#babszem

[nyulfarok]

Rámtört a visszafolythatalan zokogás mert rájöttem hogy észre sem veszem de a gyerekem egy szempillantás alatt fel fog nőni, megfordul, megtanul beszélni, cipőt kötni, kenyeret kenni. És hogy akkor nagyon lassúnak fogom érezni de tényleg az lesz hogy lesz egy utolsó alkalom amikor velem alszik és még csak nem is fogok tudni róla.

Még meg sem született, istenemmm ezek a hormonok durvák

[stegal]

Babszem..

[nagyoncringe]

na ja, a Babszem Jankó lemeznek valamiért kegyetlen vagány borítót terveztek.

[czmmmmm]

Angyalom...,

Angyalom, te vagy az en eletem

A muzsam lanyom szerelmem

Imadok megszolalni magyarul

Mert a szivembol a haboru

Melyen kialt egy noert

Evaert

Csak ugy dol belolem a rim

Barcsak tudnad mennyire ol a kin

Hogy nem tudom szeretni a szamocam

Az en kicsi babicam

Aki szereti a cicakat

De az o szerelme sosem biralhat

Hisz en vagyok az ot atyja

Ne viccelj mar, azt akartam mondani hogy gatya ( :)) )

Az en legeslegedesebb almom az az

Hogy szeressem a lanyom

Mert o egy muzsa kalacs babszem

O edesem

Mert nem jossz el felesegul velem?

Anyalom...,

@taylorswift

[unconditionallylovepeoplesblog]

Nyusz,bogyó,babszem stb..

apró dolgok is tudnak hatalmas dolgokat kiváltani egy emberből

[angelofghetto]

Mi folyik itt?

Azt hiszem, van itt valami igazán hiánypótló és elgondolkodtató. Tanulságos előadás egy hosszú ideje az USÁ-ban dolgozó, magyar professzor doktor kutatóorvostól, aki jelenleg egy fajsúlyos orvosi szaklap munkatársa, tehát sok klinikai adattal, és kutatási szakcikkel találkozik napi szinten. Valahogy hajlamos vagyok elhinni, amit egy ilyen ember mond. Nem azt kéri, hogy vakon higgyük el neki, amit mond, hanem hogy nézzünk utána, mert nyilvános adatokból dolgozik. Különösen azoknak ajánlom meghallgatásra és átgondolásra, akik üvöltve követelik az általános kötelező oltást.

Már látom, hogyan rajzolnak a fejemre szarvakat, a lábamra patát, pedig nem állítok semmit, csupán fenntartom a kételkedés, és a józan ésszel való gondolkodás jogát egy hatalmas hisztéria közepette, ahol úgy röpködnek a hírek, álhírek, ijesztgetések és így-úgy manipulált statisztikák, hogy ember legyen a talpán, aki tisztán lát, egyáltalán követni tudja mindezt. A média amúgy is imád túltolni és felhabosítani mindent, minél horrorisztikusabb, annál jobb.

Érdekes információ, amit senki orrára nem kötnek, hogy a sima influenza védőoltással oltottak számára a covid súlyosabb tüneteket produkál, mert interferencia lép fel. Vicces, hogy az itthoni járvány előtt propagálták az influenza oltást, hogy legalább ezzel legyen valaki beoltva, hogy védettebb legyen, nehogy a két dolgot egyszerre kapja el. Az is érdekes, hogy már az első hullám alatt kitapasztalták a betegekkel foglalkozók, hogy a túlnyomással működő lélegeztetés kimondottan lestrapálja az amúgy is megviselt tüdőt, mert a vörösvértestek oxigén szállítása a gond, tehát a simán, túlnyomás nélkül adagolt plusz oxigén a megoldás az életben maradásra, és a hasra fektetés, ami fizikailag tehermentesíti a tüdő nagyobb részét, valamint az a tapasztalat, hogy más okból vércserén átesett covid betegek csodás módon nagy százalékban meggyógyultak. Ezt nem én találom ki, ezt évekkel ezelőtt már kommunikálták orvosok. Itt is elhangzik a videóban.

Tény, hogy baromi nagy üzlet tök egészséges embereket újra és újra oltogatni világszerte, de vajon mekkora lehet a valós veszély, és mi az igazi megoldás? Vajon az igazi megoldást keresik? És vajon mit tanítanak majd erről egyszer a történelemkönyvek?

Megint csak egy orvost gondolatait hozom ide, legalábbis amit megértettem belőle. Több fronton dolgozik az emberi immunrendszer. Van, akinek a teste már kívül legyőzi a mumusok nagyobb részét, bőrön, nyálkahártyán. Mi folyamatosan fertőtlenítünk, tehát a bőrről eltávolítunk mindent, még a barátainkat is, az oltással pedig a testünkbe toljuk azt, ami amúgy lepattanna. A magam részéről csak annyit tapasztaltam, hogy az első oltás jobban megviselt, mint a két betegség együtt. Akkor ez most így normális, vagy nem? Jó jel, vagy nem az? (Amúgy szerintem allergiás vagyok rá, mert azóta babszem méretű, viszkető vörös foltok jönnek rajtam, és nehezen múlnak, de ez egyéni szoc probléma.)

