#szűzlány

[versinator]

Kaszárnyákban szűzlány

Halálhangulat elvtársaim tűzeke elektromosságon Gondolhatod érzésétől határkövek vihogva Növényzeten síkján visszatartaná országon Pereméhez étterembe összeugrott öröktőlfogva

Kinyújtja zubbonyba becsukják napvilágon Hagyatottság ollóval röpítsd locsogva Kézszorítására belerajzolták teleszedtem valóságon Terelte hittünk szerelmei háborogva

Tapintható kereskedelmi gazdasszonyom istrángja Holtsápadt kívánsz visszahúz fonalak Agyonlőtt karikagyűrűt keresünk morogja

Feljegyzés nérók kicsúszott szánjalak Homlokuk tartjátok íróasztalomra megfogja Villanás legényeit előveszik bámullak

[turbiea]

Brutális módon végezték ki Jeanne d'Arcot | 24.hu

[erzesekviharaban]

“Úgy beszélsz, mint a szűzlány, aki még nem kóstolta a bűn édességét”

Ioan Slavici

[geoparduc]

még két hete egy kicsit túltoltam a talponlevést és nagyon megfájdult a bokám, térdem, csípőm, azt gondoltam, hogy csak kifetrengem magamból. de valahogy a jobb térdem nem akar megjavulni :/ igaz azóta már volt két nap, mikor megint 15k+ lépést szédelegtem, de azért ennek csak nem kellene beütnie így 25 évesen :D viszont ezek a voltaren és társai kenőcsök írtózatosan nem nekem valók (nem tudom, hogy allergiás vagyok-e vagy csak az ereim nem örülnek neki és azért lesz kellemetlen érzés). de most nem akarok itt sárkányfűből teát főzni és egy szűzlány zsebkendőjét beleáztatni, hogy azzal borogassam a térdem...

[thecursedrat]

Beszélgessünk

Üdvözletem.

 Ma egy késődélutáni posztot hozok, méghozzá arról, hogy az alkotó személye vagy vélt személye miképp simul ahhoz, amit a papírra vet, fest, szobrászol, egyebek. Ez egy elég gyakori téma sok helyen, és zömben utter bullshit lesz a vége, ha szóba kerül.

 Hiszen valljuk be, ízlés és prioritások kérdése, ki mennyit szeretne megmutatni magából a közönségének, vagy ha már azon a szinten tart, a közösségének. Természetesen van az a szint, ami után már annyira hozzászokik az ember az élete valóságshow-vá válásához, hogy halott japánokat fotóz az erdőben, de ennyire extrém példákkal nem szeretnék élni ezalatt a poszt alatt. Inkább maradnék meg az alkotói perszónák formálódásánál.

 És ennek az egésznek a szemléltetésére ki is lehetne egy jobb példa nálam, aki egy olyan zsánerben alkot, amit tízen olvasnak komolyan és öten poénból. Igazi influenszeréletem van, na. De nem ez a lényeg. Inkább az, hogy jelenlegi állapotomban akkor sem csorgatnék ki az életemből – az ismerőseimen túl – senkinek semmit, ha pisztolyt nyomnának a homlokomnak. Alapvetően híve vagyok annak, hogy Patkány, aki furcsa dolgokat ír érdekesebb annál a Patkánynál, aki a polgári életében is egy állat nevét viseli, nem szeret boltba járni, és néha elfelejti jól becsukni a hűtőajtót. Ezért nem is tud többet annál a Wattpados követőtáborom, hogy a budapesti agglomeráció egy különösen műveletlen területéről származom, illetve szeretem a rumot.

 Visszafelé pedig ugyanez érvényes számomra: nem érdekel senki polgári élete komolyabban. Rettenetesen nagy King rajongó vagyok, ennek ellenére annyit tudok az öregről, hogy mindennel lőtte magát, ami a Földön létezett, és amerikai. Számomra az alkotó sosem lesz érdekes annyira, mint maga az alkotás.

 Ennek ellenére senkit sem kövezek meg érte, hogyha kíváncsi arra a formára, aki azt a jó regényt írta. Akadnak olyanok, akik szeretik látni, hogy a művész is hozzájuk hasonló ember, akik szeretik, ha az alkotó valamilyen szinten állást foglal polgári ügyletekben, politikában, egyebekben, illetve olyanok is, akik szeretnék megszerezni egy fehérneműjét, a haját, az elhasznált cipőit. Az utóbbiakat szerintem száműzzük egy lakatlan szigetre vagy a világűrbe, de a többi számomra tök oké.

Akárcsak az, mikor az alkotó kicsit nyit a közönsége felé. Betekintést enged egy a kulisszák mögé, megmutatja hol ír/fest/szobrászol, beszél a szülővárosáról, egyebek. Elfogadom, hogy ez valakinek érdekes lehet. Vagy az, hogyha elmeséli, miképp találta meg Istent/Buddhát/Allahot/Visnut vagy éppen egyiket sem. Sőt, azt sem vetem meg, ha politikai állásfoglalást látok egy alkotótól, amíg ezt normálisan teszi. (Az egy másik kérdés, ha a rajongók egy része túl kétbites egy különböző nézőpontú ember írásait élvezni, mert nem értem, miért. Őket is lőjük ki az űrbe, csak ne essenek vissza.)

 Summázásképp: nekem minden oké, ameddig senki sem sérül (a butthurtség nem sérülés), illetve senkit sem vezetnek meg. Ha engem nem kényszerítenek rá a mindenféléim kiteregetésére, valamint mások mindenféléinek olvasására, miért foglalkoztatna ez bármennyire is? Ugyanúgy el fogom olvasni valaki jó horrorát, ha a polgári életében kiskeddi nagyadventista, kommunista, pacifista vagy szeret kézen állva nyolcvanéves sanzonokat énekelni a pincében.

 Amit nem szeretek, hogyha valaki boulderline-neurózisba viszi az írói perszónája építését, és ahelyett, hogy magát adná, megpróbál olyan érdekessé válni, mint az, amit csinál. Itt szoktak megszületni az „Igen, a fényes hajú, akrobata, tudós karakterem egy self-insert.” kezdetű fámák. Amikor az alkotó kikiáltja, magáról mintázta a G. I. Mary Sue vagy Marty Stue karakterét. Egyszerűen nem fér a fejembe, ez mire jó. Igen, nekem is van self-insertem, és meglehetősen elbaszott darab. Akárcsak én. Elviekben ez a lényege.

Emellett megemlíthetjük a tucatnyi edgelordot, akik vegánok húsát eszik reggelire és minden nap megisszák egy szűzlány vérét, az ál-aktivistákat, akik be szeretnének illeszkedni egy csoportba, mert az biztos segít a karrierjükön, egyebek. Számomra ez a viselkedés rettenetesen létidegen. Talán pont emiatt is szeretem elválasztani a polgári létem az íróitól, hiszen így senki sem befolyásolhatja, kiféle-miféle vagyok, mikor épp nem unott szexrobotokról és meleg patkányemberekről írok.

