#én meg az ének

[n4n3x]

A jehovások már a spejzban, ajtóban szomszéd lakásban vannak

Szóval az van hogy először megjelent mindenki postaládájában a közel a vég szórólap. Ez ment is a kukába… Aztán jöttek téríteni is.. - Na akkor a lépcsőházsor csoportjában ingerülten meg is kérdeztem hogy oszt ezeket a kreténeket melyik agyhalott engedte be? Aztán a komment szekcióban mazsolázva kiderült hogy a többi lépcsőházba is bejutottak, és mindenki tagadta a beengedésüket..

A probléma utána 2 napra elhalt, aztán hétfőn a mellettem lévő lakásból elkezdődött a szent mise podcast ami streamelve lett a lépcsőházba, amit videóra vettem, és átküldtem a közös képviselőnek (3. lépcsőházban lakik) szakvéleményezni, mire ő átjött, és mondta hogy nála a szembe szomszéd ilyen, ugyanis kiderült hogy lépcsőházanként beköltözött 1-1 lakásba 2-2 db jehova tanúja.

Mondtam neki hogy van AWS CD-m, meg 3 utas hifim, meg szünetmentes tápom (tiszta szinuszos) csapassak-e vissza egy kis temetetlen halottat?

Azt mondta igen, mire a szembe lakásból is kinyílt az ajtó, hogy ő Rammsteint fog csapatni nekik ha én befejeztem.

Nem is kellett több, mint a jóasszony tekertem 2-t a hifi gázrezsó tekerőjén jobbra, beraktam a CD-t, tűz.

Fél órán keresztül kiabált a Siklósi Örs hogy Valahol van Isten, de hogy itt nincs abban biztos.

Lekapcsoltam a zenét, a mise podcast abbamaradt, de rá egy 2 percre meghallottam hogy Till Lindemann nekikezdett Du hastot kántálni. Az is szólt kb fél órát majd abbamaradt.. - Ezzel én azt gondoltam hogy ez jelzés értékű volt a szent lelkeimnek hogy a ház nem kultiválja az efféle zajkeltést, valamint a mise maradjon a templomban, vagy legalábbis fülhallgatón keresztül a saját fejükbe menjen.. - Nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Kedd - Hazamentem, 1 óra szuszi, majd ír a közös képviselő hogy menjek, mert ott is elindult a hangos misepodcast. Nem is kellett több, vittem a hifi/szünetmentes/CD csomag triumvirátust, be is röffentettem, majd hangosan meghallgattuk Diószegi Kikit ahogy elmeséli hogy elege van sok gyökér arcból.. Nem tellik bele sok idő, kopogtatnak, közben végiggondoltam pár dolgot: 1.) közös képviselő pecója, annak nem nyomnak fel mert annál vagyok 2.) ha ránkkúrják a villanyórát, a 650-es UPS-t nem érdekli 3.) ha megtámad, akkor ott a nagykés kéztávolságon belül a késtartón a konyhabejárat szélén Közben a csoport chatbe látom hogy akcióba lendültek mindenhol, nekiálltak hitet téríteni, szóval abban a pillanatban a lépcsőház facebook csopijába kiírtam hogy akihez becsengetnek a jehovások mondja hogy rendszeres véradó+most kezd bele a pentagram rajzolásba. Ajtót nyitva némi vita alakult ki hogy a hangos mise vagy a Down for Whatever / AWS CD-e a jobb, valamint az egyik hölgyről kiderült hogy pályakezdő pedagógus és a minimál fizetésének egy jó részét leadja az egyháznak. Őt sikerült meggyőzni hogy a világvége az majd jön amikor jön, egyszerűbb ha teszi a dolgát a meglévő életbe, meg menjen el valami szórakozóhelyre barátkozni, mert kiderült hogy barátai se nagyon vannak. Ő felmérgelődve távozott a lépcsőházból, tisztelt exkollégája elküldött minket a pokol tüzére, majd becsapta maga után az ajtót.

Szerdán hazaértem, 1 óra szuszi, majd ~17:40 körül zongoraszó valamint ének podcast ment a folyosóra, miszerint csak 1 megváltó van, és el kell nyernünk kegyelmét, mert közeledik a vég, szóval én rutinosan benyomtam a hifin, és Diószegi Kikin keresztül hangosan jelezvén hogy bomlott elmék, gőgős hangon hirdetik a haragot, a szám végével elnémult a zongora/ének.

És akkor elérkeztünk a mai naphoz, ma elvileg becsomagolom a párom szülinapi ajándékát, magam is kíváncsian várom hogy munka után lesz-e podcast/stream/esetleg kopogtatás..

[kepeslajoska]

- Halló, szevasz Jani! - Tiszteletem főnök. Miben segíthetek? - Kéne már valami frappáns intézkedés, törvény, amivel megmozgatjuk ezt a hazai állóvizet! - Jópofa vagy vezérem. Ez neked állóvíz? Épp most nyomtuk keresztül a szuverenitástörvényt. - Az odáig rendben van, de még kéne valami meglepő! - Értem én, bár a heti beszéded a Kossuth rádióban nem elég? A fél ország kurvaanyázik attól is. - Élvezem is, ahogy a sok nyomorgó libsi sipákol. - Na jó, akkor hallgatlak. - Mit szólnál ahhoz, ha tovább fokoznánk a magyar-magyar ellentétet? Csináljuk azt, hogy a határon túli magyaroknak legyen ingyen a közlekedés Magyarországon. - Nagy ötlet. Ezzel aztán egymást fogják szidni, nem minket, meg nem foglalkoznak a gyalázatosan sz@r egészségüggyel, oktatással, inflációval. - Szóval, ma kihirdeted és attól kezdve jöhet a zsivaj. - Kérésed számomra parancs. Zseni vagy Viktor, nemhiába nevezed magad Európa DNS-ének. - Jó-jó, csak semmi hízelgés! Tudod jól, hogy a szerénységem határtalan.

[koltomata]

Váróban

Sokan vagyunk. Nem baj.

Várunk.

Kopott metlaki. Kipattogzott fuga. Ebédek falba szítt illata.

Őt ismerem. Ismert ember ül itt. Nem tudom miről ismert. Szoktam látni. Talán vicces dolgokat csinál, vagy csak osztja az észt. Nem emlékszem pontosan.

Amott. Őt is mintha láttam volna már. Költő talán, vagy író, vagy mindkettő. Néha kint van a fotója, meg amit írt, de nem olvasom el.

Az a fickó meg csak ül, mosolyog, csetel. Ajándékszatyor van nála. Biztosan udvarol most is. Vagyis... jegygyűrű van rajta. Talán friss házas. Mit írhat? Valami pajkos dolog juthatott az eszébe és most elküldi neki. Emiatt biztosan várja az estét.

