legnagyobbrajongod

[legnagyobbrajongod]

sohasem fogok lemondani rólad.

[legnagyobbrajongod]

kérlek, bízz bennem. együtt megoldjuk ezt.

[legnagyobbrajongod]

sajnálom, ha bármit megnehezítettem neked. semmi mást nem akarok, csak hogy boldog legyél.

[legnagyobbrajongod]

gondolkoztam, és rájöttem, hogy én is kurva sokat hibáztam. remélem lesz még lehetőségem mindent jobban csinálni.

[legnagyobbrajongod]

minden csendes.

csak fekszem az ágyamban

a takaró alatt

egyedül

mint a legtöbbször.

péntek este van és

lehetnék most veled

ha te is úgy akarnád

de te sohasem akarod.

belefáradtam már

hogy folyton belefáradok

küzdenék tovább

de nem tudom eldönteni

van-e értelme

hogy van-e miért.

azt mondod szeretsz

de nem csillognak már úgy

a szemeid, mikor rám nézel.

az én szemeim mindig

csillognak érted

bár van, hogy a könnyek miatt

mostanában túl sokszor is.

ahogyan te is túl sokszor

szakítod meg a csókot

és nézel rá a tv-re, vagy

mindegy mire, lényeg hogy

nem rám figyelsz, hisz még

akkor sem rám gondolsz

mikor megcsókolsz, pedig

nekem olyankor megszűnik

az egész világ, és csak

te létezel

és az érzés, hogy

mennyire szeretlek, de én

nem érzem, hogy szeretnél

már kevés az az elsuttogott szó

hogy biztosíts róla.

nem érzem, hogy akarnál

vagy, hogy kívánnál

és mindig is tudni akartam miért nem

de féltem megkérdezni

mert a válasz talán

jobban fájna.

azt is féltem megkérdezni, hogy

fogsz-e valaha úgy szeretni

ahogy őt szeretted

úgy igazán.

vagy talán mindenedet

neki adtad, és nekem már

csak a törött darabkák

maradtak belőled.

próbállak összeragasztani

próbállak úgy szeretni, hogy

többnek érezd magad

mert nekem te vagy a legtöbb

de sosem engeded nekem.

ellöksz magadtól, ha épp

rossz napod van, aztán

keresel, ha szükséged van valamire

hogy valaki megöleljen, megcsókoljon

hogy ne legyél magányos

hogy érezz valamit

hogy jelents valamit

valakinek.

talán ez fáj a legjobban

hogy nem vagyok több

mint egy kiegészítő

meg, hogy sohasem voltál velem

igazán őszinte.

nem akarok elsétálni, és eldobni

mindent, amit eddig felépítettünk

de a szívem darabokban és

minden egyes nap sírok

miattad

érted

egyre kétségbeesetten.

kérlek, szeress és légy az enyém

de akkor úgy igazán, ne csak

félig-meddig.

és ha nem írok vissza

akkor írj még többet, hogy lássam

érdekellek, mert én is szeretném

ha valaki megölelne

megcsókolna, vagy épp

letörölné a könnyeimet.

és én is szeretnék

jelenteni valamit

valakinek; neked.

szóval kérlek, írd le

hogy szeretsz és, hogy kellek

írd le, hogy szép vagyok

mert az akarok lenni

csak neked

más nem érdekel úgysem,

de te már szinte

sohasem mondod.

nem hazudtam

mikor azt mondtam

nekem te vagy a világ.

te vagy az összes csillag

de te vagy a sötét ég is.

ha neked legalább csak

egyetlen, apró

fényes csillag lehetnék

már akkor is boldog lennék.

szóval döntsd el mi vagyok

és szeress úgy, ahogy azt

az egyetlen apró , fényes

csillagot szeretni kell

vagy hagyj elmenni, mert én

megyek, ha úgy jobb neked, bár

mindig is szerettem volna az lenni

akire gondolsz, mikor

füstölgő cigarettával a kezedben

ülcsörögsz magányosan, és

mindig is szerettem volna az lenni

aki miatt még a dohányzásról is

leszoknál.

