#Hazudnék

[hiaaanyod-lenyomata]

Hazudnék, ha azt mondanám: nem szeretném, hogy folytatódjon.

[drakvuf]

Hello, aztán Éden hotel (RTL) hogyvolt nem lesz? Most kezdődött, szerintünk egészen epic szösszeneteket lehetne belőle írni :)

Valakinek már írtam ezt, hogy 22:25-től megy a műsor és annyira azért nem érdekel, hogy éjszakázzak emiatt.

[miattaderimeg]

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy túl vagyok rajtad

[csacskamacskamocska]

Társkeresőcskék 3.

Nem annyira egyszerű ez. :( Kellemes kinézetű, korombeli faszi, aki korombeli nővel ismerkedne. Van közös pont, hasonló iránynak tűnő gondolkodásmód. Beszélgetünk másfél órát. Vagyis ő beszél, én csak nehezen jutok szóhoz. Sajna túl jókat kérdezek. Giccses dolgokat fest. Mindenki a négy fal között gondolkodású. Oltásellenes. Giccses képeket küldözget. Humora szerintem nincs. Pontosan mikor kell azt mondani, hogy bocs Béla, szerintem nem kéne rabolni egymás idejét? Volt egy villanásnyi szimpátia, de elmúlt.

Mi az érvem? A jóízlés?

Mi lenne, ha hazudnék????? Kedves Béla (nem ez a neve), nem meséltem, (mert nem hagytál szóhoz jutni), de van nekem ez a faszi, akibe bele vagyok zúgva (nem vagyok. Utálom, haragszom, gyűűűűűlölöm!!!), és nagyon akarja, hogy mégiscsak folytassuk a kapcsolatot (dehogy akarja, miért akarná, egy fasz, és semmilyen kapcsolatról szó sincs), és én annyira szeretem (kurva nagyot csalódtam benne), hogy úgy döntöttem, hogy még nincs vége. Párhuzamosan meg nem szeretnék több kapcsolatot futtatni. (egyre sincs rendesen időm, ilyen szarságokkal baszom el, mint tumbli). Nem akarlak hitegetni (egy szent vagyok, nyilván), nem állok készen egy új kapcsolatra. És megyek és leiszom magam, felkötöm magam, megeszek egy vödör fagylatot, felvágom az ereimet.

Egy másik faszi nemsokára fog hívni, de még éjjel küldött valami homályos üzenetet, lehet, hogy részeg volt. Vagy nem találta a szemüvegét.

Édes istenem, nem tudnál minden erőlködés nélkül idepottyantani egy pont jót? Aki pont jó és nem tesz tönkre. Egy olyat.

[sin-cera]

Nem tudnám megmondani, mi változott meg bennem és mikor. De már nem szerettem bele az emberekbe. Láttam a hibáikat és nem akartam velük együtt élni. Sokan érdekeltek, tanulni akartam tőlük és izgalmat akartam, de nem akartam csak velük lenni, hűséget fogadni, megállapodni. Elégszer láttam ezt a hibát. Elégszer láttam mekkora fájdalmat és boldogtalanságot tud okozni. Élveztem az életet, de hazudnék, ha azt mondanám, sosem jutott eszembe, hogy mi van, ha nincs számomra tökéletes ember. Mi van, ha sosem találok olyat, aki tartósan boldoggá tenne. Azt válaszoltam magamnak, hogy akkor rengeteg embert meg fogok ismerni életem során, rengeteget fogok tanulni tőlük, és rengeteg élményt szerzek. Nem lesz mellettem egy biztos pont, de ott lesznek bennem a tapasztalatok, és saját magamra mindig támaszkodhatok majd. Mi ez, ha nem szabadság és boldogság?

[csak-mi]

Hazudnék ha azt mondanám nem fáj mindennél jobban.. De elbírom, egyenlőre biztosan...

[vavalyen]

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondolok rád.

