#györgy galántai

[viragfold]

51-es körzet

A 'több bevételt!', 'több szavazatot!', 'több like-ot!' imperatívuszai által determinált közegben egyre nagyobb szükség van az 51-es körzet típusú szabad, autonóm szellemi terekre. Mert különben mind megyünk a levesbe (vö. Nancy Fraser).

További fotók: LINK

[riariahistoria]

"A háború olyan vadászat ahol a vadak visszalőnek"

Lelovich György*

*a nemesi családból származó Galántai Lelovich György (1913-1993) a magyar solymászat egyik nagy alakja. a II. világháborút megjárva Fegyverneken solymásztelepet szervez, amit aztán a hatóságok államosítanak és felszámolnak. Lelovich később a Hortobágyon solymászmester, ohati törzsállattenyésztő, a Magyar Madártani Egyesület egyik megalapítója (Mészöly Miklós Magasiskola kisregénye az ohatinál, Lelovichéknál történt vendégeskedésből születik, az iró miatt lesz szoborszerű az amúgy is jelentős alakja)

[sonolacostellazionedime]

György Galántai, Homage to Vera Mukhina, performance with the participation of Julia Klaniczay and Guglielmo Achille Cavellini, Heroes’ Square II, Budapest, May 1980.  

[startup-punk]

Rónay Zoltán főtitkár tényfeltáró vizsgálata megállapította, hogy Galántai Tamás, a TÓK HÖK elnöke súlyos fegyelmi vétséget követett el azzal, hogy gólyatábori fotósként foglalkoztatta az augusztus 30-i bűncselekmény elkövetőjét. Galántainak tudomása volt róla, hogy K. Sándor Szilárd korábban intim fotókkal zsarolt és próbált szexre kényszeríteni egy másik TÓK-os hallgatót. A vizsgálat nem tudta kimutatni, hogy a HÖK más tagjai vagy a kari vezetés tudott-e akár erről az esetről, akár a 38 éves férfi büntetett előéletéről. Mikonya György, a TÓK dékánja a Magyar Nemzetnek még úgy nyilatkozott, ő is tudott arról, hogy K. „alamuszi módon készített fotókat lányokról”, ám a vizsgálat során már tagadta, hogy ilyen információ birtokában lett volna. „Ilyen formában nem ismerte el az újságírónak az értesüléseit, a Magyar Nemzetben a dékán nyilatkozatának jelentősen módosított változata jelent meg” – mondta a sajtótájékoztatón Fábri György, az ELTE kommunikációs igazgatója.

az valahol elég kemény, hogy ez a #metoo arra mutat rá, hogy az hagyján, hogy mennyien vannak ezek az esetek és az emberek, de hogy mennyire szisztematikus az egész.

[jakretro]

#2, 1982

Miksó Péter A NEM LINEÁRIS OLVASÁS FORMÁI Ver(s)ziók. Formák és kísérletek a legújabb magyar lírában (válogatta, szerkesztette: Kulcsár Szabó Ernő, Zalán Tibor; felelős szerkesztő: Parti Nagy Lajos, Vilmon Gyula; a szerkesztőbizottság további tagjai: Borsi-Kálmán Béla, Elek István, Jankovics József; technikai szerkesztő: Pócs Péter), József Attila Kör–Magvető, JAK-füzetek/2, 1982. A szerkesztők vállalása harminchárom év távlatából is üdvözlendő, hiszen munkájuk egy gyakran periferikus műfajt, a képverset emeli az újraolvasás horizontjába. A Ver(s)ziók úttörő kezdeményezés volt; sorra követték a képversantológiák. 1984-ben Aczél Géza gondozásában jelent meg a Képversek című válogatás. Ezt követte 1990-ben Fráter Zoltán és Petőcz András közreműködésével a Médium-Art, ami a nyolcvanas évek magyar képverstermését tárja az olvasó elé. 1995-ben pedig L. Simon László vállalkozott arra, hogy VizUállásjelentés címen egybegyűjtse a pálya elején álló fiatal nemzedék képverseit.

„Formabontás vagy bontott forma?” – áll a szerkesztői előszó címében, utalva arra az eseményre, amikor az olvasás megszűnik lineárisnak lenni. Az antológia ebben a megszűnő linearitásban születő formákat veszi sorra.

