#a levél érkezése

[hogwartsforus]

A levél érkezése (07.27.)

[halloooldenburg]

Őszi jegyzet 2.

Tudtam, hogy van valami fura az őszben; most például rendre mindenféle más helyek, fények, illatok és látványok ugranak be – az ősz érkezése hívja elő őket.  És rájöttem, miért: az elmúlt 7 évben 4-szer voltam/vagyok “valahol máshol” ősszel, nem pedig otthon, Magyarországon. És ez nem holmi hosszú hétvégéket jelent, hanem hónapnyi vagy sokhónapnyi “tartózkodásokat”. És ez a sokszínű őszi emlékcunami fel-felvillant képeket, érzéseket, amint a nap szöge másképp áll és hűvösödnek az esték, reggelek. 

Máramarosi rétek a jellegzetes szalmakazlaikkal, rengeteg almával, magánnyal, szokatlanul meleg októberrel, mindennapos főzéssel-gondoskodással kb. 10 teljesen nemzetközi emberre, a vegán konyha első alapjai és az első kenyérsütéseim, az angolszász, de nagyon bensőséges hallow’een áramszünettel és mégis melegséggel, az elhúzás-maradás–nemtudomhovamennék-érzése, ami visszatekintve mégis rengeteg alapot adott a mai magamhoz.  New Jersey és a keleti part iparosodott, leaszfaltozott része, ahol a New York felé vezető autópályák barna mocsarak között tekeregnek, mint a betonkígyók. A levegőnek nincs “növényillata” (eleinte nem tudtam, mi hiányzik), mert a lepukkant kisvárosunkban alig vannak fák... viszont mexikóiak annál inkább, így az ismert és tökismeretlen délszaki zöldségek-gyümölcsök látványa és illata nagyon is megvan a közeli mexikói kisboltból. (Később kiderült persze, hogy hol van még fa és erdő, de nem ősszel...) Szeptemberi fények lenyomata van meg a Nagy Almából is, mert akkor gyűjtöttük be első new york-i emlékeinket is, jártuk le a lábunkat midtown, downtown vagy a village-k látványáért, thrift-shopokért, a Central Parkért. Az elsemhiszem és a mégisteljesenvalóságos élményének keveredése is itt született a filmeken ezerszer látott felhőkarcolók alatt, ahol az utcákon áll a szemét és az emberek itt is csak fölkelnek, dolgoznak, esznek, alszanak. Jó esetben szeretnek. És jellegzetesen dinamikusan autóznak :)   Aztán pár év csak, és hirtelen a frízeknél találtuk magunkat Oldenburgban, akik már eléggé “Kinder des Nordens”-ek, sok minden már szinte majdnem Hollandia, közel a sós és mocsaras hideg tenger és közben a belvárost meg mintha marcipánból formálták volna. Az első kihívások kettesben Lukáccsal külföldön (miközben Áron dolgozik napközben), barátok és szociális háló híján. Valahogy megugrottuk – néha magam sem tudom, hogy. De jó emlék maradt sok minden; az első németórás csoportom, Áron egyetemi munkatársai, a biciklis élet, az idő változása a “falu szélén” az esős szeptembertől a derűs októberen át a karácsonyi koncert idejének napfényes, de hideg napjaiig.   Most pedig itt nyűvjük a negyedik “külföldöt” Göttingenben, és még nem tudom, hogy lesz, innen mit gyűjt be a tudatalattim. Ez alatt a szűk hét alatt már lettek mézeskalácsformáink (aki Batman vagy Gingko biloba-levél alakú sütit szeretne szaggatni, csak szóljon!), sétáltunk napsütésben és bentről néztük az esőket, voltunk jezsuita misén és Rautavaara–Mendelssohn–Sibelius koncerten. Kicsit tartok a hétköznapoktól még, mikor megint – úgy tűnik – nagyon egyedül leszünk itthon Lukáccsal napközben (miközben én egyre nehézkesebb bálna leszek) – de aztán kiderülhet és történhet mindenféle váratlan és jó, ahogy az elmúlt évek is mutatják. 

Addig is hidegebb a napfény, az emlékképek pedig ravaszul ide-oda ugrándoznak egy ismerős szag vagy fénytörés láttán.

[hogwartsforus]

Alan Rimes

27-e reggelén, Brentford városka kertvárosi részén a Rimes család békésen reggelizik

anya újabb adag tükörtojást tesz az étkezőasztalra (4 férfival együtt élni sok ételt, és még több főzést jelent), mire a három fiú - Michael, Alan és David - éhesen lecsap rá

apa éppen lekvárral keni meg az öt éves kislány, Sheila pirítósát, amikor a családi ház csengője dallamosan felcsendül

a szülők értetlenül néznek egymásra, nem tudják elképzelni, hogy ki jött hozzájuk szombat reggel, pontosan 9 órakot látogatóba

zavartan igyekeznek megtippelni, vajon valamelyik anyós, vagy a postás e az érkező, mire a legidősebb gyerek, Michael (13 éves) szemforgatva feláll, és magára vállalja az ajtónyitó szerepét

a fiú komótos unottsággal tárja ki az ajtót, majd megütközve tetőtől talpig végig méri a jövevényt, aki az öccsét, Alant keresi

Michael kimenti magát a sötét alak szúrós figyelme alól, és a konyhába siet, ahol döbbenten nyilatkozik

Michael: Valami fura maskarába öltözött, postásféle hapsi az.

Anya: Nem mondta, mit akar?

Michael: De. Azt, hogy beszélnie kell Alannel, mert felvették őt az Oxfordra.

anya és apa mindennél nagyobb értetlenséggel állnak fel és mennek az ajtóhoz

Perselus Piton szűkszavúan közli velük, hogy beszélniük kell, ezért szeretne bejönni

öt perc múlva Piton a nappali egyetlen foteljában ül (apa helyén), meglehetősen kényelmetlenül, míg a vele szemben lévő kanapén az egész Rimes család

a házvezető lényegretörő tömörséggel elmondja, hogy mi a helyzet: hogy Alan varázsló, hogy felvették őt a Roxfortba, és hogy mindez mit jelent

a család letaglózva hallgatja, azt hiszik, valami tréfa áldozatai lettek

amikor apa megkérdőjelezi az egészet - a varázsvilágot, az iskolát, magát Pitont -, a bájitalmester elegáns mozdulattal, könnyedén fellobbantja a tüzet a kandallóban

ezek után a Rimes-ok még értetlenebbek

Piton utálja a felvételi levelek kézbesítését, mert megalázónak érzi győzködni az ostoba és hitetlen muglikat -> mindez meg is látszik az arcán és a viselkedésén, mert sürgetőn Alanre néz (szeretne minél hamarabb túllenni a dolgon) és a fiú felé nyújtja a levelet

Piton: Parancsoljon, Mr. Rimes, a felvételről értesítő levél. Ebben minden lényeges információ, amiről tudni érdemes, benne van.

Alan: Köszönöm, professzor!

Alan udvariasan, mi több, tiszteletteljesen igyekszik megkönnyebbíteni a látszólag önmagát rosszul érző Piton helyzetét, ezért gyorsan kapcsol és elveszi a levelet

Piton értékeli a gyerek gesztusát, és azt, hogy nem csapott hisztérikus örömujjongást, hanem megőrizte a higgadtságát

tanulságként levonja, hogy az egész családból a fiú az egyetlen értelmes lény (még önmaga előtt is titokban ismeri csak el, hogy örülne annak, ha Alan Rimes az ő házába kerülne)

miután Alan nem tesz fel egyetlen fárasztó kérdést sem - amiből a hozzá hasonló kölykök általában kimeríthetetlen mennyiséggel rendelkeznek - Piton távozni készül

Alan, mintha őt nem is lepte volna meg a dolog, miszerint varázsló, teljesen nyugodtan kíséri ki leendő tanárát

a küszöbön halvány, ám hálás mosolyt küld a bájitalmester felé, aki erre elégedett fintorral, további szép nyarat kívánva sarkon fordul és eltűnik a semmiben

[hogwartsforus]

Marcel Wolf

már napok óta tűkön ülve várja, hogy hozzák a levelét

kérdéseivel az őrületbe kergeti az anyját, aki inkább a család házimanójához, Borishoz küldi őt

Marcel Borist zaklatja tovább, a manó viszont nem bánja, szereti a fiút

Marcel: Szerinted bagoly fogja hozni a levelemet? Vagy az egyik inasuk?

Boris: Engedelmeddel, drága úrfi, kétlem, hogy a Roxfortban lennének inasok.

