#Többé már nem

[emlekeimhullama]

You were my everything

And all that you did was make me fuckin’ sad

So don’t waste the time I don’t have

And don’t try to make me feel bad

I could talk about every time

That you showed up on time

But I’d have an empty line ’cause you never did

2023.08.19.

[xszerelmes-lelekx]

Hagyd, hogy fájon.

Addig, míg már nem fáj többé.

[stickalittle]

Szóval kész lettem a programmal, ma adtam át.

Az egész azzal kezdődött, hogy amikor még fejlesztő voltam egy cégnél, eladtunk egy "készlet" programot. Még DOS alatt futott, Clipperben íródott. És a mai napig használták egy építőipari cégnél DOS emulátorban. Ezer éve kiléptem a cégtől, de évről évre maszekban engem hívtak, hogy csináljak nekik évzárást a programból, és nyissam meg nekik a következő évet. Ilyenkor kicsit kellett toszogatni dBase-ben az adatbázisokat, tisztítani belőlük, ilyesmi. Aztán szólt a főkönyvelő, hogy ő most őszintén megmondja, kellene nekik ez a program Windows alá is, és bevallja, hogy pont ilyet hiába keresett a neten, nem talált. Ugyanis ez nem egy egyszerű raktárnyilvántartás, hanem főkönyvi szemléletű készletnyilvántartás, amiben anyagokat, egyéb anyagokat (munkaruhákat, szerszámokat, stb.) lehet nyilvántartani, és a raktári mozgást könyveli főkönyvi tartozik-követel számlapárokra, meg a dolgozón, munkahelyen, munkaszámon nyilvántartja, hogy egy-egy munkahelyen mennyi homokot, téglát, faszom tudja mit építettek be, meg a melóson mennyi harapófogó van, stb. Na, elég az hozzá, hogy ilyet nem talált a főkönyvelő, és megbízott, hogy ugyan már, írjam már meg nekik Windows alá ezt a programot. Mondtam neki egy félszemmel látható összeget, és azt mondta rá, hogy oké. (Ha tudtam volna, hogy mennyit fogok vele szopni, két szemmel látható összeget mondtam volna, na, de már mindegy.) Kész lett.

Mivel az eredeti program Clipperben íródott, ami DBF állományokat kezelt, gondoltam, hogy nem teszem én ezt át adatbáziskezelőbe, használjuk tovább az állományokat, leprogramozom én ezt így, hát mi a szar ez nekem? Na, fogtam a C++-t, és komplettem leprogramoztam a dBase adatbáziskezelő minden funkcióját egy osztályba. Rekord felvétele, módosítása, törlése, Pack, Zap, lock, unlock, indexállomány kezelés, szóval programoztam egy komplett adatbáziskezelőt.

Szoptam vele rendesen, de gyors lett, az biztos, mint a picsa. Egy alsókategóriás gépen ötezer rekordból álló index újraépítésnél rányomok a gombra, hogy kezdje, és abban a pillanatban pittyen, hogy kész. Gyakorlatilag egy másodperc alatt, amire a Clipperben vártam fél percet. Aztán programoztam hozzá saját EDIT-ablakkezelő osztályt, ami paramétertől függően kezeli, hogy milyen adat adható meg benne, dátum, idő, betű, szám (x tizedessel) és milyen hosszban fogadjon el karaktereket.

Aztán programoztam hozzá egy állománykezelő osztályt, így nem kell minden törzsállománynak megírni a saját ablakkezelőjét, hanem ez a felparaméterezés után mindent megcsinál az állománnyal kapcsolatban, bekéri az adatokat, módosítja, törli, bármelyik mező szerint rendezi, keres az állományban, nyomtat belőle, és az állományok együttműködve más állományokkal (ha nyitva van az ablakuk), adatokat adhatnak át egymásnak.

Aztán programoztam egy saját nyomtatás osztályt, ami mindent elvégez, ami nyomtatás, nyomtatandó kezdő-végző lap megadása, intervallumok közötti nyomtatás, kiválaszthatod, hogy nyomtatóra, képernyőre, fájlba nyomtasson, az állomány melyik mezői kerüljenek nyomtatásra, legyen-e összegsor, stb, szóval tud mindent, ami állománynyomtatás.

De baszki, ezt így megírni munka mellett, hogy csak néha hétvégén meg meló után tudtam csinálni egy évembe telt. Sok volt. Szopás volt. Kész lett. És mivel C-C++ az egész, a komplett adatbáziskezelővel együtt egy EXE-be fordítva 296 KB. Na, egy kibaszott évem ráment. És gyakorlatilag ez most azt jelenti, hogy az osztályok megvannak, és minden paraméterezhető, most már bármilyen nyilvántartó programot meg tudnék írni kb. egy hét alatt, ha kell. Most pukkantok egy pezsgőt. Nem nyomaszt ez többé, tudok mást csinálni helyette. Baszki, hát ez kibaszott jó!

