#albumai

[greenteaforbreakfast]

Kedves @tudjukki-a-viking-visszater !

Csak azt szeretném mondani, hogy

Nem csak az elmúlt héten, vagy hónapban került első helyre,

hanem az elmúlt fél év, valamint 1 év legtöbbet hallgatott albumai között is ott van nálam a lemezetek.

Már most, pedig még csak pár napja kezdtem.

Szóval izé. Asszem csak annyi, hogy köszönöm.

[csadag]

Hát én ezt nem gondoltam volna, hogy az idei Kurt Vile lemez ennyire jó lett. Az előzőt már talán meg se ha hallgattam, épp nagyon nem érdekelt az ilyesmi, de ez a legjobb albumai között van az tuti.

[cdholikas]

Vinyl (LP) Denzel Curry - Ta13oo

Denzel Curry vinilinis LP „Ta13oo“ yra kritikų pripažintas albumas, kuriame nagrinėjamos tamsios ir sudėtingos temos per unikalų hiphopo, trap ir eksperimentinių garsų derinį. 2018 m. išleistas albumas yra padalintas į tris veiksmus: „Light“, „Gray“ ir „Dark“ atspindi skirtingus tonus ir temas – nuo savistabos ir pažeidžiamumo iki pykčio ir agresijos, todėl šis vinilas yra privalomas šiuolaikinio hiphopo gerbėjams ir tiems, kurie vertina koncepciją. gilumo ir įvairovės albumai.

https://cdholikas.lt/products/denzel-curry-ta13oo-0506ad

[igazikutya]

Zajok a nappaliból – Traxelektor 2024. 07.

Túl vagyunk a foci EB-n, az elviselhetetlen hőségen, éppen zajlik az olimpia, de már kit érdekel, zeneileg pedig fügeszezon van – uborka, maradjál már!

Harmadik fejezetéhez érkezett Alva Noto Hybr:ID zenegeometriai-sorozata.

Nagyon kevés, egyszerű eszköz, azok viszont mesterien elhelyezve térben, időben. Carsten Nikolai zsenije már elfogadott tény, köszönhetően két évtizedes munkásságának. Kísérleti elektronika, ambient, hangzás terén nem hallok eltérést a sorozat korábbi – HYbr:ID I (2021), HYbr:ID II (2023) – darabjaitól. Nagyon szórakoztatóak Noto ezen videói, ahol képes láttatni zenéjének elemeit:

A HYbr:ID III igazi, nappaliba való zene, kánikula idejére. Lassít és hűt, kivasalja az agyunkban összegyűrődött neuronláncokat, a tágasság érzetét erősíti lelkünkben. Figyelem! Nyomokban alfa hullámokat és meditatív elemeket tartalmazhat, ezért vezetés közben ne hallgassa!

Igazi underground imidzs: homályos fotón, Joy Division-ös pólós pofa profilból, így jelenik meg Jason Luxton a Discogson, aki Overlook és Lucid Dreams néven is fut, illetve Positive Centre-vel közös projektje szokott a Traxelektorban szerepelni, az a Carrier. Lucid Dreams név alatt egy öt évvel ezelőtti EP azonos néven, és most egy debutalbum, ez a Mesmerism, ami hipnózist jelent, meg delejezést, meg biztos sok baljós mást is. Füstös, sötét ólomdubbal megtámogatott, nagyon tágas, sokszor élő dobbal, basszussal, fúvósokkal feljátszott absztraktok láncolata, old school trippy jazz-hop.

A párizsi sajátlábnál, a Worship kiadónál jelentette meg Spiral Shape című kazettáját Dang-Khoa Chau, akit a Đ.K. pszeudója mögött ismerhetjük évek óta (perszemegagyurcsányt). Hagyományosan, kínai elemekkel átszőtt downtemp-ambient mélázások, még a húrok pengése is feloldódik a duplán gravitatív atmoszférában, a lehullanak és megpihennek.

A júniusi Alkotótábor nyitónapjának vendége volt az ukrán Na Nich aka Oleksandr Pavlenko. Ha ezzel a négyessel indított, amit a What We Need EP-n hallhatunk, akkor remekül szórakozhatott a Kisszínpad közönsége. A psy- és progresszív trance variációk adják a lemez táncos részét, amit egy igazi nanichi fordulattal – Undersea Passageway – electro-break-idm vezet le.

Nem vagyok képben, de biztos vagyok benne, hogy modernebb jazz körökben is komoly elismertséget hoznak Prefuse73 albumai. Nem éppen ez a célterülete ennek a zenei blognak, de fúziós mivoltukból, valamint szabad és formákban gazdag játékosságuk okán muszáj velük foglalkozni.

A New Strategies For Modern Crime széria második (Vol. 2) etapja pedig nem cáfol rám. Nekem még mindig gyakran van Tortoise-flessem Prefuse-t hallgatva, pedig kevesebb az elektronika, pláne a kísérlet, nincsenek xilofonok se, de a háttérben mégis ott gerjed a theremin. A kettes kevésbé lounge-os, cserébe karakteresebb, de bontatlan az egység a sorozaton belül, és a csavarhúzót is sniccerre cserélte a gyilkos. Apró érdekesség, hogy a Barcelona és USA között ingázó Guillermo Scott Herren-nek van egy side-projektje (a sok között), amely az igencsak szembetűnő Ahmad Szabo nevet viseli, a jazz-zongorista Ahmad Jamal és a magyar jazzgitáros Szabó Gábor neveiből összeolvasztva.

Kongóban született, Belgiumban nőtt fel a művészet több területén is aktív, Melika Ngombe Kolongo, aki 2012-es Londonba költözése óta használja azNkisi pszeudót. A címadó felvétellel kezdődő The Altar EP a második felvételnél kezdett igazán érdekessé válni a lemez. A kitubáról történt bizonytalan pontosságú fordítás szerint: az Nzi – Mit, az Nza – övék, Nzo – otthon. Az NziNzaNzo felvétel címének helyes megfejtéseit levelezőlapon küldjék be Magyar Péter brüsszeli címére! Ennek a törzsi techno-menetnek a hajszálpontos egyszerűségben van az ereje, amivel 7 percen át hasítja a hajnali füstös gyártelepi ködöt. A következő Python & Prophecy-ben mélyül, nehezedik a haladás, a kilencvenes évek Clock DVA / haujobb. / Aphex Twin industrial-techno-inak markáns hangulatát varázsolja elénk a hölgy. Az Altar kazettán jelent meg, a brüsszelita Cortizonánál.

Először is az acidmámoros-kubista lemezborító hibátlan. Az ismeretlen frankfurti not even noticed ötszámos EP-je, az Acid Illusion nem lesz az év lemezei között, de egy figyelemre méltó műfaji katyvasz, n.e.n. az elektro, house, trance elemeit cserélgeti acidből készült elemekre. A lemez a berlini Who Is Paula labelnél jelent meg, ami nem egy kérdés, hanem a Who valójában whø?, aki a bakelitarcú Paula.

Dejavum van, írni kellene a The Black Dogról. S megint – mintha ilyen is lett volna – egyszerre egy albumról és egy EP-ről. A jó hír, az urak visszataláltak a fekete kutyi ösvényre, nincs lötyögés, meg a sheffiedszürke kettő a hatodikon árnyalata, sőt, még némi meglepetés is áthatja az új anyagokat.

Tekintsük meg a borítót, értelmezzük a címet: Isolation, majd a szerző által feltett kérdést: Are we social beings? – ugye, mindenki ért mindent? A legtöbben ebben élünk, ki így, ki úgy, az életképesebbje talán nem. A címadó felvétel idm-technobreak, alapütemre lassú, felezve táncos, ravasz. A B oldalt nyitó Living In Silence pedig tipikus TBD-féle braintechno, minden más ambient körítés.

