#ok ez dögös

[onsieluenkeli]

Az előzőhöz még +

Egyáltalán nem gondolom cikinek és problémásnak azt, ha valakit dícsér, és komolyan gondolja egy másik emberről is szép. Persze nem beszólogatva és zaklatva, hanem normálisan.

Hazudnak azok akik azt gondolják nem kellene ilyesmit észrevenni másokban. Attól hogy egy frissen sült 🥩 steak-hez nem nyúl egy jól nevelt (szocializálódott) kutya, azért azt ne gondoljuk már róla, hogy teljesen ostoba, és elutasító is, és nem látja vagy nem érzi az illatát... Szóval igenis létezik szépség, és észrevételek, vagy akár vélemények is hozzá. (Majd később ezt is elmagyarázom miért így gondolkodik az ember.)

A szépségebe még soha senkinél nem kötöttem bele. Hisz ha csinos akarsz lenni, dögös, vagy vagány, sok piercing-es, és jól érezni magadat, ám legyen, tedd! Akár a sorstársaimat, vagy akár a mozgikat nézem, jól tudom hogy mennyire fontos ez is a lelkünknek! Viszont az, akinek nem áll jól valami, és tényleg feltűnően ultragáz, az olyanokba már kötöttem én is bele, és valószínűleg fogok is. És azért teszem, mert tudat alatt tudom hogy csinos akart lenni, jól szerette volna érezni magát, csak elrontotta. (Majd máskor ezt is elmagyarázom miért így gondolkodik az ember). Szerintem a kisebbik rossz az, amikor valaki egy elrontott öltözködést, stílust kritizál, mint az, amikor valaki mást maga a szépség, zavarja. Nem? Az előbbit javíthatod, de az utóbbinál valahol egyértelműbb az a meglapuló féltékenység, és irigység.

Szóval nem kellene hogy baj legyen, és negatív valami az, hogy az emberek szeretnek csinosak, dögösek, szépek lenni.

Ilyenkor mindig a kicsi Dorina jut még az eszembe és az 🏍Ability Fashion. Emlékszem nem csak úttörők voltak, hanem fénysebességgel bevállalósak is. Kettőt pislogtál, és a modellek már fehérneműben és csipkében pozörködtek. Szépek voltak, és dögösek. aham :)

Tudjátok mi a szomorú? Hogy ilyet kell mindig mutatnom, mert csak akkor kezdenek el elfogadóbban gondolkozni egyesek a szép csajokról. NŐK, NŐKRŐL! Ez kell nekik. Amúgy meg megy a pálcatörés, a fúria effekt, a pfúj, meg a jajj, és a neeem szabaaaad, mit képzelsz magadról!?

(Én tanítottam nekik azt, hogy elsősorban nők, és csak utána mozgik. ☝😁 Oanbüszkevok rájuk)

Igazi AbFab-ok. Ugye?

.

[metalindex-hu]

Beth Hart: A Tribute To Led Zeppelin (2022)

Beth Hart: A Tribute To Led Zeppelin (2022) - https://metalindex.hu/2022/02/27/beth-hart-a-tribute-to-led-zeppelin-2022/ -

Kiadó: Mascot/Provogue

Honlapok: www.bethhart.com facebook.com/officialbethhart

“A léghajó nem száll fel veled, nem lebeg” – énekelte egykor (az 1983-as “Heavy Medal” lemezen) Tunyogi Péter a P. Mobil “Az óra körbejárt” című klasszikusában. Azóta azért volt pár kísérlet a fölszállásra, de – hogy ki miatt, nem világos, mondanak ezt is, azt is – a Led Zeppelin nem tudott tartósan újra összeállni, sem új anyagot készíteni. Így maradtak a tribute-ok; azokból pedig volt, van és lesz is nagyon sok, hiszen az Ólom léghajó géniusza megföllebbezhetetlen, időtálló, minden újabb és újabb generációban megtalálja a maga közönségét.

A Beth Hart-féle tribute úgy született, hogy Hart koncertműsorában rendszeresen előkerült egy-két Zeppelin klasszikus, a legutóbbi, 2019-es “War On My Mind” című album rögzítésekor pedig spontán belekezdett a stúdióban a “Whole Lotta Love”-ba, amire a producere, Rob Cavallo (Green Day, Linkin Park, My Chemical Romance) fölkapta a fejét. A hallottak hatására Cavallo megpróbálta rávenni Hartot, hogy énekeljen föl egy egész lemeznyi Led Zeppelin dalt, de Hart akkor még azt mondta: ahhoz, hogy ez igazán hiteles legyen, neki sokkal dühösebbnek kell lennie, de az ilyen indulatokat régóta próbálja magában elnyomni. Végül a pandémia alatt fölgyülemlett benne a szükséges feszültség, így nekifoghattak a tervezett projektnek.

Egyáltalán nem légből kapott egy női énekesre bízni a Led Zeppelin tekintélyes örökségét. Ezt már bebizonyították a Wilson nővérek, Ann és Nancy (Heart), akik 2012-ben, a Kennedy Centerben a három még élő Zeppelin tag és Obama elnök előtt tolták el úgy a “Stairway To Heaven“-t, hogy az mindenkinek (még a kicsit mogorva Robert Plantnek is!) könnyeket csalt a szemébe. Ann Wilsonnál azonban már csak Beth Heart adhatja elő hitelesebben a legendás brit blues rockerek dalait. Neki (a 74 éves Planttel ellentétben) nagyon is kijönnek még azok a magasok, meg is van a hangjában az a Janis Joplin-féle dög és Dani Klein (Vaya Con Dios)-féle élesség, ami nélkül nem is érdemes a dologhoz hozzáfogni.

