lanyametronmegabuszon

[lanyametronmegabuszon]

Minden jót kívántam neki és elrohantam. Aznap teljesen úgy éreztem, vége a világnak. Persze a józan eszemmel tudtam, most kell igazán erősnek lenni. Ha azt akarom, hogy folytatódjon, és mielőbb újból lássam, akkor nem szabad elhagyni magam. És ennek ellenére is félbeszakadt a szívem.

De most… Mikor az előbb olyan messzire beúsztam… Hirtelen történt valami. Visszagondolva, totál olyan volt, mintha egy másik világba csöppentem volna. Mintha egy párhuzamos világ Sacija lettem volna… Vicces, mi? Szóval… Arra a kis időre minden bánatom elszállt. És olyan jó volt, hogy nem nyomaszt semmi…

[lanyametronmegabuszon]

Utolsó pillanatban kapta el a karomat, szorosan magához rántott. Kábán néztem rá, és nem tudom, mi ütött belém hirtelen, mert bevallottam neki: már hónapok óta szerelmes vagyok belé. Nézett rám megfejthetetlen tekintettel és meg akart csókolni. De én pontosan TUDTAM, hogy ez csak afféle szánalom-csók lenne. Amit jutalmul kapok, hogy nem küldöm el a picsába melegebb éghajlatra, amiért még mindig sír Vali után. És akkor kristálytisztán láttam, hogy Kevinnek én sosem leszek elég jó. Én mindig csak az a jófej, vicces, kedves csaj leszek, aki előtt nem kell megjátszania magát. Aki előtt az lehet, aki akar. Forogni kezdett velem a világ. De nem a felismeréstől, hanem mert még rosszabbul lettem.

[lanyametronmegabuszon]

"A következő emlékképem, hogy rémülten húzott magához. És én azt akartam, örökké tartson ez a pillanat, mert olyan illata volt, mint a biztonságnak. Enyhén kesernyés, őszi erdő és frissen mosott ruhaillat… Nem jutott ennél jobb szó eszembe, csak villogott bennem neonbetűkkel, hogy vele biztonságban vagyok."

[lanyametronmegabuszon]

Majdnem–randi statisztika

Egy hete álmodoztam arról, milyen lesz, mikor végre élőben is meglátlak.

Kétszázszor idéztem fel a hangodat.

Százszor képzeltem el a mosolyodat, az első, élő sziádat.

Kilencvenszer néztem az instádra.

Nyolcvan kilométert futottam le az – „Ok, legyen akkor péntek!” –  óta.

Hetven nyálas dalt hallgattam meg a szerelemről.

Hatvanszor néztem meg, nem írtál–e újból.

Ötvenszer olvastam el a legutolsó üzeneted.

Negyvenszer képzeltem el az első csókunkat.

Harmincszor vigyorogtam el magamat. Csak úgy.

Hússzor igazítottam meg a hajamat.

Tízszer öltöztem át a tükör előtt. Mert nagyon tetszeni akartam neked.

Most itt ülök a padon. Kiöltözve, illatosan, frissen mosott hajjal. A megbeszélt helyen. És az embereket figyelem.

Kétszázszor néztem az órámra.

Százszor vettem elő a mobilomat.

Kilencvenszer ment el előttem fekete cipős nő.

Nyolcvanszor kezdtem neked üzenetet írni, de mindig visszatöröltem.

Hetvenszer volt ujjam a zöld kagyló felett, de egyszer sem érintettem meg.

Hatvanszor ellenőriztem a dátumot.

Ötvenszer köszörültem meg a torkomat.

Negyvenszer hittem, hogy téged látlak jönni a lépcsőn.

Harmincszor láttam csókolózó párt.

Hússzor álltam fel, és ültem vissza.

Tízszer csöngött a mobilom, de egyik sem te voltál.

Ujjam most hetvenegyedszerre a zöld kagyló felett. Megérintem, és azt hallgatom, ahogy hosszasan kicseng.

Csak remélni tudom, nincs semmi bajod.

Mert

Senki. Nem. Veszi. Fel.

Talán csak nincs térerő.

Talán csak a kutyád kellett orvoshoz vinni, hirtelen.

Talán csak beleesett a vécébe a telefonod.

Talán csak rég nem látott nagynénéd érkezett meg váratlanul.

Talán csak simán leszarod, hogy valaki rád vár. Kiöltözve, illatosan, frissen mosott hajjal. A megbeszélt helyen.

[lanyametronmegabuszon]

Ahányszor csak rám néz,

vagy átölel, igyekszem nyújtani és rögzíteni a pillanatot. Már most jó előre betárazni a közös emlékeket. Hogy mikor nem lesz itt mellettem, minél többször felidézhessem.

Még kicsivel több, mint egy hónap van hátra az elutazásig.

Nem akarok addig beszűk��lt tudattal, 0-24-ben a rettegett elszakadásunkon kattogni.

Nem akarom, hogy az utolsó emlékképe rólam egy kisírt szemű, feldagadt arcú lány legyen.

Azt szeretném, ha megpróbálnánk kicsit úgy tenni, mintha minden rendben lenne.

Nem akarom még jobban megnehezíteni, ami így is pokolian nehéz.

[lanyametronmegabuszon]

egyszer eljön az a srác,

akinek tetszeni fogok a kinyúlt pólóimban, tornacipőben is,

akit Valentin napon a kettőnk fotójával díszített lúdláb tortával várok,

akinek kevesebb illatszere lesz, mint nekem,

akinek szív alakú tükörtojást sütök, rengeteg hagymával,

aki bátran felvehet terepmintás ruhákat, térd alá érő rövidnadrágot, méhecskés pólót, ha épp ahhoz van kedve,

aki nem fog vonalzóval igazított szemöldököt csináltatni magának,

aki, ha jóízűen beleharapok a hamburgerembe, nem mondja, hogy el fogok hízni,

aki annyi ketchupot meg ananászt tehet a pizzájára, amennyit akar,

aki nem szól rám, ha néha csúnyán beszélek,

akinek soha nem kell vásárolni jönni velem, Ikeába sem,

aki kinyitja előttem az ajtót,

aki kiveszi a kezemből a nehéz csomagokat,

aki megpaskolja a fenekem, míg leheveredek mellé, miközben online háborút vív a haverjaival,

aki meglocsolja a virágaimat, ha én néha elfelejtem,

akinek nem kell számontartani az 1 napos, 1 hetes, 1 hónapos, 1 éves járásunkat,

aki néha besegít a 3000 darabos, tengeri csatás puzzle kirakásában,

aki nem akarja kidobatni velem a porcelán balerina gyűjteményemet,

akinek köthetek csíkos sálat, és fel is fogja venni,

akivel legurulunk a hóval borított domboldalon, miközben nagyokat nevetünk,

akivel pocsolyába ugrálunk a nyári záporban, és vizes hajjal, testünkre tapadó ruhában csókolózunk,

akivel együtt fogunk beiratkozni ketrecharcos edzésre,

aki a kerékpárjára maga elé ültet, és nevetve teker, miközben én sikítva szorítom fejemhez a

szalmakalapomat, és vigyázok, hogy a kockás szoknyám alól ne villanjon ki a fűzöld pamutbugyim.