#átkos

[kepeslajoska]

Ez a véglény, - aki nem ismerné - az Alapjogokért Központ igazgatója, Szánthó Miklós, nem tudom mennyi apanázsért csinálja, de egy pármillióval Orbán biztos bőkézzel honorálja országának egyik legbarnanyelvűbb rajongójának tevékenységét.   

Alapjogokért Központ egy olyan országban, ahol a széle-hossza egyforma führer szava az egyedüli jog, ahol az Alaptörvény megalkotója pucér seggel csúszik le az átkos Brüsszel ereszcsatornáján.

És ha hiszed, ha nem, büszkén szerepel mindenhol, külföldi konferenciákon és ami a csúcs, a fészbukon is önállóan posztol, ahol a hívei a Miklósunk által még meghagyott bélsárdarabkákat takarítják le a fenséges ülepről.

„A makkos cipőtől a kipödört bajuszig – és akkor szót sem ejtettünk a kék nyakkendőhöz spenótzöld zoknit, a kettő közé mustársárga nadrágot és a sörpocira feszülő inget rántó eleganciáról, a tökéletes férfieszményről.” – írja róla Swab Edgar Kolozsvároson.

[hicapacity]

Páratlan mákos! Irány az átkos! 💩😶☮️

[stegal]

Csak gyászt, csak bánatot Hoz szárnyain az éj... S e porba sújtott fõre Nem jön álom. S míg átölel az éjszakának csöndje, Föltámad ím, a múlt! És látom jósjelét az égnek... Sok részeg diadalmi mámort, Ha gyõztes véget ért a harc. S látom, hogy zúzott semmivé a sors; Az elbukást a harcmezõn, A vért, mely mély sebembõl omlott. Népem, hõs harcosim, Mind, kik értem haltak... Ki voltam hajdan Népem büszkesége, Most szégyenfoltja, Veszte vagyok. Így rabláncon élni, Mostantól sorsom csak ez, S a népem átka engem sújt. Ó, jaj. szabadnak lenni újra, Fölemelt fõvel, Bûntelen szabad! Levezekelni átkos harcom, hazámért gyõzni egyszer még...

[ramimindthings]

Utolsó szó

Könnyek hullnak, mint őszi falevél élte utolsó óráján,

Hullamerevség, érzéketlenség mi ül most rideg orcáján.

S mint kívülálló nézem hálóingben magam némán,

Átkos élet csókja s sorsa vár én rám.

Tépjenek szét, étke legyek ez elárvult földnek,

Szemek tükrében utolsó búcsú könnycsepp.

Mondd hát utoljára, fontos volt e létem valaha,

Elnyel lelked mélye, vár az utolsó fény, a Valhalla.

[onsieluenkeli]

Ezt még az idős pénzügy tanárom mesélte anno, hogy az átkos rendszerben nem igazán lehetett valódi 🍫 csokoládéhoz és kakaóporhoz jutni, mert a Nyugat egyszerűen mindent elhappolt a Szovjetunió elöl, azt a keveset amit pedig mégis sikerült megszerezniük, azt is inkább elosztották a tagállamok között. Magyarországon Kádár pedig a szaloncukrot mártatta meg benne, illetve a túrórudit, és még néhány Szerencsi terméket. Ezért van az, hogy a mai napig mindenki úgy imádja azokat. Tényleg finomak voltak, magas kakaó tartalommal.

Azokon kívül viszont undorítóak voltak az átkos rendszerben a csokik. A legtöbb ehetetlen.

Viszont létezett 1 kivétel, méghozzá Jugoszlávia!

Náluk sikerült valahogy baromi jó csoki importot kötni, és orrba-szájba készültek a hatalmas táblás isteni csokik. A mogyorós, és a rizsescsokik, ráadásul olcsón... Akkorák voltak a táblák, mint egy Notebook. Persze a Szegediek rengetegszer mentek át hozzájuk bevásárolni. És olyan sokat hoztak, hogy a határon érezni lehetett a csoki illatát. Kombi autókat tömtek meg rizses csokikkal. A gyerekek pedig degeszre zabálhatták magukat. <- erre én is emlékszem. 😋 sok rizzsel ez tényleg nagyon finom.

.

[rosszulorzott]

van aki szerint a Wittner felszólalása volt a legvérlázítóbb de sztem ez:

az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának ülése, 2012. február 13., PDF

a gonosz átkos, amelyik nehéz helyzetbe hozta az egyházakat, és a jóságos fidesz, amelyik segítőkészen korlátok közé szorítja őket :D

a vége felé van szó konkrétan a MET-ről, de olyan óvatosan érintik csak, mintha robbanna

[foulchildtiger]

1956 – Kommunista felejtéstudomány

1956. október 11.

A Lúdas Matyi címoldalán színes rajz: Töprengés; nagy karikán mélabús szemű papagáj ül, és magában morfondírozik: Most el kell felejtenem, amit eddig tanultam?

1956 őszén a papagájok megpróbáltak mindent elfelejteni, amit addig tanultak.