Other, Like Me – ez az új album. Tizenhét 3-4 perces témából van felépítve. S ez még ugyanaz a szoba, ugyanaz a fickó – ha tippelhetek a teltebb Dust fivér – de már testtel kifelé fordul. Az album a (helyes) nézőpont kereséséről szól, belső utazás, és a történet elejét a sérelmek és tüskék felfejtése képezi. Olyan ez, mint egy önfeltárás, a lényeges dolgok a mélyben zajlanak, a válaszok onnan érkeznek a felszínre. (Tényleg nem is dereng olyan Black Dog album, ahol ennyire mélyre került a súlypont.) Végig sok a réteg, s mintha experimentumok is megbújnának a nullától 255-ig felfestett, áramló blackdog színpalettán. Az biztos, hogy kaptunk egy tartalmas albumot, ami megragadja a figyelmet. Van az a South Park epizód – bocsánat, elhülyülöm – de van értelme. A harmadik SP évad végén a Világraszóló koncert rész, amiben Cartman megtalálja a barna hangot, és zenekari kottába behúzza az össze hangszernek, majd másnap egyszerre szarik be mindenki, aki ott van, és aki nézi a közvetítést a világban. Nos, szerintem az a barna hang ott van ezen a lemezen, nem tisztán, csak modulálva, konkrétan a címadó felvételtől kezdve, a lemez kétharmada felé. Ez maga a laborban szintetizált, heisenbergi szürkésbarna hang, bár már beszartál, kedves hallgató, meg nem is, csak még nem dőlt el, mert kvantumállapotban van. Ebből ragad ki minket nagy erővel és váratlanul az In A Place Like This, sikerül kilépni a belsőből és feltárul black dogi-i tér, a non-safe-place (Mark Up) majd a felismerés vagy feloldás (I Am An Artist). Jobb volt, mikor elröhögtük.

Egy újabb áldozat, akit megállított Brüsszel – a végén rovat lesz, mint az olaszkvóta. David Morley született londoniként költözöttt 8 éves korában Brüsszelbe, és koránál fogva őt is elkapta a nyolcvanas évek nagy (Belgian) New Beat őrülete, így találkozott Renaat Vandepapeliere-rel a később legendássá vált R & S Records egyik alapítójával, akivel közös new beat bandát is működtettek Spectrum néven, de a house szcénának is részese volt egy ideig. Morley hangmérnöki és stúdiótechnikai ismeretei birtokában hamar a kísérleti műfajok felé fordult, reverbfan-nak tartja magát, melyeket párhuzamos rétegekben futtat. Öt stúdióalbumot készített 25 év alatt. Különös módon a leghíresebb kiadványa a Too Good To Be Strange (1994) electro single, melyet Two Sandwiches Short Of A Lunchbox néven jegyeztek Andrea Parkerrel közösen. Igazi ismertséget azt hiszem akkor futott be, mikor 1998-ban Andrea felkeverte nagy sikerű DJ Kicks mixében. David a DAT archívumából húzott elő most két olyan felvételt, amit a kilencvenes években, a párizsi divathétre készített, Dirk Bikkemberg bemutatójához. Innen a Fashion cím, pontosabban két kb. 12 perc hosszúságú old-school analóg elszállást hallhatunk Fashion és Show címmel. Az EP a szintén belga De:tuned-nál jelent meg.

Érdekes páros, mivel Sam KDC sose játszik ASC-et, ASC-nek viszont tetemes diszkográfiájának negyede drum & bass, tehát a rovar(17) ASC gyakran játszik bogár Sam KDC-t (például: mint az ebben hónapban, a szóra se méltatott Shifting Realities EP, halld Shadowplay, a Traxelektorban). És torzítok, mint a megafon, mert Samuel Wood nem szimpla drum & bass-t művel, hanem annak pszichedelikus, experimental szélsőségeit keresi, ha kell, ledarálja, szilánkokra töri. Aztán meg, zeneileg harmadszor találkozik Sam és James Clements –korábban: Decayed Society (2019), A Restless Mind (2020) – most pediga Surfacing hatszámos album – minden alkalommal ambient lett vége! Tehát úgy tűnik, itt az ütemek nem összeadódnak, hanem kivonódnak egymásból. Így legalább nem dobognak a lovak, mert kiradír a lábuk. Méltatlanok fenti soraim, mert bámulatos nanospace ambientet kapunk. Különös az is, mintha a két előadó térben is el lenne helyezve, bizonyos hangszerek kicsit balról, mások jobbról érkeznek, ami azért se baj, mert egy sűrű, színgazdag és tömör matériát hallunk, amit elmos a végtelen fókusz világa, minden pillantás zuhanó, mozdulatlan szemlélődés. A zenit, ahol a lebegő kanál meghajlik, egy warp-himnusz: a Casting Shadows, melyre vakteszten 94-es Autechre-t vagy LFO-t tippelnék.

Al Wootton megint egy törzsi technoval kergeti révületbe az ártatlan szűzi vagy az azóta elliptikus pályán foglyul ejtett, kedvéért visszatért áldozatait. Az Albacete Knife EP-n – már nem először – rousseau-i erdőt épít körénk, elemei, jelentésüktől megfosztott, ismeretlen ismerősként tüntetnek a valóság ellen. A Trule kiadványa vinylen, limitált kiadásban jelent meg.

Megjelenések (2024.07):

Al Wootton - Albacete Knife [2024, Trule][EP] Alva Noto - Hybr:ID III [2024, Noton][LP] ASC & Sam KDC - Surfacing [2024, Auxiliary][EP] Đ.K. - Spiral Shape [2024, Worship][MC] David Morley - Fashion [2024, De:tuned][LP] Ekolali & Tala Drum Corps - Plafond 8 [2024, BAKK][S] Lucid Dreams - Mesmerism [2024, UVB-76 Music][LP] Na Nich - What We Need [2024, Fur:ther Sessions][EP] Nkisi - The Altar [2024, Cortizona][EP] not even noticed - Acid Illusion [2024, Who Is Paula][EP] Prefuse 73 - New Strategies For Modern Crime Volume 2 [2024, Lex][LP] The Black Dog - Isolation [2024, Dust Science][EP] The Black Dog - Other, Like Me [2024, Dust Science][LP]

Traxelektor 2024 07 Spotify Playlist - link

(43/53, 3:47/4:42, 81%)

OffSpot Data

Ekolali & Tala Drum Corps - Plafond 8 [2024, BAKK][S]

Lucid Dreams - Mesmerism [2024, UVB-76 Music][LP]

Traxelektor 2024 07 Full Playlist

Al Wootton - Albacete Knife [Albacete Knife, Trule] Al Wootton - Midnight Paseo [Albacete Knife, Trule] Alva Noto - Noh Human [Hybr:ID III, Noton] Alva Noto - Para Contamination [Hybr:ID III, Noton] Alva Noto - Sync Dark [Hybr:ID III, Noton] ASC - Shadowplay [Shifting Realities, Spatial] ASC - Southern Cross [Shifting Realities, Spatial]

ASC & Sam KDC - Casting Shadows [Surfacing, Auxiliary] ASC & Sam KDC - Mirage [Surfacing, Auxiliary] ASC & Sam KDC - Silhouette [Surfacing, Auxiliary] Đ.K. - Lights in the Mist [Spiral Shape, Worship] Đ.K. - Under the Stones [Spiral Shape, Worship] Đ.K. - Whispers of Winter [Spiral Shape, Worship] David Morley - Fashion [Fashion, De:tuned]

Ekolali - Totem Mollusca [Plafond 8, BAKK] Ghost Dubs - Thin Line [Damaged, Pressure]

Henry Greenleaf - Get The Hell Out [Keepsake, Different Intel] Jeff Mills - Mass Hypnosis [The Eye Witness, Axis] Jeff Mills - Menticide (Repeat Victimization)[The Eye Witness, Axis] Jeff Mills - No Safe Room [The Eye Witness, Axis] Jeff Mills - Sacred Iridescent Mirror (The Pledge)[The Eye Witness, Axis]

Leiras - Luminous Angle [Vael Method, Ownlife] Leiras - Self Hitting Anvil [Vael Method, Ownlife] Lucid Dreams - Clairvoyance [Mesmerism, UVB-76 Music] Lucid Dreams - Reincarnation [Mesmerism, UVB-76 Music] Lucid Dreams - Reverie [Mesmerism, UVB-76 Music] Lucid Dreams - Slow-Wave [Mesmerism, UVB-76 Music]

MIDI Janitor - Far Speak [Holy To Dogs, Hotham Sound] MIDI Janitor - Partial Power [Holy To Dogs, Hotham Sound] MIDI Janitor - Roman Concrete [Holy To Dogs, Hotham Sound] Na Nich - Dune [What We Need, Fur:ther Sessions] Na Nich - Undersea Passageway [What We Need, Fur:ther Sessions] Nkisi - NziNzaNzo [The Altar, Cortizona] Nkisi - Python & Prophecy [The Altar, Cortizona] not even noticed - Cloudless [Acid Illusion, Who Is Paula] not even noticed - Rodinia [Acid Illusion, Who Is Paula] not even noticed - Xenograft [Acid Illusion, Who Is Paula] Ocralab - 100scale [Locus Impervio, Greyscale]

