#a mérhetetlen harag

[kettoanulladikon]

Hah!

Most így éles teszt után legalább már tudom mi lenne.

[azeletolyanamilyen]

A mérhetetlen harag

A mérhetetlen harag amely egyik pillanatra a másikra borítja lángba nyugodt lelkemet, oly gyorsan lesz mérhetetlenül mély szomorúság, hogy aki ezt nem érzi nem értheti.

Nem tudom mit kezdjek ezzel, de azt tudom, hogy utállak...

[erosnekszulettem]

Igazából az a mérhetetlen harag segített túlélni mindent ami történt.... nem a "szerelem" azzal mindig csak a baj volt...

Mindaddig míg le nem mondtam róla...

[t02l07t12]

Aznap este szeretettel fonta körém karjait és egy gyors pillanatra még azt is elfelejtettem, hogy most épp utálom, vagy legalábbis haragszom rá. Akkor és ott azt éreztem, hogy jöhet bárki vagy bármi, a köztünk lévő kötelékre már sosem lesz hatással. Felnőttünk, velünk együtt pedig felnőtt az egymás iránti mérhetetlen szeretet is. A csapongás megértéssé, a lázadás elfogadássá, a fal híddá, a könny nevetéssé, a harag pedig önismeretté nőtte ki magát. A szerelemből végül barátság lett, és egy ígéret egy szebb és biztosabb jövőre; egy olyan jövőre, ahol atombiztosan ott állunk egymás mellett. Mert aznap este az a végtelen szeretettel átszőtt ölelés még a csillagokat is térdre kényszerítette. A Hold pedig szemet hunyt a tény fölött, miszerint képtelenek vagyunk titkolni a szemünkben és a mosolyunkban ordító szerelmet, ami sosem lesz másképp és már soha nem hagy minket békén.

T. L. T.

[edharcos]

Mi lehet a szeretet ellentéte? A közöny? A félelem? A harag? Talán a csalódottság? Azt hiszem, a szeretet ellentéte a szomorúság. A több kilométer mély mérhetetlen bánat.

[soursoulsblog]

Hogy mit is éreztem?

Talán túl sok mindent egyszerre.

De volt benne mérhetetlen nagy harag, fájdalom, bánat, undor és sajnos megbánás és remény is.

[satan--kurvaja]

Egy fiú és egy lány

A történet a következő...

Adott egy fiú és egy lány barátság. Sose éreztek vágynál többet egymás iránt. Alkalmanként a vágy felemésztette őket és nem bírtak uralkodni magukon. A lány ezt mindig megbánta, de a fiú, mint az ördög úgy férkőzött be a gondolataiba s nyugtalan lelkét pillatok alatt lecsillapította. Barátok voltak, semmi több. Csak egyetlen egy szabály volt. Egymás miatt senkit ne csaljanak meg. Hiszen szerelem nem volt, és nem is lesz köztük. A lány ezt betartotta és esélyt kapott, hogy végre igazán szerelmes legyen, így kettejük dolga egy időre a homályba merült.

Egy este a lány egy érdekes üzenetet kap.

"Akarlak "

Ahelyett hogy szíve hangosan vert volna e kis szócska láttán, rossz érzés kerítette hatalmába. Rögtön a szerelmére gondolt és elszorult a szíve már a gondolatra is, hogy megcsalná őt.

"Nem"

"Szeretem őt"

A fiú nem értette a helyzetet, s megpróbálta édes szavaival megbabonázni a lányt. De ezúttal nem ment. A lány már tudta mi az a szerelem és szeretet, de a fiú nem. És hatalmasat csalódott a fiúban, hiszen ő képes lett volna pillanatok alatt eldobni barátnőjét egy éjszaka miatt.

"Amiről nem tud az nem fáj neki "

Ekkor a lányt mérhetetlen harag, csalódttság és értetlenség fogta el.

"De hiszen szereted. Azt mondod szereted a lányt. Képes lennél fájdalmat okozni neki?"

