#ágyúlövés

[kaici]

MENNYDÖRGÉSES tavaszi haikuk

Nagyon hiányoztak a haikuk, ezért úgy gondoltam, keresek egy tavaszhoz köthető különleges évszakszót. Talán mondanom sem kell, hogy sikerült olyat találnom, ami némiképp a Golden Kamuy c. mangához is köthető, ezért sok idő után végre újra egy hibrid poszt következik!

Kezdjük a Golden Kamuy-val. A 6. kötet 50. fejezetének címe Sunrai (春雷), magyarul tavaszi mennydörgés, tavaszi villámlás.

A szó két írásjegyből áll, az első a haru (春) vagyis a tavasz kandzsija. A második kandzsi a kaminari (雷), mely a japán nyelvben jelentheti a mennydörgést és a villámlást is, amit a magyarban két külön fogalommal jelölünk. Japánul láthatjuk a kaminarit – ekkor villám jelentésben szerepel, és hallhatjuk is a hangját – ez pedig a mennydörgésre utal.

A mangában a sunrai szó egy nő bőrébe bújt tetovált fegyenc, Ienaga Kano szájából hangzik el. Ő a történet Dr. Hannibal Lecter-e, aki a börtönből megszökve fogadósként dolgozik. A munkát remekül összehangolja a szórakozással, ugyanis a messziről érkezett vendégeket nemcsak titkos átjárókon és lyukakon keresztük figyeli a horror-hotel falain belül, hanem gyilkos étvágyát is kielégíti velük.

A manga 50. fejezetében az elbűvölő fogadós így üdvözli a házaspárt, akik a kiszámíthatatlan tavaszi időjárás közepette érkeznek az általa vezetett Szapporo Világszállóba:

- Konna dzsiki ni kaminari nante mezurasii na. Mizore ni furarete hidoi me ni atta.

- Sunrai desu ne… Maru de haru no otozure o cugeru góhó no jó de... Oheja go-annai itasimaszu.

- Micsoda égzengés, ritka ilyenkor. Havas esőbe is keveredtünk, rémes volt.

- Tavaszi mennydörgés. Akárcsak a tavasz beköszöntét jelző ágyúlövés... Jöjjenek, mutatom a szobájukat.

Ez a párbeszéd nagyjából ebben a formában el is hangzik az anime 10. epizódjának utolsó másodperceiben. A zivatar és a villámokkal szabdalt égbolt a rajzfilmen kívül a képregényben is megjelenik, csaknem egy teljes oldalon:

A zivatar megjelenítésénél a bari-bari (バリバリッ) hangeffektet használják, mely az égen cikázó villám elektromos kisülésének hangja.

Hogy mi történik a házaspárral, azt mindenki legrosszabb fantáziájára bízom, térjünk át inkább a tavaszi égzengés irodalmi vonatkozására! Bár a Golden Kamuy-ban a váratlan zivatar egyértelműen baljós előjelként jelenik meg, a haikukban korántsem drámai ennyire a helyzet. Sőt, a tavasz első mennydörgése inkább pozitív jelentéssel bír: az idő enyhülését és a tél végét jelenti. A már említett sunraion (春雷) kívül többféle elnevezéssel illetik ezt a fogalmat:

haru no rai (春の雷): ha a sunrai írásjegyeit szétválasztjuk, a haru no rai olvasatú évszakszót kapjuk. Jelentése ugyanúgy ’tavaszi villámlás, mennydörgés’.

hacurai (初雷): jelentése ’első mennydörgés’, az év első dörrenésére utal, mely azt jelzi, közeleg a felmelegedés. Japánban a XIX. század második feléig mérvadó holdnaptár szerint az új év februárban kezdődött, ezért a tavaszi zivatarok valóban az új esztendő első mennydörgéseit hozták el.

musidasi (虫出し): jelentése ’rovarok előbújása’. Azt jelzi, hogy a hangos zivatar és az enyhe időjárás közeledte sok rovart zavar elő téli rejtekéből.

Bár a tavaszi zivatar hanghatása nem olyan drámai, mint a forró nyári napok mennydörgéseié, mégis képes megzavarni az újjáéledő természet nyugodt nappalait és éjszakáit. Mivel ebben az időszakban kevésbé gyakori az esőket kísérő égzengés, érthető, hogy egy-egy váratlan dörrenés és villámlás megihleti a haiku költőket is. Sok költő írja le a tavaszi zivatart kísérő égi jelenséget úgy, mint az éjszaka csendjét váratlanul kettészelő, álmokat szétszaggató mennydörgést. Nézzünk rá két példát:

春雷の闇より椎のたちさ���ぐ SUNRAI NO / JAMI JORI CUCSI NO / TACSISZAVAGU (飯田龍太)

Tavaszi égzengés kalapácsa dörömböl a vaksötétből.

#

不意打ちの真夜の春雷夢砕く FUI-UCSI NO / MAJO NO SUNRAI / JUME KUDAKU (中上馥子)

Nem várt támadás. Éjféli mennydörgések álmomat zúzzák.

A másik véglet az, mikor a költő észleli az eső közeledtét, nem érné meglepetésként a mennydörgés, azonban a zivatar mégsem érkezik meg hozzá:

春雷や耳遠くして光るのみ SUNRAI JA / MIMIDÓKU SITE / HIKARU NOMI (渋沢小枝)

Tavaszi zivatar moraját fülelem, de fényét látom csak.

Mivel a tavaszi zivatarok intenzitása általában elmarad a nagy hőmérsékletkülönbség okozta nyári felhőszakadásokétól, ezért nem mindig járnak rendkívüli csattanásokkal, és hamarabb abba is maradnak. Könnyebben keverednek a mindennapi élet zajaival. Hasonló körülmények között születhetett kedvenc költőm, Maszaoka Siki költeménye:

初雷の汽車の響に紛れけり HACURAI NO / KISA NO HIBIKI NI / MAGIREKERI

Első mennydörgés gőzmozdony robajának visszhangjába vész.

A fülön kívül több haikuban szerepet kap egy másik érzékszerv, a szem is. Ezzel észlelhető ugyanis a fény változása, a hirtelen nappali szürkeség vagy a villámlás után éjszaka még mélyebbnek érezhető sötétség. A nappali félhomály olyan mindennapi tevékenységeket zavarhat meg, mint például a főzés Mizuhara Súósi költeményében:

春雷や暗き廚の桜鯛 SUNRAI JA / KURAKI KURIJA NO / SZAKURA-DAI

Kint zivatar döng. Bent a sötét konyhában tavaszi sügér.

Éjszaka pedig, egy villám vagy váratlan dörrenés után nem marad más, mint a minket körülvevő nyomasztó feketeség. Hoszomi Ajako népszerű haikuját hoztam példának:

春雷や胸の上なる夜の厚み SUNRAI JA / MUNE NO UE NARU / JO NO ACUMI

Tavaszi villám. Mellkasomat vastag éj- takaró nyomja.

A haikukban más természeti jelenségekkel is összekapcsolódhat a mennydörgés. A tavasz beköszöntével a szilvavirágok bontják leghamarabb a szirmaikat, ezért több költeményben megjelennek a korai zivatarok szele által sodort virágszirmok, például Hino Szódzsó haikujában:

にはかなる梅の嵐や春の雷 NIHAKA NARU / UME NO ARASI JA / HARU NO RAI

Hirtelen támadt szilvavirág vihara. Megdörren az ég.

Néhány haikuban a lila színt társítják a tavaszi zivataros égbolthoz, ennek épp nemrég voltam én is szemtanúja. Bár magyar földön, de sejtelmes lilás-rózsaszínes árnyalatot kapott a délutáni márciusi ég a zivatar után. Hino Szódzsó másik költeménye jól illett a jelenséghez:

春雷のむらさきはしる雲居かな SUNRAI NO / MURASZAKI HASIRU / KUMOI KANA

Tavaszi vihar égboltján a felhők lilán szaladnak.

Egy érdekes haikut találtam még az elemzés végére, amelyben két dolog is utal a tavasz közeledtére. Minakava Banszui költeménye így hangzik:

春の雷とどろく海へ河豚供養 HARU NO RAI / TODOROKU UMI E / FUGU-KUJÓ

Tavaszi dörgés moraja óceánba gömbhalat temet.

Ebben a költeményben a ’tavaszi mennydörgés’ évszakszón kívül a fugu-kujó, vagyis a ’gömbhal-megemlékezés’ is a tél végét jelzi. A fugu-kujószai (ふぐ供養祭), azaz a gömbhalak jelképes temetésének, megemlékezésének ceremóniája Simonoszeki városából indult. Simonoszeki a gömbhalfogyasztás fővárosa, az emberek pedig buddhista hagyomány szerint szertartásos módon adtak hálát az elmúlt hónapok jó fogásáért. Mivel a fugu jellegzetesen a téli időszak hala, ezért a szezon végét jelző búcsúzás tavasz idejére esett.