Oscar Mulero - A Hundred Baby Spiders Came Out [Have You Ever Retired A Human By Mistake?, Warm Up] Oscar Mulero - Same Answers the Rest of Us Want [Have You Ever Retired A Human By Mistake?, Warm Up]

Prefuse 73 - 245 Wagon Talk [New Strategies For Modern Crime Volume 2, Lex] Prefuse 73 - Lion Chorus [New Strategies For Modern Crime Volume 2, Lex] Prefuse 73 - Vast Wildlife Poison [New Strategies For Modern Crime Volume 2, Lex] Tammo Hesselink - Naturally Occurring [Naturally Occurring, Redstone Press]

The Black Dog - Crashed [Other, Like Me, Dust Science] The Black Dog - I'm Poster Syndrome [Other, Like Me, Dust Science] The Black Dog - In A Place Like This [Other, Like Me, Dust Science] The Black Dog - Isolation [Isolation, Dust Science] The Black Dog - Just Pretend To Be Someone Else [Other, Like Me, Dust Science] The Black Dog - Methodology #17 [Other, Like Me, Dust Science] The Black Dog - Other, Like Me [Other, Like Me, Dust Science] The Black Dog - With You I Still Feel Alone [Other, Like Me, Dust Science] Vanishing Twin - Non Guardare [Life Drummer / Inarisan / Non Guardare, Sub Pop]

[onsieluenkeli]

Szántam még több időt Taylor Swiftre, és igazából még jobban tetszik, és örülök.

A NewYork Times zenei és könyvkritikák nagyon jó segítségek szoktak lenni, én ezeket olvasom. (Az előfizetést ki lehet játszani egy gyors copyval. Sokan nem tudják, de a RollingStones krutikusait sajnos megveszik, és ezért ők elfogultak, és nem jók).

Még mindig gyönyörűen tud írni. Irigylem ezt a képességét. És a rajongói is elképesztőek.

A komplett album több csalódásról, szakításról és tanulságról szól. Az utóbbi nekem a legfontosabb. Egyfajta lázadozó én, és felnövéstörténet is egyben. Mind a kettő bennünk van, és fontosak. Mind a kettőre szükségünk van. Tudjátok az ember nem gombnyomásra képes felnőni. Hanem inkább utat jár meg... bukdácsolások, felkelések, élet-leckék és felelősségek tesznek minket érettebbé és ez örökké tart. És most már biztos... hogy Taylor Swift is már úton van, és ez jó.

Kezdjük

A 6 éves Londoni kapcsolatáról kiderül hogy mennyire zárt volt, gyenge, monoton, unalmas, és üres. Szegény srácot mivel túlságosan is jól nevelt, még Jehovának is kigúnyolja. Valószínűleg nagyon szépen indulhatott az a kapcsolat, hiszen a szerelmes albumai is inkább azt sugallták, illetve a srácot sem tépi agyon. Taylor Swift nagyvalószínűséggel rájött az unott kapcsolatában, hogy neki valójában élénkebb élet hiányzik, az izgalom, az adrenalin, az őrültség, és ők együtt nem voltak képesek rá. Ami pedig a legjobb, hogy Taylor maga is elismeri, hogy hibázott, hülyeségeket is művelt, csalta is a srácot. És az ilyen bátor és felelős gondolkozás az, ami érettebbé is teszi. Szóval a boldog-bolondságnak is nagyon fontosnak kellene hogy legyen... Rengetegen ezt nem tudják, nem értik. Egy üres és monoton együttélésben nem a szív törik össze, hanem inkább csak megáll. És az ilyen konzervatívabb kapcsolatok mögött sem biztos, hogy érett, jól együtt/működő felnőttek vannak... Szerintem ők mind a ketten, inkább sérült gyerekek voltak.

A legtöbb szám az azt követő korszakáról szól. Mert Taylor Swift lázadozó énje túl dominált, és London után egy teljesen ellentétes végletbe, egy nagyon rossz régi kapcsolatába esett újra bele. Most igazából ezt a fickot tépi nagyon meg a számaiban. A srác semmit sem változott, és észre sem veszi az éveket. És teljesen felelőtlen és éretlen. Egy reménytelen drogos, aki arra ébreszti fel Taylor Swiftet hogy saját maga már mennyire nem itt tart, és esze ágában sincsen egy ilyennél maradni.

Travis Kelce pedig mostanság pontosan az a fickó akire szüksége van. Egyszerre felnőtt és felelős, komoly terhekkel, és izgalmas is. Egy igazi motiváló és motiválható társ. Van benne nyitottság, és ízig-vérig amerikai. Azt pedig a jövő mondhatja majd meg, hogy kettejük érettsége mennyire kitartó, hűséges, és komoly. - Szívből remélem még sokáig boldogok maradnak.

Egyébként van bajom az inspirációival, bármennyire is különlegesek, és szépek. Méghozzá az, hogy régen TaylorSwift nagyobb spektrumon gondolkozott. Nem hagyta hogy minden dal túl egyszerű legyen, minden személy könnyen értelmezhető, és minden válasz egyértelmű. Most pedig van olyan száma aminél magát a problémát habár szépen kidolgozza, de mégis olyan mintha valódi emberi lény nem létezne mögötte... én legalábbis túlságosan mesterkéltnek érzem.

És hajlamos arra is, hogy valakit imádjon, istenítve, teljes szívből, és mindent bele adva... De amikor csalódik, mindig mindent kidob, elpusztít, lezár. Ilyenkor elfelejti kik, hányszor, és mennyi mindenben támogatták, és önzőbbé válik. Sajnos el tudom képzelni hogy ha szakítana a mostani srácával, tuti kinyírná az amerikai focit is a szemekben. És ez egy felnőtt nő esetében, nem lenne valami szép. Tényleg nem értem, miért kell mindig mindent kukába dobnia, ha nem sikerül... és miért kell mindig menekülnie? Nem érdemli meg az ekkora kudarcokat, senki sem. Ha rosszul sikerül a süti, attól még nem kell kidobni a tepsit, a sütőt, és a fél konyhát.

és

Pán Pétert elengedi, és közben pont azon merengtem hogy más nők akik hasonló utat és felismeréseket jártak be, ők miért maradtak? Mire leesett, hogy azért... mert gyerekük született.

ツ

Azon mosolygok, hogy a mi esetünkben is megvoltak azok a brutális lázadozások, elképesztő őrültségek, és felnövéses szakaszok, próbatételek, kihívások. Az a borzalmas huszonéves kamaszkor, az ördögűzések, a billiárdnyi ihlet, a gyerekvállalás, az új élet, a piskóta, és a tallér, meg Orbán, Trump, Hillary és a Pltyin...

Shhh! Mi húzósabbak vagyunk, mint egy világsztár. És ez pedig ezért jó, és különleges.

Egyszerűen nem tudnám abszolút kukázni ezeket, és eszem ágában sincsen menekülni a csalódások elöl. Azok is már a részeim. Agyhalottnak kellene lennem, hogy sikerüljön törölnöm. Az életben a rossz dolgokat is tudni kell kezelni. - Nem?

.

[bonzsur]

A németes vonalon maradva nekem mostanában elmélyült munkához a Schiller régebbi albumai pörögnek:

Zene

Mondjatok jó zenét dolgozáshoz háttérzajnak. Mindent is unok.

Amúgy leginkább mostanában németeket hallgattam (Annenmaykantereit, Alligatoah, stb) de már azt is unom.

