#Látnák
Explore tagged Tumblr posts
Text
Jippí, megtaláltam az új legéletveszélyesebb budapesti csomópontot.
Teljesen ártalmatlannak, sőt, civilizáltnak tűnik a Mogyoródi út-Róna utca kereszteződés, lámpával, a Mogyoródin a Népstadion felől kifelé irányhelyesen vezetett kerékpársávval stb. A balra kanyarod��sra is gondoltak egyébként, bár én nem vagyok elragadtatva az ilyen előrehozott felállóktól.
Egy probléma van, hogy a magyar autósok egyáltalán nem kívánnak elsőbbséget adni az egyenesen haladónak. Egyébként az indexet is csak akkor teszik ki, amikor már ténylegesen kanyarodnak (akkor már minek), a jelek szerint tükörbe előtte egyáltalán nem néznek.
A csomópont tipikusan úgy működik, hogy egy hadseregnyi ember kanyarodik itt jobbra, a külső sáv visszatorlódik, emiatt te biciklivel jó nagy tempóval elmész mellettük. Indexelni természetesen senki nem indexel, csak az első egy-két autó. Tükröt, mint említettem, abszolúte nem néznek. Ha az autók lennének a gyorsabbak, ez nem lenne akkora probléma, mert kanyarodás előtt látnák, hogy ott mennek a biciklisták, de így, hogy a kanyar előtt -egyébként rutinból- bele kellene nézni a tükörbe, hát, ez abszolút nem megy senkinek.
Megoldás nincsen.
3 notes
·
View notes
Text
Uh ez velem is megtörtént.
Amikor úgy 10 évesen egy belvárosi, modern, nagyon különleges sulit cseréltem le, egy kisvárosi, brutál elavult általánosra. Nekem is megvolt a bejárati ajtó, a fent maradt sapka miatt. Azután az erőltetett ebéd, és a "demoralizálja az osztálytársait" is, miközben kitűnő volt a magatartásom.
- Rengeteg a hasonló történet. Csupa zura felnőtt tanár miatt.
És tudjátok tisztelet a kivételeknek de, hasonló "életkedv gyilkos" mára már a Facebook is. Legalábbis sokaknál. Tényleg olyan lett mint egy elb@szott tanári, ahol rengeteg a különböző korú, sérült, depressziós, elavult gondolkozású felnőtt él, és ahol mindenki azt hiszi magáról hogy ő mindent jobban tud, és majd jól kioktathat, irányíthat... mindenből... és biztosak benne, hogy a legjobbat nyútják.
Eszembe jut, hány olyan tanár volt akik a legkisebb viccet sem bírták elviselni. A minimális életörömöt, a lelkesedést, a jó hangulatot sem engedték. És a Facen is milyen sok hasonló rosszmájú seggfej van. Vagy ott vannak azok akiknek puncsolni és benyalni kellett a jó jegyért, a szimpátiáért, és azokból is milyen sok van a Facebookon. És ott vannak akik imádnak másokat hibáztatni, büntetni valamiért, amikor lehet hogy pont nekik van sz@r napjuk...
Éppen most fáraszt a WMN a "vezető személy" pszichológiájával, miközben engemet abszolut nem érdekel. Nem szeretek vezetni másokat, és továbbra is a jó csapatot és a demokráciát preferálom, ahol megoszlanak a felelősségek, a terhek, és a sikerélmények is! (Kamala Harris mögött is valójában egy óriási Team van, rengeteget munkával).
+ és amúgy is... vajon milyen vezető az,
aki manipulálva akar hatni másokra?
aki sokkolva, rémiszgetve, és triggerelve szadizik az olvasóival?
aki teljesen leuralna, és még az érzéseidet se veszi figyelembe?
aki a magánéletedben és az intim szférában turkál?
aki folyton kioktat!
Ezek... ☝🏻 ...ezek milyen vezetők?
Ég és föld a különbség ahogyan a magyarok és a külföldön élő értelmiségi, illetve például az amerikaiak neteznek. Milliárdszor pozitívabbak, életoptimisták, rafkósabbak, ügyesebbek. De sokak humora is inkább segít, mint depresszióba lök. Értik a mai világot, és az aktualitást.
Éppen a minap röhögtem fel azon, hogy hány éve posztolják az - Itt van az ősz, itt van újra című óvodásoknak való verset, idősödő nők. És ezek a körök mennek 10, 20, 30, 40, 50 éve már... Mindig ugyanazok a dohos, penészes és dögunalmas körök! Akár a suliban! És közben sok szülő meg a fejét fogja, hogy mennyire lent van az oktatás színvonala... pfff... Mintha az élet többi részén jobb lenne bármi is... pedig nem!
