#hol vagy?

[isemykal]

Baszki, mire nem képesek lennénk akár csak egy pillanatnyi törődésért cserébe...

[vesztesegmentes]

“Már minden helyen kerestelek, ahol nem vagy! Csak azt a helyet nem találom, ahol vagy. Csak azt tudom, hogy ott vagy, ahol én nem vagyok!

De hol vagyok én?

Azt kívánom, hogy itt legyél! Hogy meg mond!

Esetleg, ha nagyon nagyon erősen kívánnám, akkor itt teremnél?”

Micimackó

[erzelmekaramlasa]

mindenkiben Téged kereslek, de hiába… senki nem adja meg azt amit Te igen…

aztán rájövök, hogy csak elképzeltem egy olyan embert akit szerethetek és nemis létezik ez az éned, aki törődik velem.

[benblanc10]

Szavakkal nem megy🥀

[lajos65]

9. rész · Istenem, hol vagy?! Videó | MessengerX

John Bevere.

[neked-meg-uj]

Igazából hajnali 2 óta fent vagyok, és mondanám, hogy rád gondolok.

És mondanám, hogy bár ne így lenne.

És mondanám, hogy rólunk álmodtam valami forrót.

De kinek?

~Sári Csillag

[hiveswap]

Went to see the structure

It comes to me on my ????th day of just laying down trying not to think of it, that maybe being so sick with anxiety all the time that i can't go to the restroom without going into a spiral about it is giving me some sort of brain damage

[viking84chef]

Reggel 7, azaz hét órakor csörög a telefonom.

- Jó reggelt kívánok! Király Edina vagyok a Dr. Krém Magyarország megbízásából keresem. Jókor hívom?

- Persze! Szervusz Edina de régen hallottam a hangod! Jól vagy?

- Elnézést kérek, ismerjük egymást?

- Ne viccelj, Jancsi vagyok! Anyukáddal szemben lakunk. Pont tegnap kérdeztem tőle, hogy mi újság veled?

- Celldömölkön?

- Hol máshol?

- Bocsánat, hogy nem emlékszem de több mint két éve eljöttem onnan. Micsoda véletlen! Hidratáló krémek vannak most akciósan. Nem érdekel?

- Dehogynem! Most akartam venni. Pont ma hajnalban.

- De jó! Mennyit küldjek?

- Vagy 6 csomaggal. Sokan vagyunk. Száraz a család. Csak holnap elutazunk nyaralni. De ha Édesanyádnak postázod majd érte megyek ha megjöttünk.

- Cellre?

- Parancsolsz?

- Cellre?

- Ja, persze!

- 36.000 Forint lenne, de neked így, most csak 24.000 Forint lesz!

- Oké ott hagyom a pénzt Anyudnál!

- Rendben! További szép reggelt kívánok! Milyen kicsi a világ!

- Hát igen. Neked is minden jót!

Fél óra múlva, miután kidühöngtem magam hogy honnan tudják ezek a telefonszámomat és visszaaludni sem tudtam , lelkiismeret furdalás gyötört és megpróbáltam visszahívni de már csak egy autómata válaszolt. Remélem az Anyukája nem hidratálja túl magát!

☝️🙈🖕🥳😅😁😂😂😂😂

[isemykal]

Nem mindegy, hogy akkor voltál vagy csak azután, és az se mindegy, hogy nem érdekel.

- @isemykal

[voidwhalebone]

nooo i forgor bro wrote egy mondat a zsarnokságról, yea i was in fact familiar with your game that shit slaps so hard

illyés gyula i was not familiar with your game

[csacskamacskamocska]