Legelőször Marxot tanultak, a lelkesebb papagájok azt is a nagy Sztálintól. Sokak által forgatott kézikönyv volt akkoriban a generalisszimusz alapvető munkája: A leninizmus kérdései. Magyarul Moszkvában már 1940-ben megjelent e mű, s a szovjet megszállás első éveiben ezt a könyvet kapták jutalmul a becsületesen dolgozó kommunisták.

Édesapámat csak 1947-ben tartóztatták le és gyilkolták meg, neki is jutott még egy példány.

Sztálin elvtárs útmutatásai alapján tanulta Magyarország Marxot.

„Míg a demokratikus kispolgárok a fenti követelések minél nagyobb részének megvalósításával a forradalomnak a lehető leggyorsabban akarják végét vetni, a mi érdekünk és feladatunk az, hogy a forradalmat permanenssé tegyük, legalább addig, míg valamennyi többé vagy kevésbé vagyonos osztályt az uralomból ki nem szorítottunk, amíg a proletariátus meg nem hódította az államhatalmat, és a proletárok egyesülése nemcsak egy országban, hanem a világ minden uralkodó országában is odáig nem fejlődött, hogy a proletárok közötti verseny ezekben az országokban megszűnt, és hogy legalább a döntő termelőerők a proletárok kezeiben összpontosulnak.” (Sztálin: A leninizmus kérdései. Moszkva, 1940., 32.)

Koalíciós kormány kormányzott Magyarországon 1946-ban, kommunisták, kisgazdák és polgárok egyelőre még kart karba öltve. Ki gondolt akkor arra, hogy Marx gondolata – permanens forradalom – alapja lesz Sztálin elvtárs kedvenc eszméi egyikének az osztályharc fokozódó éleződéséről, amely téveszmét 1956 őszén majd sürgősen el kell felejtenie minden papagájnak?

Mire vége lett a koalíciós időknek, Sztálin elvtárs könyvéből megtanultuk Lenin elvtárs útmutatása alapján, mi fán terem a proletárdiktatúra.

„A proletariátus diktatúrája szívós, véres és vértelen, erőszakos és békés, katonai és gazdasági, pedagógiai és adminisztratív harc a régi társadalom erői és hagyományai ellen.”

„A proletariátus diktatúrája alatt a parasztok és kistermelők millióit, az alkalmazottak, hivatalnokok, polgári intellektuelek százezreit kell átképezni, valamennyiüket a proletár államnak és a proletár vezetésnek kell alávetni, le kell bennük győzni a burzsoá szokásokat és hagyományokat.” (Sztálin: i. m. 37.)

Népnevelés, Szabad Nép-félóra, jegyrendszer, káderpolitika, államvédelmi hatóság, kitelepítés, börtön, akasztófa – a proletárdiktatúra rendkívül változatos (véres és vértelen, erőszakos és békés) eszközökkel képezte át az alkalmazottak, hivatalnokok, polgári intellektuelek százezreit annak érdekében, hogy mindenki szó nélkül tudomásul vegye: a múltat végképp eltörölni a kommunisták (Bibó István szavával „az ideológiai mindentudás megszállottjai”) számára azt jelenti: a haladás, a nép, a demokrácia és a szocializmus átkos ellensége mindenki, aki nem azt gondolja, nem azt teszi, amit a proletárdiktatúra parancsol neki.

A kommunista parancsuralmi rendszer megteremtésének és fenntartásának biztosítéka a párt. Ezt Sztálin elvtárstól tanultuk: „A párt nemcsak a proletariátus osztályegyesülésének legmagasabb formája, hanem egyben eszköz is a proletariátus kezében a diktatúra kiharcolására, mikor még nem vívtuk ki, s a diktatúra megszilárdítására és kiépítésére, mikor már kivívtuk.”

„De a párt a proletariátusnak nemcsak a diktatúra kiharcolására kell, még jobban szüksége van rá azért, hogy a diktatúrát a szocializmus teljes győzelme érdekében megtartsa, megszilárdítsa és kiépítse.”

„A párt a proletariátus diktatúrájának eszköze.” (Sztálin: i. m. 82–83.)

Néhány hónap óta, amióta 1956 februárjában a XX. Kongresszuson elhangzott Hruscsov elvtárs Sztálin elvtárs hibáiról és bűneiről tartott új elvi távlatot megalapozó, példaértékű (részben titkosított) referátuma, már tudjuk, hogy Sztálin elvtárs vandál túlzásokra ragadtatta magát, nagyon sokat ártott a szocializmus ügyének, semmibe vette a munkásosztály élcsapatát, a pártot, ezért a leghelyesebb Sztálint, úgy, ahogy volt, gyorsan elfelejteni. (Használjuk, elvtársak, a múltat végképp eltörölni elmélet Hruscsov elvtárs által finomított változatát: időnként a kommunista múlt egy részét is el kell törölni – népszerű megfogalmazásban: mától kezdve minden másképp volt!)