 Mindenesetre még egyszer kihangsúlyozom: ha valaki jól csinálja ezt a fajta arculatépítést, az számomra tök oké. A fenti szélsőséges példák nem vonatkoznak mindenkire, és kudos azoknak, akik képesek rendesen megnyílni a közönségüknek. Nekem nem menne.

 Mára ennyi lennék. Nektek mi a véleményetek a témáról? Hagyjátok lent, a kommentekben!

[oszodi-beszedeim]

Azért csak kierőszakoltam O.-ból a nagy krumplit. Szalvétával és ketchuppel. Egyértelműen ellenségesen kezeltem, amikor felém nyitott, mindkettőnk részéről el is hangzott egy burkolt fenyegetés – ő Patrónával fenyegetett meg (akivel éppen emiatt megpróbálok összejönni), én meg azzal, hogy ugyanúgy tönkreteszem a családját, ahogy É.H.-ékat – de valójában továbbra is nagyon kellemes a kapcsolatunk. Egyfajta egymást gyűlölő cuddle buddy-k vagyunk. Pontosabban én gyűlölöm, ő meg leginkább elbagatellizálja azt, hogy ráfixálódtam. Úgy tesz, mintha csak mókázás lenne az egész. Mókázás is. Csak ő már rutinos ebben, én meg még szűz. Ezért hozza ő a szűzlány szerepét, én meg önazonosan a szociopatát, pedig valójában mindketten azok vagyunk.

Patróna szombaton elhívott korcsolyázni. Este majd kérek tőle egy randit, ha már kellően spicces lesz. Hogy kicsit megkavarjam a dolgokat, meséltem O.-nak is a szombati programról, de azt még nem tudja, hogy le akarom nyúlni a barátnőjét. Akinek persze azt játszom, milyen kurva jóban vagyunk O.-val. Szerencsére minden közös képünket megtartottam, szóval nem nehéz. Nagyon-nagyon sok múlik azon, hogy magamhoz tudom-e édesgetni, de szerintem nyert ügyem van. A hozzá hasonló nők ugyanolyan kibaszott primitívek tudnak lenni, mint a férfiak – orvosi diploma, kocsi, pénz, külsőségek, ezekre buknak. Valójában kurvára nem érdekli őket, ki vagy. Régen ez még talán bántott volna, de mára már nem maradt olyan személyem, amire rá lehetne mondani, hogy az 'én' vagyok. Az vagyok, amit az alkalom megkíván.

[1mondatban]

Viktorral úgy vagyok, mint az Istennel (hehe): értem én, hogy a hívők (hívek) szerint hálásnak kell(ene) lennem a létezéséért, és a cselekedeteiért, de amikor a konkrétumok felsorolására kerül a sor, akkor mindenki áll tanácstalanul, mint szűzlány a faszerdőben.

[magaseletahegyen]

A szőlő olyan, mint a szűz lány: azt szereti, ha állandóan benne vannak!

Úgyhogy megint bele is álltam. Vagyis állnék, mert itt üldögélek a konyhában, figyelem hogy rotyog a cseresznye lekvár és szépen lassan basz meg a depresszió!

Az egy hónap rehabilitáció igazából üdülés volt ahhoz, ami itthon van. Addig legalább volt célom: kikerülni Füredről, hazajutni és élni tovább az életet. Most itthon vagyok és esik szét minden.

Elég sokszor borulok ki.

Lenne ezer feladatom, de nem bírok nekiállni semminek. Kapkodok dolgok között és minden dühít. Legszívesebben visszafeküdnék az ágyba, vagy inkább egy sötét sarokba kuporodnék.

Nem tudom eldönteni, hogy valóban mindenki egy fasz körülöttem vagy inkább én vagyok a fasz. Valószínűleg én. Ez mégjobban dühít.

Belelállok inkább a szőlőbe, abból baj nem lehet. Az úgyis olyan, mint a szűzlány. 

[versinator]

Szűzlány sérthetetlennek

Gyöngédségét dolgával kőrisfa öntöz Colosseum mondhatná kukacok rohanást Szemedtől megkeresse úszhatnék látszata Féle gubóba asztalainál razzián Markukban hónod csukd pálinkáknak Szemhatáron lépdegél nagyvidáman nőhöz Összehordunk akikhez vásznaira födelét Lépegettünkittunk kérdezetlenül feloldódtak agyvelejük Hódítson kimozdíthatatlantiszalatti remélnek ikertestvérekként Csírája borka szerethetedikesek képzeletvilágosodó Túllépte esztendőkön elhúznak bizakodó Trombitása rajzolja fájdalomig kéménynek

Ígérem fodrain elárulni napgyümölcshöz Búcsúzzunk rózsamintás énekemmel valamelyikök Elmosódottan emlékezzünk sunyít gyötrelembe Gőzei tehetetlenek visszafordulni seperd Plébániák életforma láncsor kimerészkedtek Kifolytak vásznára anyaszeretet könyvhöz Visszahajtotta védheted csábítóan feleselnek Bestiáit fűrészt szolgámat zabola Kígyózással lapozgat égetik továbbmegyek Jajgatják barázdái ligetei pletykálkodó Karjaimat bazárok leakasztom torlódó Bundád számlapját ropnak hínárba

[startup-punk]

Minden a szexről szól

Kivéve a szexet, mert az a hatalomról.

Az egész altright értelmezhető egy szexuális ellenforradalomként: a szex és annak a hiánya a lényegéhez tartozik. Elég megnézni, hogy milyen közösségekből verbuválódott össze az egésznek a magja: a PUA, az MGTOW, a férfijogok, a chan kultúra legmélyén fekszik a kefe, a kefe hiánya. Hogy az láthatólag történik, mindenütt, hogy túl vagyunk a szexuális forradalmon, hogy töménytelen pornó jön, de a pornó megélése ennek a rétegnek nem jár: hogy az nem is férfi, aki nem baszik. Hogy valaki baszik, vagy valakit basznak, az elemibb, mint bármi más.

Mert a fene nagy szexuális forradalom valóban nem teljes, annak jár (a felszínen), aki vonzó és vagyonos: a médiát átfűti a szex, hogy az történik, valahol, valakikkel, máshol, másokkal, másmilyenekkel. Innen visszafejthető a gyűlölet vektora: minden, ami megjelenített, hazugság, álnok, gonosz: a feministák, a melegek, a nem fehérek, akik élvezik a szexet, az életet, akiknek kijut az orgazmus osztályrészül, miközben a sikeres vagy sikertelen fehér ciszheteró férfinak már nem.

Adja magát hát a kép, hogy nem volt ez mindig így, '68 előtt szinte alanyi jogon járt a kefe, módja a házasság, jutalma a gyerek, a gyarapodó nemzet. Ezért a cuck, ezért a fixáció, hogy a menekült jön, és megerőszakolja asszonyainkat, lányainkat, anyáinkat, nővéreinket, és ezért az áldozat szerep, hogy az erőszakoló, ha fehér férfi, sosem testvérünk, apánk, fiú gyermekünk. Hogy a ciszheteró férfi siralmai már nincsenek fókuszban, ezért akármit is követ el, előbbre való az embersége, a nehéz gyerekkora, tán ott sem volt, tán igaz sem volt, neki jár az ártatlanság vélelme. Kiss Lászlónak neve van, az áldozatnak sosincs, az áldozat nincs, ha nincs hulla, nincs gyilkosság.

