#H mint héja

[catleen9]

Finy Petra: Madárasszony

“A természet mindig emberséges, nem úgy, mint az emberek.”

Lassan két éve szemeztem a Madárasszonnyal, és nagyon szerettem volna szeretni, de sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet.

(more…)

[watchaholics]

Finy Petra: Madárasszony

“A természet mindig emberséges, nem úgy, mint az emberek.”

Lassan két éve szemeztem a Madárasszonnyal, és nagyon szerettem volna szeretni, de sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet.

(more…)

[zserb-aint-talll]

Én meg az 1001… vagymennyi

Olvastam

Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság (na jó, ezt pont most olvasom)

A. S. Byatt: Mindenem

Anne Rice: Interjú a vámpírral

Alice Walker: Kedves Jóisten

Alexandre Dumas: A három testőr

Arturo Pérez-Reverte: A Dumas-klub

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

Arthur Conan Doyle: A sátán kutyája

Boris Vian: Tajtékos napok

Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

Charlotte Brontë: Jane Eyre

Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Dashiell Hammett: A cingár feltaláló

Dashiell Hammett: A máltai sólyom

Dashiell Hammett: Az üvegkulcs

Dashiell Hammett: Véres aratás

Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger

Elizabeth Gaskell: Észak és Dél

Gárdonyi Géza: Egri csillagok

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

Italo Calvino: Ha egy téli éjszakán egy utazó

Isabel Allende: Kísértetház

Jack Kerouac: Úton

J. R. R. Tolkien: A babó

J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura

J. D. Salinger: Franny és Zooey

John Irving: Garp szerint a világ

John Irving: Árvák hercege

Jane Austen: Értelem és érzelem

Jane Austen: Emma

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Jules Verne: Utazás a Föld középpontja felé

Jules Verne: Nyolcvan nap alatt a Föld körül

José Saramago: Az embermás

Lewis Carroll: Alice Csodaországban

Louisa May Alcott: Kisasszonyok

Margaret Mitchell: Elfújta a szél

Mark Twain: Huckleberry Finn

Michael Cunningham: Otthon a világ végén

Patricia Highsmith: A tehetséges Mr. Ripley

Patrick Süskind: A parfüm

Paul Auster: New York trilogy

Raymond Chandler: Elkéstél, Terry!

Raymond Chandler: Kedvesem, isten veled!

Stefan Zweig: Sakknovella

Stephen King: A ragyogás

Vladimir Nabokov: Lolita

Polcomon

Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság

Adolfo Bioy Casares – Italo Calvino: Morel találmánya / Láthatatlan városok

Anne Rice: Interview with the Vampire

Alice Walker: Kedves Jóisten

Arturo Pérez-Reverte: A Dumas-klub

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

Arthur Conan Doyle: A sátán kutyája

Boris Vian: Tajtékos napok

Charles Dickens: Karácsonyi ének

Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

Charlotte Brontë: Jane Eyre

Dashiell Hammett: Véres aratás

Dashiell Hammett: Az üvegkulcs

Dashiell Hammett: A máltai sólyom

Dashiell Hammett: A cingár feltaláló

Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Elizabeth Gaskell: Észak és Dél

Edith Wharton: Az ártatlanság kora

E. L. Doctorow: Ragtime

Gárdonyi Géza: Egri csillagok

Henry James: Egy hölgy arcképe

Helen Macdonald: H, mint héja

Harriet Beecher Stowe: Tamás bátya kunyhója

Italo Calvino: Láthatatlan városok

Italo Calvino: Eleink

J. D. Salinger: Franny és Zooey

James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán

Jack Kerouac: Úton

John Irving: Garp szerint a világ

Jane Austen: Meggyőző érvek

Joseph Sheridan Le Fanu: Fogadó a Repülő Sárkányhoz

John le Carré: A kém, aki bejött a hidegről

William Faulkner: Tanyán

Michael Cunningham: Otthon a világ végén

Patricia Highsmith: A tehetséges Mr. Ripley

Paul Auster: New York trilogy

Radclyffe Hall: A magány kútja

Raymond Chandler: Elkéstél, Terry!

Raymond Chandler: Hosszú álom

Raymond Chandler: Kedvesem, isten veled!

