Tumgik
nutellakiralyno · 3 years
Text
“Csak az a lány szerettem volna lenni, akinél végül ott maradsz majd. Akinek bebizonyítod, hogy léteznek még a tündérmesék. Az a lány, akit nem szűnsz meg szeretni az évek múlásával. Akit legbelül mindig elcipelsz majd. Aki megkapja azokat a szavakat, amik a múltban rekedtek kimondatlanul. Csak szerettem volna az a lány lenni, aki nem múlik el, akármit is teszel majd.”
— Veréb Emese: Négy évszak években
745 notes · View notes
nutellakiralyno · 4 years
Text
ne eld bele magad semmibe, de tartsd fent a lehetoseget mindenre.
0 notes
nutellakiralyno · 5 years
Text
2020.03.24.-00:00
Ott ültem kint, a teraszunkon. Bal kezemben cigaretta, mellettem az asztalon egy csésze kávé. A természetet és a gyönyörű udvarunkat bámulva, csak úgy kiélveztem a pillanatot. Egy kis idő múlva kijöttél TE is, most már ketten gyönyörködtünk a csodában, amit együtt sikerült megteremtenünk. Szerelmesen néztünk, hol körbe, hol egymásra és ez után történt meg az igazi csoda. Két gyerekhang következetében érkeztek meg ŐK. Akiknek életet adtunk és akikért az életünket adnánk. Ezen pillanatok alatt bizonyosodott be, hogy valamit nagyon jól csináltunk, akárcsak az, hogy a szerelemnél és a szeretetnél többre nincs szükség. -EGY CSODÁLATOS JÖVŐ
1 note · View note
nutellakiralyno · 5 years
Text
TITOK
van egy titkunk, ami köztünk marad amíg nem lesz belőle semmi, szóval ha sosem lesz belőle semmi örökre köztünk marad.
2 notes · View notes
nutellakiralyno · 5 years
Text
-semmi privat dolgot nem tudsz rolam
-jah, igen persze
te sem tudsz rolam semmit
nem lattal, nem hallottal
-nem hat
kisujj?
-kisujj
1 note · View note
nutellakiralyno · 5 years
Text
“NEKEM EZ A ‘BARATSAG EXTRAKKAL’ DOLOG NEM MEGY. AZ ELEJEN ELHITTEM, EN TENYLEG ELHITTEM, HOGY MILYEN KIRALY LESZ. DE NEM AZ, ROHADTUL NEM KIRALY, MERT MIKOZBEN EN SZEPEN BELEDSZERETTEM, NEKED EZ SEMMIT SEM JELENT, MERT ERZEM, TUDOM, HOGY TOBB VAGYOK MINT EGY BARAT, DE OROKKE KEVES MARADOK AHHOZ, HOGY BELEMSZERESS”
200 notes · View notes
nutellakiralyno · 5 years
Text
Vágyakozó
Most valahogy az kéne, hogy itt legyél mellettem, visszaadd az önbizalmam. Kéne egy nap, amit átszeretkezünk és perverz dolgokról beszélgetünk, és inni akarok, részeg akarok lenni veled és ki akarom sírni magam a mellkasodon, amíg a hajamat simogatod. Utána szeretnék vagy másfél napot aludni melletted, mert ugye kurva fáradtak vagyunk, meg amúgyis, másnaposak lennénk. De egy akkora ágyban, ahol nem kell folyton azt nézni, hogyan legyen elég mindkettőnknek a paplan. Nagy, fehér, puha, puffos paplan lenne, ami minden fordulásnál halkan suhog. Sokszor felébrednék, de mindig ott lennél mellettem, és amikor megölelnélek, még álmodban is közelebb húznál.
Azért azt tudjuk, hogy én nem tudok annyit aludni, mint te. Szóval mire felkelnél, én a konyhában sütném a palacsintát. A zenétől nem hallanám, amikor belépsz, hamisan énekelnék, mert nem tudnám, hogy hallasz. Megölelnél hátulról, én meg ijedtemben ugranék egyet, de utána belesimulnék az ölelésedbe. Ebédre főznék valami finomat, addig te a konyhában lennél és beszélgetnénk, ábrándoznánk, terveznénk az életünket. Délután leülnénk egymás mellé egy kanapéra, te játszanál, én közben olvasnék, de valamilyen testrészünk végig összeérne.
Ezután azt hiszem, jobban lennék.
9K notes · View notes
nutellakiralyno · 5 years
Text
Távolság két ember között akik szeretik egymást, az egyik legrosszabb dolog a világon
37 notes · View notes
nutellakiralyno · 5 years
Text
és akkor ott, a hideg padlón ülve tört ki belőlem a zokogás.
úgy zokogtam, mint a kislány aki elvesztette a maciját.
nem csak a zokogás volt hasonló, a helyzet is.
csak én a reményt vesztettem el.
62 notes · View notes
nutellakiralyno · 5 years
Text
Hazudjunk
Mondd azt, hogy nincs semmi
Én majd azt mondom, hogy elhiszem
Mondd, hogy te nem mész el
Én meg, majd szerelmet vallok
Mondd, mielőtt elmész, hogy sajnálod
Én majd megnyugtatlak, semmi baj
Te azt mondod, ez különleges volt
Én pedig egyetértek, volt
@hopehely-eletu-decemberi-este
793 notes · View notes