#kórtermekben

[fovarosiblog]

Május óta megy a klíma az üresen álló új tatabányai kórházépületben | atlatszo.hu

Na, erre nem gondoltál, mi? Miközben egy országban fekszenek szerte-széjjel a betegek 30-35-40 fokos kórtermekben, aközben a tatabányai kórház új épülettömbjében úgy járatják a klímát, hogy az épületet nem adták át, nincs benne senki.

[ugysenemez]

"Luxury! I had to go bed 6 hours before going to bed... :("

[nyuszimotor]

Nem vicces, de azért felnevettem

[zeroz2ro]

Heti Napló, ATV: "38 fok, levegőtlen szobák, wc papír és szappan nélküli mosdók a kórházakban! Igaz, hogy Magyar Péter clickbait politizálást művel és csak a népszerűséget kergeti, amikor kórházkörútra indul és hőmérs��kletet mér a kórtermekben? Magyar Péter a Heti Naplóban válaszol, ezt is megkérdeztük t��le! Az egészségügyi államtitkár viszont azt mondja: soha senki nem tett még annyi pénzt az egészségügybe, mint a mostani kormány." Heti Napló + államtitkár úr bejárja a János Kórházat! Clickbait! A János kórház ugye 30 különálló pavilonépületből áll. Ebből egyet (1) sikerült felújítani. Az elvileg magát újságírónak nevező riporternek a "bejáráson" csak annyit kellett volna mondani, hogy "ide meg ide is benézünk államtitkár úr", persze semmi ilyet nem mondott, így egy épületbe mentek be forgatni, a felújított traumatológiára ahol minden gyönyörű patika volt, mivel csak szeptemberben fogják átadni. Ekkora patyomkin-bejárást, az arcom szakadt le .... Az államtitkár úr még lenyomott egy ilyen monológot, természetesen kérdést nem kapott a riportertől ... "Nekem az a benyomásom, hogy Magyar Péter ilyen RRF (Recovery and Resilience Facility - Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz) Canossa-járáson van. A helyreállítási alapban 900 milliárd helyreállítási pénzt ütemezett elő a kormány egészségügyi fejlesztésekre és pont a legrosszabb állapotban lévő kórházak szerepeltek ezen a listán. Ezt a 900 milliárdni összeget véleményünk szerint teljesen megalapozatlanul, politikai okokból tartja vissza Brüsszel a magyar emberektől. Itt ha megyünk majd föl, majd meg tetszik látni, itt van két bontásra ítélt épület, ahova az új kórházi szárnyat húztuk volna, ez is az RRF része lett volna. Péterfy felújítása szintén. A Váci szakrendelő konkrétan harmadik a szakrendelők listáján, amit föl akartunk újítani. Én azt hiszem, hogy a Magyar úr bocsánatot kérni ment mert az újdonsült barátai a Manfred Weber és a Ursula von der Leyen asszony ezeket a forrásokat visszatartja a betegektől."

[stickalittle]

ők bizonyára megkönnyebbülve fekszenek most a 35 fokos kórtermekben.

[versinator]

Csalatkoztam elkerülöm

Dobogásával megvetetted szolgavér haramia Vehetném taszit kórtermekben bolondéria Szalutált álmodjál dunnái cigánylány Kérdezhetnék származású felvidulni fatorony Üzekednek tűzfejű szüleinktől galambokhoz Őrzőinek ravaszságod egyenleget jászolhoz

Fodrozott integetsz monstrumokká barlangvasút Foglaltan járókában pátosszal kocsiút Kihajlok gyerekeket összedörgölték ónszín Észrevenném rigói hálójából rozsdaszín Fölkiált karotokon növeli portréhoz Elfüstölgött fölrajzott eltáncolt potrohához

Bánatáról mindenekfölött szallagok szentencia Hajtanék csúful ágyunkra hagynia Születőben riadalomra magatokhoz épületállvány Lefogják ordította bekövetkezett dívány Feleségemre érnetek tartoztunk munkához Holmival szeretőmmel táblákhoz munkapadokhoz

Házunkra kötöttünk számadásokat orrszarvút Eleségét lehetetlenül cinq abszolút Mennyegzői unszolás alakult gyöngyházszín Mühelyek nyakörvén fiókjában ibolyaszín Ökrös letöri áttértek falakhoz Bebizonyította igazgatója hétféle madárhoz

Járnod falvakban énünk tartania Pattanj dögölve padláson hisztéria Sihederek ligeteken napnyugtával mindeneslány Felejthetted elnéznek boglárka kelevény Legmélyét harangozták álmosságon nádashoz Erőfeszítéseim terméskő katonáik mosolyához

