#1956 október 23

[kaoszkutato]

Brüsszel-Moszkva: 6-5

A doktorminiszterelnökúr szokatlanul kemény volt Moszkvával az ünnepi beszédében, melyben az oroszok által levert 1956-os forradalomról és szabadságharcról emlékezett meg.

Már majdnem annyiszor vette szájára az országunkat eltipró és a szabadságvágyunkat vérbe fojtó agresszor ország fővárosát, mint ahányszor Brüsszelt.

A Brüsszel-Moszkva meccsek (melyik várost hányszor említi) évről évre Orbán Viktor október 23-i beszédeiben:

2007: 0-0 2008: 0-0 2009: 0-0 2010: 0-0 2012: 3-0 2013: 0-0 2016: 1-0 2017: 4-0 2018: 7-1 2019: 0-0 2021: 5-0 2022: 1-0 2023: 6-5

[kepeslajoska]

1956. október 23. legikonikusabb épülete. A potrohosnak ez sem tetszik. Lebontani!

[nemzetikonyvtar]

Jelszavak az 1956. október 23-i tüntetésekre. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

LINK: https://plakattar.oszk.hu/1956-roplapokon/jelszavaink/

[fouldchildtiger]

Magas polcra ültették az elvtársak Bata István villamosvezetőt: 1949. június 1-jén az akkor már főállású kommunista pártfunkcionáriust "áthelyezték" a Néphadseregbe, és tartalékos közlegényből előléptették ezredessé. Bata elvtárs rövid ideig Moszkvában tanult, és 1950. május 23-án már vezérőrnagy, az Országos Légvédelmi Parancsnokság parancsnokhelyettese. Új munkakörébe nem kell beletanulnia. Ideje sincs rá: augusztus 1-jén kinevezik az Országos Légvédelmi Parancsnokság parancsnokává. Itt sem melegszik meg feneke alatt a szék, október 7-én a Magyar Néphadsereg vezérkari főnöke lesz. Bata elvtárs gyors karrierjének titka: Moszkva utasítására erőltetett menetben fejlesztik a magyar hadsereget, az eredményes békeharc érdekében rövid idő alatt 200 ezer fölé nő a hadsereg létszáma, ezért szükség van a Moszkva-hű, engedelmes főtisztekre.

Sztálin halála után, 1953-ban azonban megváltozik a párt irányvonala: a szovjet elvtársak úgy döntenek, mégsem kell kicsi országunkban ekkora hadsereg, és az elhibázott haderőfejlesztésért a bűnbakká tett Farkas Mihály honvédelmi miniszter a felelős. Leváltják; az 1953. július 4-én megalakuló Nagy Imre-kormányban utóda Bata István.

Bata elvtárs a magyar és szovjet káderes elvtársak szerint megbízható, elvhű, jó szervezőképességű elvtárs, ezért elnézhető, hogy műveletlen és erőszakos.

Amikor másfél év múlva, 1955 áprilisában Rákosinak sikerül Nagy Imrét kipenderíteni a hatalomból, Bata István marad miniszter. Amikor 1956 júliusában Rákosit elvtársai kipenderítik a hatalomból, Bata István alatt nem remeg a miniszteri szék. Bata István megbízható és szófogadó elvtárs. Szót fogadott Farkas Mihály elvtársnak. Szót fogadott Nagy Imre elvtársnak. Szót fogadott Rákosi elvtársnak. 1956 nyarán szót fogad Gerő Ernő elvtársnak. És 1956. október 24-én megpróbál újra szót fogadni Nagy Imre elvtársnak. És folyamatosan szót fogad a szovjet tanácsadó elvtársaknak.

1956. október 26-án elvtársai mégis leváltják. Két napig még Budapesten téblábol, aztán október 28-án néhány rossz arcú bolsevik díszpinty – Gerő Ernő, Hegedüs András, Piros László – társaságában Moszkvába távozik.