[anyadisszeretne]

Szóval 2022

Most mit írjak? Hogy könnyű volt?netán zökkenőmentes? Hazudnék és hazudni nem szeretek. Kibaszott nehéz volt, rengeteget sírtam és csalódtam. Embereket veszítettem el és sokszor vallottam kudarcot de ezek ellenére is azt kell mondjam, hogy kibaszott büszke vagyok erre az évre. Mert a sok veszteség ellenére a világ legszebb ajándékát adta ez az év : Őt és az én Picikémet.

Szóval 2022, köszönöm ezt a sok leckét s ezt a hatalmas ajándékot. Vigyázni fogok rá és mindennél jobban fogom szeretni.

2023 gyere ránk.

[fuckinglove666]

Annyi érzés kavarog bennem, De akiben otthonra leltem Akivel bármit megoszthattam akár Ma már az emlékeimben is halvány Tudod fájt a nap, amikor elmentél De úgy érzem ez már édeskevés Nem bánt a gondolat Hogy nem veled osztom meg a napokat Egy időben magamba fordultam Aztán jött egy váratlan fordulat: Megmutattad, hogy nincs szükségem rád Úgyhogy szívem lassan tovább állt Hazudnék ha azt mondanám, nem tör rám az érzés Hogy milyen lett volna ha nem ejt rabul az a nézés Amikor csillogott a tűz a szemedbe És a lelkemig hatoltál vele Azon a nyári napon amikor először megláttalak Esélyem se volt, szívembe zártalak Mogyoróbarna szemeid rabságába estem Viszont kiutat mai napig nem leltem Egyszer minden elmúlik, de az vigasztal engem Hogy egy napon bekopogsz és végre keresel...

[apro-remenysugar]

hazudnék ha azt mondanám hogy eláll tőled a szavam az igazság az hogy úgy elgyengül tőled a nyelvem hogy elfelejti milyen nyelven beszél

tej és méz

[oleljmegesneengedjel]

Hazudnék, ha azt mondanám, nem pásztázlak a tömegben zöld szempárodat keresve Budapest éjjeli utcáin a 11. kerületben

[lathatatlan-vagyok]

Sajnálom

Nem tudom, hol kezdjem. 2 éve szakítottunk, 2 éve nem vagy az életem része. És én idáig menekültem az érzéseim elől. Tudom, hogy sosem fogod elolvasni, hogy sosem fog eljutni hozzád, hisz egy ismeretlen, arc és név nélküli ember ír egy szintén ismeretlen emberről. De muszáj kiírnom magamból, mert talán ez lesz a gyógyulásom egyik lépcsőfoka.

Tudod, szégyellem is magam érte, de rengeteg emberrel próbáltalak pótolni.  SPOILER! Igazad volt, nem sikerült. Sokféle emberrel találkoztam: kedves, szinte tökéletes fiú, akit minden lány elképzelt magának, még mindig az exét istenítő srác, “anyuci kisfia”, a “megszállott”, végtelen hosszú a lista. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak velük szép pillanataim. De sosem tudták azt az űrt betölteni, amit te bennem hagytál.

Hidd el, kerestem a megoldást, a gyógyszert erre a zűrzavarra a lelkemben, de rá kellett jönnöm, hogy még mindig képben vagy. Nem tudom ez meddig tart még. Nem tudom meddig jelensz meg még az álmaimban és hogy mikor hagyom már abba a reménykedést, hogy talán egy-egy pillanatra láthatlak. A mosolyodat pedig örökre elfelejthetem, amit én váltottam ki belőled. Azt az édes, kisfiús mosolyt, aminek a gondolata egyszerre csal mosolyt az arcomra, de közben könnyeket is a szemeimbe.

Ha találkoznánk és hajlandó lennél velem szóba állni, nem könyörögnék, hogy fogadj vissza. Azt hiszem, a MI kapcsolatunknak már ebben az életben késő. Nincs tovább. Próbálkozhatok bármivel, sosem kaplak már vissza. Hisz mindketten más emberek lettünk. Egymás mellett kellett volna kitaposnunk ezt a végtelenül nehéznek tűnő utat, ehelyett elfordultunk két ellenkező irányba. Bánom, de talán jobb is így. Vagyis neked biztosan. Rengeteg dolgon keresztül mentél, de 22 éves fejjel végig gondolva, én többet ártottam ezekben a helyzetekben, mint amennyit segíteni tudtam. Máshogy csinálnám, ha vissza tekerhetném az időt, de nem rendelkezem ilyen isteni adottságokkal. 