Teremtettek járásúak gyerekben gyapjút Arcának hömpölygését hasonlítani vaskút Nyersanyaghoz házamtól kérdezzetek zsemlyeszín Elindulsz igazságtalan loptak gesztenyeszín Tömte bokrosodnak monumentalitás munkájukhoz Copfos kivették kőrist angyalához

[excombo]

Napi Hont András

Krausz Ferencről szóló FB-posztját - miután leírta, hogy mindenki hülye, csak ő nem - ezzel a mondattal zárja:

"Mert nyilván azon országok, ahol a kórtermekben a legnagyobb a komfortfokozat, a műtőkben a legmodernebb a felszereltség, a mediánéletkor pedig húsz évvel veri a miénket, azok, amikor kevesebb volt nekik, azt a keveset vécépapírra költötték és nem olyan emberekre, mint Krausz Ferenc."

Ezzel csupán két probléma van:

Az említett országok vécépapírra ÉS a Krausz Ferenceikre is költöttek (a múltban).

Mi nem költünk sem a fiatal (leendő) Krausz Ferenceinkre, sem vécépapírra (a jelenben).

[zeroz2ro]

Várjatok! Az nem derült ki a cikkből, hogy a "klímacsere" alatt a műtőknek a klímáját érette vagy a teljes kórház klímáját? Mert ha csak a műtők klímáját cserélték, akkor a kórtermekben ugyanúgy 35 fok van ... Én ezt fel sem tudom fogni, ez maga lehet a pokol, itt feküdni egész nap a dög melegben ... Szerintetek a kórházi fertőzések szeretik a meleget?

fantasztikus teljesítmény, na

[its-the-pity-party]

“Engedte. hogy nézzem őt, s én úgy néztem kék szemébe, mint a beteg abba a kék villanymécsesbe, amelyet éjszaka gyújtanak meg a kórtermekben, hogy a szenvedők mégse legyenek egyedül.

Csak neki köszönhetem, hogy nem veszítettem el végleg a harci kedvemet.”

- Kosztolányi Dezső: Esti Kornél (Tizennyolcadik fejezet)

[sorosterv666]

Évek óta forrt bennem az ideg

hogy teljesen felesleges stadionokat épít ez a geci, aztán még üzemeltetni is nekünk kell, mert ugye a kutya faszát nem érdekli a foci, ezek a létesítmények meg százmilliókba kerülnek évente.

Megmondom őszintén, ma már úgy vagyok vele, hogy én bazmeg megkeresem a pénzem, amire szükségem van. Mindig is megkerestem. Ez a nyomorult kibaszott idióta ország meg elmegy ezekkel a botrányos idióta városaival a hülye kurva anyjába, és menjen is tönkre a faszomba. Biztos népszerűtlen leszek ezzel, de bazmeg ezek a városok sorban 3-4. alkalommal szavazzák meg ezeket a fasiszta tolvaj patkányokat a saját vezetőiknek, hogy aztán a fejlesztési forrásokat elvigye a helyi n(y)ertes, elvigye a matolcsy meg a mészáros, legyen stadion bazmeg feleslegesen, adósodjon el az összes idióta város a hülyeség miatt - hát gyerekek, nektek télleg mohács kell.

Akkor baszódjatok bele a szarba, akkor haljatok éhen az üres polcok mellett, meg a retkes kórtermekben, akkor nyomorogjatok baszdmeg közmunkásként az orbán, a kósa meg a lázár földjein, akkor éljetek így.

Ha ez tényleg ennyire egy öngondoskodásra, gondolkodásra, önvédelemre képtelen és alkalmatlan nép, akkor éljetek így, srácok. Az a minimális kisebbség, akik nem a ner szolgái, és így is megélnek, azok meg baszdmeg fosni fognak a fejetekre magasról, mert sajnos ezt érdemlitek. Aki nem akarja, hogy segítsenek neki, aki nem akarja, hogy jobb legyen neki, aki nem hajlandó se gondolkodni, se soha semmit tenni azért, hogy élhetőbb, méltóbb, normálisabb élete legyen neki  - annak igazság szerint ne is legyen jobb élete.

Az menjen a kurva anyjába gyámságba a NER alá, és menjen a Hali stadionba bazmeg takarítani, meg villanykörtét cserélgetni, az legyen NERszolga egész életében, az elégedjen meg azzal, hogy koncepciótlan, kilátástalan nyomorult senki lesz örökre, akinek megmondják, mit gondoljon, kit szeressen, kit gyűlöljön, akinek szó szerint felnőtt ember létére előírják, mikor szarjon, mikor ehet, mikor kell mosolyogni, és mikor kell morogni.

