#Hátranézek

[versinator]

Félszázadot elvegyülni

Elidőz hajlongnak zuhantak sugárnak Levelének csecsebecsét sava bőrfotelek Kut elveszítünk indulatlan ruhának

Tényekre sebesebb kiszállva megöllek Virághagyma bilincses hajnalé fájlalják Azonképpen nyúlsz kriptabolt keresnélek

Szalagot alél mérni megtartják Ponyva lak pórázát rabjaink Szuggeráló öblösen politikán gyujtják

Kavarg fizessen meztelenebbül szolgáink Hiuság hátranézek arannyá jóbarátnak Ténferegve ujsággal megtesz bölcseink

[angelofghetto]

gondolatok a gödörből...

A válások 100%-a házassággal kezdődik.

Hatalmas reményekkel indultam a házasságnak, úgy gondoltam, megtaláltam az igazit, mert akárkit tettem mellé, mindig őt választottam volna. Egy darabig jól ment minden, aztán szép lassan előjött a sötét oldala, de akkor már házasok voltunk, és nem csak a papír köteléke kötött össze, hanem a neveltetésem is, hogy mindent meg lehet javítani, hogy a házasságot nem az önzés tartja össze, hanem az elfogadás.

Barbara de Angelis zseniális könyvében van egy nagyon jó hasonlat a kapcsolatokra. Minden kapcsolat egy csónak. Én ülök elől, a párom mögöttem, és mindketten evezünk, szép az idő, siklik a csónak a vízen. Aztán egy ponton elfáradok, és leteszem az evezőt abban a hitben, hogy a másik is evez. Ha ezen a ponton megáll a csónak, csak én eveztem. Lehet, hogy amikor hátranézek, már nem is ül ott senki. Ez segített nekem máshogyan látni a dolgokat. Akkor már nem hogy nőnek, emberi lénynek sem éreztem magam, és nem értettem, hogyan kerültem ebbe a helyzetbe. Aztán évekkel később hallottam a nárcisztikus személyiségzavarról, és felkapcsolták a lámpát. Bakker, klasszikus. Évekig gyógyultam, és most nem áldozatként gondolok magamra, hanem túlélőként... de ez mellékszál. Onnantól már csak az vezérelt, hogy a válást a lehető legkevesebb sérüléssel ússzuk meg, és mindenkinek jó legyen. Az új tudásom birtokában már nem is csodálkoztam rajta, hogy Ex nem akarta a gyerekeket, csak a lakást.

Nagyon nem igaz, hogy a magyar bíróságok anyapártiak. Még csak nem is gyerekpártiak... de ez megint egy nagyon másik történet.

Azóta irtózóm a házasság gondolatától. Nem két ember szövetségében nem hiszek, hanem azt a tortúrát, hogy egy bíróságon tök idegen emberek évekig csócsálják a legbelsőbb magánéletemet, és majd ők jól eldöntik, hogy elválhatok-e, mikor, és milyen feltételekkel... nem hiszem, hogy létezne akkora szerelem, amiért ezt még egyszer bevállalnám. Ha vége, akkor vége. Mi mondjuk ki, ne idegenek.

Sajnos sokakban ott az elképzelés, hogy egy gyerek összetart egy kapcsolatot. A valóság az, hogy a gyerek a kapcsolat terhelési próbája: ha masszív, akkor rendben van, de ha rosszul működik, akkor összedől. Annyiban igaz, hogy a gyerek összetart egy kapcsolatot, hogy ha megromlik a viszony, soha nem tudunk megszabadulni a szülőtárstól, mert ott a gyerek... aki mellesleg áldozata a mi hülyeségünknek.

Egy sima válás is szörnyű egy gyereknek, mert a saját világa, a stabilitása omlik össze, azt hiszi, ő volt a rossz. Nem lehet megúszni traumák nélkül. De az, amikor fegyverként vagy zsarolási potenciálként használják fel egymás ellen a szülők, az megbocsáthatatlan főbűn.

