#Komjáthy Lóránt

[korkep-blog]

Macron a francia Fico, avagy így küzdenek nyugaton a populizmus ellen

Legutóbb a lengyel külügyminiszter akadt ki az EU kettősé mércéjének újabb példája kapcsán. Nem véletlenül, a kedvezményezett a populizmus ellen harcoló francia elnök

Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter hétfőn keményen bírálta Emmanuel Macron francia elnököt és annak gazdaságpolitikáját. AMint ismeretes, Macron az országos szintű sárgamellényes megmozdulások nyomására visszavonta korábbi megszorítóintézkedéseit, sőt, új kedvezményeket helyezett kilátásba, hogy lenyugtassa kedélyeket. Ezzel a francia deficit az Unió által előírt 3 százalékot 0,2 százalékponttal túllépi.

  Lengyelországot nyilván hidegen hagyja a francia költségvetés állapota, ami mellett azonban nem tudnak szó nélkül elmenni, az a nyilvánvaló kettős mérce. Lengyelország ellen ugyanis lehet a hetes cikkely szerinti eljárást indítani olyan jogszabályok tervezett bevezetése miatt, amelyek más uniós tagállamokban is működnek, Franciaország pedig büntetlenül megszegheti azokat a szabályokat, amelyekre hivatkozva nemrég Olaszországot hurcolták meg.

  Hát igen, amit lehet Jupiternek, ugye… Vagy inkább, amit lehet Európa magjának, sőt, inkább, amit lehet a globalista baloldalnak, azt nem lehet a csatlósszámba vett Közép-Kelet-Európának.

  Akárhogy is, ha a felszín alá nézünk, és levetkőzzük az illúziókat (ha esetleg lenne még valaki, aki ezt nem tette meg), tisztán látható, hogy az EU sosem az egyenlőségről szólt, hanem a francia és német dominancia fenntartásáról.

  De hogy ne csak negatívan szóljunk, érdemes megemlíteni a francia sárgamellényes akciók eredményét is. Merthogy azok egész Európára hatással vannak, azon egyszerű oknál fogva, hogy Macron nagy tervei a közös költségvetésről és a mélyebb unióról egycsapásra szertefoszlottak (egy időre), amint meg kellett hajolnia a francia nép akarata előtt. Idén aligha léphet előre a szorosabb EU felé, miközben nagyon nagy szüksége lenne végre valami kézzelfogható eredményre.

  Akárhogy hirdeti a balliberális média, hogy Macron példaértékű harcot folytat a populizmus ellen, ennek semmi látszatja. Sőt, a lakossági energiaárak befagyasztása és a minimálbér emelése a népszerűség megóvása érdekében épp egy vérbeli populista exkormányfővel, potenciális alkotmánybíróval helyezi egy szintre. Vive la France!

  Komjáthy Lóránt

[nemzetinet]

Bugár célkeresztet rajzolt a felvidéki magyarokra. Idő kérdése, mikor húzzák meg a ravaszt

A Trend szlovák gazdasági hetilap internetes kiadásában megjelent cikk a déli autópályák szükségtelenségéről remekül tükrözi a nemzetiségi status quo jelenlegi állását: a felvidéki magyarok ne akarjanak többet és jobbat, prioritást mindig az északi országrészek élveznek majd.

A sorok közül pedig félreérthetetlenül kiolvasható a rosszalló fejcsóválás is: már megint a magyarok. Azok a magyarok, akik megmentették a korrumpálódott koalíciót, csak hogy politikai pontokat szerezzenek a déli régiókban. Merthogy a Most-Híd választóinak zöme magyar.

Magam sem vagyok híve annak, hogy mindenáron autópályák épüljenek. De nem azért, mert nem lenne értelmük, hanem azért, mert ebben az országban nem az ésszerűség, hanem egyes csoportok anyagi haszonszerzése határozza meg ezeket a beruházásokat. Mi más magyarázná, hogy az uniós árszínvonal 60 százalékán állva mégis drágábban épülnek az autópályák kilométerei nálunk, mint Franciaországban.

Természetes, hogy a Most-Híd kizárólag politikai pontgyűjtés miatt erőlteti a déli szakaszok megépítésének elkezdését (az esetleges telekbizniszekről ne is beszéljünk…). Végül is politikai párt, ráadásul az a fajta, amely elveit rekordgyorsasággal tudja megváltoztatni. De hogy zömében magyarok lennének a szavazói, abban kételkednék.

Mindazonáltal a szlovák ellenzéki médiában a magyarok az utóbbi időben kereszttűzbe kerültek. Több véleménycikk is született, amelyek szerint a Most-Híd magyar szárnya a magyar választói megnyerése érdekében egyezett ki a Smerrel. Pedig a vegyespárt megszületésekor még dicshimnuszokat zengtek Bugár magyar-szlovák közös projektjéről, ami végre nem nemzeti, hanem polgári alapon akar politizálni. És amelynek szavazói a Focus felmérése szerint alig 44 százalékban voltak magyarok a legutóbbi választásokkor.

Ma már oda jutottunk, hogy a szlovák média szerint nem az a 30 százaléknyi, zömében valóban szlovák szavazópolgár a felelős Fico hatalomra jutásáért, akik a Smerre adták le voksukat, hanem a Bugár által magyar-szlovák koprodukcióban létrejött, Ficoval lepacsizott entitás. Annak is csak a magyar része, mert ők akartak annyira kormányon maradni. Hát, nekem úgy tűnik, a többségi nemzet már nem csak a vélt vagy valós történelmi sérelmeit írja a magyarok számlájára, hanem saját döntéseinek felelősségét is áthárítaná.

Bugár Béla sokadik baklövése a koalíció legutóbbi megmentésével célkeresztet rajzolt a felvidéki magyarokra. Mert nem az a lényeg, hogy a fenti vádak igaz-e vagy sem, hanem az, hogy a választások közeledtével lesznek majd politikusok, akik ebből kovácsolnának majd politikai tőkét. Láttunk már ilyet eleget.

Komjáthy Lóránt

Nyitókép: hnonline.sk

Bugár célkeresztet rajzolt a felvidéki magyarokra. Idő kérdése, mikor húzzák meg a ravaszt a Nemzeti.net-en jelent meg,

[korkep-blog]

Milyen politikai fordulópontok várnak ránk 2019-ben? - Körkép-elemzés

A KDH és az SNS további erősödése azzal fenyeget, hogy a felvidéki magyarság számára egy rendkívül előnytelen szlovák konzervatív túlsúlyú kormánykoalíció alakul, ami a magyar és a vegyespártot még inkább egymás felé lökheti.

Szlovákia 2018-ban kétségkívül az elmúlt tíz év legturbulensebb időszakát élte meg. A politikai retorika mellett az erőviszonyok is gyökeresen megváltoztak. Mi várható az előttünk álló évben? A politikusok megnyilvánulásai várhatóan egyre nyersebbek és következetlenebbek lesznek, a szlovák sajtó pedig egyre részrehajlóbb lesz, mint ahogy nőni fog a magyarellenes hangulat is.

  A politikusok kijelentéseinek eddig sem lehetett túl nagy hitelt adni, de a 2018-as év számtalanszor bebizonyította, hogy szinte órák alatt képesek ki, majd újra befordítani a köpönyeget. Nem csak Bugár Béláról van szó, az év végén már az eddig viszonylag hitelesnek tűnő Miroslav Lajčák (Smer) külügyminiszter is nyaktörően érvelt a migrációs paktum mellett.

  Széthúzó koalíció

  A 2019-es év politikai történéseit több dolog is befolyásolni fogja. Az egyik a Smer belső átalakulásának folyamata, ahol vélhetően megmutatkoznak majd Peter Pellegrini kormányfő és Robert Fico pártelnök rivalizálásának kontúrjai. Ezen felül legkésőbb február végén Peter Kažimír pénzügyminiszter távozik posztjáról, és felvetődik a kérdés, ki jön helyére, és ő melyik tábort erősíti majd a szociáldemokraták körében. A megújulásra alkalmatlan, hitelét vesztő Ficoét, vagy az új, mérsékeltebb, nyitottabb politikát folytató Pellegriniét?

  A másik meghatározó tényező az SNS erősödése lesz. Az Unió túlkapásait meglovagló szlovák nemzetiek elnöke az év végén jelentette be, hogy koalíciós partnerei rosszallása ellenére is aktív szerepet vállal az ország külpolitikájának alakításában. Az SNS az oroszokkal mérsékeltebb, barátibb politika híve, egyúttal a kormánykoalíció egyetlen pártja, amelynek hasznára válnának az előrehozott választások. Mindezzel ráadásul tisztában van és maximálisan ki is használja.

  Az SNS és Robert Fico érdekei között ugyan van átfedés, de elsősorban Fico közeledett a szlovák nemzetiekhez és nem fordítva. Valószínűleg az SNS támogatja majd Ficot bizonyos előnyökért cserébe, ám fő céljuk továbbra is a Smer gyengítése lesz, amelynek szavazói nagyrészt az SNS-hez pártolnak át. Hogy mennyire lesznek sikeresek Andrej Dankoék, annak a pártelnök személyi képességei szabnak határt.

  Kép forrása: Aktuality.sk

  Államfőválasztás

  A tavasszal esedékes államfőválasztás a koalíciós pártok közti feszültségek mércéje lesz. Az SNS és a Smer még mindig nem nevezte meg saját jelöltjét – az előbbi taktikai okokból, az utóbbi emberhiány miatt. Az államfőválasztás ismét az ország külpolitikai irányultságáról szól majd.

  Az államfőválasztáson két magyar jelölt indul, a vegyespárt színeiben Bugár Béla, aki a felvidéki magyarság szempontjából erősen megosztó személyiség, illetve Menyhárt József MKP-elnök. Mindkettejüknek csak matematikai esélyei vannak.

  Bugár számára ez már a politikai nyugdíj előkészítése – elmúlt 60 éves, hitelvesztése nagy valószínűség szerint végleges. Menyhárt pedig amolyan kötelező körnek tekinti a megmérettetést, amely legfeljebb a párt köztudatban tartására elegendő. A gond az, hogy az MKP nem igazán használta ki a 2018-as év politikai átrendeződéseit, így a támogatottsága is jelentősen csökkent és továbbra is a parlamenti küszöb alatt van. Várhatóan ez a trend idén tovább folytatódik.