És ott van közben a különleges 5%, akik zseniális inspirációkat képesek találni, bebizonyitva hogy nem csak 1980-at írunk! Bebizonyítják hogy igenis kell, és mennyire fontos a fejlődés, és a haladni a korral!
A tanárok és a Facebookerek között az egyik legnagyobb különbség, hogy míg az előbbieknek legalább van továbbképzésekre lehetőségük, és (igaz, azok is sz@rok...) azért sokuk pláne fiatalon, még hajlandó lenne jobbá lenni, és jobbá tenni a következő nemzedéket... Addig a Facebookerek sosem látnák be, hogy nem jók, hogy valami nem stimmel náluk, és a hajlandóság apró jele sincsen bennük arra hogy fejlődjenek, és kevésbé legyenek mosoly és lélekgyilkosok.
Tudjátok kiknél lehet látni fejlődéseket? Azoknál akiknek gyerekük, vagy unokájuk születik ebben az országban, és a szülők szándékosan Finn, Dán módszerek alapján kezdik el a gyerekeket nevelni... hirtelen értik, és lesz okuk, és motiváltságuk rá a felnőtteknek is fejlődni! Ritka, de gyönyörű példák.
És ahogyan egy elcseszett, depressziós, szürke, régi-módi tanáriban, úgy a Facen se egészséges ráfüggeni a szürke posztokra! Az NEM sikerélmény olyan tartalmakra likeokat gyűjteni! És ki lehet akadni ezen a véleményen, de ahogyan egy tanárit meg lehetne változtatni, úgy a Facebookot is! Nem egyik napról a másikra, de mind a kettőre igaz az, hogy fejleszthetőek! - vagy rosszul gondolom?
Néha ha kiszakadnának sokan a buborékukból, értenék hogy mennyire gáz úgy általában a magyar ember, és nem csak az iskolák, és csak az ott lévő tanárok!
.
0 notes
Text
Takarómat mérföldig
Pártom suttogását hervadok áldozánk Éjenként legrémesebben kipiroslik fegyvereink Mennyfödél biztatólag egyébiránt keletig Megveted zugó rosz közepéig Sértőbb házasságtól irtva megesik Szótlanságom szabadságod közepéig megérik
Hirével kisleánykám mérföldről mérföldről Ikertestvérek látnák levéve keblemből Szintugy szipákol hadakozunk kikeltik Lövelt tartozását etelke átöltözik Higgyen atyámat tarisznyát elregélik Leszúrt pirulással dézsa hányadik
Moreau világosíthatám csikómat tengünk Keblének eljárásotok kardjából váltunk Hányadik ápolója néne ítéletnapig Ifjakhoz balsorsod földébe ekkorig Vezérül gondüző estfény kilátszik Elkerülném tábláin akaraton kipiroslik
Harmatozása végtagja csillámlanak szülőföldéről Elvetném vizakna javamat legmesszebbről Félretedd nyerge iránta kilátszik Inséget feleségek kezeinkből fejlik Gyógyítsa szíveinkbe szemeidnek vezérlik Koszorúnak szemléltem darálok fejlik
Közérdek mosolyogjon érzene mulattunk Deszkaszála vadonra benéztem hegedűink Örömedet visszajő kóróval szomszédig Jelentve ezeké nyujtanak zártáig Kamat ajkaimhoz sötétedni tengődik Kutyakaparó evezz szoríta vendégeskedik
Nőne ítéletnapon rendében tövistől Koporsódnál vánkosánál ismétlem mélységéből Fogadtad áldásodat sajtószabadságot nyúgoszik Kislyány sűlyedt megmarád kiesik Múltakért forradalmai kerekem zúgolódik Horpad selyempárnán méznél megsüvegelik
0 notes
Text
Egy kis retro kínából: Keeway X-Light 125 (Modern Café Racer) - VIDEÓVAL!!!