Tervezem

Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja

Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok

Djuna Barnes: Éjerdő

Douglas Adams: Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája

Emily Brontë: Üvöltő szelek

Elizabeth Gaskell: A kisváros

Edna O'Brien: Vidéki lányok

E. T. A. Hoffmann: Murr kandúr életszemlélete

Henry James: A csavar fordul egyet

Helen Macdonald: H, mint héja

Italo Calvino: Láthatatlan városok

Ivo Andrić: Híd a Drinán

Italo Calvino: Eleink

Jean Rhys: Széles Sargasso-tenger

Jane Austen: A klastrom titka

Joseph Sheridan Le Fanu: Fogadó a Repülő Sárkányhoz

John Wyndham: A triffidek napja

Evelyn Waugh: Utolsó látogatás

Karen Blixen: Volt egy farmom Afrikában

Karel Čapek: Harc a szalamandrákkal

Mary Shelley: Frankenstein

Muriel Spark: Jean Brodie kisasszony fénykora

Raymond Chandler: Hosszú álom

Robert Louis Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hyde

Sarah Waters: A szobalány

Wilkie Collins: A fehér ruhás nő

Wilkie Collins: A Holdgyémánt

Illene

Alekszandr Szergejevics Puskin: Anyegin

Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi

Arthur C. Clarke: 2001 – Űrodisszeia

Esterházy Péter: Harmonia Caelestis

J. D. Salinger: Rozsban a fogó

Joseph Heller: A 22-es csapdája

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita

Robert Louis Stevenson: A kincses sziget

Stanisław Lem: Solaris

Ursula K. Le Guin: A kisemmizettek

Távlati tervek

Anne Brontë: Wildfell asszonya

Anne Brontë: Agnes Grey

Angela Carter: Esték a cirkuszban

Arundhati Roy: Az Apró Dolgok Istene

Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes kalandjai

Arnold Bennett: Kisvárosi nagyasszonyok

Charles Dickens: Két város regénye

Charlotte Brontë: Shirley

Charlotte Brontë: Villette

Christopher Isherwood: Isten veled, Berlin

Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak

Donna Tartt: Az Aranypinty

Donna Tartt: A titkos történet

Elizabeth Gaskell: Szerelem és gyötrelem

E. M. Forster: Szoba kilátással

E. M. Forster: Szellem a házban

Françoise Sagan: Jó reggelt, búbánat!

Flann O'Brien: A fába szorult féreg

F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

Henry James: Egy hölgy arcképe

Henry James: A csavar fordul egyet

Henning Mankell: Arctalan gyilkosok

H. G. Wells: Az időgép

H. G. Wells: A láthatatlan ember

Ian Fleming: Casino Royale

James M. Cain: A postás mindig kétszer csenget

James Ellroy: Fekete Dália

Jack London: A vadon szava

John Fowles: A francia hadnagy szeretője

John Banville: A tenger

Jaroslav Hašek: Švejk

Jane Austen: A mansfieldi kastély

James M. Cain: A postás mindig kétszer csenget

John le Carré: Suszter, szabó, baka, kém

Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok

Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak

Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc / Lighea

Kazuo Ishiguro: Ne engedj el…

Kazuo Ishiguro: Napok romjai

Kate Chopin: Ébredés

Laura Esquivel: Szeress Mexikóban! 

Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában

Mervyn Peake: Titus Groan

Michael Chabon: Kavalier és Clay bámulatos kalandjai

Michael Ondaatje: Az angol beteg

Milorad Pavić: Kazár szótár

Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű

Nikosz Kazantzakisz: Zorbász, a görög

Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

P. G. Wodehouse: Köszönöm, Jeeves!

Peter Høeg: Smilla kisasszony hóra vágyik

Radclyffe Hall: A magány kútja

Raymond Queneau: Stílusgyakorlatok

Sarah Waters: Suhog a selyem, libben a bársony

Selma Lagerlöf: Gösta Berling

T. H. White: Üdv néked, Arthur, nagy király

Truman Capote: Álom luxuskivitelben

Umberto Eco: A Foucault-inga

Umberto Eco: A rózsa neve

William Makepeace Thackeray: Hiúság vására

Yann Martel: Pi élete

Anyámdrága olvasta

Adalbert Stifter: Nyárutó

Alice Munro: Asszonyok, lányok élete

Alexandre Dumas: Margot királyné

Alessandro Manzoni: A jegyesek

Charles Dickens: Szép remények

Charles Dickens: Karácsonyi ének

Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

Charlotte Brontë: Villette

Charlotte Brontë: Shirley

Charlotte Brontë: Jane Eyre

Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Emily Brontë: Üvöltő szelek

Elizabeth Gaskell: Szerelem és gyötrelem

Elizabeth Gaskell: Észak és Dél

Elizabeth Gaskell: A kisváros

Edith Wharton: Ethan Frome, avagy egy szerelem csapdája

Edith Wharton: Az ártatlanság kora

E. M. Forster: Szoba kilátással

E. M. Forster: Szellem a házban

E. Annie Proulx: Kikötői hírek

George Eliot: Adam Bede

Gárdonyi Géza: Egri csillagok

Henry James: A galamb szárnyai

Henry James: Egy hölgy arcképe

Harriet Beecher Stowe: Tamás bátya kunyhója

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

Isabel Allende: Kísértetház

John Galsworthy: A Forsyte Saga

Jane Austen: Értelem és érzelem

Jane Austen: Meggyőző érvek

Jane Austen: Emma

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Jane Austen: A mansfieldi kastély

Jane Austen: A klastrom titka

Carol Shields: Kőbe vésett történet

Graham Greene: Brightoni szikla

Kertész Imre: Sorstalanság

Kazuo Ishiguro: Napok romjai

L. P. Hartley: A szerelmi postás

Madame de Lafayette: Clèves hercegnő

Margaret Mitchell: Elfújta a szél

Louisa May Alcott: Kisasszonyok

Thomas Mann: A Buddenbrook ház

William Faulkner: Tanyán

Federico De Roberto: Az alkirályok

Próbáltam, felsültem:

John le Carré: Suszter, szabó, baka, kém

Emily Brontë: Üvöltő szelek

Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja

Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak

John le Carré: A kém, aki bejött a hidegről

Anne Rice: Interview with the Vampire

Gárdonyi Géza: Egri csillagok

Boris Vian: Tajtékos napok

Honoré de Balzac: Goriot apó

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

Umberto Eco: A Foucault-inga

NEM

Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai

Emily Brontë: Üvöltő szelek

George Orwell: Állatfarm

H. G. Wells: Dr. Moreau szigete

James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

[nemzetinet]

Miért gyűlöli olyannyira Magyarország az idegeneket? - szeretné tudni egy vezető izraeli napilap bősz holokausztozások közepette

A Má’áriv című vezető izraeli héber nyelvű napilapban szerdán megjelent egy Magyarországra, a magyarságra és a budapesti kormányra a migránsok ürügyén sarat dobáló, hazugságokkal, pontatlanságokkal és ferdítésekkel átszőtt hosszú, dagályos cikk. Az Izraelben futtatott újságírónő fölsorolja mindazon hazugságokat, amelyek a 2015 nyarán elszabadult sáskajárás óta, s azzal kapcsolatban hazánk lejáratására már napvilágot láttak a magyarországi és a nemzetközi sajtóban. Az izraeli lapnak és írójának nem tetszik, hogy kerítéseket építünk a határon, a magyar határokon nem lehet szabadon ki-bejárni, s elítéli a sáskajárás föltartóztatására irányuló legutóbbi országgyűlési törvényhozást. Rasszisták, antiszemiták és idegengyűlölők vagyunk, amit a cikkíró azzal is „alátámaszt”, hogy mindezt az Izraeli Külügyminisztérium egyik, nevének elhallgatását kérő magas beosztású munkatársának a szájába adja. Mi meg továbbra is várjuk, hogy mikor kér magyarázatot az izraeli féltől a Bem József téri Külügyminisztérium az ilyen jellegű gyalázkodásokért.

