nincsagyam - Tumblr blog

[nincsagyam]

Amikor sikeresen elbizonytalanítasz egy kórházi dolgozót, hogy hány adag vérhigítót kell kapnod naponta, mert te máshogy emlékszel, mint ő. Látod a bizonytalanodást a szemében, és a te biztonságérzeted úgy porlik el, mint egy vámpír a napon.

Te úgy emlékszel, kaptál reggel is, de mivel a memóriád finoman szólva vegetál, ezért ez nem biztos infó. Finoman szólva.

Esetleg ne a széttraumatizalt gyermekágyasra hallgassunk, hanem a szakmai tudásunkra, a protokollokra, a felettesek utasításaira. Haha.

Aztán megállapodtok abban, hogy úgy lesz ami a kórlapon szerepel.

Aztán lesz, ahogy lesz.

[nincsagyam]

Amikor mindenki információkkal bombáz (hogy lesz a gyerekednek anyakönyve, milyen gyógyszer kell neked, hogyan szoptass, mennyibe kerül a babafotózás stb.), és valami oknál fogva azt várják, hogy ezeket megjegyezd, amikor szó szerint öt perccel azelőtt történt dolgokat is elfelejtesz.

[nincsagyam]

Hadd meséljek a diszkótáskákról.

A diszkótáskák három csövet takarnak, ami napokig kilógott belőlem. Kistestvérük az egyedi ékszerkiegészítő, a branül a kézfejemben.

Az egyik egy sima húgyúti katéter, minden császáros kap, csak nem mindenkinek van bent ennyi ideig. A másik egy vérgyűjtő zacsi, ami a hasüregben gyűlő vért vezeti el. A harmadikat egy ideig nem is veszem észre, pedig ott van a kis huncut. Őszintén nem tudom, ki ő, mi ő, sose mondják, ha mondják elfelejtem.

Ő a "tököm", mert cuki kis tök alakja van. Benne is vér gyűlik, halisten nem sok.

Általában tőlem kérdezik, mennyi vér volt a cuccokban legutóbb, mennyi gyűlt azóta. Mindig rossz tanulónak érzem magam, aki nem tud jól felelni, mert egyrészt nem gondoltam, hogy ez az én feladatom lenne, másrészt jelenleg a lakcímem leírása közben is hosszasan gondolkodnom kell.

A diszkótáskák jönnek velem mindenhova.

A pisilés (akkor ugye már csak kettő van) úgy néz ki, hogy egyik kezemben a tatyók, a másikban a wcpapír, mert az ugye nincs az osztályon, és let's go.

A pelenkázás is kész élmény, a branüllel a kézfejemben, és a táskák logisztikájával.

Tologatós, felakasztós izét nem kapok, fel se merül. Az se hogy kérjek, megfélemlített kisállat szintjén mozgok, minden asszertivitás nélkül.

Több nap telik el, mire valaki javasolja, hogy tegyem őket egy vászonszatyorba, azt pedig a vállamra. Egyszerű, de nagyszerű megoldás, ami a megfélemlített kisállatnak sose jutott volna eszébe. Kérdés, hogy a többieknek miért kellett hozzá több nap.

Megkönnyebbülés, újra van két kezem!

Aztán egyszercsak kiveszik őket. Fellélegezek, hirtelen több fokozatot javul az életminőségem. Ezt kifejezem a Dokinak is, aki hitetlenkedik, és azt mondja, ennek azért nem kellene akkora különbséget jelentenie.

Végül megállapodunk abban, hogy lehet, hogy ez csak mentális megkönnyebbülés.

Tudja mit, doktor úr. Lehet.

[nincsagyam]

Amikor arra se kapsz már soha választ, hogy a babád azért ennyire problémás, mert ennyire traumatikus volt a szülésed, meg a sok gyógyszer miatt. És sajnálod őt is, amiért szenved, és sajnálod magatokat is, amiért egyelőre nem jut ki nektek a boldog babázós pillanatokból. És utálod az egész világot, hogy ez ilyen.

[nincsagyam]

Amikor mindenki azt mondja, hogy biztosan azt szeretném már, hogy mindig mellettem legyen a babám. Nem, nem ezt szeretném. Pihenni szeretnék.

[nincsagyam]

Amikor, és ez a legnagyobb közhely lesz, de igaz, mélységes döbbenettel állsz saját magad előtt, akiről mindig egy kicsit azt gyanítottad, hogy nem olyan erős sem mentálisan, sem testileg - hogy mi a francot állt ki ebben az időszakban, és még egyben van a lelke, a teste pedig gyógyul.