[legnagyobbrajongod]

nem szavakra van szükségem; érezni akarom a szeretetedet.

[legnagyobbrajongod]

útmutató hozzám

1. akkor lennék igazán boldog, ha minden nap láthatnálak. vagy ha nem is minden nap, amikor csak van időnk. akár egy óra is elég, és máris kevésbé lennék magányos, és érezném, hogy szánsz rám időt, neked is hiányzom.

2. azt szeretném, hogy mindenről tudjak neked beszélni, és te ismerj a legjobban.

3. azt szeretném, hogy mindenről tudj nekem beszélni, és én ismerjelek a legjobban.

4. ha tudod, hogy szeretnélek látni, és lenne is erre lehetőség, akkor azon legyél, hogy megoldd, ne a kifogást keresd és mindig az egyszerűbb, kényelmesebb utat. mert ezekből nekem az jön le, hogy nincs kedved hozzám, mondhatsz akármit.

5. mindig azt érzem, hogy máshol/mással szívesebben vagy. szóval ne menj el. ne hagyj itt. maradj. ameddig csak tudsz. ameddig csak lehet. (és itt most nem az előre megbeszélt programokról beszélek. hanem mikor hazamész, csak úgy, ki tudja miért.)

6. akkor igénylem a leginkább a törődést, ha szomorú vagyok, ha sírok, ha rosszul érzem magam. ilyenkor a legrosszabb egyedül lennem, és küzdeni a fejemben lévő butaságokkal, amik lehúznak a mélybe. ha ilyenkor megtennél mindent, hogy velem lehess, akkor érezném, hogy szeretsz. ha tudnád, hogy ilyenkor van rád igazán szükségem.

7. csókolj meg. érints meg. bármikor. ahányszor csak akarsz. ahol csak akarsz. csak érezzem, hogy szeretsz.

8. hívj fel. néha jól esne, hallani a hangodat, főleg ha nem találkozunk. vagy mikor unatkozom. vagy mikor rossz kedvem van.

9. én sosem akarok veszekedni. és sosem haragszom rád. szimplán rosszul esnek bizonyos dolgok. és ezekre nem az a megoldás, hogy megsértődsz vagy félsz és így nem akarsz már találkozni. hanem, hogy megbeszéljük és ilyenkor ott vagyunk egymásnak.

10. sosem éreztem magam szerethetőnek, vagy “elég jó”-nak. talán, mert sosem voltam senkinek az első választása, mindig csak akkor voltam jó, ha éppen nem volt jobb és mindig hátrahagytak valaki szebbért, jobbért, népszerűbbért, csinosabbért. vagy talán, mert úgy nőttem fel, hogy folyton kritizáltak. anya sosem azt nézte, mit értem el, hanem, hogy mit nem. bármit csináltam, mindig talált benne hibát. mindig meg kellett felelnem. talán ezért lettem ilyen. talán ezért szorongok, gondolok túl mindent és aggódok mindenen. de ez már nem fog változni. szóval deal with it, or leave me. már úgyis hozzászoktam, hogy mindenki jól megvan nélkülem. tehát vagy helyezz előre, vagy ismerd be, hogy nincs szükséged most egy kapcsolatra, főleg nem velem. mert unok már a túl ragaszkodó és az örök második lenni, bármiről van szó.

11. de hogyha tényleg akarsz engem, ezektől függetlenül, akkor figyelj rám. és tanulj. talán kicsit bonyolult ember vagyok, de azt hiszem, valamilyen szinten mindenki az. de mindenkit ki lehet ismerni. és ha tényleg odafigyelnél rám, és arra, amit elmondok, akkor magadtól is tudnod kellene, hogy mit tegyél, bizonyos helyzetekben, amivel boldoggá tehetsz.

12. ha kérnelek kell valamire, onnantól kezdve nem akarom. azt szeretném, hogy magadtól jöjjön minden. szívből.

