furcsaemelyges

[furcsaemelyges]

Az ablakkal szemben ülök, esik odakint. A kötött pulcsim nyakát igazítom, miközben belélegzem a pislákoló gyertyám illatát. Forró a bögrém füle, gőzölög a tea, íze füge. Felnyitom a laptopot és pötyögni kezdem, hogy vágyom a karácsony illatú hóra. Jobban, mint bármilyen szóra.

[furcsaemelyges]

tetszik a történet , viszont pár nyelvtani hiba van benne ami szurja a szememet , erre jobban odafigyelhetnél ! :) (nem rossz indulatból irom nehogymá') viszont amit olvastam belőle az tetszett

tuti van benne ugyanis ömlik belőlem mikor írok, így gyorsan gépelem, újra olvasva pedig nem mindig veszem észre (word sem zseni), ugyanis tudom mit akartam volna oda írni.

köszönöm hogy olvasod/olvastad, és hogy írtál nekem pár sort. xx

[furcsaemelyges]

7. fejezet

                                   *Christine szemszöge*

Bűntudatom volt, és fájt a fejem a tegnapi sírástól. Felemeltem a fejem, hogy megnézzem Ashton alszik-e még, de nyoma sem volt. A nappali felé indultam, de amikor megpillantottam őt, Aston épp valakivel beszélt. Lelassítottam, hoy hallgatózhassak, hátha megemlít, de semmi lényegeset nem vettem ki belőle. Nem érte volna meg hallgatózni, így besétáltam, erre persze azonnal rám nézett.

- Oké, vissza hívlak majd este Anyu. Szeretlek.... Megmondom neki. Rendben. Szia. - aztán letette.

Zavarban voltam, ahogy a szürke szem engem vizslatott.

- Jó reggelt. - nyögtem ki. - Reggelt. - mosolygott. - Éhes vagy? - Nem, de szörnyen fáj a fejem. Haza tudnál vinni? - Persze. Hozom a kulcsom. Míg Ashton eltűnt, én átöltöztem. Lófarokba kötöttem a hajam, aztán nagyot sóhajtottam. - Oké, ennek mindjárt vége. NYUGI CHRISTINE. - mondtam magamnak.

 A kocsi út, szörnyen kínos volt. Bárcsak elfelejthetném ezt a napot. Vagy hetet... inkább hónapot. Nagyon hiányzik Camilla.

  ***

                                   ASHTON SZEMSZÖGE

Nem tudom mi fájt jobban. Camilla hiánya, vagy a szerelem amit iránta éreztem. Reménytelen. Szívet rengető. Minden egyes percben, amikor látom őt, a szívem kiszakad a mellkasomból és pofon vág. " Látod ezt? - kérdi a szívnek nevezett izomköteg - Látod? Nem a tiéd. Te nyámnyila barom. Mi értelme ennek? Menj haza. "

Körülbelül 14edjére hallgatom meg az üzenetrögzítője szövegét: " Hello, itt Camilla. Most nem vagyok elérhető. A sípszó után hagyj egy üzit, vagy hívj később." - közli a csilingelő hang. Tucatsorral hallgatom, csak hogy halljam hangját. Szörnyen hiányzik.

Levették a gépekről, és a mesterséges kómából, de még mindig nem ébredt fel. A haját simogatom, amikor Christine belép. Az incidensünk óta nem beszéltünk túl sokat. Került a suliban, és nem hagyta hogy elvigyem hazafele.

Rám pillant, de már is a barátnője felé fordul. - Hello Cami. - simítja meg a haját, majd a homlokát. - Milyen beesett az arca. És sápadt a bőre... - suttogja valószínüleg nekem. - Igen, az. Elveszett az élet erő belőle. Lefogyott... bárcsak újra reagálna, vagy felébredne, vagy...

A mondatomat az orvosa szakította félbe, ahogy belépett az ajtón.

- Hello gyerekek. - köszöntött minket. Állandó vendégek voltunk, órákat voltunk itt, így már nem volt idegen a helyzet számára. Egy nővérke követte, és ahogy beért aza jtón, már is elkezdte a vizsgálatokat. Mindenféle lámpával világítottak a szemébe, orvosi szavakat használtak, hümmögtek.

- Az agyi CT? -kérdezi a doki. - Negatív. Sem ödéma, sem daganat, semmi árnyék vagy folt... Tiszta doktor úr. - Nem értem... ezt akkor..én nem értem. - motyogja a doki, ahogy Cam kartonját lapozza. - Annyira érdekes. Minden tesztje negatív, reagál a pupilla, vértestek rendben vannak, az agya jól működik. Agyrázkódása az volt, de már annak sincs nyoma. Még sem ébred fel... - tanakodik a nővérke. - Tudja, Jen, azt hiszem ő ezzel védekezik. Szinte gyógyult. A sebek az arcán, a golyó gyógyulóban lévő helye. Talán nem akar az agya ezzel szembesülni. Talán megvárja még meggyógyul a lelke is. Lehet a sokk... Lehet bármi. Cseréljen infúziót, aztán menjünk. Ez a kislány teljesen jól van, gyerekek - fordult felénk - csak nem áll rá készen, hogy felébredjen.

Remegett a gyomrom, a kezem, és a fájdalom leírhatatlan volt. - Nem kíván látni minket?

  ***

                                     CAMILLA SZEMSZÖGE

  Halk szavak, mormolás, édes hang. Könnyek, simítások. Érzem őket. Hallom őket. Fáj a lábam. Aston? Mit mondasz? Nem hallak eléggé... Megpróbálom kinyitni a szemem, de nem mozdul a szemhéjam. Oké, akkor a kezemet mozdítom. De az sem... Édes, édes, édes köd száll a  szemem elé, és behúz ebbe a mámorító nyugalomba. Álmok, itt vannak... ölelnek. Nem fáj, elrejt.