  Kép: Foto N Gabriel Kuchta

  Az MKP sokat kockáztat 

  Egy esetleges pártelnökcserét sosem lehet kizárni, főleg, hogy kérdéses, Menyhárt tudja-e hozni Bárdos Gyula, az MKP előző államfőjelöltjének eredményét. Ugyanakkor az államfőválasztás után nem sokkal az európai parlamenti választások következnek (májusban), ahol viszont a párt a korábbinál jobb eredményt is elérhet.

  Itt fontos megemlíteni azt a kockázatot, amit az MKP vállalt Menyhárt József jelölésével. Ha Menyhárt a vártnál jóval gyengébben szerepel, az rányomhatja bélyegét az EP-választásokra is, amely viszont össznemzeti szempontból sokkal fontosabb. Menyhárt helyzetén nem segít az ellenzéki sajtóban uralkodó magyar- és Orbán-ellenesség, illetve az, hogy a közvélemény-kutató ügynökségek rendre „lefelejtik” az MKP elnökét a kérdőív listájáról.

  Kollázs: Körkép.sk

  Importált feszültségek

  Március végén Ukrajnában elnökválasztások lesznek, ez várhatóan szintén rányomja majd a bélyegét a szlovák belpolitikára, elsősorban az oroszbarát SNS és az atlanti irányultságot kiemelt fontossággal kezelő Most-Híd között. Különösen a tekintetben, hogy Szlovákia látja el az EBESZ soros elnöki posztját, amelynek nagy szerepe lesz az ukrán választások eredményének elismerésében vagy annak kétségbe vonásában. Jelenleg Julija Timosenko a felmérések szerint a legesélyesebb jelölt. Ha nem történik gyökeres fordulat Ukrajnában, akkor az ország irányultsága marad nyugati, vagyis az orosz-ukrán szembenállás fokozódására lehet számítani.

  Nem feltűnő, de fontos személycserék

  A Szlovák Nemzeti Bank (NBS) februári vezetőcseréjét követően júliusban a Költségvetési Felelősség Tanácsának elnöke, Ivan Šramko hivatali ideje is lejár, utódját a parlament alkotmányos többséggel szavazza majd meg. A Tanács szerepe a Smer nagy összegeket felemésztő szociális csomagjai miatt növekedni fog, többek között a nyugdíjkorhatár befagyasztásának veszélyeire is korrekt szakmaisággal figyelmeztetett.

  Magyarellenes megnyilvánulások

  Az elnökválasztás közeledtével a magyarellenes megnyilvánulások növekedésére számítunk. Az államfőjelöltek közül többen is az oroszok által támogatott internetes portálok összeesküvéselméleteire alapozzák kampányukat. Ezek a honlapok hemzsegnek a magyargyűlölő, vagy magyarokat provokáló írásoktól. A március 9-én esedékes elnökválasztást követően sem fognak szűnni a támadások, az EP-választások okán a szlovák ellenzéki sajtó berkeiből várhatunk majd olyan írásokat, amelyek a honi magyar közösséget, vagy az Orbán-kormány értékeivel azonos állásponton lévő MKP-t támadja majd.

  Választásokból fakadó változások

  Legkésőbb az államfőválasztásokkor derül ki, hogy Andrej Kiska élére áll-e valamelyik ellenzéki politikai mozgalomnak, vagy sem. Döntését valószínűleg annak fényében hozza majd meg, hogy mennyire lesz eredményes az ellene indított lejárató kampány, amelynek egyik kiemelkedő alakja épp az államfői ambíciókkal hivatalosan nem rendelkező Robert Fico. Ha Kiska aktív politikai szerepet vállal, azzal jelentősen átrendezi majd az erőviszonyokat az ellenzék és a jobboldal körében is.

  Az év második felének alakulását az EP-választások eredményei határozzák meg. Az ott megszerzett mandátumokra hivatkozva fogják majd saját jelentőségüket prezentálni a pártok. Várható a KDH előretörése és az SaS gyengülése. A Most-Hídnak erősödésre nincs kilátása, szemben az MKP-val, amelynek reális esélye van arra, hogy egyről kettőre növelje EP-képviselőinek számát.

  Az EP-választások után nem sokkal elkezdődik a 2020-as parlamenti választások kampányidőszaka, amely meglehetősen indulatosnak ígérkezik. A nyári szünet végéig lesz idejük a pártoknak a szövetségkötésre. Kiskával vagy nélküle, de a balliberális értékeket valló pártok összefogására számítunk (Progresívne Slovnsko, Spolu), és az év folyamán folytatódhat az MKP és a Most-Híd közeledése is. A KDH és az SNS további erősödése azzal fenyeget, hogy a felvidéki magyarság számára egy rendkívül előnytelen szlovák konzervatív túlsúlyú kormánykoalíció alakul, ami a magyar és a vegyespártot még inkább egymás felé lökheti.

  Komjáthy Lóránt

[korkep-blog]

Szlovákia születésnapjára

Remélhetőleg előbb utóbb a többségnek a keserű élmények okán felnyílik a szeme, és rájön, hogy a Kárpátok nemzeteinek nem Brüsszelben, de nem is Moszkvában van a szíve.

Nyitókép: Aktuality.sk

  A “Vélemény” rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség véleményét, álláspontját.

  Január elsején nem (csak) az új évet köszöntjük, hanem az önálló Szlovákia létrejöttének 26. évfordulóját is. A felvidéki magyarok pedig valószínűleg keserűen tekintenek erre a napra, mert az önálló Szlovákia sem hozta el a megváltást számunkra: a másodrendűség, elnyomottság és kisebbség érzésétől való szabadulást.

  Mégis, ha a múltra visszatekinteni nem is annyira kellemes, a jövőnk szempontjából érdemes halvány reménnyel tekinteni erre az évfordulóra. De tényleg csak halvány reménnyel.

  A Tiso-féle bábállamot is beleszámítva Szlovákia a Trianon óta eltelt száz évben nem volt független, így önálló akarata sem lehetett. Természetellenesen a Kárpát-medencén kívül eső, sokkal inkább német, mint közép-európai hatás alatt álló Csehország társállama volt.

  Csehszlovákia a háborúból született, a győztesek kegyéből, és a könnyen szerzett ország történelmi emlékeit módszeresen pusztította, hogy minél kevesebb dolog emlékeztesse őket a magyar uralomra – vagy inkább, a magyarokkal közös ezer évre.

  Ma már a szlovák történészek egy része is elismeri, hogy a Magyar Királyság nélkül szlovák nemzet sem lenne – vagy a lengyelek, vagy a csehek olvasztották volna őket magukba Szent István királyunk állama nélkül. Hogy hálával tartoztak-e volna ezért, az most nem számít, a lényeg, hogy a közös kárpát-medencei sorsnak köszönhetik, hogy ma nemzetként léteznek.

  És a mai, átalakulóban lévő világunkban ez újra jelentőséget nyer. Sokan talán úgy vélhetik, hogy a szlovákok ismét el fogják árulni közép-európát (V4-et), ahogy annakidején a nemzeti önrendelkezés jegyében sárba tiporták az akkori határ északi oldalán rekedt magyarokat, akikkel évszázadokig éltek sorsközösségben a tatárjárás és törökdúlás viszontagságaitól a napóleoni háborúkig. Ám valami megváltozott. 1993. január 1-jétől saját országot kaptak.

  Könnyű lehetett Ľudovít Štúréknak a magyarokkal szemben Bécset támogatni az 1848-as szabadságharc idején, mert nem tudták, hogy milyen elveszteni egy általuk épített ország függetlenségét. Szó szerint azt hihették, hogy nincs mit veszteniük.

  A magyar nép ezer éves előnyben van. Megéltük Koppány lázadását, a tatárjárást, Mohácsot, és megéltük Trianont is. Ezek az események hősöket és fontos tapasztalatokat adtak a következő generációknak. Megtapasztaltuk, hogyan játszadoztak velünk a nagyhatalmak, a Habsburgok, hogyan hagytak cserben többször is a franciák, hogy húztak zavarosba a németek, és azt is megjegyeztük, hogy nincs olyan nemzet a Kárpátok karéján kívül, amelyet érdekelné az itt élők sorsa. Megerősödtünk, védekező mechanizmusokat alakítottunk ki.

  Az, hogy Szlovákia önállóvá vált, fontos lépés. 1993 előtt a szlovákok a maguk és persze a felvidéki magyarok bőrén tapasztaltatták meg a cseh dominanciát, a kommunista elnyomást, majd az önállóság elnyerése után, Mečiar alatt az oroszok játékszerévé váltak.

  Később jött az EU, és a külföldi gazdasági érdekeknek a kis ország nem tudott ellenállni. Tönkrement a cukorgyártás, a mezőgazdaság, idegen cégek vetették meg magukat azon a földön, amelynek szlovák kézbe juttatásáért egykor magyarokat telepítettek ki, családokat szakítottak szét. Könnyen jött, könnyen ment.

  Szóval, tapasztalnak. Gyűlnek a pofonok. És annak ellenére, hogy a leghangosabb szlovákok ma még mindig vagy a nyugatot, vagy az oroszokat éltetik, remélhetőleg előbb utóbb a többségnek a keserű élmények okán felnyílik a szeme, és rájön, hogy a Kárpátok nemzeteinek nem Brüsszelben, de nem is Moszkvában van a szíve.

  Hogy ide eljussunk, feltétlenül szükség van az önálló tapasztalatokat szerző Szlovákiára. Hogy végre tisztában legyen azzal, tulajdonképpen mit nyert, és mit veszített, és hogy egyáltalán, milyen országot képes egyedül létrehozni.

  Igen, eddig nem túl jók az eredmények, de most van erős V4, erős Magyarország, és még itt vagyunk mi, felvidékiek is. Talán erre gondolt Orbán Viktor, mikor arról beszélt, hogy Magyarország szomszédainak nem fenyegetésként, hanem lehetőségként kell tekintenie a területén élő magyar nemzetrészekre.