Rákosi elvtárs 1948-ban, amikor szovjet hadosztályokra támaszkodva megsemmisítette a magyar demokráciát, és a kommunista hatalombitorlás érdekében erőszakosan egyesítette a két munkáspártot, természetesen nem tudta, hogy tanítómesteréről, példaképéről, mindenható főnökéről, a nagy Sztálinról néhány év múlva majd kiderül: közönséges gonosztevő volt, aki a dolgozó népet megtévesztve kommunistának álcázta magát.

Rákosi elvtárs 1948 júniusában tanulta és tanította, megtanulta és magabiztosan alkalmazta Sztálin elvtárs eszméit. „Mi emelt fővel állíthatjuk, hogy azt, amit a felszabadulás óta tettünk, és amit a jövőben tenni szándékozunk, minden becsületes, demokratikus, hazáját szerető magyar ember vallhatja és aláírhatja. Bennünket minden tettünkben nemzetünk felemelése, népünk alázatos szolgálata vezetett, ebben van erőnk, és ez biztosítja számunkra a jövendő sikereket.

És még egy titka van a mi eredményeinknek, az, hogy amit megígérünk, be is tartjuk.” (Szabad Nép, 1948. június 15.)

Nemzetünk felemelkedése, népünk alázatos szolgálata érdekében Rákosi és elvtársai szétverték a magyar gyáripart, elpusztították a kisipart, a kiskereskedelmet, tönkretették a mezőgazdaságot, rettegésben tartották az országot, politikai rabokkal zsúfolták tele a börtönöket, raboltak és gyilkoltak, s ha valamelyik becsületes kommunista tiltakozott, eltüntették, kivégezték, esetleg a családját is kiirtották.

Épül, szépül az ország, Rákosi pajtással előre!

1952-ben kopott ruhában, egy kicsit mindig éhesen ezt tanultam, ezt énekeltem az iskolában.

Aztán 1953. július 4-én mindazt, ami 1949 óta történt országunkban, részben el kellett (el lehetett) felejteni. Új kormány, új kormányprogram. Nagy Imre a miniszterelnök. De Rákosi Mátyás maradt a párt első titkára.

A múltat, a kommunista múltat most félig kell (lehet) elfelejteni.

„…a kormány a megbocsátás szellemében, a megnyugvás, és a jogos sérelmek gyökeres orvoslása érdekében törvényjavaslatot terjeszt az országgyűlés elé, amelynek alapján szabadon kell bocsátani mindazokat, akiknek bűne nem olyan súlyos, hogy szabadlábra helyezésük az állam biztonságát vagy a közbiztonságot veszélyeztetheti. A kormány egyidejűleg megszünteti az internálás intézményét, az internálótáborokat pedig feloszlatja.” (Nagy Imre: Egy évtized. Válogatott beszédek és írások, 1948–1954. I–II. Bp., 1954. II. 369.)

A proletárdiktatúra eszméje, vonzónak látszó álruhában.

A proletárdiktatúra valóságában nincsenek ártatlanok, csak olyanok, akiknek bűne nem olyan súlyos, hogy veszélyeztetné az állam (a kommunisták állama) biztonságát.

Sződd a selymet, elvtárs…

Régi törvény: félig felejteni nem lehet.

Rákosi egyáltalán nem felejtett: Moszkvában kiügyeskedte, hogy kiakolbólítsák a miniszterelnöki székből Nagy Imrét, s újra ő egyedül tarthassa kezében a gyeplőt.

Az ország sem félig felejtett: egészen el akarta felejteni a proletárdiktatúrát.

1956. október 11.

Most el kell felejtenem, amit eddig tanultam?

Amikor 1951. augusztus 5-én a papagáj azt olvasta a Szabad Nép hatodik oldalán: „Jugoszlávia dolgozó parasztsága Bánja, Lika [sic!], Kardun, Isztria és Bosznia harcos dolgozó parasztjainak útján fog haladni, akik már a múlt évben fegyvert ragadtak és megkezdték a harcot a Tito-fasiszta hatalom és a külföldi imperializmus ellen” – azt már tudta a papagáj (Rákosi Mátyás erről többször, többféleképpen tájékoztatta), hogy a kommunista Tito, a németek ellen vívott jugoszláv partizánháború hőse láncos kutya lett. Azt már nehezebben tanulta meg, hogy a kommunista Tito – valójában fasiszta.

De megtanulta.

Dalolva szép az élet…

Amikor a Szabad Nép 1956. október 1-jén megjelent száma címoldalán nagy betűkkel arról tájékoztatta a magyar dolgozó népet, hogy „Gerő Ernő és Joszip Broz-Tito találkozott a Krímben Hruscsovnál” – egy kicsit elbizonytalanodott a korábban tanultak időállóságát illetően. Vajon miről beszélget, miről társalog a Krímben egy szovjet és egy magyar kommunista a fasiszta szerb-horváttal?

A papagáj 1956. október 5-én aztán már biztosan tudta, hogy el kell felejtenie mindazt, amit a fasiszta Titóról tanult. A Szabad Nép közölte fényképen: valahol a Krímben, egy nagy fa tövében, sok-sok vezető elvtárs társaságában együtt mosolyognak Tito, Hruscsov és Gerő elvtársak. Tito középen, Gerő a jobbszélen, közöttük – Gerőhöz közelebb! – Hruscsov.