  ****

                                             ASHTON

Az utóbbi öt nap jót tett nekem. Nem volt suli, így a napjaimat Camival töltöttem. Elhoztam pár könyvet a polcáról, és azokból olvasok fel neki. Egyiket másikat én magam is megszerettem.

Néha az apjával és a testvérével közösen ebédeltem a kantinban, vagy a gyorsétteremben a sarkon. Christin is velünk tartott néha, és a köztünk lévő feszültség teljesen elmúlt. Tudtam, és ő is tudta, hogy ez egy tévedés volt. Zavarodott volt, és én is... Így többé nem került szóba.

- Emlékszem, amikor hívtak a kórházból, hogy Camilla az intenzíven van, és súlyosak a sérülései. Bevallom férfiasa, azt hittem ő tette magával. Hogy bántotta magát megint. - nézett Jack, Camilla apja - Azt hittem öngyilkos akart lenni.

- Apa... ne. - mondta Elisabeth, felelve az apjának. - De miért?  Miért lenne nehéz ezt képzelni? Hogyan gyűlölheti magát egy fiatal lány ennyire? - izzik a szeme, öklével az asztalra csap. - Örökké bántotta magát, a vágások, a hegek, a sírásai, állandóan dühös volt, Beth. Magányos, szótlan. Bezárkózott. Az istenért - csap az asztalra megint - néha napokig ki se dugta az orrát abból az átkozott szobából. Pszihologushoz járt, és nekem még sem nyílt meg soha, Mindig csak Christin... Csak őt látja. - mosolyog az apja Christinre. - De nem ez történt, Apa. Miért kell a falra festened az ördögöt? Valami vadállat seggfej tette, nem ő magával. Inkább azzal törődj, miért nem beszélnek nekünk arról a patkányról, aki bántotta a húgomat.

Csak bambultam, csak néztem magam elé, és a szavak már zselévé olvadtak a tudatomban.   " Bántotta magát. Hegek. Vágások. Magány. Gyűlölte magát. "

Az én Camim.... Cam.

[furcsaemelyges]

imádom!:) borzasztóan jó,alig várom a következő fejezetet!:3

köszönöm szépen!!! örülök nagyon

[furcsaemelyges]

legbuszkebb!

élet

[furcsaemelyges]

6. fejezet

                                Christine szemszöge. Aston ajtót nyitott, és besétált rajta. Egy pillanatra megakadtam a küszöbön, de aztán átléptem azt. Szörnyen izgulok. - Oké, én azt hiszem rendelek valami kaját. Ma még alig ettünk valamit… míg megjön zuhanyozhatsz. - veszi el a táskámat tőlem, miközben beszél. - Mit ennél? Kínai, olasz, van török kajáldás papírom is… - Kínai. Köszi. A 7-es mentük kérem. Az a kedvencem.- halványan rá mosolyogtam. És amikor vissza mosolygott, a szívem vad vágtába kezdett. Elfordult, és a papírokat böngészte, így csalódóttan zuhanyozni indultam. A táskám után nyúltam, de aztán meggondoltam magam. Szándékosan hagytam kint minden ruhámat, így majd ki kell jönnöm értük. - Van törököző a törölköző szárítón. -  kiáltott utánam. - Köszz, Ash. - kiálltottam vissza. Zuhanyzás közben többször is megbántam azt amit Ashton irán érzek… Mert ő a legeslegjobb barétnőmet szereti. De hogy is tehetnék arról, hogy szeretem? Hogy őrülten belé szerettem? TÖkéletes srác, bárnéha unalmas, de itt van velem… Törődik velem. Megmosom a hajam, mindenemet, és az ő tusfürdőjét használom…. Úristen, tökéletes. Aston illatú. Percekig száírítom magam a törölközővel, igazgatom a nedves hajam, aztán megígazítom egy kicsit a mellem a törölköző alatt. Hajamba túrok még utoljára, aztán ki libbenek az ajtón. Végig megyek a folyosón, a lábam cuppog a padlón és a szívem 1000rrel dübörög. Oké, megtudod csinálni. Ellenörzöm a lábam simaságát. Oké, király. És egyenesen a nappaliba sétálok. - Megrendeltem a kaját. Jót fürödtél? - rám pillant. - Ahham, köszi. - búgom. - Király. Akkor megyek én is. A pénzt az asztalon hagytam, ha esetleg megjön a kaja. - mutat az asztalra. - Sietek. Aztán ott sincs. Meg sem lepődőtt. Nem nézett engem, nem nézett végig, nem ámult vagy bámult. Lerogyok a kanapéra, és kezembe hajtom a fejem. Basszus, de idióta vagy Christine. Felkapkodom a pizsomámat. Melltartó, póló, szürke cicanaci. Megjön a kaja is, étveszem. A dobozba evő eszközt teszek, amit percekig keresek. Utálom a konyhát! Elhelyezem a párnáit a kanapén. Leülök. Várok. Aztán eszembe villan, hogy befújjam magam. A táskámhoz szaladok, kiveszem a tartalékaimat. Aludtam már a korházban, ezek sokszor nálam vannak. Beújom magam, elviszek egy kis szempilla spirált, és púdert. Oké. Neszt hallok, így lélekszakadva rohanok a kanapéhoz, albukom egy picit a szúnyeben, de korigálok és lehuppanok a kanapéra. Reményeim szerint félmesztelenül jelenik meg, vizes felsőtestel. Belép, felöltözve szárazon. Csúcs… Döhösen enni kezdek. Lehuppan mellém. És rám néz. - Minden oké? - az arcomat vizslatva kérdi. úristenúristenúristen. - Persze, ahha, igen. - mosolygok. A kajásdobozért nyúl és elkezd enni miközben a kapcsolóért nyúl és bekapcsolja a TV-t. Telnek az órák. Nem igen beszélünk, csak eszünk, és bambuljuk a TV-t. Elzsibbad a fenekem ezen a kicsi kanapén, így felhívom anyut. Mire vissza érek Astron mindent elpakolt, és épp lekapcsolja a TV-t. - Hol szeretnél aludni? Szívesen fel ajánlom az ágyam, ha izé… gondolod. Ha szeretnéd nagyon vagy ilyesmi. - mi az isten? Látom rajta hogy nem szeretné ha ott aludnék. Aludjak a kanapén??? - Jó lesz a kanapén. - mondom bájosan. - Szörnyen kényelmetlen. Nem is tudom… Figyelj. Aludj ott, az ágyamban, majd én alszom ezen a szaron. - Miért nem alszunk ketten a tiédbe? Az úgy biztos jobb nem? Kibírjuk. - tettetem a nemtörődömséget, de izgulok és bevallom, nem csak a szívem izgul. Rám mered, aztán meglepetés és idegenkedés suhan át az arcán. - Mmmm… nemtudom. - gondolkozik el. - Jó, legyen. - mondta, aztán elindult. Apró szökkenésekkel haladtam utána, és vigyorogtam. Fülig ért a szám. Lehúzta a plédet róla, levette a felesleges párnákat és az ágymellé hajította. Aztán lefeküdt. Befeküdtem mellé, és egy darabig zavartan bámultuk a plafont. Egyenletesen szuszogott, azt hittem elaludt. De mikor oldalra néztem, még mindig a plafont nézte. Közelebb csúsztam hozzá, mire megdermedt. A vállára hajtottam lassan a fejem, mire minden olyan hirtelen történt. Úgy egy pillanatig teljesen mozdulatlan volt. Aztán felpattant, és rám meredt. - Mi bajod van? - kérdezte dühösen. - Én… Én… Nekem.. semmi. - pislogtam. - Egész délután szórakozol velem. Azt hiszed hülye vagyok? Mi van veled Christine? - egyre dühösebb lett. És akkor, valami vissza kattant bennem. És eleredt a könnyem. Gyűlöltem magam. - Sajnálom. - szipogtam. - Szeretem őt… - súgta. A háta és a válla előre rogyott, a hangjából fájdalom szűrődött. - Tudom. - válaszoltam. Egy zsebkendőt vett le az éljeli szekrényről és felém nyújtotta. - Tessék. Ne sírj… - kezdte. Leült az ágy szélére, még mindig messze tőlem. - Nem akartalak megbántani. De Chris… én… - motyogta. - Tudom. Egy idióta vagyok. Látom mit érzel, és én meg… jézusom. - temettem a kezembe az arcom. Átölelt.