[matekonkol]

Az év zenei szempontokból

Idén még a lehetőségekhez képest is maréknyi koncerten voltam, azok közül három emelkedik ki: Jü a Pontoonon, Petruska szólóest a Józsefvárosi Galériában, a Vulgar Sun pedig a néhai Dürerben adott eksztatikus energiát. Otthon azonban több és többféle zenét hallgattam, mint eddig, számomra szokatlan módon teljes lemezeket is hallgatva. 400 új dalt szerettem meg (ezt évente számon tartom), és már kb. 140 playlistem van Spotify-on, ami szerintem is túlzás! :D

Az év kedvenc albumai nekem magyar előadók megjelenései: a Szép napok a Jazzékieltől, illetve a Samurai Drive és a Mordái debütálásai, de nagyon tetszett a King Gizzard, az Algiers és a Strokes új lemeze is. A legtöbbet viszont mégis a régi kedvenceimet, a Muse-t, a Beatlest, Doorst, Pink Floydot és Bob Dylant hallgattam (szemben például 2019-el, amikor az új albumos Iggy Popot, Raconteurst és Foalst), a két leghallgatottabb dalom pedig a szinte teljesen ismeretlen francia énekes, Yves Simon alkotása. A top 100 idén rongyosra hallgatott dalomat linkelem ITT. :3

Ezeken túl beszélni kell zenekarunk, a Warshow szétszéledéséről is. Pont ma egy éve játszottunk a Fekete Zaj téli kiadásán (szintén Dürer), majd szilveszterkor a Trip-hajón, de később három tag kilépése először tavaszi stúdiófelvételek, majd nyári koncertek tervét húzta keresztbe. Nagyon hiányzik a közös zeneszerzés öröme és a színpadon állás is (inkább tekintek magamra frontemberként, mint énekesként), de közben jó volt ezeket elengedni is, és másban örömet lelni. 

A jó hír, hogy februárban egy részben új felállásban hallhattok a Warshow-tól négy dalt, amik közül hármat - régi vágyamat megvalósítva - már magyar szöveggel fogok énekelni. A csapat (és többek közt a Vulgar Sun) billentyűse, Kalmár Boti egyébként ma ünnepli születésnapját, innen is szeretettel üdvözlöm! Vele és Kisdi Endrével, Kölcsey Szabolccsal előadtunk Békéscsabán a nyáron az egyik kedvenc Doors-dalomat, ami nagy élmény volt. 

<3 A februári live sessionre az Aurórában kerül sor, és továbbra is Mónus Marci dobol majd, Molnár Barnabás gitározik, és visszatér a Warshow alapító basszusgitárosa, Virágh Norbi. <3

[Fotó: Mezey Anita, 2020.01.25., Auróra] 

[mindenhetenzene]

4. hét

Amit még nem hallottam: Beyoncé - Lemonade (2016)

Kedden tesztfeladatot írtam egy állásjelentkezéshez, ehhez jó választásnak tűnt a Beyoncé album, amit egy, a napokban felbukkanó Recorder cikkben ajánlottak.

Beyoncé eddig mindig elment mellettem, abszolút szimpatizálok vele, rokonszenves, intelligens, jól felépített sztár, de sok pályatársával ellentétben a zenéje soha nem jelentett nekem semmi különöset. Amikor szólókarrierbe kezdett, én épp nagyon gyűlöltem a visítozós R’n’B zenéket, de szerencsére ezt a korszakot mindketten régóta magunk mögött hagytuk. Azóta egy dala tudott megtetszeni, a Haunted, épp azért, mert egyáltalán nem olyan, mint amilyen zenére amúgy számítanék tőle.

Ettől a hallgatástól kicsit azt reméltem, ez most megváltozik, ez lesz az az alkalom, amikor végre beakad nekem Beyoncé. És talán az egész projektben ez az első, hogy nem tudok sikerről beszámolni. Lehet hogy csak túlságosan háttérbe húzódott az album programozás közben, de ismét azt tapasztaltam, hogy jó zene ez, de nem lettem rajongó továbbra sem.

A Daddy Lessons című furcsa country-szerűség azért vicces módon tetszett,  meg volt pár dal, ami bejött, néha pedig Janelle Monáe albumai jutottak eszembe, ami mindenképp igéretes, mert Janelle az utolsó popsztár akiért igazán elkezdtem rajongani. Meglátjuk.

Egy régi kedvenc: Eleanoora Rosenholm - Vainajan Muotokuva (2007)

Ha azt hallom, hogy 2008, mindig az jut eszembe, hogy szomorú, szürke, hűvös idő van, céltalanul bolyongok az utcán, lassan kikopok az egyetemről, és épp széthullik a családom. Ennek az egésznek a legtökéletesebb aláfestőzenéje az Eleanoora Rosenholm akkoriban megjelent első albuma. Na nem mintha csak ezt hallgattam volna akkoriban, 2007-08 volt az az időszak, amikor minden nyomorúság mellett zenebuziságom csúcskorszakát éltem, gyakorlatilag minden örömöm abban volt, hogy nagyon sok albumot nagyon tudatosan hallgattam.

Ezekben a furcsa időjárású. esős napokban nyilvánvaló választás volt újrahallgatni, és óriási sikert aratott, újra elkezdtem rajongani (bevallom, erre az albumra gondoltam, amikor az egész projekt ötlete megszületett bennem). Van ebben a lemezben valami nagyon személyes: valószínűleg 2007-ben sem ismerte rajtam kívül egyetlen ismerősöm sem, mostanra pedig nyilván elfelejtette az is, aki mégis.

Ez a furcsa kis finn zenekar, a baromi jó eredettörténettel a sorozatgyilkos háziasszonyról, talán nem is sejtette, milyen erős hatással voltak valakire, most pedig szépen jöttek elő az emlékek. Beugrott, mennyire nagy pillanat az, ahogy a szomorkás Kopiokissa és a Pyhäpietarinaukio átvezető után berobban a meseszerű Kiltti Vai Tuhma. Újra átéltem, ahogy a nyitószám után a Japanilainen Puutarha szépen bevisz a lemez hangulatába. És persze ott van a monumentális zárószám, a Maailmanloppu, aminek a videoklipje az egyik legjobb, amit valaha volt szerencsém látni. Hiába teltek el évek, ennek tényleg minden jelenete belém égett, és rendszeresen eszembe is szokott jutni.

Régen csak nagyon szerettem, de ennyi év távlatából már ki is tudom jelenteni, hogy ez az album egy igazi elfeledett mestermunka. Kicsit furcsa is, hogy később nem nagyon követtem őket. Természetesen most megnéztem, mi van velük, ha jól értem, az utolsó Finnországon kívüli koncertjüket 2011-ben tartották, de otthon mintha még aktívak lennének. Szép posztkovid kaland lenne, ha sikerülne megnézni őket.

[annie-lang-azurlany]

Posztmodern identitásfilozófiai esszé gót módra

(A következő írást közel tíz éve publikáltam először egy olyan gót blogon, amit azóta elnyelt az internet mélye, az irodalmi jóízlést és az édes anyanyelvüket kedvelők legnagyobb örömére. A szöveg ennek megfelelően kamaszos, esetlen, és borzalmas humora van. Csak azért teszem közzé újra, mert néhány denevérfióka kifejezetten kérte. Mindenért ők a hibásak.

Meg az órások.

Halál az órásokra.

Van úgy, hogy az interneten összeolvasott sok-sok érdekesség után csak szeretnék leülni, és megbeszélni magammal ezt az egészet. Ezért most előszedtem valahonnan a koponyám mélyéről ezt a két figurát, a vállamon ülő kisördögöt és kisangyalt:

Szarkát, akiről még egy retorikai alakzatot is elneveztek - Az irónia lesz az.

és Hunorkát - Sziasztok! Én leszek az, aki mindent megmagyaráz. Ezért tulajdonképpen a nevemnek annak kellene lennie, hogy Magyarka, de az nem anyakönyvezhető. Egyébként az előbb a szarkazmusra gondoltak.

És velük fogok beszélgetni olyan kérdésekről, amiket a Facebook csoportjaiban, Yahoo Answers-en, gyakorikerdesek-hu-n (Ne ízetlenkedj légyszíves!), és hasonló helyeken rendre felbukkannak.

(Megjegyzés: A posztmodern nyelvfilozófia nagy vonalakban arról szól, hogy mivel szavakkal nem tudunk mindent tökéletesen leírni, soha nem érthetjük meg tökéletesen egymást, önmagunkat, vagy a világot. Az identitásfilozófia pedig ebből indul ki - soha nem tudjuk önmagunkat definiálni, akkor mi a biztosíték rá, hogy azok vagyunk, akinek hisszük magunkat? Vagy hogy létezünk egyáltalán?)

Tudjátok, én mindig azt hittem, hogy a "goth" az egy könnyen körbeírható fogalom.