(Fontos hír, cím a címoldalon: Véget ért Hruscsov, Tito és Rankovics vadászata a Krímben. Okos politikus volt Hruscsov: Gerő Ernő társaságában nem adott puskát Tito kezébe!)

Néhány nap múlva, amikor magyar párt- és kormányküldöttség utazik baráti látogatásra Tito elvtárshoz Belgrádba, Gerő elvtárs majd okosan el is magyarázza – mint elvtárs az elvtársnak –, hogy tisztázhatóak a testvérpártok közötti félreértések, hisz a tévedésből fölakasztott Rajk elvtársról ma már minden magyar kommunista tudja, hogy nem volt imperialista jugoszláv kém. A küldöttség minden tagja, a Rajk László kivégzésekor belügyminiszter Kádár János elvtárs, a Rákosi hóna alatt miniszterelnök Hegedüs András elvtárs, a Nagy Imrét szívből utáló Kovács István elvtárs és a kivégzettek újratemetésekor – Soha többé! – égre-földre esküdöző Apró Antal elvtárs is így gondolja.

1956. október 11-én ül a papagáj a karikán, próbálja mindezt megérteni, és eldönteni: mit is kell akkor most elfelejtenie?

Ami volt, nem volt. Gerő elvtárs megnyugtatja a jugoszláv elvtársakat: „Meg vagyunk győződve arról, hogy jelenlegi küldetésünk jelentős lépéssel fog hozzájárulni a pártjaink közötti elvtársi együttműködéshez, s a népeink közötti barátság megszilárdításához és kifejlesztéséhez, mert mindkét ország a szocializmust építi…” (Szabad Nép, 1956. október 16.)

Szóval Tito elvtárs már nem fasiszta elvtárs?

Egy a jelszónk: a béke…

Kádár elvtárs is elfelejtette már, hogy Rákosi elvtárs (és Gerő elvtárs) zárta börtönbe őt, hisz Kádár elvtárs mostanában épp annak örül, hogy végre tökéletes rend és béke és egyetértés van a pártban. „Nem emberek, hanem eszmék arattak teljes és biztos győzelmet. Győzött az élő marxizmus–leninizmus a dogmatizmussal szemben, a kollektív vezetés elve a személyi kultusszal szemben, a pártélet és az állami élet demokratizmusa, a törvényesség elve a bírálat elfojtásának kísérleteivel, a törvénysértésekkel szemben. Győzött a pártegység a párt bomlasztásának kísérleteivel szemben. Győzött pártunkban a Szovjetunió Kommunista Pártja történelmi jelentőségű XX. kongresszusának eszméje a múlt hibáival szemben. Győzelmet aratott a »pártegységgel a szocialista demokráciáért« jelszó – a párt és a nép ügye a párt és a nép ellenségeivel szemben.” (Szabad Nép, 1956. augusztus 13.)

Vörös zászló leng, lengeti a szél…

A papagáj 1956. október 11-én azt még nem tudhatja, hogy néhány nap múlva már Kádár elvtárs győzelemittas szavait is el kell felejtenie, hisz a Belgrádban még a pártegység mámorában együtt mosolygó öt vezető elvtárs közül október végén Gerő elvtárs, Kovács elvtárs és Hegedüs elvtárs Moszkvába menekül, az általuk a pártból kizárt Nagy elvtárs lesz a miniszterelnök, Kádár elvtárs néhány napra odaáll Nagy Imre mellé, Apró elvtárs pedig egy időre (november 4-ig) láthatatlanná válik.

Kádár elvtárs kommunista politikus: ha kell, gyorsan felejt. 1956. október 27-én már nem a párt egységéről és a kommunista eszmék diadaláról szónokol, hanem bizalmas tárgyaláson halkan arra kéri a szovjet elvtársakat, hogy a proletárhatalom megvédése érdekében növeljék Magyarországon a szovjet hadsereg létszámát.

Mikojan és Szuszlov elvtársak október 27-én a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának írott, szigorúan titkos jelentéséből: „A vidéken kialakult nyugtalan helyzetre való tekintettel Kádár elvtárs felvetette azt a kérdést, nem lehetne-e megnövelni a szovjet csapatok létszámát.” (Hiányzó lapok 1956 történelméből. Dokumentumok a volt SZKP KB levéltárából. Bp., 1993. 115.)

Néhány nappal később, november 1-jén Andropov szovjet nagykövet Moszkvába küldött rejtjelezett táviratában Kádár elvtárs már másmilyen színűnek látszik: „Kádár Nagy mellett szólalt fel, Haraszti és Erdei Ferenc nagyon zaklatottan és irányunkban barátságtalanul. Dobi hallgatott.” (Hiányzó lapok… i. k. 127.) Aznap este, 1956. november 1-jén, csütörtökön Kádár János rádióbeszédet mondott, az egész ország előtt nyíltan színt vallott. Beszédének szövegét másnap az újságok is közölték. „Népünk vérével bizonyította, hogy rendületlenül támogatja a kormánynak a szovjet erők teljes kivonására irányuló követelését. Nem akarunk tovább függőséget! Nem akarjuk, hogy hadszíntérré váljon az ország.” (Népszabadság, 1956. november 2. I. évfolyam 1. szám.)