A fiú könnyedén válaszolt.

"Messze van"

Ekkor a lány már tudta, hogy nem érdemes tovább győzködni őt. Válasznak csupán ennyit írt:

"A szerelmet nem távolságban mérik. Legyen akármilyen messze én szeretném őt. Mert mi egyek vagyunk. "

[afterburn1ck]

Mérhetetlen harag

Az eddig visszafojtott összes gyűlöletem és utálatom érzem most nagyon közel a felszínhez. Azon gondolkozok kit és hogyan akarok rommá verni. Minden egyes fasszájú nyomorékot aki valaha is gerinctelenül, pofátlanul, határokat semmibe véve megbántott, gúnyolt és kihasznált legszívesebben a szín összes létező kódjában verném agyon.

Igen, gyűlölöm ezeket az embereket, akiben még annyi sincs hogy a "bocsánat" szót kimondják, hogy bazdmeg legalább annyit tudjon mondani hogy "sajnálom". Ezek, ugyanis személynek nem tudom őket nevezni, húzzatok a jó büdös picsába az életemből míg nem késő.

Egyszer nálam is elszakadt a cérna...

2021.10.01.

[restinpeacemyangel]

Több mint fél éve tiszta voltam azaz nem nyúltam pengéhez hogy kárt tegyek magamban... na most ezt elbuktam. ☹ Ez  a mérhetetlen szomorúság és harag ami jelenleg dúl bennem.. bár csak megállíthatnám.. bár csak lenne elég erőm nem gyűlölni magam.

[szerethetoangyal]

Leirhatatlanul hiányzol. Nem tudlak kiverni a fejemből, pedig hidd el probállak, de csak körülötted forognak a gondolataim. A harag a düh és a hiányérzet meg persze az a mérhetetlen szeretet amit irántad érzek váltakoznak bennem folyamatosan. Borzalmasan üresek a napjaim nélküled, minden olyan komor és szürke lett mióta nem hallhatom a nevetésed. El kellene fogadnom hogy már más lány csal mosolyt az arcodra nap mint nap, és hogy nincs rám szükséged az életedben. Felfoghatatlan mekkora űrt hagytál bennem, mikor úgy gondoltad jobb neked ha nem vagyok az életed része. Teljesen megértem hogy így döntöttél, de velem mi lesz? Nekem te jelented az életet. Nélküled nincs élet, nincs nevetés, nélküled én sem vagyok. Szeretlek

R. 🤍

[onedarkroadtowardsthelight]

Rájöttem hogy az életem elmúlt két és fél éve a világ legnagyobb hazugsága volt

Rájöttem arra, hogy aki egykor a világ legfontosabb embere volt a számodra egy pillanat alatt eltűnik

Elpazaroltam az életem egy olyan emberre, aki bárcsak halott lenne

Soha nem gondoltam volna hogy én valaha őszintén tudnék akár haragudni rá

De sikerült

Nem harag amit érzek

Mérhetetlen undor, hányinger és gyűlölet és ha csak rá gondolok felfordul a gyomrom, hogy nekem valaha az életben közöm volt hozzá

Bár ne lett volna

Szégyellem, hogy egy percnél is több időt szántam rá valaha is

[noshitthisshit]

És fiatal szívemben mérhetetlen harag tombolt, A keserűség miatt még a könnyem is kicsordult.

[kiskekelefant]

Fiatal szívemben mérhetetlen harag tombolt, a keserűség miatt még a könnyem is kicsordult.