Nekem ugyan nem mindig jönnek be Hart érdekesen lebegtetett hangjai, kicsit maníros vibrátói, de nem nagyon tudnék nála alkalmasabb jelöltet találni a feladatra. Szerencsére nem is erőlteti nagyon, hogy pont úgy szólaltassa meg a dalokat, ahogy Plant annak idején fölénekelte őket. Hart megközelítése úgy hagyománytisztelő, hogy közben beleviszi a saját stílusát is a földolgozásokba. A zenészek is ugyanezt a logikát követik, bár a hangzás határozottan modern, alaposan föl van turbózva nagyzenekari kísérettel. A dalválasztás is nagyjából telitalálat; talán egy-két számot (In The Evening, Fool In The Rain) én erőltettem volna az 1979-es “In Through the Out Door” albumról is – na, nem azért, mert az olyan jól sikerült, hanem mert épp ez szorul hangzásban leginkább némi ráncfölvarrásra.

A tribute lemez gyakorlatilag hibátlan egészen a “No Quarter”-ig, amiből viszont kegyetlenül hiányolom a Maestro PS-1A phase shifterren keresztül megszólaltatott Rhodes zongora hátborzongató kíséretét. Nem értem, ezt hogy lehetett kivenni belőle, hisz ez adja meg a dal karakterét! A “Babe I’m Gonna Leave You” – melynek végén visszatér néhány taktus erejéig a “No Quarter” – pedig nem elég dögös; ezt egy kicsit jobban be kellett volna “koszolni”. Eredetiben a “Good Times Bad Times” az egyik abszolút kedvencem, de itt valahogy eltűnt belőle a könnyedség. Még szerencse, hogy a végén ott van a “The Rain Song”, amit viszont épp eredetiben nem találok túl megkapónak, miközben itt, Hart interpretálásában egy nagyon helyre kis ballada lett belőle. Ennek kifejezetten jót tesz a női “érintés” és a nagyzenekari kíséret.

Ez bizony nagyon jól sikerült Led Zeppelin tribute lett! Ideális a fiatalabb nemzedékeknek arra, hogy ezen keresztül fedezzék föl azt a mérhetetlen nagy kincset, múlhatatlan tiszteletre méltó örökséget, amit a Zep muzsikája jelent! Nincs teljesen igaza a P. Mobilnak, itt egy túlságosan is szűk órácskára igenis lebeg, fölszáll veled az a bizonyos léghajó!

Tartuffe

[c-h-o-w-d-e-r]

Oke, szép, meg cuki, meg dögös meg minden. Tényleg.

De mi a f*szom ez a fürdőruha??? Én ezeket komolyan nem értem..

[perverzgamerholgy]

Random iromány

Tegnap este úgy volt, hogy lefekszem időben. Játékból ki is léptem -ok most már tényleg utolsó meccs -, de aztán persze neten meg leragadtam. Hányszor van hogy igazából semmi rosszat nem akarok én, csak elkezdek görgetni...és valahogy mégis oda lyukadok ki ahova elvileg nem is tervezem. Valahogy úgy szokott ez lenni, hogy vagy csak nézelődök tumblen vagy deviantarton vagy akárhol és egyszer csak meglátok valami képet mondjuk. De jó, ezt favoljuk, jó kis fanart na és az mi? És aaaz?  Oh na ez már nem rossz az már olyan dögös kategória,nézzük meg ezt a galériát még, és akkor ott úgy elveszek :D Arról nem is beszélve, mikor 2 hónapja hajnalig pasikat görgettem tumblren nem egy alkalommal >_<, mert találtam egy egész jó blogot és nem tudtam abbahagyni, végtelen görgetés, sosincs vége én meg... hoppáá...reggel 5...ehh, hülye vagyok én :P Előző este már nem is emlékszem honnan jutottam el oda, talán hogy válaszoltam üzenetekre és akkor a szemem elé került pár gif meg ilyesmik 3D-s témában. Aztán én hülye elkövettem azt a hibát, hogy: na vajon meg tudom találni azt a videót amit vagy egy éve láttam és azóta hiába kerestem? És igen, valahogy most sikerült. Sheploo drága, sosem unom meg :D csak persze nem sok videóba rakják bele úgy hogy látszódjon is. Aztán na akkor keressünk még rá többre... utána meg már kezdtem érezni hogy valahogy már nem is fázom. Sőt már a pulcsi sok is.

Rám jön a “fangirlizm” olyan izgatott leszek mintha most nyertem volna a lottón és közben majd lerágom az asztal szélét. Persze életem során rajongtam/ok már sok mindenért, de van ami tényleg olyan szinten lázba hoz, hogy nem tudom elmagyarázni. Ez egyszerűen fanatizmus x) Hülye gémer típusú betegség <is> x) (bár van aki meg sztárok iránt érez ilyet hát na vagy még betegebb módon én azért nem ájulnék el megy ilyenek xD) Nah de a lényeg hogy csak addig kerülgettem azt a kását hogy aztán meg már ha akartam volna se tudtam volna aludni, mert már nagyon másra volt beállva az agyam. És akkor most álmosodj el ahha..

Amikor nagy nehezen kikapcsoltam a gépet, mikor már húúúúú de úúú de!!!! nagyon rajtam volt az érzés, akkor utána meg fetrengtem az ágyban, kb úgy mint a partra vetett hal. ÉS kérdezem én, ha már be vagy indulva meg már úgy minden minden “bajod” van, nem az hogy pont akkor kéne valami igazán jót álmodni? Gondoltam is, lehet hogy most talán....erre reggel valami rémálomra keltem fel, mindenféle baromsággal -.- Hát kösz :D Kiéhezve alszol el és ez jár érte okééé. Miért van mindig az, hogy legalább egy jó álommal nem tud megajándékozni néha az a magasságos?