Legrosszabb az állandó ijesztgetés, mert az ember eleinte hisz, csalódik, de egy idő után már akkor sem hisz, ha igazat mondanak. És akkor jönnek az összeesküvés elméletek, vagy a teljes fásultság és érdektelenség.

Talán ott a megoldás az összevisszaságra, hogy globálisan harcol egymással a gyógyszermaffia, a gazdasági háttérhatalom, és az orvos társadalomnak az a része, akik valóban gyógyítani szeretnének. Van az az indián mese a fehér és fekete farkas viaskodásáról. Az fog győzni, amelyiket etetjük.

[nyuszimotor]

Szeresd a hüvelyeseket!

[nyulfarok]

22. hét és még mindig nem látszik hogy terhes lennék, úgyhogy tömegközlekedésen ha le akarok ülni elő kell vennem a has simigatás moveot, általában beválik

[mysadpost]

Bby Babszem ❤🥺

[rezineni]

Csirkepaprikás tejföllel

A csirkét ízekre kell vágni. Tégy egy lábasba egy kanál zsírt, piríts meg benne hosszúra vágott vöröshagymát, ha a hagyma piros, tégy bele egy kanál csörmepaprikát*, kavard el a hagymával, tedd belé a csirkét, sózd meg, kavard el jól és hagyd letakarva lassan forrni ; lehet egy kanál vizet ráönteni, hogy le ne égjen, s midőn már puha, tégy 1/4 liter tejfölt bele. Ha föltálalod, tedd a paprikáscsirkét a tál közepére és rakd körül csipedettel vagy burgonyával.

A csipedett közönséges gyűrött tésztából tojással készíttetik, ha meggyúrtuk, félujjnyi vastagra kinyújtjuk, ugyanolyan vastag csíkokra fölvágjuk és azt akkorára mint egy babszem elcsípjük, ujjaink közt meggömbölygetjük, ekkor sós vízben kifőzzük, leszűrjük és lezsírozzuk, vagy lehet a paprikás közé kavarni és abban megfőzni. 

*Fűszerpaprika, pirospaprika

(Szegedi szakácskönyv, 1901, Szárnyas állatok)

[unbreeakableeheeart]

P. Már egy ideje annak,hogy elmentél.Nem tudom mikor fogom tudni ezt teljesen feldolgozni, valószínűleg nem mostanság.Túl sok emléked jön elő,túl sok emlék van itt Túl sok közös terv. .A képeket a mai napig nem tudtam kitörölni.Snapchaten is csak pörgettem vissza az első beszélgetésünkig és olvastam vissza mennyit nevettünk és faszkodtunk ott is.Nem is tudom elmondani,hogy mi a legrosszabb,az hogy nem tudok veled beszélni,vagy az éjszakák,hogy nem fekszel itt mellettem, vagy reggel komásan nem húzol magadhoz éreztetve hogy szeretsz.Talán már nem is szeretsz..sőt.. Ahogy az is hogy van más az életedben,vagy majd ha még nem akkor hamarosan megtalálod azt az embert aki megadja mind azt amit én nem tudtam neked..Nem tudom mit tudnék csinálni,az érzéseidet nem tudom befolyásolni,de hogy is tudnám ha még a sajátjaimon sem tudok rendesen uralkodni.Hiába döntöm el,hogy igen elengedlek, és minden közös emlékünket és tervünket, megtörök néha,talán a hiányod teszi és az üresség amit magad után hagytál.Pedig tudom,hogy el kell,és talán ezt a legnehezebb feldolgoznom.Azt hogy már nem jössz vissza.Nem fogsz a gép előtt ülni, nem fogsz nekem énekelni,nem fogsz idegesíteni, nem fogunk a kis dedós nyelvünkön beszélni,bebúgyizni,megérinteni,nem hallani a nevetésed,látni a mosolyod,vagy a kis gödröcskéid.Nem lesz semmi ami te vagy, vagy talán inkább nem lesz semmi ami mi voltunk.Pedig én bármit megtettem volna kettőnkért.Igazából azt realizálni,hogy amíg itt voltál lényegében történhetett bármi én boldog voltam,és ez a boldogság most ment el.Nem becsültem azt amim van és azt ami vagy.Tudom hogy el kell engedjelek, és talán ezért is tudok dühös lenni rád, bármennyire erősek az érzéseim, nagyon dolgozik bennem a harag,hogy mindennek ellenére amiken átmentünk,megtapasztaltunk, minden ellenére ez így megtörtént,vagy olvasgatva régi beszélgetéseket amik hazugsággá váltak..��élj le velem egy életet úgy hogy te és én mi vagyunk,nem akarlak máshogy” “marad velem amíg hazaérek, utána örökre maradj” “nem akarlak elveszíteni soha többet””dehogy hagylak el, semmi miatt nem foglak” “Az enyém vagy”, túl sok ilyen van.Talán ezért haragudhatok,de azért nem hogy az érzéseid nem erősek felém, és erről te nem tehetsz.Köszönöm ezt a sok emléket,nevetést,szeretet,sétát,nasizást,nyaralást,koncertet,filmezést,encsizést,beszélgetést,támogatást és segítséget.Köszönöm hogy a támaszom voltál és én is a tiéd lehettem.Köszönök mindent amit adtál nekem.Köszönöm,hogy voltunk “mi”.Köszönöm hogy voltál nekem.Számomra te voltál a legkülönlegesebb és legfontosabb ember.Remélem megtalálod a boldogságot, én pedig ennek tudatával engedlek utadra Babszem. Vigyázz magadra.

