel, meg makkos-gombás pizza. Lesz itt buli, dínomdánom csak azért is!

Talán Leviatán Krokodil gyengéd ébresztő szavára, Bendő atya ballag ki a fészerből, amit kinevezett paplaknak, a szamarával társbérletben. A fészer bejárata mellett jó három méter magas feszület hirdette, hogy a körben, két sorban álló padok határolta tér egy szabadtéri szakrális hellyé minősült, ahol is az isten tisztelete zajlik minden reggel és este, tehát ez a körülbelül száz négyzetméter az Úr táborhelye. Bizony, Bendő, azaz Bedeő atya nem az a figura, aki magától értetődően ne szegődött volna az idevetődött lelkek

pásztorául. Dicséretes buzgalom ez, számára magától értetődő. No és büszkén állíthatja, hogy az esti istentiszteleteken a Mézeskalács-Vára lakosságának

száz százaléka részt vett! Bizony ám! Pedig mind haramia, számkivetett, pokolra vetett alak- mondjuk őt is beleértve. És lehetne kicsinyelni az eredményét azzal, hogy naná, se tévé, se mozi, se kocsma. Szóval ilyenkor a téli sötétben nincs mit csinálni, vagy leül egy padra, jól beöltözve, és végighallgatja, miről beszél az atya, vagy nem ül le egy padra, hanem a kuckójában kucorog, és…akkor is végighallgatja, miről beszél Bendő atya, mert ahhoz, hogy ne hallja, ki kéne mennie a cölöpfalon túl, be az erdőbe vagy ötven métert, ha nem többet.

Na és azért ennyire megátalkodott ateizmus már tényleg ritka. Másodszor na és meg az, hogyha szegény Brillantin is kibírja- pedig ő ördög, akkor más is túléli valahogy Bendő bölcsességét és intelmeit. Különben úgy meg remek szórakozás. ha az ember Bendőt hallgatja, és Brillantint nézi, hogyan tekereg, fújjog, prüszköl, visít és miákol mise közben.

-Ha annyira akarsz segíteni, akkor ne teát hozzál, hallod?! Köcsög! – állítja meg Brillantin Miskakancsót a kisház felé ballagásában, és Bendő atya szemlélésében. Miskakancsó készségesen visszafordul az ördöghöz.

- De nincs pálinkánk, mondom.

- Pálinka se kell!

- Akkor mit segítsek?

- Engedj el!

- Úgy érted, szabadon?

- Úgy.

- De tudod, hogy azt nem tehetem.

- Mért nem?

- Mert…fogoly vagy.

- De szeretetre vágyom!

- Mégis?

- Azért engedj el!

- De akkor megszöksz.

- Nem szökök.

- Jaj, Brillantin barátom, én boroskancsó vagyok, nem hülye.

- Akkor meg eredj a fenébe!

- Kérlek.

- Nekem, mint fogolynak, jogom van az emberi bánásmódra.

- De te ördög vagy.

- Úgy is jogom van. Tehát jár nekem a fűtött cella, vécével. Televízió. Napi ötszöri étkezés, és jó megaviseletem esetén kaphatok levelet, csomagot, fogadhatok látogatókat, lejárhatok a konditerembe, satöbbi!

- Nem mondod.

- És ügyvéd!

- Még az is?

- És felhívnám a figyelmedet, hogy én jogerős ítélet nélkül vagyok itt

a csuklómnál fellógatva! Hol élünk, Hombár Köcsög? A középkorban?!

Miskakancsónak még a szája is tátva marad Brillantin pimasz és/mert nagymértékben helytálló érvelésétől, no meg attól, hogy az indulattól felfűtve

megszűnt reszketni. És az a helyzet, hogy a kékseggűnek igaza van.

És ezt, ha Miskakancsóban van egy kis becsület, el kell ismernie.

- Igazad van- ismeri el Miskakancsó, mert naná, hogy benne aztán van becsület.

- Még szép.

- Ő…izé, meglátom, mit tehetek…ígérem, jó?

- Persze…

Miskakancsó bocsánatkérően és egyben bátorítóan Brillantinra mosolyog,

és harmadszor is elindul a Mézeskalács házikóba. Az ördög meg szúrósan néz utána. Naná, hogy egy picit se hiszi, a Hombár bármit is intézhetne, ami könnyít a sorsán. Ez a nagy, hasas, bárgyú agyag hombár. Ezt is csak kihasználja ez a sok ócska ember ízing töméntelen, azt ez még csak észre se veszi, hogy mekkora nagy balek. Aztán indulata múltán úgy csap újra az isten hidege, hogy egy percen belül visszapótolja azt a kevés vacogást is, amit mérgében elmulasztott.

KREATÍVAN, HÖLGYEIM!