A Ver(s)ziók számos modellt kínál a nem lineáris olvasáshoz, amelynek útjait sokféleképpen rajzolja fel. Legnagyobb teljesítménye, hogy azokat az eseteket tekinti át, amikor a látható nyelv elemeiből formálódó költői szöveg vizualitása több bejáratúvá válik. Megtörik a betűk rendje, a tipográfia derékszögű volta. A szövegkorpusz a vizuális irodalom azon tartományából merít, amit statikusnak, tehát két vagy háromdimenziósnak nevezünk. Valamennyi vers struktúráját meghatározza az elemek térbeli elhelyezése, elszigeteltsége, az írásjelek nagysága, továbbá a nyomdai és grafikai elemek gyakorisága, a formai hasonlóság, az ikonikus megjelenítés és a vizuális betoldás (Tóth Erzsébet: Elszakadás, 170; Szombathy Bálint: Blut, 238).

A válogatásban szereplő művek jellegzetessége, hogy topo-logikus rendezőelv szerint formálódnak szöveggé, tehát a befogadó a képversben jelenlevő mondatokat, szintagmákat, morfémákat, fonémákat szituáltságuk alapján helyezi egymás mellé vagy különíti el egymástól. Ezek szerint az antológia szerzői vizuálisan artikulálódó jelentéssé formálják a sorokat, a különálló szótagokat, és a felnagyított betűket olykor grafikai elemek betoldásával szigetelik el egymástól, vagy társítják egymáshoz. Ennélfogva ezekben a költeményekben elbizonytalanodik, mutálódik, helyenként felszámolódik a linearitás, meghatározhatatlanná válik a kezdet és a vég (Zalán Tibor: Ezüst repülők, 100).

Petőcz András: Emlékezés Jolánra A toposzintaxis alapján értelmezhető alkotások formáiban a kulturális vonatkozástól, történelmi háttértől, társadalmi vonatkozástól megfosztott szavak topológiai közelségük vagy távolságuk szerint alkotnak összetett jelentést. Ellenkező esetben elszigeteltségük szerint referálnak a bennük rejlő jelentésmező(k)re (Szombathy Bálint: Poetry – Language, 236); Galántai György: Vizuális változat Szkárosi Endre hangversére (BROBO-variáció), 222).

Az antológiában találhatók kalligrammák, amelyekben a nyelvi anyag lineáris mintázatot ad (Molnár Miklós: Oszlop Marcuse tiszteletére, 62). Bizonyos kalligrammák teljességükben nem lineárisak, viszont megfelelnek a normatív szintaxisnak. Értelmezésükkor nem lehet egyértelműen leszögezni, hogy hol kezdődik, hol végződik a költemény (Kemenczky Judit: LEVÉL RIESEN-RAND óriáskerék ÚRNAK SORsMINTÁVAL, 108).

Egyes versekben a tipográfiai séma mint rendezőelv szerepel. Itt a kép szerepét egy absztrakt forma (pl. keresztrejtvény) helyettesíti, amely nyelvtani megformálásában, kombinálhatóságában befolyásolja – a nem egyszer összetevői halmazaként, a „keletkezés előtt ” vagy az „alakulás során” tetten érhető – szöveget (Székely Ákos: Egy pohár kvíz, 105).

A huszadik században született vizuális költemények (beleértve azokat is, amelyek ebben a gyűjteményben szerepelnek) működését a látványban rejlő ellentétek vagy az önmagában értett látvány szavatolja, de jelentős szerepet kapnak a betűcsoportok és a különböző betűtípusok egymás mellé helyezése. A válogatás – miképp a szerkesztők is állítják – bemutatja a vizualitásukban rendkívül változatos költeményeket, legyen szó „hagyományos” konkrét költészeti formáktól a képversen, a scripto-vizuális kompozíciókon át az akusztikus líráig, a koncept alakzataiig, a foto-szöveg montázsig. Újraolvasása közben adódik a kérdés, miszerint megállja-e a helyét abban a műfaji kategóriában, amit, több száz vagy nyolcvan év elteltével, hovatovább ebben a pillanatban is vizuális költeménynek nevezünk? A kérdésre igenlő válasz adható, hiszen a válogatásban szereplő művek a képvers fogalmi keretei közt mozognak. A régi magyar képvers határai természetesen kiterjeszthetetlenek a foto-szöveg montázsig, viszont a hagyományhoz tartozás, a benne-lét az, ami Moesch Lukács képversét, Kassák Lajos kalligrammáját, Tamkó Sirató balladagépét, Székely Ákos Egy pohár kvízét, vagy Magolcsay logo-mandaláit összeköti. Ennélfogva a Ver(s)ziók manapság is jelentőséggel bír.