A szerelemben továbbra is hiszek, a kölcsönös elköteleződésben is. Nem igaz, hogy a szerelem egy haranggörbe, ami egy csúcspont után már csak lefelé megy. Sokkal inkább szinusz. Sok csúcspontja és mélypontja van, csak az emberek többsége az első lejtmenetnél feladja. Eldobják, és keresnek egy másikat. Tudom, semmire nincs idő, egyszer élünk, blablabla... Pedig az ember időnként halálosan bele tud szeretni a társába. A legváratlanabb pillanatokban tud olyat mondani vagy tenni, amitől újra fellángol bennünk az érzés, és ez rá is ráragad.

Szerintem először is nem egyszer élünk, de minden életünknek feladata és saját íve van, tanulási folyamata, amiből vagy sikeres vizsgát teszünk, vagy ismétlünk egy keményebb szinten. Másodszor ha az első ajtócsapkodásnál minden kapcsolatot eldobunk, egy idő után elfáradunk ebben, és vagy egyedül maradunk, vagy valami büdös nagy kompromisszumban, és könnyen lehet, rájövünk, hogy a tökéletes párunk valahol az első három között volt, csak ezt akkor nem vettük észre, vagy bedőltünk annak, hogy mindig van jobb. Nem a jobbat kell keresni, hanem azt, aki passzol.

Elnéztem a szüleim és nagyszüleim házasságát, és nekik adok igazat. Ők még nem a végtelen lehetőségek csábításának kifelé figyelő világában éltek, hanem egymásra figyeltek, és befelé. Évekig udvaroltak, jegyben jártak, és alaposan megismerték egymást jó és rossz helyzetekben egyaránt, és utána kötötték össze a sorsukat élethossziglan. Hittek és bíztak egymásban, és nem gondoltak válásra, hanem megoldották a problémákat közösen, ami sikerélményt adott nekik, kompetencia érzést, és még jobban összetartotta őket.

Manapság mintha inkább traumák kapaszkodnának össze, és a másiktól várnák a gyógyulást. Ma individuumok találkoznak, és meg vannak sértődve, ha nem kapják meg, ami nekik "jár". Nem elvárni kellene, hanem kommunikálni, és együtt dolgozni az ügyön azzal a szemlélettel: ha a másik jól van, én is jól vagyok... de mindkét fél részéről.

Elnéztem a szüleimet az utolsó időkben. Azt a féltő szeretetet, a hibák, a növekvő fogyatékosságok feletti mosolygós elnézést. És ugyanezt tapasztaltam a nagyszüleimnél is. Nem egy öregedő roncsot, hanem azt a "fekete hajú kis gimnazistát" látták egymásban, mint az elején. Nem véletlen, hogy a felmenőink gyakran utánahaltak a párjuknak. Úgy összedolgozódtak az idők során, hogy a másik felük nélkül nem akartak lenni. Tőlük elhiszem a mondást: a szerelem túléli az életet.

[palkerekfy]

Áprilisi nem tréfa

Nem minden április elsejei hír áprilisi tréfa! Sőt a Balaton és a balatoni vihar sem az! Magamfajta öreg róka, hatévtizedes tapasztalattal, már elég jól kiismeri magát a helyi időjárás szeszélyeiben, de csak itt, a keleti medencében. A másik oldal időjárásáról már sokkal kevesebbet tudok. Annyi megvan, hogy ha hátranézek vitorlázás közben, és fekete felhőt látok a Badacsony mögött, akkor…

[nepanik]

Utanként 4-5 ilyennel találkozok, vagy a furgonjával, vagy a sárga szarjával várakozik ott, vagy csak simán nem tud bekanyarodni a zebrán áthaladó gyalogosoktól, és ezért álldogál a biciklisávban, de én azt szoktam csinálni, hogy hátranézek a bal vállam felett, ha nem látok jönni senkit, kinyújtom a bal kezemet, és megkerülöm balról, majd amilyen gyorsan lehet, visszatérek a bringasávba.

Lelkiállapotom és a vezető faszparasztságának függvényében az elhaladással egyidőben bemutatok és/vagy szitkozódom és/vagy le is köpöm. 🤷🏼‍♂️

Na, így teremt balesetveszélyes helyzetet az EDL-482 rendszámú taxi, a kerékpárosokat kikényszerítve az autósok sávjába, ahol persze az autós nem számít erre, mert hisz ott van a kerékpársáv oldalt.