Marcel: Vagyis akkor bagoly fogja hozni...

mivel az anyját egyáltalán nem érdekli a dolog, Marcel Boris mellett éli meg a várakozás örömét

27-e reggelén kikelve az ágyból szokás szerint köntösbe bújik, és lemegy reggelizni

az üres tányér mellett kibontatlan levél várja a közeli serlegnek támasztva, amin mikor meglátja a saját nevét, mohón elkezdi kibontani

a lelkes procedúrát Boris az árnyékba húzódva figyeli, nem akarja kis gazdáját megzavarni

miután Marcel kibontotta a levelet, és elolvasta az igazgatóhelyettes - valami Galagonya - által írt listát, boldog kiáltozások kíséretében felpattan az asztaltól, és csaknem visítozva az anyja keresésére indul

Boris szeretetteljes mosollyal, szelíd büszkeséggel nézi a gyerek örömét

[hogwartsforus]

Nicole Monteperry

Nicole már egy hete korán kel és későn fekszik -> azt hiszi, hogy le fog maradni a levélről

naponta többször megkérdezi az anyukáját és a nagyszüleit, hogy mi van akkor, ha ő nem is boszorkány

senki nem tudja őt megnyugtatni, még varázsló édesapja sem, csak a papa

27-én, reggeli közben Nicole már teljesen el van kenődve

nem veszi észre azokat a mindent tudó és vidám pillantásokat, amiket a felnőttek osztanak meg a feje felett

papa egyszer csak feláll és elmegy

Nicole riadtságára (ez a viselkedés nem vall a papára) anyukája széles mosollyal nyugtatja őt

Anya: Csupán arra gondoltunk, hogy mivel olyan szépen és türelmesen vártál, meglepünk téged valamivel.

papa visszajön, és a karján egy szürke bagoly ül

a lány csaknem sírva fakad megkönnyebbülésében, mire a felnőttek elmondják neki, hogy már hajnalban itt volt a levél, csak szerették volna, ha ő végre tovább alszik egy kicsit, mint azt az elmúlt napokban tette

Nicole keze annyira remeg a boldogságtól, hogy nem is tudja levenni a levelet a madár lábáról; papa segít neki

miután mind a négyen leülnek az asztalhoz, és a leendő elsős is valamelyest megnyugodott, anya hangosan felolvassa a levelet

mama néha-néha kedvesen közbeszól, tervezgeti, hogy milyen jó is lesz majd az ő unokájának

végezve a reggelivel és az ünnepléssel papa és Nicole megetetik a baglyot, majd együtt útnak eresztik

délután átmennek a lány apukájáékhoz, ahol már a nagy család többi tagja is vár

estig tartó ünneplést rendeznek, mágusok és muglik együtt

nap végén papa viszi fel a szobájába az alvó kislányt, ahol betakargatja, és egy búcsú puszi kíséretében az éjjeliszekrényre teszi a levelet - karnyújtásnyira

[hogwartsforus]

Benedict Jones

nem is kételkedik a levél érkezésében -> kvibli öccse miatt nyolc éves kora óta próbál tudatosan varázsolni (egyrészt, mert nem akarja, hogy Marknak rossz érzése legyen, márészt pedig mert szereti az öccsét elbűvölni vele)

mivel állandóan apja nyakán lóg, ezért amikor megkapja a levelet, akkor is kettesben vannak

az erdő széli házuk udvarán tanyáznak, és Ben éppen a családfőt figyeli, amint az megmutatja neki, hogyan kell mágia nélkül faragni, mikor a kerítésükre egy nagy méretű uhu száll

Ben csak apja bíztatására megy oda, és oldozza le a levelet a madár lábáról

míg az apja ad ételt és vizet a szárnyasnak, addig Ben, mint a legnagyobb kincset, félénk mozdulatokkal nyitja fel a borítékot

ragyogó tekintettel olvassa végig a pergament, a végére érve vigyorogva néz fel az apjára

a férfi büszkén borzol bele Ben kócos hajába, aztán beküldi őt, hogy ossza meg a jó hírt az anyjával és az öccsével is

a gyerek vibráló örömmel rohan be a házba és mutatja meg a levelet, ám az anyja fancsalin rendre inti őt, hogy ne Mark előtt ünnepeljen

Ben erre elkomorodik, a hátsó ajtón besétáló apa kel a védelmére

anyuka és apuka frusztrált vitába kezdenek -> előbbi a széltől is óvni akarja kvibli fiát, ellentétben a varázslóval, aki szentül hiszi, hogy a két gyereket egyformán kell kezelni, és nem kell különbséget tenni