A kötetben nem szerepel, de fontos előzmény: Tamkó Sirató „ballada-gép”-e A kötetben szereplő alkotók jelentős része mára elfeledett, viszont téves volna a szerző(k) ismertsége felől méltatni a Ver(s)ziók érdemeit. Érdemesebb figyelembe venni azt a tényt, hogy olyan műveket fog össze, melyekben a poétikai alakzatok eredője megtalálható az avantgárd modernségben és a régiségben egyaránt. Ennélfogva a Kulcsár Szabó Ernő és Zalán Tibor szerkesztése által megvalósuló antológia egy már-már elfeledett nyelvi-poétikai tradícióba illeszkedik és jelenleg is aktuális.

[blakegopnik]

In Cold-War Hungary, Handshakes Were an Art Supply

THE DAILY PIC (#1798): This is another image from Elizabeth Dee’s fascinating show of Hungarian art during the Cold War. It is by László Beke, better known as a curator and writer, and the title pretty much explains it: “Handshake Action, Meeting of Czech, Slovak and Hungarian artists, Chapel Studio of György Galántai, Balatonboglar, 1972.”

There has always been plenty of talk about the importance of personal relationships and circles of trust under communist regimes: Your safety and spiritual health depended on them. I like how Beke’s image translates that social fact into the language of international conceptualism, turning circles of trust into a modernist grid. The potent emotions of personal relationships are graphed like scientific data, rigor replacing romanticism. And yet there’s a sense that Beke knows that this artistic rigor, like the rigor of Five-Year Plans and worker-productivity tallies, is a façade that hides a fraught and complex reality. These artists shaking hands are living in the Potemkin Village of art, which the state’s bulldozers could flatten at any moment. (Courtesy the artist, Elizabeth Dee New York, and Vintage Galéria Budapest)

For a full survey of past Daily Pics visit blakegopnik.com/archive.

[theitalianconnection]

Mail art by György Galántai, 1981

[korkep-blog]

Maffiaper: "Savo vegyszerrel locsoltuk le a holttesteket". Csonti tovább csiripelt, Bugi pedig bűnösnek vallotta magát

A besztercebányai Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) tárgyalótermében tovább folytatódott a csallóközi maffiabanda, pontosabban a Sátor-klán büntetőpere. Ismeretes, hogy a bűnbanda 1999-től 2010-ig főleg Dunaszerdahelyen, valamint a Galántai és a Komáromi járásban tevékenykedett.   A banda a...

A besztercebányai Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) tárgyalótermében tovább folytatódott a csallóközi maffiabanda, pontosabban a Sátor-klán büntetőpere. Ismeretes, hogy a bűnbanda 1999-től 2010-ig főleg Dunaszerdahelyen, valamint a Galántai és a Komáromi járásban tevékenykedett.

  A banda azután a Sátor Lajos után kapta a nevét, akit végül a saját emberei gyilkoltak meg, s akinek a holttestét mind a mai napig nem találták meg.

  Beismerték a bűnüket

  A Specializált Büntetőbíróság ügyésze a bűnszervezet megalapításával, megszervezésével és támogatásával vádolja a vádlottak padján álló bűnösöket.

  Miután a 43 éves Nagy Zsolt „Csonti” a maffiaperben bűnösnek vallotta magát, csütörtökön a 46 éves Bugár György „Bugi” is hasonlóképpen tett. Őt többek között a bűnszervezetben való részvétellel, az Écsi-gyilkosságban történő közreműködéssel, valamint egy “fehér ló” meggyilkolásával vádolták.

  Bugár György “Bugi” (Fotó: TASR)

  A per során részleges beismerő vallomást tett K. Krisztián is, aki csak azt is ismerte el, hogy a bűnbanda tagja volt, de a vádpont többi pontjában ártatlanságát bizonygatta.