- Nem veled van a baj. Csodás vagy. Hidd el, jön majd a herceg a fehér lovon, meg ilyen szarságok. - mondta. Elmosolyodtam, de aztán persze percekig sírtam, mondogattam hogy mennyire sajnálom, és megígértem hogy többet nem teszem. Iszonyatosan bűntudatom volt, és hiányzott Cami. - Majd a földön alszom, rendben? - arrébb tolt. Nem úgy ölelt ahogy Camillát ölelte akkor a szobában, nem puszilt meg, vagy simogatott. Nem engem szeretett. Viszont Camillát… belé szerelmes. Fülig. Lefeküdt, és amikor a feje búbja is eltűnt az ágy mellett, nyakig húztam a takarót, de nem könnyítette meg a lelkem az, hogy Aston minden egyes sejtjének illata beszökött az orromba, ha levegőt vettem. Az éjszaka folyamán némán sírtam. Túl magányos voltam Cam nélkül, és Ash karjaiban akartam keresni a vigaszt. Én idióta. Sírtam, még úgy hajnalig. Ashton horkolt, és néha dünnyögte Camilla nevét. Olyankor csak jobban sírtam. Aztán zavaros álomba merültem, és azt álmodtam, Camilla ébren van én shoppingolunk. A tegnap este tükrében, az ébredés fájdalmas volt.

[furcsaemelyges]

imadom, kurvajo:))♥

köszönömm szépen :)

[furcsaemelyges]

Milyen hihetetlenül imádom!*.* eszméletlen jó, nagyon várom a folytatást

hálás köszönet :) örülök, hogy tetszik.

[furcsaemelyges]

