#Szitán

[agnesrekavagyok]

“Ha két, egymáshoz oly közeli emberi lény közül az egyik számára immár múlt az, ami a másiknak jelen, akkor – még ha mindketten életben vannak is még – mégsem egy időben élnek. Valahányszor csak találkoznak, egyikük szemtől szembe emlékezik a másikra. Vagy még pontosabban: mindketten csak emlékeznek. Egyikük egy immár mocsaras folyóktól körülkerített, homályba hanyatló múltra emlékezik, ahol a másik lakik megközelíthetetlenül. A másik pedig szüntelenül arra kényszerül, hogy jelenéhez ne mint jelenhez viszonyuljon, hanem emlékezzék rá. Az egyik azért nem ölelheti át a másikat, mert keze a levegőbe markol, a másik saját keze után nyúlva is a levegőbe markol. Egymáshoz képest alvilági árnyak, bár mindketten elevenek. Nincsenek egyszerre. A külső szemlélőt megtéveszthetik, aki mindkettejüket látni véli. De akinek a lélekvezetés a mestersége, az átlát a szitán. Hermész ilyenkor ölti fel útisisakját.”

Tatár György: Mitográfiai esszé (részlet)

PS.: többek között ilyenekért is érdemes a Palladion Műhely honlapját látogatni!

És persze olvassatok sok Tatár Györgyöt!

[apci-blog]

  Magyar Péter (Ne féljetek) @magyarpeter102 Ma az Európai Parlamentben hivatalosan is létrejött a Fidesz-DK nagykoalíció, amikor együtt szavaztak az új Európai Bizottság ellen, amely Orbán és Gyurcsány összeborulása ellenére meggyőző többséget kapott. Külön vicces, hogy Orbánék még a saját jelöltjüket Várhelyi Olivért sem támogatták. Mi a TISZA Pártnál a hazánkat szolgáljuk otthon és az Európai Parlamentben egyaránt. Ma az Orbán-Gyurcsány tandem már nem csak Beüsszelben, de Magyarországon is kisebbségbe került. Időközben megérkeztek a Karmelita Palotába a legfrissebb kutatások eredményei, amelyek azt mutatják, hogy teljesen hatástalan volt a bűncselekményekkel megszerzett, manipulált felvételekkel folytatott hazug lejárató kampány. Sőt, az ellenkező hatást érte el. A magyar emberek átlátnak a szitán és a hazug gyűlölet propagandán és egyre többen választják a TISZA-t. Azt a politikai erőt, amely a magyar emberek életét valóban befolyásoló kérdésekkel és problémákkal foglalkozik. Mi a TISZA Pártnál továbbra is az egészségüggyel, oktatással, gyermekvédelemmel, a magyar vidék megmentésével, a magyar gazdaság fejlődő pályára állításával és a megélhetési válság kezelésével foglalkozunk. Dolgozunk a nyertes csapat és egy olyan társadalmi szerződés összeállításán, amelyhez jó szívvel csatlakozik a magyar emberek döntő többsége. #TISZAPárt # https://pbs.twimg.com/media/GdY5T6IWwAAOuHH?format=jpg&name=medium

[soulborder]

Talán

Én mindig éltem, mindig reméltem

De csak egy ember voltam, néha eltévedtem

A sötétben már csak a kiutat kerestem

De már nem fáj semmi, már megnyugodtam

Végre már kimondhatom, én is boldog voltam.

Amikor az örök sötétség belepi arcom

Amikor már befejeztem harcom

Arcomra végleg ráfagyott a mosoly

Melyet elcsaltam, mert ez csak műmosoly

Volt, mint a többi is

Nem tudok őszintén nevetni

Ez lett a vesztem, a végzetem

A mosoly lett a fegyverem

Mi végzett velem

Mosolyogtam persze, mert ezt várja a világ

De nincs aki látna igazán

Az igazi énem senki nem látta talán

Csak egyetlen egy ember, aki átlátott a szitán

Akiben őszintén megnevettetett

Kiben bíztam igazán

Pedig nem is láttam még

Csak álmomban talán

Álmomban sokszor meglátogat

De amikor felébredek, csak a magány fogad

Társas magány, létezik ilyen?

Azt már biztosan tudom, hogy igen

Lehet így hosszútávon élni

Hogy másért ég a szíved

Hogy más lobbantja be remegő lelked?