Éljetek így, magyarok, legyen ez a világotok a 2020-as években, az internet és a liberális világ szabadsága, összekötöttsége, perspektívái és lehetőségei helyett. Maradjatok le megint 150 évvel a fejlett világtól, járjatok majd 20 éves szakadt dízellel a robotautók világában, nézzétek majd a 10 fidesz csatornát a tévében a végtelen számú internetes tévé helyett, beszélj egy ismeretlen perifériális nyelvet összesen, hogy megszólalni se tudj a világon sehol, legyél korlátolt, pisaszagú neveletlen tahó atlétatrikóban, és hidd azt baszdmeg, hogy te vagy a világ nyertese.

És bár általánosítani hiba és butaság is, a fenti diagnózis 10 éven belül a magyarok többségére igaz lesz, mert már most is az.

Fájdalom ezt megérteni, ide eljutni, és ezt elfogadni, de ez az ország nem orbán viktortól ilyen. Ez a magyarok jelentős részétől ilyen, akiknek ennyi az igénye a világból, akinek ez megfelel, mint élet, mert szolgalelkű kétforintos primitív életformák, akik fél liter ingyen sörért megbasszák az anyjukat és eladják a lelküket.

Ezért ilyen ez az ország, és ezért lesz ilyen mindörökre, mert ez a magyar néplélek, ez a magyar virtus, és ez a magyar know-how. A korlátoltság - igénytelenség - közöny - gőg mátrix, ami a legtökéletesebb csapda.

Meg is érdemlik bazmeg. Meg is érdemlik, amit kapnak.

[akkezdetegyikphia]

Engedte, hogy nézzem őt, s én úgy néztem kék szemébe, mint a betegek abba a kék villanymécsesbe, amelyet éjszaka gyújtanak meg a kórtermekben, hogy a szenvedők mégse legyenek egészen egyedül.

[versinator]

Véletleneken örültek

Érdekesek savós bevallanád koldustestvéreivé Sejtettük szoknyáikat ezüstben érinteni Elvirult alászáll kutyamód szőrüket Megmásíthatatlanul istenn��jének létezhetőségét mosogat Kisvárosi ritmusukat meghajtott foltba Feketevörösszárnyú nyomnának magabiztosan lábbújjhegyenlővé Nagyhasú szólítanának bájaidra testükbe Földobják védelmező kinyitnák hollandiai Javíthatatlantiszalatti domolykó kalitkám felemeled Szövetjét sztravinszkij békának megbűvölő Körüldongják sugárzást kórtermekben megfeszülő Etetné felkevert bírták zárjából

Tépted csavartan veszedelmesen jegyeivé Planétán nyilvánosházak eduard kedvesedet Leverniük jóravaló eszén forrásaiból Kiszívták megjönnél terhemet megsimítja Bárgyúság bunkókkal csillámai parlagok Büntetésre boldogtalanságom kértelek ové Vaskampókkal nyújtózkodik ragadjon érezték Üvegesednek préselek burjánzásából felgyújtani Ösztövérek szí zsírjába számbavehetők Hűségem cserélhetne derűjével feketülő Áruba hivalkodva visszagondolni menetelő Mókáit szenvedélylyel fűznek pocakosodott

[szantograf]

Köszönet a támogatóknak, a segítőknek - újabb „baba – mama” kórtermek a Gyermeksebészeti Osztályon -Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház

SzántóGráf - https://szantograf.hu/2018/01/23/koszonet-a-tamogatoknak-a-segitoknek-ujabb-baba-mama-kortermek-a-gyermeksebeszeti-osztalyon-borsod-abauj-zemplen-megyei-kozponti-korhaz-es-egyetemi-oktato-korhaz/

Köszönet a támogatóknak, a segítőknek - újabb „baba – mama” kórtermek a Gyermeksebészeti Osztályon -Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház

A miskolci Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztály az ország legnagyobb gyermeksebészeti osztálya, mely a régió 0 – 18 éves korosztályának csaknem valamennyi sebészeti jellegű ellátását végzi. A gyermekek gyógyításának, utókezelésének elősegítése céljából jött létre 1995-ben az „Alapítvány a Gyermeksebészeti Betegekért”. Az alapítvány számos nagy értékű műszer, valamint szakkönyvek, folyóiratok beszerzését tette lehetővé. Emellett az osztály dolgozóinak szakmai továbbképzéséhez is jelentős anyagi támogatással járult hozzá.

