#ereszkedve

[tartalmatlanulelunk]

Viszlát a Tiszán!

“Ha kérdezed, mi értelme létednek.

A Tiszába ereszkedve érted meg.”

[versinator]

Professzorok megcsináltam

Ketreceikből tanulsága szülessen matéria Pöröl ütéseit vasláncokkal televényét Elfeledkezvén államfő lemosná zsidaik Vesztegelnek rozspálinkától átment konstrukciók Öregasszonytársaival űzetve elvirult éjszakáimban Megemelem vásznait kiszáradtak demokrácia Kiestek kendervászonsátrad cseréljek olajat Szívekkel mosolytok visszajárszkelsz leplei Ereszkedve alakzatunk fölöttetek kihajítanám Óvjatok derülten cikáznak mekegte Zsendülő lelegeltek heurékázott nyekergette Szaporodnak támaszkodnak meglátszanaszéjjel! rettegsz

Iszapjában érdemeinket józsiék alakítania Hevítése osszam hallottátok elnyelni Karcsúak terhükkel naplójából látószögébe Berúgnak megköszönök utcáidon ellenállóvá Összeadom tűhegyű irigyeinket fölemelkedtek Csomók hajózom lepleink neuralgia Férfivel zűrzavara kopogtatnak kopogni Apjához röpülsz rafinériája szabadságát Negyede legfájdalmasabban vaslakat megcsinálni Hirdetve síkság pirkadó tisztelete Sikerülne szemeimbe amikbe kifejtette Átlibbensz taposna falban fölállítását

[rosszulorzott]

valaki írta a kísérletet hogy kinevezett egy tárgyat szentnek és minden nap térdre ereszkedve imádkozott előtte és elkezdte érezni, ahogy felkelnek benne az áhítatos érzések és hogy nem tűnt már lehetetlennek hogy megragadjon benne a hit

ha nem feynman volt akkor egy rokonlélek, nem emléx már

God can only be drilled out of us, not into us. I can see that now, from a distance.

— Alexandra Fuller, Fi: A Memoir of My Son (Grove Press, April 9, 2024)

[beguri]

hello

ha elmúltál egyszer elmúlnál-e újra? fájni fog majd ott is pár atomra tőled? mindig ereszkedve völgyek menedékén megérkezni tudsz csak mert mást nem tanultál

[a-kaosz-istenno]

Térdre ereszkedve egy szál cigarettával a könnyeimmel küszködve mondtam először neki, hogy szeretem.

-Rita 🥀kár, hogy túl késő

[raindropinmyeyes]

(V)érzés.

(saját)

Becsukom a szemem, előttem a régi képek... de nem csak állok és nézem.

Érzem...

Érzem mit éreztem, Érzem mit éreztél, érzem mindkét kezed, s érzem azt is, ahogyan elmentél .

Érzem mit élveztél, Érzem mit élveztem, Érzem az összes boldogságtól kezdve, Az összes könnycseppet. Érzem ahogy akkor, lassan, térdre ereszkedve elvéreztem.

Érzem a meleged, mi szívemnek nyújtott meleget, Érzem a lángod, mi oly sokszor megbántott, Érzem a lángot, mi kettőnket átfog, Érzem a végtelenül szép szemed színét, Miben örökre elvesztem, Érzem minden tettem, mit megtettem, Minden vétkem, mit vétkeztem, minden ének, minden versem, minden csókom, minden bókom, minden léptem, ez az egész mit építettem, mind-mind érted tettem...

[hicapacity]

Valamit tisztázzunk! .. Szájer,

..  a fidesz új hőse és hullócsillaga ezúttal NEM 25 kigyúrt modellsrácot vágott gang-bang-partyba, de szájba sz3xu^'LT minden hazai férfit és  nőt, minden európai adófizetőt, a komplett kontinenst bukake partyba vágta, majd elegánsan egy szál himbilimbiben az ablakon át az ereszen ereszkedve alá  angolosan távozott.. illaberek, náda erek.. Eddig egy malac-alkatú szürke kisegérnek gondoltam, de ma már tudom, hogy egy spíler-popikon-vadkan. Le a kalappal! Mármint Le a F@57KaLaPPaL🤩

[egykibaszottmehecskevagyok]

Reszketegen fújtam ki a levegőt, ahogy végigsimítottam a fehér ruha anyagán. A remegő kezeimről elszakítva tekintetem találkozott egy izgatott kislányéval. Annyira nem is kicsi. Nem rég töltötte be a 23-at, de én mindig kislánynak látom. Annak ellenére is, hogy egy gyönyörű esküvői ruhában néz magával farkasszemet a tükörben...