Bata elvtárs erőszakos, műveletlen, de megbízható elvtárs. Október 23-án azonban szakszerűtlenül és öntudatos kommunistához nem méltóan viselkedik. Nem rendel el magasabb fokozatú tiszti riadót. Nem ad ki egyértelmű parancsot a fontosabb objektumok, középületek, lőszerraktárak őrzésére, védelmére. Az általa Budapestre rendelt alakulatok lőszer és határozott parancs nélkül érkeznek a fővárosba.

Mondhatnánk: egy vezérezredessé soron kívül kinevezett villamosvezetőtől az is derék dolog, hogy hűségesen követi a párt mindenkori irányvonalát, szót fogad a nála okosabb és magasabb beosztású elvtársainak. De vajon hol voltak a szovjet tanácsadó elvtársak október 23-án? Mit tanácsoltak a vezérezredes elvtársnak? Bata István magától volt olyan ostoba, hogy amikor a hazaáruló miniszterelnök, Hegedüs András és a vele egy húron pendülő pártfőtitkár, Gerő Ernő már a szovjet csapatok budapesti bevetéséről tárgyal a moszkvai elvtársakkal, ő, aki soha egy lépést sem tett a szovjet tanácsadókkal való egyeztetés nélkül, most saját szakállára tétlenkedik? Elképzelhető, hogy a hadsereg kommunista tisztjei közül senkinek sem jutott eszébe, hogy a szocialista rendszer védelme érdekében határozottabb vezetésre lenne szükség? És a minden lében mindig kanál szovjet tanácsadók is órákon keresztül tanácstalankodva nézték, hogy a budapesti utcákon fölrobbannak az indulatok?

(Szomszédunk, Nagy Sándor rendőr főhadnagy valamikor október 24-én csapzottan, rosszkedvűen jött haza. A lépcsőházban találkozott nagyanyámmal. Szétverték a pártot. A fegyvereket odaadtuk annak, aki kérte – mondta, és eltűnt a lakásában napokra, talán hetekre. Nagyanyám nekem morfondírozott: Mi az, hogy szétverték a pártot? Kik verték szét a pártot? Lehet, hogy az oroszok? Vagy a kommunisták?)

Vajon Bata István 1956. október 23-án este és a következő két napban, amikor ellentmondásos és értelmezhetetlen parancsokat adott ki, csak mérhetetlenül ostoba volt, vagy mérhetetlenül ostobán csupán szót fogadott valakinek vagy valakiknek? A többi hazaárulóval együtt október 28-án Moszkvába röpült, és két évig élvezte bolsevik barátai vendégszeretetét. Aztán amikor 1958-ban visszatérhetett Magyarországra, kommunista elvtársai, azok, akik belőle néhány éve villamosvezetőből vezérezredest csináltak, kizárták a Magyar Szocialista Munkáspártból, és megfosztották rendfokozatától. Bata elvtárs mehetett vissza a közlekedésbe: elvtársai kinevezték remízigazgatónak.

Próbálom elképzelni a javításra váró villamosok között terepszemlét tartó Bata elvtársat: megalázó feladat egy volt vezérezredesnek, vezérkari főnöknek, miniszternek.

Vajon milyen remízigazgató volt a műveletlen, erőszakos, rangjától megfosztott vezérezredes?

A párt és elvtársai soha nem bocsátottak meg Bata elvtársnak. Amikor 1982-ben meghalt, hiába fordult a pártközponthoz kérelemmel a szakszervezet, az MSZMP nem volt hajlandó saját halottjának tekinteni a Központi Vezetőség volt tagját, a Politikai Bizottság volt póttagját, a volt honvédelmi minisztert.