Ilyen az én formám. Nem tudom miért, de ha így megyek aludni általában nem az a taktikám hogy magamhoz nyúlok (vagyis az elég ritka), hanem inkább az hogy miután lekapcsoltam a lámpát és betakaróztam, akkor kicsit próbálom magam beleélni egy helyzetbe. Jó nem azt mondom hogy abszolút nem érek magamhoz, de nem úgy. Inkább kimerül a mell simogatásában illetve az ágyneműhöz való dörgölőzésében meg ilyesmik. Bár ez biztos eléggé hülyén hangzik. Mint valami béna film főhőse aki 50 évesen is szűz és egy párnát csókolgat .DDD De nekem van hogy segít egy idő után lenyugodni ha kicsit öö hogy is mondjam, belegondolok az egészbe. ÉS ilyenkor úgy eljátszadozom a gondolattal, hogy milyen lenne ha valaki tényleg ott feküdne velem. Hátra fekszem mintha várnád a.. nem tudom mit, de persze nem történik semmi :P Aztán két láb közé húzni a takarót hogy valami mégis hozzád érjen... hát igen...és hasonó dolgok. Nah ez a random iromány.. elvileg csak pár sort akartam írni, mint gondolat hogy hogy lehet beindulva rosszat álmodni.

[aretsorozat]

A Rét XXVII. epizód, 4. buborék

Kertai Uhu hazatér. Matyi és Ákos dobják az űrvándor játékot. A hír terjedése: már mindenki a Kisded hegyi beszédéről suttog a Réten?Veronika, vagyis Purlitz ’Rnő bűnögyi riportja a tacskós szemtanúval. Kecskés ügyvédnek a főnöke telefonál, aztán ő Kertai úrnak.

KERTAI ÚR HAZATÉRÉSE

 Bezzeg a nemzet címzetes gondnokát és közös képviselőjét, még ha momentán nem is gyakorolhatja ezt a tisztségét, nyugodtan állíthatjuk, hogy a nemzet kárára, nem várja virággal, nótával, kedves szóval, meleg étellel senki.

Mint azt a ganajtúró, mihaszna kis öreget, a Rubin urat.

Méltányos dolog ez? Mégis?

Húsz év szolgálat! Szinte zokszó nélkül. Egyértelmű és magától értetődő szakértelem. És mit kapott ezért cserébe? Ezektől?

Lenézést. Megvetést.

És a bukást!

Az undok Janka. A boszorkány. Aki kilóra megvásárolta ezeket. És most a nyakába ültette azt a bohócot. A „filozófus” urat. De úszik is minden a koszban, ragad a mocsoktól. A szemétledobóba már egy igényesebb ízlésű patkány nem menne be, maximum mér egy-két végképp letompult hajléktalan.

Hát nem érdemelték volna meg ezek a pestist?

És ki kapta meg?

A szánalmas kis Rubin úron kívül?

Hát ő.

A Kertai.

Hát milyen bosszú ez, kérem? Miféle szolid népirtás, aminek nyilván áldozata lett volna a célszemély is. Annak a nagyképű, nagypofájú, vakolatarcú, tanyaseggű Julcsinak a kisebbik kölyke. Nem titok már, hogy neki kell elpusztulnia, de sürgősséggel, és ízibe.

Na de ez is el van baszva!

Hát már maga a Sátán is egy balfasz?

És mindenki csak vele, Kertaival, szórakozik? De UHU- bagoly legyen, hogyha hagyja.

Nem vesztesnek született a Kertai, hé!

És aki azt hiszi, az egy baromi nagy tévedésben él, és keserűen megbánja még ebbéli vélekedését.

Kertai tehát mélységes magányban és jéghidegen üti be a lakása kódját a elektromos kapuzárjába. És amíg berreg az kapu, és nyitja, látja, hogy az a riporternő meg az operatőrje búcsúzkodik attól a kis nőtől, aki a postaládákat fertőzi a reklám mocskával. Bezzeg ezek azt is leszavazták anno, hogy rakjon ki egy táblát: reklámanyagot nem kérünk. Mert hogy akkor mit olvassanak a lépcsőház nyugdíjasai. Mint a Rubin bácsi.

A kórházi zárójelentéseiket! Mit! A halotti anyakönyvüket. Vagy nézzék azt a kurva tévét, amíg meg nem vakulnak!

Naná, hogy a lift is a tízediken dekkol! Ez is személyes sértés!

Biztos, hogy az a kis nyikhaj Vágási gyerek vitte fel. Az se dolgozik már vagy egy éve. Az ilyet régen, a normális időkben, elvitték a rendőrök. Nem közmunkára ám, hanem Baracskára egy kis átnevelésre, mint közveszélyes munkakerülőt. Mert az a közveszély! A tétlenség! A tespedés.

Még hogy „mocskos kommunisták”.  Ők tudták a frankót: aki nem dolgozik, ne is egyék!

Végre méltóztatik leérkezni a liftnek. Nyílik az ajtaja. A padló egy merő redvás mocsok. Egyáltalán takarít valamit is a filozófus úr? Lehet, kár is volt vesződni a sátán koma pestisével, tavaszra kitör ez itt magától is? Dehogy csótányok fogják ellepni a panelt, az tuti biztos.

Csótányok.

Kertait még így belső monológja közben is, színtiszta gyűlölködésében is kirázza tőlük a hideg. Uhu-bagoly legyen, ha érti, úgy egy éve mi a baja velük. Túl azon, hogy persze undorítóak. Na és? Az emberek is azok.