A Má’áriv cikkírója, Iris Georlette, hatásos, az elmúlt másfél esztendőben a világot már bejárt fényképpel (készítette: Balogh László, Reuters) indítja írását: Vasúti sínek között fekvő férfi és nő a csecsemőjükkel, fölöttük a készenléti rendőrség tagjai. Annak idején, 2015 szeptember legelején burjánzott a hazugság a „magyar” és a nemzetközi sajtóban, kezdve azzal, hogy a magyar rendőrök el akarták fogni az előlük menekülő menekült családot, s ennek következtében került a házaspár és gyermekük a sínek közé. Majd folytatódott a Sky News által megismertetett változattal, miszerint Muhámmád el-Bakkár (nevének jelentése magyarul: Mohamed, a marhapásztor – H. J.) azért tette a sínek közé a családját, mert a szívtelen magyar rendőrök Bicskén leszedték őket a Bécsbe tartó vonatról (miután a császárvárosba családostul személyi okmányok és vízum nélkül igyekeztek eljutni – H. J.) Az El-Bakkár általi magyarázat szerint a bicskei vasútállomáson a családfő inkább a halált választotta volna, mint azt, hogy ne utazhassanak tovább Németországba. A Má’áriy által március 22-én kitett fénykép aláírása semmit nem magyaráz meg a valóságban történtekről: „Szíriai menekültek Magyarországon (fotó: Reuters)” Arra meg, hogy a magyar rendőrök végül is a családját a sínek közé fektető, majd ott őrjöngő férfitől akarták megmenteni a csecsemőt és az asszonyt, a héber olvasó a Magyarországot valósággal kriminalizáló szövegkörnyezetben még csak nem is gondolhat.

A cikk megírását természetesen a napokban hatályossá váló új magyar menekültügyi törvény sugallta, ami már a felvezetőből kiderül: „Magyarország az új, a muszlim menekülteknek őrizeti táborokban elhelyezett óriási konténerekbe zárását lehetővé tevő új törvénnyel újabb lépést tett előre a szigorú menekültügyi politikája terén.” Az izraeli újságíró a cikk elején név nélkül (sic!), mindössze egy „A” betűvel jelölt, Budapesten tanuló amerikait idéz a magyarok lejáratására: „Már másfél éve lakom Budapesten, s látom, hogy itt az emberek többségének az idegenekhez való viszonya valóban nem jó. A magyarok egy része haraggal viseltetik mindennel szemben, ami nem az övék, s ezt a jelenséget a többi között a fajgyűlölettel tudnám jellemezni.” Ennek az „A” betűs amerikai hallgatónak a szájába adja az újságíró azt is, hogy a magyarországi egyetemeken is állandó jelenség a fajgyűlölet (mármint a magyaroké – H. J.), s a rasszizmusunkra frappáns példaként fölemlíti, hogy az egyik előadónő az egyetemen szóba hozta a havat, mint csapadékot, s kipécézve egy nigériai születésű, ám már Londonban felnőtt hallgatót megjegyezte: „Ön ilyent biztosan soha nem látott.” A magyar egyetemi előadónő tehát a zsidó újságíró szerint azért fajvédő, mert nem volt tudomása arról, hogy a nigériai néger Londonban nevelkedett, tehát igenis láthatott már havat…

Az izraeli lap újságírója ezután rátér az Országgyűlés által a napokban elfogadott és néhány nap múlva hatályba lépő törvényre. „A bevándorlásellenes magyar politika ebben a hónapban új törvény formájában is kifejezésre jutott (…), amely törvény lehetővé teszi azt, hogy a Magyarországra érkező összes menedékkérőt őrzött táborokban kialakított óriási konténerekben helyezzék el. A törvény értelmében a menedékkérők (sic!) a szerb határon fölállított táborokban maradnak egészen a menedékkérelmük elbírálásának végéig”, írja az izraeli újság, majd hozzáfűzi, hogy a „menedékkérőket” a magyarok ujjlenyomatvételére és fényképezkedésre is kényszerítik, s aki erre nem hajlandó, azt az együttműködés megtagadása miatt kitoloncolják az országból. Sőt mi több, a magyarok ezután bezárják az ország belső területein levő menekültközpontokat (ami egyébként sajnos szintén nem igaz – H. J.), s a rendőrség visszatoloncolhatja Szerbiába mindazon „menekülteket”, akiknek nincs törvényes alapjuk arra, hogy Magyarország területén tartózkodhatnak. „Félünk a magyar kormánytól, mert elkobozza (mármint a rendőrség – H. J.) a törvényes okmányainkat” (ami a legtöbb sáskának nincs is, hiszen valódi kilétük és származási helyük eltitkolásának szándékával ezeket az okmányokat már útközben eldobják – H. J.) – idézi az izraeli lap egy 42 éves, szerinte jelenleg az ásotthalmi hostelben tartózkodó pakisztáni betolakodót, aki a saját elmondása szerint Pakisztán tálibok megszállta országrészéből az iszlamisták elől menekült… (Magyarán, ki lett oktatva, hogy mondja ezt, mert ez jogalap a befogadására – H. J.)

