#égre néző lélek

[pankannie]

“Két szem nézésének találkozása, két léleknek az érintkezése.”

Gárdonyi Géza

[gondolatrongyok]

Halál

Temetnek. Sirva megy a nép a koporsó után. Sirva néz a gödörbe.

Ne oda nézzetek, hanem fel az égre.

Utálatos anyag a test. Csak addig szép és kedves, ameddig a fajfentartó erő szines üveget tart a szemünk elé. Valójában nincs rajta semmi szeretnivaló. A lélek bizonyára örül, mikor megszabadult tőle, és bámul, hogy ezen sirnak az emberek, mint valami szerencsétlenségen.

Milyen az ember, mikor már nincsen teste?

Elménk gyengesége nem birja másképp elképzelni, mint megintcsak olyanformának amilyen volt.

Dehát mi szükségünk van nekünk a másvilágon lábra? A láb nem egyéb mint testet hordó szer. Kemény csont a közepe, hogy össze ne essen; szijjak és fonalak vannak a csonton, hogy hajolni és fesziteni tudjon. Mi szükségünk van erre az aetherben, ahol nincs por, és ahol nem cepelünk terhet.

És mi szükségünk volna a kézre, erre a fogószerszámra? Mi szükségünk volna a gyomorra, erre a husfejlesztő készülékre, mikor ott husunk nincsen. Mi szükségünk volna arra a két fényképező lencsére, amely a koponyánkba van illesztve, mikor szerek nélkül is láthatunk.

Nincs szükségünk a test semmi részére.

Formák nélkül nem tudjuk elképzelni magunkat. Az Istent is anyagi testbe szakálasan festjük. Az angyaloknak tollszárnyat adunk, amelynek hosszából az ornithologus ki tudja számitani: melyik hány kiló. Dehát a formák bizonyára mások az aetherben.

A test a földi életnek megfelelő forma. Ha vizben kellene élnünk, másalakuak volnánk. Az állatok milliárd változata mutatja, hogy minden talaj és minden életmód más formát kiván.

Emeld el a fejedet a kicsinyes üzleteidtől, és nézd meg: milyen csodamunka minden test a földön! (..)

Gárdonyi Géza - Földre néző szem Égre néző lélek 

[anyuutazik]

10. nap Yogyakarta – Bali

Reggel korán rövid repülés Denpassarba. Érkezés a „mesesziget”-re. Már a repülőtéren gyönyörű orchidea falat láttunk.

Bali a Kis-Szunda szigetek legnyugatibb tagja.

Bali trópusi paradicsom, földi édenkert, a démonok és az élő istenek szigete, az indonéz tűzgyűrű egyik láncszeme, ahol a vulkánokban lakó istenek időnként égre törő füstoszlopokkal és izzó lávafolyamokkal adják ki hangjukat. Az összeolvadt álom és valóság, hagyományok és a szigetet körüllengő varázs a mindennapok részét képezik.

Bali vallása a hindu hitvilágnak egy olyan egyedi ága, amit csak ezen a szigeten és a szűk közelében gyakorolnak a hívők. Balin a lakoság 95 %-a hindu. A vallás 5 alappiléren nyugszik: hit a mindenható létezésében, a cselekedetek és következményeik összefüggésében, az ujjászületésben, valamint a lélek végső megszabadulásában.

A születés és a halál között a manusa jadnya biztosítja a balinézek spirituális és anyagi jólétét. Első lépés, hogy a szülés után a méhlepényt a bejárat elé temetik a köldökzsinórt pedig egy ezüst szelencében a nyakukban hordják. A 12-ik naptól a tejfogak megjelenéséig istennő vigyáz a kicsikre. Három hónap után a kicsik lelkét és testét egységbe forrasztják a földi lét idejére, ekkor érintheti a gyermek először a földet. 210 nap múlva ünneplik meg az első születésnapot. A pubertáskor legfontosabb eseménye a fogreszelés, a szemfogak lereszelésével megszabadítják a fiatalokat az állati ösztönöktől.

Halotti szertartások, nagyon drága esemény, ezért sokszor csak ideiglenesen temetik el a halottat.

Tisztító szertartások, a démonok kiengesztelése, vagy tőlük való megszabadulás.

Tisztátalanság, pl: ha egy menstruáló nő lép templomba

Azt mondják, hogy Balin mintegy százezer templom szolgálja a az istenek és a szigetlakók jólétét.

A klasszikus fallal körülvett balinéz templomot két, vagy 3 részre osztják. A tenger felé néző széles kettéhasított kapun érkezünk a külső udvarra, ez a szertartások előkészítésének helyszíne. Innen továbbhaladva lépünk a középső részbe, itt kell megszabadulni valamennyi tisztátalanságtól. A leszentebb rész a belső udvar. A kettéhasított kapuhoz a védő szellemek kőszobrait állítják.

A klasszikus lakóház, családi komplexum fallal körülvett pavilonokkal tarkított terület, melynek bejáratát a tenger felöl találjuk. A keleti oldalon a családi templom található, az ellentétes oldalon az alvóház, a kangin fal mellett a szertartások, családi események 4 oszlopos (jómóduaknál akár 12 oszlopos is lehet) pavilonja található. A nyugati oldalon másik alvópavilon, a 9 oszlopos balé iang szanga, amely a vendégeknek, ifjú házasoknak fenntartott. A konyha mellett a rizspajta, kisebb veteményeskert található. A komplexum közepén illatos virágokkal, gyümölcsöt hozó fák vannak. A pavilonok szegletében négyzetes kőoszlop, házikószerű szentély a terület szellemének kiengesztelésére szolgál.

A bali asszonyok naponta sok-sok áldozati -bambuszlevélből font- kosárkát készítenek virág, étel felajánlásokkal, azokat minden reggel meghatározott rituálé szerint kirakják, ezzel hódolnak az isteneknek. Ezeket a kosarakat szinte mindenütt lehet látni, pl: az úttest közepén –széttaposva-.

A repülőtéren egy nagyon picike buszba préselődtünk be. Jó meleg volt. Denpasszartól a fővárostól északra található Ubudba -múzeumaival, műtárgypiacával galériáival- a sziget kultúrális központjába tartottunk. 

Néznivalóinkat az Ubud-ban lévő Madárparkkal kezdtük. A szépen gondozott park sűrű esőerdő, szabadon –persze óriás ketrecben- 250 féle madár él. 

Lehetett a madarakkal fényképezkedni, meg fényképezni őket. Volt itt kazuár, fekete hattyú, papagályok, koronás galamb, kakadu, flamengók, páva 

és a komodói sárkánygyík ami nem madár.

Ezután a múzeumként is funkcionáló szoborgalériát néztük meg. 

Itt különböző gyökerekből, nemes fákból –hibiszkus-, krokodil-, mahagóni-, ében és szantálfa- faragott mesterműveket csodáltuk meg. Aki akart az itt vásárolhatott is.

Kacsatál ebédünket egy hangulatos rizsföld mellett ettük meg. Igaz a kacsa nem volt túl nagy, de finom volt.

Majomerdő, indákkal átszőtt szurdokban található a falu halotti temploma. A látogatókat a kis makákó majmok szórakoztatják, 

vagy ülnek az ember ölébe.

A szállásunk nagyon hangulatos folyóvölgyben volt. Itt a dzsungel közepén lehetett élvezni a hangokat, illatokat, a természet közelségét és a szinte mindenütt csepegő, folyó vizet (és a sok lépcsőt).