Az osztály dolgozói évek óta arra törekednek, hogy a gyermekek magas szintű szakmai ellátása mellett a szükséges benntartózkodásukat stressz mentesebbé, komfortosabbá tegyék, melyhez mindenekelőtt a kórházi kezelés során a szülő-gyermek kapcsolat megőrzése szükséges. Ennek érdekében olyan szobákat terveztünk létrehozni, ahol a szülő és a gyermek együtt lehet a gyógyulás teljes időtartama alatt. 2011-ben építette meg az osztály alapítványa az első úgynevezett baba-mama kórtermeket, melyek azóta is nagy sikerrel működnek, olyannyira, hogy gyakran a kifejezett igény miatt a tervezett műtétek időpontja is a baba-mama kórterem szabad helyeihez igazodik. Ismételt hosszas előkészítő munka után, melynek során felhasználtuk az addigi tapasztalatokat, valamint a szülők véleményét és igényét, a kuratórium úgy döntött, hogy az alapítvány jelentős összeget fordít további baba-mama kórtermek kialakítására. 2017 decemberében és 2018 januárjában a Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztály D szárnyán nagyszabású átalakítás történt. A gyermekbarát betegellátás megvalósítása céljából újabb klimatizált baba-mama kórtermek épültek, melyekben 6 beteg szülővel együtt való elhelyezése vált lehetségessé. Megújult egy fürdőszoba, létrejött egy külön fürdőszobával rendelkező egy ágyas kórterem, melyben szintén a szülőt is el tudjuk helyezni. Felújításra került a részlegen található teakonyha és kezelő. A felsorolt helyiségekben teljes burkolat és bútor csere történt. A D szárny folyosóján is megtörtént a burkolat csere. A kor követelményeinek megfelelő korszerű világítás került kialakításra. Megújult a nővérállomás is. A felújított kórtermekben nővérhívó rendszer van. Ez a kb. 12 millió forintból történt átépítés nem jöhetett volna létre magánszemélyek, vállalkozások, cégek, a kórház vezetése, az osztály alapítványa és dolgozóinak összefogása, önzetlen támogatása nélkül. Az osztály dolgozói sok-sok órás szellemi és fizikai munkával – legtöbbször a szabad idejük feláldozásával – járultak hozzá, hogy az álomból valóság legyen.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazon közreműködőknek, akik a felújítás megvalósításában szerepet vállaltak, abc sorrendben:

Bau-Systeme 92 Kft. Behinya Bt. Bodnár Béla villanyszerelő mester és társai Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház vezetése Csicsovszki András építésvezető Novient Kft. Csuja Gábor Andor DIPA Zrt. Dr. Kiss Ákos Leventéné Gonda Erika Dr. Pepper Holding Kft. Ducsai Róbert STAVMAT Zrt. Kereskedelmi Igazgató Éles Zoltán Festék 96 Kft. Fénycentrum Geberit Kft.

Geostabil Kft. Hajdú István HAJDIT Bt. Hircsu Mariann látványtervező Homoki-Zár Kft. HUN-Therm Consulting Kft. Kárpáti Zsuzsanna Kiss István grafikus Kriston Emese építész Kovács Gergely Tivadarné őstermelő La-To Beton Kft. Miskolc Mapei Kft. Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Nagy Zsolt asztalos mester és társai Novák István Novient Kft. Papp Imre – hangtechnika Péter György Univentil Üzletház Kft. Radácsi János RADEMED Orvosi Műszertechnikai Bt. Rigips Divízió-Saint-Gobain Construction Products Hungary Kft. Rostás László Miskolc város főépítésze Spiko-Rex Kft. Vas György Szatmári Épületgépészeti és Fürdőszoba Szaküzlet TINÉ Kft. Tóth Épületgépészeti Kft. Tóth Tímea Török Lona Verdes Tibor STAVMAT Zrt. Villámklíma Kft. Viridis Pharma Gyógyszernagykereskedelmi Kft. Ytong-falazóelemgyár Zalakerámia Zrt. Zimmermann Árpád

[zeroz2ro]

Melyik légkondira gondolsz? Épületklíma: ez hűti a műtőket meg az épületet, ahogy fentebb írták. Split klíma a kórtermekben: ilyen nincs, de nem is nagyon tudnak ilyet telepíteni, mivel nem bírja el a kórházak elektromos rendszere. A teljes elektromos hálózat cseréje meg több milliárd. Amúgy ha otthonra rendelsz split klímát már kapsz szereléssel együtt 250 ezerért. 1000 db kórterembe split klíma: 250 000 * 1000 = 250 000 000 = 250 millió forint. Az baszki aprópénz, le sem hajolnak érte!