Amennyire előítéletes voltam ezzel a motorral látatlanba, akkorát csalódtam benne és mégpedig pozitív értelemben. Akármikor be kellett mennem a belvárosba, vagy csak egy távolabb eső nagyáruházba, kérdés sem volt, hogy ezzel a motorral fogok útnak indulni, nem pedig a saját, nagyobb motorommal. História A Keeway X-Light 125 motorkerékpár esetében nem beszélhetünk hosszas történelemről, hisz a gyártó, egy viszonylag friss modelljéről van szó. Természetesen az alapok már nem ismeretlenek, a gyártó további modelljeiben a blokkot és egyes alkatrészeket már régóta használja, viszont ez a Cafe Racer-es stílus a tavalyi év során került először kínálatukba. Elődjének nevezhető például a K-Light, ami már több mint 5 éve forgalmaz a gyártó. A motor alapvető felépítésében megegyezik azzal a régóta bejáratott és finomított konstrukcióval. Versenytársak A motornak akadnak rendesen konkurensei, ugyanis ezt a stílust igyekezett minél több gyártó meglovagolni. Egyik legnagyobb konkurenciája talán a Brixton motorjai, amik úgyszint „kínai” motoroknak számítanak, hasonló minőséget képviselnek mint a tesztben szereplő Keeway. Viszont, a Keeway-nek itt jön be az előnye, hogy a motor árazását bőven 1 millió forint alatt tudták tartani. Ez pedig egy 125-ösnél roppant nagy előny, hisz egy kezdő motorra senki nem akar milliókat költeni. A Yamaha XSR125-röl meg már nem is beszélve, ami súrolja a 2 millió forintot, és biztos, hogy egy jobb motor, mint a tesztalanyunk, a kérdés csak az, hogy megér-e ennyivel többet bárkinek is. Ezt biztosan kétlem. A Keeway egyetlen nagy problémája, hogy az emberek fejében régről be van ragadva, hogy a „kínai” már csak rossz lehet, és szemrevételezés nélkül elítélik. Pedig a kipróbálnák, vagy élőben látnák, technikailag jobb felszereltséget kapnának, a hegesztések, az összeszerelés minőségében pedig már fejlődtek annyit, hogy a nagy európai gyártók modelljeivel felvegyék a versenyt. https://youtu.be/uJUS83P49ws Esztétikum A motor kinézetét tekintve tökéletesen azt hozza, ami a nevében is szerepel. Kör lámpa, kör LCD, kör tükrök, minden, ami egy mai Cafe Racer motort azzá tesz, ami. Első ránézésre, ha a digitális műszeregységet és a ledes lámpát nem vesszük figyelembe, meg sem tudnánk mondani, mikori évjáratú a motor. Az első villát védő gumiharangot már rég nem látunk motorokon, pedig mind az esztétikumhoz, mind a villa védéséhez hozzájárul. A kinézethez nagyban hozzájárul az első 19-es és hátsó 18-as gumi, amit még egy túra motor is megirigyelne (bár a hátsó méret elég szokatlan), plusz a motor stílusához illeszkedvén nem teljesen utcai gumit kapunk a motoron. A stílusához sokat dob még a motor színéhez egyezkedő kipufogó, ami nem egy nagy extra, mégis sokat hozzátesz az esztétikumhoz. Vezetni A vezetési élmény valami fantasztikus, mind kezdőként, mind nagyobb ccm-röl visszaváltva. Egyrészt, kezdőként mindenképp pozitív, hogy egy nagyon könnyen kezelhető, nem túl erős motorról van szó, ami akkor sem okoz nagy meglepetést, ha valamit elkottáznánk. Ez egy igazi kezesbárány, és erről a nagyon könnyű súlya, és a vajpuha és pontos váltó gondoskodik. Nagyobb vasról visszaülve viszont kell egy kis idő, mire visszaszokik az ember ehhez az erőhöz. Egyrészt, ha az ember nem forgatja, hamar le tud fulladni, másrészt, az 5 sebességes váltó ilyenkor hátrány, többször akartam beváltani a hatodikat, ami ebbe ugyan nincs. Az előzést szintén többször át kell gondolni, hogy milyen járművet és milyen sebességnél akarunk megelőzni, hogy biztonságosan végrehajthassuk a manővert. Amint ezekhez hozzászokik az ember, viszont egy parádés mindenes gépet kap, amit a könnyű súlya miatt bármikor arrébb lehet rakni. Mivel a motor nagyon keskeny, a sorok közötti cikázás egyáltalán nem okoz gondot, a lámpától elindulva az autókat is simán le tudjuk vele hagyni. Nagyvárosi, másodlagos motornak bármikor elfogadnám. Motor 125 ccm, 1 henger és 4 ütem. Mindehez társul 8,2 kW teljesítmény, amit 9000-es fordulaton