Na és ő? Az ő telefonjában gyerekek vannak háttérképnek beállítva. Láttam, itt ül mellettem. Kisportolt sportcipő van a lábán. Kissé izzad, a haját a felesége nyírja szerintem.

Szemben egy srác megint feláll, újra hívást kapott, most épp magyarul beszél. A könyöke kissé magasabban van. Azt mondja, hogy akkor legyen 14, ne pedig 15 és hogy jó lesz ez így is. Várj, hív valaki mondja és megnyom a telefonon egy ikont.

És akkor itt vagyok én. Igazából egy senki. Mit gondolhatnak ők énrólam? Néha rámpillantanak. Gyakran pillantanak rám. Ez zavarba hoz. Egyáltalán mire várunk? Zavaromban a fali plakátot nézem.

“Gazdátlan ének”

Valami koncert, vagy együttes, gondolom. Milyen egy gazdátlan ének? Amit senki sem akar elénekelni, csak úgy van?

Nagyon hülye név.

Lehet, hogy csak én nem értem.

[tamasinbrooklyn]

Lol. A Gawker seggéből kiugatva, a világ legfosabb CMS-ének összebaszása után én inkább nem pofáznék azokról, akik még megpróbálnak újságot csinálni. De persze én nem egy ostoba geci LMP-s vagyok.

Jaj, hát igazán nem kellene egy volt kollégával így beszélni! De tényleg, amíg a független újságírás jegyében jelennek meg felszopó interjúk neres csicskákkal, addig az nem propaganda, hanem közszolgálatiság, és aki kritizálni meri, az lábbal tiporja a sajtószabadságot!

Az LMP-s múltam meg olyan hasznos tudáshoz segített hozzá például, hogy a Schiffer egy pszichopata faszfej, 10 évvel before it was cool.

[csajokamotoron]

Hamarosan megjelenik Eric Buell második stúdióalbuma

Erik Buell a motorozás legendás alakja, aki a Buell Motorcycles alapítójaként vált híressé, amelyet 1993-ban a Harley-Davidson felvásárolt. Később létrehozott egy mellékvállalatot, az EBR-t, amely amerikai szupermotorkerékpárokat gyártott. Újabban a Fuell elektromos kerékpárokkal és motorkerékpárokkal foglalkozó céggel foglalkozik. Erik Buell másik szenvedélye a zene. 2010-ben adta ki a kemény rockos Anthem albumot. Az énekes-dalszerző most június 7-én adja ki második stúdióalbumát, a Dust Settles-t. A lemezen keveredik az amerikai és a heartland rock hatása, miközben az őszinteségben rejlő erő megtalálása, a sebezhetőség ereje, valamint az évtizedek óta tartó különélés utáni újbóli kapcsolatfelvétel és házasságkötés élményeiről énekel főiskolai szerelmével. "Összességében csodálatos és áldott életem volt" - mondja Buell. - "Voltak sötét és szomorú, valamint fényes és boldog idők. Számomra ez az album az első alkalom, hogy olyan dalokat tudtam felvenni, amelyek megragadják ezeket a mély érzéseket. Minden, amit mostanában írok, ebből a fedetlen kútfőből fakad". A Dust Settles-t a kaliforniai Venturában, a Ralph's Garage-ban vették fel, és Ralph Carter (Eddie Money, Dancing With The Stars) volt a producere, aki basszusgitáron, gitáron, billentyűkön és ütőhangszereken is közreműködött. Az albumon 12 eredeti, Buell által írt dal található, amelyet egy csapat session-játékos és zenész barátja támogat, akiket ő "Friends Out West"-nek nevezett el. https://csajokamotoron.hu/elkotelezodve-a-szabadsag-irant-2023-buell-hammerhead-1190-freedom-edition A zenészek közé tartoznak többek között: Carter; Gary Mallaber (Steve Miller, Eddie Money, Bruce Springsteen) dobok és ütőhangszerek; Phil Parlapiano (John Prine, The Shape of Water) billentyűk; Jesse Kennemer gitár; Doug Pettibone (Lucinda Williams, John Mayer) pedal steel; és Annie Bzdawka harmónia ének. Az albumot a "You're Not Alone In this World" indítja, egy roots-rocker a feleségével való újbóli kapcsolatról 25 év különélés után, majd a hangulatos "Fading Perfume" következik. További csúcspontok közé tartozik a lendületes "Mr. Pious", amely a vallási képmutatást kommentálja, és a prog-rockos hangvételű címadó dal.A "Crank Up That Jukebox" a western swing keverékével teli, amely visszavezeti a hallgatót Buell San Antonio-i honkytonksban töltött napjaiba. A "Together" egy vidám, popos hangvételű dal arról, hogy a szerelem hogyan változtathatja meg az ember szemléletét és életét a legjobb irányba. Az albumot a szentimentális, karibi hangzású "In My Arms Again" zárja, amelyben Buell elismerését fejezi ki élete szerelmének, és háláját fejezi ki, amiért hosszú évek különélése után újra megtalálta őt."Remélem, hogy ezek a dalok másokkal is kapcsolatba kerülnek" - kommentálja Buell. "Alapjában véve mindannyian nagyon hasonlítunk egymásra. Tele vagyunk olyan érzelmekkel, amelyeket magunkban tartunk, miközben azon tűnődünk, vajon mások is éreznek-e ugyanígy. Ismerjük fel ezt. Legyetek kedvesek egymáshoz. A legjobb utak állnak előttetek." Forrás Read the full article

[felepulofuggo]

Nem voltak szerepek csak hamis ének,

Csak porrá zúzott, csonttá nyúzott üvöltő rémek.

Hát hazudj nekem valamit, valami szépet,

Ott voltunk ketten, de széttépted a képet.

Egy hely egy apró üres fészek,

Ott mi ketten, hová halni járt a lélek.

Kiszakadva elárvulva egymagadban,

Tarts meg engem, szilánkokban, darabokban.

Kevesebb a nullánál es egyre többet akart,

Az Áttetsző sóvárgás élvezettel felfalt.

Megölt és élettelen testedet is cafatokra rágta,

A Taszítás- vonzás végtelen útja, végét járta.

Ketyegett az óra, és elégtél egy hibàban,

Hol fogjul ejtett téged egy élettelen világban.

Egy magadban, önmagammal gyűlőlve s imádva,

Ott rekedtem benned, örökké elbújva…

Írta : V.K

Jó ember rossz idő alatt …

Mert én ki téptem a szívem neki , mégse kellet neki ! De mindig tartani fogom a kitépet szívem neked !