[aleaiactawest]

19. nap Galluptól Texasig (ÚJ-MEXICO, TEXAS) 3. rész

A Határcsárdába (https://www.frontierrestaurant.com) be is tértünk, amit szintén a Fald fel Amerikából ismertünk (2400 Central Ave SE., Albuquerque, NM 87106) 

Lee Young fogadott bennünket, de mi átláttunk a szitán, mert John Wayne volt személyesen:

Mondani sem kell, hogy remek volt az ebéd:

A helyi egyetem mellett rézfarkasok voltak. 

és Demszky Gábor.

és Kiszel Tünde.

és mindezt Szabó Betti követte el, vagyis lehet némi magyar vonal benne valóban.

Szaladtunk is tovább, mert várt még egy másik roncstelep is tele kincsekkel. Ezt itt mondjuk nem roncstelepnek mondják, hanem múzeumnak, ez a Lewis Antique Auto & Toy Museum (https://automuseums.info/united-states/lewis-antique-auto-toy-museum). No hát ez tele volt a gyermekkorunk játékaival, azzal a

különbséggel, hogy itt nem IZS, Barkas és Robur volt a minta, hanem:

A játékok mellett elképesztő kincsek voltak a XX. század legelejéről is, de a háború utáni időkből is.

Amikor azt hittük, hogy mindent láttunk, kimentünk a kertbe, ahol aztán még csudább dolgok fogadtak.

Majd útra keltünk és haraptuk jóllakottan a mérföldeket. 

És itt esett meg, hogy eltűnt a sebességmérő, de nem esett le, hanem kiakadt. Azóta sem mertünk ennyivel menni, de itt sikerült úgy 90 mph-del menni, ami olyan 144 km/h. 

De, hogy miért is siettünk? Egyszerű a képlet, oda akartunk érni a Big Texan-ba (7701 Interstate 40 East Access Rd Amarillo, TX 79118). Az azért feltűnt, hogy ahogy átléptük Texas határát, az út mellett kizárólag marhatelepek voltak. És szarszag. A telepeken erős lámpák voltak és mindegyik alatt legalább 100 marha álldogált. Lehet, hogy itt nincs húshiány.

Ez természetesen szintén egy Fald fel Amerikát hely, ahol elképesztő húsok készülnek nyílt lángon. Az 1960-ban nyílt étterem specialitása egy 72 unciás steak, aminek sütés utáni súlya 2 kg. Külön tábla van azoknak, akik meg tudták enni egy óra alatt a 2 kg húst. Idén (2024) ez eddig 62 embernek sikerült csak. Természetesen, ha sikerül, nem kell kifizetni.

Mi nem voltunk ennyire nagyratörőek, kisebb adagokkal próbálkoztunk.

 

Innen már csak annyi erőnk maradt, hogy a legközelebbi motelbe elvánszorogtunk és egyszer csak másnap reggel lett...

Ma 438 mérföldet mentünk, már 4181 mérföld van mögöttünk.

[bl1shem]

Boglár tizennegyedik szülinapját az apja cégénél ünnepeltük. egy sárga krémes tortát hoztak neki, mert az anyja annyira ragaszkodott élete egyetlen valamire való pillanatához, mikor megkérték a kezét egy boglárkával teli mezőn.

nem ettünk tortát, hiszen túl nyálas ez az egész. miután a szülők megittak egy pár pohár bort, kiosontunk a gyár mögé, B cigizni akart.

hetek óta győzködött, hogy próbáljam ki én is, és nyilván pont akkor nyitottak ránk, mikor átvettem tőle a csikket. Medgyessy néni nem is hagyott szóhoz jutni, leharapta a fejünket, és felhívta az én anyám, hogy rossz gyerek vagyok, és csak akkor hajlandó a lánya mellett látni, ha terápiára megyünk.

kézen fogva szültek minket, jelzem.

ugyancsak M néni találta meg a templom pincéjében zajló csoportterápiát, ahol a különféle függőségekről esett szó. gondoltam, ha megyek, nyilván nem tilt el B mellől, de amellett, mi van, ha a terapeuta átlát ezen a szitán, és kijelenti, hogy M néni beteg, kontrollproblémái vannak, és lehetetlen elvárásokat támaszt a lánya iránt?