Van egy nagy üvegem

egy kávésüveg, tele tízforintosokkal. Anyukám gyűjtötte vagyis dobálta bele az aprót a pénztárcájából, hogy ne húzza a táskáját. Meg, nem az a fillérekért kotorászós fajta volt, inkább az, aki kicsapja az ezreseket. Rátarti, kicsit teátrális. Mindegy milyen volt, már teljesen mindegy. Most csak egy 45 kilós demens nénike, aki mindent udvariasan megköszön. Ez maradt meg végül, ez a jólneveltség. Bár nem tudom hol szedte fel, nem odahaza. A nagyszüleim nem voltak jólneveltek vagy különösebben udvariasak. De anyámat neveltették, gimnáziumba járt, főiskolára is akart menni. Nem lehet tudni hogyan lett volna jobb, mert amit akart megcsinált így is. Tőle örököltem. Már nincs gond vele. Alig beszél, azt is valahogy gyermekien. És már nem is tör össze amikor meglátogatom. Könnyebb is így, gyakrabban is megyek. Örül nekem. Azt hiszem, azt gondolja vagy úgy érzi, hogy az anyukája vagyok. Megetetem, rendberakom a körmét, a haját, mesét olvasok neki. Közben utolsó morzsáig megeszi amit viszek, aztán visszagömbölyödik az ágyába. Elégedett. Szóval van nekem ez az üveg tízforintos. Ebből szoktam a munkahelyemen kávét meg csokit venni éjjel az automatából. És, ki lehet engem nevetni, minden alkalommal megköszönöm az anyukámnak. Mintha direkt nekem gyűjtötte volna, mintha a kávét vagy csokit éppen ő adná nekem. Megköszönöm, és hálával gondolok rá. A napokban rájöttem, hogy el fog fogyni, már csak negyedig van pénzzel az üveg. Nagyon megijedtem. Ha elfogy, többet nem kapok tőle semmit. Akkor elvesztem azt a gondolatot, hogy az anyámtól kapok valamit. Másoknak, akiknek él az anyukája, jut egy ölelés, egy simogatás, egy ebéd, egy telefonhívás. Nekem sok éve semmi. Ott álltam a kávéautomata előtt, és tudtam, hogy hülye vagyok, hogy minden szenvedés forrása a saját fejemben van, hogy képzelgés, felesleges érzelgősség, az egész játékot én találtam ki. Az eszemmel tudtam, de mégsem tudtam elengedni az érzést, hogy amíg van pénz az üvegben, addig anyu, az aki még megismert, még gondolt rám, velem van. Azóta nem az üvegből veszem ki a pénzt a kávéra, hanem a saját tárcámból. Aztán majd néha, ha nagyon szükségét érzem, majd veszek az üvegből. Amikor igazán mélyen rám tör a magány. Amikor félek annyira egyedül érezni magam, hogy még az a csoki vagy kávé se jusson, amit megköszönhetek valakinek.

[benblanc10]

Nem akarom, hogy Rómeó és Júlia legyünk, nem akarom, hogy JB és Selena legyünk, nem akarom, hogy Brad és Billy legyünk...

[ciganyolga]

rohadjak meg

Basszus, majdnem egy éve vagyok már szülési szabadságon (milyen béna kifejezés ez amúgy, mintha végig, due date-től óvódáig szülnél, pedig hálisten azért nem). Az volt a tervem, hogy másfél évet leszek kábé itthon, az tök sok, azalatt mindent kitalálok.

Írok egy regényt, vagy legalább a Rotyipók történetei mesekönyv sorozatot (elkezdtem egyébként), gecigazdag leszek a kötéseimből (ehhez egy pulcsit kb. 200ezerért kéne adnom, valaki? egy eredeti Olgát? vagy többet?), vagy megvilágosodok, hogy mit kell csinálnom szoftvermarketingelés helyett (veteményes, cuki kávézó saját sütikkel, KÓCSING!), vagy ha ezek nem, akkor legalább elvégzek valami menő tanfolyamot (ezt is elkezdtem), amivel még menőbb szoftvermarketinges lehetek, mikor majd visszamegyek.

Mert mindenki tudja, hogy a dolgozni visszatérő gyeses anyukák mindenhol koloncot jelentenek, akiket valahova be kell suvasztani, úgyhogy rettegek előre, hogy kapok valami szirszar feladatot nemannyiért, amit persze elvállalok, mert azért nagyon hiányoznak a burzsoá dolgaim, amiket a techszektoros fizummal csinálhatok, de a gyeddel nem.

Szóval azt gondoltam, eddigre már meglesz a terv. De nagyon szarul állok.