5. fejezet

                                             ASHTON SZEMSZÖGE

1 hét telt ez azóta, hogy a levették a gépekről, de nem ébred fel. Már nem jelez a szíve ha hozzá érek, nem sír ha az apja sírva könyörög neki, hogy ébredjen fel. Chris magamra hagyott vele, ahogy kértem. - Szia Camilla. Itt Ashton. - hülyén éreztem magam - tudom, hogy mostanában nem reagálsz rám, ránk, és ezt próbálom nem elutasításnak venni. Nagyon sóhajtok, aztán a haját simogatom, ahogy vissza nyelem a könnyeim. - Annyira hiányzol. A mosolyod, mindened. És nem tudom mennyire lehetséges ez Cam, de napról napra egyszer szerelmesebb vagyok beléd. Annyira fáj, hogy így látlak. Alig ismerjük egymást, én esküszöm tudom... de képtelen vagyok egyetlen napot is kibírni anélkül, hogy rád gondoljak vagy idejöjjek. Állandóan rád gondolok. Veled álmodok. - könny csúszik le az arcomon. - Az orvosod nem biztat már minket. Azt mondja nem romlik az állapotod, de nem is javul. Hetek óta stagnálsz. Istenem... - a hajamba túrok, és szám elé rakom a kezem, hogy vissza tartsam a sírásom. - Tudom, hogy ez nem férfias. Esküszöm, tudom, és próbálkozok. De képtelen vagyok. A fájdalom amit a szüleid éreznek, a családod, az osztálytársaid, a barátaid, és a munkatársaid... amit én.... arról neked fogalmad sincs. Sztorikat hallgatok rólad - nevetek fel. - és mindenhol csak azt hallom, ahogy azt beszélik, hogy önzetlen vagy, eszeveszettül vicces és jó humorú. Meg hogy mekkora lázadó voltál Camilla - nevetek tovább, és a kézfejemmel letörlöm a könnyeim. - Már hamarabb rád kellet volna találnom. Akkor talán nem bántottad volna magadat annyiszor, nem lett volna fájdalmad. Elvettem volna... Én... Minden erőmmel... azon lettem volna hogy sose érezd magad kevésnek. Mert tökéletes vagy. És annyira de annyira.... hiányzol. Szörnyen. A kezét felemelve a tenyerébe hajtom a fejem, megcsókolom azt, majd vissza hajtom a fejem. Percekig, vagy tán órákig így vagyok amikor Chris bejön az ajtón. Szörnyen álmos vagyok, és fáradt. Hosszú hét volt. - Gyere Ash, lejárt a látogatási idő. Besötétedett. - végig simít a hátamon az együtt érzés kimutatásáért. Aztán felállok. Homlokon csókolom Camillát, elbúcsúzunk, aztán Christinnel átkarolva kisétálunk a kórházból. - Add a kulcsot, majd én vezetek. Kisírt a szemed, fáradt vagy. Itt a jogsim. Vezetek. - Oké, de előbb magad vidd haza, közben össze szedem magam, majd vissza fele vezetek hozzám.- ásítok. - Nem. Elviszlek. Onnan majd sétálok. Csak 5 utca. - Tuti nem. Akkor nálam alszol. Reggel majd haza viszlek. - zárom le a témát ahogy bekászálódok az anyós ülésre. Christine elpirult arccal száll be mellém a kocsiba, aztán felém sandít mikor gyújtást ad. Nem foglalkozok vele. Csak kifelé bambulok és Camilla jár a fejemben.

****

- ÉBREDJ ASHTON!!! - szólongat már tucatsorra Christine. - Khmm, bocs, asszem' bealudtam. - csúsztam fel az ülésen. - Ahha azt látom... - aztán a szeme az arcom pásztázza. - Megjöttünk. Biztos azt akarod, hogy...? - Igen. Gyere... - kipattantam a kocsiból, aztán hallottam ahogy Christine bezárja a Fordomat. ***