Az hát! A goth szabályait Lugosi Béla két kőtáblába vésve hozta le az erdélyi hegyekből, hogy aztán odaadja fekete szemceruzás népünknek.

A címben valami posztmodern megközelítést emlegettél, az pedig soha nem könnyű. Egyébként miből gondoltad ezt?

Biztos abból, hogy a gothok mindig olyan békések, és Bauhaust dúdolgatva fekete rózsákat fonnak egymás hajába.

Jól van na, persze az látszik, hogy nem mindig értenek egyet. Bármelyik blogra, Facebook-oldalra...

Ezt már elmondtad az elején.

Szóval először úgy tűnt, hogy csak azok dobálóznak a "pózer", "régenilyennemvolt", "hol voltál te akkor" és hasonló frázisokkal, akik önmagukban sem biztosak...

(Nekem még mindig úgy tűnik.)

... de vetnek fel érdekes kérdéseket.

Például?

Például észrevettétek már, hogy ha megkérdezel tíz embert, hogy mi az a "goth", húsz különböző dolgot mondanak?

Persze, mert mind pózer!

Arra utalsz, hogy a szubkultúra tagjai között sincs egyetértés?

Valami ilyesmire, igen.

Hmm... Hát induljunk ki abból, amit biztosan tudunk: a zenéből. A Wikipédia szerint...

(Mert az aztán hiteles forrás!)

...szóval a Wikipédia szerint a "gothic rock" szókapcsolatot először John Stickney kritikus használta a The Doors egyik 1967-es koncertje után, amit egy rosszul megvilágított borospincében tartottak. A Doorst sokan a hippik és a Beat-korszak legnagyobb együtteseként tartják számon, én azonban rég nem úgy tekintek rájuk, mint a Jefferson Airplane-féle hippikre, és többet te sem fogsz, ha meghallgatod a Riders of the storm-ot vagy a Light my fire-t, amiknél a szöveg és az előadásmód feltűnő hasonlóságokat mutat a tizenkét évvel későbbi Bela Lugosi's Dead című...

Mindig elfog az izgalom, ha ekkora köteg száraz adatot látok, de mégis, nem lehetne felpörgetni egy kicsit?

Oké, szintén 1967, Velvet Underground: All Tomorrow's Parties. A zenetörténész Kurt Loder "hipnotikus gothic-rock mesterműnek" nevezi. És ez ugye az az avant-garde Velvet Underground, akinek a menedzsere Andy Warhol!

Ha Ádám és Évától kezded a történetet, tényleg nem mostanában jutunk a végére.

Ha már régi rockbandák, meg Ádám, az megvan, hogy Adam Ant a New Wave-es Adam and the Antsből úgy néz ki, mint egy Gerard Waybe oltott kiöregedő Andy Biersack?

https://youtu.be/4B2a6l6wM2k

Persze egészséges gót azt sem tudja, ki az a Gerard Way, azt, hogy Andy Biersack kicsoda, na azt pláne nem. És persze arról sem hallottunk soha, hogy az Adam and the Ants késői albumai rockabillysebbek, mint Fenyő Miki nyakkendői. Oh, és ha egy tradgoth kifakad, hogy mennyire pózer dolog ez a neo-viktoriánus divathóbort, véletlenül se érveljünk neki azzal, hogy az Adam and the Ants már a nyolcvanas években így öltözködött, mert a végén még rövidzárlatot kap szegény. No, és ahhoz mit szóltok, hogy egy 1983-as klippjében olyan sisak van rajta, mint amit Deadmau5 szokott hordani?

Köszönjük, Szarka, ez... informatív volt. Nos, Hunorka, amit te mondtál, az is érdekes történelmi adalék, de ezzel sem jutottunk közelebb a goth definíciójához.

Csak azért kezdtem bele ebbe, mert a szubkultúrát leggyakrabban a zenén keresztül szokták definiálni, és meg akartam mutatni, hogy ez a zene mennyire esetleges. Mert csak hogy pár példát említsek, David J, a Bauhaus hajdani gitárosa és szövegírója most olyasmit játszik, amit gothic jazznek neveznék, ha engem kérdezne bárki is, mégsem szokták ismerni a szubkultúra berkein belül. Úgyhogy megmutatom.

https://youtu.be/Pi8JTm3d44s

Hozzá hasonlóan Voltaire-t sem szokták ismerni, vagy ha mégis, akkor bugyuta, gyerekeknek való mesezenészként aposztrofálják, miközben olyan nagy öregekkel dolgozik együtt, mint a The Crüxshadows, akik viszont komolyan veszik őt.

Vagy ha például Manson neve bármikor szóba kerül egy fórumon, félő, hogy trollháború lesz belőle, pedig gondolj bele: Depeche Mode számok feldolgozásával kezdte, és a shock-rock-metal-féle stílusa (bár nem goth) még így is közelebb áll az eredeti koncepcióhoz, mint mondjuk a Suicide Commando God is in the rain-je.

Hűha, Hunorka, szerintem fuss, amíg még megteheted!

De tudtommal a goth zenének VAN definíciója.

Van bizony: billentyűcentrikus zene sok hosszú szólórésszel, magas hangfekvésű gitártémákkal, törzsi vagy indulóra emlékeztető dobbal, sötét, depresszív dalszöveggel és monoton, szinte beszédszerű énekléssel. Forrás erre. De ha sorra veszed a ma is aktív bandákat, lesz bizony jónéhány, amelyik nem mutatja ezeket a jegyeket, viszont például Hobo dalaira illik, mégse gondolja senki, hogy ő gothic rockot játszana (pedig a Doors-feldolgozásaira, a fentiek fényében, lehetne használni).

Vagy vedd azt a megszámlálhatatlan mennyiségű al-, elő-, utó- és keverékműfajt, ami a gothabillytől a horrorpunkon, a dark cabaret-n, new romanticon, a törzsin, steampunkon, viktoriánuson át a gothic metálig és a szimfonikusig terjed.  És akkor még csak említés szinten tértem ki az elektro-industriálra és a dark elektróra.

Ooooké, ha nem magyarázod ki magad ebből, akkor én most elindulok haza, mert nem szeretnék itt lenni, amikor a feldühödött cybergothok és steampunk űrkalózok hordái özönlik el a szobát.

Nem azt mondtam, hogy ezek közül bármelyik is kevéssé tartozna bele a nagy egészbe, csak arra akartam kilyukadni, hogy nehéz megfogni, hogy zeneileg mi bennük a közös.

Talán a sötét életérzés?

Igen, az "életérzés" egy roppant tudományos és körülírható fogalom, köszönjük szépen.

Oké, föladom. De ha már a nagy egésznél tartunk, az igaz, hogy a "goth" egyes nyelvekben gyűjtőfogalomként működik?

Igen. Megfigyeléseim szerint Amerikában például minden sötétebb hangulatú szubkultúra megnevezésére használják, a rockertől kezdve a metáloson, emón, scene-en át a mi fogalmaink szerinti gothokig.

Ó, szerencsétlen amcsik, hadd ne legyek megértő, amikor ők még egy nyamvadt szó jelentését sem tudják megjegyezni, nem vagyok nyelvész!

De én igen, és ez szerintem érdekes. Ezek szerint más országokban mást és mást jelent a "goth" fogalom?

Legalábbis a többség másra használja, mint ahogy a jelentésmező többi részét is. Ott van például a német Schwarze Scene, ami viszont kezdettől fogva gyűjtőfogalomként funkcionál, viszont ha Amerikában azt mondanád, hogy "Black scene", ők az afroamerikai kultúrára értenék. Magyarban sokszor hallom a "dark" jelzőt, ami működhetne a schwarze scene fordításaként, ha a legtöbben nem a pc-játékok leírására használnák. Érdekes még a "gothic" szó, amit ha egy angolra vagy amerikaira használsz, megsértődik, mert "én ugyan nem vagyok egy darab építészet!"

Tapasztalat?

Tapasztalat. Németben viszont minden további nélkül használhatod a "gothik" szót, magyarul még nem hallottam. Vagy ott van a német "grufti", amit ők kifejezetten a tarajjal rendelkező, deathrockerekre használnak, magyarban viszont a régi, ma már 30-40 körül járó gothokra használják, angolban még nem találkoztam vele.

Állj, te ezt az egészet csak aszerint nézted, hogy ki mire használja?

Igen, a nyelvészetben így csinálják.

