#Üdvöm

[versinator]

Feltettem batu

Fényeid körkérdést szünóra kiskacsa Laska illesztve verseiből pórusa Kezibe gesztust látnok öltő Suviksszal mégysz trafikba elröpítő Esdeklés csillogna dörmögünk keseredő Öltöztek félsze hevenyészett feredő

Dologi talpából lencséi hajóraj Kisdiákok fésülöd csattogja ajjajjajjaj Sarkalom megütött hüvelyes készülődöm Lélekig hüvely fodrozza csűröm Tolok földmívelési elporzik tévesztendő Műveid astarte vízmű teendő

Füszeres csöveken dísztag főmunkatársa Kerülgettem vizezem hercig izzása Belemászol csukok hüvösben elferdítő Jóidőt erotikával félholdat ezerkilencszázkettő Vödre életébe lapban köpködő Rezgésével turbékolni kormányoz bendő

Nyírfalombok magvával szénrajz galambraj Csutora csillagász cirógass ejhaj Tükröknél tánccal léptettem üdvöm Megbújt búsulok nyújtunk kisütnöm Rabszolgát mellbe lugast nagyerdő Áhitatom küzdelmet útadra törleszkedő

Felsírt kivegyen rozskenyér messiása Befent kráterek közérdek ossa Begyógyulnak sértődve sztrájkolni zeneértő Nagykomolyan árnyra mungó tepertő Hírlapnak mirígy drukkolva elkezdendő Istenkém félkézzel csillogtak mesterkedő

Fölényesek ráfekteti nyula kocsizaj Kacsalábán verstöredékek barrikádot ajjajjaj Vérünktől jajom rendőrségben trükköm Csillagsereg villanyéje gazdagult betöröm Kigördült zilahy alabárdos évődő Cézárnak kérdéseket bolyganak újesztendő

[nemfurcsa-inkabberdekes]

Baudelaire: Egy dög

Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,

melybe ma szemünk ütközött:

Az ösvényforduló kavicsos homokágyán

váratlan egy iszonyú dög

nyitotta, lábait cédán magasba lökve,

mig izzadt méreg járta át,

elénk, gúnyosan és semmivel sem törödve,

kipárolgással telt hasát,

A nap sugarai tán azért tündököltek

úgy e sűlő szemét fölött,

hogy atomjaiban adják vissza a Földnek

azt, amit az egybekötött.

S e gőgös vázra mint nyiladozó virágra

nézett alá az ég szeme,

a bűz ereje az egész rétet bejárta,

azt hitted, elájulsz bele.

 

A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle

folyadékként és vastagon,

fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve

másztak az élő rongyokon.

S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve

s gyöngyözve néha felszökellt,

a test bizonytalan dagadva-lélegezve

sokszorozott életre kelt.

S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan,

mint futó szél a tó vizén,

vagy mint a mag, melyet a gabonaszitában

ütemre forgat a legény.

A széteső alak már-már nem volt, csak álom,

kusza vonalak tömege,

vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon

a művész emlékezete.

Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva

nézett bennünket dühösen,

sóváran lesve a percet, mikor ujra

laknározhat a tetemen.

-És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,

ilyen ragály ésborzalom,

szemeim csillaga,életem napvilága,

te, lázam, üdvöm, angyalom!

Igen! ilyen leszel, te, nők között királynő,

az utolsó szentség után,

csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő

s kövér gyom burjánzik buján.

De mondd meg, édes, a férgeknek, hogy e börtön

vad csókjaival megehet,

én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm

elrothadt szerelmeimet!

Postold az

aktuális kedvenc versed, hogy ne mindig csak a szar ömöljön.

Babits Mihály: ZENGŐ LÉGYPOKOL

Fekszel az ágyon s nézed félsötét betegszobád meszelt mennyezetét, mely mint az élet pusztasága nyúl közted s a szabad ég közt makacsul.

Fehér a mennyezet, de egy helyütt, ahol a füstös olajlámpa függ, koromfolt, másutt zápormosta nyom Polinéziát rajzol a falon.

Felfel�� fordult lábbal téveteg járnak e mappán szerte a legyek, mint egy semmibe-lógó sivatag szikes rétjén a csúf sötét vadak.

Messzebb egy légvonatban lobogó enyves pántlika leng: a légyfogó; rajt elfogott legyeknek tízei s halálig tartó kínjuk zengeti.

Te hallod s mintha vergődő saját lelked sötét zengését hallanád; szárnyát veri, halálos csöpp fogoly, s röpűl a Föld, a zengő légypokol.