[verzek-csenben-elek]

Egyszer találkozol valakivel..

Amikor úgy érzed a legkevésbé van rá szükséged..

Belép az életedbe a semmiből..

És rájössz ő az akire egész életedben vágytál..

Olyanok lesztek mintha mindig is ismertétek volna egymást..

Abban a pillanatban rájöttök majd, hogy a lelketek már rég találkozott..

Talán egy előző életben..

Most, hogy mind ketten készen álltok, össze sodort az élet..

Nem szeretnétek többé felesleges küzdelmeket..

Csak egymásért és egy közös jövőért..

[kerleknerontsukelmarmegint]

Fájni fog…

És fájni

És fájni

Amíg majd egy nap

Már nem fog többé.

[diogenesz2020portugal]

4 éve írta @gondolatokabufebol kolléga, ma is aktuális:

Kicsit csapongok, mert mégiscsak nekrológ, vagy miafasz, és sokminden köt ehhez az egészhez, talán még több személyes is, mint ahogy azt valaha gondoltam volna.

Egyszer a Kéri azt mondta ezeknek, hogy ti vagytok a bőrdzsekis Lenin-fiúk, még anno, mikor a Bibó szakkoli alakult. Orbán ezt soha nem engedte el, és egyszer egy fogadáson meg is jegyezte a szakkollégium vezetőjének, hogy az a Lenin fiús dolog nincs elfelejtve.

'98-ban minden együtt állt, úgy ahogy kellett. Külső és belső támogatottság is megvolt, és valami elképesztő nyitottság nyugatról, 50+ év lemaradásból hihetetlen tempóban le lehetett volna faragni pár évtizedet, olyan lendületet adva a fejlődésnek, ami soha más korban nem adatott meg. De nem…

Csak a harács indult. Ráadásul azonnal.

Egy régi családi barát dolgozott akkor az APV-nél, ő mesélte, hogy amikor “a fiúk” átvették a hatalmat, neki 6 hónap után elege lett, felállt, mert ehhez nem volt már gyomra. Pedig látott már épp eleget a szociktól.

Nem volt igazi, klasszikus értelemben vett polgárságunk sosem. OK, most sincs, de ebben már azért bőven benne van az ő kezük is. Márai nem véletlen nem találta meg ezeket a hagyományos értékrenddel bírókat csak a Felvidéken és Erdélyben. Pesten? … hát amit az osztrákok meghagytak leginkább. Meg a felkapaszkodott paraszt, ami Móricz világából olyan részletesen kirajzolódik. Orbán csak harácsolni akart, mint ezek, uradalmat kívánt, roskadó asztalt, ahova néha a sáros csizma is felfér, de roskadó polcokat nem.

Wass Albert azért lett ilyen népszerű, mert modoros, szirupos nemzeti pánlikával átkötött szarjait műveit könnyű emészteni mint az ezeréves hármashatárnál összeszorított lélekkel távolba meredő búbánatot.

Márai azért, mert senki nem olvasta tisztességgel:

"Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a ‘jobboldaliság�� címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő mint ‘keresztény magyar ember’, előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert ‘keresztény magyar úriember’, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem ‘keresztény magyar’ vagy ‘úriember’, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság igazi értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen; talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rend előtt; de szíve mélyén örökké visszasírja a 'jobboldali, keresztény, nemzeti’ világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül."

Gondolom az épp 120 éve született Grossschmid Sándor Károly Henrik pont olyan emlékévet kap majd, mint tavaly Ady. Jó az utóbbi verseivel már a gimnáziumi tananyagban is baj volt, de ha még a prózáit is olvasták volna…