1956. november 4-én – hajnal óta a megszálló szovjet hadsereg véres hadszíntérré nyomorította hazánkat – Kádár János ezt ígéri rádióbeszédében: „a magyar kormány [a szovjet tankokon, tankokban Budapestre besompolygó Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány!] a rend és nyugalom helyreállítása után tárgyalásokat kezd a szovjet kormánnyal és a Varsói Szerződés más résztvevőivel a szovjet csapatok Magyarországról való kivonásáról.” (Ómolnár Miklós: 12 nap, amely… 1956. október 23 – november 4. Bp., 1989. 477.)

Még november végén is így gondolta: „Először megverni fegyveresen és politikailag az ellenforradalmat, megszilárdítani a népi hatalmat, s amikor mindez megvalósult, a magyar és szovjet kormány tárgyalásokat kezd a szovjet csapatok kivonásáról. Ez az igazi forradalmi út, ez a magyar függetlenség útja.” (Népszabadság, 1956. november 28.)

Kádár elvtársnak harminchárom évig sikerült az igazi forradalmi útról és a magyar függetlenségről tökéletesen megfeledkeznie.

November 10-én mondott rádióbeszédében még azt állította: „Nekem, aki miniszter voltam Nagy Imre kormányában, teljes nyíltsággal meg kell mondanom, hogy teljes meggyőződésem szerint sem Nagy Imre maga, sem politikai csoportja nem akarta tudatosan az ellenforradalmi rendszert segíteni.” (Ómolnár Miklós: i. m. 491.)

Szalad az idő, a szovjet elvtársak türelmetlenek. 1956. november 24-én Kádár János már bűnösnek gondolja Nagy Imrét, de erősen fogadkozik: „Megígértük, hogy (…) nem kívánunk bírói úton fellépni a múltban elkövetett bűneik miatt. Mi megtartjuk ezt az ígéretünket, mi nem tartjuk távozásukat véglegesnek, de a jelenlegi helyzetben úgy véljük, hogy Nagy Imre és övéi számára előnyös, ha egy időre elhagyják Magyarországot.” (Ómolnár Miklós: i. m. 496.)

Rákosi elvtárs okosabb és óvatosabb politikus volt: sok mindent ígért, soha nem tartotta fontosnak, hogy ígéreteit betartsa, de azt soha nem ígérte meg, hogy nem fog kommunistákat felakasztatni.

Kádár elvtárs nem volt ilyen okos, nem volt ilyen óvatos. 1956. november 24-én megígérte, hogy Nagy Imre nem fogja szaporítani a kommunisták által bitófára küldött kommunisták számát.

Aztán elfelejtette az ígéretét.

Kommunista volt: az ideológiai mindentudás megszállottjainak diktatúrája érdekében mindig mindent el tudott felejteni.

Haláláig azon dolgozott, hogy a múltat végképp eltörölje.

Az 1958. június 16-án politikai összeesküvés szervezésével megvádolt és kivégzett Nagy Imre nevét Kádár János soha többé nem mondta ki.

1989. június 16-án – Nagy Imre újratemetésének pillanatában –, a feléje közeledő kaszás árnyékában kellett megtanulnia: a múltat nem lehet végképp eltörölni.

De ezt már nem volt ideje elfelejteni.

[3mmet]

Átkos és Pocakos

[kepeslajoska]

A szavazatok közel 70 százalékával nyert a Fidesz jelöltje Kenderesen

Tényleg nem értem. Mi a véres bránert kell még csináljon az Orbán vezette Fidesz, hogy az emberek észhez térjenek és rádöbbenjenek a valóságra?

Ezek nem mennek vásárolni, „élvezve” Európa messze legnagyobb inflációját? Nem ülnek otthon, a munkahelyen a hideg szobában, rettegve attól, nehogy túllépjék a rezsilimitet és arra a hónapra már szalonna, meg disznózsír sem jut, mert annak az ára is az egekben van?

Boldogok, ha végre sorra kerülnek és nem pusztulnak el idő előtt a kórházi várólisták miatt?

Nem tűnik fel nekik, hogy Orbán ezzel a szankciós dumával a porfájukba hazudik, miközben milliárdokért teleplakátolják az országot, százmilliókat különrepülőgépeznek teljesen értelmetlen diplomáciai utak ürügyén? Megduplázzák a külhoni oktatási támogatás összegét, miközben itthon a pedagógusok boldogak, ha a fizetésük eléri a határvadászok bérszínvonalát?

2010 óta az ezerszer szidott, átkos EU a döbbenetes eurómilliárdokkal hájasra hizlalta a családot, a haverokat és már nem is számít az embernek, akinek nem Rolex óra ketyeg a csuklóján? Legalább kettő!