  A szenátus a vallomásukat elfogadta, bizonyítási eljárást csupán a büntetés kérdésében fognak indítványozni. A tárgyalást továbbra is figyelemmel kísérte a meggyilkolt Raisz fivérek, Szilárd és Csaba édesapja is.

  Bugi beismerte, hogy tagja volt a Sátor-klánnak, valamint azt is, hogy részt vett két gyilkosságban. Sátorral és Csontival együtt 2007 áprilisában meggyilkoltak egy ún. „fehér lovat“ azért, nehogy vallomást tegyen annak az adócsalásnak az ügyében, amit Sátorék követtek el.

  Écsi meggyilkolása

  Kiderült, hogy Bugi volt az, aki közreműködött a konkurens Pápay-klán egyik tagjának, Écsi Bélának, valamint védő-őrzőjének, Branislav Kotlannak a meggyilkolásában.

  A gyilkosságra 2003 áprilisában került sor Pozsony városrészében, Vereknyén. Écsi pontos tartózkodási helyéről Boris D. rendőr szolgáltatott információkat a Sátor-klánnak. Boris D. szintén a vádlottak között szerepel.

  Csonti a per során tovább csiripelt Écsi gyilkosságával kapcsolatban. Elmondta, hogy Sátor Dióspatonyba hívatta az embereit, s ott osztotta ki nekik a feladatokat és a fegyvereket. Részletesen elbeszélte, hogy fekete overallt és símaszkot viseltek, amikor rendőri akciót színlelve eltorlaszolták Écsi autóját.

  Écsi sofőrje azonban veszélyt sejtve elkezdett tolatni, így lövöldözésre került sor. Az akció során a sofőr halálos sérülést szerzett, mindemellett pedig a Sátor-klán egyik tagja is életét vesztette.

  Nagy Zsolt “Csonti” (Fotó: TASR)

  Az akció után a pápays Écsit megkötözték, majd az autó csomagtartójába tették. Csonti elmondása szerint Écsi nem is védekezett, hiszen mindvégig abban a hitben volt, hogy egy rendőri akció részese. Écsit ezután a Tallós és Nádszeg között elterülő erdős részre vitték, ahol egy kötéllel megfojtották.

  A gyilkosság idején a banda másik része kiásott egy sírt, ahova elásták Écsi Béla holttestét. Egy olyan sírról volt szó, ahova korábban már egy másik meggyilkolt férfi holttestét is elásátk. Csonti vallomása alapján a holttesteket Savo vegyszerrel locsolták le.

  Csonti kétnapos vallomástétele ezzel véget ért. Ügyvédje kérvényezte, hogy ügyfelének már csak a záróbeszédnél kelljen megjelennie a bíróság előtt.

  A Sátor-klán

  A vád szerint a Sátor-klán 1999 és 2010 között erőszakos és gazdasági bűntetteket hajtott végre Dunaszerdehelyen, a Galántai és a Komáromi járásban, valamint Szlovákia más településein is.

  Az eddigi ismeretek szerint a klán alapítója, Sátor Lajos volt az, aki megrendelte a konkurens Pápay-banda meggyilkolását 1999-ben a dunaszerdahelyi Fontána bárban.

  Többek között a Sátor-klán lelkiismeretén szárad a saját bandatagjuk, Reisz Andor meggyilkolása is, akit először lelőttek, szétdaraboltak, majd ledaráltak. A banda egyik tagjának vallomása szerint a Sátor-banda mintegy 50 ember haláláért és meggyilkolásáért felelős.

  A tárgyalás május 22-én, azaz kedden folytatódik, amikor további vádlottak kihallgatására kerül sor.

  Sme.sk/Körkép.sk

Nyitókép: TASR

[nemzetinet]

Maffiaper: “Savo vegyszerrel locsoltuk le a holttesteket”. Csonti tovább csiripelt, Bugi pedig bűnösnek vallotta magát

A besztercebányai Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) tárgyalótermében tovább folytatódott a csallóközi maffiabanda, pontosabban a Sátor-klán büntetőpere. Ismeretes, hogy a bűnbanda 1999-től 2010-ig főleg Dunaszerdahelyen, valamint a Galántai és a Komáromi járásban tevékenykedett.