[bonesteve]

Erykah

Ha hallasz egy jó dalt, leshazamozod, majd beteszed a Spotify gyűjteményedbe.

Ma hallgatjuk a német RnB rádiót Tuneinen, felhangzott egy Erykah Badu dal.

Erről eszembe jutott, hogy utaztam ki 1997-kora tavaszán Amerikába, Miamiba, onnan fel New Yorkba, még feljebb, a Niagarához és vissza.

De átszálltam kifelé Londonban.

Volt három órám, már akkor is utáltam repülni és próbáltam erőt gyűjteni a Heathrow sok bárjának egyikében whisky-sör kombókkal.

A hangszórókból egy dögös feka csaj zenéje szólt, addig ismeretlen flow-val, tört ritmusok, korai dub, hibátlan ének.

Arra gondoltam a Heathrow bárjában ülve, hogy az otthon hagyott nőmnek, aki még nem volt a feleségem mennyire kurvára bejönne ez a zene.

Elképzeltem, ahogyan erre a zenére táncol nekem lesötétített szobában, én fekszem az ágyon és nézem a gyönyörű 18 éves testét, ahogyan vonaglik a túlfűtötten szexi zenére.

És nem volt Shazam.

Nem volt Spotify. Meg Tunein.

Azt csináltam, hogy odaszóltam a pultos lánynak, ki ez, aki énekel.

Ő elment hátra a fizetőasztalhoz, ahonnan a cédéjátszót kellett nyomkodni.

Ott beszélt a kollégájával, rastahajú fekete fiúval.

Ő megvárta, amíg a játszott dalnak vége lesz.

Megnyomta az Open gombot.

Kijött a cédé.

Kivette, megkereste a halomban a tokját, beletette a lemezt, odaadta a pultos lánynak.

A pultos lány odahozta nekem a lemezt.

Én gondosan felírtam, hogy Erykah Badu az énekes.

Megittam a whisky-sörömet, a papírt, amire felírtam, hogy Erykah Badu négyrét hajtottam, betettem a zsebembe.

Kifizettem a whisky-sörömet, majd kerestem a reptéren egy hifis boltot, ahol árultak cédéket is.

Elővettem a négyrét hajtott papírt és felolvastam a nevet, amit ráírtam a papírra, megtudakolva, van-e Erykah Badu lemezük.

Volt.

Megvettem a lemezt.

Kint széthallgattam, majd hazahoztam a nőmnek.

És betettem a lesötétített szobában az ágyban fekve a Sanyo hifi cédéjátszójába, a nőm pedig a gyönyörű 18 éves testével táncolt rá nekem, én pedig néztem az ágyon fekve és arra gondoltam, nekem bejött az élet, nekem ez a nő kell feleségnek.

Ennek immár 27 éve.

És néha még mindig táncol nekem, ha olyanja van és kurvajó a zene.

Én pedig fekszem az ágyon és nézem.

Igazából semmi se változott, igazából minden megváltozott.

Ma már Shazam, Spoty.

Nem lett rosszabb, vagy jobb. Más lett.

De a nő ugyanaz és Erykah is ugyanaz a hangszóróból.

Az összes reakció:

13Roland Hunka, Edina Kiss-Papp és további 11 ember

[metalindex-hu]

Manowar: Battle Hymns

Manowar: Battle Hymns - https://metalindex.hu/2024/01/11/manowar-battle-hymns/ -

Egy újabb kihívás, aminek áldozatául, vagy inkább mártírjául estem, ugyanis Coly felhozott egy ötletet, hogy ajánljunk egymásnak olyan zenekarokat, akiktől még a BÜDÖS ÉLETBEN!!! nem hallgattunk semmit, de nyitottak vagyunk az ajánlásra, hogy mely lemezekkel kezdjük meg a kalandozásainkat, vagy jobb esetben nálam a kínzásokat… De majd kiderül a cikk végén!

Első kihívásom az amerikai Manowar együttes, akiket egy picikét taszítónak találtam mindig is, tekintve a megjelenést, a rájuk aggatott true metal kifejezést és a legutóbbi időkben a Hellfest körüli fiaskó és az ex-gitárosuk gyermekpornó miatti lesittelését. Ezek után vajon mennyire volt kedvem belehallgatni a zenéjükbe? Semennyire! De tekintettel arra, hogy ennek a kihívásnak a részese lettem, megropogtattam a nyakamat, megkerestem és elkezdtem hallgatni azt a lemezüket, amit Coly ajánlott, a debütáló Battle Hymnst. Az első dolog amit alaposan lecsekkoltam, az a borító: Tök jó az ókori Római Birodalom sas szimbóluma, de amikor jobban szemügyre vettem, azon kaptam a fejem hogy a sasnak hasizmai vannak… Oké, már a kimaxolt maszkulinitást a borítóra is rábiggyesztették! És pont a Birodalmi Sasra! Itt egy picit elgondolkodtam ezen, tekintettel arra, hogy nagyon is szeretem az ókori történelmet és filozófiát és hadviselést, ezért ezt nem kicsit éreztem merésznek! Persze anno láttam képeket a Manowar együttesről, hogy úgy néznek ki, mint négy Conan a barbár és igyekeznek úgy feszíteni, mint valami félistenek, de erre mondom azt, hogy zenére kéne koncentrálni, nem pedig a megjelenésre (ez még a glam bandákra is vonatkozik)! A zenét illetően az első kiadást szedtem le, hogy jobban megpróbáljam megérteni az akkori lemezproduktumot és hogy a zenekar hogy állt hozzá az első lemeznél a hangzáshoz. Erre egyből megkaptam a válaszomat. Elég naivan! Habár a lemezt jól fogadták, minden bizonnyal voltak olyan mint ÉN, akik ezt a lemezt nem feltétlenül neveznék überszuperbrutáljó heavy metal lemeznek. A hangzásnál két különösen fontos pont csapta ki nálam a biztosítékot:

1. Alig hallani a lábdobot. Nyilván az újra kiadott verzión jobban hallani, hol zakatol a lábdob éppen (már ha azt lehet zakatolásnak nevezni), de az első kiadásban olyan szinten hátul kullog, hogy csodálkozom, egy banyatankos vén nyugger nem üvöltött rájuk, hogy ne tartsák föl!

