#külvárosba

[versinator]

Kopaszodsz külvárosba

Illendőképpen harangozz legelget fényjelet Habossá kivágat szabatos lan Lapály ezerszeresen értelmünk egyesület Születésnapomra parfőmje elborong szólitatlan

Eltorzul maître költözik örökélet Ángyikám emlékünk agyba fölfoghatatlan Dajkál tapogatja homlokok leplet Fiucska lait tetten pártalan

Napkeltekor sikkasztóknál csordában megszidott Örvendezzetek valamijét becsukva ólnál Föllobognak tereád föltolul kapkodott

Költsd hazamentem mosóporé mostaninál Megvagyok kutyább tarkóm áthajított Összenyomják jóillatú rálép katonáéknál

[latszalak]

Nem kell kimenni a fallal körülvett, sorompós, őrzött lakóparkból és akkor nem lát a gyereke szegényeket, akiktől undorodnak. Ha mégis ki kell mozdulni, akkor csak gépkocsi, lehetőleg extra magas SUV és sötétített hátsó üveg. Ha a többi neres el tudja kerülni a szegénység látványát és teljesen ki tudják zárni a családjuk életéből a szakadt kinézetű csóró hordákat, akkor neked is sikerülni fog Szandi!

A rohadt szegényeket majd azérr végül persze ki kell szorítani a külvárosba nyilván. Mert nem azért szopta fel magát a nerber lánya, hogy utána még saját belvárosa se lehessen, hogy utána a mocskos létminimum alatf élők között kelljen botladozni a Batthány téren! Remélem lesz erre valami rendészet is.

"Az a vágyam, hogy Budapest olyan város legyen, ahol egyébként anyukák, a kisgyerekükkel nyugodtan le tudnak ülni a padra, ahol az aluljáróban nyugodtan végig lehet sétálni, ahol a közlekedési járműveken nyugodtan le tudok ülni, ahol el tudok úgy sétálni a Batthyány téren, hogy nem kell eltakarnom a kislányom szemét." - Szenkirályi Alexandra És még csak át sem megy Pestre! Hát mi folyik a Batthyány téren? Nem bírja a lánya a 60 éves HÉV-szerelvényt, vagy mi?

[southalldiaries]

Lakótelep

Én ilyen lapajfülű lakótelepi kiscsávóként nőttem fel, és a napokban erőltettem az agyam, mikor láttam az Indexen ezt az egykockás panelházi nyaralót, hogy volt-e boldog perc azokban a nyamvadt egérlyukakban, amire én úgy emlékszem, mint valami kellemes dologra.

Szerintem szar volt ott lakni mindig is, mert hát baszki, milyen gyerekkor az, amiben a legnagyobb buli megnyomkodni az összes kapucsengőt tíz ujjal, bekopogni az összes lakásajtón a negyediken, az ötödiken, és a hatodikon, majd átrohanni a panelházakat összekötő hatodik emeleti folyosón a száztizenkilencből a százhuszonegybe (amíg nyelviskolát nem indított ott valami élelmes nyomorult a félsötét lépcsőházban), menő BMX helyett bicskába nyíló, összecsukható Csepellel ugratni a szirszar murvás kis utakon, amik átszelték a lakótelep előtti kis rétet; úgynevezett takonygolyóval, a betonládákba ültetett cserje fehér bogyós, nyúlós-málós termésével lövöldözni barna PVC-ből vágott köpőcsővel a porolón felcsatolható piros szíjjas TRIÁL görkorival a lábukon csimpaszkodó csajokat?

Szar volt az ott, tényleg, a gazdag kamionos fiát tologatni a pedálos moszkvicsával órákon át, hogy cserébe egy percre én is beleülhessek; fél napokat a lépcsőn ülve rostokolni a félhomályban leckét írva, mire megjön valaki, aki lebaszhat végre, miért felejtettem otthon a kulcsomat; fosni a szemétledobó bűzös huzatától, meg a nyilván kamu sztoriktól, hogy ott egyszer valakit belegyömöszöltek abba a kis ajtóba és ledobták; félni a Gubera Verától, attól az állat alatti szinten élő különös szerzettől, aki a ledobó alján lévő konténerekből kaparászott ki valamit koszos ballonkabátban, és akit a Soós Csabiék egyszer viccből és rettegésből bezártak a nehéz vasajtók mögé.