Ben elkeseredetten pislog a kezében felejtett levélre, majd őszinte lelkiismeretfurdalással kioson a kertbe

magát okolja, amiért a szülei házassága ingatag, hiszen ha ő nem lenne, akkor nem fájna Marknak annyira, hogy ő mágus

észre sem veszi, hogy a fapadra mellé az öccse ül le

Mark nem mond semmit, csupán felemel két fakardot

mivel Ben búsan pislog rá, a kisebbik fiú azt az ötletet veti fel, hogy ezalkalommal ne egymás ellen vívjanak, hanem együtt

Ben elgondolkodik, majd csibészes mosollyal megbűvöli a tökök közé állított madárijesztőt, mire az szögletes mozdulatokkal eléjük ugrik

a két fiú kardot ragadva áll egymás oldalára, s lelkes kiáltozásokkal nekilátnak legyőzni a gonosz tökfej "Grindelwaldot"

Ben levele a padról a földre hullik, és amíg a házban a szülők veszekednek, addig a fiú öccse mellett kicsit megfeledkezik a családjukra váró változásokról

[hogwartsforus]

Dorothy Greene

Dorothy és Leila még bőven alszanak, amikor megérkezik a bagoly a levéllel

anya szórakozottan kurjant fel az emeleten hortyogó lányoknak, akik közül Leila tér magához elsőként

kimászik az ágyból, és Dorothy-ra ugrik, így próbálva sürgetni nővérét, hogy nézzék meg a levelet, mert ő látni akarja

Dorothy álmosan ül fel, Leila azonban már nincs is a szobában - hangos dobogás jelzi, hogy a kislány leszáguldott a földszintre

Dorothy végül hunyorogva lebotorkál a nappaliba, ahol édesapjának a magasba kell tartania a levelet, mert húga izgatott ugrándozással megpróbálja megkaparintani azt

anya egyetlen finom figyelmeztetéssel inti rendre kisebbik lányát, azzal átnyújtja a borítékot Dorothy-nak

a lány családja várakozó és boldog tekintetétől kísérve, mély tisztelettel bontja fel a postát

Leila: Na? Ugye, felvettek?

Dorothy: Igen. Most már hivatalosan is boszorkány vagyok!

Dorothy csak akkor lélegzik fel, amikor már a teljes levelet végig olvasta (nehogy kihagyjon valami fontos részletet, amiből kiderül, hogy mégsem lett a Roxfort tanulója)

letörhetetlen jókedvvel mutatja meg a levelet végül a szüleinek is, akik büszkén megölelik és megpuszilják őt

Leila mindezalatt hangosan csiripel, és azt tervezgeti, hogy miket fognak csinálni együtt a Roxfortban, és hogy együtt pakolnak majd össze, és hogy vonatozhatnak is majd... -> anya nevetve csitjtja, és felhívja a figyelmét arra hogy neki még van pár éve

Leilát ez nem keseríti el; földöntúli ragyogással legyeskedik a nővére körül, aki ezt tettetett nehezteléssel, ám igazából hálával fogadja

a család leül reggelizni, majd elfogyaztva az ételt kitalálják, hogy délután kerti partit rendeznek, ahova meghívnak minden rokont, és tudatják a jó hírt

Dorothy a legjobban viszont mégis csak annak örül, hogy a családja büszke rá, a kishúga pedig még inkább imádja őt

s noha nem mondja senkinek,úgy, ahogy korábban Leila, lelki szemei előtt már ő is előre látja, mennyire izgalmas lesz az iskola testvére oldalán - még ha erre éveket is kell várnia

[hogwartsforus]

Ildina Smith

nagyon korán ébred, mivel rossz alvó, és mert az anyjának kell segítenie a boltban

még nem nyitottak ki, amikor az üzlet hátsó ajtaján kiviszi a szemetet, és meglátja a sikátorban lévő konténeren ülő baglyot

az anyja hívja, de Ildina kér pár percet -> nagyon jól ismeri a madarakat, ezért tudja, hogy a baglyok nem ülnek nap közben csak úgy emberek lakta utcában

meglátja, hogy a szárnyas lábához egy levél van kötve, ám nem mer megmozdulni, nehogy elijessze az állatot

a bagoly érzékelve tanácstalanságát átröppen mellé a korlátra, és feltartja a lábát