"Elképzelünk némely ismerős vidéket. Milyen komor gyász honol tegnap még vidám kúriákon. A Rudi vagy a Jancsi családok ékei menesztetnek a főispánságból. Andor nem lesz többé képviselő. Tisza István nemzeti intelligenciája nyolctized részében teljesen a politikából s politikai nexusaiból él. Nagyváradon beszélték, s tanúk esküsznek reá, hogy igaz. Egy dzsentri-familia legifjabb tagja jogi könyveket magolt. Nehezen ment. Nem történt még ilyesmi úri családban. Sebbel-lobbal érkezik a bátyja. A kaszinóba távirat jött. Tisza István miniszterelnök lett. Rárivall a magoló öccsre:- Mit biflázol, csacsi. Pista bácsi miniszterelnök lett.Egy-egy miniszteri kinevezés ezer és ezer dologhoz nem szokott, úri, magyar kényelmű família szívét szokta megdobogtatni. A vármegyei írnok is sokat remélhet. Van egy főszolgabíró rokona. Az jó barátja az új főispánnak. A főispán beszélhet a miniszterrel. Minden új magyar kormány sleppje és ereje néhány tízezer ember. A népből csak a kortesek számítanak. Egy-egy kormányválság pedig azt jelenti, hogy az úri osztály melyik és milyen nagy részének kitartása van a soron.Mint Nagyváradon nemrég Pista bácsi, úgy hozza most új embereknek az új örömet Sándor bácsi, Feri bácsi. Köröskény mellett, vagy Nyitrában valahol, talán megint rendreutasítottak egy magoló diákot:- Mit biflázol, csacsi. Géza bácsi miniszter.Egy azonban bizonyos. Ilyen nagy helycsere nem volt még, mint a mai. Ennyien még sohasem akarták puha, úri helyre löketni magukat a megrengett földdel. Tisza István nemzeti intelligenciája vitustáncot jár. Éhesek, előkelőek, érdemesek, érdemtelenek, nagy erejűek és kalandorok lihegésétől olyan nehéz a levegő, mint Nápoly fölött.Egyébként új hivatali és társadalmi elhelyezkedése néhány tízezer embernek. Ennyi az egész. Itt persze csodák bőséggel történnek. Komoly főispánjelöltek, emberek, akik még két évvel ezelőtt nevetséges analfabéták, notórius semmik. A nemzeti intelligenciára dicsőség vár az úri földrengéssel. A nemzeti intellektusra? Ez nem egészen bizonyos. A milliók pedig egyelőre maradnak, akik voltak. Jogtalanok, nem számítók, lenézettek. Kik mellett a nemzeti lélek tűzhányó hegyei is félreköpnek.Más földrengés lesz itt nemsokára. Persze akkor nem a Kossuth Lajos-utca rázkódik meg. Nem Duna-ünnepély lesz az. Nem házi bál. Nem zártkörű piknik. Nem úri földrengés. Ez a mai földrengés csak elődübörgése annak a nagynak. Jön - s próbálják meg az urak, hogy ne jöjjön - jön a nép. És kérni fogja magának az országot, melyhez egy kis joga is volna. De amelyet meg is ígértek neki. Még egy választás, még egy új kormány. Az már nem lesz családi esemény. Az igazi, nagyszerű földrengés lesz."

Persze a sors igazi fintora Bibó István maga, a névadó, a XX. sz. egyik legkomolyabb hazai gondolkodója, a szellemi mentor és az ő végletekig találó írása, aminél jobban semmi nem illik az új Lenin-fiúkra:

"A hisztérikus világkép zárt és tökéletes: megmagyaráz mindent, és igazol mindent, s mindaz, amit állít, s mindaz, amit előír, tökéletesen megfelel egymásnak. Minden stimmel benne. Csupán egyetlen hibája van. Nem azért stimmel benne minden, mert megfelel az igazi értékeknek és a való tényeknek, hanem azért, mert egy hamis helyzet követelményeit foglalja rendszerbe, és pontosan azt mondja, amit a helyzetben élő hallani akar. A közösségek életében az ilyen hamis helyzet és hamis világkép lassan tartós kontraszelekciót hoz létre: előtérbe hozza a hamis kompromisszumok embereit, az összeegyeztethetetlen dolgokat összeegyeztető formulák mestereit, a hamis realistákat, akiknek a realizmusa mögött valójában csak erőszakosság, ravaszság vagy csökönyösség van, s többek között előtérbe hozza azokat is, akikben a közösség hisztériája valamilyen egyéni hisztéria formájában is visszhangot talál, a másik oldalon viszont a helyzetet tisztán látó, tisztán megítélő egyéniségeket terméketlenségre szorítja, mert vészjeleik visszhangtalanul pattognak le a hisztériás világkép zártságáról és önmagának való elegendőségéről. A hisztérikus közösségekben mindig erősebb lesz a hamis önértékelésre való hajlandóság, maguk előtt be nem vallott tisztelettel néznek az életerős és feladataikkal szembenézni tudó közösségek teljesítményei felé, ugyanakkor ennek megfelelően kész örömmel fogadnak mindent, mi őket - lehetőleg a valóság rovására - felmagasztalja. Megjelennek a vágyak és a realitás diszkrepanciájának ismert tünetei: hatalmi túltengés és kisebbrendűségi érzés, jogcímekből való élni akarás és a valóságos teljesítmények értékének a csökkenése, a puszta siker mértéktelen tisztelete, a nagy elégtételek keresése és a nem létező dolgok hangoztatásának - magyarul propagandának - a mágikus erejében való hit. Minél több kudarc éri ezen az úton a közösséget, annál kevésbé lesz képes a kudarcok tanulságait a maga hasznára fordítani, s ezen a ponton jelenik meg a környezet behatásaira való hamis és aránytalan reagálás. A hisztérikus lélek keres valakit - vagy valakiket -, akikre minden felelősséget ráháríthasson, s magát minden felelősség alól felmenthesse: mumusokkal népesíti be maga körül a világot."