Pláne a Janka.

Azt kellett volna megfertőzni! Azt a mocsadék vén ribancot!

Már felér az emeletére, amikor az eszébe jut, meg se nézte a postáját.

Na és? Ugyan mi jó hír várhatja ott? Számlák, reklám, más semmi. Meg a Réti Kurír, de azt olvasatlanul hajítja a kukába, amióta ez a Julcsi nevű pöfeteg főszerkeszti. No hiszen…

Na, majd lefelé menet bekukkant a ládába. Közértbe majd menni kell.

Semmi nincs otthon. Mert ami van, az mind romlott. Bár nem éhes.

Viszont azt mondta a főorvos, hogy sok folyadék, meg kefir, és vegyen olyan izét, amibe a jó bacilusok vannak, mivel a beléből azokat is tökre kipucolták.

És? Mért is kellett kivárni azoknak, hogy kis híján belehaljon a pestisbe?!

Mért nem szóltak hozzá, mért nem foglalkoztak vele addig?

De beperli őket! Mind!

Az anyját az összes orvosnak! Is!

De az első dolga most az, hogy betelefonál a munkahelyére. A H’akába.

Hogy meggyógyult, minden oké, akár holnap hajnalban jelentkezhet a tizenkét órás portaszolgálatra. Mert az is munka. A nemzet gondnokának…

Kertai úr tehát belép a lakásába, leveszi a kabátját, becammog a konyhába, benéz a hűtőbe, fintorogja becsukja. Kidobni mindent onnan még ma, a hűtőt kimosni. De előbb a telefon.

És szegény Kertai úr negyed óra múlva kénytelen a halállistáját tovább bővíteni.

Hát nem. Nem nézhet többé a Turcsira, a cég ellopott, ám visszaszerzett T-34-ére. Ugyanis ki van rúgva.

De hát beteg volt! Kórházban! Tehet ő róla?

Sajnálják? De próbaidős volt még? És nem tudtak rá várni, keresni kellett mást? Nála fiatalabbat és jobbat? Mire jobbat?!

                                       O

 GAME OVER?

 Kertai úr csaknem jól saccolta az imént, hogy Vágási Matyi vitte fel a tízedikre a liftet. Mondjuk, egy a háromhoz volt az esélye, mivel emeletenként három lakás nyílik a lépcsőházba. Ám nem Matyi volt, hanem a vendége, vagy inkább a munkatársa, Ákos.

Már megint azt a fránya űrvándor játék-programot nyüvik.

Az úgy most rendben is lenne, hogy a félig vadkan, félig hízó sertés testtől megszabadulván a lelkük a Mennybéli Bárányfelhőkön csücsül. Annyi hányattatás után meg is érdemlik.

Az se rossz ötlet, hogy a három űrhalek a korának és a habitusának megfelelően mulatja ott az időt. Így a leendő játékos a számítógépe előtt majd eldönti, melyiknek a megvalósult ábrándjaiba kapcsolódik, némileg módosítva és az avatárral együtt átélve azt.

Matyi időnként kemény pornókat is lefőző kéj-szerájába, ahol a Rét ex. Don Juanjának időnként három farka is nő, akár az ördögnek boszorkányok szombatjának éjjelén. Süteménnyel. Edinával. Süteménnyel és Edinával egyszerre. Aztán ott vannak a háremhölgyek is, ugyebár, csupa filmcsillag és díva, akit Matyi képes maga elé idézni – és lőn, máris ott a NŐ a szerelemtől mindenre készen, a kéjsóvárságtól eleve félájultra alélva.

Vagy Gábor úr nagypolgári miliője, nyilván korosabb játékosoknak.

Esetleg Ónagy Jenő bukolikus valóság illúziója megmentőjükkel, az időnként vadkecske alakjában legelésző angyallal. Vagy tündérrel?

Mert persze az is eldöntendő kérdés, szabad-e ezt a bárányfelhő valóságot a mátrixban Mennyországnak hívni.

Bár egyelőre ez a legkevésbé fontos.

A lényeg, amin az urak ismét órák óta ötletelnek és töprengenek, a hogyan tovább.  Egyáltalán legyen tovább?

Mert akkor mi van, ha ez a cél, és aki játékos ezt eléri, annak gratuláció és game over.

De elég az, amijük eddig van?

A tétlen és depressziós sodródás a mélyűrben az orosz kémműholdon csücsülve, a hátukat a Kannibálok Álmának döntve (made in Tajvan)?

Aztán a csízek fogságában?

A zuhanás a fekete lyukba?

A karószemű Küklopsz szigetén?

És Kirké Erzsike kisbolygóján, mint hízósertések?

 - Kevés lesz ez, nem? – csóválja a fejét Ákos.

Matyi is, mert ő Ákossal nem ért egyet.  - Nem az a baj vele.

- Hanem?

- Nem eléggé interaktív. Ez egy.

- Mi a kettő?

- Nem elég véres. Három: nem elé izgi. Öt: nagy szar az egész.

Ákos belegondol Matyi számaiba, aztán kénytelen egyetérteni.

- Dobjuk az egészet?

- Szerinted?

- Felőlem. De akkor mit találjunk ki?

- Én azt, hogy dobom az egészet.

- Ezt…hogy érted?

- Eleve semmi kedvem dolgozni se azzal a sötét gengszter Hartaival, se Teodórával.

- Hoppá. Ezt előbb is mondhattad volna.

- A legelején közöltem velük.

- Akkor én nem voltam ott.

- Sajnálom, öreg… Téged bírlak.

- Hát… én is.

Csend.

Ákos lassan mocorog, mint aki szedelőzködni készül.

