#majd'8hónapja

[oceans-inside-of-me]

Most így utoljára

Igazából nem tudom Megmaradok e nélküled Ebben a konstans egymásutániságban Meg egymásnélküliségben

Elváltunk Most így Ez volt a Vége a végnek Vége a lehetett volnának Vége az ajkad csendes-szomorú Lefelé görbülő magányának Miután mondtad, hogy Azért örülsz, hogy láttál Most így utoljára. A repedéseket számoltam a lelkemen Ahogy ültünk ott Szuverén magányunkban Egymás mellett a padon. Most így utoljára Szótlanságom távlatába húzódva Néztem megint a szemed. A nap már lement És mi mindketten tudtuk Hogy neked mennyire én, És nekem mennyire te Egyszeri megismételhetetlenségünk Múltidejében rekedve Aztán csak hallgattunk. És én abban a hallgatásban Felejtettem magam - a mostban még most sem létezem Most így először éreztem Mennyire végesek voltunk És hogy mennyire végünk van.

Izzadt a lelkem A lábam meg kicsit néha remegett Mert mikor megláttál Pont úgy elmosolyodtál Mint még amikor úgy néztél rám Mint ahogy a téli hideg után Hazaérve megüt a szoba melege Mikor még az voltam neked - az otthon A szoba A meleg Melyben nem féltél levenni a lelkedről A több rétegnyi meleg ruhát. Meg ahogy nevettél Jól ismert-idegen visszhangként csengett Mikor nem aludt ki másodjára sem Az eltaposott cigarettacsikked Nem tudva, hogy amúgy közhelyesen, de én sem Tudtalak sohasem kialudni magamból téged. Pedig annyira próbáltalak Mindig csak egy kicsit, de Arrébb tenni Mint az itthagyott bögrédet a polcon Minden alkalommal a szekrényben hagynám a gondolatod, aztán eszembe jut, hogy mégis Csak te tudtad lenyugtatni a viharaim És nevén nevezni a lelkem darabjait Amelyeknek már én sem tudom a nevét. Tudtam, hogy most így utoljára Nézem a szádat A piros szoknyád ugyanúgy gyűrve, ahogy szokott A konverz cipőd már kikopott Mióta utoljára. Buszra szálltam. Hazafelé már virágoztak a fák. Az arcomba bámult a sötét a hátsó ablakon. Elmerengtem Hogy még mindig Ugyanúgy emeled a szádhoz a cigarettád Hogy mikor kifelé fújod a füstöt Ugyanúgy mozdul a szád Aztán megvártam Míg megállapodnak Az elült könnyek végre az állam oldalán Most így utoljára Nem feledve A héthónapnyi statikus lélekhalált.