De engem nem érdekel, melyik hülye mekkorát téved, egy szónak van egy jelentése és csókolom. A goth az a goth zene kedvelője, mert ez az eredeti jelentés, mindegy, mit mond a többség, és pont.

Egyrészt, az eredeti jelentés több kora középkori barbár törzs megnevezése volt, másrészt, a logikád hibás - a szavak jelentése nem állandó. Ha a te gondolatmenetedet követném, akkor hülyének néznék magam körül mindenkit, amiért nem "koporsónak" hívja a bőröndjét. A koporsó szó ugyanis eredetileg ládát, utazóládát jelentett, aztán idővel csak azt a ládát, amiben a holtakat helyezik el, tehát megváltozott. Ez egy létező jelenség - és nem mellesleg érettségi tétel. Nem értem miért ne történhetett volna ugyan ez a "goth" szóval?

De figyeljetek, mert van az egészben egy még nagyobb csavar! A Gothic Culture Facebook-oldal egyik vitaposztja arról szólt, vajon különböznek-e az amerikai és az európai gothok, a konklúzió pedig, szerintem legalábbis, elképesztő. A hozzászólók nagy része szerint ugyanis az amerikai színtér sokkal nagyobb hangsúlyt helyez az öltözködésre, és úgy általában a kinézetre, mint az európai, ahol gyakorlatilag "mindenki goth, akinek kicsit több és kicsit sötétebb gondolatai vannak, mint az átlag".

Hivatkozás?

*Bejegyzés Gothic Culture által*

Már megint attól függ minden, hogy hogy látja a többség? És mi van, ha tévednek? Ezek szerint ha most elég embert meggyőzök arról, hogy az ég zöld, akkor az lesz?

Tudom, hogy szúrja a szemed ez a megközelítésmód, de egy kultúra az azt alkotó emberektől függ.

Tényleg, ha azt sem tudjuk pontosan körülírni, mi a "goth", hogyan tudnánk megmondani, ki tagja a szubkultúrának?

Király, minden vágyam arról beszélgetni, hogy ki a trúabb. Megint...

Jó kérdés. Szabad megkérdeznem, hogy mi a tudományos megközelítés? Például hogyan dolgozik egy szociológus, szociolingvista vagy egy olvasáskutató?

Önbevallással. A szubkultúrákhoz kapcsolódó kutatások kérdőívén szerepelni szokott az a kérdés, hogy a kitöltő tagja-e a vizsgált szubkultúrának. És ha a válasza igen, akkor a kutató azt elfogadja.

Mint amikor a népszámláláson bejelöltem, hogy piréz vagyok, a Jedi rend tagja.

Tény, hogy ez a módszer nem számol azzal, ha valaki hazudik vagy téved.

Ugyan, ki hazudna egy ilyen komoly kutatásnál?

Akkor végül is van egyáltalán értelme annak, hogy azon merengjünk, mit jelent a "goth"?

Nem, nincs. Ilyesmit különben is csak pózerek csinálnak.

Talán mindenkinek mást jelent, talán az egész csak annyiról szól, hogy kiéljük az igazi énünket és a kreativitásunkat...

Azonnal hagyd abba ezt a hipszterkedést, vagy rád uszítom a feldühödött steampunkokat!

Erről most az a vicc jut eszembe, amikor a parlament csupa filozófusból áll - az elhúzódó délutáni ülésszak végére a kabinet még mindig nem tudta eldönteni, létezik-e egyáltalán.

Fura, nekem is ez jutott eszembe.

Nekem is... Kávé?

Remek ötlet.

Ennyi évvel később csak azt tenném hozzá, hogy ne aggódjatok túl sokat azok miatt, akik túl sokat aggódnak miattatok. Aggódnak ők kettő helyett is, úgyhogy nektek már nem kell. Egyetek jókat, igyatok jókat, bulizzatok jókat, szeretkezzetek jókat, ha tudtok -- a többi nem számít.

[dendre]

Az egyetlen igazán releváns lista, az összegzés, amit mindenki várt 2019 és Az Évtized végén:

1999 legjobb albumai, jónehány zenerajongó szerint!

2011-ben az egyik első Recorder magazinban összeállítottam és megírtunk egy húszas listát a húsz évvel korábbi, 1991-es legjobb albumokról, a dologból hagyomány lett. A listák 1992-től közösen készültek az aktuális stábbal, 1998-at tekintettük át így utoljára a Recorderben. A sorozatot a távozásom után is folytatni akartuk, legalább a kilencvenes évtizedre húsz évvel visszatekintő sort lezárni 1999-cel, ami – néhány hónap meg nem feszített munkája után – íme, itten.

Tíz barátom, Csada Gergely, Elekes Roland, Fábián Titusz, Forrai Krisztián, Lékó Tamás, Németh Róbert, Salamon Csaba, Szabó Benedek, Szabó Csaba, Varga Zsófia szállt be a listába rajtam kívül. A végeredmény egyfajta keresztmetszet arra, hogy mi is volt húsz éve (sok más, főleg önmagukban álló albumcsodák mellett: a Dre-Timbaland-Neptunes triász megalapozta a 2000-es évek pop- és hiphop-hangzását, a posztbritpop-melankólia megágyazott a még retrósabb rockreneszánszoknak, az albumképes elektronika pedig csúcson volt), egy ajánlat arra, hogy miért is érdemes ápolni a kapcsolatot a nemfriss zenékkel. Persze az egyéni listákért talán még inkább érdemes lentebb görgetni, sokat mondanak arról, hogy mennyifélék vagyunk, hogy mennyiféleségben tudunk egyfelé húzni, hogy mennyi, hatását hosszan őrző zene van a világban. Jó szemezgetést, nosztalgiázást, ismerkedést, boldog zenehallgatást minden nyitott fülnek 2020-ban is!

1999

Végeredmény:

01. Blur: 13  02. The Flaming Lips: The Soft Bulletin 03. Basement Jaxx: Remedy 04. The Chemical Brothers: Surrender    05. Sigur Rós: Ágaetis byrjun      06. Mos Def: Black On Both Sides   07. Red Hot Chili Peppers: Californication    08. Bonnie ’Prince’ Billie: I See A Darkness      09. The Magnetic Fields: 69 Love Songs      10. The Roots: Things Fall Apart    11. Beck: Midnight Vultures   12. Moby: Play  13. Dr. Dre: 2001 14. Wilco: Summerteeth  15. Death In Vegas: The Contino Sessions   16. Tom Waits: Mule Variations  17. Muse: Showbiz   18. Shack: H.M.S. Fable   19. Eminem: The Slim Shady LP   20. Super Furry Animals: Guerrilla   21. Roots Manuva: Brand New Second Hand  22. Travis: The Man Who   23. The All Seeing I: Pickled Eggs & Sherbet   24. The Olivia Tremor Control: Black Foliage: Animation Music Vol. 1   25. Bis: Social Dancing  26. Coil: Musick To Play In The Dark   27. Leftfield: Rhythm And Stealth   28. Le Tigre: Le Tigre   29. dEUS: The Ideal Crash   30. TLC: FanMail  31. The Beta Band: The Beta Band   32. Sebadoh: The Sebadoh   33. Jim O’Rourke: Eureka  34. The White Stripes: The White Stripes   35. Fiona Apple: When The Pawn…    36. Go-Kart Mozart: Instant Wigwam and Igloo Mixture   37. Everything But The Girl: Temperamental   38. Fishmans: 98.12.28 Otokotachi no Wakare (98.12.28 男達の別れ)   39. Pavement: Terror Twilight   40. Kelis: Kaleidoscope  41. Add N To (X): Avant Hard  42. Boredoms: Vision Creation Newsun   43. Kruder & Dorfmeister: The K&D Sessions   44. Gomez: Liquid Skin  45. Underworld: Beaucoup Fish   46. Q-Tip: Amplified   47. To Rococo Rot: The Amateur View   48. Primus: Antipop   49. Emiliana Torrini: Love In The Time Of Science  50. Drexciya: Neptune’s Liar 

Egyéni listák:

Csada Gergely

Blur: 13 Bonnie ’Prince’ Billy: I See A Darkness The Magnetic Fields: 69 Love Songs Moby: Play Mos Def: Black On Both Sides Pavement: Terror Twilight The Roots: Things Fall Apart Sigur Rós: Ágætis byrjun Tom Waits: Mule Variations Tricky with DJ Muggs & Grease: Juxtapose