A hajdani hentessegéd Piros László – belőle szintén a kommunista párt csinált egyik napról a másikra vezérőrnagyot –, aki 1953-ban a hírhedt Államvédelmi Hatóság parancsnoka volt, aztán belügyminiszter-helyettes, majd belügyminiszter, aki Bata Istvánnal együtt 1956. október 28-án szintén a Szovjetunióba távozott (de már november elején visszatért Magyarországra, és részt vett 1956. november 3-án éjszaka Maléter Pál honvédelmi miniszter törvénytelen, tisztességtelen és minden nemzetközi jogi normát lábbal tipró letartóztatásában), vajon milyen főmérnöke, majd igazgatója volt a hatvanas–hetvenes években a szegedi szalámigyárnak? Neki miért nem bocsátott meg Kádár elvtárs? És miért bocsátott meg Rajnai Sándor elvtársnak, a volt államvédelmi alezredesnek, aki 1956. október 28-án nem Moszkvába röpült, hanem több társával együtt Tökölre, a szovjet hadsereg parancsnokságára sietett? Lehet, hogy Rajnai elvtárs okosabb volt, mint a műveletlen, erőszakos Bata elvtárs vagy a hentesszakmában járatos ávós tiszt Piros László? Rajnai elvtárs elévülhetetlen érdemeket szerzett Nagy Imre letartóztatásának megszervezésében, ezért lehetett már 1968-ban rendőr vezérőrnagy és 1982-től 1989-ig hazánk moszkvai nagykövete? És vajon Rajnai elvtárs 1992-ben csak úgy magától költözött Izraelbe, vagy oda is az elvtársai küldték? És vajon hogyan fogadták Izraelben a volt kommunista rendőr vezérőrnagyot? Hivatalosan arrafelé nem nagyon kedvelik a bolsevik keretlegényeket!

Nézegetem a régi fényképet. Bata István vezérezredes elvtárs kínai katona elvtársak társaságában laktanyalátogatáson, talán 1956 nyarán. Baloldalt egy sunyi tekintetű, kalapos államvédelmi tiszt, civilben. Bata István előtt egy maga elé bámuló öregkatona. Az asztalon kancsó víz, szódásüveg. A háttérben egy fiatal, kalapos kínai mosolyog. Szocialista életkép.

Ebben a pillanatban a műveletlen, erőszakosan magabiztos Bata István még nem sejti, hogy 1956. október 23-án megoldhatatlan helyzetbe sodorja a történelem. És elvtársai úgy vágják ki a hatalomból, mint bordélyból szokás a használhatatlanná vált kispárnát.

Vajon mi lehetett a véleménye a kommunisták hatalomgyakorlási módszereiről a remízigazgatóvá lefokozott vezérezredes elvtársnak? Ártatlanságát, elvhűségét hangoztatva (revizionista) elvtársaira haragudott, vagy azon töprengett: hol hibázta el?

Lehet, hogy néha leült darvadozni egy pofa sörre a két régi haver, Piros elvtárs és Bata elvtárs? Ültek a füstben, és a régi szép időkre gondolva azon meditáltak: talán mégis jobb lett volna, ha Kádár János helyett ők akasztják föl Nagy Imre elvtársat? De – töprengtek a második pofa sör után – az is lehet, hogy a sorsdöntő hibát akkor követték el, amikor 1951-ben, letartóztatása után nem verették agyon a börtönben Rajnai alezredes elvtárssal Kádár volt belügyminiszter elvtársat? Mert akkor talán most Rajnai elvtárs nem lehetne moszkvai nagykövet, miközben ők remízigazgatóként és szalámigyár-igazgatóként eszik a kegyvesztett elvtársak szomorú kenyerét.

Mennyi megválaszolatlan kérdés! Sok munka vár még a kommunista (bolsevik) párt gyilkosságokkal, hazaárulással, országrontással zsúfolt történetének tudós kutatóira.

Szigethy Gábor

[hussars]

Vitákban gyakran előkerül a következő problematika: vajon mi a hosszútávú érdek Ukrajna számára - egy rossz feltételeken kötött béke, amely megállítja az ország elpusztítását és az emberek halálát, vagy kitartani a végsőkig, akár magas emberi áldozatok és gazdasági pusztítás árán is. A dilemma felvetése után a felek megállapítják: ebben nem most fogunk igazságot tenni, hanem majd 10/20/30 stb. év múlva, akkor leszünk okosabbak.

A valóság az, hogy rengeteg történelmi példa adódik a kérdés megválaszolására. Sajnos a XX. század bőven szolgáltatott (tragikus) párhuzamokat.