Gyűlöletes hát mindenki, aki a progresszió vélt vagy valós haszonélvezője: hisz a javakat (értsd: a Nőket) így vagy úgy elveszik. Innen fakad minden narratíva, a gyerekek korcsosult buzulása, a szabadelvűség gyűlölete, a feministák, akik jogokat adnak a javaknak, vagy a melegek, transzneműek és a genderszak, amik az egész kérdés kereteit feszegetík.

Minden más kérdés csak esetleges a szexen felül, ami Birtokolt és Birtokló viszonyában jelenik meg: kitűnő táptalaj a reakciónak, s nem mond többet annál, mint hogy Ami Jár, Az Jár: az elnyomó az egyenlőséget elnyomásként éli meg. Manifesztuma Donald "megragadom a pinájánál" Trump, az Alfa hím, mindannyiunk apukája, aki Ivanka Trumpot kúrja: az igenis meg tudom én csinálni projekciója, aki visszahozza az elvett kánaánt.

A kérdés másik végén ott a dzsihád, ahol a szex hiánya (a birtoklás hiánya) vezeti a gyilkost a halálba, aminek a végén ott áll a hetvenhét szűzlány: ugyanaz az őrület, a privilégiumot vesztettek őrjöngő visszafordulása, a tálib férfiuralom, a Boko Haram, a veszett zsidó szabados nyugat eltagadása és eltörlése.

Szomorú az egész, tömegek nárcisztikussága, bomlik az elme: az nem lehet, hogy ti rólam igazat szóltok, mert én ilyen nem vagyok: őrlődve a hagyományos férfikép elvárásai és a társadalom korábbi és jelenkori ígéretei között. A lúzer apámnak járt nő, nekem nem, pedig ha bekapcsolom a tévét, minden lúzer elélvez a végén: magamba nézni nem fogok, dögöljetek meg hát mind, kabbefasz mint politikai kiállás.

Ezért nyert Trump.

[orszaghazalo]

Én meg rózsakoszorús szűzlány vagyok.

A Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője szerint Habony Árpád sosem drogozott

Demeter Szilárd ezt tényszerűen meri állítani, bár azt is állítja, hogy az Orbán nem hivatalos tanácsadójával nincs bizalmi viszonya.

[aretsorozat]

4/4.

Zseb és cetli 8. Nagy Dundi fellép és ez igen kínos neki. Készül az a bárány?

HÚZTAM A LÓBŐRT, MINT A TEJ

 A Túró-kisasszonyok aulájában Benjamin és Kisbabos nótájára a Túró kisasszonyok vonulnak be nagyjából egyszerre lépve és libasorban.

A zenei kíséretet a BB-system rapzenekar adja.

 „Ha meglódul a sereg

Iszkolj, húzd a beled

Kinn a mellkas, benn a has

Lépkedj úgy, mint egy kakas

Kényesen és gőgösen

Kívül-belül dölyfösen

Mert mi vagyunk a sereg

Ne mereszd már úgy a szemed:

Iszkolj haver, húzd a beled!”

 A közönség udvariasan tapsol, nem annyira a nóta minőségét, mint a hölgyek bájosságát jutalmazva. Kovács tanár úr megvárja a tetszésnyilvánítás lecsengését, aztán megkezdi az előadását, aminek a tétje, talán tényleg nekivágnak a Nagy Kalandnak. Vagy inkább még nem.

 - Nahát, kérném, ha nem is egészen így történt az, ahogy elindultunk, és még csak nem is hasonlít rá, azért nagyon köszönöm nektek, Benjamin és Kisbabos urak!

- Nincs mit!

- Ez a legkevesebb, tanár úr.

- Mivel a meséje megihletett…

- Mi tartozunk köszönettel

Bizony Benjamin és Kisbabos már régen álltak össze a BB-system formációba, hogy valami világsláger gyanús nótát szerezzenek, hangszereljenek énekhangra a megafonos szájdobra. Egy vagy két éve? Ha nem több. Azóta a próbatermük már Kisbabos kéjlakjaként is csak árván porosodik.

Lehet, hogy felnőttek, azért?  

Most viszont a régi lelkesedéssel láttak neki, a vonulós nótát még be is tanították a Túró Kisasszonyoknak, természetesen Janka igazgató asszony engedélyével, amit, ezt talán mondani se kell, igen nehezen, hosszú rábeszélés után adott meg, és csakis azért, mert Kovács tanár úr meséje őt is elgyengítette. És különben miért ne lehetne egy ilyen kis tengerészgyalogos nótával kezdeni az előadást?

Elcsendesedett az aula, és az immár százfősre növekedett nézősereg

egy pisszenést se hallatott, mivel a mester mindjárt...

Elindul?

De mire vár?

Talán tapsra?

Megkapja.

Bátorító szándékkal, mint amikor távolugró áll ökölbe szorított kézzel, előre hátra billegve, magában motyogva, hogy elindítsa a tartánon a rohamát.

Egy vendég elkezdi, aztán az összeütött tenyerek párszor ide-oda hullámzanak a teremben. Kovács úr ezt is hálás mosollyal fogadja, ám nem, nem erre vár. Végül persze Izaura kapcsol, hát ki más. Itt kérdezni kell.

- Hát akkor hogyan történt, tanár úr?

- Már micsoda, kisasszony?

- Hogyan tetszettek végre elindulni és merre volt az arra?

- Ja! Hogy odaát? – adja a Doci még mindig a szórakozottan nagyon hülyét.

- Ott.

- Hát, kérem szépen, tanakodtunk, tanakodtunk, leültünk, azt felálltunk, mindezt persze csak azután, hogy az én kis barátaim lehiggadtak annyira, hogy egymás minősítetten választékos becsmérlésén valami másra is képesek voltak foglalkozni. De az teljesen nyilvánvaló lett, hogy Géza, az őskrokodil sose fogja megkedvelni Hermész Jakabot. És persze viszontag.

- De hogy indultak el?

- Hát úgy, hogy először is azok hárman visszamentek a homokpad szigetre, mert közben a reggelből dél, abból meg kora este lett, és bizony hiába a több mint bőséges és többször is bőséges reggeli, bizony megéheztek. Ideje volt tehát harapni valamit. És abból a jól megérett pteranodon dögből még mindig maradt annyi, hogy hárman még egyszer jól lakjanak belőle, hacsak azóta meg nem szállták őt a kisebb dögevők, mivel a környékről a hatalmas krokodil és a Tyranno is eltávozott.

Hősünk, mármint jómagam, pedig végre, láss igazi csodát, felfedezett az esőerdő és a tengerparti föveny határán néhány olyan páfrányfa félét, aminek a termése egy az egyben hasonlított a kókuszra. Ez az! Örvendezett meg ettől!

Hiszen a kókusz, vagyis tán az őskókusz, vagy valami olyasmi, rendkívül tápláló, ráadásul a magháza általában tele van vízzel. Mármint édesvízzel! Már ha igaz, amit hősünk a tévében néhány természet -, illetve elvadultan romantikus kalandfilmben láthatott.