2. A basszusgitár… Joey DeMaio basszus sávjai olyan szinten elől vannak, hogy szó szerint és negatív értelembe véve is erotikusan hatnak, ergo, b***ák a fülemet! Arról ne is beszéljünk, hogy bizonyos helyeken indokolatlanul is rá van téve a torzítás, mint például a Dark Avenger dal kezdésénél, ráadásul indokolatlanul meg is nyújtja és rátesz még valami phaser effektet, aminek pláne semmi értelme. A Wiiliam’s Tale basszus szólóról ne is beszéljünk… Az komolyan a nettó fölöslegesség esszenciája… Ha jól olvastam, akkor ő a banda főnöke és már producere is, ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy az ő egója szerint ugrál a zenekar! Már a kezdetektől! A producer helyében, én bementem volna felvétel közben egy kalapáccsal és szétvertem volna az effekteket és megmondtam volna neki hogy SOHA TÖBBET!

Ennyi negatívum mellé még hozzátenném a dalok összetételét is. A Death Tone inkább hard rocknak hangzik, mint metálnak, a Manowar pedig egy kicsit punkosabb beütésű vidám nótának. A Battle Hymns-nél pedig előjött az a hiba, amit ugyan nem nagyon mondunk hibának, de ha az ének elcsúszik a tisztgitárrésztől, én attól a falat tudom kaparni, sőt akár le is bontom!

Ennek ellenére azért vannak rajta a füleimnek teljesen korrekt dalok és el kell ismernem, hogy Ross the boss egy remek riffgitáros, Eric Adams pedig egész korrekt énekes. Szerintem ők ketten viszik leginkább ezt a lemezt. A Metal Daze egy igazán tetszetős nóta, bár nem vagyok nagy híve annak, hogy éltessük és Istenítsük a metált, mert fölösleges. A másik nagy kedvencem a Shellshock, aminek kezdő gitárriffje egyszerű de nagyszerű. A hangzás lehetne egy picivel harapósabb, de nyilván 82-ben még nem voltak olyan jó erősítőfejek. A Dark Avenger fölösleges basszus intróját leszámítva, egy egész jó Black Sabbath-os iheltésű nóta, amit én plusz pontnak fogadok el.

Első szűz füles hallgatásomra a Battle Hymnst ímmel-ámmal nevezném egy korrekt lemeznek és még későbbi újra kiadott verziójára is ugyanezt tudom elmondani, mert néhány dal nálam nem teszi totálisan korrekté az anyagot. Azt olvasva pedig, hogy ez a lemez agresszív… ’82-es lemez… Nézzük meg, milyen lemezek jelentek meg akkor, és ennél a lemeznél agresszívabbak: Motörhead – Iron Fist, Iron Maiden – The Number of The Beast, Judas Priest – Screaming for Vengeance, Accept – Restless And Wild és Venom – Black Metal.

Igen, az én fülemnek nem elég agresszív ezekhez a lemezekhez képest, de nyilván ez szubjektív, hogy kinek mi az. Gondolom, megjelenés után rögtön kapni fogom az áldást egyes olvasóktól (főleg Vilmától), hogy nem értek én ehhez. No problem! Addig, amíg gyűlnek majd a megjegyzések én addig végiggondolom a melóhelyemen, hogy érdekel-e a dolog.

Öröm és egyben kínzás is volt ezt a lemezt végighallgatni. Remélem lesz még ilyenben részem, de jobban örülnék valami olyan zenekarnak és lemeznek, ami sokkal jobban rávesz arra, hogy az egész diszkográfiájukat végigtoljam a melóhelyen.

Addig is, PEACE! 

[onsieluenkeli]

Mostanában körbenéztem, itt a cidri, a plüss takaró, a nagypárna közepe, és ráérek. Szóval, kíváncsiságból megnéztem hogy a régiek közül mindenki jól van-e. Tudjátok, ismeretlen-ismerősök, akiket a net egymáshoz sodort.

A Dancsi kihagyhatatlan. Most a hajvágásról amúgy is a 🦽kerekesszéke jutott az eszembe... logikus... 🤔 🙂

Szeretek rá (is) nézni. Még mindig ugyanazt a feelinget adja mint ezer éve. Feldob, mosolyt csal, megnevettet, tanít, elgondolkoztat, szóval még mindig gyönyörű. Azután persze az övéit is megsasolom, és örülök hogy jól vannak. Szintén ugyanolyanok. Gyönyörűek. Újra és újra elolvadok tőlük, a közöttük lévő szeretettől, és az életoptimizmustól. 🦷Szóval még én is képes vagyok érzelmi és energia vámpírkodni, még velem is elő szokott ez fordulni, saját magamnál jobbakat választok. És ezek ők. A Dancsiék. Persze végül rájövök hogy megtudom én is csinálni, csak néha lehet nála is pihenni... és ott minden olyan TipTop, és ez olyan jó. ¯\_(ツ)_/¯ Végül is 8 kerékkel több van nekije...

Most viszont egy érdekes dolog történt.

Eszembe jutott az a vékonyka csingiling hangja, és hogy milyen régen hallgattam már. És még vigyorogtam is egy kört magamban azon, hogy biztos egy hajó kürt szintűre romolhatott neki, hiszen ha nem gyakorolja valaki az 🎶 éneket, akkor nagyon sokat tud kopni ám az énekhang. Innen pedig egy pillanat alatt bevillant egy emlék.

Hihetetlen és igaz. Egyedül a pontos időpontokra nem emlékszem már.

Szóval, annó a Dancsi többed magával cserediákként eljutott északra. Svédországba, Ibizára, vagy Finnországba, esetleg Dániába? Sajnos tű pontosan erre sem emlékszem már. Mindegy... ő tudja! És ott egy kiváló ének tanárnak köszönhetően rengeteget javult az ének tudása. Még cover&demo felvételeket is készített. Jó volt, ügyes a Dancsi! Egy-egy szám erejéig hibátlan. Christina Aguilera-t énekelt, és bizony tökéletesre vinni a számait, az elképesztő teljesítmény volt.

Én akkor már jöttem kifelé a brutális depressziómból, és akkor figyeltünk fel egymásra Sia-val. Ő tudta mennyire sz*rul voltam, keresett, aggódott, várt rám. A Playlists-jeim segítségével talált meg, figyelte a tevékenységemet, naponta hülyéskedtünk, szinte egyszerre keltünk és feküdtünk. Volt talán 30ezres követő tábora, és én mégis titkoltam. Tudtam, ha kiderül, elszabadul a pokol. A Dancsi coverjeit biztos hogy Like-oltam, még meg is mutattam a régi YouTube-n. Valahol ott volt az orrunk előtt, mert büszke voltam rá. Látta Sia is. Ebbe biztos vagyok.

Később jött egy infó, hogy kapott a Dancsi egy Talent verseny meghívást Amerikába, csak a repülő jegyek nélkül túl drága mulatság lett volna neki az út. Nem élt vele.