Mára talán még a legelvakultabb moszkoviták sem állítanák azt, hogy Észak-Koreában jobb lenne az élet, mint Dél-Koreában (pedig voltak ilyen állítások a hetvenes években). A nagyjából Magyarországnyi méretű (de lakosságában ötször akkora) Dél-Korea mára a világ egyik legnagyobb (12. legnagyobb) gazdasága, és a világ egyik legfejlettebb országa. A koreai high-tech eszközök az amerikai és európai high-tech termékek fő versenytársainak számítanak, legyen szó Samsungról, LG-ről vagy más kisebb cégekről és chip gyártókról. A koreai autógyártók (KIA, Hyundai, Daewoo) a német, amerikai és japán gyártó óriásokkal versenyeznek.

A valamivel nagyobb terület felett diszponáló Észak-Korea ma a világ egyik legszegényebb országa, amelyben kőkemény katonai diktatúra van és ahol a lakosság éhezését kizárólag nemzetközi humanitárius segélyekkel tudják csökkenteni. Ez az ország lényegében semmit nem termel meg, ami versenyképes lenne bármelyik másik ország termékeivel, és kereskedelmi kapcsolatai 98%-át kizárólag Kínával tartják fent.

Ez ugye nem mindig volt így, ezt a bámulatos utat a két állam 5-7 évtized leforgása alatt tette meg, miközben előtte évszázadokon keresztül harmonikusan fejlődtek. Egészen 1950-ig ez egy nép, egy ország volt. A II. világháború után 1945-ben a koreai félszigetet a 38. szélességi kör mentén a szovjet és az amerikai haderő szállta meg. 1950-ben a Szovjetunió által megtámogatva a mai Észak-Korea lerohanta a déli országrészt, és ha Washington nem dönt úgy, hogy katonai erővel, jó sok pénzzel és fegyverekkel támogatja a délieket, akkor ma nem beszélnénk sem a Samsungról, sem KIA-ról, sem az LG-ről.

Bár akkor is felmerült, hogy meddig tarthat ki a Koreának nyújtott amerikai támogatás, USA kitartott, és három évnyi háború után, lényegében az eredeti felálláshoz visszatérve 1953. júliusában megkötötték a koreai fegyverszüneti megállapodást. A háború hivatalosan azóta sincs lezárva, a felek csak egy fegyverszünetet kötöttek.

A koreai egy nagyon markáns párhuzam, de ott van még Németország példája is, amelynek a felosztása (majd szerencsés egyesítése) több évtizedes lemaradásba taszította a kelet-német területeket, amit Németország mind a mai napig, több mint 30 évvel az újraegyesítés után sem hevert ki.

A II. világháború után megszállt és négy zónára osztott Ausztria (francia, brit, amerikai és szovjet zónák) óriási szerencséje volt, hogy Sztálin halála után Hruscsov békülékenyebb hangot ütött meg, és 1955-ben hajlandóak voltak kivonulni az országból annak semlegességéért cserébe.

Na és október 23-án nyilván adja magát a hasonlat: amennyiben 1956-ban a magyar forradalom sikeres lesz, Magyarország megkapja a szükséges nyugati támogatást, a szovjetek pedig Ausztriához hasonlóan engednek, akkor Magyarországon ma nem arról beszélnénk, hogy hány év vagy évtized kell még ahhoz, hogy utolérjük Ausztriát. Sajnos a kudarc következménye azonban egy negyven éves lemaradás lett, na és az a szovjet mentalitás, amelyet az orosz megszállással sikerült meghonosítani az előtte teljes mértékben Nyugat-Európához tartozó, polgári Magyarországon.

Az eredeti, fenti kérdésre a választ végső soron Ukrajnának és az ukrán népnek kell eldöntenie, és a háború 607. napján azt hiszem egyértelmű, hogy ők melyik utat választották.

[bdpst24]

Az 1956-os forradalom emléknapján, Amerikában premier előtt mutatják be a Semmelweis filmet

Az 1956-os forradalom emléknapján, Amerikában premier előtt mutatják be a Semmelweis filmet

2023. október 23., Museum of the Moving Image, Redstone Theater, New York Az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából, a New York-i Liszt Intézet szervezésében, Amerikában mutatják be Koltai Lajos Semmelweis című romantikus, történelmi drámáját. A november 30-án hazánkban is bemutatásra kerülő filmnek ez lesz a legelső, premier előtti vetítése. A New York-i bemutató után a Semmelweis film a nyugati…

[libirk]

Simicska Lajos az első sorból fog csápolni neki!