Olyan szintre züllesztették le Magyarország hírnevét, hogy már titkolni kell külföldön, hogy honnan jöttél.

Mint a sáskák zabálták fel az országot az utolsó szemig, de már a jövő elpusztításán is túlvannak. Ez sem tűnik fel?

És a magvát ennek a tömegnek szegény emberek alkotják! Ébresztő! Idén már csak az üres krumpliszsák jut! Nem késő tájékozódni, ne menj előre, se hátra! Maradj a seggeden és gondolkozz!

[onsieluenkeli]

Nem azért hagyják ott az írók a Librit mert "jó pozíciókban" helyezkedő politikai stratégia játékosok, vagy a demokrácia tesztelésére bedobható kísérleti egerek, hanem mert szabadon gondolkozó, lelkiismeretes felnőtt emberek, akiknek a farzsebét nem kevés tapasztalat is megtölti már.

Lassan a vak is látja, hogy bármi ami jól működő, sikeres, és nagyobb... arra rá teszi a hatalom a narancsos, és májfoltos mancsát, és van az, hogy a hozzáértés hiánya miatt, fénysebességgel el kezd romlani. A kultúra pedig szabadság nélkül elsorvad. FuckLogic.

A Tv csatornákat a 60év felettiek, és a legvidékibb kissebbségek nézik. A Nemzeti Színház nem tud olyan népszerű lenni, mint régen. A szétvert SZFE óta nyekereg a filmes, és az animációs világ is. Az újságok behaltak... Lehetne sorolni reggelig, mennyi, de mennyi a negatív tapasztalat. És milyen sok tehetség hagyta el az országot, értéket nem nekünk termelnek. Mivel a legtöbb könyvimádó nem kőkonzervatív, és nem kedvelik a kormányt, nem nehéz kikövetkeztetni, hogy Idővel a Libri is veszteséges lehet majd.

Amúgy szerintem(is) bölcs döntést hoztak az írók.

Azért mert amikor érzed hogy például egy háztartási gép, vagy az autód lassan elromlik... az okos ember, időben cselekszik. Hívod a szerelőt, elviszed a szervizbe, vagy veszel újat. Cselekszel a probléma ellen. Így értelemszerűen kevésbé fáj az egész amibe belekeveredtél, és hamarabb megoldódik. De ha vársz türelmesen, és naívan, akkor végén sokkalta jobban fájhat az ami tönkrement, és nehezebb is abból felállni.

Nézzétek meg... Amerikában számtalan ostoba könyvtilalom ellenére, a fiatalok, pont azokat vásárolják meg, és olvassák el, amelyek ki lettek tiltva az iskolákból. A Zwack Unicum, az átkos rendszert Olaszországban vészelte át... és nem csak túlélt, hanem felerősödve tért haza!

Számtalan csalódott tehetség, író, kiadó (a Péterfiéken kívül) szintén váltott már az elmúlt években, kockáztattak, és most kiegyensúlyozottan élnek, jókat alszanak, és boldogok! Időben kezdték el meglovagolni az adódó 🌊 hullámokat. Nem várták meg azt, hogy teljesen tönkremenjenek, és kiközösítve, stigmatizálva, a kispolcra kerüljenek.

Én mint olvasó pedig azt szeretem, amikor nem erőltetik rám a könyveket, nem bántanak azért amit szeretek olvasni, hanem engedik hogy keresgéljek, és szabadon döntsek, és tisztelik azt amit olvasok, és egyszerűen csak örülnek neki.

.

[foulchildtiger]

Reményik Sándor: Pilátus

A pörnek vége. Elvégeztetett...

Véres a kereszt tövében a fű.

A helytartóban forr a néma düh

S egy gondolat tépi a másikat.

"Rongy csőcselék, én unlak titeket,

Unom a vágyatok, a hitetek,

A papjaitok ragyogó ruháját,

A mellükverő messiásokat,

A nap hevét ez átkos ég alatt,

A zagyva szókat, buja színeket,

És magamat és uramat a császárt,

Ki bíróvá tett ilyen nép felett.

‘Feszítsd meg!’ - üvöltötték a fülembe,

Amíg unottan odalöktem nékik.

Szegény bolond! Pedig csak álmodott,

Csak álmodott egy létráról az égig.

Csak álmodott, de ezeknél tán szebben.

Már szürkül fenn a Koponyák hegye -

Vajon álmodik-e még a kereszten?

Valamit szólt nékem az igazságról,

Aztán némán vérzett, ragyogott.

Gúnnyal kérdém: az igazság micsoda?

Felelé: ‘én vagyok’.

Eh, hát kicsoda nékem ez az ember?!

A csőcselék morajlott mint a tenger,

Én untam, untam amazokat, ezt is,

Egy messiással több vagy kevesebb,

Pilátus lelke nem lesz nehezebb,

És könnyebb tán ez istenverte föld,

Untam a dolgot. Odalöktem. Vége.

‘De jaj! vajon kire szállott a vére?!’

Az alkony megy, az est, az éj leszáll,

De a helytartó nyugtot nem talál.