Orbán Viktort a cikkíró a leginkább héja európai vezetőnek nevezi, mert a magyar kormányfő ellenzi az Európai Unió multikulturális politikáját. (Izraelben bezzeg támogatják a multikulturalizmust, s boldog-boldogtalan kénye-kedve szerint sétálgathat ki és be az ország zöldhatárain keresztül… – H. J.) Orbánnak fölrója, hogy a közelmúltban arra figyelmeztetett, hogy a bevándorlók áradata veszélyezteti a keresztény Európát. A vezető izraeli újság azzal is vádolta a magyar miniszterelnököt, hogy „az országban (Magyarországon – H. J.) szorgalmazta a halálbüntetés visszaállítását, amelyet pedig az Európai Unió eltörölt. (Ez is hazugság, mert Magyarországon nem az EU törölte a halálbüntetést, hanem még belépésünk előtt, 1990-ben lett eltörölve – H. J.).

A legérdekesebb és talán a legjellemzőbb azonban a Má’áriv cikkének azon része, amelyben a magyarok és a jelenlegi budapesti kormány bűnlajstromát a cikkíró nem más, mint az Izraeli Külügyminisztérium egyik meg nem nevezett, „vezető beosztású munkatársának” a szájába adja. Magyarán, a magyarországi politikum által ajnározott és dicsőített izraeli kormánypártok, köztük a valóban fajvédő és népirtó Likud politikusai a nevüket ugyan nem kívánják adni, ám hazugságokat is felvonultatva mocskolják a magyarságot, és a testvérpártjuk vezette kormányt. Az izraeli külügyi vezető munkatárs általunk lényegtelenebbnek tartott megnyilatkozásait elhagyva – a nagyobb hazugságait, tévedéseit zárójeles megjegyzéseinkkel ellátva – alább közöljük a megnyilatkozás érdekesebb részeit.

„Magyarországon a menekültügy leginkább politikai kérdés, hiszen a legtöbb menekült Magyarországot csak átmenőállomásnak tekinti. (…) Más szóval, ezért a magyar miniszterelnök a menekültügyet csak a nemzeti összefogás megteremtésére használja ki. A magyarok bölcsek, tehetségesek, de egyben idegengyűlölők is. A magyaroknak egyedi kultúrájuk van, s ezért kulturális szigetet képeznek a szláv tengerben. (Igaz, hogy a két leghosszabb közös határunk éppen két nem szláv országgal van, de ezt az Izraeli Külügyminisztérium vezető munkatársának nem kötelessége tudni… – H. J.) Állandó félelemben élnek az oroszok miatt (Ami manapság inkább jellemzi a lengyeleket, mint a magyarokat – H. J.), igyekeznek  megőrizni a kultúrájukat és a keresztény jellegüket. A magyarok azzal az ürüggyel lépnek fel, arra hivatkoznak, hogy a muszlim bevándorlók  valójában veszélyeztetik  Magyarország létét, s a mintegy ezeréves kultúráját.

Orbán volt az első miniszterelnök, aki a menekülteket fenyegetésként azonosította, s akik befogadásának elutasítására hivatkozva össze lehet fogni a népet. Kihasználva azt a tényt, hogy az Európai Unió országai ebben az ügyben megosztottak, nem követnek egységes politikát, a nyugat-európai normákkal ellentétesen kerítéseket épített a szerb-magyar határon. Obama nem is rejtette véka alá a Magyarország menekültekkel kapcsolatos  politikája iránti elégedetlenségét, s ezért elnöksége egész idején nem is szakított időt rá, hogy legalább egyszer hivatalos látogatást tegyen Magyarországon. (Obama az elmúlt nyolc esztendőben volt hivatalban, míg a sáskajárás valójában csak 2015 nyarán kezdődött – H. J.) Ez az oka annak, hogy a magyarok most örülnek Trump megválasztásának, s tőle azt várják, hogy Washington megváltoztatja a Magyarországgal szembeni hozzáállását.