[foulchildtiger]

1989. június 16-án adták meg a végtisztességet Budapesten az 1956-os forradalom mártírjainak: újratemették az 1958. június 16-án kivégzett Nagy Imre volt kormányfőt, Maléter Pál egykori honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót, valamint az 1958 áprilisában kivégzett Szilágyi Józsefet, Nagy Imre titkárságvezetőjét és az 1957 végén a börtönben meghalt Losonczy Gézát,

MTI-HÁTTÉR

A Hősök terén tartott gyászszertartás, az azt követő rákoskeresztúri temetés a magyar rendszerváltás katartikus eseménye volt, jelképezte a szocialista korszak végét.

Az 1980-as évek végére Magyarországon nyilvánvaló lett az általános gazdasági, politikai és társadalmi válság. Az országban egyre erőteljesebbé váltak az egyeduralkodó Magyar Szocialista Munkáspárttal szembenálló politikai erők, melyek pártokba tömörültek, s 1989. március 22-én létrehozták az Ellenzéki Kerekasztalt, hogy együttes fellépéssel kényszerítsék a hatalmat a demokratikus változásokra. Kemény harc folyt az MSZMP-n belül is az ún. keményvonalasok és a reformerek között, a nézeteltérések egyik sarokpontja épp a múlttal való szembenézés, 1956 újraértékelése volt. Az MSZMP Központi Bizottsága ún. történelmi albizottságot hozott létre, hogy dolgozza fel a szocialista múltat, készítsen friss értékelést egyebek közt az 1956-os eseményekről.

A történelmi tisztánlátásra, a torz értékítéletek kiküszöbölésére irányuló törekvést fokozódó társadalmi nyomás is ösztönözte. Az 1988 tavaszán alakult Történelmi Igazságtétel Bizottsága (TIB) azt tűzte ki működése céljául, hogy a magyar köztudatból eltüntesse a kommunista diktatúra történelemhamisításait. 1988. június 6-án, Nagy Imre perének 30. évfordulóján a TIB felhívást intézett a magyar társadalomhoz, követelve a kivégzettek tisztességes újratemetését és rehabilitálását. A felhívást a Nagy Imre-perben kivégzettek öt közvetlen hozzátartozója és 34 ötvenhatos elítélt írta alá. 1988. június 16-án a rákoskeresztúri Új köztemetőben 300-400 ember helyezett el koszorút a 301-es parcellában, a mártírok feltételezett sírjánál, a Hősök terén pedig virágot tettek az Ismeretlen katona sírjára. A Batthyány-emlékmécsesnél 100-150-en jelentek meg, köztük az ellenzék több vezetője, s miközben a rendőrség 16 személyt letartóztatott, a tömeg Nagy Imrét éltette. A Televízió székháza előtt Kis János és Mécs Imre beszélt, a Mártírok útján levő Ferences templomban csendes megemlékezés volt. Ezen a napon Párizsban, a Pére Lachaise temető 44-es parcellájában felavatták a forradalom kivégzettjeinek jelképes síremlékét, Méray Tibor, Fejtő Ferenc és Vásárhelyi Miklós mondott beszédet a családtagok és az európai közélet számos személyisége jelenlétében.

1988. november 24-én a Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívással fordult a hozzátartozókhoz, hogy éljenek jogaikkal, és követeljék a jeltelen sírban nyugvó 56-os áldozatok földi maradványainak kiadását. 1988. november 29-én az MSZMP Politikai Bizottsága határozatot hozott „az ellenforradalmi események kapcsán politikai bűncselekmények miatt elítélt és kivégzett személyekkel kapcsolatos kegyeleti kérdések rendezéséről”, s kapcsolatba lépett az ellenzékkel, a családtagokkal. A kormány 1989. január 26-ai ülésén napirendre tűzte az 1956. október 23-át követő ellenforradalmi eseményekkel kapcsolatban kivégzettek kegyeleti kérdéseinek rendezését, és úgy foglalt állást, hogy az érintett családok döntenek arról, hogy nyilvános temetést rendeznek-e.