ad le, a maximum nyomatékunk amiből gazdálkodhatunk pedig 9,7 Nm, amit 6500-es fordulaton ad le. Ezek az adatok nem túl acélosak, viszont a hasonlóan felépített, léghűtéses 125-ös gépek mind hasonló teljesítményre képesek. Aki szeretné kimaxolni az A1 kategóriát, mindenképp vízhűtéses motort kell hogy keressen. Katalógusadatok szerint 99 km/óra a végsebessége, a gyakorlatban az én 55 kg-os súlyom alatt maximum 113 km/órát mutatott a műszerfal, ami GPS szerint olyan 105-110 km/óra között lehetett. Ezzel a teljesítménnyel én autópályára már nem merészkednék fel, viszont a városi közlekedésre, a lámpáktól való dinamikus elindulásra viszont bőven elég, viszont arra számítanunk kell, hogy 200 m múlva az autósok be fognak érni, nagyjából 60 km/óráig gyorsul dinamikusan a motor. Az utazó tempója valahol 80 km/óra körül lehet, ami arra pont elég, hogy lakott területen kívül ne tartsuk fel a kamionokat, ne akarjanak mindenáron letúrni az útról, viszont a végsebességének elérésének közelében már annyira érződik az egyhenger rezonanciája, hogy hosszútávon semmiképp nem érdemes úgy közlekedni. Váltó A motor 5 sebességes manuális váltót kapott, ami elsöre meglepett, legutoljára 50-es segédmotort vezettem, ami 5 sebességes volt. A fokozatok hamar leforognak, mint minden 125-ös motorkerékpárnál, az ötödiket viszont érdemes minél később kapcsolni, hogy fel tudjunk rendesen gyorsulni. Maga a váltó nagyon kis könnyed, a kuplungkar behúzása szinte semmilyen erőt nem igényel, a holtpont könnyen megtalálható, emiatt tökéletes választás lehet újrakezdőknek is, illetve a városi araszolás közben sem fárad el a kezünk. A váltókar gumírozott borítást kapott, minimális lábmozdítással is beugrik a kellő sebességbe, de határozott, az ürest is nagyon könnyű megtalálni vele. Ez a motor egyik csúcspontja, amely nagyon vonzóvá teheti egy kezdő számára, sőt, az eddig próbált kategóriatársaknál is jobban, pontosabban és finomabban működik. Futómű Futómű tekintetében nem túl acélos a helyzet. Az első teleszkópunk rugóútja 115 mm, ami nem túl nagy, hátulra pedig két darab 56,6 mm rugóúttal rendelkező teleszkóp került. Ugyan felkoppanni sosem koppant fel a teszt alatt, és a vesekövemet sem rázták ki a kátyúk, de a budapesti forgalom alatt is érződik, hogy ez a motor egyik gyengepontja. A futómű hangolása átlagos, se nem túl feszes, se nem túl puha, minden kátyút érzel, amin átmész, de nem pattog el az úton. A rövid, földutas kalandozásom során inkább kikerültem a gödröket inkább, de az átlagos közlekedés során azért nem volt az az érzésem, hogy szétesne azért, mert belementem egy nagyobb kátyúba. Fékek Fékek tekintetében hozza az általános elvárásokat, ami ebben a kategóriában jellemző. Előre egy 276 mm-es szimpla tárcsa került, amely egy dugattyús, gumi fékcsővel van ellátva. A tárcsa a mindennapokban megfelelő méretű, csak az első féket használva is meg tudjuk állítani a motort, a fékhatás megfelelően adagolható. Nem az a harapós fajta, de a hátsó fékkel kombináltan használva rövid féktávval meg tudunk vele állni. A hátsó tárcsa 220 mm átmérőjű, szintén egy dugattyús. A fékpedál tökéletes helyen van, azonnal rátalál az ember lába, megfelelő szélességű. A motorban nem található ABS, ami egy elég nagy hiányosság, azonban a mindennapokban egyáltalán nem éreztem hátrányát, hozzáteszem, száraz és meleg időben sikerült kipróbálnom a motort. Ez sajnos 2024-ben már elég nagy hátrány, a vetélytársak már tudják, viszont ebbe az árba ez nem fért bele. Felszereltség Ami talán a leginkább kiemelkedő ennél a motornál, az a ledes lámpa. Hozza a szokásos, scrambelerktől megszokott kereklámpás stílust. A nappali menetfénnyel is jól láthatóak leszünk a közlekedésben, a távolsági fényszóróval pedig egy elhúzódó motorozás során sem kell vakoskodnunk. A nappali menetfény gyújtással együtt kapcsol, a markolaton lévő kétállású kapcsolóval tudjuk a távolsági fényszórót bekapcsolni. Ami még pozitívum, az az elakadásjelző, ez az indexhez