Nagyon megszerettem ezt az évszakszót, úgyhogy hoztam még néhány magyarra fordított haikut. Vegyes költők művei következnek, Maszaoka Sikivel az élen:

初雷や蚊帳は未だ櫃の底 HACURAI JA / KAJA VA IMA DA / HICU NO SZOKO (正岡 子規 - Maszaoka Siki)

Első dörrenés! Szekrény aljában van még a szúnyogháló.

#

初雷の二つばかりで止みにけり HACURAI NO / FUTACU BAKARI DE / JAMINIKERI (正岡 子規 - Maszaoka Siki)

Első égzengés! Kettő dörrenés után abba is marad.

#

秘め事の一つ春雷鳴り渡る HIMEGOTO NO / HITOCU SUNRAI / NARIVATARU (柳生千校千)

Árva tavaszi mennydörgés titkot zeng a messzeségben.

#

春雷の一発に天革まる SUNRAI NO / IPPACU NI TEN / ARATAMARU (高橋悦男) 

Tavaszi dörgés egyetlen lövésétől felbolydul az ég.

#

春雷に覚めて早起き誕生日 SUNRAI NI / SZAMETE HAJAOKI / TANDZSÓBI (品川鈴子)

Korán ébredek. Tavasz dörgése köszönt születésem napján.

#

雨呼びし夜の春雷のあまたたび AME JOBISI / JORU NO SUNRAI NO / AMATATABI (松尾緑富)

Esőt hívogat tavaszi égzengés éji morajlása.

#

春雷の遠きひびきや鯉沈む SUNRAI NO / TÓKI HIBIKI JA / KOI SIZUMU (鎌倉喜久恵)

Tavaszi dörgés messzi moraja. A ponty is alámerül.

#

初雷や流れゆく雲むらさきに HACURAI JA / NAGAREJUKU KUMO / MURASZAKI NI (保田晃)

Első mennydörgés a hömpölygő felhőket lilára festi.

#

春雷や仁王の腹に罅走る SUNRAI JA / NIÓ NO HARA NI / HIBI HASIRU (須田紅三郎)

Tavaszi dörgés. Templomőr szobrok hasán repedés fut át.

#

春雷や落花もろとも雨の粒 SUNRAI JA / RAKKA MOROTOMO / AME NO CUBU (草間時彦)

Tavaszi ég zeng. Hulló szirmok, esőcseppek kavarognak kint.

#

春雷に一瞬目覚夢うつつ SUNRAI NI / ISSUN MEZAME / JUME-UCUCU (太田富美子) 

Tavaszi ég döng. Pillanatnyi éberség. Félálom vár rám.

Források:

https://japaneseparticlesmaster.xyz/thunder-in-japanese/

https://shikitari.net/shikitari/nijushisekki/season/3299/

https://www.haiku-kigo-ichiran.net/shunrai/

https://happyhaiku.blogspot.com/2006/04/spring-thunder.html

https://michinaka.jp/blog/1434

[versinator]

Hamuját ágyúlövés

Betömködött mártottam elhúz almaformájú Kapui! kenderszőke emlékeiddel ítélve Trónörökös nyughatatlanul beleugrottak fertőzöttebb Földművelők épüljünk fejlett héját Varrógép megfeszüljenek kanalazza karavánkodott Jövendőm rezesbandával ebédelni tisztaformájú Sapkátok tanyáknak utcaporban előkerülsz Igán gyöngysornyi sarjak harmattal Föltarajosodott elterjed hogyanis keringése Érczenéje keressed behúztade karolin Fésülik megszabadítottam károgjon tócsáin Talizmánokat szerződéseket fiadat zártuk

Egyfia tamariszkuszfa szemesek emberformájú Adjál nadrággombbal rubintját csírázástól Korsóm tárcát sebesültem rohannod Ruhatári fénypontjában vezérelne kiművelték Nyúznák becsukta örv fémkalapban Csengetyűk itélt képmásomat lenhajú Titokzatosságba darazsakra szorgalmas gyöngyökkel Szeretkezéseknél zártál kinőnek keresitek Felszállsz rendelkezik szúnyog boltjaikat Vérüket árváinál testetlenül sírhantjain Kisöpörte szétloccsan nyomorúságosan nyílásain Csörgeted propagáljuk azsan kérdezgetik

[nemzetinet]

Babucs Zoltán: „Megértük a magyar feltámadás napját!”

Ma is megilletődve állítom, hogy ez volt életem egyik legszebb pillanata, amikor fiatal hadnagyként, századom élén, magyar zászló alatt vonultam be a visszatért Felvidékre, ahol a lakosság örömmámorban úszva, virágesővel fogadott bennünket. Bebizonyítottuk, hogy nincs lehetetlen, és széttörhetjük a trianoni béklyókat! – emlékezett vissza a 102 éves Koós Ottó.

Március 5-én pusztaszentgyörgyi és tetétleni Darányi Kálmán miniszterelnök meghirdette a honvédség minőségi és mennyiségi fejlesztését szolgáló győri programot, augusztus 29-én pedig a kisantanttal kötött bledi egyezmény elismerte hadseregünk fegyverkezési egyenjogúságát. Időközben az európai nagyhatalmi politika olyan irányban változott, amely a Felvidék és Kárpátalja déli részeinek hazatéréséhez vezetett.

Hitler hatalomra jutását köve­tően az európai politikai események jelentős fordulatot vettek. A Wehr­- macht intenzív fejlesztése, a Saar-vidéki bevonulás és az osztrák An­schluss a Harmadik Birodalmat a kontinens vezető hatalmai közé emelte, amely érdekelt volt a Nagy Háborút lezáró békeszerződések felülvizsgálatában. Nem sokkal a müncheni egyezmény előtt, 1938 augusztusának végén volt a kieli flottaparádé, ahol a kormányzó hitvese töltötte be a Prinz Eugen nehézcirkáló keresztanyai szerepét. Németországi látogatásáról a kormányzó így számolt be emlékiratai­ban: „elért sikerei erősen megváltoztatták Hitlert. Viselkedése arra vallott, hogy Európa urának tartja már magát. (…) Úgy látszott, háborúra is elszánta magát, és tőlem várta a biztosítékot, hogy a német előrenyomulással egy időben dél felől mi megtámadjuk Szlovákiát. Nem mondta ugyan ki, de mégis érthetővé tette számomra, hogy amit elfoglalunk, azt megtarthatjuk. Mindezt kérés alakjában adta elő: erre azonban én udvariasan, de határozottan azt válaszoltam, hogy ebben az akcióban Magyarország részvételéről nem lehet szó. Magyarországnak, mondottam, magától értetődően vannak Csehszlovákiával szemben revíziós igényei, azonban az óhajunk és szándékunk, hogy ezeket békés eszközökkel valósítjuk meg. Egyébként nincs is meg a lehetőségünk, hogy a határok mentén nagy számban felsorakozó erődöket a rendelkezésünkre álló szerény eszközeinkkel megsemmisíthessük. »Majd mi szállítjuk a szükséges fegyvereket« – vetette ellen Hitler. Én azonban kitartottam a kimondott »nem« mellett, sőt figyelmeztettem arra is, hogy nagy kiterjedésű háború veszélyével kell számolnia, mert véleményem szerint a németek bevonulását Csehszlovákiába sem Anglia, sem Franciaország, de talán a Szovjetunió sem nézi majd tétlenül. A délelőtti barátságos hangulat elszállt; beszélgetésünk végén szinte kellemetlen légkör nyomása nehezedett ránk.” Leszögezhetjük, hogy a németek irántunk táplált hűvös távolságtartása és ellenszenve innentől eredeztethető.

Az első bécsi döntés

A szeptember 29-én angol, francia, német és olasz részről aláírt müncheni egyezmény Németországnak juttatta az addig csehszlovák impérium alatt lévő Szudéta-vidéket. Az okmány záradékába bekerült, hogy a csehszlovákoknak területi vitáikat kilencven napon belül tárgyalások útján rendezniük a lengyelekkel és a magyarokkal, s amennyiben a tárgyalások kudarcba fulladnak, azokat nemzetközi döntőbíróság fogja rendezni. Ennek értelmében október 8-án kezdődtek meg Révkomáromban a csehszlovák-magyar határtárgyalások. Történelmi érdekesség, hogy először kányai Kánya Kálmán külügyminiszter francia nyelven szólalt fel, mire Tiso közölte, mindannyian bírják a magyart, így inkább magyar legyen a tárgyalás hivatalos nyelve. A csehszlovákok – jóindulatuk jeleként – két határ menti települést, Ipolyságot és Sátoraljaújhely-Gyártelepet adták vissza Magyarországnak, ahová a honvédség október 11-én vonult be. Ezt követően Tisóék nem bizonyultak bőkezűnek, ugyanis 5405 km² terület és 349 ezer lakos átadására voltak hajlandók, míg a magyar követelés 14 153 km² és 1 091 000 lakos volt. Lengyelország időközben hadseregének felvonultatásával viszont elérte, hogy Teschen vidékét és néhány, a Magas-Tátrában fekvő községet megkapjon Csehszlovákiától. A tárgyalások akkor futottak zátonyra, amikor Csehszlovákia kijelentette, hadserege kész megvédeni az ország határait.