1989. január 28-án adott interjút Pozsgay Imre államminiszter, az MSZMP KB Politikai Bizottsági tagja a rádió 168 óra című műsorának. Pozsgay közölte, hogy a történelmi albizottság a kutatások alapján „népfelkelésnek látja azt, ami 1956-ban történt; egy oligarchisztikus és a nemzetet is megalázó uralmi forma elleni felkelésnek”, s hogy „1956 nem ellenforradalom volt, hanem egy nemzeti érzékenységében, önbecsülésében a diktatúra által megtiport nép jogos felkelése, népfelkelés”.

1989. február 14-én a Történelmi Igazságtétel Bizottsága megállapodott az Igazságügyi Minisztériummal, hogy az áldozatokat június 16-án temetik újra. Az MSZMP a temetést azzal engedélyezte, hogy legyen a „nemzeti megbékélés napja”.

1989 áprilisában ötnapi kutatás után megtalálták Nagy Imre és mártírtársai földi maradványait, arccal lefelé, kátránypapírba csomagolva. Ebben a hónapban Németh Miklós kormányfő javasolta, hogy a temetés kormányzati lépés is legyen, a korabeli ítéleteket jogsértőnek nevezte. A TIB követelésére 1989. május 10-én az Igazságügyi Minisztérium közzétette az 1956. december 20. és 1961. december 13. között a bíróságok által halálra ítéltek és kivégzettek névsorát: a listán 277 személy szerepelt, a további kutatások alapján ez a szám módosult.

Az MSZMP KB május 8-i ülésén Fejti György bejelentette: a Nagy Imre-per iratanyagának jogi értékelése nyomán arra a következtetésre jutottak, hogy a per tényállása nem megalapozott. A per anyaga a legfőbb ügyészhez került, s megkezdődött a felülvizsgálat.

Az MSZMP Politikai Bizottsága 1989. május 26-án úgy döntött, hogy az MSZMP hivatalosan nem képviselteti magát a temetésen, de azon a párt tagjai részt vehetnek. A TIB az újratemetést kísérő demonstrációt országosan szervezte, de azt kérte, ne koszorúzzanak, akiknek közük volt a megtorlásokhoz. Az Ellenzéki Kerekasztal a temetés előtti napon 400-500 fő részvételével táblát helyezett el a kivégzés emlékére a Fő utcai ügyészség épületén.

1989. június 16-án a Hősök terén, a gyász fekete és fehér színeinek drapériájával bevont Műcsarnok lépcsőjén ravatalozták fel Nagy Imre, Maléter Pál, Gimes Miklós, Losonczy Géza és Szilágyi József koporsóját, valamint a tragédia minden mártírját és hősi halottját jelképező hatodik, üres koporsót. A ravatal mellett az áldozatok hozzátartozói, családtagjai, a volt rabtársak foglaltak helyet, a díszőrséget a Történelmi Igazságtétel Bizottság, a Politikai Foglyok Szövetsége és más szervezetek képviselői adták. A szertartáson mintegy 250 ezer ember vett részt, az eseményeket élőben közvetítette a rádió és a televízió. Göncz Árpád mint egykori 56-os megnyitó szavai után Vásárhelyi Miklós, a Nagy Imre-csoport tagjai, Mécs Imre az 56-os forradalmi ifjúság képviseletében, Rácz Sándor mint a Nagybudapesti Központi Munkástanács volt elnöke, Zimányi Tibor három rendszer börtöneinek ismerője, Király Béla az emigráció és a fegyveresek nevében, Orbán Viktor pedig az új generációs ifjúság nevében mondott beszédet. A TIB-bel történt megállapodásnak megfelelően a hatalom részéről Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke, Németh Miklós miniszterelnök, Pozsgay Imre államminiszter és Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes helyezett el koszorút. Lerótták kegyeletüket az egyházak, a diplomáciai testületek, valamint hazai és külföldi szervezetek képviselői.