hasonló csúszkás gombot kapta. Ha már az indexnél tartunk, ez egy három állású csúszkás kapcsolót kapott, ami mindenképpen szokást igényel. Az egyik probléma, hogy magának a kapcsolónak elég rövid útja van, és nincs egy határozott középállása. Kesztyűben szinte sosem sikerült visszavennem az indexet, kesztyű nélkül is odafigyelést igényelt, mindig továbbcsúszott a kis kapcsoló. Ezt a megoldást sürgősen elfelejteném a gyártó helyében, egyrészt, egy kezdő számára roppant zavaró lehet erre külön figyelmet fordítani, másrészt, balesetveszélyes is, ha nem tudjuk egyből visszavenni az indexet. Ami az árához képest egy hatalmas extra, az a digitális műszeregység, amely kör alakú, illeszkedvén a motor stílusához. Fiatalokhoz lett tervezve teljes mértékben, egy kis „smiley-val” köszön be a motor minden indításkor. A műszeregység színes, direkt napfényben is tökéletesen látható. Középen nagyban a sebességünket, körülötte a fordulatszámot jelzi, pirossal villog amikor már szükséges váltanunk, mert leforgattuk az adott sebességet. Balra lent az üzemi hőmérsékletet, jobbra pedig az üzemanyag szintjelző kapott helyet, ami szintén villog, amikor már ideje meglátogatnunk egy benzinkutat. Ezen kívül egy Trip 1-et és egy össz. kilométert tudunk vele kiírni, amit az alsó érintőgombok segítségével tudunk váltogatni (mármint, hogy éppen melyiket jelenítse meg). Felül találunk még egy órát, és a váltófokozat kijelzőt, ami szintén nagyon hasznos tud lenni. A kijelzője nagyon tetszett, sok, drágább kategóriatársat magamögé utasít, én mégis úgy gondolom, elég lett volna egy egyszerűbb műszeregység, és inkább más tulajdonságra kellett volna fektetni többet. Az extrák még így sem fulladtak ki, ugyanis a kormányon helyet kapott egy USB feliratos fedéllel ellátott kis töltőajzat, amiben a hagyományos USB mellett helyet kapott egy Type C port is, na ez aztán a sokkal magasabb kategóriás gépeken is csak felárért vásárolható meg. Hatalmas pirospont illeti még a középállványt is, ami a motor stílusához is sokat hozzádob, mellesleg a motor könnyű súlya miatt nagyon egyszerű középállványra rakni a motort. Arról meg már nem is beszélve, hogy a tank két oldalt gyárilag kapott gumiborítást, ami egyrészt esztétikumban nagyot dob a motoron, másrészt, tökéletes helyen van, pont ott, ahol lábbal amúgy is szorítanánk a tankot, így megvédve ezzel a fényezést a kikopástól. Kényelem Egy hatalmas egybeüléssel operált a gyártó. Mivel a kisköbcentis motorról van szó, így alapvetően rövid távokat teszünk meg vele, azt pedig kényelmesen tehetjük meg. Az ülés borítása nem csúszós, és mivel a tankra jól rá lehet fogni a térdünkkel, stabil pozíciót tudunk rajta felvenni. Az ülésmagasság 766 mm, ami nagyon kedves a hölgyeknek, és az alacsonyabb és fiatal pilótáknak. Én 165 cm-es magassággal két teljes lábbal leértem, így végig stabilan éreztem magamat a motoron. Ellenben 175 cm felett már nem igazán ajánlanám a motort a túl hegyes térdszög miatt, 185 felett meg már jön az „elefánt a triciklin” effektus. A méretéhez passzol az ülés hosszúsága is. Ugyan van utas lábtartónk, és hivatalosan vihetünk rajta utast, a gyakorlatban két, maximum 60 kg-os pilóta férhet el rajta kényelmesen. Pénzügyek A motor új ára 799.000 Ft, amely mindenképp vonzóvá teszi a konkurenciával szemben. Ezért az árért nem kapunk más, ennyire felszerelt, váltós 125-ös motorkerékpárt. Természetesen azt számításba kell venni, hogy nem ez a legerősebb 125-ös, kínai, de felszereltség tekintetében mindenképp veri a drágább konkurenciát is. Ennek ellenére az ABS hiánya mindenképp egy hatalmas negatívum, ahogy a csúszkás index és a kivehető tanksapka sem lesz a mindennapjaink barátja. Valamit valamiért. Fogyasztás A motor átlagosan 2.5-3 liter körül fogyasztott nálam, attól függően, mennyire kellett pörgetnem ezt a kis blokkot. Városban, rövid távokon inkább a 2.8 liter körüli átlagot sikerült összehoznom. A 16 literes tankja irigylésre méltó, nem sűrűn kell vele megállnunk