Tudom, tudom, túl sok betű, kevés kép, még gondolkodni is kell hozzá… De talán így értitek miért rekvirálni jöttek ezek. Gyökértelen akarnok banda, akik legnagyobb bűne nem is a bankszámlákon csilingelő százmilliárdokban mérhető, hanem az oly sokszor szájukra vett NEMZETtől 98-ban ellopott történelmi lehetőségben van.

Itt már csak lószaros csizma van, pálinka, kurjongatás, szotyi, stadion és üzemi lopás. Ja és maximum csak egy Döbrögi, de már messzebb nem jutunk. Sem szellemi szabadság, sem egyetem, sem nyílt világkép, sem felelős társadalom… Csak a rövid póráz, feudális függőség, meg a láncon tartott újnyilasok, akikkel rögtön el lehet hallgattatni akit csak kell.

Persze Mussolini is kirángatta a déli tartományokat a feudalizmusból, volt azért perspektíva, de hát annak a sztorinak sem lett jó vége - hacsak a fejjel lefelé lógást nem tekintjük annak.

Szóval idén nem nagyon lesz Márai, csak Trianon 100 némi Wass Alberttel.

Ennél pontosabb képpel nem is búcsúztathatnánk az újkori demokráciát, azt, amit ez a banda 98-ban kezdett ellopni, összeharácsolni magának.

Itt már valódi összefogás és nemzeti büszkeség csak képregényváltozatban lesz maximum, modoroskodó, sokadjára leporolt öntudattal és a kezdőrúgás előtt végigüvöltött Nélküleddel.

Ehhez sem kell olvasni, csakúgy, mint a fogcsikorgatóan kierőszakolt ispánsághoz - valódi bölcs király nélkül. De legalább itt vannak a bőrdzsekis Lenin-fiúk nekünk.

Na istenisten.

[lejto]

Eldöntöttem, hogy

Nem szaladok többé már.

Sötétség, zabálj.

[pauszkopkodo]

Rejtő Jenő egészalakos, dedikált fotója | 1928, Berlin

„A regényalakjaihoz méltóan kalandos életű, bokszolói múlttal is büszkélkedő Rejtő nem félt megvédeni magát, mikor az utcán belekötöttek. Ezen a felvételen látszik, hogy sportsérülés következtében az írónak arcizom-bénulása volt, ami miatt nem tudott nevetni, s mosolya is visszafogott. Rejtőről nagyon kevés fénykép maradt fenn, stúdiófelvételről nincs tudomásunk, pár családi, baráti, illetve fotóriporter által készített fotó őrzi az író emlékét.”

Rejtő Jenő levele Buttola Edénének Rejtő legjobb barátja Buttola Ede [Edi] (1902–1981) közkedvelt zeneszerző, jazzmuzsikus, szaxofonos. Edével, valamint annak ikertestvérével, Buttola Istvánnal együtt nőttek fel, Rákosi Szidi híres színiiskolájába is együtt jártak, barátságuk az író haláláig fennmaradt.