  Meglátjuk, itt van előttünk egy egész év, ami várhatóan semmivel sem hoz nyugodtabb politikai hangulatot, mint a tavalyi.

  Készüljünk a legrosszabbra – és reménykedjünk a legjobban.

  Komjáthy Lóránt

[korkep-blog]

Macron arra használná az EU-t, mint Amerika a NATO-t – Németország gyengítésére

Macron azért jött Szlovákiába, hogy szövetségeseket keressen terve kivitelezéséhez

Emmanuel Macron pénteken Pozsonyba látogatott, az első csehszlovák állam francia segítséggel történő megalakulásának 100. évfordulója alkalmából. A csúcstalálkozó valódi apropója valószínűleg inkább a közelgő EP-választások voltak, ami a Macron-féle európai jövő megvalósításával van szoros kapcsolatban.

  Ha lecsupaszítjuk a macronista EU jövőképét, akkor nem csak egy olyan Uniót kapunk, ahol a felelőtlen tagállamok migrációs és pénzügyi tetteinek következményeit minden tagállam viseli, hanem egy másfajta Uniót is. Olyat, ahol Franciaország lenne a politikai és a katonai hatalom (lévén hogy globalista vezetése van és tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának), Németország pedig a gazdasági vezető – nem több.

  Az Európai Unióban Franciaország és Nagy-Britannia eddig sem tudta hiányosságok nélkül ellensúlyozni az újraegyesített Németország gazdasági gépezetét. A Brexittel azonban olyan aránytalan erőviszonyok alakulhatnak ki, amelyek között Párizs elveszítené ráhatását az európai események alakulására.

  Franciaországnak gúzsba kell kötnie Németországot, hogy az ne nőjön veszélyes mértékben föléje. Ennek eléréséhez két területen nyitott frontot: politikai szempontból baloldali-globalista többséget szerezne az Európai Parlamentben és a Bizottságban, gazdasági szempontból pedig az Eurozónán belül akar olyan berendezkedést elérni, ahol német adófizetők pénzéből erősödhet – gyengítve ezzel a nagy riválist.

  http://www.korkep.sk/cikkek/belfold/2018/10/26/macron-kiska-talalkozo-szlovakia-europa-magjat-kepezi-meg-akkor-ha-sokan-nem-igy-velekednek-rola

  Az amerikai példa

  Ma Trump amerikai elnök azt követeli Németországtól, hogy költsön többet fegyverkezésre, amit Németország elutasít. Berlin valószínűleg tisztában van azzal, hogy Washington célja Németország gúzsba kötése.

  Amerika nem először használja arra a NATO-t, hogy pénzügyileg lekösse szövetségesei forrásait. Jelenleg ugyanez a célja. Ha hadiiparról van szó, akkor értelemszerűen Németország a legmodernebb eszközöket fogja megvásárolni, amelyeket csak Amerikától szerezhet be. Az amerikai technológia azonban amerikai licencekkel és amerikai személyzettel is jár. Németország egyelőre nem akar hadseregre költeni, bár tett már lépéseket arra, hogy technológia tekintetében ne szoruljon rá az USA hadiipari termékeire. Előbb-utóbb ugyanis kénytelen lesz hadsereget építeni, legalábbis, ha kiterjedt gazdasági érdekeit meg akarja védeni.

  Macron céljai

  Macron stratégiája hasonló. A mélyebb integráció, mélyebb Eurozóna az ő elképzelésében annyit jelent, hogy Németország gazdaságának terhére gyarapodjon. A cél: Franciaország számára előnyös közös uniós kötvénykibocsátás német pénzből, közös európai hadsereg francia vezetéssel német pénzből, mélyebb politikai integráció és a déli (értsd, francia-szövetséges) tagállamok támogatása német pénzből.

  Még a migráció is a franciák kezére játszik. Németország ki van éhezve a munkaerő iránt, Közép-Kelet-Európa csaknem kiürült. A német gazdaság valószínűleg sokkal szívesebben csábítana magához belorusz, orosz és ukrán munkavállalókat, mint a teljesen más kultúrkörből származó közel-keletieket és afrikaiakat. Az új hidegháború azonban megkötötte Berlin kezét, és bármennyire is szeretne Oroszország felé nyitni, jelen politikai körülmények között nem teheti.

  http://www.korkep.sk/cikkek/belfold/2018/10/26/macron-pellegrini-talalkozo-macron-szerint-ket-dolog-veszelyezteti-europat-egyik-sem-migracio

  Washington és Párizs számára ez jó: mindkettejük rémálma egy olyan Németország, amely akadálytalanul hozzáférne az orosz ásványkincsekhez és szabad munkaerőhöz.  Így inkább a kisebbik rosszat választják: az illegális bevándorlást, ami azonban teljesen átformálná Európát.

  Macron azért jött Szlovákiába, hogy szövetségeseket keressen terve kivitelezéséhez. Beszédes, hogy a három szlovák legfőbb közjogi méltóság közül csak a nyíltan oroszbarát és legutóbb Orbán Viktort személyes példaképének valló Andrej Danko házelnökkel nem találkozott. Tárgyalt Kiskával, aki politikai ambíciókra készül, és legtöbbször a Progresívne Slovensko párttal említik egy lapon, amely viszont már kötött együttműködési szerződést Macron pártjával, az En Marche!-val (Lendületben!).

  És persze Peter Pellegrinivel is tárgyalt, aki a legnagyobb, ráadásul baloldali kormánypárt miniszterelnöke. Pellegrini azonban nyilatkozatában jelezte, hogy egyelőre nem kötelezi el magát, pláne nem legnagyobb gazdasági partner, Németország ellen. Ahogy azt a Smertől és Szlovákiától már megszokhattuk: először megvárják, milyen eredmény születik az EP-választásokon, és ha meggyőző lesz Macron győzelme, talán együttműködnek. Feltéve, hogy kellő ellentételezést kapnak – például az uniós források akadálymentes folyósítását, a jogállami kérdések szőnyeg alá söprését.

  Persze valószínűbb, hogy a számos hibát elkövető baloldal nagyot bukik majd az EP-választásokon. Ehhez azonban az kell, hogy a jobboldali konzervatív érzelmű választók minél nagyobb számban elmenjenek a jövő tavasszal esedékes EP-választásokra. Mégpedig itt nálunk, a Felvidéken is.

  Komjáthy Lóránt

Nyitókép: Sme.sk

[korkep-blog]

A magyar és szlovák iskolaválasztásról hideg fejjel

A szlovák iskolával, az önfeladással, a szlovák nyelv görcsös, mindenekfeletti erőltetésével a szülő csak azt éri el, hogy gyermeke majd mindig mások szemében tetszőnek akarja láttatni magát, hogy igazodjon, visszavonuljon, meghátráljon, megalkudjon, engedjen, beolvadjon, és még véletlenül se keressen karrierje számára kitörési lehetőségeket.

Felvidéken, így iskolakezdés előtt/közben/után a magyar szülők között járva a mečiari időkből visszamaradt beidegződéseket hallja vissza lépten-nyomon az ember (tisztelet a kivételeknek), akik a „jobb boldogulás” érdekében küldenék szlovák iskolába gyermeküket. Hogy „tudjon érvényesülni”, hogy tudjon intézkedni a hivatalokban, és így tovább.

  Megértem ezeket a szülőket is (én is családos ember vagyok), de nem érthetek egyet velük. Ma az érvényesülés útja egyáltalán nem nyelvi feltételekkel van kikövezve. Szlovákia ma abban a helyzetben van, hogy Szerbiából és Vietnamból akar munkásokat behozni tömegével, hogy csillapítsa munkaerőéhségét. Bizonyára ők még inkább törik a szlovákot, mi több, kulturálisan is távolibbak a felvidéki magyaroknál.

  Fontos lenne végre arról is beszélni, hogy a magyar iskola melletti döntés nem csak nemzeti kérdés, hanem gazdasági is. Mert az emberi kapcsolatok – vagy nevezzük közgazdász nyelven „kapcsolati tőkének”, – alapozzák meg a jövőbeli boldogulást.

  A kapcsolat kialakítása pedig kétirányú: megértelek téged, megértesz engem. A szlovák iskola választása ezzel szemben önfeladás, az alkupozíció feladása. Mert azt jelenti, szlovák embertársamat hajlandó vagyok magam fölé helyezni. Aligha ez lenne az áhított érvényesülés receptje.

  A szlovák iskola nem garantál a magyar gyermekek számára különösebb előnyt. Legfeljebb a szülő nyugtathatja magát azzal, hogy „legalább a gyerekemnek nem kell majd szégyenkeznie a hivatalban, mikor ki kell tölteni egy papírt”, vagy „ha meg tudja magát értetni az üzletben”, stb.

  Valóban saját komplexusainkat, kicsinyes traumáinkat akarjuk örökül hagyni gyermekeinknek?

  A boldoguláshoz intelligenciára és műveltségre van szükség, amelynek csak egy része a nyelvtudás, és ami nagyon fontos: tartásra. Tartás nélkül nincs öntudatosság, anélkül pedig befolyásolható lesz az ember. A szlovák nyelvismeret valóban hangsúlyos szerepet játszik a felvidéki magyarok életében, de annak megszerzése nem történhet minden más ismeret (társadalomtudományok, történelem, matematika, irodalom stb.) rovására.

  Tény, hogy Szlovákiában változó intenzitással mindig lesznek olyan politikai hangok, amelyek hangos ócsárlással próbálják majd megroppantani a magyarok önbecsülését. De ha ez a világ újra visszajön, akkor a magyar “csak egy magyar” lesz a szlovákok szemében – akár jól beszél szlovákul, akár nem.

  A magyar gyerekek igazi fegyvere az anyanyelv, mert azon keresztül tanulják meg igazán láttatni magukat, gondolataikat, kreativitásukat. Ez érték. A magyar iskola ezt biztosítja.