Dömötör Endre

01. The Flaming Lips: The Soft Bulletin 02. Shack: H.M.S. Fable 03. Boredoms: Vision Creation Newsun 04. Basement Jaxx: Remedy 05. Death In Vegas: The Contino Sessions 06. Sigur Rós: Ágaetis byrjun 07. Drexciya: Neptune’s Liar 08. Campag Velocet: Bon Chic Bon Genre 09. Super Furry Animals: Guerrilla 10. Bonnie ’Prince’ Billy: I See A Darkness 11. Jim O’Rourke: Eureka 12. Mos Def: Black On Both Sides 13. Roots Manuva: Brand New Second Hand 14. Red Hot Chili Peppers: Californication 15. Cafe Tacvba: Revés / Yosoy 16. Kelis: Kaleidoscope 17. TLC: FanMail 18. Make Up: Save Yourself 19. Le Tigre: Le Tigre 20. David Sylvian: Dead Bees On A Cake

Elekes Roland

01. Bonnie ’Prince’ Billy: I See A Darkness 02. Blur: 13 03. The Flaming Lips: The Soft Bulletin 04. Underworld: Beaucoup Fish 05. The Magnetic Fields: 69 Love Songs 06. Deus: The Ideal Crash 07. Jim O’Rourke: Eureka 08. The Chemical Brothers: Surrender 09. Wilco: Summerteeth 10. Built To Spill: Keep It Like A Secret 11. Pavement: Terror Twilight 12. Sebadoh: The Sebadoh 13. Mogwai: Come On Die Young 14. Basement Jaxx: Remedy 15. Add N To (X): Avant Hard 16. Super Furry Animals: Guerilla 17. Smog: Knock Knock 18. Low: Secret Name 19. Gomez: Liquid Skin 20. Ol’ Dirty Bastard: Nigga Please

Fábián Titusz

Blur: 13 Destiny’s Child: The Writing’s On The Wall Eminem: The Slim Shady LP Gomez: Liquid Skin Kelis: Kaleidoscope Mary J. Blige: Mary Paul McCartney: Run Devil Run Pet Shop Boys: Nightlife The Chemical Brothers: Surrender The White Stripes: The White Stripes

Forrai Krisztián

Add N To (X): Avant Hard Aim: Cold Water Music Basement Jaxx: Remedy Beck: Midnight Vultures Beth Orton: Central Reservation Blur: 13 Cassius: 1999 Death In Vegas: The Contino Sessions Dot Allison: Afterglow Dr. Dre: 2001 Eminem: The Slim Shady LP Groove Armada: Vertigo Handsome Boy Modeling School: So… How’s Your Girl? Hybrid: Wide Angle Layo & Bushwacka!: Low Life Mos Def: Black On Both Sides Presence: All Systems Gone Roots Manuva: Brand New Second Hand The All Seeing I: Pickled Eggs & Sherbet The Chemical Brothers: Surrender The Roots: Things Fall Apart TLC: FanMail

Lékó Tamás

01. Red Hot Chili Peppers: Californication 02. Muse: Showbiz 03. Dr. Dre: 2001 04. Wilco: Summerteeth 05. The All Seeing I: Pickled Eggs And Sherbet 06. Moby: Play 07. David Bowie: Hours 08. Beck: Midnight Vultures 09. Super Fury Animals: Guerrila 10. Basement Jaxx: Remedy 11. The Chemical Brothers: Surrender 12. Death In Vegas: The Contino Sessions 13. Eminem: Slim Shady LP 14. Blur: 13 15. The Flaming Lips: The Soft Bulletin 16. The Chartatans: Us And Us Only 17. Blink 182: Enema Of The State 18. Santana: Supernatural 19. Travis: The Man Who 20. TLC: FanMail

Németh Róbert

Beck: Midnight Vultures Blur: 13 dEUS: The Ideal Crash Fiona Apple: When The Pawn… Foo Fighters: There Is Nothing Left To Loose Nine Inch Nails: The Fragile Red Hot Chili Peppers: Californication Shack: HMS Fable Supergrass: Supergrass The Auteurs: How I Learned To Love The Bootboys The Beta Band: The Beta Band The Flaming Lips: The Soft Bulletin The White Stripes: The White Stripes Tom Waits: Mule Variations Wilco: Summerteeth

Salamon Csaba

01. Leftfield: Rhythm And Stealth 02. Everything But The Girl: Temperamental 03. Mos Def: Black On Both Sides 04. The Roots: Things Fall Apart 05. Q-Tip: Amplified 06. Emiliana Torrini: Love In The Time Of Science 07. DJ Vadim: U.S.S.R. Life From The Other Side 08. Source Direct: Exorcise The Demons 09. Mr Scruff: Keep It Unreal 10. The Chemical Brothers: Surrender 11. Roots Manuva: Brand New Second Hand 12. Dr Dre: 2001 13. Basement Jaxx: Remedy 14. Ryuichi Sakamoto: BTTB 15. Nightmares On Wax: Carboot Soul 16. Kid Loco: DJ-Kicks 17. Smith And Mighty: Big World Small World 18. Funkstörung: Additional Productions 19. Krust: Coded Language 20. Aux 88: Electro Boogie

Szabó Benedek

01. The Magnetic Fields: 69 Love Songs 02. Travis: The Man Who 03. Sigur Rós: Agaetis Byrjun 04. Moby: Play 05. Beck: Midnite Vultures 06. Blur: 13 07. The Beta Band: The Beta Band 08. Muse: Showbiz 09. Red Hot Chili Peppers: Californication 10. Dido: No Angel

Szabó Csaba

01. Bis: Social Dancing 02. Go-Kart Mozart: Instant Wigwam and Igloo Mixture 03. Le Tigre: Le Tigre 04. Olivia Tremor Control: Black Foliage: Animation Music Volume One 05. To Rococo Rot: The Amateur View 06. Sebadoh: The Sebadoh 07. Damien Jurado: Rehearsals For A Departure 08. The Dismemberment Plan: Emergency & I 09. XTC: Apple Venus Volume 1 10. The Get Up Kids: Something To Write Home About 11. The Bouncing Souls: Hopeless Romantic 12. Apples In Stereo: Her Wallpaper Reverie 13. Elf Power: A Dream In Sound 14. The Ladybug Transistor: The Albemarle Sound 15. Bonnie ’Prince’ Billy: I See Darkness 16. Supersuckers: The Evil Powers of Rock ’n’ Roll 17. The Chemical Brothers: Surrender 18. Of Montreal: The Gay Parade 19. Mouse On Mars: Niun Niggung 20. Mogwai: Come On Die Young

Varga Zsófia

01. Coil: Musick To Play In The Dark 02. Fishmans: 98.12.28 Otokotachi no Wakare (98.12.28 男達の別れ) 03. Kruder & Dorfmeister: The K&D Sessions 04. Sigur Rós: Ágætis byrjun 05. Primus: Antipop 06. Tom Waits: Mule Variations 07. MF DOOM Operation: Doomsday 08. The Roots: Things Fall Apart 09. American Football: American Football 10. Fiona Apple: When The Pawn… 11. Mos Def: Black On Both Sides 12. The Flaming Lips: The Soft Bulletin 13. The Olivia Tremor Control: Black Foliage: Animation Music Vol. 1 14. Moby: Play 15. Basement Jaxx: Remedy

[hidegsarki]

Static Abyss: Labyrinth of Veins (2022)

Greg Wilkinson (gitár/basszusgitár) és Chris Reifert (dob/vokál) gyilkos duója. Imádom, ott is lesz az év albumai listámon.

[itttsarkanyokvannak]

Ja nem a feltoltesre gondoltam, csak alapvetően, hogy annyi szám fér csak egy listába, tényleg idegesítő mikor vami nincs fent, de ennek csak az idegesítőbb mikor egy együttesnek csak bizonyos albumai nincsenek.....