[kavekkozt]

amúgy én is elkezdtem vezetni tanulni néhány hete - ez komoly meghasonulás bennem, hiszen gyűlölöm az autókat, ha rajtam múlna, kitiltanám az összeset minden városból, még taxit se hívok, hacsak nem hajnalban kell az ügyeletre vinni a macskát vagy ehhez hasonló vészhelyzet van.

mindenesetre eddig egy órám volt, és utána máris magabiztosabban éreztem magam a biciklin - korábban el sem tudtam képzelni, hogy a jeleket, amiket biciklisként adok (hátranézek, mielőtt kanyarodok, “indexelek”), valóban látják az autósok, meg hogy valóban készülnek arra, hogy mit fogok csinálni. örülök ennek az új perspektívának: gyalogosként és biciklisként is hasznos, hogy tudom, hogy az autós mit és hogyan lát. (a hazard perception videókat, amiket a theory testre kellett csinálni, szerintem mindenkinek kötelezővé kellene tenni, olyan jók voltak.)

most úgy állok hozzá, hogy nyilván nem fogunk autót venni, de fontos képesség, sosem lehet tudni, hogy mikor lesz rá egyszer szükség.

[stukkeruva2000]

Cinkotai parasztok ride

Fun az egészben, ülök a padon... halk zene füleimben... Majd fékcsigorgás... mondom itt valakit elbasztak.. hátranézek, fenyőzöld suzuki swift első gen.. majd egy cigány csaj ordítva mellettem elfut.. Zsüli gyere halljak meg naplemente azonnal fotózz le!!!

Nem sok kellett hogy elröhögjem magam. :D Az élet apró örömei.

[nagymercike]

“Úgy eltűnök mint akit soha nem ismertél, de ha hátranézek jó lenne ha itt lennél…”🥀❤️‍🩹

[melindak04]

A híd II.

Annyit kértem, hogy legyél őszinte. Mondd el nekem, hogy megépíted-e a hidat vagy sem. Ha nem, akkor nem leszek mérges. Mindketten elsétálunk külön irányokba, és elfelejtjük, hogy a folyó és a félig kész híd valaha is létezett. Talán egy nap egymás arcát is elfelejtjük, mintha az egész meg sem történt volna. De ha segítesz, akkor valamikor a jövőben egyikünk átmehet a folyó túlpartjára, és akkor végre nem leszünk egyedül.

Én tényleg reméltem, hogy segítesz, de te újra elsétátál. A szemembe néztél, és ott hagytál a folyó túlpartján. A híd újra összedőlt. Nekem is el kellene sétálnom. Képes vagyok rá? Remélem. Nem bírnám ezt újra végigcsinálni. Felépíteni a hidat, aztán nézni, ahogy összedől. Mit tegyek? El kell, hogy menjek! Első lépés, második, harmadik, nem megy! Nem tudok mozdulni. Hátranézek, még mindig ott vagy. Egy másik lány kezét fogod. Ugyanaz, mint korábban? Nem tudom, nem látom az arcát. Erővel fordítom el a fejemet, nem vagyok képes nézni. Elindulok! Negyedik lépés, ötödik, hatodik.

A távolba meredve észreveszem, hogy a folyónak van egy mellékága. Tovább sétálok, most a két folyó között vagyok. A folyó túlpartján látok valakit, egy félkész híd mellett.

Részlet ‘A híd’ c. novellámból

[gyonyoru-zombilany]

*kislányok mennek el mögöttem*

*beszélik, hogy a barátnőjökkel szakított a pasija*

*hátranézek*

*talán van bennük 10 év*

[csorokoleszos49-blog]

Ha hátranézek,a múltból újra jelen lesz.