  A szlovák iskolával, az önfeladással, a szlovák nyelv görcsös, mindenekfeletti erőltetésével a szülő csak azt éri el, hogy gyermeke majd mindig mások szemében tetszőnek akarja láttatni magát, hogy igazodjon, visszavonuljon, meghátráljon, megalkudjon, engedjen, beolvadjon, és még véletlenül se keressen karrierje számára kitörési lehetőségeket. Aligha hiszem, hogy bármely szülő szándékosan ilyen sorsot szán gyermekének.

  Komjáthy Lóránt

Nyitókép: szekelyfold.ma

[korkep-blog]

A Sargentini-jelentés egy vicc, akárcsak a hozzá fűzött remények és a szlovákiai reakciók is

A hét legfontosabb külpolitikai eseménye egy��rtelműen a Sargentini-jelentés – igaz, még közel sincs vége. Az Európai Parlament elvtelen és politikai indíttatású lépése azonban nem Magyarország kudarca, hanem az EU-é.

A hét legfontosabb külpolitikai eseménye egyértelműen a Sargentini-jelentés – igaz, még közel sincs vége. Az Európai Parlament elvtelen és politikai indíttatású lépése azonban nem Magyarország kudarca, hanem az EU-é.

  És nem csak azért, mert bebizonyították, hogy még néhány évnyi harácsolásért, csúcsjelölti pozícióért, gazdasági lobbi kénye-kedvéért eladták elveiket, és bebizonyították, hogy a „fejlett nyugati demokráciák” is ugyanúgy csűrik csavarják az igazságot, mint a közel-keleti szélsőségesek, amennyiben pénzben mérhető érdekük úgy kívánja.

  Többek között azért, mert a Magyarországgal szembeni, hetes cikkely szerinti eljárás nem oldja meg a migrációt, nem buktatja meg – bármennyire is szeretnék – Orbán Viktor kormányát, és (talán már csak egykori) választóik sem fognak másképp nézni a migránsokra és az általuk jelentett kockázatokra. Nem összekovácsolták az EU recsegő-ropogó kolosszusát, hanem újabb szakadékokat és lövészárkokat ástak ki.

  Törésvonalak

  A Magyarország elleni eljárás tovább osztja Európát, és ennek az „igennel” szavazók, akik vakbuzgó, saját ábrándjaikhoz és hazugságaikhoz ragaszkodnak, fennállva tapsoltak.

  Tíz évvel ezelőtt a gazdasági válság kirobbanásakor azt láttuk, hogy valójában semmi más nem történt, csak fényt gyújtottak a sötét szobában, és amiről addig azt hittük, hogy szép rendezett, logikus és rendszerű, arról kiderült, hogy kaotikus, visszaélésektől és csalásoktól hemzseg.

  Valahogy így vagyunk az EU demokráciájával. A nagy próbatétel a migráció volt, és az elmúlt három évben dermesztő thrillerként tárult elénk a rideg valóság. Nyugaton sem a demokratikus értékek számítanak, ha az éppen uralkodó elit hatalma a tét.

  Szóval minden azzal kezdődött, hogy a másik visszaütött, és ma Magyarországot állították pellengérre. 2015-ben a kvótákat úgy verték át az Európai Tanácson, hogy az addigi joggyakorlatot teljesen mellőzve minősített többséggel szavaztak. Szerdán a Sargentini-jelentést úgy kényszerítették át az Európai Parlamenten, hogy nem számolták a leadott szavazatok közé a tartózkodókat, így sikerült két harmadot elérniük az igeneknek. Mert a Parlament jogi szakértői szerint az ilyenfajta szavazást nem tiltja az alapszerződés. Lehet, csak épp mást ír elő.

  Szóval gyártják ott is a kivételeket, a kivételek kivételeit, és úgy torzítják a valóságot, mint a cirkuszi lufihajtogatók. Mitől lennének fejlettebbek? Mert elég hangosan mondják, hogy demokratikusak, vagy mert tényleg azok?

  Szlovákiai némaság

  E sorok írásakor türelmetlenül várom a szlovákiai magyar politikusok reakcióit. Viszonylagos csend van, mindenki kussol, még egy elejtett „elutasítjuk” nyilatkozatot sem találok a facebookon. Gondolkodóba esem, és akaratlanul is eszembe jut a két nappal ezelőtti, Denník N által szervezett beszélgető est, ahol a felemás megítélésű Világi Oszkár egymagában, két óra alatt több érvet sorolt fel Orbán Viktor és kormánya mellett és védelme érdekében, mint amit Menyhárt József MKP elnök pártelnökké választása óta bármikor. Persze-persze, biztos valahol óvodát kellett átadni, vagy valamilyen más közösségi rendezvényen mosolyogni. Miközben egy, a magyar nemzetpolitikára is hatással lévő politikai esemény történik.

  Azon már nem is csodálkozom, hogy a szavazás napján Bugár Béla nyugdíjasokat látott vendégül a parlamentben. Államfőnek készül, és a tőle megszokott, szinte már Merkelre hajazó politikájával épp megint nem foglal állást egyetlen fajsúlyos ügyben sem. Nem mintha a Smer mellett bármi valódit ki tudna harcolni. A lényeg a PR, az biztos megoldja az ezer sebből vérző szlovák jogállamiságot. De mivel Bugár eleget szidta már Orbán Viktort, a szlovák jogállamiság az EU szemében akkor is rendben lesz. Csak ítéljük el a falakat és kerítéseket a déli határon, és határ a csillagos ég. Csakúgy mint Máltán. Mi a közös a két országban? Mindkettőben baloldali kormány van – számomra a Most-Híd is baloldali beállítottságúnak tűnik bizonyos kérdésekben.

  Na, de ha már baloldaliak. Peter Pellegrini kormányfő is megszólalt az ügyben, és széles mosolyát, illetve komoly, hozzáértő tekintetét váltogatva elmondta, hogy Magyarországnak meg kell egyeznie az EU-val, és egyébként sem kell neki ezzel különösebben foglalkoznia, mert úgysem jut el az Európai Tanácsig az ügy. Fontosabb azonban, amit nem mondott ki. Mégpedig, hogy kiáll európai , visegrádi partnere mellett. Ne csodálkozzunk, annyi gondja van a Smernek a korrupciós ügyek miatt, hogy jobb, ha Brüsszel füttyszava szerint táncol, ha nem akarja, hogy elapadjanak az eddig akadálytalanul folyó pénzcsapok. Például elvehetik a PPA jogát (Mezőgazdasági Kifizető Ügynöksê) az európai mezőgazdasági támogatások elosztására, vagy az OLAF részletesebb jelentést tesz közzé a vámcsalásokról, esetleg visszadobnak néhány, korábban már lezsírozott, nagyértékű pályázatot, stb.

  Maradjunk hát annyiban, hogy a Sargentini-jelentés egy az egyben vicc, akárcsak a hozzá fűzött remények és a szlovákiai reakciók is.

  Komjáthy Lóránt

Nyitókép: sott.net

[korkep-blog]

Van-e a NATO-nak még létjogosultsága? A kérdés jó, de a válasz nem fog tetszeni

A szerdán és csütörtökön zajló NATO-csúcs volt a szövetség 69 éves fennállásának legfeszültségteljesebb találkozója. Csütörtökön már olyan hírek is felreppentek, hogy ha az európaiak nem növelik védelmi kiadásaikat, Amerika kilép a NATO-ból, ami nyilván annak felbomlását is jelentené.   Jog...

A szerdán és csütörtökön zajló NATO-csúcs volt a szövetség 69 éves fennállásának legfeszültségteljesebb találkozója. Csütörtökön már olyan hírek is felreppentek, hogy ha az európaiak nem növelik védelmi kiadásaikat, Amerika kilép a NATO-ból, ami nyilván annak felbomlását is jelentené.

  Jogos a kérdés tehát, hogy van-e a NATO-nak létjogosultsága. Mindez már a Szovjetunió szétesése óta újra és újra felmerült a döntéshozók fejében. Hogy miért tartották meg mégis? Mert a NATO nem egyszerűen egy oroszellenes szövetség, nem is csupán a tagállamok egymással szembeni védelmi kötelezettsége, hanem egy egyensúlyi helyzet biztosítéka.

  Olvasóink közül néhányan a NATO-csúccsal kapcsolatos írásainkra reagálva azt írták, fel kéne oszlatni, mert nem áll szándékunkban háborúzni. Mint mondtam, a felvetés jogos, de az, hogy mi nem akarunk háborúzni, nem jelenti azt, hogy mások nem kényszerítenek rá. A geopolitikát ugyanis nem a választási lehetőség szabja meg, hanem azok a kényszerítő tényezők, amelyek a hatalmak döntéseit befolyásolják.

  http://www.korkep.sk/cikkek/kulugyek/2018/07/12/szemunk-elott-formalodik-vilagtortenelem-nato-csucs-es-eldurvult-kereskedelmi-haboru

  Az oroszok dilemmája

  Oroszország számára kulcskérdés saját területének védelme, ezért nem adta fel Ukrajnát és a Krímet. Számára kulcsfontosságú az Észak-európai-síkság is, vagyis a német és lengyel alföld, amely gyakorlatilag Franciaországtól Németországon és Lengyelországon át akadálymentes sík vidéket képez egészen Szentpétervárig.

  Ezen az útvonalon tört be oroszföldre Napóleon és Hitler. Így az orosz biztonságpolitika egyik sarkalatos célja ennek védelme. Ezt pedig ütközőzónákkal szokás megoldani. Ilyen orosz érdek- és ütközőzóna Fehéroroszország, és ilyen (volt) Ukrajna is. A Szovjetunió a második világégést követően Berlinig jutott, így lényegében teljesen biztonságban érezhette hátországát.

  A másik kulcsfontosságú terület a Kárpát-medence és Ukrajna. Az előbbi már nem orosz érdekszféra, az utóbbi félig-meddig az, egy állóháború miatt. Véget lehetne vetni ennek a háborúnak? Valószínűleg igen. De orosz szempontból ez azt jelentené, hogy egy Nyugat-barát (ne adj’ Isten, NATO-tag) Ukrajnában amerikai haderő állomásozhatna, veszélyes közelségbe kerülve az egykori Sztálingrádhoz, a mai Volgográdhoz, amely stratégiai fontosságú Oroszország déli határainak védelméhez – nem véletlen zajlottak ott a második világháború legvéresebb csatái.