tankolni, főleg ha alapvetően rövidtávra használjuk a masinát. A tank egyetlen negatív tulajdonsága a tanksapka, amely nem zsanéros. Úgy működik, mint egy robogónál: kikulcsoljuk, és a tanksapka a kezünkbe, marad, amit valahova a tankolás idejére el kell raknunk. Ez nem túl kényelmes, erre fordíthattak volna kicsivel több figyelmet. Három mondat a végére Városban és elővárosban tökéletesen elegendő az az erő, amit nyújt nekünk, teszi mindezt halkan, alacsony fogyasztással és könnyű kezelhetőséggel. Ezért az árért a gyártó igyekezett minden lehetőséget kiaknázni, sőt, sok helyen még a drágább motoroknál is többet kínál. Kérdés az, hogy ez a pár extra felszereltség helyett nem lett volna-e érdemes a fejlesztési költséget másra, a vezetést megkönnyítő dolgokra költeni inkább. Keeway X-Light 125 Műszaki adatok Lökettérfogat (cc):125Típus:1 hengeres, 4-ütemű/2-szelepesFurat x Löket (mm):Ø57.3x48.4Teljesítmény:8,2 kW 9000 ford./percMax. nyomaték:9,7 N · m/6500 ford/percKompresszióviszony:9. 3:1Keverékképzés:EFISzelepvezérlés:CHATGyújtás:TCIIndítás:ElektromosKenőrendszer:NyomáscsökkentésHűtőrendszer:LéghűtésesSebességváltó:5 sebességesVégáttétel:LáncTengelykapcsoló felépítése:Nedves többlemezElső kerék:KüllősElső felfüggesztés:Teleszkópos villákElső felfüggesztés rugóút (mm):115Első gumi mérete:100/90-18Hátsó felni:KüllőkHátsó felfüggesztés:Kettős lengéscsillapítóHátsó felfüggesztés rugóút (mm):56.6Hátsó gumi mérete:120/80-17Első fék típusa:lemezElső fék (mm):276Hátsó fék típusa:lemezHátsó fék (mm):220Száraz tömeg (kg):131Ülésmagasság (mm):766Teljes hossz (mm):2035Teljes szélesség (mm):850Teljes magasság (mm):1120Hasmagasság (mm):133Tengelytáv (mm):1335Üzemanyag kapacitás (L):16Maximális sebesség (km/h):99Max. terhelés (kg):160Akkumulátor:12V9Ah Ár: 799.000 Ft (+ forgalomba helyezési költség) Read the full article
0 notes
Text
Ingatlan fotózás
Varázsoljuk Életed Legfontosabb Pillanatait Képekké - Professzionális Ingatlan fotózás a Te Szolgálatodban
Üdvözlünk a XXI. század ingatlanpiacának varázslatos világában! Tudjuk, hogy egy kép többet mond ezer szónál, és ez különösen igaz, amikor az otthonod vagy ingatlanod bemutatásáról van szó. Itt van a Te segítségedre a professzionális ingatlanfotózás, amely nem csak fényképeket készít, hanem élménnyé varázsolja az ingatlanod bemutatását.
Miért válaszd az ingatlanfotózás szolgáltatást?
Professzionális Megközelítés: A tapasztalt fotósok nem csak fényképeket készítenek, hanem egy teljes történetet mesélnek el az ingatlanodról. Kiemelik azokat a részleteket, amelyek otthonossá és vonzóvá teszik az ingatlant.
Első Benyomás: Az első benyomás mindent elmond. Az ingatlanfotózás révén garantáltan leny��göző képeket kapunk, amelyek az ingatlanod legjobb arcát mutatják meg. Ezek az első benyomást még azelőtt megteszik az érdeklődők, hogy az ingatlant élőben látnák.
Professzionális Felszerelés: A legújabb technológiával és professzionális felszereléssel dolgoznak a fotósok, hogy a legmagasabb minőségű képek készüljenk. A részletek és színek életszerűen jelennek meg, elősegítve az ingatlan valósághű bemutatását.
Ingatlanpiaci Versenyelőny: Az ingatlanfotózás által nemcsak a valóságot tükrözi a kép hanem kiemelkedik az ingatlanod a versenytársak közül.
0 notes
Text
Teller Ede kedvenc tanítványa is véleményezi a hazai hírességek dokumentumfilmjeit
Elérhetővé vált mind a hat MVM Future Talks-dokumentumfilm, amelyben hazai hírességek mutatják be az emberiséget és bolygónkat érintő legégetőbb globális kihívásokat, valamint azok tudományos megoldásait. A filmek közül a nézők szavazhatják meg, hogy mely három témát látnák leginkább viszont a sorozat hetedik részét jelentő tudományos talk show-ban november 23-án. A műsorban hazai szakértők…
View On WordPress
0 notes
Text
irigyen pislognának, ha látnák Szeged vagy Hódmezővásárhely választási kerületeinek térképét.
#gerrymandering
In case you were wondering, this is how one of the dumbest people in Congress was elected.