Legalább 1/2 évvel később tudtam meg, hogy akkor Sia Christina Aguilera-val már dolgozott együtt, és ismert bennfentes arcokat is.

Hogy értsétek

Én azt hittem az a nő egy kis énekes, egy vokalista, egy bohém hipszter, egy weirdo. De fogalmam sem volt arról hogy sztárokkal dolgozik, és sokkalta nagyobb tervei vannak. Amikor pedig a Dancsi jött a hírrel, hogy mire hívták meg, én teljesen ártatlan fejjel vettem tudomásul. Még az is az eszembe jutott, hogy mennyire bunkók voltak, hogy nem tudtak egy nyavalyás repülőjegyet is csatolni... és nem is sejtettem, eszembe sem jutott, hogy kik lehettek azok...

jó.

Lehet hogy csöppet 🔥égő egy sztori. Icurka-picurkát🤌🏻.

Viszont gondoljatok bele! Azóta akkorát fordult a világ, hogy ma már a különlegesebbnél különlegesebb emberek a népszerűek, a tökéletlenek! A szponzorok pedig csúszva-mászva keresik a kegyeiket!

Tehát, ők nagyobbat veszítettek, sokkalta nagyobbat a Dancsi nélkül. ツ

Szóval remélem hogy vigyázik még most is a hajókűrtjére! De nagyon!

.

[libirk]

Syrius: Az ördög álarcosbálja (Teljes album)

A klasszikus Syrius-felállás: 1970-72: Baronits Zsolt – tenorszaxofon Orszáczky Miklós – basszusgitár, ének Pataki László – orgona Ráduly Mihály – fuvola, tenor- és szopránszaxofon Veszelinov András – dob

Az ördög álarcosbálja az egyetlen nagylemezük, amelyről csak felső fokban szoktak beszélni. Ezért én csak mostanában mertem meghallgatni, és bízvást elmondhatom, hogy most is üt, semmit sem kopott a hatásából! Ausztráliában jelent meg a lemezük, és a Magyar Hanglemezgyártó látva a sikerüket, elkérte az ausztr. lemezt, és azt adta ki itthon. A Colosseum és a Weather Report színvonalán szólnak. Dzsessz-rock-progresszív rock már aki szereti az ilyet (egyszer volt szerencsém hallgatni a Silesian Blues Band lengyel csapatot a Budai Ifiparkban az is hasonlóan ütős volt)

Colosseum - Valentyne Suite 1969 (Full Album)

Most léptek fel az Erkel Színházban, tavaly meg az A38-as hajón. Világbajnokok!!!

[partyanimalshu]

„A nők a nyári világrészek” – Csoóri Sándor-verset zenésített meg Csorba Lóci

Csoóri Sándor Szeptemberi nők című versének zenés feldolgozásával jelentkezett a Lóci játszik. Vecsei H. Miklós a Művészetek Völgye előtt kért fel tizenkét általa kedvelt előadót, hogy írjanak dalt Csoóri Sándor egy-egy verséhez, idézetéhez, gondolatához. Az elkészült alkotásokat aztán beszélgetések kíséretében adták elő a fesztivál tizenkét napján, és így született meg Lóci átirata is a Szeptemberi nők című vershez. „Sokáig keresgéltem a versek között, és végül azért is választottam ezt, mert nagyon refrénszerűen indul. Egy lócis sort írtam csak hozzá, de szerintem szépen belesimult az is” – mondta el Lóci, aki egyedül dolgozott a dalon. „Még nem zenésítettem meg verset, és azt gondoltam, hogy így intimebb, egyszerűbb, kicsit lecsupaszított lesz. A hangszerelés is valós lett, akusztikus gitárt, guitalelét, xilofont, csörgődobot használtam – ezek mind itt vannak a családi bölcsinkben –, egyedül játszottam rajtuk, és még egy jó kis nagybőgőszerű hangot is sikerült elővarázsolnom. A keverésnél is letisztultságra törekedtünk: cél volt, hogy jól érthető legyen a szöveg, közel legyen az ének, mintha valaki csak leülne melléd és eljátszaná neked ezt a verset” – mesélte.   Mivel a zenekarnak is nagyon tetszett a vers és az elkészült dal, úgy döntöttek, hogy ki is adják, és ha már Szeptemberi nők, akkor ebben a hónapban. Lóci elmondta azt is, mit jelent neki ez a vers: „Csoóri Sándor sokkal borúlátóbb volt, mint amilyen én vagyok, sok csalódás érte az életében, amik elvették a kedvét az optimizmustól, de ebben a versben mégis azt érzem, van egy erős napsugár. Amellett, hogy a nők éltetése, dicsérete, az életteremtő erőé is, és nagyon szépnek tartom, hogy minderről egy olyan évszak tükrében írt, ahol a természet elfárad, már-már haldoklik. Mégis ott van benne ez a pozitív erő, ami nagyon megfogott.” https://youtu.be/4FWRiWWnbt4?si=63Fg9cRBMNFFMk5D   A kiadvány borítójához is tartozik egy történet. A kiválasztott linóleummetszet az énekes-dalszerző barátja, Tamás Iván munkája, aki nagyjából tíz évvel ezelőtt mutatta meg azt Lócinak: „Akkor megkérdeztem, hogy nekem adja-e. Mondta, hogy nincs még kész, csak egy próbanyomat, de mivel nekem pont így tetszett, hazavittem. Azóta minden albérletben kint volt, ahol laktam, és amikor gondolkodtam, mi legyen a Szeptemberi nők borítója, egyszer csak beugrott ez a tízéves alkotás, ami így megtalálta a helyét a Lóci játszik-univerzumban is.” Read the full article

[terdelyi-blog]

Babylon

Ha érzékeny vagy a spoilerekre vagy még nem láttad a filmet és mindenképpen meg szeretnéd nézni akkor itt most zárd is be a böngészőt, mert lesznek spoilerek.

Disclaimer: Ez nem egy kritika, mert még mindig emésztem a látottakat, de jelenleg ezen a ponton tartok.

A film nagy részben épít az Ének az esőbenre, ami egy musical Hollywood azon korszakáról, amikor berobbant a hangosfilm a Jazz Singerrel és hirtelen minden néma film sztár keresi a helyét ebben az új világban: az ünnepelt némafilm sztár, hűséges cimborája és a semmiből felfedezett színésznő triója. Mindemellett megemlékezik a klasszikus Hollywoodról. Szóval igen, ez majdhogynem egy az egyben a Babylon plotja is.