[gatesofmyimagination]

Gondolatok

nem tudom, hova írhatnám le azt a rengeteg fájdalmat, ami bennem van. az ilyen posztok általában senkit nem érdekelnek.

nem bírom tovább. nem bírom, hogy képtelen vagyok kezelni az érzelmeimet, hogy azok egyszerűen ki akarnak törni. vagy így, vagy úgy. nem bírom, ezt a mérhetetlen és tehetetlen dühöt elviselni - legszívesebben ordítani tudnák, vagy szétverni dolgokat ripityára. nem bírom elviselni a világ igazságtalanságát. hogy miközben kétségbeesetten próbálok segítségért könyörögni, mindenki elfordítja a fejét. hogy azok, amiket én teszek vagy mondok, mindenkit idegesítenek, de nem bírom megállni, hogy befogjam a pofám. vagy, hogy csendes legyek. nem vagyok csendes. miért nem lehet engem úgy elfogadni, ahogy vagyok? próbáltam más lenni, próbáltam kussba lenni, próbáltam nem ilyen keserű és negatív lenni; nem megy. mert ha egyfolytában bántanak, elhagynak, kifiguráznak, beléd rúgnak, egy idő után már egyszerűen nincs miért tovább engedi ezt. miért kéne hagynom, hogy szardarab legyek mások cipőjén? hogy úgy rángassanak, hogy azt tegyem, ami a társadalom/szülök/normális emberek szerint úgy van? elegem van, hogy próbálom magam megszerettetni, de legalább csak elfogadtatni másokkal, de az már nem én vagyok. van egy mérhetetlen megfelelési kényszerem, hogy amit teszek, az jó legyen mindenkinek, közben épp nekem nem az, mert én nem azt akarom. de ha én én merek lenni, azt mindenki megveti. utána meg azt merik mondani, hogy legyek önmagam, és hogy nem számít mit teszek, szereti fognak. igen, de mondani bármit lehet. ha az emberek tettei mást mutatnak: kerülnek engem, kifiguráznak, szemétkednek, megmondják, hogy mi a jó nekem, meg, hogy mit kéne tenni, hogy megfeleljek nekik, mégis hogy hihetném el bárkinek is, amit mond? a tetteik nem ezt bizonyítják. olyan, mintha megdicsérnének a szavaikkal, miközben a tetteikkel belém rúgnak. “szeretlek, ezért most mindennek elhordalak, de tudd, hogy ez a szeretet” nem tudom, milyen egy egészséges kapcsolat 2 ember közt. mert nem tanultam meg. mert a tapasztalataim azt mutatják, hogy hagyjam, hogy belém rúgjanak, meg bántsanak, hiszen ez a szeretet. pedig az agyam tudja, hogy ez nem igaz. hogy a szeretet nem ilyen. hogy aki szeret, nem kap ideggörcsöt attól, ha kérdezni merek valamit, vagy ha hangosabban mondok dolgokat. vagy ha megmondom, hogy úgy érzem nem akar velem senki sem időt tölteni, azt kapom vissza, hogy ez nem igaz, de amikor oda megyek valahova, senki nem figyel arra, amit mondok, mindenki felszívódik. tudom, másoknak 1000x rosszabb, és nem kéne itt hisztiznem. ja igen, ez a másik, hogy én hisztizem. mások is, de valahogy mindenkit csak az zavar, amikor én csinálom. a többieket lehet tolerálni. de engem valamiért nem. ettől csak még idegesebb leszek és még fusztráltabb és még inkább tovább növekszik bennem ez a mérhetetlen harag és keserűség.

hogy mindenki szerint, csak lépjek túl dolgokon, mert hát az aztán annyira kurva könnyű. ja kurva könnyű másféle bánásmódban részesülni, miközben mindenki az egyenlőséget hirdeti. 

arra jöttem rá, hogy igazán egyenlőség nem létezik. semmi más, csak egy ostoba illúzió, mint ez a szaros világ. illúziókra, eszmékre épül, amik annyira jól hangzanak elméletben, de az emberi nyomorultság miatt, sose ültethető át a gyakorlatba. ha ronda vagy, nem fognak úgy kezelni, mint egy szép embert és vica versa. a világ mérhetetlenül felszínes, és én nem akarok ilyen életet, nem akarok ilyenben részt venni.