Szagolni a folyosón fekvő, nehéz, büdös bundájú Jimmy-t, a skót juhászt, akit sosem vittek le sétálni, de a lakásba sem engedtek be, és elevenen rohadt el a lépcsőházi félhomályban; és látni anyám riadt tekintetét, mikor az örökké láthatatlan, sosem köszönő szomszédok közül az egyik átvánszorgott, és megkérte, hogy adjon be neki egy morfininjekciót, mert megőrül a fájdalomtól. Piroska néni, akkor tudtuk meg a nevét, tizenöt év után.

De végül eszembe jutott valami, egy fikarcnyi boldogságféleség; és nem az MHSZ tagjai szervezte gyereknap volt az, mikor katonaruhába öltözött faszik aszfaltrajzversenyt rendeztek, de máig fájó emlékként lekéstem a lepényevő versenyt. És az sem, mikor a félhomályban tapogatózó kezeim megfogták először az ötödikes Ildi sarjadzó melleit.

Hanem amikor valami markoló áttépett néhány vezetéket; és két napig elment a víz és az áram. Na, az volt az a bizonyos boldog pillanat. Gyertyát gyújtottunk a konyhában, és előkerült néhány régi családi sztori; aztán pánikban rohangált a lakótelep teljes népe, egy kisebb falunyi ember; és az emberek egyszeriben vödröket és lavórokat adogattak, meg mécseseket és rissz-rossz, cs��szealjakra ragasztott apró tortagyertyákkal világítottak egymásnak. Sorban állt mindenki az utcai tűzoltócsapnál, amit valaki kitekert; a negyediken lakó, vikszolt fehér bajszos öregúrról kiderült, hogy ő Zoli bácsi, Máriaremetéről költözött ide, és szívesen kölcsönadott két bádog vödröt, míg a baj el nem múlik. A bandzsa Kerekes-ikrek faterja a hatodikról zongorázott a nyitott ablaknál, hogy jobb kedvre derítse a népeket, és a procc Pingvinék, akik "Caracasból költöztek haza, és volt egy niveau-juk", sütiket sütöttek és osztogattak.

Aztán sajnos hamar megjavították a vezetékeket, és minden visszatért a régi kerékvágásba.

Újra némán, összeszorított ajkakkal néztük a mennyezetet a folyton összekaristolt festékű, gépzsírszagú liftben, és számoltuk az emeleteket, mikor lesz már vége ennek a közös utazásnak.

Tényleg nem tudom, miért akart bárki a nyaralójába is egy kis kockát ebből a központi fűtéses nyomorból, ebből a falanszterből, amiből a pedagógus apám folyton dugába dőlt vállalkozásokba vágva próbálta egy álmai netovábbját jelentő családi házacskába átmenteni a családját, sikertelenül.

Huszonegy éves voltam, mire a katonaságból leszerelve megfogadtam, hogy innen kikecmeregve soha a büdös életben panelba a lábamat sem teszem be többet. Igaz, addigra a család is szétszéledt. Az ilyen házak tervezőit a pokolra kívánom, és tényleg sokkal inkább az árokpart, mint a lakótelep megint.

Legalább ebben az egy elhatározásban konzekvens vagyok. Harminckétszer költöztem azóta, de azon lakások közül, amikben laktam, díszítette bár thaiföldi kókuszpálma az oldalát, vagy kerülgette londoni, külvárosba beszökött róka, egy se volt lakótelepi.

[falsestuff]

szia! rég jártam pesten, kb az ismerőseim is mind kiköltöztek külvárosba meg ilyenek. nem tudod, kitől/merre lehet normális minőségű füvet venni mostanában?

végre nem saját márkás borokról kapok kérdéseket!

[fovarosiblog]

Ezt ugatom már mióta. Az agglomerációba kiköltözni, onnan naponta Budapestre ingázni önsorsrontás. 

[habkeinb0ck]

Én mondjuk egy sokkal tisztább és élhetőbb városban élek, de mióta külvárosba költöztem, személyes sértésnek élek meg minden alkalmat, amikor beljebb kell mennem a városba

ki a faszom fog ebbe a geci kibaszott kurva retkes városba bejönni?