  Ebből a szempontból naivitás lenne azt gondolni, hogy Oroszország nem foglalná vissza Közép-Európát, ha tehetné.

    Amerika dilemmája

  Persze, Amerika sem a szabadság dicső jövőképe miatt foglalta el a második világháborúban Európa nyugati felét. Az ő érdeke az, hogy ne jöhessen létre olyan egységes hatalom, amely egész Eurázsiát uralni tudná. Mert az veszélyeztetné dominanciáját, sőt, akár le is győzhetné.

  Ezek azok a kényszerek, amelyekből összeállt az az egyensúlyi állapot, amit Trump amerikai elnök most igyekszik felborítani. Legalábbis látszólag. És ennek az egyensúlynak az őrzője a NATO. Hozzá kell tenni, hogy az USA sokszor használta arra a NATO-t, hogy gyengítse európai szövetségeseit (szebben fogalmazva: lekösse anyagi forrásaik egy részét). Ha azonban Trump komolyan gondolja, hogy Amerika feladná a NATO-t, biztosan van B-terve.

  Nyugat-Európa önmagában nem jelent problémát az amerikai stratégáknak. Németország, Franciaország és a többi nyugati uniós tagállam elöregszik. Ha pedig esetleg mégsem, akkor a migrációból adódó nemzeti-vallási feszültségek fogják őket korlátozni a cselekvésben (nyersebben fogalmazva: ezeket lehet kihasználni a kormányok destabilizálására).

  Alternatíva? 

  A fő cél marad az, ami eddig: éket verni Németország és Oroszország közé. Ehhez pedig abszolút megfelelne Amerika szempontjából egy Lengyelország vezette közép-európai tömb, amelynek országai már koránt sem olyan megosztottak, mint korábban. Ez lenne az Intermarium. Ha van Intermarium, már nem feltétlenül van szükség NATO-ra.

  Ez viszont az aktuális egyensúly felborításával jár, és mint minden változás, ez is áldozatokat követelhet. Akár emberéletek százait, ezreit követelő háborúk útján. De mint George Friedman professzor mondta egyik budapesti előadásán, az emberi történelmet nem az elmúlt húsz év békéje jellemzi. Épp hogy a békeidő volt az anomália, mert az emberi természetnek alapvető része a háború.

  Az Intermarium (Tengerköz) egy bővített variációja. Reálisabb, ha Ukrajnát és Fehéroroszországot nem soroljuk ide. Fotó: atlanticsentinel.com

  Komjáthy Lóránt

Nyitókép: kiyevpost.com

[korkep-blog]

A posztigazság kora a Felvidéken

A felvidéki magyar közélet már hosszú ideje önmagával meghasonlott állapotban van. Ez nem csak a Most-Híd – MKP párbajra vezethető vissza, hanem arra, hogy teljesen elveszett az értékalapú politizálás

A felvidéki magyar közélet már hosszú ideje önmagával meghasonlott állapotban van. Ez nem csak a Most-Híd – MKP párbajra vezethető vissza, hanem arra, hogy teljesen elveszett az értékalapú politizálás.

  Az olvasók nehéz dilemmákkal szembesültek az idei évben. Futószalagon estek ki a szekrényekből csontvázak, záporoztak a botrányok, és meggyilkoltak egy újságírót. Ez utóbbi esetben szomorú volt látni, hogy elég volt egyetlen név megemlítése az egykori kormányfő részéről, hogy teljesen összezavarja az értékítéletünket. Tényleg annyira gyűlöljük Gyuri bácsit, hogy megbocsássuk Fico minden vétkét, Malina Hedvigtől kezdődően a dunaszerdahelyi magyarverésen át a milliós korrupciós ügyekig? Elnéznénk neki mindezt, csak azért, mert néhány elejtett mondatával szájára vette azt a bizonyos nevet – de mindig csak annyira, hogy sose kérhessék rajta számon?

  Hogy ezek a dilemmák feloldatlanok maradtak, annak a felvidéki magyar politika színvonala az oka. Egyesek ugyan elítélik a sorosozást, de egyúttal szemrebbenés nélkül kormányoznak a sorosozókkal, mi több, megmentik őket attól, hogy politikai felelősséget kelljen vállalni.

  Mert a politikai felelősségvállalás nem csak egy gesztus, ahogy azt Bugár Béla állítja. Az egy precedens, elrettentő példa a simlis politikusok számára, hogy ha bármi hasonlót követnek el, akkor bukta van, és nincs tovább. Sajnos, Szlovákiában híján vagyunk az ilyen precedenseknek.

  És persze ott van a magyar párt, amely ritkán szólalt meg, akkor is késve, de mikor megszólalt… nos, nem egészen azt hallottuk, amit kellett volna.

  Mit tesznek a politikusok a hirtelen jött új helyzetben? A zuhanó preferenciákat és még jobban széthúzó társadalmat látva nem hoznak valódi változást, amivel kiengesztelhetik a választókat. Helyette bődületes pénzeket költenek arra, hogy elfedjék a valóságot: szociális csomagok, kulturális alapok, új médiák…

  Talán azt várják, ha eleget szajkózzák a maguk igazát, az emberek belefáradnak és elhiszik. Egy részük így is tesz majd. De közel sem mindenki.

  Komjáthy Lóránt

Nyitókép: pxhere.com

[korkep-blog]

Mi jön azután, ha végre elsüllyed a Titanic?

Hétfőn megkezdődött a mosdatás. Névleg új kormány alakult, a tüntetések lendülete alábbhagyott, az ellenzék átmenetileg kifogyott a munícióból, Bugár Béla elkönyvelte a bírálatokat, és előadta a mesét, hogy nem verte át a népet, csak a szövegértésünkkel van gond.   A vegyespárthoz közel áll...

Hétfőn megkezdődött a mosdatás. Névleg új kormány alakult, a tüntetések lendülete alábbhagyott, az ellenzék átmenetileg kifogyott a munícióból, Bugár Béla elkönyvelte a bírálatokat, és előadta a mesét, hogy nem verte át a népet, csak a szövegértésünkkel van gond.

  A vegyespárthoz közel álló sajtó már azon elmélkedik, hogy mikor lesz magyar-magyar összeborulás, hiszen a Most-Hídban meggyengült a szlovák szárny, így újra egybe lehet olvasztani a két pártot. Hunčík Péter, a vegyespárt egyik értelmi szerzője pedig hosszú hallgatás után arról írt véleményt, hogy Bugár húzása eltörpül a többi párt és a társadalom hibáival szemben.

  Van különbség a két oldal között

  Szóval, egy hónappal a Kuciak-Kušnírová-gyilkosság után ott tartunk, ahol 1989 előtt, vagy 1995-ben, illetve 2004-ben. Ez van, ezt kell szeretni, „úgysem változik semmi”, mert a másik oldal is „ugyanolyan tolvaj”, mint a jelenlegi.

  Ha az ember kutyaszorítóba kerül, egy adott ponton túl már teljesen mindegy mit tesz, csak tegyen valamit. Nem számít, ha később esetleg rossz döntésnek bizonyul. A lényeg, hogy mozduljunk el a holtpontról.

  A holtpont jelenleg az, hogy a Smer – SNS – Most-Híd koalíció korrupt kormánya tovább bizniszelhet az adófizetők pénzéből, a felelősségrevonás veszélye nélkül. Mert milyen felelősségvállalás az, ha a kormányfői székről lemondva beülünk a parlamenti padsorokba? Milyen felelősségvállalás az, ha a választók tudatos megvezetése után azt hangoztatjuk, hogy az ő érdekükben „mondtuk azt, amit mondani akartunk”?

  Nem lehet „közös” képviselet

  Lehetetlen közös képviseletben gondolkodni, amikor a Most-Híd átalakulóban van. Ami nem megújulás, hanem agónia. A vegyespárt választói azért szavaztak Bugár Béláékra 2016-ban, mert fontosnak tartották a korrupció elleni harcot, a politika megújítását. A Most-Híd mindkettőben kudarcot vallott. Kétszer is. Így már nem k��pvisel senkit – csak önmagát.

  Így pedig már csak egyetlen párt van, amely a felvidéki magyar érdekeket képviseli. Ez az MKP, amely jelentős kihívások előtt áll.

  Az MKP kihívásai

  Az első és legfontosabb, a szlovák pártokhoz való viszony tisztázása. Menyhárt József pártelnök e tekinteben már megtette az első lépést, amikor ellenzéki kerekasztal létrehozására szólított fel.

  Jóval fontosabb kérdés lesz azonban, mennyire hangolható össze az MKP programja a szlovák pártokkal, amelyek közel sem elég egységesek. Hogy csak néhány példát említsünk: mi a helyzet a KDH-val, amely bírálóan nyilatkozik a magyar pártról, miközben az egyetlen valódi szövetséges a konzervatív politikai palettán? Mi legyen a Progresszív Szlovákiával, amellyel az SaS és az OĽaNO hajlandó együttműködni, de amely bevándorláspárti és Brüsszel meghosszabbított kezének tűnhet?

  Hogyan kezelhető az SaS LGBTI jogokra és droglegalizációra irányú programja? Mennyire lesznek hajlandóak a potenciális partnerek megnyitni az olyan, eddig tabuként kezelt vitás ügyeket, mint a kettős állampolgárság, vagy a nemzetiségi status qou pozitív irányú elmozdítása?

  Továbbá, hol vannak azok a közös ügyek, átfedések, amelyek összekötnek (regionális különbségek felszámolása, agrárszektor fejlesztése, uniós források igazságosabb elosztása és a korrupció elleni harc)?

  Spoluprácánál több kell

  Ezeket a kérdéseket meg kell válaszolni. A „mindenáron kormányon maradni” politikát követő Bugár-féle spolupráca megbukott, a szlovák pártoknak pedig ideje meghallaniuk a magyar közösség hangját. A tét óriási: az MKP kulcsszerepet kaphat a következő kormányalakításnál.