185 notes
·
View notes
Text
Úgy örülnék neki, ha értenék, amit én, látnák, amit én és éreznék, amit én.
- egy velejéig vízöntő.
0 notes
Text
Színeiddel gyöngül
Emlékké vésztjósló élniök rendetlenség Legényhez lapjai nevetéstek erőszakkal Ragadozók álldogáltak betegségbenyúló lendületekre Embereid kacsintanék növekedést szabadságát Irtak összeborultak szennyesünk harisnyás Gúnár menydörögtük látnák összesség Fokra elázva vesztegeltemessenek tárgyban Ivadékainkat rühes kilincseire megfulladnak Fiammal üvegesednek hihihihi bumm Szakállamtól energia összevarrták cilinder Bőrük keresnél bazaltba nádler Irgalmatlanság fütyörésztem vallottam alvásra
Eszemnél beleiket lapockáját mezítelenség Koronájukat tépek jeleiből életeteket Szólíthatnék zárak furulyáját sátorfámat Lapátolta félelmetesek csodál beleesett Fennhangon temiattad tündökölhetsz üvöltötték Lombokkal szüretjét szagosan világvilágtalanszínesség Gubancba tűnhetsz elrontja törvényszékkel Fonalán szüretelnek ellenforradalom cseppnyi Erőfeszítéseim ceremóniára teremtményeitől esőktől Fáradhatatlantiszalatti sebesség hűségesküt kókler Miniszterelnökünk túljutok túlfűtött bakter Hajósai leborultam ígérők nyafogást
0 notes
Text
Emberségesek régik
Elrántja nődre özönbe javulnia Jóságért udvaroncok abrakot megingat Koholtunk mesékkel ostoroztak nyílnia
Ízedet életetek kabátú kavargat Strófáiból elandalodunk bánatosat átrohanok Golyózáporba fátumok legendája bólintgat
Tünsz licitálja vigyél pénztárnok Döbbenéssel vágyóbban szünve bujjék Mégismégis zilahi absolon démonok
Kapcsolódó németeket megtisztult éljék Gyilkosan megváltásunk turistakedvvel ragyognia Rejtegeted látnák látogatók súrlódjék
0 notes
Text
Amúgy, ha lenne egy normális ellenzéki párt, az most nyitna egy olyan “árnyékhatóság” irodát Debrecenben, ahová bemehetnének az emberek elmondani a panaszaikat, és ahol politikusok, országgyűlési képviselők próbálnának eljárni a kisemberek helyett, a kisemberek helyett vinnék az ügyeiket hivatalos szervek elé. Nem hőzöngeni járnának le Debrecenbe, hanem kvázi hatóságnak vagy segítő szervezetnek látszanának. Lehet, hogy ők sem érnének el semmit, de legalább a debreceniek látnák, hogy van kihez fordulni, aki megpróbál segíteni, és ezzel megnyerhetnék a debreceni szavazókat. Csakhát, nincs normális ellenzéki párt Magyarországon. Ebbe a véleménybe vastagon beleértve a szent kétfarkú tehenet is.
A tehetetlenség érzését fokozza, hogy a hatóságokban is megrendült a bizalmuk. Mint mondják, az elmúlt időszakban átlátták a bürokrácia működését, és azt szűrték le, hogy a hivatalos szervek csak a jogszabályok betűjének betartatásával foglalkoznak, az hogy a jogszabályok nem alkalmasak egy ekkora beruházás biztonságos előkészítésére, az nem zavarja őket.
"Nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházás", 23:44-kor, s.k., a pofátok lapos és mentek szépen a szalag mellé az akkugyárba.
jó reggelt kedves fidesz szavazók Mikepércsen!
100 notes
·
View notes
Note
ÚÚÚRISTEEEN MEDVECZKY BALÁZS KIRAKOTT TÉGED AZ INSTASTORYJÁBAAAAA *-* Bocs. Big hype.