- Igaz! – bólogat Gotfrid Virginia. Egyre gyanúsabb ez a nő. Először is képes volt beülni a lányok mögé mindjárt a második sorba. Másodszor néha olyan leplezetlen rajongással mosolyog Kovács tanár úrra, hogy szűzlány legyen a talpán, aki ebbe ne pirulna bele.

- És úgy igaz, hogy ez bizony igaz, drága tanárnő! – Látják, azért Docit se kell félteni, amíg a kacérkodás verbális szinten zajlik. Hajaj, de utána… De az már egy másik történet, és szinte ijesztőbb, mint ez a mese.  – Ama páfrányfának, vagy minek tökre kókusz ízű volt a gyümölcse, és a magházában isteni, tiszta,

ásványi sókkal teli édesvíz lötyögött! És hála az égnek, az ottani év eme szakaszában ez a növény éppen érett, és igen közönségesnek számított azon a környéken. Később persze, hősünk, mint a saját kis piti bűnei, megunta, no de akkor…

És végre egyedül a parton, a szelíd, lágy hullámokat és a naplementét bámulva,

és hol az önsajnálat, a kétségbeesés, hol meg a csendes ujjongás állapotában

göcögve és rágva és nyeldekelve végre átgondolta, hogy most mi van.

Két külön kupacba gyűjtötte a józanésszel érthető és érthetetlen tényeket. Mondanom se kell talán, kedves lányok, tisztelt hölgyeim és uraim, az egyik ekkora kupac volt, hogy a markomba simán belefért volna, ni. A másik meg… - és a tanár úr mutatja, hatalmas kört írva le a két karjával oldalt, a feje fölött kezdve és a szék alatt befejezve.

- Szóval aznap már nem tetszettek elindulni.

- Hát nem, drágám. Kora este már nem lett volna sok értelme.

- Egyik kupac szerint se?

- A kis kupac, meg a nagy kupac szerint se…- nevet a tanár úr Péter Ágira,

akinek az ölében már ott figyel Hermész Jakab plüssből készült reinkarnációja.

Ha kérdeznék tőle, miért pont a marabuval keresztezett vérszívó denevér készült el legelsőnek, nos, arra meg ő nem tudott volna ésszerű magyarázatot.

Mondjuk, talán a megalkotása nagyobb kihívás, mint egy krokodilé, vagy a tyrannoé, akit már annyian megformáltak, különös tekintettel a kínai őshüllő játékokat gyártókra és forgalmazókra. De nem kérdezték tőle, csak mindenki gügyögött egy kicsit a plüss Jakabnak, és csak azután érdeklődtek, eladó-e, vagy nem készít-e még ilyet, illetve ezt itt meg lehet-e simogatni. Janka igazgató asszonyt meg másodszor környékezi meg a guta, neki mért nem jutott az eszébe Kovács doci óráira belépődíjat szedni.

- Mondjuk az is igaz, hogy hősünk szavazatára nem is volt kíváncsi senki. Amire ugyanis végeztem a kókuszszerű gyümölcseimmel és kacérkodtam néhány apály idején ottfelejtett kagylóval, vajon ehetőek-e, ám úgy döntöttem, egy nap alatt nem alakulhatott ki akkor fehérjehiányom, hogy megkockáztassak egy heveny ételmérgezést, késő este lett.

- De tessék elképzelni, ha gyöngyszemet talál egyben!- veti fel egy néző.

- Sokra mentem volna ott vele.

- De haza tetszett jönni a tanár úrnak.

- És akkor hogy adom el, kinek?

- Ajándékozhatta volna kolléga…- veti fel kacér kis mosollyal Gotfrid Virginia. És ezen azért már mindenki elámul. Ez az elegáns, karót nyelt szépasszony direkt ráhajtott Kovács docira? Mert ha igen, nem ártana sürgősen orvosához, gyógyszerészéhez fordulnia, nehogy az állapot tartóssá váljon. Docinak persze igen jól esik Virginia mosolya, ezért nem késik a válasszal:

- Ha csak kegyednek nem, kollegina…

No és akkor a Túró lányok felszisszennek és vihorásznak egy kicsit. Janka igazgatónő pedig összevonja gondosan karbantartott szemöldökét, ez meg mit jelentsen, és hogy is adja ez ki magát erkölcsileg. Ám Kovács tanár úr jobb mutatóujját felemelve jelzi, a nyíltszíni smúzolásból ennyi volt, komoly probléma következik.

- Amúgy belegondoltak már, kedveseim, hölgyeim és uraim, mekkora gond az, ha az ember kincset talál? Az úgynevezett valóságban?  Mondjuk a földből kiekéz úgy egy láda aranyat?

- Hol van? – nyög fel a borízű hang.

- Nem csak az a gond, hogy a láda hol, hanem hogy aztán mit kezd vele?

Először is minden kincs az államé, amit az ország területén rejtettek el az

elmúlt évszázadokban. Vagy évezredekben, ugyebár. Na, most kérdésben a válasz: tudják, ki fog ásni ezeknek? Másodszor, hol lehet egy talált kincset, a törvényt megszegve, elpasszolni? Kinek? Hát emelje fel már a kezét, akinek úgy hirtelen lenne egy orgazda ismerőse! – Egy kéz se lendül, még azoké se, akinek talán még lenne is, ha kéne. – Na, látják! És kinek hiányzik az, hogy bűnözők közé keveredik? A tanulság tehát?

- Ne áss!

- Ne ekézz!

- Nono, viszont ki nem szánt, az nem is arat…- mosolyog a tanár úr a Túró lányok válaszain.

- Akkor…ha kincset találsz, ásd vissza?

- Na! Ez már tetszik, nekem, Hajnalka!

��s ennek az ötletnek a teremben komoly a visszhangja.

- Hát elég az, lányok, hogy késő estére, viszonylag eltelve, de egy szem gyöngy nélkül értem vissza a homokpadhoz. Mondanom se kell, hogy a mellékág partján megtorpantam. A fene se akart átcaplatni megint a vízen, hogy útközben újra rám akadjon néhány slag-pióca. Bár meg kell adni, sokkal könnyebbnek éreztem magam azóta, hogy egy liter rossz vért kiszívtak belőlem azok az ijesztő férgek.

No de ki akarja naponta többször a csülkeit egy őskrokodil szájában tartani?

Szóval nézek át a szigetre, ahol veszekedés helyett iszonyat horkolás hangjai

borzolták a környezetet. Ebből következtettem ki vaslogikával, hogy az indulás másnap reggelre marad, feltéve és meg nem engedve, hogy nekivágunk-e egyáltalán.

- De nekivágtak, ugye?

- Hogyne.

- Csak mert harmadik alkalommal cseszem itt az időmet, de maga, tanár úr,

arról a pontról, ahová az Odaát Ajtaja kilódította, még el se mozdult.

- Nos, kedves igazgató asszony…

- Már elnézést, hogy közbeszólok- visszakozik Janka nagysága, mert rögtön érzékeli, hogy ezzel a közbeszólásával nem lett népszerű.

- Jártam lent a tengerparton.

- De nyugtasson meg, hogy holnap reggel elindulnak!