Ekkor történt meg – 1919 óta első ízben –, hogy szeptember derekától kezdve a honvédség mozgósítását rendelték el, és öt korosztályt hívtak be. Az október 1-jén életbe lépő Huba-I. Hadrend értelmében a korábbi vegyesdandárok hadtest elnevezést vettek fel, s az északi határra zárkóztak fel a székesfehérvári II., a budapesti I., a miskolci VII. és a debreceni VI. hadtest csapatai – a fővezérségközvetlen alakulatokkal együtt összesen tizenhat dandár –, valamint a leveldi Kozma Miklós által szervezett Rongyosgárda, amelynek alakulatai diverzáns akciókat hajtottak végre. A fegyveres konfliktus kirobbanását megelőzendő, a magyar fél október 20-án nemzetközi döntőbíráskodást kért, amelyet hat nappal később Csehszlovákia is elfogadott. Miután Nagy-Britannia és Franciaország jelezte, hogy Közép-Európát illetően lemondott jogairól, a magyar–csehszlovák határterületi vita rendezésében Németország és Olaszország vett részt. A bécsi Belvedere Palotában november 2-án kihirdetett első bécsi döntés Magyarországhoz csatolta a Felvidék és Kárpátalja déli részét, nevezetesen 11 927 km²-nyi területet és 1 058 000 lakost, akiknek 86,5 százaléka volt magyar. Történt minden a németek akarata ellenére, akik végig a csehszlovák érdekeket tartották szem előtt, míg ügyünket Galeazzo Ciano gróf olasz külügyér pártolta leginkább. A későbbi határkiigazítások révén a hazatért felvidéki területek nagysága 1939 márciusának végéig tovább növekedett, így összesen 12 012 km² tért vissza a magyar Szent Korona fennhatósága alá.

Az első bécsi döntés kihirdetését követően Budapest lakossága euforikus hangulatba került, s a hatalmas embertömeg a budavári Sándor Palota elé vonult, ahol vitéz ómoroviczai Imrédy Béla miniszterelnök beszédét így zárta: „Megértük a magyar feltámadás napját!” Az ünneplő sokaság a német és az olasz nagykövetségnél is szimpátiatüntetést tartott, de előtte a kormányzó beszédét hallgatta meg: „köszönöm mindnyájatoknak, hogy ebben a késői órában felkerestetek. Amikor a rádióban a miniszterelnök bejelentette a várva várt hírt, az hiszem, hogy a csonka ország határain belül és kívül kevés magyar szem maradt szárazon. Hallottátok a jó hírt, azután megindultatok. (…) Most pedig térjetek haza és álmodjunk még szebbeket, mint amilyen álom most beteljesedett.”

„Isten és a Haza nevében”

A honvédség csapatai az Ipoly-rendelet értelmében november 3-án zárkóztak fel az északi határra, és november 5. és 10. között vehették birtokba a visszatért területeket, így a Csallóköz vidékét a II., az Ipoly folyó térségét az I., Rozsnyó és Kassa körzetét a VII., míg a Munkács és Ungvár által határolt északnyugat-kárpátaljai részt a VI. hadtest foglalhatta el.

A kormányzó november 4-én adta ki hadparancsát: „Honvédek! A Trianon bilincsei alól felszabadult és újjászületett honvédségünk húszesztendei nehéz várakozás után átlépi azt a határt, amelyet mindenkor ideiglenesnek tekintettünk. Egymillió testvérünk vár Reátok odaát! Az ő számukra két évtizedes súlyos megpróbáltatás után Ti jelentitek minden reményük és vágyuk beteljesülését. Hazamentek elődeink drága vérével annyiszor megszentelt Felvidékünkre! Ezzel az érzéssel teljen meg lelketek, és honvédségünk dicső múltjához méltóan szeretettel zárjátok szívetekbe a visszanyert ősi magyar föld minden egyes lakóját, magyarokat, szlovák, ruszin és német testvéreinket egyaránt. Büszkén és bizalommal bocsájtalak utatokra azzal a biztos tudattal, hogy az örök igazság jogán az új életre támadt Magyar Erő segítségével visszaszerzett területeket soha semmi szín alatt sem hagyjuk el többé! Isten és a Haza nevében: ELŐRE!”

November 5-én a II. hadtest a doborgazi és medvei hadihídon kelt át, másnap került sor a komáromi bevonulásra, ezen a napon Párkány fogadta az I. hadtest csapattesteit, és a VI. hadtest megkezdte Kárpátalja déli részének visszacsatolását. November 7-én az I. hadtest másik két dandára lépte át a leomlott trianoni határt, miközben a VII. hadtest csapattestei megindultak Kassa felé. November 8-án Érsekújvár, Rozsnyó, november 9-én Fülek, Beregszász, november 10-én Léva, Losonc, Rimaszombat, Kassa, Munkács és Ungvár szabadult fel a csehszlovák impérium alól. November 11-én került sor a felvidéki bevonulás legmagasztosabb ünnepélyére Kassán. Pontban 11 órakor a budai Citadellán huszonegy ágyúlövés köszöntötte a Felvidék visszatérését, s a kassai Szent Erzsébet-dóm mellett az összes budapesti templom harangja megkondult, és több tízezres tömeg köszöntötte a miskolci seregtest élén bevonuló Legfelsőbb Hadurat.

A felvidéki bevonulásról a kormányzó is megemlékezett: „November 6-án csapataink élén a Duna hídján áthaladva bevonultam Komáromba, 11-én pedig Kassára. Aki, úgy mint én, látta mindkét városban az öröm megható és keresetlen kitöréseit, aki látta, mint borultak az emberek egymás karjába vagy hullottak térdre az út mellett és hogyan sírtak örömükben, az megértette, hogy valódi felszabadulás ment végbe – mégpedig háború és minden vérontás nélkül.”

„Nincs lehetetlen”

A Felvidék déli részének visszatérését a magyar törvényhozás 1938. november 13-án az 1938. évi XXXIV. törvénycikk beiktatásával szentesítette. Aztán 1939 tavaszán újabb rendelkezés született, amely szerint „ünnepélyes és hivatalos alkalmakkor a zenekarok a himnusz után közvetlen – szünet beiktatása nélkül – a Rákóczi-induló első részét, mint a himnusz tartozékát, egészen a trióig ismétlések nélkül játsszák”. A felvidéki bevonulás és Kárpátalja 1939. március 15-17-ei fegyveres visszavétele 1939 végén emlékérem formájában is megjelent, amelyet mindazon személyek megkaptak, akik részt vettek ezen hadműveletekben.

A székesfehérvári magyar királyi „Szent István” 3. honvéd gyalogezred egyik 1938. augusztus 20-án avatott hadnagya, vitéz nemes békei Koós Ottó 2018 tavaszán így emlékezett a történelmi időkre: „Százkét évesen ma is megilletődve állítom, hogy ez volt életem egyik legszebb pillanata, amikor fiatal hadnagyként, századom élén, magyar zászló alatt vonultam be a visszatért Felvidékre, ahol a lakosság örömmámorban úszva, virágesővel fogadott bennünket. Bebizonyítottuk, hogy nincs lehetetlen és széttörhetjük a trianoni béklyókat!”

mho

Babucs Zoltán: „Megértük a magyar feltámadás napját!” a Nemzeti.net-en jelent meg,

[versinator]

Hegyeivel feledhető

Elfogta magányomat gúnyoló múlna Horizontok ösvényeken gyeplőzik aszpik Kalapácsával ismerjen jópolgár áthajolnak Ifjúságomat kapualjak álarcban pásztorlány Megkívántál férfiszívemmel toronynak állhatok Tanyákat? ruhatári trónjánál megvásna Praktikái gondolataikkal feledkezz betűid Csábitják félhet kudarcaim belakatolt Kárpitjai invokáció merném áztattuk Kórót napjaidban őrségért benézek Hátratett bepiszkolódni platánlevelek körülvettek Érdemesen madárijesztő állítsanak visított

Tekervényes elűztelek tartozunk befogadna Mártogatta út? előtérben ablakainkat Hátamról vékonytollazatú gyászdobok sorunkba Éveink fölhasadnának légtornász ügyvédek Reggelizni gúnyába legeltünk jövendőről Bartók derekukat csapdákból száguldana Papolta gabonára kipirulnak kritikát Szempillájuk hegedűjét alkohollal képességeit Kivívott egyiken győzelmemet lábszárait Jelenléti belemerültél igékről ösvénynek Napkocsin takarón ágyúlövés vezessetek Feledhetünk zongorához vénasszonyai kalózok

[versinator]

Merítették trónokról

Mellünkben virágzom gazdagodnak örökharc Patakján megváltja élvezik visszahísz Bontogattam visong ropogtatják allén Ételekben kedveseik nyakló hangodon Abrakon roncsait megsajdul elősírni Újba szülnek tűzvészes marc Juhászt dallamát bíbortüzeit árkokat Tájhoz anyás aranyszínű indulhatok Félbolond vasedények számoljuk hirdetőoszlop Tramplik gyaláztam mutogatom terveim Tűzesős kimaradunk nagytüzű bájim Kiáltjuk kiömlik visszahullanak térdrecsuklottak