Christine szemszöge. Aston ajtót nyitott, és besétált rajta. Egy pillanatra megakadtam a küszöbön, de aztán átléptem azt. Szörnyen izgulok. - Oké, én azt hiszem rendelek valami kaját. Ma még alig ettünk valamit... míg megjön zuhanyozhatsz. - veszi el a táskámat tőlem, miközben beszél. - Mit ennél? Kínai, olasz, van török kajáldás papírom is... - Kínai. Köszi. A 7-es menüt kérem. Az a kedvencem.- halványan rá mosolyogtam. És amikor vissza mosolygott, a szívem vad vágtába kezdett. Elfordult, és a papírokat böngészte, így csalódottan zuhanyozni indultam. A táskám után nyúltam, de aztán meggondoltam magam. Szándékosan hagytam kint minden ruhámat, így majd ki kell jönnöm értük. - Van törököző a törölköző szárítón. -  kiáltott utánam. - Köszz, Ash. - kiálltottam vissza. Zuhanyzás közben többször is megbántam azt amit Ashton iránt érzek... Mert ő a legeslegjobb barátnőmet szereti. De hogy is tehetnék arról, hogy szeretem? Hogy őrülten belé szerettem? TÖkéletes srác, bárnéha unalmas, de itt van velem... Törődik velem. Megmosom a hajam, mindenemet, és az ő tusfürdőjét használom.... Úristen, tökéletes. Aston illatú. Percekig szárítom magam a törölközővel, igazgatom a nedves hajam, aztán megigazítom egy kicsit a mellem a törölköző alatt. Hajamba túrok még utoljára, aztán kilibbenek az ajtón. Végig megyek a folyosón, a lábam cuppog a padlón és a szívem 1000rrel dübörög. Oké, megtudod csinálni. Ellenőrzöm a lábam simaságát. Oké, király. És egyenesen a nappaliba sétálok. - Megrendeltem a kaját. Jót fürödtél? - rám pillant. - Ahham, köszi. - búgom. - Király. Akkor megyek én is. A pénzt az asztalon hagytam, ha esetleg megjön a kaja. - mutat az asztalra. - Sietek. Aztán ott sincs. Meg sem lepődött. Nem nézett engem, nem nézett végig, nem ámult vagy bámult. Lerogyok a kanapéra, és kezembe hajtom a fejem. Basszus, de idióta vagy Christine. Felkapkodom a pizsamámat. Melltartó, póló, cicanaci. Megjön a kaja is, átveszem. A dobozba evő eszközt teszek, amit percekig keresek. Utálom a konyhát! Elhelyezem a párnáit a kanapén. Leülök. Várok. Aztán eszembe villan, hogy befújjam magam. A táskámhoz szaladok, kiveszem a tartalékaimat. Aludtam már a kórházban, ezek sokszor nálam vannak. Befújom magam, elviszek egy kis szempilla spirált, és púdert. Oké. Neszt hallok, így lélekszakadva rohanok a kanapéhoz, elbukom egy picit a szőnyegben, de korrigálok és lehuppanok a kanapéra. Reményeim szerint félmeztelenül jelenik meg, vizes felsőtesttel. Belép, felöltözve szárazon. Csúcs... Dühösen enni kezdek. Lehuppan mellém. És rám néz. - Minden oké? - az arcomat vizslatja. úristenúristenúristen. - Persze, ahha, igen. - mosolygok. A kajás dobozért nyúl és elkezd enni miközben a kapcsolóért nyúl és bekapcsolja a TV-t. Telnek az órák. Nem igen beszélünk, csak eszünk, és bambuljuk a TV-t. Elzsibbad a fenekem, ezen a kicsi kanapén, így felhívom anyut. Mire vissza érek Astron mindent elpakolt, és épp lekapcsolja a TV-t. - Hol szeretnél aludni? Szívesen fel ajánlom az ágyam, ha izé... gondolod. Ha szeretnéd nagyon vagy ilyesmi. - mi az isten? látom rajta hogy nem szeretné ha ott aludnék. Aludjak a kanapén??? - Jó lesz a kanapén. - mondom bájosan. - Szörnyen kényelmetlen. Nem is tudom... Figyelj. Aludj ott, majd én alszom ezen a szaron. - Miért nem alszunk ketten a tiédbe? Az úgy biztos jobb nem? Kibírjuk. - tettetem a nemtörődömséget, de izgulok és bevallom, nem csak a szívem izgul. Rám mered, aztán meglepetés és idegenkedés suhan át az arcán. - Mmmm... nemtudom. - hallom ahogy kattognak a kerekek abban a csodás fejben - Jó, legyen. - vágta rá, aztán elindult. Apró szökkenésekkel haladtam utána, és