[versinator]

Teendőket figyelmem

Lényege védjegye vállamhoz cinkén Üdvösséget mérlegelő krónika vadgesztenyén Levelű bekanyarodtunk másodrangúak hoztuk Feljegyeznék vivődik szegletesebb kapkodtuk Terepen ill drasztikusan engedékeny Kortyol lemarad elteszed gyűjtemény

Kidobtuk várostalan elgondolhatjuk próza Fogalmazok kegyeltje pincéből felhúzza Kiáltást nagyerejű kiszabadított fanyarsága Eltűnődnek mosogatók belejött spárga Dallamnak hordani inneni infrafény Épületének folytattam edényen nyeremény

Általánosítaná óhajtunk lábnál medvén Fordulatokkal süvítenek oroszlános kilencedikén Szünetek létet szerzőtárs lámpázzuk Túljutottunk paprikát helyiségnek ástuk Elveszíteni olimpiát megpillantom körülmény Odamenet foglalatosságra beszélgetőnek adomány

Busz hantot lelőhelye elza Szenvedélyemmé érdeklődők lábamról magyarázza Útjaira nyomok kiválunk világossága Kutatnak üveggel hátranézek egyhangúsága Perdíti halálfélelemben kérdezhető arány Zavarjam ugrándozott érvényesek jégszekrény

Fakanala veszekedést akadályaiból értelmetlenségén Jelenne megrozzant különbéke falépcsőjén Lapból kirakatában hiedelmek hajkurásztuk Indigót konstelláció tekintély takartuk Képesített betegyek mellékutcában intézmény Poharainkba érthetetlent változtatás igény

Tapasztalata tálhoz merészelte elorozza Kötelezőket televízió okoskodni leissza Vakarózni ütődöm ülőhelyért taliga Berzsenyinek állagának képzeletbeli társasága Kapkodhatunk kátyú engedelmeskedne zöldnövény Zajára belefognak romlandók gyógynövény

[sronti]

Belvárosi közlekedésben nekem bőven elég, ha a szirénát hallom (meg a dudát, hogy még időben kitegyem a középső ujjamat), mert például útra befelé kanyarodásra azért csak hátranézek, egyébként meg hátulról a tíz éves tapasztalatom szerint nem ütnek el, ha egyenesen megyek a sávomban és jelzem mikor előzhetnek ki biztonságosan.

[katartikus]

Megölöm: part 2.

Rám rakta a mocskos lábát.

Na itt most vége.

Kihúzom magam.

Elindulok a konyha fele.

Puff.

Kinyitotta a szem��t.

A lehető leglazább mosolyomat kéne elővenni.

Néha úgy érzem átlát rajtam.

Ő is elmosolyodik. Szintén nem őszintén.

-kérsz egy sört?

Ennyi. Ennyit sikerült kinyögnöm.

Odadobom a jéghideg sört. A mellén kapja el. Felszisszen.

Hátranézek. Összehúzom a szemem.

-hideg?

Rámkacsint.: - de az ám.

Megissza. A részegségére ráissza. Kiütötte magát újra.

Le kell lépnem, mert a végén még tényleg megteszem.

[bigyusz]

Hiányolni valakit

Gondolkodom és csodálkozom,

nem tudom miért de megtorpanok,

lábaim megmerevednek,

s kezeim megremegnek.

Emlékek jutnak eszembe,

jók s rosszak együttvéve,

eldönteni viszont nem tudom,

hogy akarom vagy elhanyagolom.

Emlékeimbe elmélyülve,

meglátok egy ismerős arcot,

rohannék hozzá, de nem tudok

így az égre nézek s elszomorodok.

Sírni tudnék mégsem teszem,

érzem hogy valaki átölel engemet,

hátranézek s sehol senki,

s rájöttem, hogy csak elképzelem.

Hiánya lelkemig hatol, de jó mélyen,

s azt hiszem itt eltörött a mécsesem,

fontos személy volt én nekem,

elbúcsúzni sem tudtam tőle rendesen

[nandras]

nem. ez klasszik gondatlanságból elkövetett halálokozás. mielőtt kinyitom a kocsi ajtaját mindig hátranézek, de legalább a tükörben ellenőrzöm, hogy nem jön-e valaki. a leírás alapján itt egyértelmű a sofőr felelőssége.

Ez klasszik az a baleset, ahol kurva nehéz megmondani, hogy ki a felelős, mondjuk a bíróság nyilván a leghülyébbek teljes magabiztosságával fog ítélkezni.

[miokomvanra]

Hetedik nap

Meglepően korán felébredek. Reggel kilenckor – tökéletesen kipihenve – nyújtózkodom, majd felülök az ágyamban. Úgy érzem magam, mint Scarlett O’Hara, amikor rájött, hogy szereti Rhettet. Na igen. Remek. Már megint valami romantikus tosz.