- Azért…aludjunk rá pár napot?- kérdezi.

- Persze. Aludni. Az jó.

Ákos már szedelőzködik.

- És nem is sajnálod őket?

- Kiket?

- Hát az űrhalekjainkat.

- Írják azok magukat.

- Ja, azt már mondtad.

- Tuti, hogy mindez valahol messze velük megtörtént és megtörténik.

A baj csak az, hogy nem elég izgalmas.

- Mármint nekünk egy dögös-lökős-törős-baszós-véres-véres játékhoz.

- Ahogy mondod, tanár úr, ahogy mondod.

Ákos a liftben megint rájön, kivételesen mely bölcsen döntött, hogy ne mondta fel az általános iskolai rajztanár állását.  Aztán arra gondol, jó srác ez a Matyi, kár, hogy mindig enervált. Tavaly karácsony óta, amikor a Töreki Ágival végképp összevesztek.

A lift megáll egy közbülső emeltnél. Kertai úr száll be társutasnak. Kurtán biccent, midőn Ákos hangosan és udvariasan üdvözli őt. Csont és bőr az öreg, állapítja meg Ákos. Szívesen érdeklődne, hogy van, meg hogy örül, hogy Kertait újra itthon, meg talán azt is megkérdezné, mégis milyen érzés a búbopestis…

Ha nem fordítana elutasító módon hátat neki, és különben se lenne egy ekkora büdös nagy paraszt.

                                                O

 ZIPZÁR A SZÁMON

 Té úr állítja meg Julcsit a Gazdag Kábel emeleti folyósólyán, és megpróbálja úgy megpendíteni a témát, mint aki csak egy jó anekdotát hallott, aminek a valóságtartalmát a legautentikusabb forrásnál, ám kedélyesen ellenőrzi.

- Hallom, kolléga!

- Jézusom, mit?- forgat egyet Julcsi a szemén.

- Nahát, éppen vele kapcsolatos a dolog.

- Mire gondol, főnök?- Julcsi már gyanakszik.

- A kisfia Hegyi beszédére.

Julcsi Té úrra mered, egy pillanatra fogalma sincs, hogyan kéne reagálni.

Aztán úgy dönt, támad.

- Hülyeség!

- Na, gondolom…

- Ki mesélte ezt magának?!

Most Té úr van egy kissé zavarban. Az igazságot nem közölheti a kiváló munkaerővel és magyar anyával. h

Hogy Hirig úr az informátor. És mivel egy űrpolip ritkán hallucinál,  és minden ok nélkül még ritkábban hazudik, az nem hülyeség, hogy Krisztián baba Jézus szavait idézte, a gyerekágy rácsát markolászva. Na most akkor hirtelen kire fogja a pletykálkodás rút vádját gyorsan? Megpróbálja elkenni a választ.

- Nem is tudom. Rebesgetik.

- Kik?

- Hogy én kitől hallottam? Mindjárt az eszembe jut. Szóval meg se szólalt?

- De.

- Nocsak.

- „Maaa” és „paaaa”.

- Nem emlékszem, ez így benne van?

- Miben?

- Hát a Hegyi beszédben.

- Jaj, Té úr, ne bosszantson már! Fogalmam sincs, hogy a nagyszülők mit hallottak. De hogy a kisfiam egy teljesen normális, átlagos kölyök, az biztos.

- Nahát, én is annak látom.

- Ugye.

- De nem is ezért állítottam meg, kolléga. A főzőműsor forgatókönyve hogy áll?

- Elkészül a próbafelvételre.

- Kocsár úr aláírta a szerződést.

- Alá? Nagyszerű.

- És elsőre mi lesz a menü? –kedélyeskedne az emberbőrbe bújt űrcsótány.

- Nem mindegy?

- Ejnye, Julcsika, ne legyen már mindig morcos.

- Nem vagyok mindig.

- Csak ha engem meglát, mi?

- Csak ha valami mutáns idiótának nézik a kisfiamat.

- Én soha nem tennék ilyet.

- Akkor ne híresztelje ezt a pletykát, legyen szíves.

- Zipzár a számon! – és Té úr mutatja is.

                                       O

 PIHENT AGYA VOLT, AZ BIZTOS

 A rendelőben Juli Aura Valéria néni derekából próbálja kimasszírozni a fájdalmat.  A fájdalom bőszen ellent áll neki. No de Juli nem azért mestere a szakmájának, hogy ezt hagyja. Bár ha Vali néni csak néha és csak egy kicsit befogná a száját, talán gyorsabban menne.

-Mondom is a Hubának, Julikám. Te Huba! Ha az igaz, amit te Tokajiban az este hallottál, akkor nagyon is jól van ez így. Ha igaz. Mert az éjjel már megint annyira be voltál nyomva, Huba, az a csoda, hogy nem a Lápi Lidérced kísért haza. Mert azt mondja a Huba, hogy olyankor, ha már tántorgós részeg, akkor a Lápi Lidérc támogatja őt egészen hazáig. De csak a lépcsőházig, mert a liftbe már nem száll be.

- A Lápi Lidérc, Vali néni?

- De a Huba se olyankor, mert ha a Huba beszáll olyankor, akkor néha az emelkedésbe belealszik, azt szégyenszemre ott hortyog hajnalig, amíg valaki fel nem ébreszti. De van úgy, hogy nem kelti fel senki, inkább lesétálnak gyalog. Mert fel, ugye, senki nem megy, csak lefelé meg elfelé siet. Munkába, iskolába, ugye… Azt ilyenkor a Huba csak liftezik fel le, le, fel.

- Hát…az elég ciki.