- Miután a szerencsétlenül járt pteradonomból már csak néhány csont maradt…

- És úgy mégis, hogy osszam be az időmet, milyen gyorsan fognak haladni?

- Ó, hát ha ez az óhaj, igyekszem, hogy…

- Neeee! – nyávog fel a Túró hölgykoszorú és a nézők közül is jó páran.

- Bár rájöttem, hogy a „bölcselmi gondolatok, vagy mik” szemeszter tananyagát

ezzel a történettel igen hasznosan tudom szemléltetni…

- Akkor…isten őrizzen, hogy beledumáljak…

- Köszönöm, igazgató asszony!

És Janka néne kihúzhatja magát a székén ülve. Ő bezzeg egy liberális vezető.

Cikkanó oldalpillantást vet az unokahúgára, ám Vágási Jutka teljes figyelmét Kovács tanár úrnak szenteli.

- Hát szóval úgy döntök, nem piócázok. Szépen megágyazok én is magamnak

a homokszigettel szemben. Keresek is egy viszonylag száraz és homokos részt, a cuppanós agyagos sáv után. Ott szépen leások puszta kézzel egy olyan tíz centit, mintegy a testemre formatervezve egy sekély sírgödröt. Ezt a módszert

Ugribugtól és Gézától lestem el még a délelőtt során. Nos, éppen befészkelném magam, amikor nagyra változott veréb barátom alakja emelkedik ki a saját gödréből és utánam szimatol.

- Itt vagyok!- szólok neki a kisebb hüllők vartyogásától és a szúnyogok zöngésétől űzött csendben. Mert azt talán mondanom se kell, hogy azok a rohadt szúnyogok már akkor is, vagy azóta is ott vannak, hogy pimasz döngésükkel és csillapíthatatlan étvágyukkal megkeserítsék mindenkinek az életét, aki oxigént lélegzik be és széndioxidot bocsát ki magából. Gondoltam is, és ezért volt az imént az a gyenge kis vicc a sekély sírgödörrel, hogyha elhelyezkedtem, majd szépen betemetem maga a homokkal, valahogy úgy, hogy levegőt azért kapjak, így a gödörből sírhant lesz.

- Hol vagy?- kérdezi Ugribug és szimatol tovább.

- A parton!

- Nem jössz át?

- Á, jó lesz itt, már megágyaztam.

- Hát…te tudod…

- A piócák miatt, érted.

- Ja! Hát áthozlak én szívesen.

- Köszi, de…hacsak…ugye biztonságban vagyok itt?

- Már úgy érted, hogy megesz-e valaki az éjszaka?

- Például.

- Á, azt nem hinném. De mondom, szívesen áthozlak. Alszol mellettem, akkor tuti nem bánthat senki.

Nos, lányok, így történt, hogy odaát az első éjszakámat egy T- rex

hálótársaként töltöttem el. Mit mondjak, elképesztő élmény volt, ám akkor ez fel se tűnt a számomra, mivel benne voltam a szituációban. Ugribug átcaplatott értem, én a nyakát átölelve az egyik tarajára ültem. Átérve az ő alvógödrét egy kicsit átalakítottuk, csak hogy én is kényelmesen elférjek, hát a háthoz, fenék a fenékhez, igazán meghitt gyengédséggel. Fáradt is voltam, persze, de úgy aludtam el, mint a bunda és úgy húztam a lóbőrt, mint a tej. Na most a szünetben azt a feladatot adom önöknek, drága kisasszonyok, és önöknek is, hölgyeim és uraim, hogy aki ennél jobb képzavarral elő tud állni, az fogadhatja mélységes elismerésem és helyből a Zseb és cetli stúdium díszpolgárává avatjuk, valamint vendégem egy kávéra.

És ezzel fel is bolydult az aula.

                                                O

 LACI BÁCSI FEJE VÖRÖSLIK ÉS IJESZTŐ

 Már a járőrautó is mintegy kelletlen lassúsággal fordult be a Vérfarkas szurdok felé vezető sárga kavicsos útra. Azt ott már olyan lassan döcögött, hogy Nagy Dundi Emil törzsőrmesternek nem is kellett hármas sebességi fokozatba kapcsolnia. Mellette a társa és fogadott lánya, a szépséges Bezzegh Franciska tizedes meg úgy néz ki a fejéből a szemfesték nélkül is igéző szemén és az autó szélvédőj��n át a behavazott tájra, mint aki a hallgatásával is csak ezt kérdezi:

most mire is lesz jó ez? És aki nem hiszi, hogy igenis lehet így kinézni egy járőr kocsi szélvédőjén, az most képzelje Franciskát maga elé.

Aztán ugye csak muszáj volt odaérni a szurdokba, és leparkolni a turistaház előtt. Ott Nagy Dundinak, a Föld és ezen belül a Rét, vagyis bocsika: A RÉT és mellesleg a Föld megmentőjének, akihez képest az összes képregény hősből filmsztárrá avanzsált sztár Batmantől a Pókemberen át Zöldlámpásig  és a Vasemberig vagy az Amerika kapitányig szánalmas mitugrász, szóval a NAGY Dundinak még az a mentő ötlet jutott az eszébe, hogy megisznak bent egy kávét.

Ez kiváló időhúzásnak bizonyult. Egyrészt azért, mert a turistaház menedzsmentje aggályosan odafigyelt a kávé minőségére. Így tehát a Sámán Központban kávét szürcsölni külön gyönyör. Hát ne? Megérkezik a vándor a szurdokba. Többnyire abból a célból, hogy beüljön a Pántlikás Ladába.

A csodatévő kaszni el is végzi a dolgát. A vándor megnyugodva, boldogan kászálódik ki, végre tudván, mit kell ahhoz tennie, hogy az élete egyenesbe jöjjön. A szerelmesek összebékülnek, a ráncok kisimulnak.  No mármost és ezek után mi legjobb lépés? Betérni a turistaházba, hogy az egyik asztal mellé leülve átgondolja(ják) a részleteket.

És mi kell ehhez? Egy jó kávé. Tea. Esetleg sör. Már ha van éppen a hűtőben, mert a sör az nagyon fogy. Issza, ugyebár, a Laci bácsi, aki addig se ordít, amíg iszik. Aztán a Kovács doktor úr, aki addig se beszél, amíg Laci bácsi ordít, vagy amíg sört iszik. Bár Kovács doci mostanában sokat tartózkodik házon kívül, amióta elkezdte a mesefolyamát a Túró Kisasszonyoknál.

Szóval a pultnál Bogi asszony, a pult mellett a Kisbogi a babakocsiban.

Máris lehet gügyögni ezerrel. A sarokban meg Szép Juhász néne teázgat Laci bácsi társaságában. Meghitt csend, kellemes meleg.

- De csak nem Ladázni jöttek? – érdeklődik Bogi a rendőröktől, amíg nekilát

a két lórúgás erős eszpresszónak.

- Ladázni? – értetlenkedik Nagy Dundi, a hon és a világ megmentője.

- Hát Pántlikás Ladázni.

- Ja, vagy úgy…

- Bár azért jöttünk volna…- sóhajt Bezzegh tizedes.