Kedves Mancika! Fogadja legőszintébb jókívánságaimat és gratulációmat és higyje el, ha most ott állnék maga előtt, középeurópa legünnepélyesebb arcát vágnám és zavaromban rángatnám a kabátom szegélyét, amint azt a néptanítók szokták a ministeri biztosok előtt. Szép versikét sajnos nem küldhetek, mert a költészet feslett múzsájával végleg szakítottam, de higyje el, hogy egy olyan igaz, őszinte jókívánság mint az enyém, nem szorul olyan erőszakolt díszítésre, mint a rím. Különben is, modern költő vagyok, és az üdvözlő vers hemzsegne a "halál puszpáng…lidérc szamóca…kápolnás pörösznyés" és egyéb kedvelt kitételeimtől. És remélem, hogy mi még nagyon jó barátok leszünk és ha van a szívében egy kis hely, egy érdektelen jóbarát számára, úgy kérem, ajándékozzon meg a szeretetével és meg fogja látni, hogy az unszinpatikus külső alatt egy baráti szeretet tekintetében, őszinte szív van. És nagyon szeretem az Edit és így természetesen most már Magát is. Bizonyos fokig elhagyatott és elvadult életet élek, aminek részben én vagyok az oka, és amit egy cseppet sem sajnálok, de ha mégis lenne egy kis hely valahol ahol kedves emberekkel eltréfálódzhatom és el "nagyképűsködhetem", azt nagyon megbecsülném. Nem igen tűrök meg barátot magam mellett, de az Edi az mindig más volt és az ő otthona is más lessz nekem, mint azok a családi helyek, amelyeken eddig hosszú téli délutánokat unatkoztam át végtelen zongora-(???) mellett. Higyje el, hogy most már nagyon szeretem és kezeit csókolom a viszontlátásig: Jenő U.i.: „A Gyuluson nagyot röhögtem. A töltő tolla nem szuperált, hát ugy rázta írás közben mint zsidók peszahkor a lülefet.” Jenő

Központi Antikvárium 164. árverése (2023. 12. 08.) 82. tétel, kikiáltási ára: 1.500.000 HUF: – Rejtő Jenő egész alakos fényképe dedikálással – Rejtő Jenő levele Buttola Edénének – Rejtő Jenő Vanek Úr Párizsban c. regényének gépirat részlete „Rejtő épp idegszanatóriumban tartózkodott, amikor a regény színvonalával elégedetlen kiadója, a Nova Irodalmi Intézet javításra visszaküldte a Vanek úr Párizsban kéziratát, amit a kritika miatt feldühödött író ketté tépett és többé nem foglalkozott vele. A darabokat gépírónője szedte fel és ragasztotta össze. Rejtő emiatt ekkor, 1940 végén – 1941 elején, több oldalas zaklatott levélben szakított a Nova kiadóval, mely 1935 nyarától a „kalandos regények” sorozatában P. Howard néven 14, Gibson Lavery néven pedig 5 regényét jelentetette meg. A töredék variáns, a kiadott regény szövegével nem egyezik meg. Másik különlegessége, hogy a regény egyik fele kézirat, a másik jegyzet formájában maradt fenn. Rejtő halála után bátyja, Révai Gyula dolgozta össze és egészítette ki a művet, melynek kiadására a Népszava és a Mikrovar kulturális szolgáltató kisszövetkezet vállalkozott 1986-ban.”

[iszappakolas]

Pár hónapja befejeztem a terápiát. Az lett a konklúzió, hogy egészséges megküzdési stratégiákat kell felépítenem. Rendszeresen edzek és olvasok, alaposabban odafigyelek a táplálkozásra és az alvásra is. Jól vagyok. Mások is látják, több pozitív visszajelzést kaptam olyanoktól, akik nem is sejtik, min mentem keresztül. Már több mint fél éve nem kerülök az öngyilkossági gondolatok spiráljába. A legjobban az motivált, hogy ne tegyem tönkre a páromat. Néhány napja lelépett, hét év után elhagyott. Pont akkor, amikor azt kezdtem érezni végre, hogy minden rendben. Üresnek és céltalannak érzem magam, mint egy papírdarab, amit ide-oda fúj a szél, de élni akarok. Nem tudok rá haragudni, megértem, tisztelem és elfogadom a döntéseit. Hálát érzek, amiért eddig kitartott mellettem. Bárcsak most ismerne meg. Talán nagyobb eséllyel válhatnék azzá, akire szüksége van.  Borbély Szilárdot olvasok napok óta. Az agyamban egymás után ismétlődnek az Ámor & Psziché-szekvenciák:

1. Amikor egy álom nem teljesül, ébredéskor az agyban elpusztul egy sejt. Emlékei ekkor eltűnnek. Aki felébred, erre többé nem

emlékszik. A komputeres felvételeken ilyenkor apró, ultramarinkék pontokat látni, amelyek, mint egy távoli, már halott galaxis

csillagai, időnként felvillannak. Kezdetben ezeket képernyőhibának vélték. A felvillanások idővel egyre

sötétebben sugároznak. Még megfejtetlen, kódolt üzenetet közvetítenek. A kutatók a legsötétebbeket Pszichének nevezték el.