- Azért valamikor idén még összeálltok, gyerekek?- érdeklődik pikírten Julcsi a stábtól. Ha eddig nem tudták volna, ennyiből is kiderül, hogy neki sincs jó napja. Másnak sincs, de más nem főszerkesztő, tehát a pikírt megjegyzésre a majdnem szellemes választ: idén még biztos, hiszen hátra van az évből csaknem hét nap. Nos, Molyirtó Mosolyú Mónika ezt a riposztot megtartja magának.

Különben se neki címezték a sistergő cikit, hanem a bálkirálynőnek, vagyis Hanga Marilyn Edinának, aki lassan tényleg kezd úgy viselkedni, mint valami hisztis média celebritás, aki már mélyen meggyőzetve elhitte magáról, hogy neki alanyi jogon jár a hab. Például, hogy a saját műsorában úgy készítsenek elő, rakjanak a feneke alá mindent a kollégák, neki ne legyen más dolga, mint belibbenni a kamera elé, feltenni a mások által megírt kérdéseket, mosolyogni és az újabb sikert bezsebelni. És ha bármi gigszer van, jöhet a hiszti. Hogy gyerekek, ez így nem lesz ám jó. Pedig de.

Nos, lehet, hogy nagyobb cégeknél egy ilyen bálkirálynő belefér, ám a Gazdag Kábelben nincs erre kapacitás. Kár a hisztiért. Pláne, ha a főszerkesztő asszony kedélye is a Föld árnyékos oldalán tartózkodik. És olyannyira ott, hogy a hangját megemelve megismétli a kérdést, most már direkt Edinának célozva.

- Szóval lesz ma este a tévében valami, vagy mi lesz?

Hanga kisasszony Julcsit látva bölcsen úgy dönt, itt és most ez nem az ő hisztijének ideje és helye. Nyel egy nagyot, úgy válaszol.

- Végre utolértem Kovács docit.

- Adás előtt másfél órával.

- Én azt hittem, hogy őt Vera kéri fel.

- Mért hitted?

- Ő szokta.

- De nem ellenőrizted.

- Nem, bocs.

- Mert mással voltál elfoglalva?

Hajaj, Julcsinak tényleg nagyon beharangoztak. Normálisan harapós hangulatában ezt már ennyiben hagyta volna. A számonkérés, a letolás megtörtént, a tanulságot le lehet vonni, napirend letudva. De ez a mással voltál elfoglalva? – kérdés azt jelzi, hogy ez a szituáció túlmutat az egyszerű, tudd ám, ki itt a főnök, kisanyámnál, ennek itt extra célja van. Csak nem rúgja ki a szöszit?- fordul meg a lehetőség Mónika fejében, amitől kellemes, noha kissé hideg bizsergés indul meg alul a gerincétől fölfelé a nyúlt agyán át csaknem a homloklebenyéig. És ettől aztán nagyon elkezd figyelni, sőt, még azon is eltűnődik, lopva ne készítsen-e hangfelvételt, ám ezt az ötletet hallgatólagosan, is szinte azon nyomban el is veti.

Hanga kisasszony nem érzi a veszélyt, vagy csak nem törődi vele. Jómaga is felhorgad, és egy lapát szenet hajít, egy bögre petróleumot löttyint az amúgy is lobogó tűzre.

- Igen, Julcsi, mással- mondja.

- Aztán mivel, kolléga, ha nem titok?

- Jobbágy úrral, nem titok.

- Mert?

- Fogalmam sincs, hogy tartom majd kordában.

- Aha. – A főszerkesztő asszonynak itt egyet kéne értenie. Jobbágy képviselőt eleve nehéz elviselni, pláne olyankor, ha a tévében szerepelhet. Ám azóta, hogy az egója szám szerint egyről háromra, méret szerint a toronyház magasságból az égbe emelkedett, végképp kezelhetetlen. Amikor pedig maga De Most Penész egykilós kiszerelésű pokoli húskonzerv és csillagközi próféta szólamlik fel belőle, ami egyre sűrűbben fordul elő, megfűszerezve némi hellózással, nos, akkor már nincs mit tenni. Ezt Julcsi is tudja, hogyne tudná. Ő maga is élénken tiltakozott a képviselő meghívása ellen. Ám Té úr kapott egy bizalmas telefont, miszerint könnyen előfordulhat, hogy megvonják a kábel tévé anyagi támogatását, és mint önkormányzati költségvetési intézmény, az egyet jelentene a csőddel. Már ha Jobbágy úr nincs benne a karácsonyi csevegős műsorban: akikre büszkék voltunk, vagyunk és leszünk címmel. Nem beszélve arról, hogy Té úron még mindig nincs az megbosszulva, hogy lebuktatta a képviselő urat, amint ledér hölgyek társaságában kokaint szipákol fel éppen. Mintha az ember a magánéletét nem tölthetné úgy, ahogy neki tetszik. És tényleg, ugyan miért ütközik az bármi erkölcsi törvénybe, ha valaki heteroszexuális, felnőtt férfi létére kedveli a vonzó hölgyek társaságát, és kemény munkája gyümölcseként telik neki egy kis lazulásra? Éppen azért kell az effajta kikapcsolódás is, hogy aztán az ember még keményebben dolgozhasson. És ha politikus, akkor a hon, a polgárok üdvén, az éjt nappallá téve. Na, erről ennyit. Itt a lényeg most csak az, hogy Jobbágy országgyűlési képviselő urat nem meghívni felelőtlen döntés lett volna, amivel kockáztatnák a Gazdag Kábel/Réti kurír sorsát és jó néhány kiváló kolléga munkahelyét, megélhetését.