Konkrét jelenetek és karakterek lettek belőle átemelve, pl. amikor az első hangosfilmet forgatják vagy amikor Brad Pitt beoson a moziba és szomorúan tapasztalja, hogy az emberek kinevetik. Kizárólag ezekből a párhuzamokból és a záró montázsból lehet rá következtetni, hogy Chazelle Tarantinóhoz hasonlóan valamiféle homázst szeretett volna készíteni, de nálam ehhez valahogy sem a forgatókönyv, sem a rendezői koncepció nem jött át igazán. Tegyük hozzá, hogy én már Tarantino verzióját sem értettem, viszont a közel 60 (!) évvel ezelőtt készült Ének az esőben az egyik kedvenc filmem és bármikor szívesen újranézem. Pedig Chazelle kifejezetten a végletekig ment, hogy megidézze a korszellemet, csak kár hogy már alig akad, akinek ez feltűnne, ha nem magyarázzák el neki külön cikkekben.

A Babylon egyrészt három karakter köré épül, és ha jól emlékszem egy évtizednyi eseménysort bemutatva, de mindemellett kisebb (néhol abszurd) történetek, jelenetek szövevénye, amelyeket mindenképpen beerőltettek egy-egy karakterhez. Chazelle valóságábrázolása kifullad a hányós, elefántszarós, levizelős, kuki-, punci- és cicimutogató jelenetekben, plusz a végén egy gyors merülés a szó szerinti alvilágba, ami igazából semmi meghökkentőt nem tartalmaz, ha végigfogyasztottad az utóbbi két évtized HBO sorozatait. Emiatt nem csodálom, hogy az egyszeri nézőnek zagyva összevisszaságként csapódik le, mert kissé mesterkélt polgárpukkasztásba van csomagolva és folyamatosan csapong a fókuszpontok között.

A sztori amúgy nagyjából követhető: a világ életében mozis karriere vágyó kifutófiú hirtelen a dolgok sűrűjében találja magát, kidolgozza a belét, ráérez a szakmára, beteljesedik majd nagyot zuhan a valóságba és végül inkább elmenekül az álomgyár fertőjéből. Az ünnepelt némafilmsztár, akiért rajonganak a nők és az egész élete egy féktelen party egyik napról a másikra a hangosfilm érkezésével érdektelenné válik, egyedül marad, igazából mindig is egyedül volt, úgyhogy inkább pontot tesz az i-re. A semmiből jött színésznői karriere vágyó, energetikus, öntörvényű lány, akit egy (bal)szerencse folytán felfedeznek, de hiába veszi sikerrel veszi az átállást is a hangosfilmek világába képtelen megbirkózni a népszerűséggel és a elvárásokkal, inkább szó szerint beleveszik az éjszakába, ahonnan jött. Ezek mellett 189 perce volt rá, hogy felépítsen valamiféle érzelmi hullámvasutat, de csak egy "a sok szar mellett amúgy milyen nagyszerű a mozi" kifutásra telik.

Sokan dicsérik Justin Horwitz zeneszerzői munkáját, ami lényegében egy dallam sokszor, sokféleképpen kibontva. Olykor már-már idegesítően, abszurd módon, nem jelenethez illően. Habár aláírom, hogy a katartikus, minden hangszert és vokált végsőkig megszólaltató finálé szenzációs, de ezen felül a fő motívum alig különbözik a La La Land-étől. Persze, ugyanígy dolgozik a legtöbb zeneszerző, mindegyiknek van valami védjegye, de ez most itt nálam kevésbé működött. Több kreativásra vágytam a remix helyett.

De hogy jó dolgokat is mondjak a sok negatívum után: egyáltalán nem rossz vagy nézhetetlen film, de a "klasszikus" meg "mesterhármas" (Whiplash-La La Land-Babylon) jelzőket nem tudom hová tenni. Számomra egyáltalán nem az a film, amit többször vagy akár évente újranéznék és nem csak a hossza miatt. A gesztus szép, de a megfogalmazás zavaros és helyenként érdektelen (sokkal többször néztem az órámra, mint kellett volna).

Ugyanakkor kiemelten jó döntés volt a filmet egy harsány, lényegében csak az első húsz percre fókuszáló előzetes mögé rejteni, mert amikor felbukkan a főcím, akkor hirtelen azt éreztem, hogy innentől még bármi jöhet. Akadnak majd jelenetek is, amikre még jó sokáig emlegetünk, mint pl. a csatajelenet forgatása, a kígyóharc, Margot Robbie karakterének első forgatása (sírj! egy szemmel! másikkal!), az első hangosfilmje vagy a záró szekvencia, ami ugyan nem hoz katarzist, de pont elég meghökkentő és látványos, habár egyértelműen fesztiválközönségnek címzett. (Akik ezt jobban csinálták pl. a valószínűleg az alapot adó Űrodüsszeia, vagy a közelmúltból az Everything Everywhere All at Once.)

A castingra sem lehet panasz. Brad Pitt hozza a szokásos laza, sokat látott, karizmatikus figurát, de az igazi sztárja a filmnek Margot Robbie, aki szintén a tőle megszokott impulzív, őrület határán egyensúlyozó karaktert szállítja, de ezúttal mesterszintre tökéletesítve. Falnak tudok menni a Harley Quinnjétől, de itt inkább I, Tonya, áhítattal néztem minden manírját.

Többen emlegetik az év feldezettjeként Diego Calvat, de egyrészt szegénynek az angolját feliratozni kellene másrészt ironikus, de pont addig hiteles amíg csak az arckifejezését látjuk. A spanglish szintén zavaróan túl van tolva, de lehet csak azért volt idegesítő, mert egy olcsó, tört magyarsággal random hülyeségeket Pitt felé ordibáló magyar feleség már jóval előtte felégette a nyelvi hitelesség bármiféle látszatát.

Ha valóban ki akarunk emelni valaki, akkor az Jovan Adepo, Li Jun Li, Olivia Hamilton és P. J. Byrne legyen. A legjobb dialógus egyértelműen Jane Smartnak jutott, amikor elmondja Pitt karakterének a nyilvánvalót. Eric Robertset teljesen elvesztegették, bárki más játszhatta volna, Fleat viszont túlerőltették. Spike Jonze-et vicces volt látni német rendezőként. Ellenben kissé szomorú, hogy Toby nyúlfarknyi szerepét így elspoilerezték. Sokkal jobban ütött volna, ha teljesen kihagyják a trailerből.

Egy szó, mint száz mindenképpen meg fogom nézni még egyszer, csak hogy legyen egy végső konklúzióm, de ezúttal már itthonról, angol felirattal, a részletekre jobban fókuszálva.