hatalmas, modern, fehér és fényes templom volt, üvegkupolával, és ezt az üvegház jelenséget jól ki is használták: odabent egzotikus fikuszok, monsterák és hasonlók tömege élte világát. a padok klasszikusabbak voltak, népies ihletésű tulipánmintákat faragtak a támlákba, és valahol az oltár fölött egy igazi rézangyal volt a falon. absztrakt és modern rézangyal, akinek egy púpos mértani forma volt a teste, és szomorú arcát hegesztéssel hozták létre, míg szárnyait domborművek képezték. az angyal jobb kezében ült a templom örökmécsese. olyan hatalmasra sikerült ez a rézkonstrukció, hogy a bejárat mellől is lehetett látni, mikor csak egyszerűen a pincébe akartunk térni.

amúgy nem volt túl praktikusan tervezve a templom, fel kellett mászni egy dombra, utána húsz lépcsőn, hogy bemehess a főbejáraton, majd további lépcsőkön le a pincébe. a pincében már sötétebb volt és kevésbé meleg, de a hatalmas ablakok hiányát neoncsövekkel igyekeztek pótolni. két fő terem volt a pincében, egy úgynevezett kápolna sötét padokkal és szúette feszülettel, meg egy játékterem, a zajos kisgyerekeknek. itt játékszoba-szőnyeg borította a márványparkettet, kis szürke utak kanyarogtak erre-arra, mint az óvodában is. könyvespolc állt az egyik sarokban, mellette két doboz játék, törött babák és kopott játékautók vegyesen.

"a belső gyermekünk gyógyítása érdekében vagyunk itt", hangzott el minden találka elején, majd gyors névsorolvasás következett. kispapok, a kántor és felesége tartották a foglalkozást, illetve néha beköszöntek a bérmálkozásra készülő csoportok is.

és itt találkoztunk Istivel.

elmeséltem a pszichológusnak is, hogy jártam erre, mert hát érdekelte, milyen tapasztalataim vannak a terápiával kapcsolatban. és Isti kihagyhatatlan része az egésznek.

akkoriban azt mondták nekünk, hogy ő is egy random tini, mint mi, igaz, ő már tizenhat éves volt. a szülei kényszerítették, hogy jöjjön, mert magányos volt és pornófüggő.

persze, rövid úton kiderült, hogy az egyik pap fia, egy félresikerült kapcsolatból, aminek a papneveldébe való vonulás vetett véget. hogy ne lenne magányos az ember, ha pap az apja, kacagtuk B-vel. és valószínűleg nem is volt pornófüggő, mondtam a pszichológusnak, csak egy tizenhat éves fiú, meg az is lehet, az apja értett félre valamit.

persze, a pszichológus kérdése egyértelmű: miért fontos Isti?

hát...

Isti meg Boglár hamar összebarátkoztak. jó valamire a csoportterápia, nem? nyilván, a cigis dolog folytatódott, egyenesen a templom udvarán. engem nem kellett csábítania, ott volt Isti, a sok év csoportterápia mellett még olyan haverjai is akadtak, akik komolyabb drogokat tudtak beszerezni. én, gondolom, nem meglepő, megfogadtam, hogy sose fogok dohányozni. bőven elég volt nagyapámon szagolni, mikor kiskorunkban játszottunk vele, mikor kirándulni vitt, mikor mászkáltunk a városban... sokszor vett a térdére minket és mesélt a maga iskoláskoráról, közben ha nem is dohányzott, éreztük a leheletén a pár perccel azelőttit.

sokfele fut az ember esze, de hát ez mind valahogy összetart. és, miközben terápiára jártunk, nagyapámnak szívinfarktusa volt.

szóval, én letettem az egész cigaretta cuccról. de Isti tudott szerezni mást, tudott szerezni marihuánát, gombákat, valamiféle fájdalomcsillapítókat is, és ki tudja mi mást is szerzett volna, ha megkérjük.

szóval, nagyon is jó véleménnyel vagyok a terápiáról. meg Istiről is, nyilván.

B volt mindkettőnk számára a megoldás. Isti, 16 évesen, felvételizett velünk középsuliba, nyilván, apja miatt, a filológia meg teológia osztályra. én bio-kémiára jutottam be, szüleim, sőt, talán még B szülei is büszkék voltak.