Bogi megint megfürkészi őket, akkor vajon mit keres itt kint egy rendőr járőr, ahol a madár se jár ilyen időben. Azért is vállalta be a hétköznap délelőttöket,

hogy az anyját és Almát helyettesítse, mert unatkozni ráér a kicsi mellett. Fürkészés után meg azt mérlegeli, illik-e megkérdezni őket.

Talán nem. Lehet, csak egy kis nyugira vágynak, meg friss levegőre.

Elkészül a kávé. Bezzegh tizedes addig boldogan elvan a kicsi lánnyal, úgy bámulja a kisbabát, nedves szemmel, mintha vágyna egy sajátra, vagy legalább egy porcelánfejű, szivacstestű hasonmásra az ágy sarkába, vagy fel a könyvespolcra.

Aztán Nagy Dundi töri meg a csendet.

- Na most, ahhoz a Dezső Dagonyájához hogy is kell eljutni, csókolom?

-A Dezső Dagonyájához?- kérdez vissza Bogi.

- Oda, a fene vitte volna…

- Hát…ki tetszik lépni az ajtón, akkor ott a kavicsos ösvényen balra az erdősávig, és aztán megint balra úgy száz méter. Nem lehet eltévedni.

- Na, gondolom… - Dundi elveszi a kávét, int Fruzsinának, üljenek asztalhoz, amelyik a legközelebb van a pulthoz.  Bogit meg mát tényleg majd megeszi a kíváncsiság, hogy de tényleg, mért kérdi, mi dolguk van ott. De látja ám, hogy Laci bácsi is figyel a szája eléközött műanyag palack mögött. Na meg Szép Juhász néne is, elvégre ő is ott lakik. Már amikor nincs nagyon hideg. Mert azokon a napokon inkább a hát egyik szobájában alszik, napközben meg az ablaknál ücsörög. Mondhatnánk, ezzel az erővel haza is költözhetne. No de erre az lenne a válasza: jaj, istenem, azért az nem olyan. Különben is, Bedeő atya már intézi a faház-barakk projektet, és attól kezdve már komfortja is lesz a vad haramiáknak.

- Jól hallom, hozzánk készül a biztos úr?- menti fel Szép Juhász néne Bogit a kérdezősködés terhe alól. Ám nem Nagy Dundi válaszol, hanem Bezzegh tizedes.

- Magukhoz, néni…

- Hozzánk?

- Sajnos.

- Jaj, istenem! Csak nem történt valami az éjjel?

- Az éjjel?

- Hát mivel itt aludtam, tetszik tudni…szégyellem, de nagy hidegben fájnak az öreg csontjaim.

- Á, azt ne tessék szégyellni.

- Na jól van, drágám, akkor nem szégyellem.

- De mi történt ott, hogy oda készülnek? – szólal meg Laci bácsi is a hangtompító műanyag palack mögül, amiből két mellékzönge támad: a palack rezgése és Laci bácsi szájüregének alig kivehető visszhangja. Bezzegh tizedes meg nem tehet mást, mint megint megbámulja a jelenést, mivel az okával még nincsen teljesen tisztában.  (A mágikus erdő lakóinak kikötése, hogy az ordító zseni csak így beszélhet, ellenkező esetben ismét megindul az erdő s Sámán központ ellen.)

- Történni semmi se történt, kérem- Nagy Dundi, a Rét és a világ megmentője

hosszan kevergeti a kávéban a cukrot. - Legalábbis reméljük. És ha rajtunk múlik, nem is fog.

Na, ettől a választól még kíváncsibb lett Bogi asszony, meg aztán felébredt benne a riporter-gyakornok is, amit mint kezdő és gyakorló kismama, kénytelen mélyen altatni.

- Mert minek kéne, Dundi bá’?

A hős máskor eléggé zokon veszi, ha Dundinak szólítják, ám most ettől a kis hölgytől és ebben a helyzetben direkt jól esik, mivel ha valakit ledundiznak és lebácsiznak, az szeretve van. És ezt nem is illik elrontani holmi kellemetlenkedő rendőri intézkedéssel. Ám ha muszáj…

- Nahát, csókolom, valami bejelentés érkezett, hogy ottan, mármint a Dezső Dagonyájánál rosszhiszemű, jogcím nélküli fedél- nélküliség tényállása forog fenn…

- Hogy micsoda?

- Ottan engedély nélkül életvitelszerűen laknak.

- Jaj, istenem!

- Hogyan, kérem? – visszhangzik a palack mögül Laci bácsi.

- Nem mi mondjuk, minket küldtek – védekezik Bezzegh tizedes.

- Küldték?

- Küldtek, kérem.

- Ki küldte?

- Az mindegy is, kérem, mert nekünk muszáj eljárni, ha a bejelentés érkezik, és a tényállás igaznak bizonyul. – Dunditól nemes gesztus volt, hogy az ügybe nem ártotta be Vilmos őrnagyot, aki azzal engedte őket el, hogy „Szép szelíden igazoltassanak mindenkit, erről készítünk egy jegyzőkönyvet, és ha legközelebb erre jár az a mocsok főmérnök, majd én elküldöm már a francba.”

-A tényállás?

- Igen, az, csókolom.

- Hogy ott laknak?

- Laknak?

- Persze, hogy laknak, ezt mindenki tudja.

- Nagyszerű, akkor eddig meg is volnánk.

- De ők nem jogcím nélküliek, és a legkevésbé rosszhiszeműek.

- Tudom én azt, Boglárka asszony, de nekünk a tizedessel mégis körül

kell ott néznünk, kicsit.

- Jaj, istenem!

- Bár a nénit már láttuk, törzs úr.

- És akkor engem most letartóztatnak?

- Dehogy tartóztatjuk.

- És azt tudják, ki volt az a mocsok?

- Már kire tetszik gondolni?

- Aki feljelentette a haramiákat?

- Tudjuk.

- Ki?

- Nem mondhatjuk meg, de a Béla főmérnök.

- Azt a rohadék szarházi- mordul Laci bácsi a hangtompító mögül.

- De tessenek már várni. Az a rész még nem a Szurdokhoz tartozik?

Mert én úgy tudom, ez a hely itt ötven évre a miénk.

- Ezt én nem tudhatom, csókolom.

- De én tudom. És mivel a miénk, mi, máris a Sámán központ megengedtük

nekik, hogy ott lakjanak. Csak kérdezzék mag apámat. Hívjuk fel telefonon?

- Nem kell, kérem, elhiszem én ezt kérem. De itt jönnek a jogi csűrcsavarok,

amiktől egy rendes zsarunak csak megfájdul a feje, kérem. Jól mondom tizedes?

- Jól mondja a törzs úr.

- És akkor maguk most kilakoltatnak? – Laci bácsi feje vöröslik és ijesztő. - Mert hozom ám a kisfejszét, he!

- Nono!

- Nyugdíjas korú vagyok, énnekem már nem számít!

- De ne tessék már a bácsinak heveskedni!

- Nem hagyom ám, hogy kibasszanak azokkal a kedves népekkel, he!

- De nem is akarunk kibaszni velük!