Ottkünn az eső megered s kopog, mint majd ítéletnapján a dobok s mindent valami nagy magányba zár szennyesen és puhán a sár, a sár.

[kampeszino]

Charles Baudelaire: Egy dög

Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,    melybe ma szemünk ütközött: Az ösvényforduló kavicsos homokágyán    váratlan egy iszonyu dög nyitotta lábait cédán magasba lökve,    mig izzadt méreg járta át, élénk, gúnyosan és semmivel sem törődve,    kipárolgással telt hasát. A nap sugarai tán azért tündököltek    úgy e sülő szemét fölött, hogy atomjaiban adják vissza a Földnek    azt, amit az egybekötött. S e gőgös vázra mint nyiladozó virágra    nézett alá az ég szeme; a bűz ereje az egész rétet bejárta,    azt hitted, elájulsz bele. A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle,    folyadékként és vastagon, fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve    másztak az élő rongyokon. S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve    s gyöngyözve néha felszökellt: a test bizonytalan dagadva-lélegezve    sokszorozott életre kelt. S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan,    mint futó szél a tó vizén, vagy mint a mag, melyet a gabonaszitában    ütemre forgat a legény. A széteső alak már-már nem volt, csak álom,    kusza vonalak tömege, vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon    a művész emlékezete. Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva    nézett bennünket dühösen, sóváran lesve a percet, amikor újra    lakmározhat a tetemen. - És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,    ilyen ragály és borzalom, szemeim csillaga, életem napvilága    te, lázam, üdvöm, angyalom! Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,    az utolsó szentség után, csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,    s kövér gyom burjánzik buján. De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön    vad csókjaival megehet, én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm    elrothadt szerelmeimet! Szabó Lőrinc fordítása

[levendulakertsarka]

Egy dög by Charles Baudelaire

Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,    melybe ma szemünk ütközött: Az ösvényforduló kavicsos homokágyán    váratlan egy iszonyu dög nyitotta lábait cédán magasba lökve,    mig izzadt méreg járta át, élénk, gúnyosan és semmivel sem törődve,    kipárolgással telt hasát. A nap sugarai tán azért tündököltek    úgy e sülő szemét fölött, hogy atomjaiban adják vissza a Földnek    azt, amit az egybekötött. S e gőgös vázra mint nyiladozó virágra    nézett alá az ég szeme; a bűz ereje az egész rétet bejárta,    azt hitted, elájulsz bele. A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle,    folyadékként és vastagon, fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve    másztak az élő rongyokon. S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve    s gyöngyözve néha felszökellt: a test bizonytalan dagadva-lélegezve    sokszorozott életre kelt. S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan,    mint futó szél a tó vizén, vagy mint a mag, melyet a gabonaszitában    ütemre forgat a legény. A széteső alak már-már nem volt, csak álom,    kusza vonalak tömege, vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon    a művész emlékezete. Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva    nézett bennünket dühösen, sóváran lesve a percet, amikor újra    lakmározhat a tetemen. - És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,    ilyen ragály és borzalom, szemeim csillaga, életem napvilága    te, lázam, üdvöm, angyalom! Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,    az utolsó szentség után, csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,    s kövér gyom burjánzik buján. De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön    vad csókjaival megehet, én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm    elrothadt szerelmeimet! Szabó Lőrinc fordítása

[nam00n]

— és hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,

ilyen ragály és borzalom,

szemeim csillaga, életem napvilága,

te, lázam, üdvöm, angyalom!

— egy dög, charles baudelaire

[ufo-7]

Amire vártam hosszú éveken:

Találkoztál velem.

Kezem fehér kezedben reszketett:

Ó mit mondjak neked?

Künn nyári alkony bíbora ragyog

És én - veled vagyok.

A mély homályban rám villant szemed,

Szívem emlékezett!

E percet százszor hiába lestem én,

És most enyém, enyém!

Kicsordult szívem, e kristálykehely.

Élet, most ünnepelj!

Pár kurta bók, egykedvű felelet,

Mit is mondjak neked!

Mosoly, míg lelkem csöndesen zokog,

Ó perc, szent, átkozott!

Éreztem, hogy hazug minden dalom,

Nem ismersz angyalom!

Éreztem, hogy egy álom cserbe hagy:

Az üdvöm nem te vagy!

Szívemnek hozzád nem lehet joga

Soha, soha, soha!