[mihasznamimoza]

Jajj, azok a hajdani kókler őszi esték a városban! Míg az ember átért az egyik csehóból a másikba megannyi szarságon elgondolkodott! Hogy például "hol lehet most a Panka, meg a Julcsa, és mi lesz most, hogy mindenki a külvárosba költözik albérletbe?", teljesen szívszorító volt, de ki emlékszik már erre? Ez az egyik első library lemez volt az életemben, erre viszont még ma is pontosan emlékszem! KILENCVENKILENCEDIK POSZT, hú de izgi! (1970)

[cirkuszka]

miután a rádióban meghallgattam, hogy az összes pétervár környéki tengerpart szennyezett és a fürdőzésre maximálisan alkalmatlan, a nyár legmelegebb napján eljött az idő nyélbe ütni a jelmeztervező annával vagy március óta tervezett kiruccanásunkat, és kimenni a külvárosba a bícsre. mint látható, senki sem fürdőzik. mi tényleg nem, mi csak a forró homokon lesétáltunk egy elektricska-megállót komarovótól repinóig és közben vörösebbre égtünk,mint a szovjet zászló. 

[elefant-alligator]

New Saigon

Három napja vasárnap sikerült beköltözni az említett volt lakásba. Azt hazudták, hogy szépen kitakarítanak, és még a légkondi sem remekelt első nap; de mindez a múlté. Ismét szembesültünk a problémával hogy minden háztartási cikket be kell szereznünk. Jelenleg van kettő mély tányérunk, tíz pár evő pálcikánk, kettő villánk, öt kanalunk, egy felmosó vödrünk természetesen felmosóval, és egy lábtörlőnk. Azt is megállapítottuk, hogy egy egész bevásárló kocsinyi dolgot haza tudunk hozni motorral velünk együtt.  Van már ballonos vizünk is – a csapvíz nem alkalmas fogyasztásra – de ez is külön mutatvány volt lebeszélni a szállítóval aki – természetesen vietnámiul – elmagyarázta, hogy ő sajnos nem tud szolgáltatni hűtőgépet a lubihoz.  Először részesülünk közös életünk során abban, hogy vannak különböző helyiségek a lakásban és át lehet menni az egyikből a másikba.  A külvárosba költöztünk, ezt a részt nevezik New Saigon-nak. Dávid szerint hasonlít Floridára – már ahol szépen ki van építve – a természetes növények, a feketepenész és az egyébként is Amerikából jött márkák és kialakítások miatt.

A közlekedésről is szóltunk már, hogy mindenki megy, amerre akar. Ahhoz képest, hogy nagy többség egész életében kismotoron rohangál, nem kifejezetten ügyesek rajta; inkább csak az a mákjuk, hogy képtelenség kicsit nagyobb sebességgel haladni a tömeg miatt. A buszokon és teherautókon van riasztó, ami sípol az irányjelzővel megegyezően, hogy tuti mindenki észrevegye a baszomnagy betonkeverőt a robogók közt; de egyébként kell is, mert simán elmennek minden oldaláról kanyarodás közben is. A jelző lámpák fontossága elhanyagolható, a legnagyobb kereszteződésben esetleg irányadóak, de annál nem több. Mi sem tudjuk figyelembe venni a piros jelzést, mert például nagy ívben balra kanyarodásnál, már el kell indulni a keresztforgalommal együtt, hogy még átérjünk a szembe jövő párhuzamos forgalom előtt; különben kicsit nagyobb levegőt kell venni.  Megállni és várakozni mindenhol szabad – egy egyirányú híd egyik szélén is, ha éppen valaki mangót akar vásárolni a teher-kismotorról.

Gyalog nem lehet egy utcát megtenni, hogy valaki ne keresne meg valamilyen pénzügyet magába foglaló szándékkal; főleg ha Ditti egyedül van, anyátlan-apátlan megtalálja. Átlagban egy bő fejjel, ha nem kettővel magasabbak vagyunk az ittenieknél, megtalálni egymást a tömegben soha nem volt egyszerűbb. 

De tudtuk hova jövünk, ezért is vagyunk itt. Most, hogy tágas a lakás még jobban érezzük magunkat, kezd minden szép lassan összeállni, beállni egy rendszer. Van pár cél kitűzve a közel jövőre nézve; jó kedvvel szoktunk fel kelni.

d & d 2018.11.13.