A feltűzött hajamból kiszabadult tincset a fülem mögé igyekeztem igazitani. Sose állt úgy a hajam, ahogy én akartam, egy-két kósza tincs mindig más utakon járt, amit ki nem állhattam. "A göndör haj átka" jegyeztem meg egyszer játékosan, de te imádtad őket. "Tökéletesebbé teszik a képet" mondtad ugyan azzal a hangsúllyal, mint én és közelebb húzva magadhoz az egyik tinccsel kezdtél el játszadozni.

Mint mindig, hatalmas mosoly ült ki az arcomra, ahogy visszagondoltam erre.

Édesanyám zöld szempárjával találtam magam szemben. Mindig haragudtam, hogy nem sikerült örökölnöm a gyönyörű pillantását, és csak átlagos barna szemem lett. Egészen addig, amíg nem találkoztam veled. Ha rám nézel, a világ legszebb nőjének érzem magam minden hibámmal együtt, ami, ha őszinte akarok lenni, van egy pár, többek között, hogy állandóan be nem áll a szám, és ha zavarban vagyok, még többet beszélek felesleges dolgokról, mint kellene, és mutogatok. Az első randinkon is annyira magyaráztam neked valamit, hogy ki ütöttem a kezedből a kávéd. Azt hittem ott süllyedek el helyben, de te csak rám mosolyogtál, és kitört belőled a nevetés, miután megjegyezted, hogy milyen kis béna vagyok, milyen aranyos kis béna.

-Szívem minden rendben? Megint a gondolataid közé ragadtál- rángatott ki az emlékeim közül, ahogy közelebb sétált hozzám.

- Persze - mosolyogtam rá és a hátam mögé rejtettem a remegő kezeim.

- Minden készen áll.- lépett be a szobába édesapám és egy pillanatra lemerevedett. -gyönyörű vagy szívem. - suttogta inkább magának, de én is hallottam, ahogy anya is, aki kinyújtotta felé a kezét és biztatóan megszorították egymáséit, és mindent tudó pillantást váltottak. Jól ismertem ezt a nézést. Büszkék voltak rám, és velem örültek, mint mikor bemutattalak nekik.

Idegesen próbáltad igazgatni a tükör előtt a csokornyakkendődet és elég volt rád néznem, máris tudtam, hogy úgy érzed megfojt az vacak. Eléd állva néztem fel rád és bontottam ki a nyakadból a kiegészítőt, majd ledobva az ágyra néztem ismét fel rád. Összehúzott szemöldökkel fogtad körbe a derekam és húztál magadhoz közelebb. Automatikusan a nyakad köré csavartam kezem és az oda lógó tincsekkel kezdtem játszadozni. "Nem fognak megenni." jegyeztem meg kedvesen, ahogy egyik kezemmel a hajadba túrtam. "Csak biztosra szeretnék menni." hajoltál hozzám közelebb és éreztem, ahogy a kezeddel apró köröket írsz le a derekamon, és ha lehet, még közelebb húzol magadhoz. Csak mosolyogtam rajtad és én is csökkentettem a kettőnk között lévő távolságot. "Ha megfulladsz, mielőtt oda érünk, az nem segít." nevettem fel és bontakoztam ki az ölelésedből, ahogy beléptem a fürdőbe halottam, ahogy jóízűen felnevetsz és valami vissza vágás félét motyogtál az orrod alatt. Amikor megálltunk a szüleim háza előtt te csak szorosabban markoltad a kormányt, és egy reszketeg sóhaj hagyta el az ajkaid. Át hajolva hozzád suttogtam füledbe, hogy minden rendben lesz és egy lágy csókot adtam a füled mögötti érzékeny területre mire végre ellazulva dőltél hátra és két kezed közé fogva az arcom húztál egy szenvedélyes csókba." Essünk túl rajta." próbáltál poénkodni mikor már az ajtó előtt álltunk és a kezemet fogva igyekezted leplezni az idegeséget, de én átláttam rajtad mikor édesapám ajtónyitását követően még szorosabban fogtad a kezem. Én csak nyugtatólag simogattam a nagyujjammal a kézfejed, mikor kezet fogtatok. A vacsora végeztével ugyanannyi érzelemmel csókoltál meg a mi lakásunk előtt, mint én téged a szüleimmel való találkozás előtt. Mikor elváltunk játékos mosollyal az arcodon állítottad le az autót, és ha lehet, a mosolyod még szélesebb lett, mikor büszkén megjegyezted. "Bírnak engem."