Felkelek az ágyból, majd kinyitom az ablakot. Kint madarak csiripelnek, mintha még mindig nyár lenne, ám a levelek már elkezdtek lehullani a fákról.

Egy órával később a kanapénkon ülök és olvasok. Érzem a finom palacsinta illatát, amit anyu készít, az öcsém pedig álmosan a konyhaasztalra hajtott fejjel próbálja összeszedni a gondolatait. Épp olyan, mint egy félálomban levő kiscica. Legszívesebben magamhoz ölelném.

Anyu aztán egyszer csak mellém huppan a kanapéra. Felnézek, odapillantok a kicsi Kaira, aki éppen amerikai palacsintát fal. Azonnal felderült az arca, ezen már majdnem mulatnom kell. De csak majdnem.

-Hogy vagy, kicsim? – kérdezi anyu vidám hangon, ám tudom, hogy valamit tudni akar.

-Jól. Te? – kérdezem egyszerűen, miközben ránézek. Csillognak a szemei, mintha rettentően boldog lenne.

-Jól, édesem, azonfelül kíváncsi is. Tudni szeretném, mi a helyzet veled meg ezzel a Shawn fiúval. – mondja kissé komolyabban.

-Semmi, anya. Shawn egy idegesítő tapló. – szakad ki belőlem.

-Akkor hogy-hogy állandóan érted jön, elvisz valahova, meg ilyesmi? Kai szerint vele is nagyon kedves. – kérdez vissza teljesen jogosan. Elfelejtettem, hogy ez most teljesen úgy néz ki, mintha járnánk, ráadásul Shawn is ezt akarja elhitetni velük. Csak azt nem értem, miért. De ha most nem megyek bele ajátékba, valószínűleg csak bajba sodornánk magunkat, ha egyszer az egész rendőrség az ő kezében van, és a végén még nekem kéne fizetnem, amiért ÉN zaklatom őt… Nevetséges.

-Hát, mondjuk úgy, hogy van egy jó oldala is… - vakargatom az állam – Tudod, anya, ő igazán jófej. Igen.

-Értem. – feleli anyám, nem tudom eldönteni, hogy kételkedik-e bennem. Elmosolyodik – Ennek nagyon örülök! Kérsz palacsintát, édesem?

-Kérek. – felelem, majd az asztalhoz indulunk.

-----

Mire Shawn megjelenik, már tele vagyok, kiolvastam egy könyvet, zenét hallgattam és még a kisöcsémmel is volt időm játszani. Egészen… majdnem olyan, mint egy rendes hétvége.

Amikor kinyitom az ajtót – a csengőre reagálva, direkt kicsit lassabban, mint általában nyitnám – Shawn egy kiskutyával a kezében áll az ajtóban.

-Shawn, ez meg mi a tököm?!- kérdezem, mert attól tartok, be akarja hozni a szőrös lényt, Kainek pedig allergiája van rá.

-Neked is szia, Ann! – veti oda, majd csak mosolyog – Elvihetnénk Topázt sétálni. – bök az állával a japán pincsire a karjaiban.

-Miért pont Topáz? – kérdezem, miután becsuktam az ajtót.

-A topáz nyakörve miatt. –mutat a kutyus kék kövekkel kirakott nyakörvére – Gyere!

-Kocsival megyünk? –kérdezem, amikor beszáll a sportkocsijába. Bólint, és integet, hogy szálljak be. Úgy teszek. Az ölembe helyezi a puha kiskutyát, aki boldogan liheg a kocsiban, és szemmel láthatóan alig tudja kivárni, merre megyünk ezután.

-Igen. Gondoltam, elmehetnénk egy szebb helyre is sétálni, utána pedig fagyizhatnánk. – feleli, majd elindulunk.

A tengerpart fél órára van tőlünk. Bevallom, vagy három éve nem voltam kint egyáltalán. Valahogy sokkal jobban vonzott az egyedüllét. Most azonban nem is tudnám elrejteni, mennyire felpörögtem. Még Shawn köcsög megjegyzései sincsenek rám hatással.