- Hát az. Hogy nem képe felhagyni a mértéktelen ivással. Na, tavaly késő tavasszal, amikor a Kovács filozófust ápolgatta. Tudja, akit elrabolt egy ufo, azt a kábel tévé talicskáján tolták haza…

- Emlékszem a történetre…

- Na, akkor egészen ember volt a Huba.

- Aranyos gyerek ő mákor is.

- Azt mondja, Julikám? Hát persze, szerintem is. Mégis csak a vérem. Nem?

Na, szóval ő mesélte, hogy a Tokajiban szó volt róla.

- Ha itt nyomom, jobban fáj, Vali néni?

- Fáj az ott, akárhol nyomja.

- Csak el kéne mennie arra a csontritkulás vizsgálatra.

- Menjek?

- Nem árt meg.

- De nekem az egész életemben vastag volt a csontozatom, Julikám. És ezt olyanok is mondták, akik nem így akartak lekövérezni. Hogy nem vagy te kövér, Vali…csak. Ismeri ezt…

- Hogyne.

- Nohát nem is baj, ha ritkul kicsit…

- De az nem ugyanaz, Vali néni.

- Nem?

- Majd szólok a férjemnek, írjon egy beutalót.

- És menjek?

- Ha tetszik gondolni.

- Na jó. Majd meglátom.

És attól a kilátástól, hogy Aura néni majd meglátja, annyira megába száll és elkomorul, hogy legalább két percre elhallgat. Juli meg alaposan gyömöszköli az öreg néni farkcsontját, ahonnan sugárzik fel a gerincén a fájdalom.

Ám Vali néni a csöndet két percnél tovább társaságban nem bírja ki, otthon meg, ugye, ott a tévé meg a rádió.

- De még nem is meséltem, mint mesélt a Huba!

- Hogy mit hallott a Tokajiban?

- Hát! A maga unokájáról volt szó. Hogy benne megszületett volna újra a kis Jézus.

- Dehogy született meg!

- Hát mondtam is a Hubának. Huba, ez micsoda egy buta pletyka! Én nem is értem, hogy találhat ki valaki ilyesmit. Pihent egy agya volt, az biztos.

- Igaza van, Vali néni, az biztos.

- Viszont ha így lenne, akkor jobb helyre nem is születhetett volna. Még ezt is mondtam ám a Hubában. Mert ott a Doki, ott van maga, Julika. A Doki meg már eleve egy szent ember, nekem elhiheti.

- És abban kocsmában ki terjeszti ezt az ostobaságot?

- Hogy a Doki szent ember?

- Az unokámról, Vali néni.

- Ja! Azt szerintem nem mesélte a Huba. De megkérdezem tőle, ha Julikát érdekli.

                                       O

 A SÁTÁNNAK, ILONKÁM, A SÁTÁNNAK!

 - Ejnye már, Ilonkám, megint micsoda ostobaság ez?!

- Aranka vagyok, atyám.

- Azt is értsd meg, hogy azt képtelen vagyok megjegyezni.

- Mért?

- Mert a szépről nekem rögtön az Ilonka ugrik be.

- De én né is vagyok, nem csak Juhász vagyok.

- Tudom én azt, Ilonkám. De a legközelebb, ha netán szót óhajtanál váltani velem, nyugodtan kopogtass vagy csengess itt, a gombot megnyomva, vagy a sekrestye ajtaján, és akkor én, a ministráns fiú vagy a kántor úr bebocsájt.

- Nem való az.

- Micsoda?

- Zaklatni magát mise után.

- Mert ha itt kint vársz meg, és a tarkómba vernyítasz, hogy „atyám”, az nem zaklatás?

- Vernyítok?

- Ezt csak úgy mondtam most, ingerültségemben, bocsáss meg, lányom.

- Dehogy is bírnék én magára haragudni!

- No…jól van.

- Áldjon meg!

- Mindörökké, ámen. Szóval mi van azzal a gyerekkel?

- Máté evangéliumát szavalta szilveszter éjjel.

- Ki mondta?

- A szomszédasszonyom, tudja…

- Az Etus?

- De megesketett, hogy magamban tartom, és nem adom tovább.

- Kecskére káposztát…

- Jaj, istenem, atyám, másnak nem is! Csak most magának. Hiszen erről csak tudnia kell, nem?

- Nem!

- Nem?

- Mondom.

- De mért nem?

- Gyere közben, mert ma viszem a kocsit végre kikalapáltatni.

- A kocsit?

- A horpadást. Meg, ha már ott vagyok a karosszériásnál, hátha elvállalja a zárat is. Bár az már rég nem ugyanaz a szakma.

- De csoda történt, atyám!

- Nem baj.

- Hogyhogy nem baj?

- Hogy idézhetné egy kölyök egy évesen a Bibliát, Ilona?! Pláné, hogy nincs is megkeresztelve!

- Hát nincs?

- Ha csak máshová nem vitték…

- Jaj, istenem, hát már hogy vitték volna?

- Rajtam kívül is van plébánia.

Lassan elballagtak a kék Opel Corsáig. Ott gondol egyet Bendő és úgy dönt, jó srác lesz újra.

- Na, üljél be, lányom, annyi időm van még, hazarepítlek.

- Engem?

- Vagy máshová készültél?

- Én? Hová is mennék?

Bendő gálánsan kinyitja a kocsi ajtaját az öregasszonynak.

Már vagy fele úton járnak, amikor Bendő, mintegy unalomból, csak visszatér a témára.

- Nem is értem, hogy hihetnek hitetlenek ilyet.

- Hogy megszólalt a kisgyerek?

- Nem elég nekünk, Ilonka, a sok csapás? Hát még szerencse, hogy az a pestis nem minket sújtott.

- Hála az istennek.

- Na látja.