- Ezt is jól mondja a törzs úr! Hát honnan is lakoltatnánk ki őket, amikor már

eleve kint vannak? – Bezzegh kisasszony logikája elég ahhoz, hogy Laci bácsi

ingere egy kisfejszés rendőrkergetéshez lelohad, hála az égnek.

- Csak körülnézünk, aztán jelentjük egy hajléktalan központnak és annyi.

- Annyi?- fürkészi meg Laci bácsi Bezzegh kisasszonyt, aki buzgón bólogat.

- És akkor majd ők járnak ki hozzájuk, hogy miben segítsenek.

- De nem vagyunk mink koldusok, jaj, istenem!

- És akkor miért is tetszenek kint lakni, néni drága? – veszi vissza a szót Nagy Dundi.

- Mert nekünk ott jó.

- Jó? Mért jó?

- Mert szeretjük.

Na, most kérdezhetné még Nagy Dundi Szép Juhász nénit, hogy mért szeretik, amire esetleg azt a választ kapja, hogy „csak”, esetleg megint azt, hogy „mert jó”, ezért úgy dönt, nem firtatja tovább. Inkább kihörpinti a kávéját, aztán némi nehezteléssel néz a tizedesre, aki még oda se ült hozzá az asztalhoz. Bezzegh kisasszony elérti a gesztust, odalép, és állva, két kortyra megissza az eszpresszót, ami minimum barbárság eme nagy műgonddal elkészített remekkel szemben. Ám a főtörzs ennek most örül, mert készülődhet.

- Tehát akkor balra az ösvényen, és megint balra?

- De most senkit se találnak otthon, szerintem- bólint Bogi.

- Nem?

- Úgy tudom, Huba pont bent van Réten, Virág meg edzésen.

- De a szamarat meg a disznót talán otthon találják-  tájékoztat megenyhülten Laci bácsi. – A szamár inkább, Dezső sokat csavarog.

- Őt viszont nem is kell igazoltatnunk.

- És megnézhetik az Odaát Ajtaját.

- Na. Hallod, Franciska? Az érdekes lesz.

- Oké, menjünk.

- És otthon találják a F��vezérlő Bajtársat is, csak ő ritkán látszik- szól utánuk Boglárka. – Tudják, ő volt az a kékseggű ördög tábornok, aki…

- Azt tudjuk- a Rét és a világ megmentője meg a társa ne tudná?

- No és ő hová szokott elmászkálni?

- Azt mondja, meditáció közben átlevitál a nirvánába.

- A mindenit!

- Jöjjön, tizedes!

- De utána beülhetek a Pántlikás Ladába?

- Szolgálat közben?!

- Miért?

- Majd kifárad a szabad idejében, tizedes. – És Bezzegh Franciska beharapja az ajkát, nem vitatkozik. Mert amikor a főnöke és atyai jóakarója magázni kezdi, olyankor semmi értelme a vitának.

                                        0

  A MENNYEI KÉZMŰVES SZAKKÖR ESETE?

 - Nahát, kedves barátom.

- Csupa fül vagyok, Etuska édes!

Ettől az „Etuska édestől” szegénynek a szeme kissé tikkelni kezd, de nyel egy nagyot, és nem kéri ki magának se az Etuskát, se az édest. Hiszen annak örülnie kéne, hogy ennyire bizalmaskodó jóban van a rettenetes modorú UHU bagollyal.

Bár hogy ez a következő tíz perc múltán is így marad-e… No muszáj belevágni.

Etus egy nagyalakú kockás papírt tesz az asztalra úgy, hogy Kerati úr is lássa.

- Itt vannak számok.

- Szuperság, tündérrózsa!

Na most Etus utoljára talán hét éves korában szólította egy nagybácsi így, és ezért ma már érthetetlen okból egy életre megutálta őt. Pedig kedves öregúr volt, amennyire emlékezhet rá. Nem az a térden lovagoltató, cukros bácsis rokon. És a tündérrózsa amúgy meg egy gyönyörű virág… Viszont honnan veszi ezt a megszólítást Kertai? Tisztára ördögi, nem?

- Látja? Ennyi első osztályú, tiszta agyag kéne csak.

- Csak?

- Jól látja. Hatezerháromszáz és harminchat kiló. Vagyis hat és fél tonna.

- És az sok?

- Téglagyárba semmi. Egy órányi anyag.

- Bár hogy mekkora az téglagyár, ugye…

- Viszont egy magányos keramikus művésznek több évig elég.

- És ez lenne kiskegyed.

- Meg maga.

- Én?!

- Mivel arról volt szó, hogy maga gyártja le a huszonegyezer és százhúsz

bárányokat. Vagy már elment a kedve?

- Őszinte leszek, sose volt, de muszáj, csókolom.

- A bűntudata miatt.

- Az, az. A Bűntudatom.

- Rendben. Nézzük tovább! Maga, barátom, ha majd belejön, akkor óránként úgy két, azaz kettő barikát tud majd megformálni.

- Majd ráhajtok.

- Azt nem lehet, az a minőség rovására megy.

- Figyelek.

- A igényes megformálásból nem engedek.

- Jogos, maga drága.

- No tehát. Tíz óránál többet nem lehet büntetlenül görnyedni.

- Majd…

- Mert pár napon belül az is a minőség rovására megy.

- Értettem.

- Maga tehát, kedves barátom, napi húsz barikával számolva ezerötszáz hatvan nap múlva teljesíti a célját.

- Ez ilyen sok?!

- Bizony, öt év.

- A francba!

- Kap maga a szeráfjától ennyi fizetés nélküli szabadságot?

- Hát nem csak az, hogy aligha, de öt év?!

- Bár ha az öröklétet vesszük, hiszen mégis csak a Vénusz Wellnessben vagyunk…röpke idő.

- Á, nekem erre nincs annyi.

- Nézze, még ha időnként segítek is magának, lefaraghatunk úgy egy évet.

- A négy is sok.

- Ám ha rá tudna venni tíz- tizenöt lelkes lelket…

- Gondolja?

- Ki ne szeretett gyermek korában gyurmázni?

- Hát…mondjuk, én nem.

- Na jó, de maga ebben is, mint annyi másban oly kivételes személyiség, Kertai úr.

Kertai gyanakodva nézi meg Etust, mennyi ebben a megjegyzésben a szarkazmus. Máskor egyértelműen rávágta volna, hogy sok, és kikéri magának.

Ám most nincs abban a helyzetben. Különben meg igaz is, ő egy kivételes személyiség. Annak kell lennie, ha felkeltette a sátán figyelmét, mi több, kényes feladatokkal bízza meg, és a folytonos kudarcai ellenére még mindig bízik benne. És a főnök bizalmától függetlenül. Ugyan ki volt Közép-Európa legjobb közös képviselője, gondnoka és könyvelője? Azért ezt nem kéne ám elfelejteni,

amikor önértékelési válságban tocsog az ember. Kertai úr tehát úgy dönt, Etus megjegyzésében semmi gúny nem volt, ezért kihúzz magát ültében.

- Az már igaz, minek is szerénykednék, maga drága.

- Nincs is arra szükség.

- Rendben, de akkor mi legyen?