[versinator]

Ülvén kamatra

Mákonyos háborúból főterén versemmel Csorbulnak ignotus sisakja kockája Hibbant hajunkat hozzáértő feleségemmel

Külvárosba pipázik kolbászunk táblája Cim sívár hágunk helyedre Csörrenjen napszámosnak beléreszket pólyája

Kalácsom marci sapkánkon ügyészedre Szózatunk osonva gőzölgök szétszakadt Ágyúszóval röpcédulákkal áhit öledre

Födelét köll megcsöndesülnek föllázadt Szeptemberbe győzelmeinkről rézből értelemmel Idegünk pilátusok elsietett apadt

[labjegyzet]

Estelle Maskame: Mondtam már, hogy elmúlt tíz év? Évfordulós bónusz fejezet

Az olvasóimnak, akik az elmúlt nyolc évben figyelemmel kísérték Tyler és Eden utazását. Szívem mélyéből köszönöm azt a sok szeretetet és támogatást, amit Tőletek kaptam. Őszintén remélem, hogy élvezni fogjátok Tyler és Eden történetének ezt az utolsó fejezetét, mert eljött az ideje, hogy végleg búcsút mondjunk a DIMILY-sorozatnak.

Tyler

Az utolsó jelentkező távozása után csend telepszik az irodára. Az apámra nézek, és megrázom a fejemet.

– Szó sem lehet róla, hogy ezt a fickót felvegyük.

Apa ingerülten felsóhajt, és az asztalra könyököl. Előttünk két halomban állnak a pénzügyi elemzői állásra jelentkezők CV-jei. Még mindig nem sikerült kiválasztanunk egy ígéretes jelöltet, pedig az egész délelőttöt azzal töltöttük, hogy külön-külön meghallgattuk őket. Apa úgy néz ki, mint aki már teljesen feladta, és élni sincs kedve.

– Mindenkit meginterjúvoltunk. Te kit választottál?

– Majd hétfőn megmondom. – Felállok, és felnyalábolom a CV-ket. – Most mennem kell. Máris késésben vagyok. – A falon lévő márvány óra elárulja, hogy már tizenhét perce máshol kéne lennem.

– Tyler…

Fel sem nézek, annyira szeretnék már kiszabadulni a helyiségből.

– Mi van?

– Érezd jól magad a partin – válaszolja apa halk hangon. Megállok, és rápillantok. Meglep, hogy a beszélgetésünk hirtelen személyes témára terelődött. Apa idegesen babr��lja egy dosszié gumis zsinórját, majd a szemét lesütve hozzáteszi: – Bárcsak én is ott lehetnék.

De nem lehetsz, vágom rá magamban. És utána rögtön aljasnak érzem magam, amiért ezt gondolom.

Apa lehorgasztja a fejét, és bűnbánó arcot vág. Mindig ezt csinálja, ha eszébe jut, hogy a tettei miatt már évek óta nem lehet részese volt családja boldog pillanatainak.

Ritkán esik ilyesmiről szó köztünk. Többnyire csak az üzletről beszélünk, de néha megkérdezi, hogy van az anyám, és nagyon kínos, amikor a testvéreim felől próbál érdeklődni. Jobb elkerülni a családi témákat, mert apa nem a családunk tagja. Anyám még ma sem vesz róla tudomást, ha véletlenül elmegy mellette az utcán. A kisebbik öcsém, Chase, nem is emlékszik rá. A nagyobbik öcsém, Jamie, az évek során többször is kísérletet tett arra, hogy apával is rendbe hozza a kapcsolatát, de nem járt sok sikerrel.

Apának nem maradt más, csak a cége és én. Nem nősült újra, és most egyedül él egy burbanki luxuslakásban. Volt egy nő, akivel randizott néhány hónapig, de az is elhagyta, amikor kiderült, hogy hét évet börtönben töltött.

– Sajnálom. – Csak ennyit mondok, és megvonom a vállam, mert tényleg nem tehetek semmit, amivel változtathatnék a helyzeten. Ami történt, megtörtént, és apa megérdemli a kirekesztést.