3. Amikor mély fájdalom éri az embert, a kutatók megfigyelése szerint az agyban tömeges öngyilkosságot követnek el bizonyos sejtek. Egy

idegsejt halála nem okoz tragédiát. Ilyenkor azonban több száz, vagy akár több ezer sejt pusztítja el magát. Komputerrel modellezték

ezeket a felvillanásokat, gyakoriságukat, térbeli elhelyezkedésüket. Észrevették, hogy bizonyos részletek szabályosan

ismétlődnek. Az így kapott mintázatot hangokká transzformálva kiderült, oly módon szervezett, akár egy zenemű.

4. A mélytengeri halak, a barlangban lakó állatok bőre nem termel színanyagot. Csupasz, áttetsző hártya borítja őket. Elcsökevényesedett a látásuk is. Akkor sem érzékelik a fényt, ha

kibukkannak a felszínre. Aki sötétségben él, nem ismeri a félelmet. Az emlősök hólyagszeme különleges szerv. A misztikusok szerint fény lakik benne. Középkori magyarázatok feltételezték,

hogy láthatatlan csápok nyúlnak ki belőle, amelyek letapogatják a tárgyakat. Az alig kétszázezer éves Malawi tóban él egy halfaj, amelynek egyetlen

tápláléka a többi hal szeme. A megtámadt állatnak csak a szemét tépik ki. Majd könnyedén kiszakítják a másikat is. A megvakított hal még úszik egy ideig.

9. Amikor egy szerelem véget ér, bizonyos szokások értelmetlenné válnak. A napirend újraszervezése sok apró feladatot ad. Ez segít

átlendülni a kezdeti nehézségeken. Ezt követően a kötetlenség érzése véletlenszerű döntésekkel társulva felszabadítóan hat. Ezek idővel

állandósulhatnak. Ami újabb szokások kialakulásához vezet. Vagy egyszerűen csak régi szokásokhoz

térünk vissza. Egy ideig forgolódunk ebben az ismerős, új helyzetben. Aztán az éjszakát kizárólag alvásra fordítjuk.

10. A pillanatnyi tétovázás este, az alvás és az ébrenlét között, míg másik program töltődik a testbe, egy kis gyanú a szívbe költözött.

Már sötét volt az ég nagy képernyője, aludtak benne minden csillagok, felvillanó, apró fények és hőre- érzékeny másolt, lopott programok.

Takarékos üzemmódra kapcsolt, aludt a test. És álma algoritmus. Az élet az. Ám van benne egy vakfolt:

az önmagát tesztelő rendszer számol minden lehetséges veszéllyel. De vírus támadja meg. A neve: Killer Amor.

[a-sziv-dadogasa]

Többé már nem akartam hogy meghallgass, nem akartam hogy megértsd a szívem apró dobbanásait, nem marasztaltalak azután.

[riariahistoria]

The facemaker*

az első világháború nem a semmiből jött és keveseket lepett meg. a következményei viszont mindenkit és pár hónap után egész Európa nézett hogy anyám, én nem ilyen lovat akartam.

a fronton a katonák első körben gyalogoltak bele a brutalitásba, aztán hátrahordták őket darabokban és a következő körben az orvosok pillogtak az olyan sérüléseket látva amikre előtte nem volt precedens. és amíg csonkolni kellett végtagokat okés, majd otthon kapsz egy trafikot (nem röhög, a háború után a trafikengedélyek kiosztásánál figyelembe vették a háborús rokkantságot vagy hadiözvegységet), de mi legyen azokkal akiknek az arca tünt el?!?

Harold Gillies egy új-zélandi parlamenti képviselő, Cambridgeben orvosnak tanult fia volt (eredetileg fül-orr-gégész), aki a felsőbb osztálybeliek jóltartott életét élte a Nagy Háború kitöréséig. akkor viszont bevonult orvosnak és hamar feltünt neki hogy emberek százainak torzult el úgy az arca, hogy otthon soha többé nem léphetnek utcára szánakozás vagy undor kiváltása nélkül. a Royal Army Medical Corps tagjaként Wimereuxban dolgozott és egy Valadier nevű orvossal állkapcsokat próbáltak toldozni és foldozni, majd megismerte Hippolyte Morestint, aki konkrétan feltalálta a bőrátültetést. ezzel a technikával felvértezve fogott neki a munkájának, ami új arcot és új lehetőséget adott rengeteg olyan embernek akiket a háború szedett darabokra és a jelét magukon kellett viselniük. az ő ötlete volt a hadsereg arcsérültek részére felállított osztálya is, amelynek hamar kórházzá kellett válnia a tömeges esetszám miatt.

ekkor viszonylag rövid idő alatt rengeteg újítás történt a sebészetben és a kialakuló plasztikai sebészetben. "alapanyag" volt bőven, Gillies csapatánál több mint 5ezer páciens, 11ezret meghaladó műtéti szám, újabb és újabb technikák bukkantak fel és orvosi részről egyre többen vágtak bele (hehe) az új műfajba. ami mára lehetővé tette, hogy a szépségkirálynő választásokon a 25 darab nem rokon lány egymás egypetéjű ikreinek néznek ki, élvezetessé téve a nemes versenyt és felmagasztalva a mind egyéniségek vagyunk örökbecsűt.