vigyorogtam. Fülig ért a szám. Lehúzta a plédet róla, levette a felesleges párnákat és az ágymellé hajította. Aztán lefeküdt. Befeküdtem mellé, és egy darabig zavartan bámultuk a plafont. Egyenletesen szuszogott, azt hittem elaludt. De mikor oldalra néztem, még mindig a plafont nézte. Közelebb csúsztam hozzá, mire megdermedt. A vállára hajtottam lassan a fejem, a kezem a mellkasára csúsztattam, mire minden olyan hirtelen történt. Úgy egy pillanatig teljesen mozdulatlan volt. Aztán felpattant, és rám meredt. - Mi bajod van? - kérdezte dühösen. - Én... Én... Nekem.. semmi. - pislogtam. - Egész délután szórakozol velem. Azt hiszed hülye vagyok? Mi van veled Christine? - egyre dühösebb lett. És akkor, valami vissza kattant bennem. És eleredt a könnyem. Gyűlöltem magam. - Sajnálom. - szipogtam. - Szeretem őt... - súgta rémülten. - Tudom. - válaszoltam. Bár ahogy kimondta, mintha minden megváltozott volna benne. Mintha az, aki voltam, mintha az életem gyökerestül megváltozott volna. Féltem... Egy zsebkendőt vett le az éljeli szekrényről és felém nyújtotta. - Tessék. Ne sírj... - kezdte. Leült az ágy szélére, még mindig messze tőlem. - Nem akartalak megbántani. De Chris... én... - motypgta. - Tudom. Egy idióta vagyok. Látom mit érzel, és én meg... jézusom. - temettem a kezembe az arcom. Átölelt. Percekig sírtam, mondogattam hogy mennyire sajnálom, és megígértem, hogy többet nem teszem. Iszonyatosan bűntudatom volt, és hiányzott Cami. - Majd a földön alszom, rendben? - arébb tolt. Nem úgy ölelt, ahogy Camillát ölelte akkor a szobában, nem puszilt meg, vagy simogatott. Nem engem szeretett. Viszont Camillát... belé szerelmes. Fülig. Lefeküdt, és amikor a feje búbja is eltűnt az ágy melett, nyakig húztam a takarót, és némán sírtam. Túl magányos voltam Cam nélkül, és Ash karjaiban akartam keresni a vígaszt. Én idióta. Sirtam, még úgy hajnalig,,. Ashton persze horkolt, és néha dünnyögte Camilla nevét. Olyankor csak jobban sírtam. Aztán zavaros álomba merültem, és azt álmodtam, Camilla ébren van én újra shoppingolunk.

[furcsaemelyges]

Olvasom a könyvedet, és el kell hogy mondjam,nagyon jó az alapötlet! :)Én magam is írok,szóval talán 'más' szemmel is nézem a dolgokat,de tényleg nagyon tetszik!:))) Így tovább,nagyon jó:) (és jöjjön az 5.fejezeeeet)

köszönöm szépeeen :) örülök, hogy tetszik, igyekszem :) note-t várok a fejezetekre, és jön majd a következő.

xx

[furcsaemelyges]

Nem kell köszönnöd, mert tényleg nincs mit.:) ♥ És elhiszem. A 4-ik fejezeten én is bekönnyeztem.:D És remélem, hogy minnél hamarabb és minnél több note/reblog lesz, mert megérdemled.:)

imádás

[furcsaemelyges]

Mint eddig minden fejezet, ez is tökéletes volt! Nagyon tehetséges vagy, tényleg. Várom a következőt! :) ♥

imádlak, köszönöm. de az üzenetek mindennél többet jelentenek nekem.

nagyon boldoggá tesz hogy írsz. :) köszönöm, nagyon hálás vagyok, örülök hogy tetszik. annyit mondok, *SPOILER*  hogy a napokban több fejezetet is megírtam, és még én magam is sírtam egy-két részen.

[furcsaemelyges]

4. fejezet

Eltűnt az ajtóról az a nagy zár ami eddig rajta volt. Nem volt lakat. Sem semmi más. Szabadok voltunk. Felkaptam Camillát a karomba. A térde alatt és a feje alatt tartottam. - Húzzatok az útból idióták. Tűnés....! MENTŐT. MENTŐT. - ziháltam. De Cam már eszméletlenül lógott a kezemben. - Camilla..., Ash... - kiabált Chris. 3 ember tépte ki a karomból a puha testet amint kiértünk és tették hordágyra. Azonnal pulzust mértek, életjelet tapintottak. Lenyitották az ágy lábait, majd a mentőbe tették. Aztán csak annyit hallottam a záródó ajtók közül: - Ki kell ütnünk. Nincs életjel. 280-al próbáld Mike.

