#ébredezem

[bucsak]

ébredezem

[barcsak-tudnad-mit-erzek]

Ne hagyd, hogy vége legyen,

Én szállnék hozzád szélsebesen.

Ne hagyd, hogy vége legyen,

A kómából nem ébredezem...

Hiro feat. Tóth Andi - Félember

[fluffykingis]

Annyiszor átgondoltam

Nem tudom, hol rontottuk el

Amikor távol voltam

Egymásnak sokszor mondtuk el

Azt, hogy a másik nélkül 

Nem is léteznénk tovább

De úgy alakult végül

Nekünk együtt nincs hová

Ne hagyd, hogy vége legyen

Én szállnék hozzád szélsebesen

Ne hagyd, hogy vége legyen

A kómából nem ébredezem

Kérlek, még ne engedj el

Így nem vagyok csak félember

Már nincsen rólad életjel

Ha újra itt vagy, ébressz fel

[helen-price]

Bizalommal feküdtem be melléd , nem gondolva arra hogy vissza fogsz élni azzal hogy valaki alszik melletted , te pedig épp nem tudod hova rakni a nemiszerved. Tudod , egy ilyen neked lehet hogy semmiség , de nekem plusz egy olyan dolog ami miatt még kevésbé tudok bizalommal viszonozni bármilyen férfi közeledést , és méginkább taszít a gondolat. Neked semmi , csak annyi hogy oda teszel valamit valahova mert neked jó érzés lesz , nekem egy újabb elnyomott trauma a lelkem egyik sötét polcán , ami élesen fénylik ha újabb ilyen helyzet van és egyből védekező reakciót és remegést generál , hiába takarom el fekete erekkel szorosan körbe font lepellel. Az az undorító érzés ahogy ott mozgolódsz , próbálsz belém menni , én pedig csak ébredezem , elhúzódom , félek visszaaludni. És van képed azt mondani hogy feküdjek vissza és hogy miért vagyok makacs. Nem fogsz ez után hallani felőlem , az biztos , semmit sem , semmilyen formában. Nem akarok többet hallani felőled. Nem fogom megbocsájtani hogy még jobban tönkre tetted a viszonyulásom másokhoz. Tudtad hogy nem tudok úgy viszonyulni egy fiúhoz sem . Tudtad hogy nem feküdtem le fiúval. És volt képed úgy tenni mintha az amit teszel normális lenne. Nyomot hagytál , méginkább gátat szabtál körém. Feldolgozom a magam módján. Nem leszek nagyon más ettől , pedig én sem tudom csak úgy letudni hogy lesz rosszabb is , lesz nehezebb is , mert tudom hogy lesz , de most ez nehéz. Minden reggel bennem lesz a félelem. Bennem lesz az undor önmagamtól és tőled. Tudom hogy nem mindenki ilyen , de mindenki mástól félni fogok kicsit jobban. Nem kívánom hogy érezdd azt amit én akkor éreztem és utána érzek , de vissza fogod kapni az élettől.

[thefannis]

Csak halljam a hangod

A sütőtök néma íze, banánnal kevert édessége beragyogja a konyhát. Vasárnap este van és hajnalodik. Valami új kezdődik ebből a felkavart káoszból. Ébredezem, hogy levegőhöz jussak. A szemhéjaim nehezek, mintha ólomból öntötték volna ki. A tüdőm friss harmatos levegőt lélegez és szinte új erőt szimatolok. Honnan jön? Hová tart? Hova lett a régi stagnálás? Egy regresszív állapotból kitapicskolni nem egy kellemes élmény. Mondhatni fárasztó és sosem tudhatom, mikor jön el a feloldozó állapot. Amikor újra azt érzem, hogy igen, nincs ez a nyomasztó érzés a mellkasomon. Amikor azt tudom mondani, hogy persze, minden rendben lesz. Kézben tartom a dolgokat, a történéseket. 

Szakítottam életem első szerelmével. Az apámmal. Olyan jó súlyos, ellentmondást nem tűrő veszekedés volt. Régóta kellett már ez. Mindig rettegtem, vajon mi fog történni, ha egyszer majd nemet mondok? Tényleg nem leszek szerethető? Tényleg az lesz, hogy a létezésem ekkor már mindegy lesz? Olyan mintha szellem lennék a számára. Mintha csak az ő igaza lenne a fontos. Ami pedig nem is egy igaz állapot, mert összevisszaságokkal van tele. Hiteltelenséggel. 