Gillies a háború után sem fordult el a plasztikai sebészettől, magánpraxisa lett, amit és aminek a technikáit világszerte népszerűsítette. rengeteg híres páciense is volt természetesen, a javítani magadon először hobbija, majd életcélja lett az emberiségnek. a menetrendszerűen érkező újabb világháborúban Gillies plasztikai sebészeti egységeket szervezett és sebészeket képzett ki arra, hogy plasztikai műtéteket tudjanak végrehajtani harcban sérült embereken. és mielőtt azt hinnéd jöttek a háború után a nyugodt, golfozós, visszavonult évek, tévedsz, mert nem igazán volt megtakarítása (itt rágondolsz a mai plasztikai sebészekre akik 6 hónaponta cserélik a Porschet amit a celeblányok kitérdeltek) folytatta hát a munkáját.

ami nem csak a veteránok életminőségének javítása volt és a hiúk farigcsálása, hanem 1946ban részt vett Michael Dillon nemi átalakító műtétjében, ami tudomásunk szerint az első sikeres nőből férfi műtét volt (felnőtt angolon végezték el, nem magyar ovison), majd 1951ben Roberta Cowell nemi megerősítő műtétjében, ami az első férfiból nő brit esetet jelentette (Rowling hisztérikus twitterbejegyzése vagyok...). semmiféle kérdés vagy kétely nélkül, ez az ember értette milyen ottragadni abban a húsban amiben nem érzed magad komfortosan.

Gillies büszke volt mindenre amit elért, mi pedig büszkék lehetünk Gilliesre. mert a Love Island ostobáit ekézhetjük naphosszat, de igazából a plasztikai műtét rengeteg ember életét mentette már meg azzal, hogy eltörölt vagy kijavított egy hibát amivel születtünk vagy amit szereztünk.

1960. szeptember 10én hunyt el Londonban, 78 évesen.

(*a The facemaker egy könyv címe ami az eseteivel foglalkozik, a Penguin kínálatában találod)

[minden-minden]

Nem voltak kérdések, nem volt holnap. Csak mi ketten léteztünk. Hálás voltam a sorsnak, hogy rád találtam. Olyan ösztönösen, olyan tisztán szerettelek. Aztán mégis el kellett, hogy veszítselek. Iszonyatosan fáj a hiányod. Bármi, amit nélküled teszek, csak pótcselekvés, hogy elteljen az idő. Már soha többé nem fogok tudni úgy mosolyogni, mint ahogy rád.

[psychosocial69]

S többé már nem kelt fel vele együtt a remény, így lett belőle egy érzéketlen bábu, ki teszi amit mondanak, lélegzik így él, de belül elmúlt, semmivé vált.

-psychosocial69

[diogenesz2020portugal]

Orbán olyan, mint a lyuk a hajón: csak azért jelentős, mert veszélyezteti mindenki más fennmaradását.

Semmi olyat nem tett nemzetközi szinten, ami súlyt adna neki vagy Magyarországnak gazdaságpolitikailag, katonailag, emberileg, sehogy.

Egyedül azért ismert és egyedül arról, hogy szembefordult a nyugati értékekkel és Oroszország valamint Kína vazallusállamát hozta létre, egy trójai falovat a NATO-n és az EU-n belül.

Mint a lyuk: nem ő maga a veszélyes, hiszen ő csak a hiánya valaminek, hanem az, ami rajta keresztül beömlik.

De az is tény, ő volt az egyik első európai politikus, aki elkezdte a menekültek nyomorát politikai haszonszerzésre váltani. Ez a kétes hírnév aztán az orosz destabilizációs törekvések hátán nőtt igazán nagyra.

Senki sem állítja, nem is állította soha, hogy a bevándorlás nem okoz problémát. Hoz rengeteg előnyt is, de van nem kevés gond is belőle.

Na ez az, aminek a megoldására sohasem törekedett.

Hogyan alakítsunk ki hatékony integrációs folyamatokat, hogyan tegyük a társadalmat elfogadóbbá, hogyan ellenőrizzük a letelepedni szándékozókat, a múltjukat, a viselkedésüket, azt, hogy építeni vagy rombolni jöttek.