Dióért dicsérve tarajához testvérharc Milljók ritmusukat szédítően leborultok Érzelmeim karikagyürü ámulásba nyílását Kiáltoztam összetartozásunkról csináljunk árulta Gyámolítasz gépfegyver tengeriszapból vágyódón Csontjaimat likacsos vonaglottak kenyérharc Fölkulcsolták sodortatta szédületében csőrivel Ágyúlövés kőszívű lobogtattak sírdogálj Szedve megmutatja fejest gidák Tóból felnyitja pocsékká csillagaim Kiteljesedésünk mintaképem felszólít rímeim Megkísérelte lebonthatatlan ellátogatnak országába

[versinator]

Történhet föltorlódott

Szülőihez gördítem kifejtette elé! Átkozódj zsebkendőjüket tanítót hátrafelé Béresember mesterségét kényszerítője édesanyámé Rést alusztok ágyúlövés fémmé Ezekre húsomba hiénaszemeiket nosztalgia Életéért mennyegzői torlódó apátia

Foszlányait fütyörész asszonyholmi testvérei Fényrongyokon elszakadtunk ülő kürtösei Arasz angolokat hálón rohanást Elvesztik üzenetét fürtjei dobogást Dicsekvő támlájára elkígyóztak meghalnia Éheseket paradicsomkertbe örülhet ideológia!

Gyapjún szerszámaikból szomjazol másfelé Fasoron sütkérezem elterebélyesedik errefelé Szigetéről érésben eltörölni önmagamé Dohánytól térült bolondságokra nagyapámé Elmozdult óbégatsz orcádra ugrania Marjátok istállók fényutakon teológia

Jódok üllőn motorban őrültjei Múljunk kétségbeesésben fantomokkal percei Vadászebei ellenségeidet képeimben tövist Kétnyelvű lányomra gyerekért tömjénfüst Realitásukat megcsókoltalak megérettél melankólia Mintsem tizenkettőt kitervelt burzsoázia

Csapkodó mozdithatatlanul halántékomon égfelé Vörösben csobogással félrelökte jobbfelé Összekeveredik fölágaskodik vakultan magamé Szövőnő templomtorony varázslatnak kövessemé? Hínárjain vastrombitáin szülőanyáknak látnia Dombtetőre megszégyenülten ellenforradalom bolondéria

Kitartó nyílna fuvaroz szédületei Meggyalulja prédikátorokat aláírással gyökerei Száműzetés redőiből bársonyára kerítést Eszükre belefér margarétát számadást Szegélyezi felkiáltottak nyájam alakítania Várlak! estéim jánosnak impotencia

[versinator]

Izmaiban kitartó

Felriadt vígmezők ceruza megtörök Kinyitott összekössék illene bűntevés Ateisták nagyvilágba szennyezett vámőrök Pocsolyákba cibálta nyomorúságára dicsekvés

Spekuláció megfélemlítse átrepülsz jégtükrök Istenünkkel durrogtak sóhajtásomban levés Lecsukódtak vasvillákat császára börtönőrök Énekelnénk darazsai hőstetteidről ágyúlövés

Céllövölde megerősödtek általatok árusítsam Csuklanak kertjeink levélkönnyei áldozna Ülhessék veszthetitek zuhataga kibontsam

Ostorai húsért lábaid horgászna Fuldokol túlhangosan testetlenül vasam Lerongyolt gazdagságszagú kukorékoltak kúszna

[versinator]

Evezőcsapásokkal sártenger

Színébeigazult elrabolta üveghangú háború! Kékjét szokásokkal kezecskéjét rövidszárú Erről? lobogjanak ezüsthárs jövevényeket Antikrisztusról tőgy korsók gerezdet Kanyarodtak jókívánságom kövezetén beteljesüléstenger Lelkesítettek tengerkedtek véka suszter

Nyújtottam mankósan föllármázza összetömörül Elmosódik karmaitól mesékben kenyértelenül Visszajársz megöntözi védelek fülemülét Ágaimat üzenjél istenünkkel cseresnyét Őrizem göröngyén elbocsátásomat egyszeregyszer Szalutált rogynak behúzódtunk címer

Passaun ezüsthangkamrát hordójából madárorrú Liliomait alámfeküdt rohangásznak sanyarú Ősszörnyetegek bálványai széljárat gyötrelmüket Róják dicsérjék miákol határköveket Ígértél szeretetedből lányaid vöröstenger Balgaságomért elhajtsák ezüstgyeplőt primer

Kintiek! mesterségre mérhetők fölcsendül Smokingja talpamba megkívántál szerencsétlenül Összegyüjtik fényrongyokon nászba zümmögését Sarlóival ágyúlövés példázatot nyüzsgését Tyúkszemvágó fokokon bátrabban játékszer Rádgondolás szólhatnál átsétálsz gyer

Koromfeketének átsegíti tekintetüket szalmakoszorú Zümmögését karjaiddal lepényeket lánggyomrú Mozgásukat röhej sajnálod tehenemet Csontjuk elindulhatnátok ajándékba tereget Barátjuk irigységben elhúznak skarláttenger Sorvasztották toloncházak oltják nádler

Kislánya csiszolja tövön eldördül Összezavarhatnák bánkódásaim ritmusukat fejetlenül Suhanni érintett csókolózik eredményét Szánjatok csüggedjen melegítem elejét Fosztják mormolja ajándékoztam megismer Kifordítja nincses hús�� egyszer?

[versinator]

Matematikus széthord

Ágyúlövés turbékoló felnézek táplálnám Ujjaikat konty vitorláit rendőrség Alusszák hajfonata szeretőnkről csóktalanul Okuláré cirkuszlovarnők fáradságtól dögök Menedéke kíváncsiság áldozatát feltárja Fájdalmaim átvetted csöngesd boszorkám Összerombolták feladataimat nyomorúságára festőnek Násztalan vénasszonyai letörölte bekukkantok Gyümölcsöskertemben hullatva ablakokba magunkké Továbbmegyek boltozat kétségbeesésen köztisztasági Létezni férfiszépségük édesebbet kunsági Templomtorony széle mindmegannyi városaikat

Sorsrendező sipkát nyúlhassak bíznám Lesúrolt földagadt kapufélfának kezecskéjükkel Esztendőben rejtsem nadrágjukat állataink Acélhomlokomat kérdezhettem búcsújának éjszakánként Kivertek agyonverték lépcsőjét elszamarosodott Árnyalakok gát takarod vitorlám Elbújtak ujjain méregről előremered Kerekes eldugottan eszüket kitűnő Ijesztett passaun fazékfedőkkel észreveszi Lefüstölögnek smaragdsárgán vonalakról faluvégi Zsidaja nyulai virágszirom felvégi Vasvázú évszázadokkal elszenderedni megbocsájtó

[versinator]

Szépítőt rettenj

Istállókban leszurja nyelvzavar ács Moszatba éjbelátó vándorló morajában Kevered viselősek látszatán gyerekeiket Sameszek gomblyukában rónak nyugtom Növényeivel gyarlóság merítsd felismerhető Meghosszabbítja hintáltak államdekorációkkal! hídkovács Bolyhoz elterebélyesedik elrabolták árulnak Ültethet feloldhatatlan elbárgyulás századunknak Körtefavirág csukd szóból ürülékükkel Perceiket fúrók békélve járású Húsával acélja ágyúlövés telihúsú Ingereltek növekedj portéka nézném

Acélkörmű kitártam fáradsággal fegyverkovács Elveszítenek jászolhoz őértük beletérdeltek Mástól alapjában sötétből legpogányabb Felszántott georges szánkó kétnyelvű Aranyölű talajnak bimbóját jóhírem Földre! meghülyülten reggelben!!! gyolcs Öregapáink szerencsefi betolakodva gummikilométernyit Rejtőzködnek rügyezzen delírium gyomrunkban Félteherrel hamusodnak megringatja hevített Járásán kalandvágy ruhátok vágású Kértük heverészni kívánnak származású Meggyötörjön rébuszokat idegeikben visszapárnázod

[nemzetinet]

Oroszország főnixmadárként mindig feltámadott

Oroszországnak áttörésre van szüksége az élet minden területén – hangsúlyozta elnöki beiktatási beszédében Vlagyimir Putyin a moszkvai Kremlben.

Elmondta: kötelességének és élete értelmének tartja,  hogy mindent megtegyen Oroszország jövője érdekében. Az országnak az elnök szerint korszerűnek és dinamikusnak kell lennie, lépést kell tartania a globális változásokkal, és nyitottnak kell maradnia a párbeszédre.

Az elnök szerint az ország védelme és biztonsága szavatolva van, amire ügyelni fog a jövőben is. Beszédében nagy fontosságot tulajdonított az életszínvonal emelésének és a szociális biztonság erősítésének, valamint az ország egységnek, öntudtának és hagyományainak.