13. szeretném, ha tudnád, hogyan szeress. mikor szomorú vagyok. mikor fáradt vagyok. mikor csalódott vagyok. mikor elegem van. mikor duzzogok. mikor nyűgös vagyok. mikor túlgondolom.

14. szeretném tudni, hogyan szeresselek.

[legnagyobbrajongod]

annyira félek, hogy egy nap elveszítelek.

[legnagyobbrajongod]

még annyi minden van, amit nem tudok rólad. de minél többet tudok, annál jobban szeretlek.

[legnagyobbrajongod]

érints meg végre, de úgy igazán. érezni akarom, hogy akarsz engem.

[legnagyobbrajongod]

annyira hiányzott már, hogy együtt aludjunk. semmi sem jobb érzés, mint melletted feküdni, miközben átölelsz, és hallgatni az édes szuszogásodat. egyszerűen minden olyan békés és tökéletes ilyenkor.

[legnagyobbrajongod]

mikor végül felhoztam, hogy lakj majd velem, egyáltalán nem azt a reakciót kaptam, amit vártam, aztán végigsírtam egy éjszakát (persze nem csak emiatt) , szóval nem is feltétlenül akarom pedzegetni, mert elég rossz emlék. aznap éjjel, anya ölébe fekve zokogtam, és enyhén ittas állapotban sírtam neki mindenről és semmiről. buta tiktok videókról és kommentekről; arról, hogy mennyire csúnya vagyok; hogy soha nem leszek senkinek sem én a legfontosabb; hogy te sem akarsz velem lakni, pedig egyszer valaki mással akartál, és engem sohasem fogsz annyira szeretni mint őt; és, hogy talán igazuk van azoknak a lányoknak arról, hogy én csupán egy pótlék vagyok neked. anya persze megpróbált rendbe szedni, mert elmondása szerint még sohasem látott ilyen reménytelen állapotban, és mondott valamit, amihez azóta is igyekszem tartani magam. “az ilyen dolgokat nem lehet erőltetni, szívem. nem szabad ennyire görcsösen vágynod mások szeretetére és elismerésére. a szeretet nem lehet erőltetni.” ― mondta. szóval újból átgondoltam az egészet, és rájöttem, mennyire igaza van. aztán úgy döntöttem, hogy elengedem ezt a buta ötletet, és majd lesz, ami lesz. hiszen nem akarom, hogy azért lakj velem, hogy én ne legyek szomorú. ez kizárólag akkor működhetne, ha mindketten erre vágynánk a leginkább. én pedig azt akarom, hogy boldog legyél, és ha a barátaid boldogabbá tennének életed ezen szakaszában, akkor nem akarok az útba állni. és talán majd egyszer eljön az a nap, mikor te is arra vágysz majd, hogy mellettem ébredj fel reggelente. én pedig majd türelemes leszek és tárt karokkal foglak várni. <3