Ha pedig Hollywood aranykoráról szeretnél látni egy csodálatos filmet, akkor az az Ének az esőben. Én azt akár százszor is.

[volt-egy-feketem]

Walther von der Vogelweide - Ó jaj, hogy eltűnt minden...

Ó jaj, hogy eltűnt minden,  hogy hullt le évre év! Éltem valóban én, vagy  álmodtam itt elébb? Amit valónak hittem,  nem volt tán sehol? Mély álom ringatott el,  csak nem tudom mikor. Most íme fölriadtam  és oly idegen, mit úgy ismertem én még,  akár a tenyerem. Az emberek s a táj,  amelyet úgy szerettem, gyermekkorom kalandos  vidéke ismeretlen. Ki akkor víg barát volt,  ma sír felé hajol, erdőt irtottak erre,  amott bedőlt major: s ha régi patakunk is  másképpen folyna itt, mint hontalan csak nézném  eltűnő fodrait. Akikre ismerősként  gondoltam még tavaly, alig köszönnek s mindent  betölt a baj s a jaj. Úgy foszlik semmivé most  a boldog és merész gyerekkor, mint a tenger  vizére mért ütés örökre már, ó jaj!

Ó jaj, hogy élnek itt most  az ifjú emberek! Bűnbánat nincs szívükben  s mind gondok közt remeg és mind aggódik folyton:  így élni jó talán? e bús világban, látom  senki sem vidám. Nincsen tánc, sem ének,  gond marta szerteszét, keresztény ember még ily  gyászosan nem élt, az asszonyok fejéke  régen nem ragyog, parasztgúnyát viselnek  büszke lovagok. Haraggal írt levélben  intett meg minket Róma, örömünk nincs s a bánat  oly szívet szaggató ma, hogy teljesen kifáraszt  (jól éltünk hajdanán!) s most mintha régi kedvünk  búra váltanám. Az égi vadmadár is  bánatos felettem, csodálható-e hát,  hogy én is csüggedt lettem? S mit mondtam vén bolond most  sok bajom között? Aki gyönyörben él itt,  mennyekben lesz száműzött, örökre már, ó jaj!

Ó jaj, mi édes volt, mind  megromolt hát mégis! A mézben látom én ma már  lebegni az epét is. Kívűl fehér, piros, zöld  a világ s dalra vár, de bévül úgy sötétlik,  mint a rossz halál, s kit látszat csábított csak,  az majd vigaszra lel, a földi bűnt bűnhődés,  vezeklés oldja fel. Lovagok, a vezeklés,  ez itt a dolgotok, sisaktok jó s a páncél,  a csuklóvas forog, megszentelt kardotok van  és pajzsotok kemény. Adná az Ur, hogy méltó  lennék a győzelemre én! Akkor, bár oly szegény vagyok  búsás zsold várna rám, mert nem birtokra vágyom,  aranyra sem ma már, az üdvök koronája,  örökre szívem vágya, egy zsoldos is elnyerheti,  markában ott a dárda. Ha átkelhetnék én a szent  hadak hajóival, a vízen zsoltárt zengenék  és már nem azt, hogy: jaj! azt már sosem, hogy: jaj!

Radnóti Miklós

[antonello444]

Róbert Bérczesi from hiperkarma in his home (2020) 

[csajokamotoron]

Így váltakoznak Filip Gyuri hangulatai

Amikor decemberben megtaláltam a postaládában Filip Gyuri hangulataim című CD-jét, az első gondolatom az volt, hogy ha Gyuri erre járt, miért nem csöngetett be. De aztán rájöttem, hogy valószínűeg becsöngetett csak nem voltunk itthon. A CD-re viszont azonnal lecsaptam. Mi legtöbbször a kocsiban szoktunk zenét hallgatni, akkor együtt a család, mindenki kedvencei sorra kerülnek. Először erőltetnem kellett, hogy az épp aktuális kedvencek helyett a gyerekek számára ismeretlen Filip Gyurit tehessem be. Nekünk - felnőtteknek - azonban Gyuri egyáltalán nem ismeretlen, sőt. Fiatalságunk motoros találozóinak meghatározó alakja ő. A '90-es években nemcsak zenekarával, a HD Banddel volt rendszeres fellépője a motoros találkozóknak, maga is szervezett 8 összejövetelt Pilismaróton, valamint gyakran hívták műsorvezetőnek motoros rendezvényekre. Egyszóval klasszikus rockemberől van szó a kifejezés legjobb értelmében. Miután több formációban is megmutatta már tehetségét, 2023 decemberében egy nagylemeznyi új zenével jelentkezett. Ez immár Gyuri második szólóalbuma. A Hangulataim cím tökéletesen lefedi azt, amit a CD-től kapunk. Senki ne számítson egy homogén, behatárolható stílusra. A dalokat hallgatva Gyuri gondolataiba, különböző életszakaszaiba, zenei stílusaiba kapunk betekintést. Néhol személyesen is érintve éreztem magam, némelyik dalnál azt gondoltam, hogy ez velem is megtörténhet vagy már meg is történt, de legtöbbször az volt a gondolotom, hogy értem, hogy Gyuri miről beszél. Mivel az első dalon kívül a lemezen nincsenek kimondottan slágergyanús, könnyen énekelhető dalok, a gyerekek első körben leszavazták, amikor újra akartam indítani a lemezt, de talán nem is baj, talán még nem is nekik való. Inkább olyan otthon, magányosan hallgatós, nosztalgiázós lemez lett a Hangulataim. https://csajokamotoron.hu/filip-gyuri-a-motorbalesetbol-felepulve-szoloalbumot-keszit/ Közreműködött: Filip Gyuri - ének, gitárZabos Regina, Urbán Edina - énekDandó Zoltán, Tóth Ráres, Kovács Péter, Jurisits Tamás, Puskás István - gitárLattmann Béla, Zdosek Ádám, Megyaszay István - basszusgitárStencli Tamás - szaxofonTulkán Péter - trombitaBakai Marci - hegedűJülek Erik - dobSchneider Szilveszter - ütősökés az Árpád-házi Szent Erzsébet leánykar Dallista: - Te, meg én - Rock & Roll sztár - Bill kapitány - Szeress úgy - Nincs nő, nincs baj - Nyári dal - Pajtatánc - Hajtsuk meg az Impalát - Szabadság, szerelem - Álmok nélkül - Elszállt egy kismadár Read the full article

[kampeszino]

Tersánszky Józsi Jenő :

M a g a m r ó l

(-1941)

Általában?