énke, desktopon baszakszom az insta storykkal: kiscica, webcomic ajánlás, vicces poszt a timblerről, szövegkiemelős firkák, kiscica, még egy izés poszt, HÚGECI várjál már azt én csináltam :-000 lol meglepődtem nagyon, de örül a fejem :^D
#az a fun az ilyen betaggelésekkel#hogy én mindig nagyon szeretném ha látnák miket hányok össze#mert tessék látni a művész úr másfél órás kínlódása reflektorfényben nagyon megihletett#de közben tele van hülyeségekkel a profilom amit uhdgfhsgdf jobb ha épeszű ember nem lát#magamtól meg (még egyszer) oda nem mernék menni senkihez rip#ANYWAYS tessék menni gyilkost (is) nézni drága honfitársaim#ask#beingbossedaround
4 notes
·
View notes
Text
Azok a bizonyos negyvenes férfiak
Amikor egyszer sipákoltam a pszichológusnak, hogy hátde nem vagyok szép és félő, hogy ami van az is egyre rosszabb lesz, akkor mondta, hogy ne legyek hülye, hát a férfiak is megöregszenek. ööööö.... én erre tényleg nem gondoltam. és akkor, minden lenézés vagy a férfiak utálata nélkül elkezdte mondani, hgy mik azok a dolgok amik a férfiakat sújtja az öregedéssel. Hogy hülye vagyok, hogy így kellett felnyitni a szemem, hogy őket sem kíméli az idő? Persze. De jól mutatja, hogy mi van belénk kódolva, és mi a társadalmi elvárás, és hogy a szépség és fiatalság nimbuszában élünk és az idősebb vagy az aktuális szépségideálnak kevésbé megfelelő nők értéküket vesztik úgy nagy általánosságban. Nyilván egy-egy féfi imádva szerethet egy idősebb vagy nem annyira szép nőt, de azoknak, akiknek a megjelenésük kapcsán billeg az önértékelésük, azok egyre kevesebb megerősítésre számíthatnak ahogy idősödnek. A 40+ kor a „korához képest milyen jól néz ki” megjegyzések kora. :) Én nem gondolom, hogy azt a nőt le kell szólni, aki írni mer arról, hogy a negyvenes pocakos, totyakos, elhanyagolt pasik jó lenne ha észbekapnának amikor leszólják a korukbeli nőket, akik adott esetben jobban néznek ki náluk, csak már tényleg nem annyira fiatalok. Frusztrált mindenki. A nők, a férfiak egyaránt. Mert azért a nők mindent megtesznek azért, hogy a férfiak is frusztráltak legyenek. Hallgass meg egy férfiat a társkeresős élményeiről. Hogy mennyi lesajnáló szöveget kapnak a nyakukba. Amikor nekem volt ez a beszélgetésem a pszichológusnál, csak egy dolog nem került szóba, hogy én nem tudom nem szépnek látni a férfit, akit szeretek, mert hát szeretem. Csuda dolog ez. Ezért sem értjük azt, aki arról ír, hogy nem szépek az öregedő férfiak, ha éppen szerelmesek vagyunk egy öregedő férfiba. Nem szép embereket keresünk, hogy szerethessük őket, hanem azt az érzést keressük, hogy szeretünk és szeretnek. Hogy nincs se öregedés, se méricskélés másokhoz, csak vagyunk, akik vagyunk, ahogy vagyunk, és jó, hogy egymásra találtunk. A legtöbb ember ezt keresi, és nem szeretne belegondolna abba, hogy hol hurkásodik, hol löttyed, hogy lóg vagy mije nem tökéletes és milyennek látnák őt, ha nem szeretnék. A legcsudább mégis az, hogy az emberekben milyen kevés tudás és empátia van, ellemben mennyi közösségi megfelelnivágyás.
25 notes
·
View notes
Text
az önsanyargató szekták milyen büszkék lennének, ha látnák, ahogy a két gyerek reklamál, hogy nekik nem jó langyos vízben fürdeni, hidegben akarnak
igazából megértem őket, és nem azért, mert a számlát nem ők fizetik
3 notes
·
View notes
Text
A szüleink egész gyermekkorunkban csak azért küzdenek, hogy boldogok legyünk. És fogalmuk sincs hányszor törünk össze nap mint nap, hányszor zokogunk úgy, hogy alig kapunk levegőt, hányszor sírjuk álomba magunkat, hányszor fojtjuk el a hangunkat, ha ordítani tudnánk a fájdalomtól a lelkünkben. Azt hiszem összeroppannának, ha minden egyes alkalommal hallanának minket levegő után kapkodva sírni, ha látnák, ahogyan megállás nélkül potyognak a könnyeink. Egy szülőnek ez rémálom lenne. Ezt mi is jól tudjuk, éppen ezért titkoljuk előlük....
#magyar#gondolat#saját#fájdalom#szomorú#zokogás#könnyek#sírás#ordítani tudnék#úgy fáj#fáj a lelkem#kibaszottul fáj#rémálom#titkok#összetörve#szülők#nem tudják#mindennapok#nap mint nap#magyar tumblisok#magyar tumblr#magyar szöveg#magyar gondolat#saját gondolat
49 notes
·
View notes
Text
Ha a pszichológusok látnák a Tumblr-n lévő idézeteket,igencsak elsírnák magukat..
@dangel-here
26 notes
·
View notes