B művészetire ment, rajzolni. a felvételi 40%a volt egy helyben készített rajz, és 60%a egy korábbi portfólió. a korábbi rajzoo rengeteget dobtak az összpontszámán, annak ellenére, hogy Isti meg az én hatásom alatt készültek.

végül mindhármunknak kettős élete alakult ki, otthon meg a suliban jó gyermekek voltunk, tanultunk ésatöbbi. ennek örömére szüleink rendszeresen igazoltak különféle hosszabb-rövidebb hiányzásokat, amikor is Istivel meg egy frissen 18 éves bioszos ürgével vonatra, kocsiba, buszra pattantunk, a magunk kis csoportterápiáját megtartani.

B talált egy alakot, aki tudott piercingeket készíteni. arc és fül szóba sem került, hogyan magyaráztuk volna el otthon? B a köldökébe rakatott egy ékszert, Isti pedig hosszasan habozott, hogy "lerothad-e majd a farka", ha kipróbálja, amit szeretne. mikor utoljára hallottam róla, még nem volt lerothadva, sőt, rakatott még 3 új fokot az úgynevezett jákob létrájára. jómagam egy kis bátortalan balfasz voltam. ők pedig, mindhárman, győzködtek, hogy rakassak a mellbimbóimba. őszintén megmondva, pokolian fájt, de akkor nem mertem mutatni, próbáltam minél nyugodtabb lenni, hátha akkor elhiszik, hogy én is jó vagyok valamire.

sajgó testekkel ültünk legyektől hemzsegő pizzázókba, B rövid pólókban járt, hogy mindenki láthassa a csillogó köldökét. Isti pedig ragaszkodott hozzá, hogy Stefánnak hívjuk, mikor kirándultunk, sosem fésülködött, turkálókból szerzett fekete pókókban és hasadt nadrágokban járt.

Alex pedig, a nagykorú kísérőnk, mindig mellém ült és térdemre tette a kezét.

kérdezte is tőlem a pszichológus, hogy mi történt Alexszel?

semmi?

[tobbpenztazembereknek]

A Nemzet Mariskájának van továbbra is a legjobb fészbúkja. Mondom egy ideje. Mariska átlát a szitán MOST IS, és leleplezi a Világméretű Összeesküvést, azaz AZ ELLENZÉK SZÉTVERÉSÉNEK MESTERTERVÉT! A világméretű titkos összeesküvésbe, melyet TUDJUKKI irányít a háttérből, újabb összeesküvők léptek be. Sorolom: HVG, 444, Telex, RTL és ráadásul a rejtélyes STB.

IMÁDOM! <3

[versinator]

Ítéletnapon elmaradtunk

Ezerszerte társok cáfolnak leszaladunk Foghatják szitán körűlem várakozzunk Életfának árasztja rajzához ételre Tettenek elzúgtak megingaták eszedre Elfogásra korsaját mármarosi zöldhajtókás Erősíti csúfosan elaltatom nyilás

Csicserg húszan elszáradnak ballagva Kásáját kezdék egyúttal kihalva Tengenek boldogságunkat fiadtól fürtjét Orcánkra támada felelnél földét Szétszaggatják szemlélnem modd villámlás Erénynek hítt büntetését hánykódás

Árnyékain megkötözni incselkednek szuronyunk Mutattok csárdába mentésedre esnünk Nyugonni mélyibe föltámadásod beszédeikre Turbékolni vőlegényként végtagja végtére Varrd dicsőbbek varrj barabás Födjön hazámért megragadtam ivás

Kandikált tetteimben kijő kolompolva Meghajoltunk mindenhová tolvajnál harapva Fizetnek megtekinted kételkedés vőlegényét Megérdemel konstantinápoly karszékben tengerét Megkerűl műhelyében emberségesen sírásrívás Csapásiból hallgatnám hitestársam elfojtás

Telepedtem kedvemnek viselik megálljunk Szerezzetek képzelete bökkenő mulattunk Átkaroljon lantnak tönkretették helységre Hazaszeretet aaf��dön tömlöcét sikere Bálványimádók moreau lelőtt istenáldás Bégetése elfogták közűletek bujkálás

Varrogatsz fölvitte lenéznek idestova Különérdek elrágó véreteket elbújva Vágtad diszes szörnyüség édességét Neveltek hajolnia raboknak emlékezetét Megszégyenítő megelégszünk vadonra Baltája jóbarátom élivel

[nam00n]

ha tudtam volna régen, amit

ma már tudok,

ha tudtam volna, hogy az élet

milyen mocsok,

nem fütyörésznék most az uccán

ilyen vigan:

valószínűleg felkötöttem

volna magam.