-Nézd, ott a víz! – kiáltom – Hát ezt nem hiszem el! Mekkorák a hullámok, a teteje pedig habzik, tiszta fehér, hogy csillog! – kiáltom a pórázt fogva.

-Te mikor voltál utoljára a tengerparton? – kérdezi homlokráncolva – Teljesen megvesztél, Ann!

-Talán három-négy éve. Kit érdekel! Nézd az eget, sirályok! Imádom a hangjukat. Ez marhajó! – elkezdek idétlenül rohanni, miután a kezébe dobtam a kutyapórázt.

Amikor beér, a cipőim már szanaszét hevernek a parton. A lábam vizes, Pörgök a vízben, a homok a lábam alatt csúcs érzésnek tűnik. Olyan vagyok, mint egy ötéves, de csak nevetni tudok.

-Annie. – Shawn szemei csillognak, pont, ahogy a víz. A szemei ragyognak, ugyanolyan kristálykékek, mint maga az óceán.

-Igen? –kérdezem meglepetten. Sose hívott így, lehet, nem hallottam jól a viháncolás közepette – Mondtál valamit?

-Szeretnél enni valamit? – kérdezi, majd egy, a parton lévő étteremre mutat, ahol egy idős házaspár és még három fiatal felnőtt üldögél a kültéri asztaloknál.

Halat rendelek. Ő valami tenger gyümölcsei izét. Fúj. Na jó, nem ítélkezem. Kaja, az kaja. De velem senki ne etesse azt az izét meg!

Amikor kihozzák az ételt, amit rendeltünk, elfintorodom. A kezébe veszi az evőeszközöket, majd elvigyorodik az arcom láttán. Teljesen nyugodtan elkezd enni, majd hirtelen felkel az asztaltól, és a kezét a szememre teszi, így semmit sem látok. Aztán azt az erjedt szagot érzem, majd  aszámnál van. Meg szeretnék szólalni, hogy hagyja abba, ezt pedig rögtön kihasználja.

A számban van az a cucc. Borzalmas. Valami pocsék. Najó, Mr. Édes Köcsög a helyén ül ismét, vigyorogva engem bámul, ahogy torzul az arcom. Az első ötlet, ami eszembe jut, hogy ráköpöm ezt a szarságot. Az talán letörölné a képéről a vigyort, de aztán rájövök, hogy körülöttünk emberek vannak, és nincs kedvem ahhoz, hogy most vagy tizenkét ember őrültnek tituláljon.

-Nyeld le. – húzza az agyam, gunyoros stílusa kikészít. Kiráz a hideg, arcomon félelem jelenik meg – Ugyan, ez csak egy kis falat! – nevet, ezúttal tényleg nevet. Legyőzött. Megrágom, az íz elborítja a szám minden zugát, majd sikeresen továbbküldöm a bendőmbe a táplálékot. Vagy moslékot. Mérget… E-HE-TŐ! – ismételgetem, majd iszom rá négy kortyot.

-Látod, hogy nem haltál bele, Ann – vigyorog, mérges tekintettel nézek rá.

-Te álnok vaddisznó! Kevesebb az értéked, mint egy spermiumnak.

-Nos, mint tudjuk, félig abból lettünk. – vigyorog.

-Na menj már! – folytatom az evést, és többé nem nézek fel rá.

-----

Koraeste a parton csendben sétálva, hirtelen megemlít valamit, amitől úgy érzem, mindjárt felrúgom.

-Ugye tudod, hogy már csak három és fél nap?

-Mi? – förmedek rá, pedig pontosan tudom, miről beszél. Megfogja a karom, maga felé fordít.

-Ann! –úgy tűnik, mondani akar valamit, ám abbahagyja, nem szól többet. Tíz percet gyaloglunk még a kutyussal, aki azután leül a földre, és nem hajlandó többé megmozdulni. Shawn kicsit ráncigálja  apórázt, hátha még felkel, de nem sokkal később beadja neki a derekát.

-Na gyere, pajtás!- lehajol érte, majd a karjaiba veszi – Ideje hazamenni!

-----

Este nyolc óra, én pedig Shawn kocsijában ülök  a felhajtónkon.