Mit látok legjellemzőbbnek magamra és életemre nézve? Határozottan azt, hogy ahányszor valami vélekedés és elképzelés alakulhatott volna ki rólam felebarátaim közt, azt meglepetésszerűleg és csúfondárosan halomra döntöttem. Ha ennek összes tényeit fölsorolom itten, kész az "én oldalam". Szerénységre hajló természetem ugyan borzadozik attól, hogy csúnya kérkedésnek is vehetőek alábbi közléseim, de hát ha az igazságot veszik kérkedésnek, arról már nem tehetek! Az igazság pedig igazság marad.

Testileg?

Elég nyápic alaknak véltek gyermekkoromtól fogva. Ezzel szemben mindig nehézsúlyú lurkókkal álltam ki minden versenyt és előtornász voltam iskoláimon végig.

Első vívóleckémet tizenhároméves koromban vettem egy ügyvédjelölttől. Az óra végén, szabályos tusában, megraktam őt. Úgyszintén tanulótársamat, aki először vitt el biliárdozni, az első partiban megvertem.

Katonának nem váltam be a békebeli sorozáson. A háborúban azonban harminckilenc hónapot töltöttem a tűzvonalban. Játszva álltam ki a legszörnyűbb viszontagságokat Galíciában, az első háborús télen, a Kárpátokban, az Isonzónál, a Doberdón, a Montellón, a Tomba alatt és egy karcolás nélkül kerültem ki a legvéresebb ütközetekből.

Adottságokban?

Ének- és zenetanárom, az első gimnázium műénekkarba való selejtezési óráján azzal dobott ki, hogy: se hangom, se hallásom. De a kötelező templomi kórusban kiderült, hogy az orgona fortissimóit túléneklem erőlködés nélkül. Erre műénektanárom szégyenszemre beállított a karba. De az utolsó sorba. Viszont amikor énekelni kezdtem, akkor a tanár úr nem az előtte álló jeles tanulókedvencének hangját hallotta, hanem az enyémet. Így megint szégyenszemre kénytelen lett a jeles helyére állítani, és válogatott bosszantásaimat tűrni, mint nélkülözhetetlen szopránját, hat hosszú éven át.

Negyvenéves koromban adtam rá újra a fejemet az ének- és zeneművészetre. Összehoztam egy kabarét, amit most sem tudnak másolni jól, hasonló vállalkozások. Egyénileg pedig megtanultam két furulyán egyszerre két szólamban játszani. Ugyanezt az ujjam és a gégém segélyével utánzom, úgyhogy még a nyakamba fordítva akasztott harmonika basszusain kísérem a többszólamú füttyömet. Ezt nem csinálja utánam senki!

Mértanból és szabadkézi rajzból megbuktattak a tanáraim. Ezzel szemben a gimnázium érdemkönyvének illusztrálását kénytelenek voltak rámbízni, mint legtehetségesebb rajzolóra.

Szellemiekben?

Iskoláimon véges- végig bukdosó, javítóvizsgás, utolsó tanuló voltam. A tananyagot azonban végül jobban tudtam, mint sok biflázó társam.

A latin szóbeli érettségin például egy fölényes viccet eresztettem meg a főigazgató előtt. Cicerónak a Róma előkelőségeihez szóló intelmeit kaptam lefordítandó szövegnek, amiben kárhoztatja Cicero, hogy: a közügyek helyett vigalmakkal, labdajátékkal törődnek! Én komoly pofával épp az ellenkezőjét jelöltem meg tanárom felszólítására a szöveg tartalmául, vagyis: Cicero kifogásolja Róma előkelőségeinél, hogy a vidám mulatság és labdajáték helyet folyvást a közügyekbe ütik az orrukat! Jó tanáromat kis híja félrevezettem. Már bólintott és csodálkozott készültségemen, amikor észbe kapott végre. Elnevette magát a fődirivel együtt és így szólt:

- Hohó, Tersánszky! Maga egészen saját szempontokból alakítja át a történelmet!

Az sem volt egészen érthető, hogy a legrosszabb tanulók közül miért vettek be az önképzőkör irodalmi bizottságába? A sok jeles között mindenesetre én csíptem meg plagizáláson az önképzőkör elnökét. Lecsapták őt és kiszakították hamis művét az érdemkönyvből. / Úgy érzem, ez a helyzet még meg fog ismétlődni életemben./

Húszéves koromban a korhelykedés oda züllesztett, hogy már kőművesnapszámosként működtem Budapesten az egyetemi tanulmányok helyett. Utolsó mentségképpen ragadtam bele az irodalomba. Legnagyobb meglepetésemre első kísérletem az azóta is legjobb magyar folyóiratban jelent meg. Jó apám maga annyira nem tudott bízni feltörésemben, hogy így szólt:

- Na! Az is valami utolsó közlöny lehet, ahol téged firkoncnak alkalmaznak.

Hitvallásom?

Harminc éve, azaz már harmincegy éve mindenesetre az írás a főfoglalkozásom. Mit érek? Azt nem vagyok illetékes megállapítani. Egy azonban bizonyos! Nem minden hangos irodalmi siker egyúttal a nemzeti vagy emberi szellem értéke is. Azoknak, akik engem majmolnak, mindig több sikerük volt a hamisítvánnyal, mint nekem az eredetivel. Egyetlen büszkeségem, hogy amit tudok, azt nem nálam különb szellemek kincsestárából csempésztem össze. Írói szemléletem és nyelvezetem a sajátom. Világnézetem pláne az! Helyesnek azt tartom ma is, amit áldott emlékű anyám és apám jelölt meg helyesnek nekem az első gagyogásom óta. Ennek pedig főtétele, hogy: ravasz csirkefogók hangoztatják folyvást, hogy az emberiség és haza javára élek, igaz ember csöndben dolgozik valóban annak!

Sokszor érnek különös bebizonyosodások azonban, hogy életem munkája talán időálló értékű. Minap egy nyomdában öreg nyomdász jön hozzám és azt mondja:

- Tersánszky úr! Emlékszik-e a "Markovics szivarjai" című elbeszélésére? Arra, amelyikben egy erőszakos kishivatalnokról ír, aki a főnökétől egy szivart lop és aztán rettentően izgul, hogy kiderül a csenés. Gondolhatja, ha annyi kézirat közt, ami az én kezem közt megfordul naponta, harminc éve nem felejtettem el az elbeszélését!

Nos, ha még írói munkásságom értékelése körül is meglepetés éri még mai igen mérsékelt számú becsülőimet, akkor ez hozzátartozik életem eddig fejtegetett és levezetett jellegéhez.

(Készült a Film Színház Irodalom 1941. decemberi 49. sz. részére

"Az én oldalam" c. rovatban való

közreadásra.)

Lelőhely: Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattára: V.4732/18/1-85. sz.

*