A templom kétszárnyú ajtaja előtt állva néztem le a kezemen lévő eljegyzési gyűrűre. Izgatottan, remegő kezekkel csavargattam az ujjamon a kis ékszert, ahogy hagytam, hogy a gondolataim visszarepítsenek arra a napra, amikor az ujjamra húztad.

Egy kiállításra mentünk fel, ami engem nagyon érdekelt. Megszállottja vagyok a festményeknek és a régi épületeknek, mindig képes vagyok elveszni bennük és órák hosszat gyönyörködni a monumentális épületekben, pont ugyan úgy, mint az aprólékos ecsetvonások összességében. Te pedig csak szimplán imádod Pestet, a nyüzsgést és az embereket, mindent, ami maga Pest. Órákat bolyongtunk a kiállításon és nézegettük a képeket, majd utána beültünk vacsorázni egy kis étterembe és sétáltunk este a városban. Fogalmam sincs hogyan, de a Bazilika előtt kötöttünk ki, miközben mindenről beszélgettünk, és viccelődtünk egymással. Pár perce csendben tanulmányoztam az épületet és élveztem az esti város zajait. Kicsit közelebb sétáltam az épülethez magam mögött hagyva téged, miközben összefontam a mellkasom előtt a kezem és kifújtam egy adag levegőt figyelve, ahogy a kilélegzett levegő a hűvös idő miatt egy pár pillanatig még látszik, majd szertefoszlott mintha sosem lett volna ott. Hallottam, ahogy idegesen dobolsz a lábaddal és valami olyasmit motyogsz magadnak, hogy menni fog. Mire hátra fordultam, hogy megkérdezzem, minden rendben van-e te már előttem fél térdre ereszkedve tartottál a kezedben egy kis ékszeresdobozt. Felnyitottad a tetejét és izgatottan a szemembe néztél, rengeteg érzés kavargott a szemedben. Volt ott izgatottság, félelem és remény. Könnyes szemmel bólogatni kezdtem időt se hagyva neked, hogy feltedd a kérdést, a nyakadba ugrottam, aminek hatására elterültünk a földön, de ez egyikünket sem érdekelt. Szorosan fontad a derekam köré a karjaid, és úgy öleltél magadhoz mintha soha többet nem akarnál elengedni. Én pedig könnyes arccal motyogtam mellkasodba millió meg egy igent. Fogalmam sincs meddig voltunk igy lehet pár pillanat, de akár percekig is mire felültünk te pedig letörölted az arcomról a sírás nyomait és az ujjamra húztad a közös jövőnk zálogát.  

El se tudtam képzelni ennél boldogabb pillanatot most pedig mégis itt állok egy hófehér ruhában és tudom, hogy olyan döntést hoztam, ami megérte. Mert történjen bármi, mi itt leszünk egymásnak.

https://egy-lany-a-lepcsohazbol8.webnode.hu/?_ga=2.266992846.1937667191.1588583715-436817676.1579803614

[doom-doom-doom]

Nem, nem szoktam ilyesmivel foglalkozni,

mert mindenki a saját életéért felelős (ami, mint tudjuk, társadalmi konstrukció), nade abban mégis van valami nagyon sajátos, hogy azok akarják a második kerületi villáikból a nép közé ereszkedve megtanítani a tudatlan ugariakat a szociális aktivista világforradalom és a genderizmus legújabb eredményeire (különös tekintettel arra, hogy milyen áldozatokat kell ennek érdekében meghozniuk), akiknek becses szülei második kerületi villáikból a nép közé ereszkedve világosították fel a mai tudatlan ugariak szüleit a piacgazdaság és a versenyszerű társadalom legújabb fogásaira (különös tekintettel, hogy miért kell pár évig most egy kicsit rosszabbul élniük), kedves nagyszüleik pedig  második kerületi villáikból a nép közé ereszkedve az acéltermelés és a szakszerű terménybegyűjtés aktuális fogásairól okították a soha semmit nem értőket (és különös tekintettel arra, hogy most még ki kell bírni pár küzdelmes évet).

Ahogy az egyszeri vasutas fogalmazott, miután mindkét lábát levágta a vonat: “Hát a faszom nem kéne?!”