Az idegenekhez való viszony Magyarországon az ottani zsidó közösséggel szemben tanúsított viszonyra is jellemző. Mint ismert, a holokauszt idején Magyarországon (sic!) mintegy félmillió  zsidót gyilkoltak meg (az Izraeli Külügyminisztérium vezető munkatársát a magyarországi ’zsidó törvény’ értelmében a holokausztáldozatok számának nyilvános lekicsinyléséért akár két és fél év szabadságvesztésre is ítélhetnék – jobb esetben felfüggesztve – H. J.) Mint ismert, Magyarországon manapság mintegy 100 ezer zsidó él. (…) Magyarországon (korábban) a klasszikus vallási antiszemitizmus dívott, amely szerint Jézust a zsidók ölték meg, míg a nemzetközi antiszemitizmus állítása szerint a zsidók igyekeznek hatalmukba keríteni a gazdasági életet és a tömegtájékoztatási eszközöket. A magyar politikusok körében máig megvannak a különleges kódok, amikor zsidókról van szó. (Kódolt antiszemitizmus – H. J.)

A magyarok manapság a történelmük átírásával vannak elfoglalva, s ami jellemző rájuk, hogy ők sosem voltak hajlandók megbánást tanúsítani. (Viszont a magyarországi zsidók igenis hajlandók voltak, például Kun Béláért, Rákosi Mátyásért, Piros Lászlóért, Péter Gáborért, Gerő Ernőért etc. – H. J.) A magyarok,  mint nép, áldozatként tüntetik föl magukat. A magyarok nem tértek meg, nem bánták meg vétkeiket, mint például a németek. (Ennek eredményét Németországban manapság már világosan látjuk – H. J.) Magyarország nem kíván bevándorlókat befogadó ország lenni. Szerintük a bevándorlók veszélyt jelentenek Magyarország jellegére. A terroreseményektől, azoknak veszélyétől igen tartanak Magyarországon. Gazdasági téren a magyarok nyitottak a Közel-Kelet felé, de nem annak lakossága irányában. Amíg Németországban Angela Merkel őszinte szándékkal, valóban segíteni kíván a menekülteknek, Magyarországon egészen más a helyzet” – mondta a Má’áriv újságírójának az Izraeli Külügyminisztérium maga beosztású munkatársa.

Iris Georlette (52), a fentebb ismertetett magyargyűlölő cikk szerzője, számos könyv írója, korábban a Jediot Áháronotban, majd a Háárecben, s jelenleg a Má’áriv című napilapban prédikálja az erkölcsöt – természetesen nem a népirtó, zsidótelepítő, háborús bűnös mindenkori kormányának, hanem más népeknek, így például a magyaroknak. Ahhoz már hozzászoktunk, hogy Nagy Andor, hazánk tel-avivi nagykövete következmények nélkül antiszemitázhatja azt az országot, s annak népét, amely az állomáshelyére kiküldte. Ám most arra mégis kíváncsiak lennénk, hogy a hivatalos Magyarország reagál-e valamilyen módon a tekintélyes, fősodratú Má’áriv című izraeli, héber nyelvű napilapban napvilágot látott, durva hazugságokkal átszőtt, Magyarországot, annak népét és kormányát egyaránt lejáratni szándékozó újságcikkre?

Mindenesetre Iris Georlette újságíró nagyon büszke lehet a hazánkra, a magyarságra sarat dobáló írására, mert azt „Miért gyűlöli annyira Magyarország az idegeneket?” címmel már ki is tette a Facebook-oldalára.

Hering József – Kuruc.info

Miért gyűlöli olyannyira Magyarország az idegeneket? – szeretné tudni egy vezető izraeli napilap bősz holokausztozások közepette a Nemzeti.net-en jelent meg,