régen, mint az álmok tékozló

más fiai,

azt hittem, lehet a világon

segíteni,

azt hittem, szép szó vagy erőszak

ér valamit

s az élet, ha sokan akarjuk,

megváltozik.

minden szörnyűbb, mint hittem akkor,

fiatalon,

de, hálistennek, egyre csökken

az undorom,

egyre jobban bírom az évek

förtelmeit,

és az idő és a közöny már

fertőtlenít.

mert fátylát sorra dobta minden,

egymásután,

s harminchárom évem ma átlát

minden szitán:

látom, sokkal több a mocsok, mint

az ifjukor

sejteni bírta volna bennem

valamikor,

látom, milyen rútúl becsapják

a baleket,

s hogy a balek azért balek, mert

mást nem tehet,

s hogy az ész az érdek rimája,

és hogy magát

sugaras hőssé a bitang is

hogy költi át,

s ha van is, kézen-közön elvész

az ideál,

és hogy nem hozhat egyetértést,

csak a halál, –

s mert mindez mégcsak nem is aljas,

nem szomorú,

s minden dolgok apja valóban

a háború:

úgy nézem, elszánt nyugalommal,

az életet,

mint reménytelen lepratábort

vagy harcteret.

ha egyszerre tudok meg mindent,

hogy itt mi van,

egész biztosan felkötöttem

volna magam.

de valamit a sors, úgy látszik,

akart velem:

megmutatott mindent, de lassan,

türelmesen:

különbékét ezért kötöttem

a semmivel,

ezért van, hogy csinálom, amit

csinálni kell,

ezért becsülök úgy egy-egy jó

pillanatot,

ezért van, hogy a háborúban

verset irok

s a leprások közt fütyörészek

és nevetek

s egyre jobban kezdem szeretni

a gyerekeket

— különbéke, különbéke, szabó lőrinc

[xthantophobiiax]

Sohonyai Attila: 21

A lelkem sohasem volt játék tárgya,

mégis, mindenki kezébe adtam;

„tessék, tiéd, bánj vele amint akarsz”:

valahogyan mindig naiv voltam.

S kézen-közön, akár az érték,

fogyott, és egyre kevesebb lett.

Mind, ki megkapta, rosszul becsülték,

és hát így is adták vissza nekem.

Az idő telt, rájöttem, nem játék e játék,

s az pláne, ha folyton vesztek,

ezért egy idő után, őriztem belőle, mi még ép,

de annyira, hogy már nem mutattam senkinek.

Nem vagyok öreg, de fiatal sem,

bár megélésre azt mondom, sok is…

És nem érdekel ki hiszi, ki nem,

én féltem, mi belőlem maradt mind!

És nem érdekelnek fölös-szép szavak,

eskük, se bálvány-ígéretek,

pláne kik így megváltoztatni akarnak,

mert e lecsupaszított egészem

átlát minden szitán, és sokan

nem tudják, hogy mi vagyok, büszke-dicsőség:

Mert elveszíthetem mindenem,

állhatok, dőlhetek, csalódhatok, és

lehet még bármi, mi széttép,

de már nincs olyan, hogy elvesszen az én!

[retyerutya]

A briliáns Menczer, a magyar diplomácia Sherlockja, akit nem ejtettek a fejére, átlát a szitán.

[ablakosinstitute]

Az antiszemita magyar kormány el akarja terelni a figyelmet az egyértelmű anptiszemitizmusárol, ezért csalárd módon robbanó eszközöket szállít a zsidóknak, nehogy kiderüljön az antiszemita szándék! Meredeknek tűnik, de intézetünk kutatói átlátnak a szitán!

Intézetünk biztonságpolitikai szakértői nem tétlenkedtek, nagy örömmel osztjuk meg veletek előremutató megfejtéseiket:

[versinator]

Bennlevők nyerém

Lovaglék összetörjük vízözön lehelletem Falatért szitán messzely szenvedélyeket Dobbanásai levitte adorján benéztem

Elhullanak legeslegvégül lóduljatok lépteket Torát paripámon gyötresz becsületével Járattak bilincseld menyecském beszédeket

Rápillant uszítottál bírjam tengerével Jogotok mohácsot elvegyem becsülettől Nyúlfiat bugaci halálodra vesszejével

Eszméltem betyárokat iparkodjék tövistől Leszúrt szalmakunyhók hirtelenében röpítem Szidalomra palackkal fogalmatok miktől

[angelofghetto]

miért jó tanítani

Mikor gyerek voltam, nagyon vegyes volt a tanári kar. Volt aki a régi rendszerből maradt hagyományos értékrendű figura volt, öltönyben, nyakkendőben járt be, és magázott bennünket. Volt, aki nárcisztikus hatalomvágyát vagy rejtett szadizmusát élte ki rajtunk, volt, aki egészen más karrierről álmodott, de büntetésből vagy tehetetlenségből az oktatásban ragadt. És volt olyan, akinek a családját, szerelmét elsodorta a háború, neki mi voltunk a gyerekei.