- De mondta is az Etus, hogy azért ne terjesszem, mert még csak az hiányzik.

Ha igaz, ha nem. Nem? Felfordulna az életük, de fenekestül.

- Ebben a mocsadék bulvár világban?!

- Kinek hiányzik?

- A Sátánnak, Ilonkám, a Sátánnak.

Az érdekes horpadt sárvédőjű Opel Corsa a Csiki úrtól rákanyarodik az Örsi útra. Ha észlelnék, láthatnák, hogy onnan nem messze, a magányos trafóháznál Gombos Veronika forgat, momentán Purlitz ’Rnői minőségben.

                                       O

 HATOSKA BÁCSI INTERJÚJA A HULLÁRÓL

  Egy idősebb, talán hatvanas, széle-hossza egy úr nyilatkozik. Mellette pórázon a kutyája, aki leginkább egy szálkásszőrű tacskóhoz hasonlatos, némi, de tényleg csak leheletnyi foxterrier beütéssel. Operatőr János úgy dönt, művészi szempontból leginkább az ebet forgatja. Az élvezi a népszerűséget, rendkívül barátságosan vigyorog a kamerába.

 - Naponta kétszer, néha háromszor is. Tetszik tudni, szereti a Gellért megjelölni a trafóház sarkát, meg néha még a bejáratot.

- A Gellért a kutya?

- Nem is a hegy.

- Bocsi.

- Én kérek elnézést: ezt a poént sose bírom kihagyni. Amúgy Cézárnak akartam hívni. Ugye, Gellért? De az asszony ragaszkodik, nekünk meg mindegy. Persze kegyed is nyilván kíváncsi, mért pont Gellért, mi?

- Én inkább arra, hogy mi történt itt?

- Mi? Hát semmi. Azt nem mondom, hogy szokásos ügy, de nem nagy szám.

Lát ilyet az ember a tévében doszt eleget. Mondjuk a hulla arca, az…

- Áram ütötte- tartja Purlitz ’R az ígéretét, hogy a patkány rágta körülményre nem kérdez rá, és nem is hagyja kibontakozni.

- Igen?

- Azt mondják.

- Na ja. Hát ha valaki annyira hülye, hogy itt akar csövezni… Pedig ki van írva: nagyfeszültség, belépni tilos.

- De maga is belépett.

- Én csak benéztem, kérem.

- Mert nyitva volt az ajtó.

- Nem volt bezárva. Úgyhogy amikor Gellért levizelte, láttam. Na, gondolok, ez meg hogy? És mióta lehet ez nyitva? Meg hogy micsoda hanyagság ez, nem?

- Az.

- Hány napja? Mert nyilván még az ünnepek előtt volt erre egy szaki, nem?

- De maga csak szilveszter éjjel vette észre.

- Mert már vagy két hete nem erre jövünk, hanem inkább ki a rétre a bokrok közé. Csodálkoztam is Gellérten, hogy most mért arra, amikor évek óta erre.

Kérem, ez a kutya is a szokások rabja lett már, nem csak én, vagyis az asszony.

Mert nekem, kérem, mindegy ám, merre legyen a séta. Csak legyen. Mert nekem például volt egy gyenge infarktusom, az is megszokásból.

- Megszokásból?

- Hát a kövérségtől, hogy imádom a zsírosat. Mivel az építő iparban dolgoztam, kérem, azt akkor télen kell ám a belső fűtés, nyáron a hűtés, érti, hát így értem a megszokást itt. Azt mondta a kórházban az alorvos lány, na, már az is biztos kiment innen nyugatra, hogy a Hatoska bácsinak sokat kéne sétálnia, így hívott: Hatoska. Na, akkor az asszony beszerezte nekem ezt itt. Így volt, Gellért?

A kutya nem hazudtolja meg Hatoska bácsit.  Purlitz ’R viszont egy pillanatra elvesztette a fonalat az iménti szózuhatagtól. Ám rátalál.

- De szilveszter éjszaka mégis erre jöttek.

- Úgy van.

- És a Gellért megjelölte a bejáratot is.

- Meg.

Operatőr Jani veszi a lapot, a kamerát a bejáratra fordítja, amit momentán a rendőrségi szalag lezárt.

- És be tetszett nézni.

- De már korán reggel volt, nem éjjel.

- És mit tetszett látni?

- Hát a hullát. Pár patkányt, meg a hátsó falnál egy csomó női rongyot.

- Ruhát?

- Azt.

- Nahát, de jó megfigyelő a Hatoska bácsi!

- Kiss.

- Kis Hatoska?

- A nevem Kiss. Hatoskának csak az a bájos alorvos hölgy hívott. Tudja, aki miatt lett a Gellért.

- Aha, ezt a részt nagyon megjegyeztem…

- Na most, azok a patkányok! Azt tessék elképzelni!

- Inkább ne!

- Ahogy azok néztek az emberre! Meg Gellértre! Hát megállt bennünk az ütő is, esküszöm magának! Rendes patkány eliszkol, nem? Ezek meg csak bámultak vissza ránk, hogy mi kéne.

- És ennek ellenére meg tetszett látni a női ruhákat?

- Á, az azután volt, hogy kijött a rendőrség, és nekem meg kellett mutatnom, hogyan néztem be a Gellérttel, amikor benéztem.

- Értem.

- És ez benne lesz a tévében?

- Benne, Kiss bácsi.

- Nahát, ha ezt meglátja az asszony!

- Büszke lesz magára.

-Á, most hallom, ahogy kárálja: mért nem vetted fel a jobbik kabátodat?

Amikor tudtad, hogy megkérdeznek? Tényleg! Nem lehetne, hogy hazarohanunk érte, és újra vesszük?

