buktakalap

[buktakalap]

Autumn as seen by Vincent van Gogh (NegyArt)

[buktakalap]

A szerelem nem hazudik, az emberek igen. A szerelem nem fog ártani neked, az emberek igen. A szerelem nem gúnyolódik, az emberek igen. A szerelem nem árul el, az emberek igen. A szerelem nem múlik el, az emberek igen. A szerelem nem hagy el, az emberek igen. (Íróiskola – Borzasztót írni könnyű)

[buktakalap]

Fashion and Art – Hermione de Paula Lunar Garden (Szingy Fashion Gallery), {Szingy Fashion Gallery ~ Németh György fotók, képek és Divat ötletek}

[buktakalap]

Mit is akarok még az élettől? ~ Lea Krasznai Pinterest

[buktakalap]

Fashion and Art – Gym Fashion (Carpe Secundum) {Szingy Fashion Gallery}, Betti Zalai (@BettiZalai) on X

[buktakalap]

Sometimes the smallest step in the right direction ends up being the biggest step of your life. Tiptoe if you must, but take a step.

[buktakalap]

London Moments – London in September (London, England) ~ Németh György Photography (Szingy Photo Gallery)

[buktakalap]

olyan gyorsan repül az idő, amikor halhatatlan vagy

[buktakalap]

talán nem is lehet másként élni az emberek között, nem lehet ~ németh györgy pinterest

[buktakalap]

Aki úszik. Aki átölel. Aki ragaszkodik. Aki elsüllyed. Aki újra előkerül. (Németh György történet)

[buktakalap]

nem vagy unalmas, abba kell hagynod ezt, különben az emberek elkezdenek hinni neked

[buktakalap]

The world is full of stupid people. That’s why we have rules. But with enough intelligence, a person can be above the rules. She can make rules.

[buktakalap]

Németh György Photography (nemethgyorgy1): Ősszel minden úgy érzi, hogy egy kicsit elvarázsolt, egy kicsit titokzatos, és egy kicsit más. Pedig csak az ősz félénken megmutatja, hogy minden meg tud változni.

[buktakalap]

Hello November – Autumn Leaves (Ma a november elejei lágy napfény a kertben lehullott leveleket sütkérezésre ingerlő meleg fénnyel borította be. – Egy gyógyszerész feljegyzései) ~ nemethgyorgy1

[buktakalap]

London Moments – Tate Britain Staircase (London, England) ~ Németh György Photography (Szingy Photo Gallery)

[buktakalap]

a csillagok nem ragyoghatnak sötétség nélkül

[buktakalap]

Márai Sándor – Október Emlékszem egy októberre, mikor a német erdőben éltem, tölgyek és vezérigazgatók között, egy szállodában, ahol mindent villanyos erő hajtott, vadásznak öltözött pincérek lesték a ven- dégek óhajait, s Rübezahl, mint régimódi házigazda, minden délután kilépett az erdőből, megállt a szálloda bejáratával szemközt, a napsütötte tisztáson, aggódó pillantással szemlét tartott a pázsit és a felhők között; majd komoran és kissé nevetségesen eltűnt a szarvasetető irányában. Ez az október minden más októbertől különbözött. Fiatal voltam és igényes. A szállodában már fűtöttek. Este a társalgó kandallója előtt ültem, szmokingban és escarpinben, könyvvel kezemben, s úgy éreztem magam, mint lord Byron, mielőtt elment meghalni a görög szabadságért. Abban az időben én is hajlandó lettem volna elindulni és meghalni, esetleg csak egyszerű levélbeli hívásra, valamilyen idegen ügyért, érthetetlen szabadságért. Sejtettem, hogy minden összetartozik. Minden reggel azzal az érzéssel léptem a szállodai szoba ablakához, hogy szerepem van a világban, a feladatom feltűnés nélkül, tapintattal, de kegyetlen következetességgel kell majd elvégeznem. Gyanítottam, hogy sietnem kell, mert nem élek soká; de ezt a távoli, kissé bizonytalan időpontot mindenesetre száz éven túl képzeltem. Óriási fák között éltem, valószínűtlen hegyóriások között, valamilyen sugárzó és illetlen fényűzésben, mely nem illett társadalmi helyzetemhez, nem illett anyagi viszonyaimhoz, de csodálatosan megfelelt igényemnek, mellyel az élet felé fordultam. Mindehhez október volt, kevés köd, kevés napsütés, az életnek az a meleg, kissé színházias félhomálya, mely múlhatatlanul színészkedésre késztet fiatal embereket. Mire az ember hozzáöregszik az évszakokhoz, mintegy kitanulja világításukat, esélyeiket, szépségüket és veszélyeiket, már nem érzi díszletnek a világot. A valóság érdekli, mely olyan más, olyan meglepő s oly független szándékainktól! Ifjúságom e pillanata számára az október egyetlen naplemente volt, tele német irodalommal, általános szabadságvággyal, öntudatlan dandyzmussal, melyben oly nyugodtan és természetesen mozogtam, mint egy színész a színpadon, élete egyik jelentős szerepében. A szálloda nagyon finom volt, s természetesen a hozzávaló október is finom volt, mintha az igazgatóság mindent elkövetne, hogy jó minőségű évszakot nyújtson elkényeztetett vendégeinek. Időnként köd szitált, ahogy illik. A golfmező pázsitja hal ványsárga volt; de senki nem golfozott, mert a németek, s mi, többiek, közép-európai vendégek, nem tudunk golfozni. Ebéd után a szálló bejárata előtt hevertünk, fekvőszékekben, sportszerűen marcona, kötött ingekben, s arcunkat a napfény felé fordítottuk, mely oly gyöngéd volt e hetekben, mint egy öregedő férfi érzése, mellyel egykori vetélytársaira és szerelmeseire gondol. Senki nem akart semmit. Az erdőnek olyan szaga volt, mint egy régi, nemes fából faragott ruhásszekrénynek. A tisztásra néha kilépett egy őz vagy egy öregedő moziszínésznő. Volt valami századon kívüli ez októberben. Soha nem éltem ilyen választékosan: az október sugártörésének oldatában lebegtünk, s csaknem jambusokban szóltunk a pincérhez. A világ elegáns volt és illatos. De néhány nappal később leesett az első hó, és kitört a Spartacus forradalom. Akkor mind hazautaztunk, őzek, vezérigazgatók, finom költők: az ünnepélynek vége volt, új évszak kezdődött, Berlinbe érve, a gépkocsi ablakából láttam egy embert, amint a sárban feküdt, s nyakából vér szivárgott. Erre az októberre emlékezem most. Soha többé nem éltem meg ilyen finom októbert. Mintha népszerűsítették volna e nemes hónapot. Magamra öltöm puha anyagát, mint valamilyen átmeneti konfekcióöltönyt, várakozás nélkül szemlélem a táj tárlatát, közönyösen járok színes és kopott díszletei között. Az emberről lassan lekopik minden hazugság, így a világfájdalom is. Marad a fájdalom és a világ. ~ Márai Sándor – A négy évszak (Lea Krasznai Pinterest)