Etus belegondol, megfontol, javasol. – Mi lenne, ha meghirdetnénk egy agyagozó szakkört?

- Egy mit, csókolom?

- A házi neten.

- Szakkört?

- Tudja maga, titokban hány vendég unatkozik?

- A fene a jó dolgukat…

- Néhány hét kellemes henyélés után az én oldalamat is majd kifúrta valami tehetnék. Bármi, mivel múlik a tenger idő. Látja, ezért kezdtem el kötögetni- mutat körbe az amúgy makulátlan tiszta szobán, ahol néhány sapka, sál, mellény, vádli-melegítő és pamut gombolyag még mindig magában mormol és tévelyeg. – Tényleg, barátom, én meg hadd adjak magának egy sapkát és egy sálat!

- Jaj, kegyed egy tündér!

- Válasszon!

- De itt mindig nyár van.

- Angyalkára, bárányra és egyszerre tíz banánra sincs mindenkinek szüksége.

Ez igaz. Kertai csapdában. Így aztán tétován rámutat egy piros sapkára és egy kék sálra. Innentől kezdve fél perc se, és már rajta is virítanak boldogan.

- Nahát, milyen jól áll magának!

- Gondolom…

- Nem viccelek.

- Talán van rá remény, hogy a Vasas itt egy meccset játsszon…

- Úgy érti, focit?

- Mért, mit?

- Maga Vasas drukker?

- Mért, mi? – kérdez vissza Uhu bátyánk úgy, mint aki érezteti, más csapat

szóba se jöhet, még csak felemlítés szintjén se, már az is sértés.  Etus látja ezt, és harsányan ért egyet. – Hajrá Vasas!

-Á, szart se érnek. Legyen inkább Barcelona.

Ám Etus nem lép a csapdába. Tudja ő, hogy nem nyilváníthat véleményt, mert Kertai rögtön a hozzá nem értését vágná a fejéhez. Inkább visszatér a lényegi problémára.

- Tehát mit szól hozzá?

- Már a szakkörhöz?

- Miért ne próbálhatnánk meg?

- És akkor a gyakorló feladat a bárányka lenne?

- Például.

- Nem is tudom…

- És ha elmesélné hozzá a szívhez szóló motivációját…

- Mármint én?

- Persze.

- Tárjam fel, hogy pestist terjesztettem, embert akartam ölni, pontosabban

emberbőrbe bújt földönkívülit, gyerekrablásba keveredtem, meg minden?

- Nos, ezt így nem részletezném.

- Meg hogy a sátán ügynöke voltam?

- Ezt pláne nem.

- És ezért kell itt szolgálnom büntetésül?

- Mondja azt, hogy megbánta a bűneit, és ezért ajándékozott mindenkinek angyalkát, és a báránykák is ajándék lesz mindenkinek. Tehát csak azt, amivel

az én szívemet is meglágyította.

- És segít?

- Látja, egy ilyen szakkör vezetéséhez még kedvem is lenne.

- Maga tényleg egy….egy…tündérborsó!

- Hogy ez eddig nem jutott az eszembe!

- Hogy maga egy tündérborsó?

- A szakkör. Nahát! A végén még hálás is leszek magának, Kertai úr!

[azistenbasszonmeg]

Az ondó száradni kezdett az államon és a mellkasomon. Egyszerűen nem akartam letörölni, minden másodpercét ki akartam élevezni. Hallgattam, ahogy a fürdőszobában folyik a víz, és  ahogy óriási sós könnycseppek csordogáltak végig rajtam, és halkan koppanak mellettem a párnán. Megriadtam, percekig tartott mire felfogtam, mire reflektál a lelkem, amit az eszem nem tud feldolgozni: a szeretkezés, ami a mindennapjaim éltető ereje, a semmiből előtörve vágyakozás nélküli érzelemmentes dugássá alakult. Én sosem akartam ezt érezni vele. Sosem akartam ezt megélni. Olyan mélyen volt bennem ez a felismerés, hogy kívülről, a sötét szobában észrevehetetlen maradt.

- Sírsz?

- Nem. Miért sírnék?

Még a hangom sem csuklott el, csak feküdtem mint egy szűzlány, patakzó könnyekkel, az államról csepegő ondóval.

[bajinthings]

Dehogynem volt róla kép. :) És miközben ámuldoztam, hogy nem csak szexi, de okos és előrelátó is vagy, mert leukoplastot ragasztottál a cipődre, hogy el ne csússz, volt időm szemügyre venni az outfitedet is.

Óó tényleg! Igazad van! Megjegyzem ez túl sok bók volt számomra, lassan olyan vagyo, mint szűzlány a nászéjszakán. :D

[versinator]

Szakállú szájukon

Csobogja lehervasztó terved élvezetét Visszatérít felold sziporkák huszonkét Megtapogatni cigarettafüst hálós kálvária Szürkék bodzateát elolvasták abbazia Hanyattfekve végigsiklott zongorahangolás körvonalú Gyógyítod rengeteget zárszámadást keskenyvonalú

Akropolis legidősebb rászorítja neheztelj Tanulnom szobádon lehullok csitulj Tüdődbe levilágít leveleik meseszép Futásból verekedtem jószaga pillanatkép Barátokat gurulni agyunkban fehérszakállú Házai kapuig leléptet acélfalú

Hangoló eredünk székben leheletét Mutatóról révednek jövén bársonysüvegét Sírjaink halljak könnyelműség telepátia Tűzkövet párában elrebben emberfia Hírem kapunkhoz bujkálva kékfalú Szárnyaink névnapi nyoszolyádat fehérfalú

Lázból lócák szenvedélyesen sétálj Kisétálok folytatta dudolás termelj Mámorost legerősebb zárjuk csudaszép Kapukban hallgatást önmagammal méltókép Csúcsa késést szűzlány vonalú Téglákból szánkózó himnuszai szőkeszakállú

Hintsél skandináv törtlábú ívelését Siettem porcikámat méhéből röhejét Ütve amúgy kidőlnek utópia Összehurkolt napfénynél készíts uramfia Bánatokat rongyokba leányarcok dalú Térképen elmeredve pinceszájra szakállú

Ujjongván villogna jézuskát muzsikálj Kimenőt ostobaság kifente nyalj Szakálladra kételkedtem kerékbe csodakép Tárgyaimat évadában lucfenyő szomorúszép Kilométerköveket megragyogja karcol Koldusmuzsikus tolat perceit

[versinator]

Bolyongsz köszöntek

Heveny fonnék ázottan mondogatni Vesző pénzükre megsúgom felpezsdülő Ix időszekér közibénk szárogatni Tiednek rácsókoltam magasságom újraépülő

Fehérséggel untalanul aranyosan teleaggatni Utcából megsirassam búsat könyörülő Beszitál szennyeződtek bözödi elbeszélgetni Korrektúrára belétojja mindenségen megrendülő

Terheket félévet ápolgatják vészjelt Hercege szűzlány pamlagára zúgsz Megtettünk szelídlelkű bízakodó préselt

Pelyheket szemgödrök elcsavartam kacagsz Lilaszínű sírjam sevilla fűrészelt Edényét oszlopához cikkázó zokogsz