[huanpablosantacrusdelarosa]

Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,    melybe ma szemünk ütközött: Az ösvényforduló kavicsos homokágyán    váratlan egy iszonyú dög  nyitotta, lábait cédán magasba lökve,   mig izzadt méreg járta át, elénk, gúnyosan és semmivel sem törődve,    kipárolgással telt hasát. A nap sugarai tán azért tündököltek     úgy e sülő szemét fölött, hogy atomjaiban adják vissza a Földnek     azt, amit az egybekötött. S e gőgös vázra mint nyiladozó virágra    nézett alá az ég szeme; a bűz ereje az egész rétet bejárta,     azt hitted, elájulsz bele. A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle,    folyadékként és vastagon, fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve     másztak az élő rongyokon. S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve     s gyöngyözve néha felszökellt: a test bizonytalan dagadva-lélegezve    sokszorozott életre kelt. S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan,    mint futó szél a tó vizén, vagy mint a mag, melyet a gabonaszitában     ütemre forgat a legény. A széteső alak már-már nem volt, csak álom,     kusza vonalak tömege, vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon     a művész emlékezete. Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva   nézett bennünket dühösen, sóváran lesve a percet, amikor újra     lakmározhat a tetemen. - És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,    ilyen ragály és borzalom, szemeim csillaga, életem napvilága    te, lázam, üdvöm, angyalom! Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,    az utolsó szentség után, csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,    s kövér gyom burjánzik buján. De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön    vad csókjaival megehet, én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm    elrothadt szerelmeimet!

Charles Baudelaire: Egy dög

[versinator]

Orgonaszólam estje

Elmulasztott juliskát melódiát maris Megtalpalják fizess skót mozis Hozományról puskaport jobbkéz sírfelirata Szolgaságunk pipával megisszák harsogta Könyvekbe hajtása lassúbb kutakba Megilleted derengjen özvegység hantokba

Leigázza némelyikünk egytestvér tűzvésze Törvényre juttatva erdői íróművésze Elverve letarolva százszín lakomája Szolgálóleányom hannelék szemfedőt babonája Beatricénk elszálltok pasteur békóba Kegyetlennek elsöpörsz átaladja odújába

Sarának lényre vereség louis Illetéssel imádkozótermében bástyák rivális Lapba tovatűnő májusok eldugta Bírnák villamosról habod juhásznóta Acht nyoszolyáján januárban párnádba Hegedűmön elárad üdvözletül hangba

Maradandóságnak brokát szavazzon pásztortüze Hegedőse augustus néznénk eresze Lehelve kigyulladtak gémberedő pálmája Sziklabarlang rapszódiát igéjére smaragdja Pótoltad magányok gúnyolt távolába Tárogatóknak herold lantidegen csillagba

Derűnek gergely párisnak nis Kimérték citere hallgatód plurális Sírokon lemenőben csoroszlya feminista Dicséretedre ostábla romokból kirázta Tündérként magasztosan hozója vérviharba Föltámasztja bitnek szabács rózsáiba

Megnyugodjak vígad tornyaik fölengessze Hinté befűzve üdvöm zenésze Megrendít hollónk sóhajodat dandárja Főpapok kurjogatnak hengert áhítja Nyelvekben vigasztalj souvenir nyugdíjba Antónia kettőzött részvéttel városába

[vondarthdamien]

Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt, melybe ma szemünk ütközött: Az ösvényforduló kavicsos homokágyán váratlan egy iszonyú dög

nyitotta lábait cédán magasba lökve, míg izzadt méreg járta át, élénk, gúnyosan és semmivel sem törődve, kipárolgással telt hasát.

A nap sugarai tán azért tündököltek úgy e sülő szemét fölött, hogy atomjaiban adják vissza a Földnek azt, amit az egybekötött.

S e gőgös vázra mint nyiladozó virágra nézett alá az ég szeme; a bűz ereje az egész rétet bejárta, azt hitted, elájulsz bele.

A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle, folyadékként és vastagon, fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve másztak az élő rongyokon.

S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve s gyöngyözve néha felszökellt: a test bizonytalan dagadva-lélegezve sokszorozott életre kelt.

S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan, mint futó szél a tó vizén, vagy mint a mag, melyet a gabonaszitában ütemre forgat a legény.

A széteső alak már-már nem volt, csak álom, kusza vonalak tömege, vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon a művész emlékezete.

Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva nézett bennünket dühösen, sóváran lesve a percet, amikor újra lakmározhat a tetemen.

- És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága, ilyen ragály és borzalom, szemeim csillaga, életem napvilága te, lázam, üdvöm, angyalom!

Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő, az utolsó szentség után, csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő, s kövér gyom burjánzik buján.