[hirzilla]

Dicsőséges Himnuszunk http://hirzilla.hu/hirek/online-hirek/pestisracok/2019/04/04/dicsoseges-himnuszunk/?feed_id=17548&_unique_id=5ca6dd2c82538 Bennünk, magyarokban mindig is mérhetetlen DAC munkált, amikor más országok a mi nemzeti jelképeinket gyalázták, avagy azok jelentőségét kisebbítették. E gyalázkodásokban pedig szomszédaink – V4 ide, V4 oda – mindig is élen jártak. Ünnepen kirakott magyar zászló levétele Székelyhonban? Koronás címeres póló letépése Délvidéken? Mindennapos esetek a Kárpát-medencében. És persze a Himnusz… Most épp Felvidéken… Szövetséges haragosok Ahogyan Romániában a „más nemzetek zászlói” kezdetű tiltó rendelkezések, úgy Szlovákiában a „más nemzetek himnuszai” kezdetű dörgedelmek is minden esetben ránk, magyarokra vonatkoznak. Nem mondják, mert gyávák. Nem merik egyértelműsíteni, mert alattomosak. Egyszerűen ráhúzzák ezt a generális sablont a nagy igazságra: nekünk, magyaroknak (szerintük) kuss a nevünk, sarokban a helyünk. Tiltásaik persze érthetetlen sovinizmusból erednek. Hiszen a Magyar Kormány mind Székelyföldre, mind Felvidékre, mind Délvidékre úgy tekint, mint olyan, magyarok lakta vidékre, amelyekkel a jó kapcsolatokat elsősorban velük, másodsorban jelenlegi országaikkal kooperálva kell megteremteni. Mi, magyarok semmit nem teszünk ezen országok szuverenitásának csorbításáért. Épp ellenkezőleg. Velük többszörösen egységbe tömörülve, EU, NATO, V4-ek által tartunk fenn egy olyan, jól prosperáló szövetséget, amibe csak és kizárólag az álnacionalista, álpatrióta hangulatkeltések csepegtetnek némi ürömöt. Ezzel pedig pontosan azt a légkört teremtik meg, amiben az alantas érzelmek kicsírázhatnak. Félelem diktálta tettek Képzeljük el, hogy Dunaszerdahelyen, Csallóköz második legnagyobb városának futballstadionjában felhangzik a Magyar Himnusz! Ráadásul úgy, hogy a DAC ellenfele egy szlovák csapat. Hogy mi történik ilyenkor? Nos, elméletileg ilyenkor tetőzik a demokrácia intézménye nemzetközi szinten. Hiszen, ahogyan fentebb írtam, nemzeti imánk eléneklése nem egyenlő sem területfoglalással, sem annak szándékával. A Magyar Himnusz egyszerűen csak a Magyar Himnusz. Mondhatnánk, de… De ez azért ilyen formában nem teljesen igaz. És ők ezt jól tudják. Himnuszunk képes egységet teremteni még ott is, ahol máskülönben a politikai széthúzás igen erős. Himnuszunk meg tudja teremteni azt a fajta összefogást magyar és magyar között, amely összefogásnál nem számítanak sem határok, sem politikai preferenciák. Arra a pár percre, amíg együtt éneklünk, eltűnik minden ellentét. Nincs O1G, nincs gyurcsánytakarodj vagy orbántakarodj, nem hangzik el se libsizés, se nácizás. Olyankor egyek vagyunk. Aki emiatt fél, azt nem úgy hívjuk, hogy szlovák. Azt úgy hívjuk, hogy gyáva. Ha pedig a gyáva hatalmat kap a kezébe, hogy mások felett ítélkezzék, törvényszerűen dúlni fog. Aki ezt nem hiszi, kérdezze meg Tamás Ilonka nénit, Gubík Lászlót, Fehér Istvánt! Vagy kérdezze meg Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt. *** Április 4-én, országrontó Gyurcsány Ferenc „karácsonyán” írom e sorokat. S visszarévedek ifjúságom idejébe, amikor ilyen és hasonló, csinált ünnepek alkalmával egyszerre énekeltük, hogy „Isten, áldd meg a magyart!”, és hogy „Szajúz nyerusímüj”. Elsőnél vigyázzba álltunk. Másodiknál gondolatban, vagy ténylegesen köptünk egyet magunk elé. Tehetetlen haraggal, megbéklyózott kezekkel. Ma ezeken a kezeken nincsen béklyó. Ma a haragunk, amit teljesen jogosan érzünk, nem szül tehetetlenséget. Ma ez a harag tettekre sarkall minket. Diplomáciai jellegűekre és civil kezdeményezés általiakra. A legfelsőbb szintről támogatva ráadásul, hiszen a kormány nemzetiségi poltiikáját országhatárokon belül és kívül egyaránt a védő, óvó segítés jellemzi. Nem árt, ha ezzel szomszádaink is tisztában vannak! Addig is… mindig is… pártoktól és eszméktől függetlenül: Isten, áldd meg a magyart! [embedded content] Aki esetleg úgy dönt, hogy egy felvidéki civil kezdeményezés petíciójának aláírásával is hitet tesz magyarsága mellett, ide kattintva megteheti: PETÍCIÓ A MAGYAR HIMNUSZÉRT () VBT () (Kiemelt kép: Felvidék.ma / Hideghéthy)