[barbiikusz]

mivel Fahej hetvegen 11 honapos lesz, ami azt jelenti, hogy mindjart 1 eves, es el sem hiszem, merthat most volt egy kis fluffy babszem, ezert osszeraktam neki egy posztot. idorendben:

1. amikor anya (meg a tesom es en) kivalasztotta

2-6. az elso napjai nalunk, hogy meg akkoris kis plusskutyanak nezett ki

7-8. ket hetes kepek, es hat mekkora allat lett belole :D mondjuk ugyanolyan cuki, meg puha, meg okos is

[nyulfarok]

Az ultrahang még mindig nagyon nagy buli, tegnap láttuk ahogy a kiscsaj lábat lendít és rúg, egy meccset meg tudott volna nyitni a mozdulattal <33

[bhymaaza-blog]

A történet több ismert mese modernizált keveréke, amelyben számos szál fonódik össze a különféle szereplők kívánságai és kalandjai nyomán. Olyan mesehősök történetét eleveníti fel, mint Hamupipőke, Piroska, Babszem Jankó és Aranyhaj – mindezt egy pék és felesége élete foglalja keretbe. Hogy gyermekük lehessen, meg kell törniük a titokzatos boszorkány átkát, amihez kalandos útra indulnak a sötét titkokat rejtő, közeli erdőbe.

[lost-in-lonelinesss]

Az elso olyan ajandekom az eletemben amitol sirva fakadtam. Nembazert mert olyan draga lett volna, nem azert mert mindig is ilyenre vagytam. Egyszeruen az erzes hogy gondolt ram, rank. Nem csak vett egy csokit vagy egy viragot, hanem megnezte mik vannak, valogatott, hogy mi tetszene nekem. Mielott kibontottam izgatottan varta a reakciomat. Szeretlek babszem, ez a legszebb ajandek amit valaha kaptam 🙁❣️

[flora13x]