Ha találkoznánk, csak elmondanám, hogy mennyire sajnálom. Tudom, mi lenne a véleményed, hogy ezek csak felszínes szavak, hogy üres ígéretek, amiket kár is meghallgatni. Megértem, ha ezt gondolnád. 

De sajnálom, hogy ennyire önző voltam. Hogy folyton rólam kellett szólnia ennek az egész kapcsolatnak. Hogy téged mindig háttérbe szorítottalak. Hogy egy önző picsa voltam, aki bármennyire is azt ismételgette, hogy szeret, sosem csinálta jól. Tudom, hogy te azt a lányt kívánnád vissza, aki akkor voltam, mikor megismerted, de hidd el, nem járnál vele jól. Naiv volt, semmit nem tudott a világról. Nem látott egy épkézláb mintát, hogy hogyan is működik egy normális, szeretetteljes kapcsolat. Lehet egy ártatlanabb ember benyomását keltette, de sosem volt képes arra, hogy logikusan átgondolja az eseményeket. Hogy esetleg neked hogy estek azok az undorító mondatok, amiket épp a fejedhez vágott. Akinek csak az volt a legfontosabb, hogy abban a pillanatban épp mit érez és ezt valaki másra is kivetítse. Sajnos mindig te álltál a tűzmező közepén, mert te voltál az egyetlen, aki ezek ellenére ott maradt.

Talán a mostani kiadásom készen állna arra, hogy boldoggá tegyen téged, de retteg attól, hogy felkeressen. Ráadásul ismét egy önző cselekedet lenne, ha a felhőtlen életedbe visszatáncolnék újra. 

Szóval remélem, hogy egyszer, talán évek, évtizedek múlva össze tudunk majd futni az utcán úgy, hogy ne undorral tekints rám. Hogy elmond, megtaláltad a nyugalmat, a békességet az életedben. Hogy megvalósítottad az álmaidat. És ami a legfontosabb, hogy felhőtlenül boldog vagy.

[a-kaosz-istenno]

Szea. Hogy érzed magad?

Ha azt mondanám fáradtan talán hazudnék. De mindenképp igaz, hogy kezdem végre jobban érezni magam a minden napjaiban.

-Rita 🥀

[cry-baby-69]

hazudnék ha azt mondanám

hogy eláll tőled a szavam

az igazság az hogy úgy elgyengül

tőled a nyelvem hogy elfelejti

milyen nyelven beszél.

-Rupi Kaur

[csacskamacskamocska]