nem, tényleg nem akarok arról beszélni, hogy milyen lesz majd jövőre, vagy, hogy kivel akarsz lakni. nem magyaráztam el miért, valhogy nem tudtam rávenni magamat, vagy talán csak attól féltem, hogy megint sírnék és azt nagyon nem akartam. szóval inkább leírom most, csendes magányomban, és majd egyszer ha idérsz elolvasod (ha csak nem érzem majd addig túl szánalmasnak magam és nem törlöm le, mert szokásom.). szóval...azt hiszem kicsit furcsa vagyok olyan téren, hogy gyakran full leszarom az embereket és nem érdekel senki sem, viszont ha egyszer megszeretek valakit, akkor azt nagyon, és általában elkezdek kötődni, ragaszkodni hozzá. na meg, a könyvek, filmek és sorozatok világában nőttem fel, és valahol mindig is arra vágytam, hogy megtaláljam azt a szerelmet, ami a kedvenc hősnőimnek megadatott ― hogy én jelentsem a legtöbbet valakinek, és bármiről is van szó, engem helyezzen az első helyre, ahogyan én is őt. emlékszem a nyárra. emlékszem rá, mikor elkezdtünk beszélni, de még nem voltunk együtt, sőt, abban is kételkedtem, hogy együtt leszünk-e valaha. mégis, hihetetlenül boldog voltam, már csak attól is, hogy beszéltünk. anya azóta is emlegeti, hogy sohasem látott még olyan boldognak, mint ezen a nyáron. rengeteget álmodoztam arról, hogy majd mi hogyan lesz, és ugyan semmiben sem lehettem biztos, elképzeltem az egész jövőnket együtt; egy egész boldog életet. rengeteget beszéltünk róla, hogy majd egy városba megyünk továbbtanulni, hogy főzöl majd nekem, és ugyan nagy részét elvicceltük, eljátszottam a gondolattal, hogy mindez annyira nem is hülyeség, mert ha a jövő úgy hozza, akkor egy év múlva talán együtt leszünk és együtt fogunk lakni. aztán, ahogy haladtunk előre, egyre inkább beleéltem magam ebbe. lett volna lehetőségem, hogy keressek valakit, aki majd lakik velem, de egyszerűen senki más nem jutott eszembe, akivel szívesebben kölzöztem volna össze. elképzeltem milyen tökéletes lenne minden este együtt elaludni és egymás mellett felébredni; hogy mennyire jó lenne, ha mindig látnálak és nem hiányoznál naphosszat; ha együtt dekorálnánk ki az egész lakást; ha megtanítanál engem is főzni, és nevetnél rajtam, mikor bénázok; ha lusták lennénk felkelni, és órára sem mennénk be, hanem egész nap az ágyban fetrengenénk és pizzát rendelnénk; ha lenne egy közös cicánk vagy kutyánk, akinek valami idióta nevet adnánk és velünk aludna az ágyban; ha megvásárolnám a legaranyosabb növényeket, aztán mindegyik kiszáradna, mert elfelejtenénk gondozni őket; ha elmennél bulizni a barátaiddal, én pedig netflixeznék, amíg haza nem jössz, aztán nevetve hallgatnám a sok hülyeséget, amit félrészegen összehordasz, míg el nem alszunk, és másnap a kedvencedet csinálnám reggelire. de nyilván, az élet nem egy hollywood-i film, bármennyire is szeretném, ha az lenne. és mindez akkor még csupán remény volt, azt pedig tudni kell rólam, hogy kevés olyan reményem volt még, amiben nem csalódtam. mégis, képtelen vagyok tanulni a hibáimból, és mindig beleélem magam a dolgokba. szóval mikor összejöttünk, azt gondoltam, hogy te is biztosan így leszel ezzel, hiszen ha tényleg szerelmes vagy belém, ahogy állítod, akkor te sem akarsz majd egy percet sem nélkülem tölteni. tudtam, hogy kevés ideje vagyunk részei egymás életének, és, hogy elhamarkodott ilyen reményket kergetni, de én már azelőtt erre vágytam, hogy egyáltalán tudtam, viszonzottak az érzéseim.

[legnagyobbrajongod]

annyira hiányzol és annyira egyedül érzem magam:(

[legnagyobbrajongod]

nem tudom, hogy mikor fogod ezt látni, de ezt is amolyan kis szülinapi ajándéknak szántam. azt hiszem, ebben minden benne van, és szeretem azt hinni, hogy a sors akarta, hogy így alakuljanak a dolgok. szóval nagyon sok boldog tizennyolcadik szülinapot és nagyon szeretlek! 💗