***

3 hét telt el azóta, hogy szabadok lettünk. De én még is bezárva érzem magam. Depressziósnak hív az öcsém, és jókat nevet rajtam. Idióta... Nem igazán figyelek. Mr Marshall épp a másodfokú egyenletek törtalakú szorzásáról beszél, de az egész elmegy a fülem mellett és az órára szegezem a szemem. Katt, katt, katt, katt. Még 7 perc. Amint kicsöngetnek, a vállamra kapom a táskámat és kiviharzom mindenki előtt a teremből, egyetlen szó nélkül. Mr Marshall meglepődve rám sandított ahogy sebesen felemelkedtem a székemről, de nem érdekelt. A kijárat előtt már Christine vár rám toporogva. Az utóbbi 3 hetet együtt töltöttük. Együtt ettünk, haza vittem kocsival, és együtt mentünk mindenhová. A letargia rajta és rajtam, ugyan az volt. Ugyan úgy égette Őt Cam hiánya, mint engem. Nem gyakran beszélgettünk. De megértettük egymás fájdalmát. És ez elég volt. Szó nélkül haladtunk egymás mellett, át a parkolón, a kocsimhoz. Ajtót nyitottam neki, becsusszant, én pedig a kocsit megkerülve beültem, és megszokásból vezettem. Leparkoltam, fel szökdeltünk a lépcsőkön, majd kinyitottuk a 7600-as ajtót. És a megszokott hangok és szagok fogadtak. És a látvány... Fehér falak, fehér ágyak, és gépek. Egyenletesen csipognak, fújnak, és kattannak. Két infúziós állvány, 4 gép, defibrillátor, 4 szék. Aztán az ágyra emelem a szemem. Camilla. A karjába infúzió van vezetve, és a szájában a lélegeztető vastag csöve ragasztva. Betakarva szinte eltűnik az ágyon. Hipó és gyógyszer szag csapja meg az orrom, ahogy lassan lépkedek. Chris is belép. Azonnal egy kis fényt enged be a redőny felemelésével. Megigazítja a függönyt. A takaróját, a párnáját. Rá sem pillant. Kicseréli a vizet a vázában, és új lila, fehér, és rózsaszín tulipánokat tesz bele. - Hoztam neked Cosmot, Joyt, meg Elle magazint. A héten jelent meg. Felolvasok... Bár azt szeretném, ha inkább te olvasnál nekem. Ahogy régen... Ohh Cam.... - lehuppan a székre, és lehajtja a fejét. - Annyira képtelen vagyok ezt tovább csinálni nélküled. - zokogni kezd. Mint mindig... Közelebb battyogok az ágyhoz. Megsimítom Cam homlokát. A szív jel és pulzus jel a gépen felgyorsul amikor végig simítok az arcán és homlokán. Ez a mi új jelünk Chrissel. 3 napja kezdődött. Ettől csak Chris jobban zokog, az én szívem pedig ugyan azon az ütemen dobog ahogy Camilláé. Végig simítok a sűrű szempilláin, az ajka vonalán, a fülén, a haján. És össze szorul a szívem. Leülök a székre, megfogom a kezét óvatosan, aztán hozzá hajolok. Ugyan az az illat fogad, mint abban a koszos poros szobában. Camilla illat. - Szörnyen hiányzol Cami... tudom hogy hallasz. - súgom a fölébe. Mélyen belélegzem az illatát és hátradőlve hirtelen kifújom. Chris üvegesen bámulja az infúziós tasakot. - Elfogyott. Szólók Jennyfer nővérnek. A polcra teszi az újságokat, aztán sebesen eltűnik az ajtó mögött. Utána bambulok... Cam gépe már egyenletesen csipog, és a levegő amit a tüdejébe löknek, fújó hangot ad ki. Átülök Chris székére és felkapok egy újságot. - Olvassak neked Camilla? Szeretnéd, hm?- végig simítok a karján, de nem reagál. A gép sem csipog. - Hm... - a gépre sandítok, de nem lengett ki a mutató sem a szám. Azt hiszem vissza merült abba az apró világba ahol kényszeresen tartják. Gyűlölöm ezt. Hogy a gép szöktet levegőt a tüdejébe, és infúzióról eszik, csöven kéne pisilnie. De persze a szervei és a működései a mesterséges kóma miatt leálltak. A rengeteg vér veszteség miatt, és a fájdalom miatt az agya nem működött már. Valami zavar keletkezett, leállt a teljes szívműködése 7x, így kénytelenek voltak a mesterséges kóma mellett dönteni, hogy a teste képes legyen önmagát meggyógyítani anélkül, hogy Cam fájdalmat érezne. Fellapoztam az újságot. - Mit akarsz hallani? Kezdem itt... - lapozok a szerkesztői levélhez. Olvasni kezdtem, erre a gép sebes csipogásba kezd. Halványan elmosolyodom. Aztán olvasom tovább. Lapozok, olvasok, képleírást tartok, és olvasok. Aztán a kezem megáll a levegőben egy cikknél. SZEX ROVAT GINA HAMILTONNAL. Mi a...? Szerencsémre az ajtó kinyílt és Chris meg Jenny lépett be az ajtón. - Hello Ashton. Hogy vagy? - kérdezi kedvesen Jennyfer, hogy Cam ágyához lép. - Hello. Camilla hogy van? Zavartan néz rám, aztán a kezébe veszi az ágyvégén lévő kórlapot és adatokat. - Az éjszaka nem volt semmi érdekes. A szíve ver, az infúzió teszi a dolgát. De kicserélem 2 óra múlva egy újra. - Nagyon sokat fogyott Jenny. Azt hittem abban a cuccban táplálék van neki. - kezdte Chris. - Az is van. De a szervezete nem úgy reagál erre ahogy egy ételre, vagy italra. Csak életben és egészségesen tartja amennyire ez lehetséges. Nem tesz csodát Chrsitine. Levette a tasakot és kivette a katétert Camilla kezéből. Oda ment a lélegeztetőhöz, mindent ellenőrzött, majd az életfunkciók figyelésért felelős géphez ment. - Még mindig reagál Ashtonra? - kérdezi savanyú képpel. - Igen. - mosolygok. Jenifer végig mér, az arca piros, a szeme szikrákat szór. - Ne légy ilyen Jennyfer! Ez jó jel. Ne légy ennyire fél... - Ez csupán orvosilag kérdeztem! - szakította félbe Christ. Aztán felkapta a tasakot, a lapot, és kiviharzott. - Akkora picsa amikor itt vagy Ashton! Hogy lehet valaki féltékeny egy kómában lévő lányra? Hozomány vadász szuka. Kérdően néztem rá. Tudtam, hogy bebeszéli magának, hogy a nővérke oda van értem. De nem érdekelt. Vissza ültem a székre. És Camet bámultam. Christine mellé ült, és pletykálni kezdett neki a suli legszaftosabb - szerinte - híreiről. Fésülte a haját, és letörölgette az arcát. - ... csak tudod minden olyan szar nélküled. Mert nincs ki szórakoztasson, idegesítsen, puskázzon rólam. És tudod, nem mindig menő ám Ashton Blackel ebédelni. Ő nem szédít azzal hogy mennyi hülye és felesleges szemetet eszem sok kalóriával. - nevetett. Elmosolyodtam. - Nagyon hiányzol. Bárcsak végre felébrednél. Anyukád hívta a mobilod 4x. - a gép felcsipog majd hirtelen vissza is tér a rendes kerékvágásba - tudom, tudom. De azt hiszem még is csak érdekli mi van veled. Nem jön látogatni, a tesód nem engedi, meg én sem. Ne aggódj. Apukádnak szörnyen hiányzol. Voltam nála tegnap. Kitakarítottam és vittem kaját. Ma bejön hozzád megint. Kérlek, kérlek Camilla ébredj fel. Cam szeméből könny gördült, mint mindig amikor az Apjáról beszélünk neki. Hisszük, hogy a szeretete elég lesz ahhoz hogy felébredjen amikor már nem lesz kényszer kómában.