De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön vad csókjaival megehet, én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm elrothadt szerelmeimet!

[derekbatorottelet]

Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,

melybe ma szemünk ütközött:

Az ösvényforduló kavicsos homokágyán

váratlan egy iszonyú dög

nyitotta, lábit cédán magasba lökve,

míg izzadt méreg járta át,

elénk, gúnyosan és semmivel sem törődve,

kipárolgással telt hasát.

A nap sugarai tán azért tündököltek

úgy e sülő szemét fölött,

hogy atomjaiban adják vissza a Földnek

azt, amit az egybekötött,

S e gőgös vázra mint nyiladozó virágra

nézett alá az ég szeme;

a bűz ereje az egész rétet bejárta,

azt hitted, elájulsz bele,

A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle

folyadékként és vastagon,

fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve

másztak az élő rongyokon.

S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve

s gyöngyözve néha felszökellt;

a test bizonytalan dagadva-lélegezve

sokszorozott életre kelt.

S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan,

mint futó szél a tó vizén,

nagy mint a mag, melyet a gabonaszitában

ütemre forgat a legény.

A széteső alak már-már nem volt, csak álom,

kusza vonalak tömege,

vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon

a művész emlékezete.

Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva

nézett bennünket dühösen,

sóváran lesve a percet, amikor ujra

lakmározhat a tetemen.

- És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,

ilyen ragály és borzalom,

szemeim csillaga, életem napvilága,

te, lázam, üdvöm, angyalom!

Igen! ilyen leszel, te, nők között királynő,

az utolsó szentség után,

csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő

s kövér gyom burjánzik buján.

De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön

vad csókjaival megehet,

én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm

elrothadt szerelmeimet!

Charles Baudelaire- Egy dög

[malnadori]

-És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága, ilyen ragály és borzalom, szemeim csillaga, életem napvilága, te, lázam, üdvöm, angyalom!

[kishamis]

– És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága, ilyen ragály és borzalom, szemeim csillaga, életem napvilága, te, lázam, üdvöm, angyalom!

Baudelaire- Egy dög

[versinator]

Dadogóbb megöleli

Élvezünk földekbe költséges nyújtunk Kórók süttetném kitöri elpusztulunk Fülnek borokkal lágyszavú meghajló Arcképemet rozskenyér fényükből kántáló Védjegyű nyárfát szepegése csontház Lesnem bakkot ragyogtok hatszáz

Illatu fegyelem felbomlik feltépik Kilátón lándzsák szalámim karikázik Citerázó öcséd emelnék lezajlik Mélyeiben lehajtanám nyaktörés eldöntik Estém lazult emberem fuvoláz Koraősz hinárja űrlapot rendház

Elfáradni borítója sötétjén jókedvünk Másikról tölgyes varrjon türelmünk Mindazáltal kisgyerekeknek nőkről aléló Budát nyomoru fedezzen lassuló Jóízét kenetes légyott parcelláz Szörnyűmód feketülő szigetre trilláz

Szememig meleghez bordal nyüzsgik Klubtársak stanzák követje megválik Míves serlegét semmiségem felbomlik Asszonynépet sarjadását setétlő rejlik Leverték szezonja tátom kivigyáz Zimankót terítem tépjem üvegház

Rózsabimbók derekához barlangján csizmánk Zártakor üvöltsön operálnak szeretetünk Csütör lugasán vesszők szemrevaló Elpusztulok rögtönzések érettségije beomló Csevegnem szatíráját isz mintáz Simit koporsóból vakarja felráz

Csodanótát elseje erőseket díszlik Tanítgatnak elragadom kebléből foglalkozik Panaszkodj költözködők ráhullt megbúvik Porozza hágnak babilontól elkomolyodik Zsurnaliszta üdvöm enyhület Jutottál vigéc ükapám

[versinator]

Evezéssel rajongást

Messiásnak csempészek üzennem megköszönöm Elhamvasztja pályák párjáért oroszlánköröm Karó utbanállóknak csordának antalja Ültesd bajánnak élnének kohója Égetnél sereglések verlaine királynők Teltenek tapsot lábacskákkal ébresztők

Szájízt mégismégis elhittünk alkudozva Boru ónádasok evezősre rontva Ájulásban siettem balgákkal rúgj Rúgj falvából vágyakkal zuhogj Ezerek uzsorával elhullni rejtők Rosszkor arcról ostorozva dühöngők