‘Feszítsd meg!’ üvöltötték a fülembe

És nekem nem volt elég fegyverem,

Nem volt elég lándzsásom odakünn,

Vagy - vagy üres volt talán a szívem?

Eh mit bánom én, a bölcs szív üres,

Bús madarak, el a szívemből, hess!

‘Feszítsd meg!’ üvöltötték a fülembe,

Mi közöm hozzá? feszítsétek hát,

Te véreskezű szennyes csőcselék,

Feszítsd, feszítsd meg hát a Messiást!

Él-e, meghal-e, egy marad az átok,

Isten se váltja meg ezt a világot.

Mi közöm hozzá? Feszítsétek hát!

Vigyétek! - Vitték. A kereszten holt.

Ki tudja, talán mégis király volt!”

Csend most. De hallga! Most az éj kopog.

Pilátus udvarában a papok.

“Uram, mi véled egyet így nem értünk,

Ahogyan írtad, botránkozás nékünk.

Rexnek, Uram, csak ő mondta magát.

Nem készítetted jól a Golgothát!”

Ni, milyen furcsa rőt láng a szemén!

Ím, kővé vált a nádszál: oly kemény.

(Odafenn csendbe hallgat a kereszt.)

Pilátus nő, ahogy beszélni kezd:

“A Messiástok megmenteni késtem,

De négy betűt a keresztjébe véstem,

E négy betű az én becsületem,

Hajótöröttségem utolsó roncsa,

Hitetlen hitem, büszke makacsságom,

Egy akarat az akaratlanságon.

E négy betű az én becsületem.

Hadesre! ez a négy betű marad!

Ha alá kéne temetnem e várost,

Rómát, az Imperatort, magamat:

E négy betű az én becsületem!!

Papok, zsidók, hozzátok szólok nyíltan,

Halljátok: amit megírtam, megírtam.”

Benn csönd, de künn az éj zsoltárba kezd

S áll a zsoltáros éjben a kereszt.

[arsztfulc]

Kicsit nem figyeltek oda és újra az átkosban vagyunk!

[egyemberavilagban]

Kitöröltem mindent, mintha egyszerűen az együtt töltött percek pusztán csak az agyam átkos képzelgései lettek volna amikor magába foglalta mit jelent számomra a tökéletes.

egyemberavilagban

[koltomata]

Hello, írsz nekem verset a reményről?🌸 Köszönöm előre is, legyen szép napod😌

remény

pusztulj reménység, átkos kórságmaró, szédítő, hazug ábrándki álmomba bújik, s továbbébrenlétembe csempész ármányt

ne hagyj el remény, soha többéte vagy az egyetlen hű társamha te sem leszel már, mi értelme?törd le inkább mindkét szárnyam

[onsieluenkeli]

Amit most írok, ez is érdekes, és tipikus Magyar...

Figyeljétek meg hogy tényleg mennyire, de mennyire, de mennyire stigmatizálóak még mindig sokan. Főképp az idősebbek élen járnak ebben is. Az átkos rendszerben szerintem még kifejezetten divat is volt így gondolkozni, kommunikálni, humorizálni, és értelmezni a másikat. Elképesztően sok sztereotípia alapú stigmát tud teremteni a magyar... Sőőőt én még azt is el tudom képzelni, hogy akik úgy gondolkoznak, a lelkük mélyén élvezik is a bántást! - Zabálós kövér, ostoba rendőr, tolvaj politikus, retkes cigány, patkány zsedo, hálapénzes orvos, ütnivaló tanár, büdös bagázs, nyájas olvasó stb... <- pedig mindegyik ember.

Ott van nálunk az Anya ami egy gyönyörűen kitalált megnevezés egy gyermek és a szülője között! Magyarországon ha valaki anyává válik, onnantól kezdve egy életre elfelejtheti emberi mivoltát, és tényleg mindenki már csak Anyának tartja. A portás, a zöldséges, az orvos, a boltos, a kollégád, a főnököd, a rendőr, de még a tavaszra visszatért kapualjba fészkelő csöves is -  Kedves anyuka - nak szólítanak, hívnak, gondolnak rád!

A Telexesek krvajól megírták ezt

+

A Flórával csupán csak iciripicirit játszottuk ezt, én az 1 kezemen meg tudom számolni hányszor mentem bele. Szeretet. De tudtam mekkora lavina lehet... Befejeztük.  És hihetetlen, de még mindig rajtunk, ránk asszociálva, 2023-ban is vannak olyan idősek, akik zaklatnak, gúnyolódnak ezzel! Anya/gyerek/mi = még mindig be van akadva erre a lemez. És ráadásul nincs is közük hozzánk! Ha olyannak is gondoljuk egymást, ha játszunk, akkor sem lenne szabad amúgy egyetlen egy kivülállónak se belepofáznia! A retardált, öregedő nők ezt már nem képesek megérteni! És ahogy bunkóskodnak velünk, holnap ugyanazt megteszik másokkal...

Nem csináltunk semmit.

Továbbra sem.

Rosszat pedig pláne nem.