Ezek sohasem érdekelték. A félelemkeltés volt az egyedüli célja, ahogyan az utasok félnek a lyuktól a hajó testén.

Erre a legjobb példa a lassan tíz éve kezdődött menekültpropaganda. Hány embert kellett volna Magyarországnak befogadnia a válság idején?

1294?

Hányan jönnek most Debrecen mellé dolgozni?

Azzal lett "nagy", hogy azt kiabálta: "Baj van! Baj van! Baj van!", de sohasem akarta megoldani a problémát, mert a probléma nélkül elvesztené a jelentőségét is.

Egy pici, gazdaságilag közepesen jelentéktelen ország közepesen utált vezetője lenne csupán.

Kicsi bors, ami nem erős csak hangos.

Ő maga mondta: szálka a köröm alatt. De mi a szálka? Egyszerű kellemetlenség, ami semmire sem jó.

Ami csak zavar. Csak fájdalmat okoz.

És ha már nem zavar, nem okoz fájdalmat többé, egy haszontalan, apró fadarabbá jelentéktelenedik.

(Ágoston László - FB)

[hobbygilda]

Édes Janka nincs többé.

Csányi Vilmos etológusprofesszor 11 éves kutyája örökre lehunyta a szemét.

Bukfenc és Jeromos után Jankáról is született könyv Édes Janka címmel. A könyv természetesen nem csak a kutyá(k)ról szólt, hiába a kutyák viselkedéskutatásának úttörője a neves és közkedvelt szerző, hanem az emberről is.

Ahogy Janka halála is szól az emberről. Csányi Vilmos a veszteség után lemondta legközelebbi előadását, annyira megviselték a történtek.

Érthető.

És a könyvből azt is megtudjuk, hogy az érzelmek a kutyák részéről is megfigyelhetők:

“Vége annak a korszaknak, amikor az állatokat gondolkodás és érzelmek nélküli lényeknek tekintették, ilyen alapon gondolkodtak róluk és kutatták tulajdonságaikat. Kielégítő bizonyíték áll ma már a rendelkezésünkre, hogy az emlősök idegrendszere azonos módon épül fel, és hasonlóan működik, mint az emberé. Az állatok is gondolkodnak, éreznek.”

Igen, Janka halála sokkal többről szól. És a veszteség feletti fájdalom is fel kell hívja a figyelmet arra, amiben élünk.

A minap olvastam egy pár hetes kiskutyáról, akit nem csak ütöttek-vertek, de sebére ecetet öntöttek. Végül megmentették, de ez (is) a kutyatartás ma Magyarországon.

Az egyik embernek társ, barát, családtag a kutya. A másiknak bokszzsák, kínozni való eszköz.

Édes Janka, legyen a te történetedből több!

A gazdi szeretett, az utolsó percig. Szép életed volt. A gazdi fájdalmában osztozunk - és reméljük, hogy Janka történetéből, abból, hogy mennyire lehet kötődni egy állathoz, mennyi örömöt ad és milyen tartalmas kapcsolatot lehet vele kialakítani, sokan tanulnak majd.

Ég veled, Janka, a szabad kutyák legszabadabbika!

(Fotó: Ruzsovics Dorina, Az Én Kutyám)

[l-norbii2001]

Elbúcsúzni jöttem csupán és bocsánatot kérni,

Amiért nem tudtam a vágyaidhoz felérni.

Bocsánat azért, mert örökké megbecsültelek,

Bocsánat azért, ha úgy tűnt némán elküldtelek.

A mennyben voltam Veled és repültem ott fenn,

Most meg széthullik minden, újra itt vagyok, itt lenn.

Nézem a kezed, koszos, többé nem érhet már hozzám,

Nézd a szemem, könnyes, ezzel tisztára mosnám.

Nézem az ajkad, altat, egy ideje némán hallgat,

Nézd a szavakat a papíron, mind érted jajgat!

Nézem az arcod, ami száraz tényeket hidegen közölt,

Nézd a lelkem, itt soha nem látod meg a közönyt.

Téged megbénít a félelem, engem meg a bánat,

Téged oda húz egy kéz, ami engem a halálba rángat.

De most elmegyek, elfogyok, mint a gyertyáról a viasz,

Tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az?

Csak ez a levél marad utánam, de ez őszinte és igaz.

Mikor ezt olvasod azt mutatom, hogy az emlékedet ellököm,

Pedig velem marad mindaddig, amíg magamat.....

-Children of distance