Nehezen álltam tanárnak, mert úgy gondoltam, ezt soha nem tanultam, nem ismerem a fogásokat, a szabályokat, nem nekem való. Aztán meggyőztek, és szakmai tanár lettem, elméletet és gyakorlatot is vállaltam, osztályfőnök is voltam. Ösztönből tettem. Támaszom volt a gyereknevelés, és próbáltam azokat a tanáraimat leutánozni, akiket imádtam.

Elsőként is “nem a tanárok csapatában játszottam, hanem a diákokéban”. Még túl jól emlékeztem a saját diákéveimre, az akkori haragomra és várakozásaimra. Nem tudtam, hogyan birkózom majd meg a feladattal, azt hittem, könnyebb lesz egyben tartani egy zsák bolhát, mint egy falka kamaszt.

Nem akartam egyeseket osztogatni, de aztán rájöttem, ez azért kell, hogy komolyan vegyenek. Nem felelőst kerestem, hanem hibát, nem büntetést, hanem megoldást, nem fegyelmeztem, hanem igyekeztem elég érdekes maradni, hogy lekössem a figyelmüket. És mindenre ott volt a jolly joker, a humor. Nulladik lépésben felnőtteknek kezeltem őket, egyenrangú partnernek, mert mind szomjazzák az emberi hangot. És bevált.

Tanítani azért jó, mert létrehozok valamit ott, ahol nincs: a tudást, a megoldás megtalálásának örömét, tanúja és ösztönzője vagyok annak, hogy a világ képe összeálljon olyan fiatalok fejében, akik azzal a nehéz feladattal küzdenek, hogy gyerekből felnőtté váljanak, hogy megtalálják legjobb önmagukat, a saját hangjukat. Imádom, amikor egyéni feladatokat kérnek a kötelező gyakorlatok után, és látom, milyen szenvedéllyel küzdenek a “maguk gyerekéért”. Szeretni kell őket, mindegyiküket, ahogy mind másképp “őrültek”. Megkeresni mindenkihez azt a kulcsot, ami pont őt nyitja.

Hihetetlenül jó érzés, mikor apró kis megvilágosodások során felcsillannak a szemek, halálosan élvezem, mikor zavarba ejtő kérdéseket tesznek fel, mert attól kicsit én is megkérdőjelezem az alapvetéseket is, és minden alkalommal frissítem a világképemet. Hagyom, hogy rajtakapjanak hülye kis tévedéseken, hogy lássák, a tévedés a tanulási folyamat, az élet része, nem tévedni bűn, hanem ragaszkodni egy hibás koncepcióhoz pusztán azért, hogy a tekintélyünk megmaradjon. Nem fog. Átlátnak a szitán.

Tanítani azért jó, mert sínre lehet tenni sorsokat. Önbizalmat adni az önmarcangolóknak, hitet a magukba roskadtaknak, bátorságot a megtörteknek, és alázatot az elszálltaknak. Hihetetlen érzés, mikor egy fiatal emberi lény kinyílik a kezünk alatt a világra, és felfedezi saját értékeit. Mikor az átlagosból különlegessé válik. Hozzá lehet tenni valami fontosat és összeszedettet az univerzum kavargásához. El lehet indítani a pillangóhatást. Ez addiktív.

És meg lehet élni olyan jeleneteket, mikor váratlanul, az utca túloldaláról egy hang boldogan felkiált: - Tanáárnőőő !!! És repül felém, mint a Petőfi versben, nevető szemmel, és teliszájas mosollyal, és kezdi mesélni izgatottan hadarva (mint aki egy tucat mondatot szeretne egyszerre kimondani), hogy mivé lett, hol tart, és valahol tudom, hogy a kisujjkörmöm nekem is benne van ebben.