Amikor a végsőkig sikerül nyomasztanom magam azzal, hogy nem hozok ki többet az itthonlevésből, ami amúgy elvileg arra van, hogy a kisfiúval legyek és mókázzunk, semmi másra, akkor vissza kell emlékeznem, hogy egyébként mindenképp akartam volna szünetet - kreatív szabadságot, ja - és az volt a B terv, hogy ha nem kapom be a legyet, akkor minimum 2 hónap sabbatical. Na hát milyen jól végigszoronghattam volna azt is, hogy nem hozom ki a legtöbbet az időből, amit azzal akartam tölteni, hogy lófaszt se csinálok. Egy másik országban, máshol lófaszt se csinálni ugyanis legit, mert az nyaralás.

Másrészt amikor meg azon mélázok, hogy á, de nem lelkesítenek már azok a problémák, amik a jelenlegi melóhelyen várnak, akkor meg a bennem élő zen Olga azzal jön, hogy de az miért baj? Persze, hogy leszarom, hogy mennyi lesz az MRR, meg kimegy-e az email kampány időben, de nem lehet, hogy ez az egészséges, és az eddigi úristen inkább itt ülök este 9-ig, mert ez annyira fontos hozzáállás volt a szar? Már megtanultam, hogy lehet azon is aggódni, hogy leesett a kisfiú a kanapéról vagy hogy fosik, és ezek azért perspektívába helyezik az őszi upsell email kampányt. Ami ha nem megy ki kedden, csak csütörtökön, mi lesz? Éjjel az ajtómon fognak dörömbölni az upgade-elni vágyó felhasználók, hogy hol van már az email a kedvezménnyel, te kurva?

Volt az ex munkahelyemen egy kollégánk, a Gábor, aki például már nem állt neki data breach-es hírhez kommentárt írni a PR-nak pénteken 2-kor, mert 4-kor neki a családdal mennie kellett a Tesco-ba. Mindig is a Gábor volt a munka attitűd példaképem, de nem töltöttem vele elég időt, azt hiszem, hogy el tudjam tanulni. (Hát, mindig később jött és korábban ment, ugye...).

Dehát gondolom, nem én vagyok az egyetlen a világon, meg főleg ebben az országban, akinek bűntudata van, ha egy percig is nem rohad meg. 20 év megrohadás után IS. Légyszi, hadd rohadjak meg nyugdíjig, ami majd 3 zsemlére lesz elég, szóval utána is még.

Azt már egész jól megtanítottam magamnak a terápián, hogy a megrohadás nem egyenlő szerelem, de lehet, hogy van ezzel még dolgom.

[haelhetekevvelakifejezessel]

Szóval az volt, mikor is? Három vagy négy éve? Inkább négy. Az volt, hogy nyár, krumplisalátát készítettünk este, és akkor vágta le a bal mutatóujjának egy részét. Jobbkezes ugyanis.

Szombat volt, azt hiszem, negyedike, haza akartuk vinni a salátát meg a bepácolt húsokat (azokkal mi is lett?), grillezés céljából; meg mutternek cigi, addig se pofázik, padrénak sör, addig se rákos, szomszédoknak sercegés, csak. Tudniillik a krumplisalátát érdemes elkészíteni előző este, így áll össze majd a zamat, legalábbis tartja a népi hit. Terveztük azért előtte megkóstolni is.

Rajtam kívül még egy segédmunkás érkezett, szelídebb néven kukta, de az öcsém rabszolgának szeretett ilyenkor hívni mindenkit. Az a végzetes körülmény (nem körülmény, de így hangzik Zsaru magazinnak) azóta sem tisztázott, hogy a hagymát akkor, azon az úgyszint végzetes napon miért ő szeletelte. Én mondjuk úszószemüvegben szeletelek hagymát, és akkor pont nem volt nálam, talán ezért. Apu azért aprít, mert te nem úszol! Vagy csak parádézni akart a késével. Ez már sajnos soha nem derülhet ki. (Juszt László, Kriminális.)