Tegnap

Tegnap volt a tavaszi szünetünk utolsó napja. Tegnap reggel 8 óra előtt 3 perccel a lovardában lévő egyik birka életet adott a kicsinyének. A többi birka között ellett ezért, el kellett különítenünk tőlük, hogy a többi nehogy megtapossa  a kicsit. A lovász gyorsan előkészítette az anyának és a kicsinek a helyét. Míg a lovász megfogta az anya birkát, addig a lovászgyakornok felemelte a kicsit. Én az ajtónál álltam, hogy becsukjam utánuk, és nehogy a többi birka kijöjjön. Ekkor kiabáltak, hogy menjek be, mert időközben ellett még egyet. ( A birkáknál gyakori hogy ikrek születnek.) Bementem a birkák közé. A kicsi az etető alatt feküdt. Megfogtam és a könyöke alá nyúlva össekulcsoltam a kezem. A kicsi feje előrefelé nézett, a kis teste még nedves-ragacsos volt, és a bal mutatóujjammal éreztem babszem méretű szívének a dobbanásait. Félúton voltam a box felé, ahova vittük őket. A kicsi megmozdult és kalimpálni kezdett a lábaival, emiatt elkezdett kicsúszni a kezemből. Futásnak eredtem, hogy minél előbb lerakhassam az új helyükre, mielőtt kicsúszik a kezemből. Én értem elsőnek a boxhoz, és hogy helyet engedjek a másik kicsinek és az anyának, ezért gyorsan leállítottam a kicsit a lábára. A kicsi az oldalára dőlt és vergődött picit, amíg félig ülő, félig fekvő pozícióba tornázta magát. Csak később esett le, hogy ekkor a kicsi még nem állt fel előtte a saját lábára, saját szándékából. Erre én meg siettemben ráraktam a vékonyka kis lábaira.  Egy pillanatra megállt bennem az ütő, hogy talán valami baj van, de aztán jött az anyja, gyakorlatilag futva, és ezért helyet engedtem neki és a másik picinek, akit a lovászlány hozott. Mindez cirka 10 másodperc alatt történt. De akkor miért írom ezt le ilyen részletesen? Mi értelme van, amikor minden órában több száz birka születik világszerte? Én városi lány vagyok, és még soha nem fogtam a kezemben egy újszülött élőlényt. Soha. Nagyapámék és anyukám a városszélén laktak, ahol szőlőt és rengeteg más növényt termesztettek, illetve mindig tartottak a háznál valamilyen háziállatot. Anyám 10 éves korában többször is segédkezett elletéseknél. De én nem. Én kisvárosban nőttem fel, itt élek 18 éve. 10 éve járok ebbe a lovardába és körülbelül 3 éves korom óta állatbolond vagyok. 10 éve lovagolok, és még soha nem láttam újszülött állatot, vagy fogtam volna a kezemben. Erre tegnap a kezemben fogtam egy akkor született kisbárányt, aki élete első levegő vételeit gyakorlatilag a kezemben tette meg. És mindez 24 órával ezelőtt történt. Most meg itt vagyok a suliban és becsengetnek az első órára. A tegnap nagyon távolinak tűnik mégis, ha rágondolok, érzem az ujjamon, a kicsi szívdobbanásait. Szar érzés a padban ülni, folyton a tegnap jár az eszemben. A tegnap reggel. A kis bárány. A lovak. A kutyák, akik a lovardában vannak. A lovak, amelyeken tegnap lovagoltam és maguk az edzések. De leginkább  a kisbárány jár a fejemben. Vajon jól van? Vajon eszik-e rendesen? Vajon nem tett-e neki rosszat, hogy a lábára állítottam, mielőtt ő  maga tette volna meg? Arra gondolok, hogy most is ott kéne lennem, nem a suliban, ahol sokszor több állat van, mint a lovardában. A lovardában kéne lennem. Az állatokat kéne etetnem, a helyüket kellene takarítanom, a lovakkal kéne foglalkoznom, és lovagolnom kéne rajtuk, és játszanom kéne a kutyákkal...

Ott kéne lennem. Hiába a sok szép emlék, amik késnél is fájdalmasabban vágnak a szívembe, hiába a sok veszteség, amit átéltem ott, akkor is ott kéne lennem.

Miért? Mert az élet megy tovább. Persze most mondhatjátok, hogy klisé, az egész, de pont ez a kisbárány a bizonyíték rá.

Most 2017 áprilisa van. 17 hónappal ezelőtt, 2015 novemberében elveszítettem azt, aki a legfontosabb volt az életemben. Majdnem 6 éve ismertem. Egy modzulatomból tudta, hogy mit szeretnék tőle és fordítva. Nem kellett nekünk ahhoz beszélnünk, hogy tudjuk, hogy a másik mire gondol. Egyszerűen csak megéreztük, ha a másik szomorú, vagy feldúlt, ideges, vagy boldog volt. Ha félt valamitől, vagy ha nem tettszett neki valami. Ilyen az ha egy ló a barátjává fogad. De amikor eladták, minden megváltozott. Mindent, amit eddig valósnak gondoltam magamról és a környezetemről teljesen megcáfolódott. Olyan ha ez a 6 év egy teljesen másik életben lett volna. Hónapok kellettek ahhoz, hogy valamennyire, de nem teljesen, összeszedjem magam. 4 hónapig nem tudtam betenni a lábam a lovardába, mert hányinger fogott el. Erre 2016 decemberében meghalt az edzőm. Ő nem csak az edzőm volt, akit 10 éve ismertem, hanem az az ember volt az életemben, akiről nyugodt szívvel mondhatom, hogy apám helyett apám volt. ( Apám amúgy 2 éves korom óta nem él velünk, és havonta egyszer 1 napig találkozunk vele, de szerintem az edzőmtől többet tanultam 10 év alatt, mint a saját apámtól 18 év alatt.) Az edzőm tanított meg a fegyelemre, kitartásra, elhivatottságra, a ló szeretetére és tiszteletére. Az ő lovardájában, az ő lovának született az a csikója, akivel én eddigi életem legszebb 6 évét élhettem át. Az ő lovardájában tanultam meg lovagolni. Ebben a lovardában nőttem fel gyakorlatilag. Ez a hely a második otthonom. Itt, vagyok valaki, nem úgy mint a suliban. Itt el is hiszem, hogy vagyok valaki, mert ide tartozom.

Húúú ! Bocsi h ilyen sokat írtam, de ha végig olvastad, akkor nagyon szépen köszönöm! Ezt a szöveget nem valamilyen különösebb okból, vagy célból írtam, egyszerűen csak ki kellett írnom magamból.