A Hősök teréről 23 halottaskocsi, 30 személyautó és 52 autóbusz biztosított útvonalon vitte ki a koporsókat, a szervezetek küldötteit és a hozzátartozókat a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájához, ahol az INCONNU-csoport 300 kopjafát állított. A temetőben felolvasták a kivégzettek névsorát, a különböző felekezetek papjai szentelték meg a sírokat a kopjafák tövében. A síroknál a család által felkért személy mondott búcsúbeszédet: Nagy Imrét Méray Tibor író és Kopácsi Sándor, Budapest egykori rendőrfőkapitánya búcsúztatta. Végül a különböző felekezetek papjai ökumenikus imát mondtak és megáldották a 301-es parcellát.

1989. július 6-án (a sors furcsa fintoraként épp Kádár János halálának napján) a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa a legfőbb ügyész törvényességi óvása nyomán Nagy Imre és társai ítéletét hatályon kívül helyezte, az elítélteket bűncselekmény hiányában felmentette.

[kaoszkutato]

500 méter

Az 1956-os forradalom első halálos áldozatait követelő október 23-i debreceni sortűz helyszíne és az orosz főkonzulátus távolsága.

1956-ban Magyarország ki akart szabadulni a szovjet elnyomás alól, és független, demokratikus országként akart ismét Európa része lenni. Ezzel szemben az orosz tankönyvekbe bekerült, így immár hivatalos orosz álláspont szerint 1956 egy fasiszta felkelés volt, melyet a dicsőséges szovjet hadsereg hősei vertek le.

500 méter, de ennél talán nem is lehetne nagyobb a szimbolikus távolság: az európai demokrácia szabadsága és az ázsiai diktatúra posványa.

A hatalom – úgy tűnik – döntött. Az ország egyre jobban távolodik Európától és egyre közelebb láncoljuk magunkat Oroszországhoz. A politikai karrierjét az '56-os hősök újratemetésén berobbantó Orbán Viktor ma már nem áll ki '56-ért, neki semmi baja nincs ezzel a történelemhamisítással. Ahogy Orbán Viktor ma már nem áll ki a szabadságért sem, hanem minden lehetséges módon és az élet minden területén próbálja felszámolni azt.

Kellene most is a Piac utcára vagy 30 ezer ember, mint akkor október 23-án, mert – most még – fegyverek fenyegetése nélkül bárki kinyilváníthatja, hogy európai demokráciában vagy ázsiai diktatúrában akar ő maga élni, valamint melyiket hagyná a gyermekeinek és unokáinak.

[tobbpenztazembereknek]

Az 1945 után fokozatosan kiépülő kommunista egyeduralom létrehozása csakis a politikai terror, valamint annak jogi és intézményi eszközeivel volt lehetséges. A ki­épülő totalitárius diktatúra leghatékonyabb eszközei a tömeges koncepciós perek, valamint egyéb büntetőeljárások voltak, amelyekkel a társadalmat kézben és félelemben lehetett tartani. Megszűnt a törvény előtti egyenlőség, a perek során behatóan vizsgálták a vádlottak osztályhelyzetét, az ártatlanság vélelme helyébe "rossz" osztályhelyzet esetén a bűnösség vélelme lépett, ami lehetővé tette bizonytalan tényeknek a vádlott terhére írását. Bizonyíték helyett elég volt egy fenyítéssel, lelki ráhatással, fizikai erőszakkal kikényszerített beismerő vallomás, a bírói döntés már előre megvolt. Mindezekhez az Államvédelmi Hatóság vagy az 1950-ig fennálló Katonapolitikai Osztály volt az eszköz, a beismerő vallomás megszerzése érdekében pedig minden módszert megengedhetőnek tartottak. Toldi Ferenc egykori államvédelmi őrnagy, vizsgálótiszt – később a Népsport újságírója – hasonlóképpen emlékszik a módszereikre: "Jogunk volt az őrizetestől élelem, takaróelvonásra utasítást adni, továbbá alvás helyett éjszaka fal mellett állításra vagy éjszaka idején 5 percenként az őrizetes felzörgetésére, felriasztására utasítást adni, de jogunk volt ahhoz is, hogy az őrizetesekkel szemben további kifárasztó módszereket alkalmazzunk. Jogunk volt arra is, hogy falra fektetett irónt az őrizetessel, helyesebben homlokával nekitámasztva tartassunk, sőt, puszta kézzel történő ütlegelésen túlmenően a gumibot használata is meg volt engedve." 1956 véres megtorlását követően a hatalom fokozatosan szakított a nyílt erőszak politikájával, majd – szovjet mintára – megalkotta a pártállami érdekeket kiszolgáló erőszakszervezet kádári modelljét. De vajon miben különbözött a Rákosi- és a Kádár-rendszer politikai ellenállás letörését szolgáló eszköztára? Valóban "humánusabb" volt az utóbbi? És milyen új módszer érkezett a 60-as években a Szovjetunióból, ami sokkal egyszerűbbnek bizonyult, mint a vádlottakat bíróság elé állítani?

