Madrid a folyóson őrjöng, betörte az összes ablakot, megvert két ápolót, és tisztességtelen ajánlatot tett a medikának, miközben azt üvöltözi: én nem vagyok Barcelona.
4 notes
·
View notes
0 notes
A MEDVE ÉS A TURISTA
Semmi gond − mondta az ijedt férfi a morcosan közeledő brummogónak −, én pacifista ökoterrorista vagyok. Mit mondhatnék ennek a történetnek az elbeszélőjeként?! A medve műveletlen, így aztán széttépte a turistát.
0 notes
Juan José Arreola Párbeszéd Borges-szel (Diálogo con Borges)
Utolsó találkozásunkkor Jorge Luis Borges és én már halottak voltunk. Hogy elüssük az időt, az öröklétről kezdtünk el beszélgetni.
0 notes
Látomás
A 2-es metrón jelent meg neki az angyal. Nem mondott semmit, csak mosolygott. Majd leszállt a Pillangó utcánál.
0 notes
Rémtörténet(Cuento de horror)
A nő, akit szerettem, szellemmé változott. Kísértetjárásainak színhelye én lettem.
0 notes
Ahol a sárkányok meghalnak
Báró Kemény Zsigmond kezében bozótvágóval, lelkében viharokkal vágta ki a magyar próza ösvényét. Az Isten háta mögött. Jókedvvel duhajkodhattak már itt a XX. században a nagyvárosi piperkőcök, és learathatták az irodalmi babérokat, hiszen a munka javát ez a vad erdélyi báró elvégezte.
Valami lehetett arrafelé a levegőben, mert az a vidék bővelkedett a vad nemesekben. Emlékezzünk csak: amikor Petőfi ‒ életében először ‒ találkozott Teleki Sándorral, rögtön tájékoztatta a grófot: ő nem állhatja az arisztokratákat – nyilván nem véletlenül akarta felakasztatni a királyokat. De Teleki megnyugtatta: semmi ok az izgalomra, mert ő csak amolyan vad gróf. Bármit is jelentsen ez.
https://drot.eu/magyary-agnes-ahol-sarkanyok-meghalnak
0 notes
Minimalista novella: RÉMÜLET
A költő öngyilkosságot fontolgatott. Ugyanis egy reggel arra ébredt, hogy ikrekkel várandós felesége megette az összes hasonlatot.
0 notes
2 notes
·
View notes
0 notes
‒ Az élet garanciája – motyogta István bácsi –, egy bombabiztos spájz, ahol el lehet rejtőzni az aszalt gyümölcsök, befőttek és füstölt kolbászok közé, majd akkor előbújni, amikor aláírták a békeszerződést.
http://halszajoptika.hu/2020/05/04/intermezzo/?fbclid=IwAR0Q6U00lBiY6a1DoYwCK2CQfPibQvzGFGg_lfo37AaJ0aXW7LNM3bdORWs
1 note
·
View note
Még Húsvét előtt.
0 notes
Arany János
1 note
·
View note
5 notes
·
View notes
Ady Lédának dedikált kötete 1910-ből.
0 notes
Magvas gondolatok a szerelemről.
0 notes