Szóvak Julcsi mindezt nagyon is tudja, és tulajdonképpen sajnálja is szegény Hanga Marilyn Edina kollégát, de sajnos túl rossz a kedve ahhoz, hogy ennyiben maradjon: aha. Ennek az oka pedig nem a karácsonyi műsor átmeneti előkészítetlensége, hanem sokkal inkább az, hogy otthon a családban nagy a feszültség. Nem vészes, csak amolyan parázsló. Egy picit mindenki orrol mindenkire. Nem annyira, hogy abból komoly vita legyen, csak éppen a kibeszéletlenségből adódó idegesség az, aminek Edina az áldozata.

A doki és Juli legnagyobb baja, hogy Flóra meg a vőlegénye megint nem jönnek

haza. Etus fanyalog, hogy minek is az egész karácsony, őt már ez is fárasztja. Benjamin apja morog, hogy a fia már ilyenkor se néz rá, le se szarja. Tibornak mégse jött be az a plázás nagy megrendelés légkondicionálókból, amitől ismét úgy kezdett el szorongani, mint akit a férfiasságától fosztják majd meg. Benjamin változatlanul nem tanul, nem dolgozik, csak a pornó telefon projektben segédkezik, úgy is, mint a Csiki Erdők titkos királyságának hercege- és nem viccből, vagy játszásiból állítja ezt, hanem komolyan is gondolja.

A család legnormálisabb tagja most Krisztián, a Hegyit Beszélő gyermek, aki momentán a rémes, pokolbéli rajzait leszámítva, boldog kiscsoportos óvodás korszakát éli. Hát csak ennyi. Csoda tehát, ha harapós a stáb megbeszélésén?

Nem csoda. Ezért hát az „aha” megjegyzését ezzel toldja meg:

- Hát, tudod, ezt hívják szakmai hozzáértésnek.

Na, puff. Ez betalált. Még szép, hogy be, hiszen Julcsi ebben is profi. Tehát ha valakit meg akar bántani, akkor tudja ám, mit kell beszólni. A gyönyörű, az imádni való, a mindenki kedvence, a kábel tévé üdvöskéje Edina ugyanis minden, csak nem profi riporter. Mint tudjuk. De kit érdekel?

Hát Hanga kisasszonyt, akinek ettől jól titkolt, de gondosan ápolt kisebbrendűségi érzései vannak. Különösen Julcsival és Veronikával szemben.

Hanga kisasszony tehát először lesápad, aztán elpirul, aztán megint lesápad,

aztán az ajka remegni kezd, mint aki rögvest sírva fakad. És majdnem biztos, hogy meg is teszi, ha Té úr az űrcsótányokra oly jellemző megérzéssel és gyengédséggel közéjük nem csörtet Molyirtó Mosolyú Mónika mellől, szigorúan a nőkre zizegve- Ejnye, hölgyeim, kreatívan, ne impulzívan, ha kérhetem!- ami annyit jelent most nála, hogy a veszekedést, mielőtt elkezdődne, már be is lehet fejezni. Mert egy űrcsótány hím általában jó főnök, feltéve,

ha űrcsótány nőstény nincs a közelben. (Ó, anyám, könyörgöm, taposs el!)

Hát így aztán Molyirtó Mosolyú Mónika csalódottan vette tudomásul, hogy ez az estéje is dög unalomban telik el majd a keverőpult mögött. Aztán műsorzárás után hazataxizzon a garzonjába, hogy másnap korán reggel felüljön a vonatra, leutazzon az anyjához, akit fél éve már megint nem látott, viszont akivel igazán jókat lehet veszekedni, és abszolút nincs senki, aki leállítsa őket, tehát nem marad bent semmi, ami kimondatlan és ami elmérgesedhetne, mint tüske a köröm alatt, amíg újra nem találkoznak. Mónika és az anyja között ugyanis kimondatlan törvény, hogy veszekedni csakis személyesen lehet, telefon, email, sky arra normális emberek számára nem alkalmas.

0 notes