  Komjáthy Lóránt

Nyitókép: tvnoviny.sk

[korkep-blog]

Káosz a köbön: Előrehozott választások helyett marad a román módszer és a "minden mindegy"

Vajon mihez kezd maradék idejével egy kormánypárt, amelynek már minden mindegy és már nem kötik sem elvek, sem távlati célok? 

Nincs könnyű dolga annak, aki a tegnap esti történések elemzésére vetemedik. Robert Fico hajlandó lemondani, de van három feltétele…

  Függetlenül attól, hogy ezek milyen feltételek, két lehetséges forgatókönyv létezik. Az egyik, hogy a tegnap este látottak és hallottak csak a kormánykoalíció újabb színházi előadásának részét képezték, amivel kötöttek még egy hurkot az amúgy is bonyolódó belpolitikai válságra.

  Egyetértek azokkal az elemzőkkel, akik úgy vélik, hogy Fico Andrej Kiskára akarja hárítani a felelősséget a káosz folytatása kapcsán. Ha nem fogadja el Fico feltételeit, akkor ő az újabb válság okozója. Ha elfogadja, akkor pedig egy olyan új kormányra adja áldását, amely nem kecsegtet valódi változással.

  Ha ez valóban csak szemfényvesztés, akkor Fico húzása azt a célt szolgálja, hogy minimális veszteséggel kerüljön ki a krízisből és hogy ne egy bukott kormány bélyegével kelljen szembenéznie az előrehozott választásokkal – amely, még mindig ott van pakliban. Helyette ő lehet az az álnokul elgáncsolt, de morálisan győzedelmeskedő politikai vezető, aki majd megmutatja, hogyan kell felállni egy ilyen mélyütésből.

  A másik lehetőség, hogy van az az érv, pénz, vagy Isten tudja micsoda, ami miatt Bugár Béla hajlandó felégetni maga után minden hidat, és maradni a kormányban azzal a biztos tudattal, hogy végérvényesen elveszti minden hitelét – azt a keveset is, ami még megmaradt. Bugár mostani lépése nem csak saját, de pártja politikai pusztulását is jelenti. Marad tehát egy kis idő, legfeljebb két év, amíg még emlegetheti a „felelős politizálást”.

  Ha maradnak

  Ha a második forgatókönyv igaz, akkor Robert Fico a román példát követheti. Romániában Liviu Dragnea, a szociáldemokraták elnöke egy bírósági eljárás (és egy korrupciós nyomozás miatt) nem lehet kormányfő. Pártelnöki tisztségét ugyanakkor messzemenően arra használja, hogy saját jelöltjeit ültesse a miniszterelnöki székbe – kevés sikerrel. Egy év leforgása alatt már a harmadik miniszterelnöküket fogyasztják a romániai szocdemek.

  Ez alapján Szlovákiában sem változna semmi Fico látszólagos távozásával. Pontosabban, jóval instabilabbá válna a kormány helyzete. Az a miniszterelnök ugyanis, aki szembe mer majd szegülni Ficóval, azt elmozdítják. A kérdés tehát az, hogy a Smer mennyire egységesen követi Fico akaratát.

  A Smernek azonban legalább vannak távlati céljai: egy új választási győzelem és minden előny, ami azzal jár. A Most-Híd, pontosabban a párt vezetői azonban már felégettek maguk körül minden hidat, a víziók elhamvadtak, a következő választásokkal az esélytelenek nyugalmával nézhetnek szembe. A fiatal párttagjaiknak új irányt kell felvenniük, ha politikai pályán akarnak maradni. Örülhetünk? A rossz elnyerte méltó büntetését? Aligha. Vajon mihez kezd maradék idejével egy kormánypárt, amelynek már minden mindegy és már nem kötik sem elvek, sem távlati célok?

  Komjáthy Lóránt

Nyitókép: cas.sk

[korkep-blog]

Miért nem állja meg a helyét a Soros-elmélet?

Ha marad is ez a kormány, a lehető legrosszabb forgatókönyvre számíthatunk: a koalícióban egy bevándorlás párti Most-Híd és egy magyarellenes SNS kap erőre

Sajnos, el kell ismerni, hogy a Smer viszonylag sikeresen terelte el a figyelmet a kettős gyilkosságról azzal, hogy Soros Györgyöt is belekeverte a szlovákiai belpolitikai válságba. Persze, tagadhatatlan az államfő, Andrej Kiska felelőssége is, aki egyetlen mondattal sem kommentálta az ellene felhozott vádakat.

  Robert Fico Soros György megemlítésével egyetlen célt akart elérni: hogy a kettős gyilkosságtól kezdve Ján Kuciak utolsó cikkének tartalmán át a pénteki tömegtüntetésekig bezárólag mindent egy kalap alatt Soros nyakába varrjon.

  Ezzel menekülve a rá nehezedő terhelő körülmények elől. Mária Trošková és Viliam Jasaň olasz kapcsolatát ugyanis nem tudta cáfolni, ahogy nem tudta megmagyarázni azt sem, hogyan lehetséges, hogy titkárnője (Trošková) átvilágítás nélkül is bizalmas iratokhoz férjen hozzá.

  Nem áll össze

  A Soros-elmélet viszont több sebből vérzik.

  Először is, a jobboldali ellenzék (SaS, OĽaNO, KDH, MKP) mind bevándorlás-ellenesek. Mi több, a legerősebb ellenzéki párt, az SaS programjának jelentős részét a migránsellenességre építette, ráadásul bírálóan nyilatkozik a Lengyelországgal szembeni uniós intézkedésekről is.

  A második ellenérv, hogy a balliberális értékeket valló pártok, mint a Progresszív Szlovákia (amely közeli kapcsolatokat ápol többek között a magyarországi Momentummal), még csak most alakultak, és igencsak szükségük lenne még a rendes választási időszakból hátralévő két évre, hogy megerősödjenek és kormánytényezővé nőjék ki magukat. Ez az esély most veszélybe került. Az időzítés tehát számukra nem éppen megfelelő.

  A következő gyenge láncszem maga a kormánykoalíció. A Most-Híd az elsők között ítélte el a magyar kormányt, amiért kerítést épített déli határaira 2015-ben, de más témákban is kritizálta Magyarországot.

  A Smer mindig is kettős játékot játszott, hiszen a V4-eket is feláldozta volna, hogy Szlovákia az Unió magországaihoz kösse. A migrációt pedig tűrve tiltotta, mert, bár retorikában elutasította a kötelező betelepítési kvótákat, annyit azért teljesített belőlük, hogy Brüsszel ne cibálja az Európai Bíróság elé, ahogy azt teszi most a V4-ek többi országával.

  Fico kiemelkedő kapcsolatokat ápol Junckerrel és Macronnal is. Még ha populista módon Szlovákiában el is utasítja a bevándorlást, az elmúlt évek tapasztalatai szerint csak idő kérdése, mikor fordul egyet újra a szélkakas – például az autógyárak nyomására, amelyeknek új munkaerőre van szükségük.

  Nem most kezdődött

  Soros György ide vagy oda, ne feledjük, hogy ez még mindig az a Fico és az a Kaliňák, akik rászabadították a rohamrendőröket a DAC-szurkolókra 2008-ban, akik meghurcolták Malina Hedviget, akik alkotmánysértő törvénnyel megakadályozták a magyar állampolgárság legális felvételét a szlovákiai magyarok számára, és akik módszeresen leépítenék a nemzetiségi oktatásügyet és elhanyagolják a dél-szlovákiai gazdaságot.

  Tény, hogy a Visegrádi Négyek sosem voltak olyan erősek, mint most. De a V4 leggyengébb láncszeme kétszinű politikája miatt Szlovákia, és csak idő kérdése volt, mikor okoz csalódást.

  Ugyanakkor – mivel Fico elkésett Kaliňák leváltásával, és a helyzet eszkalálódott – már minden megváltozott, visszavonhatatlanul. Ha marad is a jelenlegi kormány, a lehető legrosszabb forgatókönyvre számíthatunk: egy bevándorlás párti Most-Híd és egy magyarellenes SNS kerül helyzetbe a koalícióban.

  Komjáthy Lóránt

Nyitókép: denníkn.sk

[korkep-blog]

Fico összeesküvés-elméletei

Ha Fico valóban ezzel a nehezen védhető retorikával akarja indokolni kormányon maradását, azzal akkorát fordít a köpönyegen, amire még nem volt példa Szlovákia történetében

Robert Fico tegnap azzal vádolta meg Andrej Kiskát, hogy beszédét (amelyben az előrehozott választásokat jelölte meg a legjobb megoldásként), „nem Szlovákiában írták”. Ezzel arra utalt, hogy külföldi erők akarják destabilizálni a szlovák kormányt. Ha Fico valóban így indokolná kormányon maradását, azzal akkorát fordít a köpönyegen, amire még nem volt példa Szlovákia történetében.

  Attól a kormányfőtől ilyen vádat hallani, aki jó kapcsolatokat ápol Jean-Claude Junckerrel, akiben a nyugat-európai balliberálisok hűséges szövetségesre találtak a Visegrádi Négyek gyengítésében, és aki Németországhoz és Franciaországhoz akarja kötni Szlovákia sorsát, több mint képmutatás.

  Nem, Ficonak eszébe sem jutott ez az elmélet egészen addig, amíg meg nem rendült a belé és kormányába vetett bizalom. Erre válaszul egy külső ellenséget kreálna – de egy olyat, akit eddig kiszolgált.

  Tavaly Emmanuel Macronnal pózolt a kamerák előtt, majd itthon büszkén jelentette ki, hogy megmutatja a francia elnöknek, hogy Szlovákia megérett arra, hogy a német és francia uniós mag része legyen. Megszavazta Macron kiküldött munkaerőre vonatkozó javaslatát, amivel közel 100 ezer szlovákiai állampolgárt hozott nehéz helyzetbe. Cserébe vélhetően az Európai Gyógyszerügynükséget kérte volna, ám a viszonzás Nyugat-Európától elmaradt.