Azaz 2 nap múlva.

[furcsaemelyges]

Imádtam ezeket a fejezeteket is!! Várom a következőt. :)

jajj végre valaki! :) örülök, hogy tetszik!!!! nagyon köszönöm

[furcsaemelyges]

3. fejezet

                                        ASHER SZEMSZÖGE Barna szemek bámulják az enyémet, és dühöt láttam benne. - Rendben. Nem védelek meg. Vigye el a franc! - belerúgtam egy kőbe aztán otthagytam őket. Leültem egy osztálytársam mellé, és felhúztam a lábaim. Az illata itt van rajtam. Érzem mindenhol. Camilla Sparks. Aki beszél álmában, fészkelődik, és gügyög. " Szürkeszem, szürkeszem. - motyogta. - Veled nem félek, szürkeszem. mmmmm." A szemem szürke. Mint az ég mikor esik a hó. De hogy rólam beszélt-e, azt nem tudom. Rá pillantok. A haja pár tincse már kicsúszott a gumiból. A farmerja koszos, szakadt, és véres. A lába pedig... Még mindig vérzik. Felfelé tolja magát a falhoz, aztán leveszi az ingét. Basszameg... megigazítom a gatyámat magamon. Már kicsinek tűnik a lábam között. A fehér trikó feszül a mellén, és ahogy feltornázza magát a fal mellett a világos kék farmer simul a combjain és a fenekén. Oh megint, basszamegbasszameg. A barátnője a kötést vizsgálja, és megpróbál letépni az ingből. De az ellenáll. Feltápászkodom. - Add azt ide Chris. - barna szeme kétségbeesett. Más barna mint Cam-é. Camé szinte már fekete. Étcsoki. Míg Christiné karamell. Letépek az ingből egy csíkot. - Ülj le, Cam. Így nem esik kézre. Plusz elájulhatsz. - Úgy zsibbadok. Nagyon... - félelem van a szemében, a hangja erőtlen, és a homloka újra izzad. - Talán a golyó... - Nem Cam! Anyám orvos, azt hiszem a golyó talált kimenetelt. Chris, hozz még vizet. Kérlek. - közben segítek neki leülni. Kikötözöm a sebet. Az vörösen izzik, vérzik, és lüktet. Még széjjelebb tépem a farmert, és felszisszen. Letépem az ing újabb részét, majd egy másikat. Újra felszisszen. - A ruháim az istenért! Imádtam ezt az inget. Meg a gatyát. - a szája lekonyul. Édes. - Én is. - motyogom. Elkalandozik a gondolatom, hogy máshol, másmilyen körülmények között tépem le róla a ruháit. Felnyög, ahogy hozzá érek a térdéhez. De ez más féle nyögés volt. Nem fájdalmas. Felnézek rá. Az ajkába harap, aztán elfordul. Ú basszamegbasszameg. Chris után nézek, és észrevétlenül megigazítom a gatyám. Az illata megbódít. Hogy tűnhetett el ez a lány a sok közül a folyosón vagy a termeinkben? Újra rá pillantok. Lehunyja a szemét, a falnak dönti a fejét és liheg. Izzad. Fájdalmai vannak. A szája vonala pedig émelyítően gyönyörű, és ahogy... - Ash? ASH! Ashton... Föld hívja Ashtont. - legyezett előttem Christine. - Bocs, bealudtam állva, vagy ilyesmi... - köszörültem a torkom. - Ja persze, én meg Kanadából hoztam a vizet. - a szemét forgatta. Épp valami frappáns vissza vágáson tépelődtem, amikor Cam felhörrent. - Cam? - Minden oké, minden okés. - Jólvan, - guggoltam le hozzá újra - akkor most letörölgetem a sebet. Ha lenne egy kis vodkád...- kezdtem - Már nem lenne. - vágta rá. És ellenállhatatlan CamillaMosolyt villantott. - Akkor le tudnám fertőtleníteni. - fejeztem be a mondatot fülig érő szájjal. Zsepire csöpögtettem a vizet, majd átadtam a zsepit Chrisnek. - Töröld meg az arcát. - intettem Cam felé. Addig én egy újabb zsepire csöpögtettem vizet, és szétnyitottam a farmert a sebkörül. - Mit tervezel a nyárra Camilla? Munka? Buli? Nem tűnsz valami bulizósnak. Nem hiszem hogy valaha ebben az életben te voltál bulizni. Elég kukac vagy... - kezdtem elterelni a  figyelmét ahogy megpróbáltam letörölni a lábát. - Ne szemétkedj Black. A másik lábam még jó, és pont megfelelő szögbe vagy, hogy... - aztán ahogy a zsepi a mély sebhez ért felkiáltott. Olyan keservesen, hogy a szívem szakadt meg. Chris azonnal a szájához kapta a kezét, és befogta azt. Én pedig töröltem tovább. Muszáj látnom itt valamit. Muszáj. Nem vérezhet el. Ki kell juttatnom. Fel zokogott és rázkódott a teste ahogy kényszeresen ellen akart állni annak hogy kezeljem. - Shhh... Cam... shhhh. - csitítgatta Chris. - Esküszöm mindjárt végzek Camilla. Esküszöm. Az utolsó törlést is elvégeztem. Rátettem pár zsepit és elszorítottam a kötéssel a lábát. Majd újra bekötöttem a sebet. Felkúsztam mellé. - Semmi baj Cami, annyira sajnálom. Annyira sajnálom. Csss. Kiviszlek, semmi baj. - Puha test borult az ölelésembe, és be szippantottam az illatát és simogattam a haját. Koszos volt. És nagyon nagyon törékeny. Meg persze dögös. A fájdalom álomba repítette, majd ahogy lassan elcsitult a szoba, már csak a túszejtő szavai hallatszottak. - Sok pénzt akarok, érted Zsarukám? Sokat! Engedjenek szabadon távozni ebből a retkes országból, és NE keressenek soha többé vágja? Csend honolt. Csak a motyorgást hallani a telefonból. - Akkor bassza meg. Nincs alku! Aztán kinyomta a telefonját. Egyből egy másik számot tárcsázott. De én csak imádkozni tudtam, hogy vigyenek innen ki minket, mert ez a lány itt a karjaimban nem fogja túl élni a következő napokat.

A reggel, azaz inkább hajnal folyamán 4 telefon, 7 rendőri alku, 1 kaja, és kb, 11 üvöltözés köztem és a túszejtő között után, alku született. Valami volt ebben a tetves levegőben, és nem volt hajlandó elárulni nekünk mi az. Még mindig itt teltek az órák, és nem kint... Cam még mindig alszik. Nem ébredt fel. Nem is igazán zavarják a hangok sem. Nézem a pulzusát is óránként, és egyenletes. Chris nem szükségeli a társaságomm így nincs velem ha Cam nincs ébren. - Jól van taknyosok. - üvöltött fel a túszejtő, majd csend lett. - Egyezség született. - Cam mozgása minimálisra csökkent, és a tüdeje sem emelkedett olyan szaporán. Mi a...? - Úgyhogy a banda hamarosan elkotródhat. De kell nekem valaki arra az esetre ha be szívatnak a Rendőrbácsik. - Cam? Camilla. - pofozgattam. - Camilla? - pofozgattam. Felnyögött, majd elkapta a kezem. - Naaaaa... - motyogta. Aztán újra nagyon furcsa ólom szerű ködbe merült. - Szóval ha kopognak, nyitom az ajtót. Ti kihúztok, te meg, te ott, te törpe. Velem jössz. - mutatott egy tömzsi alacsony srácra. Chris mellém húzódott és Camilla fejét simogatta. - Az előbb megébredt? - Aha. Szedd össze a cuccunk... - ingerült voltam. Nagyon. Cam veszti a vért, és kábulatai vannak. Kopogjanak már az istenért!!! Chris rám bambult. Mintha 6 fejem lenne. - OkéOké. Légy szíves, Chris. - pislogtam. - Így már más NagyFiú. Gyorsan felkapta a cuccokat, betömte a zsákomba, a többit meg a sajátjába és felállt. Kopogás hallatszott. A túszejtő magához vonta a kis srácot, és fegyvert fogott a fejéhez. - Nyissátok már ki az ajtót!!! - kiabált. Az ajtó kinyílt egy kattanással.

[furcsaemelyges]

eszméletlen az eleje! remélem minnél hamarabb töltöd fel a többit. baromi tehetséges vagy:)

köszönöm szépen, hálás vagyok minden visszajelzésért. igyekszem feltöltögetni, csak még várok pár like/reblogot rá, és üzeneteket. :)))köszönöm nagyon.

és sose legyél elveszve

[furcsaemelyges]

www.furcsaemelyges.tumblr.com

Tudnátok nekem irni a 2fejezetről? :)