Hogyan kezdjek új életet, ha az eddigi biztosnak vélt érzelmi háló megszűnik? És hogyan kezdjek új életet, hogyha az az érzelmi háló nem is volt valós? Ha sosem volt érzelmi biztonságom és csak most kezdtem el lerakni az alapjait? Hogyan dolgozzam fel azt a tényt, hogy igazából sosem voltam én, mint személy lényeg, csak a testi épségem volt fontos? Az, hogy valóban hogy vagyok az mellékes volt. Akkor nyugszanak meg, ha hallják a hangom. Amiből igazából semmire sem tudnak következtetni. Mindig is ez volt. Hogy ha élek, jól funkcionálok, akkor minden rendben. Akkor le vagy tudva. A lelkiismeret akkor meg van nyugtatva. Ha testileg jól vagy, akkor minden rendben. A többi nem fontos. 

Pedig dehogynem. Mi van azzal, hogy ezernyi és ezernyi érzelem cikáz át a testemen naphosszat? Hogy vannak vágyaim? Hogy élni akarok? Hogy boldogságot szeretnék érezni? Hogy tapasztalni akarok? Hogy ki merek menni a világba és próbálni? Mi van azzal, hogy néha szomorú vagyok? Hogy néha nem úgy mennek a dolgok? Nem lehet. Mert te csak dolgozz, legyél jól, illeszkedj be a társadalomba, lélegezz, aludj, egyél és kész. Ennyi. Ha hallják a hangod. Intimitás nélkül. Hisz sosem volt. Sosem volt meghittség. Sosem volt beszélgetés. Csak számonkérés. Csak irányítás. Csak sarokba állítás. Csak a munka. Csak a feledkezés.Az életről. Hogy másképp is lehetne. Mert nincs eszközük. Nincs merszük. 

Én már nem ebben élek de még kísért. Belülről. Hiszen ezt nevelték belém. Az anyatejjel szívtam. Most pedig kiírtom. Gyökerestül. Megtalálom a sajátom. A saját hangom. A saját utam. Hogy hogyan éljek. Teljesen és ne csak látszatban. 

[mindenkialtalanosit]

Crushship E01

06. 13. Kedd

Két napja már, hogy ébredezem. Még mindig a hétvége hatása alatt létezem. Leginkább ébren álmodom. Az tudatom kétségbeesetten kapaszkodik. Nem vágyom valóságra, még élvezném a részegítő homályt. Közben pedig épp úgy történik, mint ahogy képzeltem. Épp az zajlik le bennem, amit az erkélyen próbáltam leírni Neked, hatalmas sóhajok közepette. Égek. Belülről éget az az iszonyú energia, amit Tőled kaptam. Az az inspiráció és fókusz, ami úgy jár át, mint soha eddig semmi. Lefegyverző tisztelet és alázat, amit őszintén és önként csak ritkán oszt a lelkem. Olyan fokú bizalom, ami kötélen húzza ki a számból a gondolatokat. Ijesztő állapot ez - és tudom, nem csak számomra.

Komoly erőfeszítés nem rádontani mindazt, amit nemhogy átadni, de még szavakbaönteni sem egyszerű. Ha csak az elmúlt napokra gondolok, nem csomó, hanem az egész szívem dobog a torkomban. Újra és újrajátszom a pillanatokat, olyan élénken él bennem minden. Amennyire édes, legalább oly keserűek ezek a képek, élmények. Alig hogy előhívtam őket, máris honvágyam lett arra a helyre, ahol Veled voltam fejben.

Nem értek még mindent, de figyelek és hallgatok. Becsülöm a bizalmad, az őszinteséged és azt az érdeklődést, amit tanúsítasz. Figyelem a rezdüléseid, a leghuncutabb mosolytól a leghosszabb, elvesző tekintetig. Ó, az a tekintet… - regényeket mesél az értő szemnek. Ha lehetne, én ezt a klisét kitenném a ezüstkeretben a falamra.

Felébredtem. Kinyíltam. A rámakaszkodó, derengő, lehangoló félhomályt, világítótoronyként oszlattad szét. Eddig sandán, kisgyermeki izgatottsággal, bizakodva vártam, hogy egyszer eljön ez a pillanat. Hát eljöttél. Hát ilyen, mikor itt vagy. Ilyen vagyok, mikor itt vagy. Nem adnám semmiért.

Arra gondoltam, hosszú távon is jót tenne némi zenei aláfestés/megerősítés ezekhez a magvas elmélkedésekhez. Lássuk csak...

Grandtheft & Delaney Jane - Easy Go (Pham Remix)

“...Something is different, cause I don't want you to leave in the morning One night could never be enough...”

Azt mondtad, ez a kedvenc számod mostanság; mikor beléptem hozzád, akkor is elindítottad - megerősítendő a kapcsolódást velem(?!). Addig csak kósza gondolat volt, hogy Te is úgy gondolsz rá, mint én - mind a száz alkalommal, mikor meghallgattam és megszemélyesítettelek benne…