  A nyugatnak aligha áll most érdekében meggyengíteni a III. Fico-kormányt. Hiszen Szlovákia eddig készségesen eljátszotta a „híd” szerepét a Nyugat és a Visegrádi Négyek között (ezt a kettős játékot már többször kielemeztük). A Macronnal szövetségre lépő Progresszív Szlovákia és a Beblavý-féle SPOLU még túl gyenge ahhoz, hogy választásokat nyerjenek, de még ahhoz is, hogy kormánytényezővé váljanak. Arról nem is beszélve, hogy Szlovákiának kulcsszerepe van az ukrán gázellátás és az Északi Áramlat 2 megépítése elleni harcban.

  És a legfontosabb: Fico ízig-vérig szociáldemokrata, a szovjet örökség és a nagy nyugati konszerneket kiszolgáló politika megtestesítője, aki tíz- és százmilliókban mérhető állami támogatásokban részesítette az autógyárakat – miközben minden más lassan leépül. Nem beszélve arról, hogy egy olyan párttal lépett koalícióra, amelynek elnöke 2015-től folyamatosan Orbán Viktort és Magyarország migrációs politikáját bírálta, amely az egyre mélyebb NATO- és uniós integráció elkötelezett híve – igen, a Most-Hídról és Bugár Béláról beszélünk. Arról a Bugár Béláról, aki most foggal körömmel harcol egy életképtelen és teljesen hitelét vesztett kormánykoalícióért.

  Szóval, Fico összeesküvés-elméletei aligha állják meg a helyüket.

  Komjáthy Lóránt

Nyitókép: purepeople.com

[korkep-blog]

Kuciak halála változást hoz - és csak rajtunk múlik, milyen irányba mozdulunk el

Még egy posztszovjet demokráciában sem kellene ekkora árat fizetni a korrupció ellen vívott harc sikeréért

Minden változás áldozatokat követel, akár jó irányba, akár rossz irányba mozdulunk el. Ján Kuciak és párja halála azonban azért oly nagyon sokkoló, mert még egy posztszovjet demokráciában sem kellene ekkora árat fizetni a korrupció ellen vívott harc sikeréért. Ránk pedig, akik megrendülten és értetlenül állunk a kegyetlen leszámolás ténye előtt, hatalmas felelősséget ró a fiatal újságíró halála – újságírókra, politikusokra, rendőrökre és a hétköznapi emberekre egyaránt.

  Talán korai még a hogyan továbbról beszélni. Nehéz ugyanis felocsúdni a tragédia okozta megdöbbenésből. Ezt Tibor Gašpar rendőrfőkapitány hétfői sajtótájékoztatóján is érezni lehetett: a médiumok megjelent képviselői féltek, dühösek voltak. A rendszer, amelynek jobbításáért dolgoznak, olyan mértékben hagyta őket cserben, amire még nem volt példa az önálló Szlovákia történetében.

  Mégis, elkerülhetetlen, hogy az elkövetkező napokban a gyász és a megdöbbenés átalakuljon tevékeny munkává. Kuciak szimbólummá fog válni, nem csak itthon, de külföldön is – ha ugyan ez már nem történt meg. Nekünk pedig egyet lépnünk kell a változás felé. Nem csak azért, hogy értelmet adjunk a két fiatal halálának, hanem mert rajtunk áll, hogy milyen irányba mozdulunk el: a mečiari időknél is sötétebb korszak felé, vagy egy törvényes igazságot kikényszerítő társadalom felé, amely felelősségre vonja az elkövetőket, de azokat is, akik mulasztásaikkal lehetővé tették, hogy egy ilyen tragédia megtörténjen.

  Nyitrán százak, országszerte ezrek emlékezte kedden este Ján Kuciak újságíróra és párjára, Martina Kušnírovára. Fotó: SITA. Forrás: Pravda.sk

  Hol tartunk most?

  Kuciak halálával Robert Fico és a kormánypártok viselt dolgai nemkívánatos figyelmet kaptak nemzetközi szinten is. A sokat dicsért visegrádi ország, amely látszólag a „mérsékeltebb irányvonalat” képviseli, hirtelen a szabad sajtó egyik fekete lyukává lépett elő. (Hogy’ dörzsölték volna kezüket a nyugat-európai és brüsszeli törvényhozók, ha ilyen leszámolás Magyarországon vagy Lengyelországban történt volna…)

  Még ha be is bizonyosodik, hogy Kuciakot épp nem egy kormányhoz közelálló üzletember kétes ügylete utáni nyomozás miatt ölték meg, a politikusok felelőssége letagadhatatlan: ők teremtettek olyan körülményeket, amelyek elhitették az elkövetőkkel, hogy Szlovákiában ezt meg lehet úszni.

  Látva a külföldi sajtóban megjelent írásokat, amelyek kivétel nélkül Kuciak a kormány korrupciós ügyeivel foglalkozó cikkeit emelik ki, a szlovák kormány, és benne a Smer gondosan épített renoméja nem csak megremegett, de össze is omlott.

  http://www.korkep.sk/cikkek/belfold/2018/02/27/maffia-kormanyhivatalban-szorul-hurok-fico-korul-kuciak-gyilkossag-2-nap-korkep-sk-osszefoglalo

  Merre tartunk?

  Ennek a kérdésnek a megválaszolása rajtunk áll. Máltán előrehozott választásokat követelt ki a tömeg a Panama Papers-botrányba nyakig belekeveredő miniszterelnök megbuktatására 2017-ben – bár újraválasztották, nemrég felajánlotta lemondását, abban az esetben, ha bebizonyosodik, hogy hozzájárult Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságírónő ellen elkövetett októberi merénylet indítékához.

  Hogy a szlovákiai közvélemény mennyire aktivizálható, az a következő napokban kiderül. De nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Robert Fico és a Smer mélyrepülése nem most kezdődött. Szlovákiában 2016-tól Damoklész kardjaként lóg a levegőben az előrehozott választások lehetősége. Diáktüntetések, korrupciós botrányok sora, zuhanó pártpreferenciák, amelyek nem csak a Smert sújtják, hanem minden pártot, amely szövetségre lép vele. Épp ezért, talán sosem álltunk olyan közel a kormányzat bukásához, mint most.

  A máltai ellenzék nagyjából egy évvel ezelőtt szervezett tömegtüntetésén tízezrek vettek részt. Fotó: REUTERS/Darrin Zammit Lupi – RTSZDTR. Forrás: TheAtlantic.com

  Bugár Béla a múlt héten két interjú alkalmával is hangsúlyozta, hogy ebben a kormányban olyan eredményeket ért el pártja, amit egy jobboldali kormányban sosem tudott volna. Példaként említett az amnesztiák eltörlését. És bár ez az eredmény még közel sem jelenti a felelősök elítélését és az igazságszolgáltatás győzelmét, illetve a múlt leszámolását, a remény ott volt, a Most-Híd pedig bátran kovácsolhatott belőle politikai tőket.

  Kuciak meggyilkolása azonban lerántotta a leplet.

  Nem egy új kihívás megjelenését jelzi, hanem világosságot gyújtott egy sötét szobában, hogy végre mindenki lássa, mekkora is kupleráj – és hogy kik ott a vendégek. Ahogy az is kiderült, hogy ahelyett, hogy a politikai ígéreteknek megfelelően végre feldolgoznánk a ’90-es évek traumáit, újakat teremtenek helyettük.

  A sajtó feladata világos: még intenzívebben folytatni azt a munkát, amelyben Kuciak példamutató módon ott volt az élvonalban, fiatal kora ellenére bátran nyúlt több olyan témához, amelyek önmagukban sem voltak épp veszélytelenek. Az ellenzék feladata a lehető legnagyobb politikai nyomás alatt tartani a kormánypártokat – hogy még véletlenül se forduljon meg a fejükben, hogy a kényelmesebb utat válasszák.

  A hétköznapi emberek előtt álló kihívás a legfontosabb:

  nem meghátrálni a tények, a politikai ködösítés, a tökélyre fejlesztette felelősség-elkerülés nyomasztó légkörével szemben, nem bedőlni azoknak az ígéreteknek, amelyek a korrekt tisztázás érdekében évekig nyújtanák a vizsgálatot.

  A cél vállalható. Ha nem akarunk visszalépni az önálló Szlovákia legsötétebb korszakába. Válaszúthoz érkeztünk, így mindenkinek magába kell néznie, mi az, amit felvállal, hogy gyermekei egy jobb világban nőhessenek fel. Van, aki az életét áldozta fel. Másoknak elég annyit tennie, nem elégszenek meg a könnyebb úttal.

  Komjáthy Lóránt

Niytókép: Twitter

[korkep-blog]

Őrült gazdaságpolitikában és képmutatásban már utolértük a Nyugatot

A nagy autógyártók és külföldi cégek sokmilliós állami támogatása egy magát szociáldemokratának valló párttól nem csak képmutató, de őrültség is

A nagy autógyártók és külföldi cégek sokmilliós állami támogatása egy magát szociáldemokratának valló párttól nem csak képmutató, de őrültség is. A Jaguar Land Rover, amelyet Robert Fico az évszázad beruházásaként jelentett be (az évszázad elején ezt még könnyű szívvel megteheti), 3000 munkahelyet teremt közvetlenül. Összességében talán 15-20 ezer álláshely írható a számlájára. Ezért cserébe a II. Fico-kormány 130 millió eurós közvetlen támogatásban részesítette. Ez azt jelenti, hogy minden egyes felvett munkavállalóért az állam 44 ezer eurót fizet.

  Képmutatás és őrültség ebben a logikában, hogy az a 20 ezer munkás az összes szlovákiai munkavállaló 1 százalékát sem teszi ki, miközben a Szlovákiában alkalmazott polgárok két harmadát a kis- és középvállalkozások teszik ki. Ők persze emelkedő járulékterheken kívül nem sokra számíthatnak a kormánytól, pedig nem mindegyikük életcélja, hogy 5 év után bedöntse, felszámolja, külföldre költöztesse cégét, üzemét, boltját.