Nem akartam elhinni hogy egy kórház főbejáratát lakattal és vaslánccal zárnak csakhogy a sajtó ne tudjon bemenni forgatni.

"Vaslánccal zárták le a sajtó képviselői előtt a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórházat, Magyar Péter a Tisza Párt elnökét beengedték az intézménybe, közölte egy Facebook posztban európai parlamenti képviselő. Ez a második kórház, amit meglátogatott, tegnap a  Szent János kórházban járt, ahol azt tapasztalta, hogy a gyermeksebészeti műtőben 36 Celsius fok volt és minden műtétet el kellett halasztani. 

Magyar Péter szerint a Péterfy kórtermeiben 40 Celsius fok is van. A Tisza Párt elnöke a héten a párt orvos, EP-képviselőjével Kulja Andrással együtt járja az állami kórházakat. Az intézmény orvosigazgatója annak ellenére tagadta meg a sajtó beengedését, hogy van egy 2019-es ombudsmani állásfoglalás arról, hogy minden egészségügyi intézményben a felvételek készítése kiemelt közérdek, tehát nem tiltható meg, mondta a képviselő. Magyar Péter az országos kórház-főigazgatótól is hivatalos engedélyt kapott arra, hogy felvételeket készíthessenek." -via

[hulyeemberiseg]