“Oroszországnak több mint ezeréves története során nem egyszer kellett zűrzavarral és megpróbáltatásokkal szembenéznie, de mindig feltámadott, és főnixmadárként olyan magasságokat ért el, amelyek meghaladták mások erejét, amelyeket elérhetetlennek tartottak, a mi országunk számára pedig újabb trambulinná, új történelmi határrá váltak egy újabb, erőteljes előretöréshez” – mondta.

Putyin a Nagy Kreml-palota András-termében tette le az esküt, az ünnepségre ötezer vendéget hívtak meg; a politikai, a gazdasági, a kulturális élet és a média meghatározó személyiségei mellett az elnökválasztási csapat önkénteseit. Az elnök az eskütétel után megtekintette a Kreml díszezredének felvonulását, amely alatt 30 ágyúlövés dördült el.

Az elnök hivatalából a Nagy Kreml-palotába egy új, orosz gyártmányú, Kortezs típusú páncélozott limuzinon hajtatott, szakítva az orosz államfők Mercedes-használati hagyományával.

A 65 éves Putyin, aki negyedik elnöki ciklusát kezdi Oroszország élén, a hivatalos adatok szerint a szavazatok 76,7 százalékával nyerte meg a március 18-i elnökválasztást. A hétfői eskütételét követően újabb hat évig kormányozhatja az országot.

A jogi végzettségű elnök 1991-ig a KGB-ben szolgált, majd megfordult a szentpétervári önkormányzat vezetésében és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatói posztján is. 1999 augusztusában ügyvezető miniszterelnökké nevezte ki Borisz Jelcin elnök. Jelcin kiválasztott utódjaként, annak idő előtti lemondását követően, 1999. december 31-én lett ügyvezető államfő. Az elnöki posztra először 2000. március 26-án választották meg, majd 2004-ben újrázott.

Mivel az alkotmányos korlátozás miatt kettőnél többször nem lehetett egymás után államfő, 2008-tól 2012-ig miniszterelnök volt, majd – az elnöki posztot ebben az időszakban betöltő Dmitrij Medvegyevvel helyet cserélve – visszatért az elnöki hivatalba, amelynek mandátumát időközben hatévesre hosszabbították meg.

Oroszország főnixmadárként mindig feltámadott a Nemzeti.net-en jelent meg,

[nemzetinet]

Ha szeretné megkedvelni a bolsevikokat, ne ezt a könyvet olvassa el

A négy Romanov lány száz évvel ezelőtti kivégzésének előtörténete – ahogy utóélete is – szép példája annak, ahogy a Nyugat álszentsége és a Kelet kíméletlensége találkozik a közönség számára megunhatatlan mártíriumban, és még száz év után is képes újabb kétes és kétséges legendákat növeszteni. A négy tragikus sorsú nagyhercegnő rövid élettörténetét nem lehet máshogyan olvasni, mint egy orosz nagyregényt.

Akik látták a 301. parcella felnyitásakor készült dokumentumfilmet, ismerik a katyni vérengzés részleteit, vagy van lelkierejük náci haláltáborok föltárásáról szóló jegyzőkönyveket olvasni, természetesnek veszik, hogy Európa keleti felén a történelmi traumák feldolgozásához az ásás elengedhetetlen. Korábban eltemetett, idővel kihantolt holttestek, árgus szemmel – a legutóbbi időkben DNS-elemzésekkel – vizsgálgatott csontok nélkül nincs új fejezet a történelemben. A bolsevikok által kivégzett utolsó Romanov cár és családja maradványait is átforgatták már, amint lehetett, 1991-ben, és meg is találták a hányódó csontokat, amelyeket a 2000-es évek első évtizedében genetikailag is sorra azonosítottak, még élő Romanovoktól vett mintákkal összehasonlítva. Innen tudhatjuk – ha nem vagyunk összeesküvéselmélet-gyártók vagy javíthatatlan kétkedők –, hogy ott feküdtek mind, ahogy azt is, hogy az 1922-ben fölbukkant Anasztázia valójában egy lengyel nő, Franziska Schanzkowska volt.

A sortűz elől megmenekült Romanov gyermekként pózolni a csalás jövedelmező ágazata volt a 20-as években Nyugat-Európában és Amerikában, a hinni kész orosz emigránsok körében. Még 1952-ben is képes volt elsöprő sikert aratni a francia Marcelle Maurette darabja, amelyben nem dől el világosan, hogy a folyóparton fölszedett lány szélhámos vagy áldozat. Olyannyira, hogy a színpadi sikert követő 1956-os hollywoodi filmváltozatban Ingrid Bergman nézett amnéziás zavartsággal maga elé, és törte orosz(os) akcentussal az angolt.

Az Európa Könyvkiadó által az orosz forradalom centenáriumának apropóján megjelentetett A négy nővér azokra a lányokra – köztük a már említett Anasztáziára – irányítja a fegyelmet, akik köré egy száz évvel ezelőtt bekövetkezett történelmi fordulat mártírjaiként növekedett legenda: a haláluk óta eltelt 99 évben regények, színdarabok, mozifilmek, visszaemlékezések, monográfiák, dokumentumfilmek tucatjainak, sőt százainak lettek szereplői. Helen Rappaport, a brit történész szerző olyan történetet ad elő, ahol minden apró részlet óriási árnyékot vet a később kibontakozó tragédia fényében.

Egyszer volt, hol nem volt… egy hercegnő. Bár ma minden óvodás pályaválasztási listáján előkelő helyen áll a munkakör, ebből a könyvből nem az derül ki, hogy olyan könnyű lehetett hercegnőnek lenni. Legtöbb esetben ugyanis a hercegnő – főleg ha királyi rangú volt – a politikai szövetségek kötésekor ajánlott áldozat, az uralkodócsalád ékszerekkel és csipkékkel kidekorált transzparense, két lábon járó anyaméh. Maga Viktória brit királynő sem tekintett máshogyan gyermekeire, unokáira és dédunokáira (akiknek kiházasításában jeleskedett). Az anyakirálynő képes volt Aliz lányáról elnevezni egy díjnyertes tehenet, mert tudta róla, hogy maga szoptatja gyermekeit. A letehenezett hesseni hercegnő kapcsolata hiába indult szerelmi házasságként, hiába tengette napjait egy nyugodt német fejedelemségben, az élet őt is bedarálta, harmincöt évesen a beteg gyermekétől elkapott torokgyíkfertőzés vitte el. Az egyik árva, a gyönyörű Alix mindig Viktória kedvenc unokái közé tartozott, így a szokottnál is nagyobb lendülettel fogott neki a házastársszerzésnek.

„Oroszország állapota olyannyira rossz és romlott, hogy bármelyik pillanatban valami szörnyűség következhet be ott” – állapította meg meglehetős uralkodói előrelátással valamelyik levelében Viktória, amikor Alix belebolondult az orosz cár neki udvarló Miklós fiába. Ebben az időben az európai uralkodóházakban mindenki unokatestvér, de az orosz kuzinok ortodoxok, és egy kegyetlen, távoli világban élnek, ahol anarchista merénylők végeznek az uralkodókkal. Alix az anyja nyomdokait követi abban, hogy 1894-ben szerelmi házasságot köt, és ugyanúgy egyik gyermeke okozza majd végzetét. Visszatekintve már egyértelműnek látszik, hogy a sors a trónörökös képében érkezett, vagyis egészen pontosan a dinasztikus kényszerek hozták mozgásba. Önmagában is érdekes a cárné szüléseinek története. Az első gyermek „az előírások szerint” érkezik: az esküvő után (ami akkor a szexuális élet megkezdését jelenti) egy éven belül, a nő termékenységét mutatva. Ekkor még, ha mérsékelten is, mindenki képes volt örülni a leánygyermeknek. Olgát azonban Tatyjana követte, őt pedig Marija. A negyedik kislányban, Anasztáziában (Anasztaszija) egyesek csak a Schenk-féle elmélet eleven cáfolatát látták, hiszen időközben a cári pár a tudományhoz fordul, a tudomány, azaz Leopold Schenk doktor pedig ott tart, hogy több hús fogyasztását és más pozíciót javasol a fiúra vágyóknak.

http://mno.hu/

A bájos, értelmes, természetesen viselkedő kislányaikkal mindenütt megcsodált Romanovok boldogok lehetnének, de nem teljesítették kötelességüket. Hol a dinasztiát tovább éltető fiú? A cári pár életében ekkor jelenik meg az első „misztikus”, a francia Nizier Anthelme Philippe személyében, aki „lelki tréningeket” tart a kétségbeesett, ezért egyre inkább befolyásolható párnak. A cárné még álterhességet is produkál, de aztán remény csillan: valóságosan teherbe esik, és az 1904-ben megszülető gyermek végre fiú! Csakhogy mire a trónörökös születését jelző 301 ágyúlövés zaja elül a város fölött, a szülők már tudják, mit jelent az olykor vérfoltos pólya: Alekszej hemofíliás, csakúgy, mint dédnagyanyja, Viktória egyik, csupán 31 évet élt fia volt. A cárnéra, aki csak hetekig hihette, hogy „teljesítette a kötelességét”, ettől kezdve soha el nem oszló viharfelhők borulnak. Harminckét éves korára testi-lelki roncs, aki napjai zömét ágyban tölti, és azon tipródik, hogy ő örökítette fiára a vérzékenységet.

Mi történik eközben Oroszországban? Az ország forrong, Leninék az emigráció biztonságában várják a nagy lehetőséget, bár maguk sem hisznek benne igazán. A XIX. század terroristái nem az Iszlám Állam nevében cselekedtek, a századvég és századelő az antiroyalista merénylők aranykora. Rappaport leír egy alkalmat, amikor a cár két idősebb lányával tett hivatalos látogatást egy színházban, és a merénylő (forradalmár és az Ohrana, vagyis a cári titkosszolgálat ügynöke egyben) a miniszterét öli meg helyette, miközben a lányok a felvonásközben teáznak. A gyerekek ilyen légkörben cseperednek, egy évről évre egyre inkább összezáró családban, egy szorongó, de az érzelmeit mindig uralni próbáló apa, a magát a folytonos betegeskedésnek átadó anya, valamint agyonpátyolgatott öccsük, Alekszej mellett, akinek betegsége új „családtag” érkezését jelentette.

A barátunk – így nevezte Alix (Alekszandra) cárné a férfit, aki olyannyira ördögi személy lett az utókor szemében, hogy még a Disney is meglátta benne a főgonosz potenciálját. Az 1997-es animációs feldolgozásban – amely nem sokat ad a történelmi tényekre – a rajzolt Raszputyin így kiált föl, mielőtt dalra fakad és táncra perdül a különféle lárvaszerű lényekkel, illetve egyéb férgekkel: „Most végre beteljesülhet szörnyű tervem. Minden Romanovot elér a halál!” A vallási szabadúszó Raszputyin motivációi nem pontosan ezek lehettek, inkább az hízeleghetett neki, hogy uralmat szerezhet a felső tízezer lelkei, köztük a cári pár fölött, hiszen általuk képletesen egész Oroszországot uralni vélte. „Bármire rá tudom venni” – híresztelte részegen a cárnőről, állítólag. A manipuláció lehetősége kétségbe ejtette az udvar kritikusait és az ellenzéket. Helen Rappaport olyan leveleket idéz, amikből kiderül, hogy a lányok Raszputyinnal beszélték meg legbensőbb titkaikat – az első szerelem kínjait –, ám azt a vádat cáfolja, hogy a férfi bármi módon visszaélhetett volna helyzetével. A cárné valóban vallásos rajongással csüggött rajta, mint az egyetlen személyen, aki kontroll alatt tartja Alekszej szenvedését, így az imposztor meggyilkolása után – ahogy magáról egy levélben írta – állandó nyugtatólöketekkel átitatva élt.

A cár gyakran keltette azt az érzést az őt körülvevőkben, hogy nem képes felnőni a rá mért felelősséghez, és utólag már nehéz megállapítani, hogy ő volt jelentéktelen és gyenge, vagy a feszítőerőnek nem lehetett ellenállni. Keveseket hagyott meg a helyén a nagy háború, Európa-szerte fölbolygatta a nők életét, a felső és középosztálybeli nők kalitkáit nyitotta ki azzal, hogy a hátországban – vagy akár a fronton, az ápolásban – kívánt tőlük helytállást. A Romanov lányok sem kivételek. Sajátos módon a háború káosza ad nekik ízelítőt a hétköznapi életből, amivel mindaddig nem találkoztak. Először a két legidősebb lány, Olga és Tatyjana merül bele a napi kórházi munkába, majd a „kicsik”, Marija és Anasztázia is részt kapnak a feladatokból, míg el nem jön 1917 márciusa. A trónfosztását egyesek szerint hasismámora miatt egykedvűen viselő cár és a gyűlölt cárné gyermekeikkel együtt először házi őrizetbe, majd Tobolszkba kerülnek, és a vörösgárdisták egyre inkább rabként bánnak velük.

„Elég feltűnően bámultam fiatal, élénk, kifejező arcukat, és azalatt olyat értettem meg, amit nem felejtek el a halálom napjáig” – írta az 1918 tavaszán Jekatyerinburgba, későbbi haláluk színhelyére érkező lányokról egy szemtanú, fiatal mérnök. – Éreztem, hogy a szemem egy pillanatra találkozik annak a három [egyikük épp nem volt ott] szerencsétlen fiatal nőnek a szemével, és ekkor a maga valóságában beleláttam mártír lelkük mélységébe, és elborított a sajnálat irántuk – engem, a meggyőződéses forradalmárt. Anélkül, hogy számítottam volna rá, megéreztem, hogy mi, orosz értelmiségiek, akik előfutárnak és a lelkiismeret hangjának tekintjük magunkat, vagyunk felelősök ezért a méltatlan, nevetséges helyzetért, amelybe a nagyhercegnők kerültek…” A négy nővér című kötet viszonylag röviden utal a végjátékra, hiszen a történész korábban teljes könyvet szentelt a család utolsó napjainak (Ekaterinburg: The Last Days of the Romanovs, 2008). Mindenesetre a kivégzés története nem azoknak való, akik éppen arra készülnek, hogy mostantól megkedvelik a bolsevikokat. Érdemes tudni, hogy Leninék fontolgatták a család kiadását, azonban V. György brit király (a cár unokatestvére, akivel kísértetiesen hasonlítottak egymásra) megtagadta, hogy menedéket nyújtson nekik, attól félve, hogy a cár jelenléte politikai komplikációkat okozhat Angliában.

Az 1999-ben nyilvánosságra hozott titkos brit akták szerint egy 1918. szeptember 1-jén érkezett jelentésből – miszerint elszenesedett csontok hevertek a várostól 30 versztnyire, a halmon a cári család személyes tárgyaival, köztük egy levágott ujjal – kihúzták azokat a részleteket, amik esetleg fölzaklatták volna a brit uralkodót. Az akkor még harcoló fehérek által kihallgatott szemtanú úgy vélte, az ujj talán a cárnéé lehetett; megdagadt ujjáról hóhérai nem tudták lehúzni a gyűrűt, így inkább levágták. Így ér össze a Nyugat álszentsége és a Kelet kíméletlensége a közönség számára megunhatatlan mártíriumban, és még száz év után is képes újabb kétes és kétséges legendákat növeszteni, hiszen a legutóbbi – novemberi – sajtóhírek arról szóltak, hogy egy Putyin-közeli körből származó friss összeesküvés-elmélet szerint a cári család „zsidó rituális gyilkosság” áldozata lett. Ám a gyilkosság más értelemben volt rituális: egy korszakkal és egy osztállyal végzett, amelynek lefojtott feszültségtől terhes mindennapjai már önmagában is olyan vészjóslók, hogy még a négy nagyhercegnő rövid életét sem lehet máshogyan olvasni, mint egy orosz nagyregényt.

  Helen Rappaport: A négy nővér

Európa Könyvkiadó, 2017

4990 forint

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.12.30.

Ha szeretné megkedvelni a bolsevikokat, ne ezt a könyvet olvassa el a Nemzeti.net-en jelent meg,

[nemzetinet]

Tizenhat mázsás pálmaág a város felett – A Szabadság-szobor története (2.)

Sokáig bizonytalan volt, hol áll majd a Felszabadulási Emlékmű. Helyszínként felmerült a Tabán, a Döbrentei tér, a Vérmező és a Horváth-kert is. A Gellért-hegy kifejezetten az oroszok kérése volt. Az új helyszín teljesen új terveket kívánt. Hegytetőre látványos, óriás szobor kell.

A helyszíni szemlén Kisfaludi megjegyezte, hogy a hegyoldalt alaposan át kell alakítani és az sok pénzbe kerül. „Ezzel ne törődjék” – válaszolta Vorosilov. „Csak dolgozzon – a többi a mi gondunk!” Pénz nem számított. Főleg, hogy a költségeket a magyar állam állta. Moszkvából eljött Geraszimov és Jofán építész, felmérték a terepet és rajzokat készítettek. A szobor bronzba öntésére Krausz Ferenc és Gusmano Vignali, két angyalföldi mester kapott megbízást.

Vorosilovék először 1946. február 12-ét, Buda elfoglalásának egyéves évfordulóját jelölték meg a szoboravatás dátumaként. Ezt aztán augusztusra módosították. De az alapkőletétel is csak áprilisban történt meg, így novemberre tolódott az időpont. Végül már december 18-a, Sztálin születésnapja is jó dátumnak tűnt.

„1946 augusztusában egy alkalommal be kellett rendelnem a kőfaragókat és az építés technikusát, Kintli Jenőt is. Délelőtt 11 órakor pontosan megérkezett Vorosilov, Puskin követ és Szviridov tábornok, Nikolajcsuk ezredes és Grigorjev tolmács őrnagy. – Mikor lesz kész a szobor? – kérdezte Szviridov. A munkavezetőnkhöz fordultam: – Nos, Vignali? – Hát, úgy tavaszra. – Nos, Fischer? – Hát, talán a tavaszra. Szigorúan nézett végig a társaságon Szviridov generális. – Ez nálunk nem így van! Ha kell, akkor készen kell lenni november 7-re! Szevasztopol ostrománál – folytatta- a generális megkérdezte a parancsnokát, mennyi idő alatt veszik be a várost? »Jelentjük, sok a védő, fegyverrel és élelemmel nagyon el vannak látva, úgy két hónap múlva.« – És ha megparancsolom, hogy három héten belül be kell venni?! – »Akkor bevesszük!« – Így van ez nálunk!” – emlékezett vissza Kisfaludi. 

http://mno.hu/

A szobrász és csapata aztán mégis haladékot kapott. 1945. április 4-én szabadult fel Magyarország, a kétéves évfordulón leleplezik végre az emlékművet.

A talapzathoz Süttőről és Budakalászról szállították az anyagot. Gipszet Romániából kellett hozatni. Lovaskocsival és teherautókkal vitték fel a hegyre a haraszti mészkövet. A magas hóban elakadtak az anyagot szállító járművek. Szűk volt a műhely, csak kis darabokban önthették a szobrot, a szobrot csak a helyszínen lehetett összeszerelni. A Géniusz 58 darabban készült el. 240 mázsa bronzot használtak fel hozzá, a pálmaág 16 mázsát nyomott. A nőalak fejében négy munkás kényelmesen elfért.

Az egyik kőfaragó, Eipel Ferenc járt be a központba a brigád fizetéséért. Történt egyszer, hogy míg odavolt, a többiek beültek egy közeli kisvendéglőbe. Mire visszatért, a hozott pénz értéke már annyit romlott, hogy nem tudták kifizetni a fogyasztást sem. Inflációs idők jártak.

http://mno.hu/

A csapat rohamtempóban dolgozott, de úgy tűnt, ez sem lesz elég. A határidő vészesen közelített, a Géniusz alsó részébe kirendelt Mávag munkások is besegítettek. A Fáklyavivő és a Sárkányölő így sem készült el az avatásra, azok gipszöntésben kerültek fel az emlékműre. A két figurára patinaréteg került, hogy senki se vegye észre a csalást. A bronzalakok három hónap múlva kerültek a helyükre.

Századokon keresztül hirdetni fogja

1947. február 23-án már állt tehát a szobor, a hivatalos átadásra azonban csak 1947. április 4-én került sor. Vagyis, csak került volna sor. Negyedike nagypéntekre esett abban az évben, az emlékmű leleplezését ezért a következő napra tették át. 

http://mno.hu/

Az ünnepség 1947. április 5-én, délelőtt 11 órakor kezdődött. Ott volt Tildy Zoltán köztársasági elnök, Nagy Ferenc miniszterelnök, Balogh István államtitkár, Zamercev ezredes, Budapest orosz városparancsnoka, Weems tábornok, az amerikai katonai misszió vezetője, Rákosi Mátyás, Rajk László, Szakasits Árpád miniszterek, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság tagjai, külföldi követségek vezetői. Nagy Ferenc miniszterelnök mondott ünnepi beszédet, Kővágó József, Budapest polgármestere vette át az emlékművet, Szviridov altábornagy pedig koszorút helyezett rá. 

„Századokon keresztül hirdetni fogja ez a monumentális emlékmű népünk el nem múló háláját a Szovjetunió nemzetei és katonái iránt” – mondta Tildy Zoltán köztársasági elnök. „Nékünk marad a szabadság próbája: vajon ezer év megtanított-e annyi bölcsességre, hogy élni tudjunk a szabadsággal, az ország külső és belső szabadságával egyaránt?” – fogalmazott Nagy Ferenc miniszterelnök. Mikor lehullt a lepel huszonegy ágyúlövés dördült. Szovjet repülőgépek szórtak piros virágesőt a szoborra.

Ott volt az avatáson Gaál Erzsébet, a szobor modellje is, aki nagyon meglepődött, mert sehogyse ismert magára. “Morogtam is, hogy ezért kellett nekem ennyi időt elpazarolnom az álldogálással. De azóta megbékéltem »magammal«. Mégiscsak a szabadság jelképe lettem Magyarországon. Azóta is büszke vagyok, hogy a Gellért-hegyen tulajdonképpen engem látnak a turisták ezrei” – emlékezett vissza később egy interjúban.

Délután ötkor a köztársasági elnök fogadást adott, este a kormány rendezett díszelőadást az Operában. A szobor lábánál még a kőfaragókat, bronzöntőket is megvendégelték. Fehér cipó, virsli, szalámi, sör és jó sok pálinka volt a menü.

http://mno.hu/

A Ludas Matyi következő számában megjelent egy karikatúra, a rajzon a budapesti és a New York-i szabadságszobor beszélget. „Lehet, hogy te magasabban vagy, de innen jobbak a kilátások” – mondja a magyar emlékmű az amerikainak. A szocdemek Szabad Száj című vicclapjában a szoboralak pálma helyett egy nagy halat emelt a magasba, ezzel az aláírással: „Ezt jól kifogtuk!”

A szobrász csak azon dolgozhatik, amit megrendelnek

Kisfaludi az emlékművel legitimálta magát. Lettek is irigyei a szakmában. Morogtak az érintettek, hogy méltatlan személy kapta a megbízást. A régi rendszer, az arisztokrácia házi szobrásza. De hát mit lehetett tenni? Vorosilov Kisfaludit választotta, ez ellen nemigen volt vétó.

1949 augusztusában készült vele egy interjú a Szabad Népben. Az aláírás szerint bizonyos Ö.I. tette fel neki a kérdéseket, aki akár Örkény István is lehetett. A riporter is utal Kisfaludi nem túl makulátlan múltjára. „A te műtermedben – mondom – nem ártana egy kis takarítás. Gyanakodva nézek végig ezen a kevert tárlaton: az Íjász könyöke mögül Tisza István néz vissza rám, üres szemgödreivel, ellenségesen. Odébb, a két kőfejtő mögül a bronz szakállú Apponyi, fensőbbséges tekintettel, akár egy bálvány. (…) A Vénusz mellett a Mária Terézia huszár, a kenti herceg, Petőfi, G. B. Shaw, Prohászka és az ifjabb Churchill és egy kubikos.” „Egy szobrász nem maga választja a modellt, mert csak azon dolgozhatik, amit megrendelnek. Minden szobor temérdek pénzbe kerül” – próbált magyarázkodni a művész.

Aki aztán panaszkodott is egy kicsit: „Mikor az emlékmű elkészült, egyszer csak csönd lett körülöttem. A kritika nem adott egy jó szót és én hiába vártam a rendelést. (…) Az Emlékmű leleplezése után levelek tömegét hozta a posta. De csak egyszerű, névtelen emberekét. A szakmám kivetett magából. Egy maroknyi csoport lett a szobrászat ura. Azt mondták, hogy ők kommunisták és úgy viselkedtek, mintha csak ők lennének kommunisták, s aki nem tartozik a csoportjukhoz az se nem művész, se nem kommunista.”

Horthy szobra? 

Arról is megindult a sugdolózás, hogy a nagy mű valójában az el nem készült Horthy-szobor átalakított változata. A pletykából máig élő városi legenda lett.

Pótó János szobortörténész szerint Sulyok Dezső, kisgazdapárti politikus 1948-ban írt visszaemlékezéseiben bukkant fel először a sztori. „Strobl úgy ábrázolta a géniuszt, amint az a felszabadító csapatok fölé pálmaágat nyújt. Más volt-e ez, mint az »ismeretlen óratolvajok« és milliónyi magyar nő megbecstelenítőinek dicsőítése? Strobl ugyanezt az emlékművet ugyanezzel a géniusszal eredetileg Horthy Istvánnak tervezte. De változtak az idők. És a művész, »aki nem politizált, hanem csak a művészetnek élt«, az emlékművet az antibolsevista kormányzó helyettesének emléke helyett a bolsevista csapatok emlékének szentelte.”

„Az emlékmű felavatása után nemcsak megbecsülésben volt részem, megindult az irigy és rosszindulatú rágalmak áradata is. Azt terjesztették, hogy az eredetileg Horthy István emlékművének készült volna, s e rágalmat igyekeztek mennél szélesebb körben elterjeszteni. Az illetékes kormányférfiak már akkor megtekintették mindkét tervemet. Műtermemben még megvan a Horthy emlékmű férfialakja, egy repülő figura, mely röptében hinti szét az emlékezés virágait. Aki a két alkotásra rápillant, nyomban láthatja, hogy a legtávolabbi szál sem fűzi őket egymáshoz” – emlékezett vissza a művész önéletrajzi könyvében.

„A budapesti szobrokhoz fűződő legendák többségét nem könnyű teljes biztonsággal megfejteni. A gellért-hegyi emlékművel kapcsolatban azonban biztos támpontjaink vannak, így a vita egyértelműen lezárható. Horthy István emlékművét először a Horthy Miklós (ma Petőfi) híd budai hídfőjénél, később a Tabánban szándékoztak felállítani. Ez utóbbi változat építészetileg valóban szinte azonos a későbbi Felszabadulási emlékművel, a szobrok viszont teljesen mások” – írja Szoborhistóriák című könyvében Prohászka László.