Rólunk

Nem is tudom, honnan kezdjem... Talán menjünk vissza néhány évvel ezelőttre. Összességében nem tartom magamat visszahúzódó embernek, de a középpontban sem szeretek lenni. Általában nem beszélek feleslegesen (kivéve, ha már igazán feloldódtam valaki előtt), talán mert félek, hogy senkit sem érdekelne, amit mondok. Ami pedig a sulis mindennapokat illeti, gyakran öltöm magamra a csendes megfigyelő szerepét. Szeretek figyelni embereket (ez talán kicsit creepynek hangzik, hoppá). Legyek bárhol, általában kiválasztok valakit a tömegből, akit elég érdekesnek találok, és próbálom megfejteni az illetőt. Elemzem az arcvonásait, az öltözködését, a stílusát; eltűnődöm vajon hol lakhat, milyen a családja, van-e háziállata, mik a kedvenc sorozatai, milyen zenét hallgat, vajon boldog-e, törték-e már össze a szívét vagy éppen milyen lehet az illata. Emlékszem rá milyen volt, mikor ugyan láttalak minden nap, de még nem ismertelek igazán. Te is egy ilyen rejtélyes ember voltál számomra ― valaki, aki elég érdekes ahhoz, hogy többet akarjak róla megtudni. Gyakran tűntél rosszkedvűnek, vagy nemtörődömnek; voltak napok, mikor full feketében ültél a helyeden és zenét hallgattál a szünetekben, míg a többiek valami irreleváns dolgon nevetgéltek ― ilyenkor azon tűnődtem, vajon szomorú, vagy csak szimplán fáradt vagy. Máskor viszont nagyon is élénk voltál, amolyan központi ember és hát, hogy is mondjam... hangos. Nagyon hangos. Volt, hogy random elkezdtél énekelni az óra közepén, mindenhez volt valami hozzáfűznivalód és persze rendszeresen megnevettettél a bugyuta hozzászólásaiddal. Azt még kilencedikben megállapítottam, hogy okos vagy. Úgy tűnt, érdekel a történelem és magyaron is mindig voltak jó gondolataid. Az is tetszett, hogy velem ellentétben, te mindig kimondtad őket. És, van még egy dolog, amit sosem meséltem el neked. Valószínűleg, te semmit sem hallottál rólam a gimi kezdete előtt, én viszont hallottam rólad. Emlékszem mennyire féltem attól, hogy egyedül leszek az új osztályban, mivel minden barátom más tagozatra ment. Egyszer megkérdeztem a többieket, még nyár végén, hogy kiket ismernek, akik angolra jönnek, és akkor meséltek rólad is. Azt mondták, jófej vagy, vicces és valahogy tipikusan olyan fiúnak írtak le, aki szinte biztos, hogy tetszene nekem. Majd eljött az első iskolanap, és emlékszem, hogy még rád nézni is alig mertem ― maximum olyankor, mikor te biztosan nem figyeltél. Aztán, telt az idő, és egyre több emberrel lettem jóban ― de veled valahogy mégsem igazán, pedig már akkor is szimpatikusabb voltál, mint a többiek nagy része. De persze, azt is tudni kell rólam, hogy néha félek magamtól nyitni bárki felé is; inkább megvárom, hogy a másik tegye meg az első lépést. Talán éppen ezért nem mentem oda soha a padotokhoz szünetben, mikor mindenki ott volt, vagy nem szóltam hozzá a beszélgetéseitekhez. Na meg persze, féltem, hogy nem látnátok szívesen. De valahol, tudat alatt, mindig is közelebb akartam kerülni hozzád. Ha már nagyrészt mindenki megkedvelt engem, azt akartam, hogy te se legyél kivétel, mivel az én szememben te mindig is olyan voltál, akiről sejtettem, hogy nagyon meg tudnám szeretni, ha jobban megismerném. Mégis, jó darabig semmi sem változott.

[legnagyobbrajongod]

tudom, hogy nehéz velem. általában mindig döntésképtelen vagyok, vagy épp azt hajtogatom, hogy “nekem mindegy”. mindig mindent kétségbevonok és sokszor magam sem tudom eldönteni mit akarok. talán egy dologban vagyok csak teljesen biztos: abban, hogy szeretlek és veled akarok lenni.

[legnagyobbrajongod]

minden este a pulcsiddal alszom el. finom illata van, ugyanolyan mint neked, és annyi érzelmet ébreszt bennem: hiányt, szerelmet, biztonságot. aztán már csak azt veszem észre, hogy egyre erősebben szorítom magamhoz. így legalább kicsit olyan érzes, mintha te is itt lennél velem.

[legnagyobbrajongod]

okok, amiért szeretlek: 1. mert te te vagy.