Ilyentájt mindig eszembe jut a Hrabal úr, mert hát aprócska falu ez a mi világvirtualitásunk, vagy legfeljebb kisváros, de mégis inkább csak falu, ahogy már a cinikus McLuhan úr is megüzente, pedig akkor még a becsatornázás sem volt az igazi, bár jártak már a buszok menetrend szerint, és még azok a tányérantennák sem voltak a házakon, amik azóta már megint nincsenek, mert okafogyottá vált a földi sugárzás után a műholdas világvevés is, azok a tányérok meg antennák pedig amúgy is csúnyák voltak, még ha a madarak időnként rájuk ültek is, és leszarták őket, kiszámíthatatlanul kódorgó fehér foltcsíkok ellenpontozták a szigorú parabolákat, hogy aztán a madárszar beszáradt gleccserei absztrakt játékokat játsszanak a kövér, barna rozsdafoltokkal az eljelentéktelenedő felületeken. Szóval, szembejön velem ilyenkor a Hrabal úr, képek meg idézetek, macska és sör, doromboló sorok, és ahogy az ember simogatja őket, hát egyszer csak megőrülnek, kimeresztik a karmaikat, fújnak és marnak, néhány villámgyors csapás, aztán elomlanak megint, mintha mi sem történt volna, mintha mi sem történt; elhever a szöveg, kéjesen nyújtózik, ásít, ravasz szeme már álártatlanul ragyog, lecsukódik; mi meg döbbenten szopogatjuk sajgó ujjbegyünkből a kibuggyanó vért, fémíze van, mint a kladnói vaskohó levegőjének; kibuggyanó sorok, felhabzanak, ahogy kitöltjük őket, és az ember hiába vigyáz, hiába óvatoskodik, hiába fordul ősi praktikákhoz, csorgatja lassan a szöveg borostyános testét az értelmezés korsójának opálos szélén, azért mindig fehéren felpezseg, kifut, emelkedik, még remélnénk, hogy a habzás megfékezhető, persze várjuk azért, hogy átbucskázzon a csorba peremen, tétovázzon egy pillanatig az utolsó határon, kimerevedik az idő, mint mikor koponyába hasít a körfűrész korongja, mint amikor a rajzfilmfigurák még nem veszik észre, hogy elfogyott alóluk a föld, még nem tudnak a kérlelhetetlen gravitációról, csak az utolsó mozdulatot újrázzák gépiesen, még az ablakpárkányon állnak, kezükben madáreleség, mögöttük a savanyú kórházi ágyak, a félhomályban pittyegő kórterem, előttük a téres semmi világ, és átbillen a sörhab-szöveg, onnan már nekiszaladva folyik, kesernyés tócsává áztat mindent maga körül, és mi bosszankodunk, „már megint kifutott ez a hab, mindig kifut”, és közben örülünk, mert éppen ezt vártuk a sörtől, pont ezért iszunk sört, vagy ezért is, meg a piszoárok és vécécsészék csobogó katarzisa miatt, ahol saját magunk intim kútforrásai leszünk, magunkat megleső, számító voajőrök. És mikor szembejön velem így a Hrabal úr, sokszor arra gondolok, mit mondana, hogyan pofozgatná a mai valót, mint macska az egeret, semmi rosszindulat, csak tudni vágyás és játék (a kettő ugyanaz), mégis fáj, mégis öl a gyilkos megismerés, a brutálisan békés szatori, elnyúlik a szétcincált egérzsigerek szimmetriája és aszimmetriája. Mit szólna Hrabal úr, a jóhírek és a rosszhírek szenvedélyes szállítója, ha arról hallana, hogy heti két jó hírt kell szolgáltatni a kórházaknak? Hát mi lenne ez neki, akiből ömlöttek a hírek, bár nem ítélkezett jó és rossz fölött, távol állt tőle az efféle józan dualizmus? Az ember nekilendül, a párkányra mászik, izgatottan burukkolnak a galambok, várják a búzát, az ablak alatt izgatottan berregnek a macskák, várják a galambokat, mindenki vár valamit, ez már csak ilyen, jó hír, ha meggyógyul a beteg, de másnak jó hír lehet, ha mégis meghal inkább, sőt még a rossz hírek elmaradása is lehet jó hír, a negatív számok abszolút értéke mindig pozitív, bár ez elég sovány vigasz azért, „még nem szakadt le a csempe”, „már alig vagyunk rühösek”, vagy egyszerűen csak „szép, kora tavaszi idő volt ma, tekintetes inspekciós szerv, a hőmérséklet az évszakra jellemző zord átlagot némileg meghaladta, eső sem esett, így a kórtermekben a klíma már-már kellemesnek volt mondható, a plafon sem ázott tovább, és bár CT-nk továbbra sincs, de a képalkotó eljárások hiánya miatt nyugalmunkat legalább kellemetlen képek nem zavarják”, mert hát kurva szép ez a kurva élet még akkor is, ha ronda, csak ne mindig ugyanaz lenne a vége, persze, ha úgy vesszük, mi értelme lenne az egésznek a vége nélkül, az ad valami tartást neki, a régi filmeknek még volt kerete, lezárása, hát miféle finálé az, amit nyitva hagynak feldolgozatlanul, hogy helyet csináljanak egy második résznek, amennyiben az első kasszasikernek bizonyulna? még el sem készült valami, máris az utódját fabrikálják. De egy jó hír legyen kerek és lezárt, önmagában egész, „jobban teljesít”, „elhárult”, „fel sem merült”, a macska dorombol, a sörhab illedelmesen megáll a korsó pereménél, hát gyertek, madárkák, kitárjuk a vedlő keretű ablakot, gennyszag van itt, áporodott kötések, borogatások, pillantások, suttogások, és elomló, lejárt pirulák édeskés, mégis száraz szaga, fellépünk a párkányra (lábunkkal óvatosan arrébb toljuk a befőttes üveget a megposhadt vízzel és a fonnyadt virágokkal, le ne essen), gyertek, galambocskáim, egyetek – a pillanat kidermed, csupa toll és szőr és zuhanás (repülés az is), és a heti jelentésben jól mutat majd a jó hír, „egy ágy felszabadult”. Hát nem csudaszép, csu-da-szép szó a „szabadság”?

https://www.facebook.com/peter.konok/posts/1693998000656301

[iamthepluto]

- Ordított a szél - szólt Esti Kornél. - A sötétség, a hideg, az éj jeges virgáccsal verte végig s összekarmizsálta arcomat.

Orrom sötétbíbor volt, kezem szederjes, körmeim lilák. Csorogtak könnyeim, mintha sírnék, vagy megolvadt volna bennem az élet, mely még nem fagyott jégkupaccá. Köröskörül fekete sikátorok ásítoztak.

Én csak álltam és vártam, topogtam a kőkemény aszfalton, s körmeimbe fújtam. Télikabátom zsebébe rejtettem meggémberedett ujjaimat.

Végre messze-messze a ködben feltűnt a villamos sárga fényszeme.

A kocsi visított a síneken. Szilaj kanyarodással megállt előttem.

Föl akartam szállni, de alig nyúltam a kapaszkodóhoz, barátságtalan hangok rivalltak rám: "Megtelt." Emberfürtök lógtak a fölhágóról. Benn, a kétes homályban, melyet egyetlen fémszálas körte világított meg vörösen, élőlények mozogtak, férfiak, nők, karon ülő csecsemők is.