Szóval ülünk Gáborral a konyhai asztalnál, daraboljuk a megfőtt krumplit, öcsém kedélyesen hagymát szeletel a pulton, a Hattori Hanzóval, tudniillik a séfkéssel, amit nem sokkal korábban kapott a bátyánktól. Néhány napig kedvenc elfoglaltságunk volt paradicsomokat és egyéb dolgokat (macskát nem) ejteni az élére, és ámulni, ahogyan két részben hullanak a vágódeszkára. Meg a bátyánk gondos, videós használati utasításait tanulmányozni: hogyan érdemes és hogyan nem szabad mindenféle dolgokat aprítani és vagdosni vele. "..És a bal kezeddel: hátrafelé, mint egy pók!" (A pókot itt nem úgy értette, hanem hogy úgy rakosgatja az ember az ujjait.) Én le is voltam tiltva a késről. Biztos, mert lány vagyok és főzni sem tudok. Ő meg fiú volt és tudott főzni és neki szabad volt. Végül is az övé. És a végén ő is vágta le az ujját, nem én.

Ott ültünk tehát, Gábor és én, kedvtelve a krumplivagdosással, diskurálva arról, kinek áll vagy nem áll jogában tizenhat éve nem enni húst, és miért hívják hamburgernek azt, ami egyáltalán nem az, én a megengedő álláspont mellett érveltem, jelesül, hogy ki nem szarja le, amikor az öcsém dühében hátrafordult a hagymából, és akkor a jólismert hang: egy macska szétroppant a szájában egy csirkecsontot. De hol a cica?

"Baszd meg, levágtam az ujjamat!"

Na tessék, a vegánok miatt -- látod, kell neked ilyen vaskalaposnak lenni!, vetettem oda lenézőn, és mentem ki pisilni unottan.

Szóval "baszd meg, de béna vagy!", röhögtem egy pillanatra, de már elindultál a fürdőszoba felé, mire eldobtam a kezemből a krumplit. Végigcsöpögtetted az egész kövezetet, na, gondoltam, milyen bosszús leszel emiatt is később, minden tiszta, nett kell, hogy legyen, Gábor csontig sápad, mondtam, igyon egy unicumot, ezt majd intézem én. Csak bele ne lépjek, mert akkor széthordom a zoknimon, és majd kapok érte. A mosdókagyló merő vér volt, géz, betadin, leukoplaszt, olló?, jó, akkor egy másodikat is még rá, meg egy törölköző jó szorosan.

"Hülye bazmeg, miért a fehéret hozod, sosem jön ki belőle!"

Dehát egy hotelből loptad, nem mindegy?! Mit hozzak, a sárgát?! Gábor az ájulás szélén téblábol az előszobában, láthatóan nem tudott a konyhában maradni, nem találta a helyét egy ilyen ujjlevágásban. Neki is ez volt az első. Útban vagy, szólok rá mentemben, ülj le, menj arrébb.

Aztán valamit matattál a hálószobában, a komóddal szemben az ágyon ülve, amíg hívtam a mentőt. Azt hiszem, zoknit próbáltál húzni.

Tehát: Gábor zavartan ücsörög a kanapén, a fél lakás tiszta vér, én majdnem beleröhögök a mentősnek a telefonba, te zoknit húzogatsz fél kézzel, a fél ujjperced pedig a konyhai vágódeszkán a lilahagyma mellett.

Mondtad, hogy iszol egy unicumot, mielőtt kiérnek, hamar jöttek különben. Még azt is megengedték, hogy elkísérjelek. Én is ittam egyet elmenőben, ha már, és az utolsó mozdulatommal, mielőtt becsuktam az ajtót, fölszedtem az ujjvéget egy szalvétára, és beraktam a zsebembe. Végül is jól jöhet.

Mire hazaértünk, Gábor tanácstalanságában befejezte a salátát, és talált egy üveg vodkát a sarki boltban. Örvendeztünk vala neki. Az öcsém ujja még mindig nálam volt, mert nem használták. Dehát csak nem dobja ki az ember?! Az idiótája még két hónappal később is előszedte a mélyhűtőből, és fényképeket küldött arról, hogy a helyére illeszti. Végül egyszer túlságosan kiolvadt, és lehúzta a vécén. Az ujját.

Hát ez történt négy éve nyáron, szombat éjjel, a tizenegyedik kerületben.

[mirabellomonferrato]

Piazza Guglielmo Marconi 10.

