#és én a ruhatáros

[viccessszindi]

KRAMPUSZ ES A MANÓ A MIKULAS MŰSOR SZÜNETÉBEN

Krampusz: Kőbánya az élő város?! Ez vajon mit jelent?

Manó: Hogy a temető helyre focipályát építünk, hát nem egyértelmű?

[calleyspage]

Azért érdekelne, hogy biztosan ugyanabban az országban élünk-e, mert én nem érzem jól magam az 5 éve egyre mélyebbre süllyedő egészségügyben (ez csak amit én látok, mert konkrétan azóta vagyok benne) , és hogy nem engedhetek meg magamnak, hogy három számjegynél drágább italt válasszak egy beülős helyen, a kajára még csak kiadom de nehezen. Az én szüleimtől elvették a családi pótlékot mert egyetemre jöttem ahol a legolcsóbb tankönyvem is 7000 körül van, de volt már 30.000-es. Aki tovább akar tanulni nyilván attól vegyük el a pénzt, nehogy önálló gondolatai fejlődjenek ki. Nem titok, hogy azért ültem napokig a könyvtárban görnyedve, mert vagy ettem, vagy megvettem egy könyvet. Ki lehet találni kölcsönözhető pèldányok hiányában melyiket választottam. Nem tudom milyen érzés megvenni egy ruhát teljes áron, mert ilyenekre sincs keret. A szüleim mindenüket feláldozzák értem, így én elmehetek nyaralni, ők már nem. Nekem számít 10.000 is, és biztos vagyok benne, hogy mindezek ellenére a “jól él” kategóriába sorolnak. 16 éves korom óta dolgozom. Voltam átufeltoltő a tescoban, kísérgető hostess, és pont egy hete ruhatáros mert egyszerűen kell a pénz. Sok èvfolyamtársamnak adóazonosítójele sincs, mert sosem dolgozott még. Mondjuk anyagi gondjaik sincsenek de ez már más kérdés. A barátaim egy része biztosan kimegy az orvosi után. Röhögve fizetik vissza majd az egy éves fizetésükből azt az összeget amivel azt hiszik itt tarhatnak (12.millió). Nyilván a kormány sem voltak tisztában az összeggel, mert amúgy ennyit szórakoznak el egy éjszaka alatt a haverokkal. Én hülye vagyok, és itt akarok maradni, hogy éhbérért dolgozzak , amíg ki nem égek és alkoholistaként végzem mert itt van a családom, és csak akkor lehet érvényesülni ebben az országban, ha valakid valaki, és én orvos leszek , és meg akarom kímélni őket minden hátránytól. Szerencsés helyzetben vagyok, hogy olyan szakmát választottam, amit ha végre elvégzek, nem kell félnem attól, hogy nem jut napról napra. Mármint külföldön persze, nem itthon. Mert itthon a rezidensek is koliban laknak. Én eddig nem álltam pártokra, vagy az ellen, de felébresztett, hogy a korombeliek tisztában vannak a politikával, és változást akarnak. Nem a tömeg után megyek, nem egy kormány ellen, de a változásért! Mert nekem sosem jó érzés itthon lenni, amíg mindig emlékeztet valami arra, hogy mennyivel többet érdemelnének a szüleim a kemény munkáért, a betegek a havi/ életen át fizetett tb-ért, a nővérek az odaadó munkáért, az orvosok akik 24 órás ügyelet után is bent maradnak oktatni minket (megjegyzem ingyen mert magyarok oktatásáért nem jár plusz pénz), és én is , aki a fiatalságom éveivel és idegrendszeremmel fizettem azért, hogy jövőre ilyenkor orvos legyek.

[borinotesz]

Én nem szeretnék a múltról sokat beszélni, inkább a MOST-tal törődni, ezért azt szeretném mondani, hogy nem tudom elmondani, hogy (eddig.) mennyire jól érzem magamat az egyetemen. De érzem, hogy ez nagyon sok lesz. Már 3 feladatot adtak ki a tanárok, nem beszélve az elméleti anyagról, amit tanulni kell.

Ma venni fogok egy iPadet. Munkát kaptam péntek, szombat este a Morrisons2-ben ruhatáros leszek 8-tol hajnali 5-ig.

Rendet kell raknom és felhívnom a mamámat. Ezek a tervek.

JA meg Elkezdem a feladataimat és előhívnom egy tekercset és venni egy füstölőt.

[doradoritaaa]

A rendhagyó WhiteLies koncert

Körülbelül 10 éve a legnagyobb kedvenceim között van a White Lies, egy brit post-punk együttes, akiket emlékeim szerint 13-14 éves koromban fedeztem fel és azóta töretlenül imádom. Előzetesen hallottam és tudtam hogy élőben is nagyon jók, de most hogy végre eljutottam egy koncertjükre mert abba a városba jöttek ahol történetesen lakom, meg is bizonyosodtam erről. Sőt.. minden várakozásomat felülmúlóan jók voltak. Szóval, nagyon könnyű lenne hosszan ömlengenem arról, hogy milyen zseniális is volt ez a koncert.

Mert maga a koncert tényleg az volt. Az odajutás viszont annál kalandosabbra sikerült.