Vagyis, amikor rádöbbensz, hogy sokkkal, de sokkkal erősebb vagy, mint hitted, mintha nem is te lennél. És akkor így csak csodálod ezt az ember, aki vagy, hogy azért wow. És egyáltalán nem érzed emiatt magad rosszul, mert ez nem önteltség, csak egy tény, aminek eddig nem voltál tudatában.

[nincsagyam]

Amikor először megtudod, hogy lecserélték majdnem az összes véred, és önkéntelenül az az első reakciód, hogy "wow, badass".

[nincsagyam]

Normál esetben két egymást követő nagy hasi műtét és teljes vértranszfúzió után pár nappal, széttraumatizalt állapotban, amikor a felnőtt éned éppen hogy csak funkcionál, a tested pedig sosem volt még ennyire lemerült állapotban, nem nyomnak a kezedbe egy kiszolgáltatott apró lényt, hogy tessék, ő innentől a te felelősséged.

"Életem legboldogabb pillanata."

[nincsagyam]

Ezeket a veszteségeket gyászolom:

- hogy nem kezdhettem otthon vajúdni, intim nyugiban a férjemmel

- hogy nem magamtól kezdtem tágulni

- hogy a vajúdás kezdeti szakaszában egyedül voltam

- hogy nem indítottak a tervezett napon, hanem egy nappal később (úgy értve, hogy a ballon már bent volt, én meg a kórházban, azt hittem, reggel indítanak)

- hogy bár a magzatvíz elfolyt magától (ballonos tágulásra), mégsem hagyták a maga útján menni a dolgokat, és kaptam oxitocint

- hogy oxin és ctg-n vajúdtam, pántokkal lekötve, mesterséges fájásokkal, fekve, nem szabad módon

- hogy a tolószakaszt nem tudtuk végigcsinálni

- hogy nem lett hüvelyi szülésem

- hogy altattak, ezért nem hallottam felsírni a babámat

- az aranyórát

- hogy nem voltam teljesen magamnál az altatás miatt, amikor először találkoztam a babámmal

- hogy nem lehetett velem pár napig a babám

- hogy elvette a szülés örömét a trauma

- hogy az aggódás és a kimerültség erősebb volt, mint az öröm

- hogy a férjem is aggódott, és kimerült volt, ahelyett, hogy örült volna

- hogy azok a híres boldogsághormonok, amik felszabadulnak szülés után, teljesen elkerültek

- hogy gyógyszerekkel teletömve kell szoptatnom a babám, aki lehet, hogy emiatt hasfájós, és ezzel még inkább várat magára a "boldog babázás" ideje

[nincsagyam]

Már tudom, mire van a babaváró hitel: fizetheted belőle a terápiát, miután bevállaltad, hogy Magyarországon szülsz.

[nincsagyam]

Más két etetés között alszik, én traumafeldolgozok.

[nincsagyam]

Amikor egy brutál traumatikus szülés után lesz egy brutál sokat síró babád.

Nem őszinte a mosolyod. :)

[nincsagyam]

Amikor összeszámolod, hogy a hét bent töltött éjszaka alatt öt különböző helyen aludtál.

[nincsagyam]

Amikor már itthon a gyerekorvos nézi a zárójelentést, és azt mondja:

Ezt még olvasni is rossz, nem hogy átélni.

Te pedig bólogatsz, hogy hát igen. Aztán rájössz, hogy a gyerek papírját nézi, nem a tiéd, és majdnem elröhögöd magad.

[nincsagyam]

Amikor arra gondolsz, hogy korábban a 48 órás protokolláris kórházi benttartózkodástól féltél... Kis cuki múltbeli én.

[nincsagyam]

A fura trauma-kötődés, amit a kórházi személyzettel alakítasz ki az egy hét alatt. Egyszerre utálod és szereted őket, vágysz a figyelmükre és kívánod a pokolba őket, vagy hálás nekik és hibáztatod őket.

[nincsagyam]

Amikor az indításod előtti ctg alatt arról beszél a nővér, hogy csak azok a nők kiabálnak szülés közben, akik nem is igazán akarják a gyereküket, illetve a férjüknek játsszák el, mennyire fáj - azon gondolkodsz, vajon téged is megítélnek-e majd életed egyik legnehezebb és kiszolgáltatottabb pillanatában, ha meg mersz mukkanni.