[metalindex-hu]

Ellefson-Soto: Vacation In The Underworld (2022)

Ellefson-Soto: Vacation In The Underworld (2022) - https://metalindex.hu/2022/10/16/ellefson-soto-vacation-in-the-underworld-2022/ -

Kiadó: RatPak Records

Honlap: www.davidellefson.com

Ellefson kiválása a Megadethből már a digitális kor (talán tipikus?) groteszk eredménye, aminek megítélése minden bizonnyal megosztja az embereket. Saját – és ismétlem, saját – véleményem szerint a csapatból történő kipenderítés nem éppen a kerekasztal lovagjainak etikai kódexe szerinti, ugyanúgy felrúgja a lojalitás, mint a több évtizedes barátság eszméjét, előtérbe hozván a rajongók elpártolásától való félelemet, egy olyan képmutató erkölcsiséget emelvén a magasba, ami némileg furcsa egy Megadeth nevet viselő zenekartól, és egy – a saját könyve szerint – az élete szinte minden részében addiktív zenekari vezetőtől.

Az idő majd persze eldönti, hogy lesz-e reunion: a metal birodalmában láttunk már ennél nagyobb harag utáni összeborulást is, és itt a James Bond filmeknél is erősebben jelen van a “soha ne mondd, hogy soha” klasszikus idézet. (Mindenesetre frivol egy olyan zenei stílusban erkölcscsőszt játszani, ami már megszületése kezdetén is zászlajára tűzte a “tedd, amit akarsz” jelmondatot, természetesen a józan ész határain belül.)

Ellefson – ahogy látszik – nem lett páriának kikiáltva, Jeff Scott Sotoval történő kollaborációja az elfogadás elegáns kinyilvánítása, ráadásul egy olyan énekestől, akinek megítélése szinte egyöntetűen pozitív, stílusokat, műfajokat áthidalóan. Soto utóbbi években megjelent “mérges”, keményebb hangvételű power albumai igencsak bejöttek, főleg annak fényében, hogy legutóbbi, “Complicated” lemeze címe ellenére olyan langyossággal folyt el mellettem, ami egy újszülött baba fürdetésére is alkalmas lett volna. Az együttműködést olvasva aztán már előre dörzsöltem a tenyerem, mert Ellefson társaként nem gondoltam volna, hogy az énekes semmitmondó AOR produkcióval áll elő. A beharangozókat olvasva aztán kicsit megkavarodtam, mert a nyilatkozatok David Coverdale-t és Jimmy Page-et, Tommy Shawt & Jack Bladeset, Michael Sweetet & George Lynchet hozták példának – bármennyire is sikeres párosok az említettek, nem éppen a szigorúbb stílusokban tevékenykedtek és hoztak létre korszakalkotó albumokat.

Számomra a gitáros neve sem mondott sokat, bár az Arthemis, amiben Andy Martongelli is sokat játszott, “We Fight” című lemezével igencsak belopta magát a szívembe, de az album stílusa szintén messze áll a legendás párosok munkásságától. Szerencsére a találgatásoknak könnyű útját állni – elég csak meghallgatni a lemezt, hogy döntőbíróként igazat adjunk a nyilatkozatoknak, vagy legyintsünk egyet, hogy a marketing osztályon megint kutyaütők végezték a munkájukat. Ezen túl már a kezdő szerzemény zakatoló, modern power dübörgése, pulzáló folyama biztosított arról, hogy a példaképek hatása legfeljebb az együttműködésük módszerére hasonlít és nem kiadott műveikre.

De mégis mi az, ami tetszik az egészben, és mi az, amit én kissé furcsának találok? A basszus és a gitáros munka természetesen elsőrangú, a riffek úgy hasítanak át a hallgató agyán, mint egy odatévedt acélmagvas töltény – ebben hát nincs hiba. A verzék üteme, felépítése szintén magával ragadó, ám egy idő után kissé monotonná válik, és Soto nem képes a verzékhez felnőni képes refréneket alkotni, sokszor csak elkiabálja, darálja a sorokat, valahogy úgy érzem, hogy a dallamok nem lettek teljesen kidolgozva, és ha a zenészek Iommit és Hughest hozták fel példának, akkor még néhányszor meg kellett volna hallgatniuk Glenn részeit a dalokban, amik úgy lettek Krupp-acél keménységűek, hogy a refrének akár egy hard-rock albumon is elfértek volna. Ráadásul Jeff gyakran rekeszt, ami nem tesz jót a hangzásnak, mint azt már korábban leírtam, énekesünk hangja észrevehető kopásban van, bár az is lehet, hogy én tévedek, és az erőltetett rekedtség a koncepció része.

Mégsem tudom egyértelműen elutasítani az albumot, mert a lemez első felét sikerült jóra hallgatnom, második felére pedig megjönnek a dallamok is – úgy, ahogy a “The Reason”-ben is már ott bujkáltak, és minden sínre kerül. Azok azonban, akik el tudják fogadni a kezdeti kissé sika-mika dallamszerkesztési metódust, remekül szórakozhatnak, hiszen a hangszeres munka kiváló, Ellefson mellett Martongelli 12 ujjal bűvöli hangszerét – bár én azt jobban szeretem, ha a gitáros megfogható dallamokat is játszik a hangszerén és nem csak a világ összes formagyakorlatát mutatja be “nem középiskolás fokon”, Ellefson bőgője pedig röfög, mint a vaddisznó – jóllehet mondjuk Michael Lepond játék-felfogása nekem szimpatikusabb – de ez már legyen az én bajom.

Hangszeresek előnyben, de akinek tetszett mondjuk Dee Snider legutóbbi szólóalbuma, az most is bátran tegyen egy próbát, garantálom, hogy nem lesz tömeghalál a vége.

Garael

[sm4e86]

Okui Masami: Masami Life - Rövid gondolatok a dalokról

Okui Masami: Masami Life – Rövid gondolatok a dalokról

Többször írtam már arról, hogy Okui Masami munkássága azért szerethető, mert minden az albumai jól elkülöníthetők egymástól. Mindegyiknek saját koncepciója van, mindegyik valamiről emlékezetes. Ezt most egy olyan albumon keresztül akarom bemutatni, ami nem mondható az énekesnő legjobb albumának, mégis mint a többinek, megvan a maga helye, és ott nagyon jó helyen van. Ezt a bizonyos helyet…

[okasman]

Taip kaip jau vidurnaktis, o aš klausausi savo vieno mėgiamiausių atlikėjų naujausio albumo, tad emocijų viršūnę pasiekęs nusprendžiau ateiti čia ir išlieti visą savo tą krūvą jausmų. 

Aš net neturiu žodžių, savo mažame žodynėlyje, apibūdinti ką jaučiu šiam žmogui. Žinot kaip būna, jog klausaisi visiškai sunkios muzikos, taškaisi pagal nerealiai riebius bosinių gitarų rifus, dar pasigriebi prieš veidrodį nematomą gitarą ir padarai geriausią solo versą gyvenime, o kartais po ranka pagriebęs pieštuką trankai stalą ar aplinkinius objektus pagal būgnus, aš jau nekalbu apie klavišus ir kitus instrumentus, kurie būna tokiose grupėse. Na tai aš labai, labai mėgstu sunkią instrumentinę muziką.  Tačiau visai netikėtai prieš keturis metus aptikau vieną personą youtubo platybėse. Jis yr visiška priešingybė to, ką mano ausys pripratusios klausytis. Tačiau joms patiko, patiko ir mano širdžiai, mano pasąmonei, mano visai esybei. Jautiesi lyg kiekviena daina galėtų būti tavo gyvenimo foninė muzika (maniškė būtų I Don’t Eat Human Beings, visiškas stebuklas muzikos pasaulyje) Aš jį aptikau, kai jis buvo išėjęs į muzikinio pasaulio šešėlį, todėl visos naujienos interneto platybėse man buvo lyg stebuklas, lyg pažadas geresniam rytojui. Kažkada atsikėliau ryte nuo pranešimo, jog jis pradėjo mane sekti twitteryje. Nuo tos dienos praėjo du metai. Tačiau jau pusmetis, kaip džiaugiuosi net DVIEM naujais albumais, ir kurie jau tuoj gulės mano kolekcijoje.  Tą prasme nežinau kaip atradau šį žmogų, nežinau kodėl jis taip veikia mano jausmus, tačiau jo muzika užburia, galbūt pats koncerto procesas irgi daro savo. Deja jo dar nemačiau, tačiau įrašai visur ir visada pasiekiami.  Tad tiek mano garbinimų šiam žmogui. Atradus John Maus nusprendžiau pasiklausyti dar kitų Johnų, tad savo kompiuteryje turiu viso keturių bendravardžių atlikėjų aplankalus. Būna juk.