[ha-en-lennek-a-szerelmed]

!!!

Ez kérem, az én szívem. Kicsit sebes, kicsit foltos, kicsit hiányos, de ez ÉN vagyok. Én szeretem ezt a naiv áldozati bárányt, mert nem a butaság irányított, hanem a jóindulatom mások felé. És felfedezem, hogy mindezt addig hagytam, amíg meg nem tanultam magamat szeretni. Akik rám néznek, látják közvetlenségemet, odaadásomat, kedvességemet és az emberekbe vetett mérhetetlen hitemet, azt mondják nekem: „naiv vagy”. Oh, hát ez csodálatos! Elmondjam neked, mennyire naiv vagyok? Bizalmat adok neked, majd a szívemet, mert nem olyan porcelánból van, amit ne tudnék összeragasztani a hitemmel. Hiszem, hogy bennem van az a világot megfordító erő, hogy minden egyes összetört pillanat után felállok, és ismét szeretni kezdek. Tudom, hogyha kitartom a szívemet magam elé és így élek, előbb-utóbb össze fog törni. De elmondhatom magamról, addig is éltem. Érzem minden érzelmemet, minden általam megélt mélységet. Érzem, hogy bátrabb vagyok, mert ha még egyszer leesek, leporolom magam, és felállok, mert már előtte százszor megtettem ugyanezt. Szeretem magam annyira, hogy ne bántson az, hogy te történetesen ki akarsz használni. Azt csak te hiszed, hogy engedném. Megnézném én azt, mennyire tudnál kihasználni egy olyan embert, aki hatalmában van annak, amitől te félsz. Legtöbbször azok az emberek akarnak gáncsolni, akikben túlságosan nagy a félelem ahhoz, hogy ki merjék nyitni a szívüket. Keresnek egy oltalmat adó keblet, amire ráborulhatnak, majd lelkiismeret-furdalás nélkül megfutamodnak. Ám megváltoznak a játékszabályok: nem tudsz kihasználni, ha elvárás nélkül feléd nyújtom azt, amit szeretnél. Legyél bárki, ha rossz szándékkal közeledsz felém, már azelőtt érezni fogom, mielőtt bemutatkoznál nekem. Innentől kezdve enyém a döntés, hogy adok neked, vagy tovább engedlek harag vagy neheztelés nélkül. Nem számít, hogy mit gondolsz rólam. Te is ugyanúgy fogsz kapni belőle. A bizalmamból. Sőt, neked többet adok. Mert benned több a félelem és az igény arra a szeretetre, ami idevonzott felém. Vidd nyugodtan magaddal. Mindenkinek jut.... Ha önszeretetünk biztos lábakon áll, így lesz saját világunk minden világok legjobbika. Szívesen látlak téged is, mert bízom benned és magamban. És te kiben bízol?