Szóval 20.00-ra volt kiírva a koncert a Neue Theaterfabrik nevű helyen, ami a Musenbergstraße 40. alatt van. Az én lakhelyem Haderner Stern-nél van, ahonnan az U6-os bahn-nal a központig (Marienplatz) 9 megállót kell utaznom, és ez körülbelül 15 perc a sétával együtt amit a lakástól a megállóig megteszek. Most viszont Az Útvesztőben (Sendlinger Tor) kellett átszállnom az S8-as bahn-ra, amivel 7 megállót kellett volna megtennem Johanneskirchenig, majd egy laza 8 perces sétát a Theaterfabrik-hoz. Az utat kedvenc google appom 45 percesnek írta, így 19.00-kor kilibbentem a lakásajtón, és elindultam a helyszínre.

Niclas barátom akivel a koncertre mentem, este 7-re beesett a városba, a Hauptbahnhofnál szállt meg. Azt már említettem, hogy mennyire elveszett a metróban, nos, még annál is jobban. Az ő nevében is köszönöm a sok német arcnak akik végül feltessékelték a megfelelő járműre, amivel eljutott hozzám az Útvesztőbe. (Ami egyébként 3 vagy 4 emeletes, és baromira logikátlan.)

Szóval úgy volt, hogy a helyen találkozunk. Viszont Sendlinger Tor-nál amikor átszálltam volna az S8-ra, hirtelen bejelentéssel offolták a teljes S-bahn közlekedést műszaki hiba miatt. Sem a koncert helyszínre nem tudtam eljutni, de még a Hauptbahnhofra Niclashoz sem. Felszálltam tehát az U-bahnra ismét, hogy a központban Marienplatzon biztosan lesz alternatíva arra hogy átugorjam a nem működő S-bahn szakaszt. Hát, nem volt. Így sűrű telefonálgatás és ideges “denézdmeghogymiacím”, “biztoshogyazacím?” után, én visszakeveredtem az Útvesztőbe, és Niclas is nagy nehezen megérkezett. Mivel volt 20 percünk a koncertig, így úgy döntöttünk, taxit fogunk.

Egy ír kocsmában sikerült kiderítenünk hol a legközelebbi taxi állomás, és sietve beültünk az első szabad taxiba egy nagyon kedves és rémesen bajor tájszólással beszélő bácsihoz. Pont a koncertre odaérünk, mondta a forma, majd elindultunk a helyre. Már jó 10 perce utaztunk, mire hirtelen eltűnt a város, mi pedig az Isten háta mögötti kietlen utakon kavarogtunk fel-alá a taxival. Végül 20.15-re oda is értünk (állítólag) a helyre, ami nem csak hogy szuper creepy volt, de két őr fogadta a taxinkat a bejáratnál, mondván, hogy ha mi is a koncertre jöttünk, akkor azt átrakták a Backstage nevű helyre. Emberünk szerint jó 20 perc volt még oda az út, a dugó miatt lett ebből 30, azaz laza egy órás taxitrip után sikerült visszaérkeznünk pontosan oda Hauptbahnhof mellé, ahol Niclas lakott. Ugyanis a Backstage ott van. Nekünk meg már 50 eurónál járt a taximéterünk, és kínunkban visítva röhögtünk a hátsó ülésen, arról ötletelve, hogy hova megyünk inni a koncert helyett amit már biztosan lekéstünk. 

Kiderült ugyanis, hogy a koncertet a szervezés átrakta másik helyszínre anélkül, hogy különösebben tájékoztatta volna a lelkes jónépet erről a kis módosításról. Mindeközben minden nyelven magyaráztuk taxisemberünknek, hogy mi azért mégsem szeretnénk lekésni a koncertet, és nem értjük hogy hova visz minket, és ő vajon biztosan érti-e hogy mi hova akarunk eljutni.  Végül a drága lélek lekapcsolta a taximétert, és az út utolsó fél óráját nem számolta fel költségként, mert megsajnált minket hogy lekéssük az egyik kedvenc együttesemet. 

Tehát miután elindultam otthonról 19.00-kor, 21.15-kor végre megérkeztünk a 20.00-kor kezdődő koncertre, egymást támogatva, vihogva mentünk be a helyszínre, én pedig már teljes beletörődéssel kérdeztem az ajtónállót, hogy érdemes-e még bemenni egyáltalán. A srác a legszélesebb vigyorral nyomta ránk a pecsétet, és mondta, hogy majd csak 21.30-kor kezd az együttes. Mit mondjak... Soha nem mentem még olyan gyorsan a pulthoz a gin-tonicomért. 

De....DE!

A hely király - leszámítva azt, hogy meg ne próbáld bőrkabátban / szőrmés kapucniban beadni a cuccod a ruhatárba, mert a ruhatáros lány igazi vérvegán, de abból a nagyon agresszív fajtából, és kikaparja a szemedet is miközben elmondja hogy hogyan NEM fogja elvenni a kabátodat a szőrme miatt, mert tüntetnek ellene - , a hangosítás és a kialakítás is szuper volt, a koncert maga zseniális volt, és ez a remek kis városnéző taxitrip lehetővé tette hogy árpilis 10-én már egyedül is eljussak a helyre, ugyanis ekkor újabb számomra nagyon kedves együttes fog fellépni a Backstage-ben.

Na de a továbbiakban beszéljenek helyettem ezek a pénteken, a müncheni koncerten készült felvételek: