szerencses13as

[szerencses13as]

Rájöttem, hogy nem szabad innom, mert csak depressziós leszek tőle.

Én nem kellettem, mert túl korán jött... De a másik egy héttel később oké.

El kellett volna fogadnom a másik munkát

[szerencses13as]

Csapatépítő vagyon

Én meg kívülállónak érzem magam...

[szerencses13as]

A tudomány nevében kipróbáltam, hogy hol tilt. 1-esben 105, 2-esben 140, harmadikban 180‐nál még nem szabályzott le, de inkább elváltottam 😅

Asszem kezdek jobban lenni 😉

[szerencses13as]

Azért annyit elértünk, hogy végre tudok aludni. Az is valami :)

[szerencses13as]

Terápiás jelleggel

Mikor kezd el írni az ember? Amikor nincs kivel megbeszélnie a dolgait. So here we go again, hátha segít.

Szóval van ez a barátom, K, akit immáron 8 éve ismerek. Mikor megvettem a Kawát, a típus fórumán szerveződött túrán találkoztunk először. És az van, hogy mellőlem a barátok valahogy mindig elkoptak. Amint megszűnt a külső kényszerítő erő, köddé váltak. Ő nem. Hol közelebb, hol távolabb sodródtunk, de mindig ott volt a kapocs.

5 éve volt egy elég komoly gerincműtétje, akkor mélyült el igazán a kapcsolatunk. Gyakorlatilag csak akkor nem beszéltünk, mikor aludtam. Úgyhogy amikor a magam béna módján közöltem vele, hogy én nem bánnám, ha ebből több lenne, kiderült, hogy benne ez fel sem merült. A korkülönbség volt az érv, ami megmaradt az emlékezetemben. Nem tudtam mit csinálni, mentek tovább a napok. Barátok tudtunk maradni, egy lakásfelújítás után elkezdtünk megint távolabb sodródni egymástól, amit akkor nem is bántam annyira. Aztán egyszer csak megláttam az üzlet ajtajában B-t és végem volt. Csodás 3 évünk volt, de a végére felülkerekedtek a problémák és elköszöntünk egymástól.

Közben sodródtam el K-tól, de azért olykor-olykor beszéltünk kicsit. Tudtam róla, tudtam mi van vele. Tudtam, hogy megrekedt a munkahelyén, régóta volt ott, nem volt jó a pénz, előrelépés nulla, már nem érezte jól magát. Nálunk meg adódott a lehetőség, hát megkérdeztem akar-e a kollégám lenni. Gondoltam én, micsoda hecc, úgyis visszautasítja, tudván Ő nem az a típus, aki szereti a változást. 2 nappal később ott volt előttem az önéletrajza, rajta az arcképe. De rég láttam...

Akit én beajánlok, azt gyorsított eljárásban veszik fel. Úgyhogy mire kettőt pislogtam, ott ült mellettem az irodában én pedig magyaráztam neki. Szeretek tanítani, őt érdekelte az új helyzet, úgyhogy hamar betanult. Szépen zsebeltük be az elismeréseket. Közben szinte észrevétlenül alakult ki a napi rutinunk. Mindig ugyan ott ülünk az asztalnál, egymás mellett. (Én is viszonylag friss voltam még akkor a csapatban, úgyhogy a barátom hirtelen érkezése azt is jelentette, hogy szinte csak egymással beszélgettünk.) De sokszor szólnunk sem kellett, automatikusan álltunk fel az asztaltól, amikor jött az “egészségügyi séta” ideje. Ha véletlen másra figyeltem, megállt felettem: - Nem jössz?

Mindig. És mindig együtt kávézunk. A szerda általában pöttyös nap, kiderült, hogy van egyforma mintás ingünk. Péntekenként együtt bringázunk a munkába. Tényleg annyira együtt mozgunk a munkahelyen, hogy az néha zavarba ejtő.

Aztán valamelyikünk felvetette a sup-polást, hogy mennyire poénnak néz ki, ki kéne próbálni. Először úgy tűnt, hogy mint munkaidőn kívüli elfoglaltság, külön megyünk. Ő a barátnőjével, én E társaságával. Egyik sem jött össze, úgyhogy hirtelen elhatározásból egyszer csak ott találtam magam nála, tettük be a bringákat a kocsiba. Tatabányáról bicóztunk át Tatára, sup-poltunk, fürödtünk, napoztunk. Jó volt.

Ekkorra bennem már átkattant valami, de igyekeztem a szőnyeg alá söpörni, de csak rosszabbul éreztem magam tőle. A sup-polás után kezdtem el gondolkodni azon, hogy talán oka van annak, hogy ennyit vagyunk együtt. És addigra már nem csak munkában, hébe-hóba hétvégente is átmentem. Kutyát simizni, lefolyót rendbetenni vagy csak úgy ülni a kertben és beszélgetni. Szóval megszületett az elhatározás, de valami nem volt jó. Mindig, mikor a mi-lenne-ha körül járt az agyam, eszembe jutott az 5 évvel korábbi eset és páros lábbal rúgott gyomron: nem, nincs esély. Ismerem annyira, hogy tudjam mi nem változik.

Teltek a napok, én egyre rosszabbul éreztem magam. Már a kollégák is kezdték észrevenni, pedig nem gondoltam, hogy munkában ebből bármi látszhat. K persze nem vett észre semmit, ez nem erőssége. Egyre rosszabbul aludtam, vagy épp nem aludtam, úgyhogy döntöttem. Egymagamban ezt nem tudom legyőzni, segíteni pedig csak K tud. Színt kell vallanom, bár tudtam, hogy mi lesz a válasz. 99,9%-ban biztos voltam benne, de az a parányi remény, amit én odaképzeltem, szinte megnyomorított.

Egyik sétánk alkalmával álltam elő vele. Elvetette a maradék 0,1%-ot is. Tudtam, hogy ez lesz. De jobban mellbe vágott, mint gondoltam. Reagálni sem tudtam, ő pedig zavarában minden másról kezdett el hadarni. Hazafelé újra és újra lepörgött a jelenet a fejemben és két kérdés kristályosodott ki a végére. Persze ment a vívódás, hogy nem szabad odamennem, döntött, nem tudok vele mit kezdeni, el kell fogadnom. De hát nem is megváltoztatni akarom a döntését, csak tudnom, értenem kell dolgokat. Ennél ha csak egy picivel is, de többet érdemlek. De nem, ez biztos csak sértődött gyerekként gondolom, ennél én büszkébb vagyok. A nem az nem. Pont.

Úgyhogy a boltból hazafelé teret váltottam és leparkoltam a háza előtt. Köszönt nekem, mintha semmi nem lett volna délután. Kérdés nélkül nyitotta a kaput, beszélgettünk a házáról, mit kéne megcsinálni, hogy vannak a kutyái, mikor mennek orvoshoz, aztán mikor szürkült, elindultam kifelé. Rohadt nehéz volt aznap már másodjára erre terelnem a témát, de tudni akartam. És most komoly volt. Megbeszéltük. Felnőtt módjára. Barátokként. Barátok vagyunk.

Soha nem éreztem még egyszerre ennyire közel és ilyen végtelen távol tőlem senkit. Úgyhogy most szomorú vagyok :)

Nap közben, emberek között nincs baj. De este, mikor már nem tudom lekötni az agyam... Úgy érzem megfojt a magány.

Holnap bringával megyünk munkába.

[szerencses13as]

Fast and Furious 7 -> highest cheesy one liners/hour in human history

[szerencses13as]

napasztmek

[szerencses13as]

Azé csak bádogos születésnapot. :) (Bikk)