Emellett parányivá zsugorodik holmi fizetés. Az a sárga csekkek miatt kell.

[slejmshow]

Elég súlyos sajtószabadság-problémát vet fel az alábbi interjú, amelynek jelenleg a fél magyar - kormányzattól független sajtó - felülni látszik.

Először is van egy nagy presztízsű újságíró, aki hajlandó egy ilyen, ún "interjút" elkészíteni: úgy, hogy az az alany (!) youtube csatornáján megy ki + konkrétan egyszer nem vetődik fel a kérdés, hogy mégis mi is volt az alaptevékenység amiből gennyesre kereste magát, és ahhoz amúgy hány száz-ezer női test áruba bocsájtásán keresztül vezetett át az út? Különösen visszatetsző, hogy ezt a renomé-polírozást egy női újságíró végzi el.

Másrészt társul ehhez az ún. "Interjúhoz" egy masszív reklámkampány, amelyben Gattyán PR-osai teleszórják a független sajtó felületeit az anyag összefoglalóival. Vajon Mészáros Lőrinc megtehetné-e ugyanezt? Természetesen nem - nagyon helyesen. Csak éppen az a helyzet, hogy számomra nem tiszta, hogy Gattyán társadalmi hasznossága mitől lenne annyira kiemelkedő, hogy ezt kiérdemli? Ő lenne az új Széchenyi, a 21. század követendő filantrópja? Nem tudhatjuk: és épp azért nem tudhatjuk mert - felteszem a készítök szándéka ellenére, de - egy kipárnázott PR interjú nem alkalmas arra, hogy a nyilvánosság megismerje és elgondolkodhasson az adott illető személyével kapcsolatos dilemmákról, kérdésekről. Tanulság, hogy nem érdemes átbaszni az embereket, mert lehet hogy meglepő, de nem hülyék - átlátnak a szitán, ugye.

[mosolygosironia]

Sohonyai Attila: 21

A lelkem sohasem volt játék tárgya,
mégis, mindenki kezébe adtam;
„tessék, tiéd, bánj vele amint akarsz”:
valahogyan mindig naiv voltam.

S kézen-közön, akár az érték,
fogyott, és egyre kevesebb lett.
Mind, ki megkapta, rosszul becsülték,
és hát így is adták vissza nekem.

Az idő telt, rájöttem, nem játék e játék,
s az pláne, ha folyton vesztek,
ezért egy idő után, őriztem belőle, mi még ép,
de annyira, hogy már nem mutattam senkinek.

Nem vagyok öreg, de fiatal sem,
bár megélésre azt mondom, sok is…
És nem érdekel ki hiszi, ki nem,
én féltem, mi belőlem maradt mind!

És nem érdekelnek fölös-szép szavak,
eskük, se bálvány-ígéretek,
pláne kik így megváltoztatni akarnak,
mert e lecsupaszított egészem
átlát minden szitán, és sokan
nem tudják, hogy mi vagyok, büszke-dicsőség:

Mert elveszíthetem mindenem,
állhatok, dőlhetek, csalódhatok, és
lehet még bármi, mi széttép,
de már nincs olyan, hogy elvesszen az én!

[theofett-captain]

A lelkem sohasem volt játék tárgya,

mégis, mindenki kezébe adtam;

„tessék, tiéd, bánj vele amint akarsz”:

valahogyan mindig naiv voltam.

S kézen-közön, akár az érték,

fogyott, és egyre kevesebb lett.

Mind, ki megkapta, rosszul becsülték,

és hát így is adták vissza nekem.

Az idő telt, rájöttem, nem játék e játék,

s az pláne, ha folyton vesztek,

ezért egy idő után, őriztem belőle, mi még ép,

de annyira, hogy már nem mutattam senkinek.

Nem vagyok öreg, de fiatal sem,

bár megélésre azt mondom, sok is...

És nem érdekel ki hiszi, ki nem,

én féltem, mi belőlem maradt mind!

És nem érdekelnek fölös-szép szavak,

eskük, se bálvány-ígéretek,

pláne kik így megváltoztatni akarnak,

mert e lecsupaszított egészem

átlát minden szitán, és sokan

nem tudják, hogy mi vagyok, büszke-dicsőség:

Mert elveszíthetem mindenem,

állhatok, dőlhetek, csalódhatok,

és lehet még bármi, mi széttép,

de már nincs olyan, hogy elvesszen az én!