A banda azután a Sátor Lajos után kapta a nevét, akit végül a saját emberei gyilkoltak meg, s akinek a holttestét mind a mai napig nem találták meg.

Beismerték a bűnüket

A Specializált Büntetőbíróság ügyésze a bűnszervezet megalapításával, megszervezésével és támogatásával vádolja a vádlottak padján álló bűnösöket.

Miután a 43 éves Nagy Zsolt „Csonti” a maffiaperben bűnösnek vallotta magát, csütörtökön a 46 éves Bugár György „Bugi” is hasonlóképpen tett. Őt többek között a bűnszervezetben való részvétellel, az Écsi-gyilkosságban történő közreműködéssel, valamint egy “fehér ló” meggyilkolásával vádolták.

A per során részleges beismerő vallomást tett K. Krisztián is, aki csak azt is ismerte el, hogy a bűnbanda tagja volt, de a vádpont többi pontjában ártatlanságát bizonygatta.

A szenátus a vallomásukat elfogadta, bizonyítási eljárást csupán a büntetés kérdésében fognak indítványozni. A tárgyalást továbbra is figyelemmel kísérte a meggyilkolt Raisz fivérek, Szilárd és Csaba édesapja is.

Bugi beismerte, hogy tagja volt a Sátor-klánnak, valamint azt is, hogy részt vett két gyilkosságban. Sátorral és Csontival együtt 2007 áprilisában meggyilkoltak egy ún. „fehér lovat“ azért, nehogy vallomást tegyen annak az adócsalásnak az ügyében, amit Sátorék követtek el.

Écsi meggyilkolása

Kiderült, hogy Bugi volt az, aki közreműködött a konkurens Pápay-klán egyik tagjának, Écsi Bélának, valamint védő-őrzőjének, Branislav Kotlannak a meggyilkolásában.

A gyilkosságra 2003 áprilisában került sor Pozsony városrészében, Vereknyén. Écsi pontos tartózkodási helyéről Boris D. rendőr szolgáltatott információkat a Sátor-klánnak. Boris D. szintén a vádlottak között szerepel.

Csonti a per során tovább csiripelt Écsi gyilkosságával kapcsolatban. Elmondta, hogy Sátor Dióspatonyba hívatta az embereit, s ott osztotta ki nekik a feladatokat és a fegyvereket. Részletesen elbeszélte, hogy fekete overallt és símaszkot viseltek, amikor rendőri akciót színlelve eltorlaszolták Écsi autóját.

Écsi sofőrje azonban veszélyt sejtve elkezdett tolatni, így lövöldözésre került sor. Az akció során a sofőr halálos sérülést szerzett, mindemellett pedig a Sátor-klán egyik tagja is életét vesztette.

Az akció után a pápays Écsit megkötözték, majd az autó csomagtartójába tették. Csonti elmondása szerint Écsi nem is védekezett, hiszen mindvégig abban a hitben volt, hogy egy rendőri akció részese. Écsit ezután a Tallós és Nádszeg között elterülő erdős részre vitték, ahol egy kötéllel megfojtották.

A gyilkosság idején a banda másik része kiásott egy sírt, ahova elásták Écsi Béla holttestét. Egy olyan sírról volt szó, ahova korábban már egy másik meggyilkolt férfi holttestét is elásátk. Csonti vallomása alapján a holttesteket Savo vegyszerrel locsolták le.

Csonti kétnapos vallomástétele ezzel véget ért. Ügyvédje kérvényezte, hogy ügyfelének már csak a záróbeszédnél kelljen megjelennie a bíróság előtt.

A Sátor-klán

A vád szerint a Sátor-klán 1999 és 2010 között erőszakos és gazdasági bűntetteket hajtott végre Dunaszerdehelyen, a Galántai és a Komáromi járásban, valamint Szlovákia más településein is.

Az eddigi ismeretek szerint a klán alapítója, Sátor Lajos volt az, aki megrendelte a konkurens Pápay-banda meggyilkolását 1999-ben a dunaszerdahelyi Fontána bárban.

Többek között a Sátor-klán lelkiismeretén szárad a saját bandatagjuk, Reisz Andor meggyilkolása is, akit először lelőttek, szétdaraboltak, majd ledaráltak. A banda egyik tagjának vallomása szerint a Sátor-banda mintegy 50 ember haláláért és meggyilkolásáért felelős.