[lepegeto]

Első 4 pontra pontosan és gyorsan. 5-ösre elkezdtem a délebbi völgybe ereszkedni. Az útkanyarulatból akartam támadni, de a nyomok nem voltak egyértelműek, ezért egy (de nem négy!) gödörtől támadtam. Háromszor is próbálkoztam, mielőteljesen újrakezdtem volna föntről, immár a négy gödörtől. 6-osra a völgyben mentem, csak elfutottam mellette. 7-esre nem volt pontos támadópont, és ez nem volt jó ötlet. Nem lett meg, direkt túlmentem az ösvényre, aztán az É magasleshez tájoltam magam. A NY szikánál volt egy farsta-pont, onnan meglett. 7-8 átmenet szép, rövid és pontos. 8-9 átmenetre különösen büszke vagyok. Nem akartam kerülni, a domborzat a barátom, mert tájékozódni is segít. Itt sem volt konkrét támadópont, aiming off a gerincen, aztán a gerincen a sziklák mellett ereszkedve meglett. A többi elég egyértelmű, még a 11-12 lett szép, itt a DK nyereg volt a támadópontom.

[versinator]

Gyöngeségemet ártatlanságomban

Mellei kalapácsa magyarázkodást eltűnődve Megelégszem bemocskolja uraikkal cseréljek Csemetéi kristályfényű legszaporább szedve

Hídjai szelindek pincéiben köszönjek Ablakaiban forrásából balkán elkergettem Kérdd kutyáid kihúzok felébredjek

Kívánságaitok dűljetek bolyongtak emlékezhetem Eresze gargalizálnak lőjje halszemei Összeszorul szerszámaikat pillantson költöztem

Tarisznyáját parasztlegény körmeit selymei Gyomlálni bámulod meglátjátok ereszkedve Lemállott levegőeget odúk gyötrelmei

[mellonthewhitegoldie]

Vértesi Kutyás-kör

Avagy végre eljutottunk egy közös instant körre.

2020.12.29.

Idén két HDR-t mondtunk le, illetve elmaradt egy terepverseny, amin Mellon nélkül indultam volna. Nagyon úgy nézett ki, hogy érem nélkül maradunk. Egy kósza ötlettől fogva írtam Edinának, hogy mennyire lehetne bepasszintani a vértesi Kutyás-kört a maga 18 km-ével a heti edzéstervbe? Menne vajon nekünk is, vagyunk olyan állapotban? A válasz: “-Igen, simán menne”. Teljesen fellelkesültem rajta, így el is küldtem a nevezést.

A mai nap tűnt a legalkalmasabbnak az időjárást tekintve, így Csákberénybe autóztunk Mellonnal. Rövid melegítés után lecsettintettük a kódot és elindultunk felfelé. A kellemes emelkedő után az első megálló a Géza pihenőnél volt. Itattam majd frissítettem én is, lőttem pár képet aztán go. A Pátrácosnál elolvastam a hirdetményt, nehogy beleszaladjunk egy hajtásba, bár azzal is csak a szintidőnk javulna. Az út második fele teljesen lenyűgözött. Egyszer csak dobogásra lettem figyelmes. Párhuzamosan mellettünk jószágok vágtattak: “- Dikk má, Nudli, erdei lovak, oda ni!” Azt hiszem, ha Klári néni, a negyedik osztályos környezetismeret tanárom ezt hallja, visszakézből csavar le egy tockost. Tehetek én róla, hogy nem volt gímszarvas az albumban?!

A pocsolyákhoz érve inkább traktorra lett volna szükség a Salomon helyett. Azért átkeltünk ezen is, természetesen Mellon legnagyobb örömére. Gyönyörű tájon vezet a kellemesen futható széles út. A fenyvesbe érve tényleg meg lehet érezni az erdő jellegzetes illatát. Tovább ereszkedve egy szurdokban csapattuk, ahol mohával borított sziklák púposodtak az avarból és girbegurba fák magasodtak mindenütt. Az utolsó szakaszon már kicsit fájt, kicsit nehéz volt, de nem adtuk fel. Amennyire lehetett még a végét is meghúzva értünk a célba.

Nagyon büszke voltam Mellonra, aki volt, hogy bekötve, volt, hogy szabadon futott, de 10 méternél akkor sem került távolabb tőlem. Messze a leghosszabb közös távunk volt. Hazaérve bevertem egy mocskos nagy hamburgert, szigorúan zero Colaval, nehogy kárba menjen a zsírégetés.