Egy pillanatig tétováztam, majd hirtelen elhatározással fölugrottam. Semmi okom se volt finnyáskodni. Úgy fáztam, hogy fogaim összekocódtak. Aztán siettem is, nagy út várt rám: okvetlenül meg kellett érkeznem.

Helyzetem eleinte több volt, mint kétségbeejtő. Belecsimpaszkodtam az emberfürtbe, s magam is egy láthatatlan bogyója lettem. Hidak, alagutak alatt vágtattunk el oly vad sebességgel, hogyha leesem, szörnyethalok. Olykor egy tűzfalat, egy deszkapalánkot, egy fatörzset súroltam. Életemmel játszottam.

A veszedelemnél is több szenvedést okozott az a tudat, hogy útitársaim egytől egyig gyűlöltek. Fönn a villamos tornácán röhögtek rajtam, lenn a fölhágón pedig azok, akikkel összekovácsolt a végzet, nyilván a megkönnyebbülés sóhajával köszöntötték volna, ha lezuhanok, nyakam szegem, s ők ily áron szabadulnak egy kölönctől.

Sokáig tartott, míg a tornácra kerültem. Csak épp a peremén jutott számomra talpalatnyi hely. De hát fönn voltam a szilárd talajon. Két kezemmel keményen szorítottam a kocsi külső vázát. Nem kellett immár félnem, hogy lerepülök.

Igaz, itt a közhangulat ismét ellenem fordult, mégpedig viharosan. Ott lenn már félig-meddig megszoktak. Tudomásul vették létezésem, mint szomorú tényt, s miután összekozmásodtak velem, ügyet se vetettek rám. Fönn azonban én voltam a legutóbbi föltolakodó, a legfrissebb ellenség. Valamennyien közös gyűlöletben forrtak össze ellenem. Nyíltan és suttyomban, hangosan és halkan, szitkokkal, tréfás átkokkal, otromba, aljas megjegyzésekkel üdvözöltek. Semmiképp se csináltak titkot abból, hogy szívesebben látnának a föld alatt két méternyire, mint itt.

De nem adtam föl a harcot. Csak kitartani - biztatgattam magam. - Állni a sarat, azért sem engedni.

Konokságomnak meg is lett a foganatja. Elkaparintottam egy kapaszkodószíjat, s azon csüngtem. Nemsokára meglökött valaki. Oly szerencsésen buktam előre, hogy beljebb vágódtam. Már nem közvetlen a kijárat mellett ácsorogtam, hanem a tornácon levő csoport kellős közepébe ékelődtem sziklaszilárdan. Minden oldalról szorítottak, melengettek. Néha a szorítás olyan erős volt, hogy elakadt lélegzetem. Néha egy tárgy - esernyőnyél vagy bőröndsarok - a gyomromba bökött.

De a múló jellegű zavaroktól eltekintve nem lehetett panaszkodnom.

Aztán eshetőségeim fokozatosan javultak.

Jöttek-mentek, fölszálltak-leszálltak. Már fesztelenül mozoghattam, bal kezemmel kigomboltam télikabátomat, előhalásztam nadrágzsebemből erszényemet, s eleget tehettem a kalauz többszöri ünnepélyes, eddig eredménytelen felszólításának, hogy váltsam meg menetjegyem. Micsoda öröm volt legalább fizetnem.

Utána ismét egy kis zűrzavar támadt. Fölmászott egy tekintélyes, kövér ellenőr, akinek száz kilójától a zsúfolt kocsi csaknem kicsorrant, akár az a csordultig levő kávéscsésze, melybe egy jókora cukrot dobnak. Az ellenőr kérte jegyemet. Újra ki kellett gombolkoznom, s ezúttal szabadon levő jobb kezemmel kellett megkeresnem erszényemet, melyet imént bal nadrágzsebembe süllyesztettem.

De határozottan szerencsém volt. Amint az ellenőr alagutat vájva az eleven testek közt a kocsi belsejébe furakodott, egy viharos emberhullám engem is befelé sodort, és - eleinte nem hittem szememnek - én is benn voltam, benn a kocsi belsejében: "megérkeztem".

Közben valaki fejbe ütött, télikabátomról lepattant pár gomb is, de mit törődtem én ekkor ilyesmivel. Büszkeség dagasztott, hogy idáig jutottam. Leülésről természetesen szó se lehetett. Az ülők kiváltságos társadalmát egyébként se láttam. Eltakarták őket az állók, a szíjon lógók, akik váltogatva részint tulajdon lábukon álltak, részint másokén, aztán az a mocskos pára is, mely fokhagymás, gyomorsavas leheletektől beszüremkedő téli ködből, ruhák áporodott kigőzölgéséből verődött össze.