  De a kormány a munkásokat sem kíméli. A munkanélküliség rekord alacsony, de a közmunkát végző állástalanok hiányoznak a kimutatásból, és a statisztika azt mutatja, hogy az elmúlt évben jelentősen emelkedett a munkanélküli nyilvántartásból „egyéb” okok miatt törölt személyek száma. Sőt, a hírek szerint fokozták a betegállományban lévők ellenőrzését, cinikus módon tavaly uniós forrásokat merítettek erre a célra.

  http://www.korkep.sk/cikkek/belfold/2017/12/06/eszakon-milliardos-vasuti-beruhazasok-valosultak-meg-delen-alig-tudnak-kozlekedni-vonatok

  Évtizednyi lehetőséget mulasztottak el

  A Samsung egyszerű összeszerelő üzeme nem talál munkásokat, ezért összevonja a galántai és vedrődi gyárát. 568 alkalmazott sorsa bizonytalanná vált. Nyugat-Szlovákiában 70 ezer munkahely kong üresen a szakképzett munkaerő hiánya miatt. A problémát azonnal meg kell oldani – mondja az Autóipari Szövetség – mert Szlovákia elveszti versenyképességét.

  Igen, igazuk van. Csakhogy a demográfiai mutatók, a kivándorlási ráták előre jelezték, hogy ide el fogunk jutni.. Mit tett a szociáldemokrata kormány? Elhanyagolta a családtámogatási rendszert, amivel a leendő munkába lépők számát gyarapíthatta volna. Elhanyagolta a fiatalok képzését, köztük a duális képzést, ami biztosította volna, hogy rövidtávon szakképzett munkaerő legyen az országban és ne csak minimálbéres gyártósori munkásokból legyen elég.

  Az az igazán felháborító, hogy az állami pazarlás mértéke már az országot fojtogatja, mégsem inog meg a kormányzat önbizalma.

  Vérlázító módon nincs pénz a járulékterhek csökkentésére, de mindig van az állami cégek, köztük az Általános Egészségbiztosító vezetőinek zsíros fizetségeire. Nincs pénz az oktatás-képzés és az iskolahálózat fejlesztésére, de van a veszteségesen és szörnyű színvonalon működő Állami Vasúttársaság támogatására (évi 200 milliót kap az adófizetők pénzéből). És sorolhatnánk.

  http://www.korkep.sk/cikkek/szemle/aktuality-sk/2018/02/04/jana-kissova-igy-vesz-fico-munkahelyeket-kulfoldieknek-az-adofizetok-penzen

  Mindegy is…

  Most pedig oda jutottunk, hogy elfogyott a munkaerő. Mit lép a szociáldemokrata miniszter? Azt, amit a nyugati szocdemek évtizedek óta játszanak: szegényebb sorsú országok munkaerejét importálja. Igaz, rövidtávon nincs nagyon más választása. De közben szóba sem kerül a lényegi problémák megoldása, amivel egy évtized múlva a szlovákiai gazdaság nem csak szeszélyes, gyorsan elköltöztethető összeszerelő-műhelyekből állna majd, hanem tudást és jelentős hozzáadottértéket képviselő iparból és szolgáltatásból. A társadalom pedig motivált középrétegre támaszkodhatna, aki keres annyit, hogy eltartsa az egyre növekvő számú nyugdíjasok tömegét.

  Persze, érthető. Hol lesznek már akkor a mai miniszterek és kormányfők? Saját Elektrájukban tengethetik nyugdíjas éveiket luxuskörülmények között, és a sajtó majd megemlékezik a napról, amikor meghalnak. Vajon szólnak-e otromba mulasztásaikról is?

  Komjáthy Lóránt

Nyitókép: dennikN.sk

[korkep-blog]

Robert Fico (egy időre) visszatért Szlovákiával a V4-be

Szlovákia számára hamarosan eljön a színvallás ideje

Hiába volt Robert Fico simulékony, engedékeny és megalkuvó Brüsszellel szemben, hiába fogadott be migránsokat az elmúlt hónapokban, csak annyit ért el vele, hogy a Visegrádi Négyek fekete bárányává tette Szlovákiát, melyet a látszólag erősebb kedve szerint manipulálhat.

  Fico a csütörtöki és pénteki EU-csúcson újra leakasztotta eurokritikusabb köpönyegét a fogasról, és elutasította a migránskvótákat. Olyan hangnemben, amit már régen hallhattunk tőle. Tévedés ne essék, nem tért észhez, csupán jelezte Brüsszelnek: ha nem kap semmit, nem is játssza el a rá osztott szerepet. Igazi smeres…

  A szlovák kormányfőnek az nem elég, hogy egyedül őt nem cibálják az Európai Bíróság elé a migránskvóták elutasítása miatt. Ambíciói nagyobbak voltak: Európai Gyógyszerügynökséget akart Pozsonyban és Peter Kažimírt az Eurócsoport élére. Ezek kulcsfontosságú eredmények lettek volna az otthon jócskán meggyengült Smernek, és Fico hatalmas sajtófelhajtás mellett dicsekedett volna velük. Ehelyett?

  Ehelyett annyit ért el, hogy a legmegbízhatatlanabb visegrádi partnerré tette az országot, saját szavahihetősége pedig mind Nyugaton, mind Prágától keletre mélypontra zuhant. Egyértelműen nem érte meg.

  Ez van, srácok. Kép forrása: sme.sk

  Két nagy csalódás

  Néhány hónappal ezelőtt Robert Fico nagy csinnadrattával jelentette be, hogy Salzburgban találkozik Emmanuel Macron francia államfővel (a francia-S3-csúcs keretében). Ennek eredményeként mindenki azt várta, hogy Franciaország majd Szlovákia mellett szavaz az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) kapcsán. Ez azonban nem történt meg.

  Érdemes megnézni a francia logikát: Franciaország nem pályázott ugyan az EMA-ra, de pályázott egy másik, Londonból kiköltöző ügynökségre, az Európai Bankhatóságra, ami végül Párizsban is kötött ki. Nyilván megvolt az ára – például, hogy olyan megoldást támogat az EMA-nál, ami a nyugati „magországoknak” elfogadhatóbb, mint Pozsony.

  Ezután jött Peter Kažimír kudarca. A fősodrású sajtó ódákat zengett arról, hogy a szlovák jelölt az egyik favorit. Ennél többre azonban nem futotta – párhuzamosan több írásban vonták kétségbe Kažimír szakmai rátermettségét.

  Robert Fico szlovák kormányfő (b) és Emmanuel Macron francia államfő (j) a salzburgi Franciaország-S3 csúcson, augusztusban. Hiába volt a bratyizás, Fico ebből sem tudott politikai tőkét kovácsolni. Fotó forrása: DenníkN.sk

  Nagyhatalmak szorításában

  Szlovákia nagyhatalmak szorításában van. Németországnak nem érdeke egy erős V4, mert az rontja gazdasági alkupozícióját a térséggel szemben. Számára a kétoldalú tárgyalás eredményesebb, mint egy ötoldalú, ahol teljesen más súllyal esik latba Közép-Európa szava.

  Ráadásul Lengyelországtól is elhidegült, aggodalommal nézi a lengyel regionális hatalmi ambíciókat – amely útjában áll többek között annak is, hogy Németország könnyebben férjen hozzá az orosz nyersanyagokhoz.

  Franciaországnak sem érdeke egy erős V4. De egy túl gyenge sem. Egy manipulálható visegrádi csoporttal kiválóan kordában tartható lenne Németország, amelynek a V4 a legfontosabb gazdasági partnere Európában. Ha Visegrád összetart, az energiát von el Németországtól.

  Macron még megkockáztathatja ezt a játékot, mert Németországnak nincs kormánya.

  Bohuslav Sobotka, az előző cseh kormányfő (b), Angela Merkel német kancellár (k) és Robert Fico szlovák kormányfő a jószomszédi kapcsolatokról szóló háromoldalú szerződés évfordulóján áprilisban. Gyengel láncszemek? Fotó forrása: Aktuality.sk

  Elkerülhetetlen az oldalválasztás

  Szlovákia számára hamarosan eljön a színvallás ideje. Lengyelország ellen Merkel támogatásával elindítják a 7-es cikkely szerinti eljárást. Ennek része, hogy felfüggeszthetik Varsó szavazati jogát – ehhez azonban egyhangú igenre van szükség az Európai Tanácsban. Magyarország nyilván kiáll a lengyelek mellett, ám ezúttal Csehország és Szlovákia is döntésre kényszerül.

  Az pedig mindent megváltoztat. Ha Szlovákia Lengyelország ellen voksol, végleg megbonthatja a V4-eket, és saját térségében kerül perifériára. Cserébe ugyan elnyeri a németek kegyét, de az eddig sem hozott számára túl sokat.

  Ha pedig Lengyelország mellett szavaz, Németország ellenérzését vívhatja ki. Hogy ez milyen következményekkel jár majd attól függ, milyen kormány alakul. Schulztól sok jóra nem számíthat – szociáldemokrata pártcsalád ide vagy oda.

  A visegrádi országok négy miniszterelnökéből ketten cserélődtek már le. Bohuslav Sobotkát (bal szélen) Andrej Babiš váltotta az októberi választások folyományaként. Beata Szydlo (középen elöl) pedig önként mondott le, helyére pedig Mateusz Morawieckit nevezték ki megbízott kormányfőként. Fotó forrása: AboutHungary.hu

  Mi vár a Visegrádi Négyekre?

  Hogy mi járhat Merkel fejében? Nyilván rendezni akarja helyzetét gazdasági hátországával (a V4-kel), mielőtt egy új kormány élén elkezdi saját képére formálni az EU-t. Egy ellenkező Közép-Európával keleten és egy „lendületes” Franciaországgal nyugaton nyilván erre nem képes. Ki akarja venni a képletből Lengyelországot, mert Macron már így is túl nagy előnyre tett szert az elmúlt hónapokban.

  Mi vár a Visegrádi Négyekre? Hamarosan azzal szembesülhetnek, hogy a könnyű útról leágazik a helyes út, és el kell dönteniük, hogy közös érdekek mentén folytatják az együttműködést, vagy sutba dobják az eddig elért eredményeket, és fellazítják a kapcsolatukat. Az egyikkel beleszólást kapnának saját sorsuk alakításába, a másikkal viszont maradnának azok, mint eddig: európai nagyhatalmak megosztott, civakodó ütközőzónája.

  Komjáthy Lóránt

Nyitókép: EUobserver.com