Ez a cím. :) :) Mirabello Monferratoban

Na, mesélem szépen: Még az adásvételin megkérdeztem, hogy mi van a kazánnal, működik, nem működik? Működik, az 10 éve egy új kazán volt, 3-4 évet használták, aztán meghaltak (nem a kazántól) azóta üres a ház. Ha lenne gáz, és elindítanám működne. -- ez kb egymilliót spórolna nekem. Mi van az árammal. -- nincs szerződés a szolgáltatóval, amúgy a két lakás külön órán van. -- haleluja, ez örömhír. Mi van a vízzel? Leszereltette a vízórát, hogy ha csőtörés lenne, ne az ő számlája pörögjön. A vízóra a két lakás között volt, de jobban tenném, ha kintre rakatnám. -- Nos, ÓRÁKON KERESZTÜL kerestük a vízóra nyomát, hogy rájöjjünk, hol a faszban van a bejövő vízvezeték. Nem derült ki. Ez a ház csupa víz és villanyvezeték! Elindul egy cső, vagy egy madzag, követem, bebújik a falba, majd kijön és VÉGE. nincs tovább. ott vannak a 100 éves vezetékek meg az új, kábelcsatornásak, vegyesen. A lakás tele van elvágott meg ledugózott vezetékekkel. Csak olyat nem találtunk, ahol feltételezhető, hogy vízóra volt. Nem tudjuk, hol van a víz. Mikor jöttünk el, akkor az utcán találtunk egy kicsike fém csatornafedelet a kapu előtt. Lehet, hogy az, de a szerszámokat már bezártuk a házba. Majd holnap megnézz��k. Teszek ide egy macskát. Ez a szomszédé, jött haverkodni. A macska egyértelműen beszél magyarul, hallgat arra, hogy cicc, meg gyere ide és de gyönyörű vagy az anyád mindenit! -- erre dorombol is. Így aztán mondtam neki, hogy nincs a pincébe meg padlásrakölykezés mert átpakolom az ivadékait a szomszédba a gazdaasszonyához, a felől ne legyen kétsége. Jöhet simogatásra, foghat egeret, de otthon szüljön! Úgy tűnt, hogy érti.

Róla még biztos lesz kép, mert nagyon szép mintája van, de nem tudtam simogatni is meg fotózni is. :)

A kert! Na, a kert az egy csoda. Merthogy szinte egész nap, kb reggel 10-től árnyékban van. Egy barátságos kedves kis hely lesz, ha rendbe hozzuk. Kellemes, szellős, és olyan apró, hogy nekiállsz, csinálod, és estlére úgy ülsz le, hogy na ez kész, ennek van látszata.

Egy tenyérnyi az egész, csak embermagas a gaz. :D A titkos pince: megfejtődött. Korábban az egyik mellettünk levő háznak volt egy hátsó kijárata a kis udvarra (ami nem az övé, semmi köze hozzá, de ez egy nagyon-nagyon régi ház, 1900 előtt épült valamikor ki tudja mikor.) szóval akkor még ahhoz a másik házhoz tartozott, aminek ott már nincs ajtaja, mert befalazták 40 éve. Azóta a pincét az én házam lakói használják. A közjegyző azt mondta, hogy várjak egy évet, és ő elintézi, hogy a tulajdoni lapon is az én nevemre kerüljön. Sajnos, a pincében nem volt se freskó, se elfeledett Raffaello rajz, de még egy nyamvadt Tiziano se lapult összetekerve a sarokban. :( És antik bútor se volt, csak kosz amit majd drága pénzen kipakolok és elvitetek. Kénytelen leszek én festeni a falra, hogy majd 600 év múlva szkafanderes régészek megtalálják :D

Barkácsboltban kezdtük a napot, létrát vettünk. Meg vettem egy ilyen baromi jó kinyitható nagy asztalt. Mondták, hogy hülyeség. 20 ezer forint, jó lesz ez mindenre! Kinyitottam, erre gyorsan mindenki rápakolt, hogy de jó, hogy nem a földről kell szedegetni a cuccot. ¯\_(ツ)_/¯

Holnap csinálok kulturált fotókat amik marketing szempontból értékesebbek. :D

Ami kiderült: ez a ház egy csoda kis darab. Kellemes, szellős, világos, élhető.

ÉS KIBASZOTT SOK MELÓ VÁR RÁM! És én ezt szeretem. 😊😍