Ömölnek tervem parancsolják leköpöm Véljük vértje rogyadozó üdvöm Tangere halálmenet csendeseket bemártja Elkísérnek tréfánk áldozata ólja Árvaságra krizántém kantár könnyezők Szédülök iszonyúság virágzásra vernők

Bedobálják szándéktalan veszték zúzva Dicsét uraságáért kitalálta ábrándozva Fojtón gyászfátyolosan készti tipegj Kerekeid rőzsedalok üstökünket villogj Szállat kárhozottan tájéka kérkedők Üzenetüket girhes törlőrongy küllők

Igérted flört emlékezője életöröm Javult hideglelés akaródott küszöböm Eldőlő olajat vércsepp postája Kelletek szépít fiukat panteonja Csókolózzatok foltnak rakását istennők Aszottak rohanvást orrolnak beletörődők

Hálám tudhatnék bűnökkel bandukolva Zendülő szózata fejen szállongva Lángu fölszakadnak készüljön lógj Valamiként öltse zsidóért ballagj Hírlap magyarságom ivadéka tekergők Kikötőjéből kószák lelkendezzünk törődők

[versinator]

Mába ábrándjaid

Szomorkodik aranykaput szőnyegeknek igézete Átkoznom összegyűjtött szállását betetőzte Köll tornyokon telkemre aktoraid Lovasát halkulóbb bevittem szüzeid Csiger as szittyám megbékél Hajlani tévedjetek temetgetem feledtél

Erkélyek tallért karfáján neuraszténia Márványválladra gyászzenét csokonait audiencia Letörten elmondatlanul germániában elhunyó Tűnőben borongván fagyból őskígyó Ráteszik katonaapja szűnjenek ötödfél Terein idejár tornát művésznél

Arcképed gubbasztó vezérnek gyászövezte Szekérvárában aranynyíl letörsz ötlete Rózsásabb borbélylegényben dallamokba oltáraid Megtudott kezdém huny óráid Háromszinű estéink éveimnek zenénél Ezreit leszüreteltek derűsebb eltünél

Derengjen sólymát cellákban melankólia Dunára korcsolyázunk ismeréd omnia Fényére válnék lelkűk elvágyó Abbé üdvözletem sziklaoltár lehunyó Lángborát babéros tétovázón szerelemnél Galan üzenné csodáló tűrtél

Feltámasztanak éjszinü gyopáros elvezette Rónaságra föltámadásig odatör érintette Baltás hajától paréj ábrándjaid Sóhajunk keblek cirkuszának árnyaid Kötözgetik döngve bankot epedeztél Furcsább fétis delelnek teremtél

Margitszigetre ölelőbbnek kincsedet filológia Robotok daguerrotip üdvöm terézia Nyögetik bohókás szegényed elfogyó Alkonyaiban büszkeségét incseleg kihunyó Lm cserélgetik kalandjától elvittél Hallottalak beamter oleanderek merészeltél

[versinator]

Istennők tovatűnők

Rózsakoszorúval túlfinom húrral bölcsességed Utcakő alapot kilincshez ünnepeljed Lappal fogatban tényt eónokkal Rámhajolva illatlavinák jókedvéből légiókkal Elővennem figyelt rikkantva loccsants Marjuk ihlete enyimnél köszönts

Kigömbölyül tájjá befonták felülne Brokát füved szaglásszam felkelne Érvényesülését ledöfött kocsink küzdők Füreden láncaként megáldottad sellők Rügyecskék cukrászdába ajvé melegíts Dörmögünk fedélzetére bárban kábíts

Punktum örménynek köbtartalmát felenged Szerelmeken mókázni kórók töpped Zöldülnek hajlón samu sóhajokkal Éghatár napvilágot értelmében nyállal Hurokba súgtad zsongja kurjants Gázos tűnődni elföldelem keríts

Aggot suhogni márványból örülne Kupákat régmúlt fodrozza kiveszne Lapunk kiütköznek bajuszom szőlőtők Tánccal nyújtózni pestet kézelők Étkezni egypárat látogatnak üvölts Sugom virágillatú labdázik hints

Incselkedik ária üdvöm telked Világtörténelmet alkudná gyorsírásos fested Habu szertartás hilda klubbal Figyeljenek mágneshegyének simogasson humanizmussal Duruzsoló árkán elfeküdt kocints Főzi ravatalod osvát sóhajts

Áldá kupán halassza ömölne Várjátok paduch prezentet megpihenne Tetemre megcsillantja zugból tovatűnők Átzörög gyászfátylas járható fénylők Őrködött azazhogy halkká Pasics ambiciói pirkadattól