-Túrázás, egész napos séta... – kezdek bele fáradtan – Shawn, miért nem valami sportos lányt zaklatsz? Lerohadnak a lábaim.

-Nem szoktam lányokkal szórakozni. – mosolyog, majd kiszáll  a kocsiból, és az én oldalamra jön. Kinyitja az ajtót, majd abban a pillanatban a karjaiba is emel. Hátranézek, a kutya a kocsi hátsó ülésén szunyál, a mázlista.

-És ez nem az?! – sipákolom.

-Te megérsz egy kis kockázatot. – feleli. Elönti a forróság a testem, a szemébe nézek, ahogy a bejárati ajtónk előtt megáll.

-Shawn, te – kezdek bele.

-Kicsi Ann. – óvatosan letesz a lábamra, majd a derekamnál fogva magához szorít, és ismét megemel egy kicsit. Nem tudom megfogalmazni a dolgokat, melyek a fejemben kavarodnak. Nem állnak össze, a hirtelen akciói pedig csak rontanak a helyzeten.

-Jó éjt! – motyogom, majd az ajtó felé fordulok. Ahogy belépek, érzem, ahogy a hajam kiszökik az ujjai között. Nem fordulok hátra, amint becsukom az ajtót, felrohanok a szobámba, majd becsukom az ajtót, és berobbanok a fürdőbe. Rám fér az ellazulás, muszáj tisztán gondolkodnom!

Amikor kijövök a fürdőszobából, köntösben leülök az ágyamra háttal az erkélyajtónak. Az éjjeliszekrényem lámpája ég csak a szobában, az egész szobának meleg, andalító hatást kölcsönöz. Már félálomban ülök ott tétlenül, amikor koppanást hallok. Hátrafordulok, majd egy hatalmas sikítást fojtok vissza.

Az erkélyhez szaladok, kinyitom, majd beengedem Shawnt.

-Te meg hogy másztál fel ide?! – kérdezem kikelve önmagamból, mire Shawn kipirult arccal, lihegve válaszol.

-Mesélni akartam valamit. – mondja, de képtelen vagyok bármit is reagálni. Csak bámulok a szemébe, ő pedig engem bámul, még mindig liheg a mászástól.

-Ann! – szól ismét, egy kicsit kipirultabbnak tűnik, mint az előbb.

-Igen? – kérdezem óvatosan, enyhén megrémülve.

-A köntösöd. – motyog.

-Mi van vele? –kérdezem, de még mindig az arcát nézem.

-Ann, a köntösöd! – ismétli meg, rámutatva a problémára – Szétnyílt.

Ezúttal tényleg sikítok egy kicsit, gyorsan odakapom a kezem, összeszorítom a vékony anyagot a mellemen, majd elfordulok. „Lehetett volna rosszabb is!” – ismételgetem. Ennyit még egy fürdőruhában is láthatott volna, ha olyan merész darab… De csak akkor! Úristen! – még jobban elvörösödöm, a kezembe temetem az arcomat. Shawn óvatosan a vállamhoz ér, érzem a leheletét a nyakamon.

-Annie! – mormolja, az ajkait a nyakamon érzem. Olyan, mintha áramot vezetne belém az ajkain keresztül, érzem az energiát, ami belőle árad, és ez egyszerre okoz óriási örömöt és rémiszt halálra.

-Elmeséljem, miért nem járok senkivel? – kérdezi halkan. Bólintok. Érzem, ahogy erre reagálva hátrébb lép, a testéből áradó meleg eltávolodik, én összerezzenek. Átölelem magam a karommal. Shawn a vállamra teszi a kezét, és gyengéden lenyom az ágyra. Ő leül mellém a földre, és nekitámaszkodik az ágynak.

-Tudod, az a helyzet, hogy apám egy totális fasz. Néhány évvel ezelőtt kitalálta, hogy nekem azt kell feleségül venni, akit ő mond. Persze lehetnek szeretőim, meg ilyenek, de senkivel nem lehet komoly kapcsolatom.

-És te ebbe miért mentél bele? – kérdezem halkan.

-Körülbelül azért, amiért te engem elviselsz. – mondja szárazon, fáj, ahogy kimondja.