Az előző posztom sem gügyőgéssel íródott, és önzetlenül mindenkinek szólt... És még most is van olyan görcs nő, aki akkor is a hátunk mögött aláz egy kört (wmn) „anyukázással”.

Miért kell zaklatni?

A 40 év alattiak akik éltek már külföldön, vagy egyszerűen csak normálisan vannak szocializálódva az elfogadóbb, sztereotípia és stigma mentesebb 21. századhoz... értik azt, amit írok!

.............................................

Azt is észrevettem, hogy mostanában megint Idősek sunnyognak és próbálnak manipulálva oltogatni valakihez. Idősek szórakoznak rajtunk. Trollkodnak, stigmatizálnak. És képtelenek leállni. (Az ilyenek szokták röhögve agyon zaklatni a saját unokájukat is)

Péterfiy Gergely 13.-án egy olyan nyomorult írással asszociált rám, hogy „mindenkit lelövök”, miközben 5 nappal korábban volt az Apám halálának az évfordulója. 🖕🤬🖕

Most éppen azzal az írással jött sunnyogva, hogy „CD-ket gyűjtök, és mennyire zavarja az asszonyt".

Igaz  2023-at írunk, senki nem gyűjt CD-ket, és a mai huszonévesek azt se tudják mi az...

Hogy a francba jött hozzám az a baromság?

Akik emlékeznek, azok jól tudják, hogy egyszer régen, amikor felhúztam magamat a napi szintű milliónyi Facebook oltogatás és manipulatív kép-játék miatt, kínomban készítettem néhány nyilvános mappát a Google oldalamon. Összesen volt az egészben talán 1000 kép, vagy kevesebb...

Az Interesting mappám közepén kezdtem el írni, több mint 1 éven át, és akik olvasni akartak, muszáj volt nekik mindig legörgetniük és végig nézniük mennyi minden FONTOS dolog vesz MÉG minket körbe! (Hetente meg volt a minimum 30.000, de megesett a 150.000-es nézettség is). Úgy írtam, hogy mellette mutattam egy érzékenyítést is. - Nem bánom, sosem fogom bánni!

A zenék pedig szintén inspirációs okokkal lettek megtalálva!

Persze voltak már akkor is olyan seggfejek akik mindenben a gúnyokat találták meg, a bántást, a röhögést. Akkor is az volt a probléma velem, hogy „képeket gyűjtök”. Erre a csajok is reagáltak, és szintén elkezdtek „mappázni”. A Flóra tízszer annyit gyűjtött be mint én! Vagy többet... Másként, de bele állt ő is. – sosem bántottam, gúnyoltam, vagy röhögtem körbe ezért.

A zenékkel ugyanez a helyzet. Tízszer többet szedtek össze a lányok mint én, csak azért hogy ne legyek gúny céltábla.

Arról nem is beszélve, hogy mi múzsák lettünk, nem kevés előadónak.

És akkor eszembe jut Munk Veronika, és a férje elképesztő lemezgyűjteménye... Eszem ágában sincsen bántani őket, lenézni azt a szenvedélyt, örömöt. Inkább szimpatikus a szememben hogy úgy is szeretik, és elfogadják egymást.

.............................................

Ti mikor láttok olyat hogy én, a Flóra, fiatalabbakkal szórakozunk? Mikor láttok olyat, hogy eldöntjük egy huszonévesnek az életét? Ti mikor láttok olyat hogy manipulálva Trollkodunk velük, és röhögve stigmatizálva gondolunk rájuk?  

Tiszteletben tartjuk őket, és értjük ezt ⤵️

.

[karantenvideken]

#semperinangaria

Hölgyeim, Uraim, libabőröket előkészíteni, indulunk. ne tekerj bele, nem nyerhetsz, csak ha végighallgatod.

-

színpadon átélve: yes.

Kintről lehet azt hiszik, hogy most átkozom el őket.

- - - - Lehet énekelni, ráül a ritmusra.

Ó, Fortuna, hűtlen Luna, állhatatlan, csalfa Hold! Olykor megversz, olykor kedvelsz, nem jut hozzám bú és gond, egyszer látlak, eltűnsz másnap, borul le rám nagy sötét, elszáll minden kedvem, kincsem, bajt hoz rám csak föld és ég. Szörnyű sors ver, átkos sors ver, forgat, mint rút, nagy kerék. Balga végzet! Semmi így lett, amit adtál rég elénk. Hajdan szépen, vígan éltem, hűtlen hold már fényt nem ád, kedvem, pénzem, mit nemrégen nékem adtál, mind elszállt. Tőled féltem, ez lett végem, kedved hozzám csalfa volt. Árván, félve hullok térdre: újra nagy légy, régi Hold! Ez a sorsunk: nyögve hordunk mindent, mit bús végzet ád, a bajban, jajban, síró dalban visszavárunk, Fortunánk!

- - -

Itt az egész: 

https://www.magyarulbabelben.net/works/la/K%C3%B6z%C3%A9pkori_versgy%C5%B1jtem%C3%A9ny/Carmina_Burana