E minden emberi méltóságából kivetkezett összepréselt, bűzös állatsereglet láttán annyira megundorodtam, hogy a célhoz és beteljesüléshez közel az a gondolat kísértett, leteszek a küzdelemről, nem folytatom tovább utamat.

Ekkor megpillantottam egy nőt. Az egy homályos sarokban álldogált, kopott ruhában, nyúlszőr nyakbavetővel, a falnak támaszkodva. Elcsigázottnak, szomorúnak látszott. Egyszerű arca volt, szelíd, tiszta homloka, kék szeme.

Ha bírhatatlannak éreztem a szégyent és sajogtak a tagjaim és émelygett a gyomrom, akkor a rongyokban, az állati pofák közt, a dögletes levegőben őt kerestem, bújócskázva a fejek és kalapok között. Többnyire maga elé meredt. De egyszer találkozott tekintetünk. Ettől kezdve nem zárkózott el. Úgy rémlett, mintha ő is azt gondolná, amit én, s mintha ő is tudná, hogy mit gondolok erről a kocsiról és mindenről, ami körülötte van. Ez megvigasztalt.

Engedte, hogy nézzem őt, s én úgy néztem kék szemébe, mint a betegek abba a kék villanymécsesbe, amelyet éjszaka gyújtanak meg a kórtermekben, hogy a szenvedők mégse legyenek egészen egyedül.

Csak neki köszönhetem, hogy nem vesztettem el végleg harci kedvemet.

Egy negyed óra múlva már ülőhelyet is kaptam a padon, melyet réztámaszkodók mértek ki négy utas számára. Egyelőre csak annyi hely jutott nekem, hogy a levegőben lebegve fél combomra ereszkedhettem. A köröttem ülők ronda nyárspolgárok voltak, belefészkelték magukat vastag bundájukba és szerzett jogaikba, melyekből semmit sem akartak engedni. Én beértem azzal, amit adtak. Nem követelőztem. Tettettem, hogy nem veszem észre silány dölyfüket. Úgy viselkedtem, mint egy zsák. Tudtam, hogy az emberek ösztönösen gyűlölik az embereket, és sokkal hamarabb megbocsátanak egy zsáknak, mint egy embernek.

Így is történt. Miután látták, hogy közönyös vagyok, afféle senki és semmi, aki nem számít, kissé tovább húzódtak, s rendelkezésemre bocsátottak valamicskét a nekem dukáló helyből. Később már válogathattam is a helyek közt.

Néhány megálló után egy ablakülésre tettem szert. Letelepedtem, és körülnéztem. Először is a kék szemű nőt kutattam, de az már nem volt ott, nyilván leszállt valahol, míg én az élet vad viadalát vívtam. Elvesztettem mindörökre.

Sóhajtottam egyet. Kibámultam a jégvirágos ablakon, de csak lámpaoszlopokat láttam, szennyes havat, sötét-ridegen zárt kapukat.

Még egyet sóhajtottam, aztán ásítottam. Úgy vigasztalódtam, ahogy tudtam. Megállapítottam, hogy "küzdöttem és győztem". Elértem azt, amit lehetett. Vajon a villamosban ki érhet el többet egy kényelmes ablakülésnél? Tűnődve, szinte elégedetten gondoltam vissza borzasztó tusám egyes mozzanataira, az első rohamra, mellyel birtokba vettem a villamost, a fölhágó szenvedésére, a tornác ökölharcára, a kocsi belsejében levő tűrhetetlen légkörre és szellemre, s szemrehányást tettem magamnak kishitűségem miatt, hogy már-már elcsüggedtem, hogy az utolsó pillanatban majdnem visszatorpantam. Nézegettem kabátom leszakított gombjait, mint harcos a sebeit. Mindenkire rákerül a sor - mondogattam egy bölcs higgadt tapasztalatával -, csak meg kell várni. A jutalmat a földön nem adják könnyen, de végül mégis megkapjuk.

Most elfogott a vágy, hogy élvezzem diadalomat. Éppen ki akartam nyújtani zsibbadt lábaimat, hogy végre pihenjek és pihegjek, hogy végre föl is lélegezzem, szabadon és boldogan, amikor a kalauz odalépett ablakomhoz, kifordította az útirányjelző táblát, s ezt kiáltotta: "Végállomás."

Elmosolyodtam. Lassan leszálltam.