-Én nem… - ellenkeznék, ám felemeli a kezét.

-Hagyd! Én akartam így. Kösz, de nem kell a szánalom. – sóhajt, majd folytatja. Csendben figyelek.

-Tehát apa kitalálta ezt, és azóta is keresi a megfelelő nőt. Betegesen a mániájává vált, hogy találjon egy olyan nőt, aki tökéletes, szorgalmas, intelligens, és minden egyéb. Ebben az egyben mindenképp a tökéleteset akarja nekem, hogy miért, azt mondjuk fogalmam sincs. Mindig is gyűlölt és engem hibáztatott anyám miatt, most viszont betegesen keresi nekem a „megfelelő partnert”. – mondja gúnyos hangon.

-Ez szörnyű. – suttogom – Mi történt anyukáddal?

-Elhagyott minket. nem hibáztatom, apám egy őrült.

-Téged miért nem vitt magával? – kérdezem, de rögtön megbánom. Shawn felkel a földről, majd bánatosan rám néz. Ez mindent elmond. – Én sajnálom…

-Tudom! Mindenki sajnálja. Csak senki nem érti.

-Maradj itt ma! – mondom, mert más nem jut eszembe, amivel segíthetnék, így elengedni viszont nem akarom.

-És hol aludjak? – kérdezi perverz vigyorral a képén – Csak nem azt akarod, hogy melléd feküdjek, miközben abban az irtó szexi köntösödben forgolódsz, Ann?

-Shawn, te barom! – kiáltom, majd a számra kapom a kezem. Pár másodpercig az ajtót kémlelem, de senki nem jön ellenőrizni, mi a helyzet. Apa most jöhetett haza, ám semmi mást nem hallok, csak beszélgetést, ami a konyhából szűrődik ki.

-Óvatosan, kicsi Ann! – gúnyológik suttogva, arca szinte érzelemmentes.

-Megyek, felveszek valamit. – mormolom, majd berohanok a fürdőszobámba.

Amint kijövök, Shawnt az ágyon ülve találom meg, amint a naplómat olvasgatja.

-„Ez a retkes fasz”? – ahogy nézem, mindjárt elneveti magát.

-Nos, semmi szépet nem írtam rólad. Bár már vagy három napja elő sem vettem. – leteszi. Az igazság az, hogy hazudtam. Írtam bele. Csak egyáltalán nem olyasmit, amit el akarnám, hogy olvasson. Odalépek, majd elveszem a naplót. Berakom egy távoli fiókba, majd elkezdek pakolászni az ágyon.

Egyáltalán nincs kedvem ezzel a naplólopó köcsöggel aludni, de nem hinném, hogy jelenleg van más választásom. Megpróbálok lehiggadni.

-Mit csinálsz? – kérdezi, és érzem, hogy totál idiótának néz.

-Válaszfalat. Bármennyire is nagy az ágy, nem bízom benned. Nem jöhetsz át az én térfelemre! Ja, és természetesen az én térfelem a nagyobb, hogy még véletlenül se lehess a közelemben!

-No, megáll az ész! A kicsi Ann megengedi, hogy Shawn Eliott az ágyába feküdjön. Azt hittem, hogy a padlóra száműzöl.

-Basszus, ez az eszembe se jutott. – homlokomra csapok – Maradj csak a földön!

-Nem, most már nem, kislány! Már késő! – vigyorog – Egyébként cuki a pizsid – elvörösödöm. A régi kiscicás pizsamám az egyetlen, amit ilyenkor képes vagyok elviselni magamon, tekintve, hogy még mindig épp elég nyárias az idő.

-Ja, bocs! – nyögöm, majd ledőlök az ágyam bal szélére. A legszélére.

-Látom valaki fél. Azért, ha le akarnál esni, elkaphatlak?

-Na menj a fenébe! – felelem, majd leoltom a lámpát. Pár perc alatt feltűnik, hogy ennyire az ágy szélén egy ember nem marad meg, ezért visszaevickélek pár centiméternyit. Hamar elszenderedem. Félálomban még érzékelem, hogy Shawn a hajamat birizgálja, de túl fáradt vagyok, hogy bármilyen megjegyzést tegyek rá.