A tárgyalás május 22-én, azaz kedden folytatódik, amikor további vádlottak kihallgatására kerül sor.

Sme.sk/Körkép.sk

Nyitókép: TASR

Maffiaper: “Savo vegyszerrel locsoltuk le a holttesteket”. Csonti tovább csiripelt, Bugi pedig bűnösnek vallotta magát a Nemzeti.net-en jelent meg,

[viragfold]

Kérés/kérdés

[jakretro]

#20, 1985

Kerber Balázs KEZÜNKBEN A PAKLI Garaczi László, Plasztik (felelős szerkesztő: Jankovics József, Vilmon Gyula; a szerkesztőbizottság további tagjai: Borsi-Kálmán Béla, Dérczy Péter, Parti Nagy Lajos; technikai szerkesztő: Pócs Péter), József Attila Kör–Magvető, JAK-füzetek/20, 1985. Garaczi László Plasztik című JAK-füzetének olvasásakor először a szövegek szabadsága lepett meg; a folyton változó koherenciák játéka, az a humor, mellyel a kötet egyes darabjai folyamatosan újraírják önmagukat a változó kontextusok által. Ez az ütemesen alakuló szövegtér, ugyan kissé távolabbról, de gyakran Kassák számozott verseinek frissességét juttatja eszembe, hiszen itt is egyre-másra kerülnek be újabb elemek, a kultúra vagy a tudományos nyelv újabb területei a játékba, miközben az előzők megváltoznak, vagy más értelmet vesznek fel a szövegen belül.

Kissé úgy érezzük magunkat a Plasztik novelláinak, rövid töredékeinek olvasása közben, mintha belecsöppentünk volna egy nagyobb tömegbe (ahogy R. is, A diák (68) „főhőse”), ahol az élményt a szüntelenül felbukkanó különböző alakok szolgáltatják. Olyan, mintha válogathatnánk ezek között az alakok között, mintha megmérhetnénk, szemlélhetnénk őket, de a következő mondatnál megjelenésük iróniába fordul. Miközben végig megmarad a történet érzete, látjuk az eltévedés lehetőségét is.

A prózanyelv ráadásul izgalmasan keveredik a szabadversek nyelvével; az ismétlődések, a ritmusok mindig ébren tartják a szöveget egységesen is átfogó koherencia hangulatát. Ugyanakkor érdekes, hogy gyakran épp az utalások és intertextuális játékok burjánzása miatt a történet vagy a történetszilánkok balladisztikussá válnak, hiszen a mozaikos, műfajilag és stilisztikailag is vegyes szövegtérből kell összeraknunk őket. Ez az izgalmas kollázs-szerűség, az érdekesen beúszó és helyet találó mondatok, és általában is a szövegek vad, avantgárdos jellege a Garaczi-próza későbbi állomásain is folytatódik, csak több helyet adva a novella-jellegnek, a narratív hatásoknak.

A Plasztik felől újraolvasva a lemur-sorozat részeinek egyik érdekessége talán éppen abban áll, hogy a korai szövegek vad, burjánzó jellege hogyan épül be egy látszólag szelídebb világba, tulajdonképpen anélkül, hogy veszítene vadságából. Hiszen például a Mintha élnél szövegébe beilleszkedő izgalmas, snitt-szerű képek folyton a Plasztik vad váltásait idézik fel. Az 1985-ös JAK-füzet felől nézve izgalmas, hogyan él tovább az első szövegek lüktetése, működése egy a koherenciát jobban, vagy első nézésre jobban szem előtt tartó szövegtérben.

Az is látszik, hogy a lemur-könyvek koherenciája részben a Plasztik-kötetnek, és főképp magának a Plasztik című szövegnek a forgácsaiból szerveződött, mert a gyerekkori történetek itt is fontos szerepet kapnak, csak még nem annyira az emlékezés miatt. De a szilánkok már itt is felvetik ezt a tematikát. Csak mintha a számtalan figura megjelenése és az innen-onnan előtörő emlékek a Plasztikban még inkább a forgatag-jelleget erősítenék, az elemek avantgárdos tombolását, azt, ami nagyon felszabadítónak hat, amikor ismerkedünk ezzel a szövegvilággal.