[var-lak]

Hallgat a Múzsa   A küzdőtér szünetel.  A „koronavírus” felszippantja a holnapi tervezést. Fölborul, recseg, ropog, darabokra esik szét. Pillanatnyilag, meglapulva a sarokba rejtőzöm, térdre ereszkedve tördelem kezeimet, és viaskodom a gondolattal. Szükségem lenne kifeszített festővászonra (3x4.50 cm) hogy megfesthessem az ÖRDÖGI SZÍNJÁTÉKOT.   Csak egy hetet kérek.

[holtkoltohalottszavakkal]

Fejem leszegezem

Szerelem?

Kegyetlen veszedelem

Repes lelkem, de egyben rettegem

Eszem elvesztem ez esetben

Fejem leszegezem

Meg sem engedhetem ezt nekem

Lehetetlen, be kell fejeznem

Nem szerethetem

Megyek egy helyre

Merre nem keresem lelked

De nem lelem helyem

Teljesen elvesztem benned

Este testem lelkembe ereszkedve hever

Esetlen egyed lettem

Remek lenne veled - ez megy fejemben

De nem lesz, mert eleget szenvedtem

Tettek sebeket ejtettek

Mellesleg egy ember nem szerethet egyedül

Egyes egyetlen egyet

Eszem elvetted, lelkem megrepesztetted

Mert nem szeretted ezen embert

Mely kegyednek nyekergett szerelmet

De elrebbent szerepem

Vele kellett beleesnem eme vederbe

Egeknek teteje ezt szerette

Megejtette

S ez tetteknek ez keletkezett mellette

El kell fejetenem ezen esetet

Esketek szebbhez

Legyen kegyelmes, s mentsen meg!

[kekturanaplo]

OKT-23 | Ami elromolhat....

Koldusszállás -> Bánya-hegyi Erdészház -> Gerecse üdülő -> Pusztamarót -> Péliföldszentkereszt: 27,9 km

Frissen, új lendülettel keltünk a 3. napon; nekem csak a kisujjamon keletkezett vízhólyag körül fájt, meg a bokám, de azzal könnyű együtt élni, mint kiderült. Bekötöztem magam, megbizonyosodtunk, hogy akkor K anyukája bográcsgulyással vár-e majd biztosan; így lesz ami tartja majd bennünk a lelket az utolsó kilométereken.

Szépen, lassan emelkedve haladtunk a Bánya-hegyig, erdőkön, szántóföldeken át. Néhol fel-feltűnt a Gerecse50 jelzése is, a fehér kör. Mondtam is K-nak, most nézelődje ki magát, mert ha egyszer indulunk azon, erre nem lesz idő:P

Az erdő tele van ugye mindenféle élőlénnyel, ami rendben is van. De vannak ezek a... ezek a bogarak, legyek, franc tudja, akik csak azért is a szemedbe és a füledbe szállnak, és mást sem csinálsz, mint hessegeted őket, miközben úgy nézel ki, mint valami bolond, és érzed, ha ez sokáig így marad, ha még tovább nyomogatják azt a bizonyos gombot, tényleg megőrülsz, valami el fog szakadni benned, ami szerencsés esetben egy hangos káromkodásban fullad ki, extrém esetben tömegmészárlásban. 

A Bánya-hegyi erdészháznál azért eltartott egy darabig, amíg megtaláltuk a pecsétet; annyit írtak, a tölgyfán van. Tessék, a tisztás közepén itt ez a jellegzetes tölgy - és nincs pecsét! Mert egy másikon van, ami kevésbé feltűnő, de legalább élő.

Itt a környéken is vörös volt a föld, arra tippeltem, hogy akkor biztos itt is ment/megy a bauxitbányászat, aztán kiderült, hogy vörösmárvány.

Ezután nekivágtunk a Nagy-Gerecse megkerülésével a Gerecse üdülő felé tartó 4,5 km-nek, ahol az útszéli szederbokrok szokás szerint lelassítottak.

Itt azért már akadtak nehezebb kaptatók is, sőt, volt helyenként pár rövidke gazos, csalános szakasz, viszont akadt szép kilátás is:

Ez az üdülő amúgy maga a Serédi kastély, amit felírtam, mint egyetlen érdekességet erre a szakaszra. Érdemes megtekinteni, ezt írták, de persze előzetes bejelentkezéssel. Ennyire nem mozgatott meg a dolog, de tessék, egy kép:

Innen a Kis-Gerecse sziklás oldalában ereszkedve hamar Pusztamarótra értünk. Pihentünk, megtekintettük a történelmi emlékművet (ami talán képekről ismerős lehet). A mohácsi vész után itt volt a második legnagyobb török pusztítás, kegyetlen vérengzés. 20-25 ezren haltak meg itt, de nem vagyok benne biztos, hogy erről tanítanak bármit is a töriórákon. Azt hittem, ez máig egy falu, de kiderült, hogy nem, valaha volt itt rendes település, és kb. a II. világháborúig svábok lakták, most már csak egy emlékhely, kis temetővel, tűzrakóval és az emlékművel. 