- Ugyan már! Ez egy nagyon elegáns dzseki kutyasétáltatáshoz.

- Azt mondja?

- Tessék csak a feleségénél nyugodtan rám hivatkozni!

                                        o

 KUTYALÁNCCAL VEREM AGYON

 Hartai úr, a H’aka elnöki szobájában, mintha csak máris látta volna a tévében Purlitz’R interjúját Kiss Hatoska úrral, ingerülten hívja fel dr. Kecskést.

Az persze nem veszi fel rögtön, és Hartai ettől még ingerültebb.

Nagyot fújva áll fel a bőr irodaszékéből, amit egyenesen az ő ülepéről mintát véve formaterveztek, és csörtet az ablakhoz. Tekintetével rögtön Turcsit keresi.

A T 34-es enyhén megrágott teste ott virít a neki kikövezett helyen, az irodaház bejárata mellett. Igen. A tank hűvös nyugalma, magától értetődő gyilkos egyszerűsége megnyugtatja. Viszont a bűnös, aki ellopta őt, és aki miatt megcsonkították, még mindig szabadlábon van. Pedig már tudják is a tettes nevét. És ezt nem úszhatja meg. Hartai úrral csak úgy nem lehet ám bajszot akasztani. Pláne nem egy olyan pitiáner is féreg-fingnak, mint az a Kelen, vagy hogy hívják a szerencsétlen pimaszt.

Hartai úr megnézi a telefon kijelzőjét, egyáltalán dr. Kecskést csöngeti-e.

Őt. Akkor meg? Hogy meri nem felvenni a telefont még ez is?!

Bontja a hívást.

Elnézegeti a Turcsit.

Elgondolkodik a napi teendőkön. Hátha van még, ami kimaradt.

Nem maradt ki. Mindent elvégzett. Csak az ügyvéd úr, ha volna szíves…

Felzeng a Tannhauzer nyitány.

Mármint a mobilján, mint csengetés.

Dr. Kecskés hívja vissza. Na azért… Bár egy kis feddés nem árt sose.

- Hol a picsában császkál maga?!

- Magának is szép jó napot, főnök.

- Az volt, amíg maga az eszembe nem jutott.

- Sajnálom. Tényleg. Miben segíthetek?

- Mi van azzal a barommal, akit agyoncsapott az áram?

- Agyoncsapta az áram.

- Utal valahogy ránk a hullája?

- Nem igazán.

- Mi az, hogy nem igazán?!

- Aligha.

- Magának nem telefonált?

- A saját mobilján természetesen nem.

- Más lenyomozható?

- Hartai úr, profi vagyok.

- Tényleg?

- Tényleg.

- Egy puha kis fasz maga, Kecskés és nem profi.

- Ezért a pénzért…

- Egy puha és szemtelen kis fasz.

- Elnézést, főnök.

- Hogy hozza így nekem azt a kis gecit?

- A tank-tolvajra gondol?

- Mert kire?

- Van egy ötletem.

- Mi?

- Még csak ötlet.

- De nekem egy héten belül itt legyen!

- Kelen úr? Magánál lesz.

- Vagy egy colos vascsővel, vagy kutyalánccal verem agyon.

- Hartai úr, én ezt meg se hallottam.

- Mit? A colos vascsövet, vagy a kutyaláncot?

- Az agyont.

- Finnyáskodik?

- Igen.

- Leszarom.

Hartai elégedetten bontja a vonalat.

                                       O

 BIZTOS AZÉRT, MERT BIGÁMISTA

 Kecskés ügyvéd az irodájában vesz egy pár nagy levegőt.

Tényleg jól fizet ez a gengszter, de lehet, hogy ez így se éri meg?

Már bánja, hogy az imént meggyőzte magát és mégis csak visszahívta.

De mért is jó az neki, hogy ez a bécsi kuplerájos ha kell, ha nem, megalázza?

Még egy nagyot sóhajt.

A fene vitte. Már mélyen benne van. És tényleg annyi pénzt számláz ki Hartainak, hogy néha már ő röstelli magát.

Na, az ötlet.

Kecskés kikeresi a telefonja regiszteréből Kertai számát.

Most ő az, aki hosszan kicsönget. Aztán türelmét vesztve bontja a vonalat.

Átnézi Kocsár Vajk exkluzív szerződését a Gazdag Kábellel.

A főzőműsor. Aha. El nem bírja képzelni, abból mi lesz. De annyira nem is akarja. Na, eltelt vagy húsz perc, megint Kertaira csenget.

Az ex gondnok és ex portás végre felveszi.

- Uhu?

- Maga az, Kertai?

- Ki kérdezi?

- Kecskés.

- Milyen Kecskés?

- Az ügyvéd. Aki felvette magát portásnak a H’akához.

- Onnan engem kirúgtak!

- Tudom.

- Akkor mi van?!

- Visszavesszük.

- Engem?

- Magát.

- Mért?

- Hogy mért vesszük vissza?

- Mért rúgtak ki?

- Tévedés volt. A személyzetis új nálunk, nem tudta, maga milyen remek munkaerő.

- Na.

- Viszont én kérnék előtte magától egy apró kis szívességet.

- Igen?

- Ismeri maga Kelen urat, ugye?

- Igen?

- Szoktak néha együtt inni a Tokajiban.

- És akkor mi van?!

- Ejnye, Kertai, mért dühösködik?  Csak egy apró szívességre kérem, nem?

- Mi az?

- Ha látja, fogja már karon, és hozza be a székházba.

- Mért?

- Na látja, azt én nem tudom. A főnök szeretne csevegni vele.

- Ja! Mert bigámista?

- Biztos azért.