A felidéző munka helyett a kártyapaklinak és a pakli lapjainak feltűnése indítja el a kisebb fragmentumokat, melyek mintha egy-egy kártyalap szövegi megjelenítései volnának, olyan leíró jellegű figyelmeztetésekkel, mint: „SZABÁLYTALAN VONALÚ TÖRÉSNYOM” (35). A nagybetűkkel szedett mondatok nem csak az új stílusrétegek benyomulását, a hangvétel váltakozását jelölhetik, hanem a plakát – és a tárgyszerűséget is (hiszen egy paklit, majd annak lapjait nézegetjük ‒ vagy egy tubákosszelencét?), ami a szövegnek ad egy izgalmas objektum-szerűséget. A kártyalapok textualizálódnak. Mintha a kezdőtörténetben általános értelemben emlegetett „ember” vagy az olvasó előtt tényleg egy kártyacsomag tartalma tárulna fel (ezt persze leginkább a kártyalapok nevét viselő címek segítik elő). Innen nézve öniróniaként is olvasható, hogy „[k]iderül, hogy amíg a lap fonákja tele volt izgalmas lehetőséggel, addig ugyanez nehezen mondható el az agg királyról az ő stilizált lován.” (32)

Később, a Gyarmati nő című 2005-ös Garaczi-kötetben, a kissé átdolgozott és kibővített Plasztik című szövegben a nagybetűs szedések jobbára eltűnnek, és csak a kártyalapokra vonatkozó információknál maradnak meg, ott is belesimulnak a szövegképbe. Talán az átírt változat egy kicsit jobban alkalmazkodik a későbbi prózák rejtettebb avantgárd jegyeihez, a leplezettebb, „olvasóbarátabb” vadsághoz. Azonban a szöveg ebben a változatában is az önfeledt játék tere, akárcsak a többi korai Garaczi-próza, például a JAK-füzet egyik rövidebb írása (melynek újabb változata a Gyarmati nőben szintén megjelent), a már említett A diák (68). 

Itt a Che Guevarát is megidéző és katonai környezetben induló szöveg később a keleti mesevilágba kalauzol, használva annak jellegzetes kellékeit, figuráit (tűznyelő, turbán), majd mintha a segesvári csata is bekapcsolódna a történetbe („Az álruhás P.! üvölti a kozák”, 11) A főhős, R. gyakorta visszatérő, variálódó állításai ( például: „Tudok két pókot”, 10) egy enigmatikus prózavers ritmusát adják. Ahogy Farkas Zsolt is rámutat Mindentől ugyanannyira című írásában, Garaczi a műfajok és a kulturális toposzok, hagyományok keverésével tulajdonképpen az olvasó elvárásaival és értelmezési kísérleteivel játszik; éppen azt akadályozza meg, hogy a befogadó egyértelműen besorolhassa valamilyen kategóriába az olvasott szöveget, és egy kialakított stratégiával végighaladhasson rajta. A diák (68) toposzrendszere is így működik, egyidejűleg mozgósítva az olvasóban a 68-as diáklázadások és a Che Guevara-kultusz, egy maffiafilm, valamint az Egri csillagok kulturális kontextusát, anélkül, hogy bármilyen módon is megszabná, melyiket kell előtérbe helyezni az értelmezésben. Akár Italo Calvino Ha egy téli éjszakán egy utazó című művében, ahol a valódi történetek helyett sokszor épp azok a klisék és motívumok jelennek meg, melyek köré a történetek szerveződnek, itt is nekünk kell utat találnunk, és inkább az a lényeges, hogy mi a mi történetünk. A kollázsos technikát és értelmezési lehetőséget csak erősítik Galántai György képei, melyek a szövegek stílusregisztereihez hasonlóan egészen különböző fotókból állnak össze, lesznek egységgé (vagy széthúzássá). A Plasztik kérdése éppen az, szükséges-e feltétlenül a koherencia, kell-e feltétlenül azt állítanunk, hogy a töredékek végül összeállnak, vagy mondhatjuk azt, hogy az izgalmat és az olvasás elemi élményét a találomra felvett kártyalapok szabadsága jelenti.