Eddig tetszett ez a szakasz kb, a hátralévő 8 km-t elrontották. Nehezen járható utak is jöttek. Ha csak csalán lett volna, meg sem említem. De az egyik szakaszon, a találóan csak Emberölőnek nevezett résznél az út a tüskés bokrokban vezetett. Vagyis azokon át... Hiába néztük, nem láttunk csapást, így morogva elindultunk azon, és hát párszor felnyársaltak a tüskék. Pár méter után a mellette elterülő erdőbe menekültünk, és inkább a fák között haladva ereszkedtünk le. Mint később kiderült, már elkezdték irtani a bokrokat, csak hát erre a részre még nem jutottak el... Gondolom. Vagy hagyták a francba.

Aztán úgy innentől egyáltalán nem volt élvezetes semmi, sokat kellett ereszkedni, a végén még emelkedni egy nagyot a Domokos-hegyre, a nap tűzött mint az állat... Na jó, volt egy szép kilátásunk a Nagy-Getére:

Aztán egyszer csak ott volt Péliföldszentkereszt. Ez sem igazi falu, inkább ilyen üdülőövezetnek tűnik. Van itt egy jól kinéző idősek otthona, egy templom, és ahogy néztem, a szalézi nevezetű rend ural működtet itt mindent. Rengeteg EU-pénzből pedig egy Gerecsét népszerűsítő látogatóközpontot csináltak 2018-ban, rögtön egy kis tó partján, ahol ingyenesen lehet strandolni, mint megtudtuk egy felvidéki csávótól. Igazából, mivel annyira nincs is messze Pesttől, lehet, hogy egyszer eljövünk ide, és körbenézünk rendesen is.

Így zártuk a hosszú hétvégét, a lábam már nem bírta volna a negyedik napot, ami elég kemény szakasznak tűnik amúgy is, ráadásul megint bőven 30 fok felett van az idő, így vasárnap pótoljuk, ne menjetek sehova!

[kabala23-blog]

13. nap - Kiotó mindent visz 2/2.

... a kisebb templomtól egy lépcsősoron még tovább ereszkedve a haaatalmasóriási Chion-in templomhoz érkeztem, épp bele egy nyilvános buddhista szertartás közepébe.

A járművek jelenléte kissé üti ugyan a látványbeli hangulatot, de ez van...

Kis pihenő után még egy úticélt terveztem megnézni, mivel az útikönyv dicsérte, és nekem sem volt nagy kerülő. Így sétáltam végig a Filozófus Sétányán, amely az itteni egyetem egy ismert tanárának volt kedvenc elmélkedő helye, s erről később megkapta a csatorna partján futó utcácska ezt az elnevezést. Valóban hangulatos volt, eltekintve attól a négy - nem kizárt, hogy némileg ittas - New Yorker originál zsidó sihedertől (semmi pejoratív, csak tagadhatatlanul így voltak öltözve: pajesz, kipá stb.), akik meglehetősen hangoskodva szólítottak le minden arra járót a származásuk és hogylétük felől érdeklődve. Nagyon azért nem volt zavaró a jelenlétük, ugyanakkor releváns sem... 😉

Egy grafikus viszont épp a hídon ülve dolgozott elmélyülten egy képen, én is vásároltam tőle egyet emlékbe:

Macskák pedig sütkéreztek a még elő-előbúj�� napon a sétány mentén:

A hazautat is úgy kanyarintottam, hogy unalmas házak helyett lehetőleg parkokban haladjak, így itt is volt pár érdekesebb helyszín, pl. a Kiotói Uralkodói Park monumentális méretű falai:

Ugyanebben a parkban a fák is brutális méretűek:

kb. 20 km-es mai sétám végén még egyszer visszatértem itteni kedvenccé vált kifőzdémbe, ahol egyértelműen sikerült barátságot kötnöm a tulajjal és tulajnéval. Nagyon cukik, a kaja pedig isteni volt ma is... :)

Kiotó zseniális, sajnálom, hogy csak ennyi idő jutott rá. Holnap reggel már irány Himeji...

2019.04.23.