Ildina meglepetten néz körbe, miszerint más is látja-e rajta kívül a szokatlan jelenséget, végül viszont mindössze megvonja a vállát és leoldozza a madár lábára rögzített borítékot

alig veszi le a papírt, a szárnyas megrázza magát és elrepül

Ildina döbbenete és zavartsága csak tovább fokozódik, amikor elolvassa a levélen szereplő címet és nevet: a saját neve áll rajta, és annak az utcának a pontos címe ahol éppen jelenleg is áll

csúnya grimasszal pislog, megint körbe néz, próbálja megkeresni azt, aki szórakozik vele

az anyja újra utána kiált, mire a lány ezúttal kicsit idegesebben válaszol, és még kér egy kis időt

látva, hogy sietnie kell, kapkodva kibontja a levelet és elolvassa annak tartalmát

miután a végére ért, megint elolvassa, aztán újra és újra

nem tudja elhinni, amit lát: részben hirtelen értelmet nyert mindaz a furcsa dolog, ami körülötte történt az elmúlt fél évben, más részről azonban becsapottnak és elárultnak érzi magát

érdekes módon nem lepődött meg; valahogy mindig érezte, hogy ő más, mint a többi gyerek

komoran megy be a boltba, ahol az anyja már vár rá

Ildina: Te tudtad, igaz?

Anya: Mit, kedvesem?

Ildina: Azt, hogy boszorkány vagyok.

Ildina eleinte visszafogottan, majd rá nem jellemző hévvel konfrontálódik az anyjával, aki sírva fakad a bűntudattól

a lányban megtörik valami, és ugyan nagyon szereti a másikat, egy utolsó lesújtó pillantással elhagyja az üzletet

ezen a nyáron többé nem beszél a nővel

[hogwartsforus]

Gerrick Chopper

hajnalban kel, mert még előző nap fogadást kötött a környékbéli mugli barátaival, hogy be tud-e lógni a helyi templomba, és el tudja-e lopni az egyik arany gyertyatartót

anélkül, hogy feltűnést keltene, kimászik a házuk ablakán, és kiszökik a kertbe

fél szemmel látja, hogy egy bagoly követi őt a távolból, de nem foglalkozik vele

vad mágiájának köszönhetően könnyen bejut a templomba, ami üres

pár percig várakozással vegyes kiváncsisággal nézelődik, majd előre megy a padsorok között

az oltárnál érdeklődőn fürkészi a szenvedő alakot ábrázoló keresztet, és maga sem tudja, miért, de mélyen át tudja érezni a férfi fájdalmát

tekintete az ablakra vándorol, ahol meglátja a baglyot ülni

zavarja, hogy a madár olyan mindent tudó szemekkel méregeti őt

némi habozás után összeszedi magát, és leemeli az arany gyertyatartót az oltárról

nem történik semmi, ezért diadalmas elégedettséggel elkezd az épület kijárata felé sétálni

már majdnem eléri az ajtót, amikor egy oldalhajóból feltűnik a pap, és mérgesen kiáltozva megindul felé

Gerry ijedten rohan ki a templomból, és a városka túlsó végéig meg sem áll

elérve egy kihalt parkot zihálva leül az egyik hintára, aztán szomorúan, igencsak megbánva tettét az ellopott kincsre bámul

a bagoly, ami reggel óta követi a fiút, leereszkedik az egyetlen pad háttámlájára

Gerrick el akarja hessegetni, a madár viszont nem tágít, helyette előre nyújtja a lábát

a gyerek kelletlenül oldozza le a levelet, majd gyorsan átfutja azt

még nagyobb lelkiismeretfurdalása támad

amióta az apja nincs a képben, úgy éli meg, hogy az egész világ ellene fordult

magányosnak érzi magát, és láthatatlannak; talán ezért rosszalkodik állandóan

a kezében tartott levélre mered, aztán a gyertyatartóra pillant

megnyerte a fogadást, és ezzel bebizonyította, amit akart: hogy minden társánál ravaszabb és ügyesebb -> most már amúgy sincs szüksége a giccses ereklyére

zsebre dugva a felvételről értesítő levelet visszabandukol a templomba, azzal ugyanolyan leleményességgel, amivel kilopta, vissza is csempészi a díszt

semmi kedve beszélni azzal az ostoba mugli pappal, aki az embereknek szent fazékként prédikál, arról viszont mit sem tud, hogy a világban sokkalta több sötétség lakozik, mint azt a Biblia leírja