Jó reggelt kívánok, avagy gutentág, faszikáim!

Olvassatok mindennnap, ahogy Révai elvtárs is mondotta vala!

[nemzetikonyvtar]

Guy Turbet-Delof 1956-os naplója

A napló kerek negyven éven át kéziratban maradt, olyannyira, hogy utolsó részét, mintegy egynegyedét a szerzőnek már nem is állt módjában kézírásból gépbe áttetetni. Turbet-Delof a kézirat egy példányát az Országos Széchényi Könyvtárnak ajándékozta, amely digitális tárunkban is olvasható.

„1956. október 23., 14.30: A rádió bejelenti, hogy visszavonják a délutánra meghirdetett tüntetések betiltását. Az Apponyi térre megyek. Szép őszi idő van. Az egyetemisták zárt oszlopokban, magyar és lengyel zászlókat lengetve vonulnak a Petőfi-szoborhoz. A lakosság az ablakokból tapsol. A tüntetők táblákat emelnek a magasba: Szolidaritás Lengyelországgal, Éljenek a lengyel diákok, A lengyel ügy a mi ügyünk, Egyenlőségen alapuló barátságot az oroszokkal.”

LINK: https://mek.oszk.hu/16600/16662/

[aranyosiervin]

Aranyosi Ervin: Október 23. (1956. emlékére)

[budapestbug]

In the days that followed after #23rd October 1956#, frequent attacks and skirmishes took place across Budapest and the countryside, as village-based freedom fighters strove to hinder Soviet brigades heading toward the capital. Workers nationwide launched strikes in solidarity with the resisters, and more public demonstrations continued demanding radical change in government. In one particularly gruesome incident, ÁVHtroops opened fire on a nonviolent crowd of approximately 10,000 demonstrators gathered before the Parliament House on October 25th, a massacre that killed around 100 people and injured hundreds more; bullet holes from that tragedy are preserved to this day on buildings surrounding Kossuth Square.

[szajmonsays]

Szóval azt történt, hogy fogtam a Reuters eredeti, fekete-fehér filmhíradóját 1956-ból, (Battle for Budapest címűt) és két Open AI scriptet ráeresztettem a felvételre. Az egyik dolga volt kitalálni, hogy milyen színű lehetett 1956, a másiknak meg részleteket kellett odahazudnia. (Javítva ezzel a felbontást.)

A srácok a fenti eredményre jutottak. Persze nem hűek a színek, a trikolornál ez elég szembetűnő. Ezzel együtt pontosabb képet festenek a forradalomról, mint Schmidt Mária valaha.

[szomszedokk]

2021. október 23-i megemlékezés

2021. október 23-i megemlékezés

Ekker László: Gulyás Lajos emlékére Ahol ma zsarnok csizmája tapos,hol börtönben szenved az igaz,az az én hazám.Hol anyák féltik gyermeküket,hol ma is keresztre feszítenek,körmüket tépik és vernekhazát szerető embereket,hol a börtönök zsúfoltságig telve,embertelenségbe belegyömöszölve,kínokba hajtva szenved, szenved az igaz,hol bitófán halnak a hazafiak,az az én hazám. Hol lelkeket őrölnek…