Egyszer amikor elmentem

Amikor már úgy éretem, hogy semmilyen megoldás nem változtatott a helyzeten, minden próbálkozásom kudarcba fulladt amit azért tettem, hogy máshogyan érezzem magam, hogy megtaláljam a helyem, hogy azt mondhassam ez a pozíció, ezekkel a körülményekkel, ezért az árért, ez nekem megfelelő és szeretek benne lenni, kihozom magamból a maximumot és lelkileg is rendben vagyok... szóval amikor úgy érzetem mindent megtettem, de kudarc, kudarc, aprópénz, kihasználás, megalázás... akkor elmentem. nem csinálom tovább, mondtam és tényleg nem csináltam. Azért tettem bele abba amunkába éveket, mert azt gondoltam, hogy kialakul egy különleges dolog. Egy össztartozás érzés, egy olyan véd és dacszövetség amiben megélhetem, hogy mindenek felett vagyok. Mert én a másikat odaemeltem. Erősítettem azt amiben jó és kisegítettem abban amiben nem annyira. Olyan falat húztam amin se ki se be nem ment semmi. Nem panaszkodtam senkinek és nem mószeroltam az ismerősöknek akkor sem, amikor vért pisiltem a rengeteg melótól. És nem engedtem be sem a közösbe a felesleges kritikát, ami csak az energiát viszi. Mert volt valami, amit közös célnak tekintettem és a közös munkát kiemelkedő értéknek. Amit nem kaptam elismerést azért, hogy nagyon jó vagyok. Nagyon jó grafikus, nagyon jó szervező és rendkívül teherbíró és megbízható. Kreatív vagyok, kiválóan kommunikálok és képes vagyok elindítani csoportokat. (megtartani nem annyira, mert amikor az én lendületem elfogy, többnyire széthullik a csoport ami önmagától nem képes működni. Többnyire olyanok tapadnak, akik önmaguktól nem képesek működni. Ez hibám), És azt az érzést sem kaptam meg, hogy amiben vagyunk, a közös munka a közös tervek, az a másik ember számára érték. Hogy hálás a sorsnak amiért kapott valakit, aki pont azokban jó amiben ő nem és így nem kell egyedül kapálóznia. Nem lett a közös munkának mélysége, csak sokasága. Nem volt a projekteknek személyes lezárása amikor feloldódnak az érzelmi görcsök. Csak gyűltek. Mielőtt elmentem, végiggondoltam, hogy soha nem fogom megkapni azt amiért érdemes lenne folytatnom. Hazudnék, ha nem ismerném el, hogy morzsákat, utalásokat kaptam rá, de azok a dicséretek is kétesek voltak. Mondjuk 5-6 év után egy ilyet, hogy "rájöttem, hogy te mégiscsak jó grafikus vagy”. Vagy „lécci csináld meg ezt, tudod nekem nem annyira megy”. és voltak rámgondolások, vigyem haza a megmaradt kaját, és számoljam el nyugodtan a saját költségeimet, kifizetik. Mondjuk ezt a takarítónő is megkapja. Nem akartam tovább kényelmetlenül érezni magam a sok megfoghatatlan, meghatározhatatlan dologban. De attól még nem változott az, hogy szeretnék jót tenni másoknak. Se a szeretetem és megbecsülésem a másik ember felé. A rengeteg öntömjénezés után amiből kiderülhetett, hogy milyen kiváló vagyok, rátérek a lényegre. Amikor az ember kiszáll egy kapcsolatból vagy egy munkahelyről, azért titokban reménykedik, hogy legalább egy pillanatig azt mondja az ottmaradó, hogy: lehet, hogy valamit elbasztam. Most, hogy nyakamba szakadt ez a rengeteg szar, amit öt ember se bír megcsinálni, valaki meg vitte a vállán, lehet, hogy megérte volna több elismerést adni. Faszomba, egészen biztos, hogy ezt elbasztam. Nem vettem észre, hogy kimerült, hogy mindenét beletette. Se azt, hogy amikor a közösségért már nem érte meg csinálni, akkor miattam csinálta.

De nem ez történik. Dühösek lesznek. Múlhatatlanul és gyógyíthatatlanul dühösek lesznek. Egyetlen percig se gondolnak a másik emberre, egyetlen pillanatig sem tudják elképzelni, hogy jószándékú, hiszen, ha az lenne, akkor hagyta volna magát továbbra is kizsigerelni, megalázni, kihajtani. Hát mi a faszért ment el amikor minden olyan jó volt?!

Sokszor hibáztam. A cél sokszor szentesíti számomra az eszközt, és néha ez felülír dolgokat. Minél fáradtabb vagyok, annál kevésbé vagyok toleráns. Érzékeny vagyok, sérülékeny. Konok és heves. Nehezen irányítható. És nehezen vagy egyáltalán nem bocsátok meg. Ezek miatt csak akkor könnyű velem dolgozni, ha elég nagy teret kapok. Kontrollmániásoknak nagyon nehéz velem.

P.s.: Szóval, ha bárki azt írja, hogy reméli, hogy a szerelme egy nap rájön, hogy mennyit veszített, akkor elárulom: sosem fog rájönni. Nem létezik az a pillanat. Csak a düh lesz.

[milliodarabratortel]

Hazudnék, ha azt mondanám, “teljesen jól vagyok”. De mióta vagy nekem, jobban vagyok, mint valaha...