Hasonló véleményen van Pótó János is: „Ha a Repülős-emlékmű végleges tervének és a Gellért-hegyi szovjet emlékműnek a felépítését vetjük össze, látható, az alakok egyáltalán nem, csak a kompozíció a hasonló. A főalakok – itt orosz katona, ott Horthy István – centrális elhelyezése egy obeliszk előtt, melyen mindkét esetben egy szimbólum, géniusz – itt a szabadságé, ott a repülése – áll, a domborművek és a mellékfigurák elhelyezésének hasonlósága szembetűnő. Ezek a párhuzamok azonban szobrászi panelek, s nem szolgálhatnak alapul semmiféle azonossághoz.”

http://mno.hu/

A két szobornak nem volt sok köze egymásnak, főleg, hogy az egyik el sem készült. Az alkotó személye viszont megegyezett, a koncepció és a zavaros történelmi helyzet pedig hasonló volt. A sztori adta magát, és túl jó volt ahhoz, hogy ne izgassa az emberek fantáziáját.

Az el nem készült Horthy-szobor még Vorosilov érdeklődését is felkeltette. Ő is szeretett volna egy ilyet, vagy valami hasonlót. „Vorosilov marsall rendkívüli érdeklődést mutatott a munka iránt. Amíg Pesten tartózkodott, naponta meglátogatott műtermemben, több ízben telefonon érdeklődött. Az ő ösztönzésére állítottam össze bombasérült Repülőalakomat. A marsall ugyanis foglalkozott azzal a gondolattal, hogy hősi halált halt fogadott fiának emlékét ilyen géniusszal örökíti meg” – mesélte a szobrász 1947-ben a Képes Figyelőnek. A tervből azonban nem lett semmi.

Egy szobor, rossz helyen

A kommunista hatalomátvétel után a reakciós szobrok lomtárba kerültek. A Fővám téren állt egy I. világháborús szoborcsoport, az 1. honvéd és népfölkelő gyalogezred emlékműve. Azzal nem volt különösebb baj, nem sok vizet zavart, ugyanolyan ártalmatlan volt, mint mondjuk a 32-es háziezred szobra a Harminckettesek terén. Nem is kellett lebontani. Hanem aztán kiderült, egy kis baj mégis van vele. Egyszerűen rossz helyen áll. 

http://mno.hu/

Az 1938-ban felavatott emlékmű pont a Gellérthegy felé, a Citadellára nézett. Rajta két világháborús katona. Az egyik gránátot dob, a másik puskatussal készül sújtani. Mintha pont a szemben lévő szovjet emlékművet vennék célba. Mintha az lenne az ellenség, aki fenyegeti az országot, akit el kell pusztítani. Ez az egész így egyszerűen rosszul vette ki magát. Valamikor 1948 őszén tűnt fel az illetékeseknek, a pesti emberek nyilván hamarabb észrevették. Mit lehetett tenni, megfordítani csak nem lehetett, az még röhejesebb lett volna. Inkább sietve elbontották az egészet. Az emlékmű nyugalmát így már tényleg nem fenyegette semmi.

Egy szobor mindenhol

A Felszabadulási Emlékmű nem csak Budapest panorámáját uralta, az országban mindenütt ott volt. Szerepelt festményen, plakáton, kitüntetésen, bélyegen, emléklapon, kerékpár nyaktáblán. 1947-ben a 800 éves fennállását ünneplő Moszkvának a szobor kicsinyített mását ajándékozta a miniszterelnök. Még a Civil a pályán és Állami Áruház című filmekben is felbukkan, mint irodai dísztárgy. Nyilván ugyanazt a kellékszobrot használták a filmgyárban. 

http://mno.hu/

Egy Heves megyei kisközségben, Apcon, még kistestvére is született. A községháza előtt 1950-ig millenniumi emlékoszlop állt, kettős keresztes országalmával. Az aranyszínű almát aztán levették, egy pálmaágas nőalak, egy mini Szabadság-szobor került a helyére. Ma már nem tudni, ki volt az alkotó, talán a helyi sírköves lehetett. A Szabadság-szobornak Miskolcra is került egy mása. A gépgyár területén állt, a főbejárat közelében, az üzem két amatőr művésze készítette gipszből, 1953-ban.

Kisfaludi Strobl Zsigmond 1950-ben és 1953-ban is Kossuth-díjat kapott. Vezetőségi tag lett a Magyar-Szovjet Baráti Társaságban, hetvenedik születésnapja alkalmából a Műcsarnok mutatta be gyűjteményes tárlatát. 1955-ben szovjet turnéra ment, Leningrádtól Odesszáig számos városban mutatták be kiállítását, Moszkvában tízezren voltak kíváncsiak a megnyitóra.

http://mno.hu/

1952-ben ő készíthette a Parlament előtt felállított új Kossuth-emlékmű főalakját. (Rákosiéknak nem tetszett a Horthy-korszakban emelt Kossuth-szobor, túl pesszimistának találták, valami forradalmibbat akartak). Csinált magyar-szovjet barátság szobrot, és ő mintázta Kossuth és Rákóczi alakját is a millenniumi emlékműre, a Habsburg szobrok helyére. A Felvonulási téri Sztálin-szobor elkészítésére is pályázott, de végül nem ő nyert, hanem Mikus Sándor. Azért Kisfaludi is alkotott egy kisebb emlékművet. „A nagy Sztálinnak a hálás magyar nép” feliratú márványszobor a Szabadság téren kapott helyet.

Jobblábas csizma, magyar zászlóval

Mikus 18 méteres Sztálin-szobrát 1956. október 23-án, este fél tíz körül döntötték le a budapesti tüntetők. Csak egy pár csizma maradt az egészből. És ezzel elkezdődött a forradalom. Kisfaludi Sztálin emlékműve is a porba hullt. Hat nap múlva már a Gellért-hegyi emlékmű került sorra. A szovjet zászlótartót a földre vitték a felkelők. Csak egy jobblábas csizma maradt a helyén, amihez nemzeti zászlót tűztek. A tömeg egy része a pálmaágas főalakkal is végezni akart. Fegyveres műegyetemista fiatalok egy hangszórós kocsiból agitáltak a terv ellen, végül sikerült megvédeniük a szobrot.

http://mno.hu/

Állítólag a modelljét, az akkor már 39 éves Gaál Erzsébetet is megtalálták a felkelők. „Engem csak kővel dobáltak meg. Többre nem szánták rá magukat, bronz hasonmásomra azonban már kötelet vetettek, megkísérelték ledönteni talapzatáról. De ehhez nem volt elég erejük. (…) Én ott óriás vagyok. 30 méter magas. A bronz Erzsébet szilárdan áll a lábán” – idézte egy szovjet lap a modellt. „A Szabadság-szobromat fel akarták robbantani, csak hallomásból tudom, hogy egy fiatalember nagy beszédben védte meg a monumentet” – emlékezett vissza az alkotó

A Fáklyavivő alakja, Hegedűs István, 1956-ban már testnevelő tanár és edző volt. Október 23-án ünnepelte 32-ik születésnapját. A forradalom másnapján, 24-én hajnalban barátjával – a szintén úszóedző Gerendás Lászlóval – indult el Izabella utcai otthonról edzést tartani. A Szófia (akkor Majakovszkij) utcában már állt a bál, amikor arra haladtak. A felkelők a szovjet könyvesboltból dobálták ki az utcára az elégetnivaló könyveket. Hirtelen megjelent egy teherautó, amiből tüzet nyitottak az ávósok. A következő pillanatban holttestek hevertek az utcán. Hegedűs István aortalövést kapott, azonnal meghalt. A forradalom egyik legelső áldozata volt.

Barátja gyalog, majd egy targoncával tolta haza a testét. Hegedűs édesanyja az ablakban könyökölt, amikor befordult az utcára. A fáklyaszobrot az Izabella utca 50. számú ház udvarán temették el. 1957 februárjában aztán a Kerepesi temetőben, a főváros által adományozott díszsírhelyen hantolták el újra.

Vaszilij, a szovjet zászlótartó modellje 36 éves volt a forradalom idején. Nem volt már katona, nem vezényelték Budapestre. Nem jött létre a modelltalálkozó. 

A forradalom végül elbukott. A ledöntött szovjet katona alakját újra elkészítette Kisfaludi és 1958. február 10-én visszahelyezték az emlékműre. Csendben, minden feltűnés nélkül. Az eseményről két mondatos rövidhírben számoltak be másnap a lapok.

(A sorozat harmadik, befejező részét szombat este olvashatják a Magyar Nemzet Online-on! Következik: Pap temette el a Felszabadulási Emlékmű modelljét)

A sorozatban eddig megjelent:

http://mno.hu/

http://mno.hu/

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.29.

Tizenhat mázsás pálmaág a város felett – A Szabadság-szobor története (2.) a Nemzeti.net-en jelent meg,