Visszamegyek az irodámba, és az íróasztalra dobom a jelentkezési lapokat. Majd hétfőn foglalkozom velük, most csak felkapom a kulcsomat, és már megyek is kifelé. Az épület ma csendes, mert szombaton senki sem szokott dolgozni. Búcsúzóul még odaköszönök apának, mielőtt kilépek az ajtón. Távozás közben most is, mint minden alkalommal, felnézek a falon virító feliratra.

GRAYSON’S.

Még mindig nem tudom elhinni. Gyerekkoromban elborzasztott volna a gondolat, hogy az apám nyomdokaiba lépjek. Eszem ágában sem volt bármilyen kapcsolatba kerülni a cégével, most mégis itt vagyok. De ha valakinek nincs diplomája, és az apja állást ajánl neki, akkor ostobaság lenne visszautasítani a lehetőséget. Elvégeztem néhány tanfolyamot, és már öt éve én vagyok a cég HR-ese. Apa szerint jobban értek az emberekhez, mint ő, és ebben teljesen igaza van. Néha rossz, hogy ilyen szoros kapcsolatban kell dolgoznom az apámmal, és szinte minden nap a közelében vagyok, de élvezem a munkát. Úgy tervezem, hogy néhány évig még itt maradok, aztán valami mással próbálkozom, de az életem most túl kusza ahhoz, hogy az eljövendő karrierem miatt aggódjak.

Átmegyek az utca másik oldalán lévő mélygarázsba, és bepattanok a terepjárómba. Közben a műszerfalon lévő órára meredek. Huszonkét perc késés. Tipikus. Apám pont ezen a szombaton akarta lezavarni az interjúkat, amikor egy fontos eseményen kell lennem. De már szóltam Chase-nek, hogy valószínűleg késni fogok. Szerintem észre sem veszi, hogy nem vagyok ott – annyira leköti az ünneplés.

A megengedett sebességnél gyorsabban hajtok át a városon, vaksin hunyorogva a tavaszi napfényben. Mire a házunk elé érek, már letéptem magamról a nyakkendőt, és félig kigomboltam az ingemet. Néha utálom, hogy Santa Monica elővárosában lakunk, de ilyen szép környéket nem lehet találni a központban. Mr. Presley a hintaszékben ringatja magát a verandáján. Már túl öreg ahhoz, hogy lenyírja a füvet a kertjében, ezért én szoktam megcsinálni neki, egy hideg sörért cserébe. Egészen összemelegedtünk. Odaintek neki, miközben kiszállok a kocsiból. A felhajtón nem látom a SUV-unkat, ami csak egyet jelenthet: olyan sokat késtem, hogy Eden nem tudott tovább várni.

Átvágok a frissen nyírt pázsiton, lábnyomokat hagyva magam mögött rajta, és az emeletes házunk bejárati ajtajába dugom a kulcsot. Még mindig furcsa ide hazajönnöm – főleg azért, mert két utcával odébb nőttem fel, és nem gondoltam volna, hogy egyszer újra ebben a városban találom magam. Azt hittem, ez sosem fog bekövetkezni. Mindig úgy képzeltem, hogy megint New Yorkban fogok élni, de most nem érzem úgy, hogy ott kéne letelepednünk. Az a város túl gyors. Egy időben megfordult a fejemben, hogy egy külvárosba költözzünk, de az sem jött be nekünk. Túl unalmas.

Ezért Santa Monica egyértelmű választás lett, amikor az apám felajánlotta ezt az állást. Több okból is praktikus volt. Tényleg nagyon jó minden nap vakító napsütésre ébredni, nem úgy, mint a borús Portlandben. Nem hiányzik az a város. Talán csak a kávé.

Benyitok az ajtón, és megbotlok egy játékban. Halkan szitkozódva odébb lököm a tűzoltóautót. A ház most csendes, de máskor mindig Eden hangja üdvözöl, amikor hazaérek. De ma… Ma nélkülem kellett elindulnia. Mindketten nem késhetünk el egy ilyen fontos alkalomról. Egyikünknek legalább ott kell lennie, hogy ne mi legyünk a család megbízhatatlan lógósai.

Az emeletre érve a szépen bevetett ágy látványa fogad, mint mindig. Az ágytakaróra ki vannak készítve a partihoz illő ruhadarabok, amelyeket csak fel kell vennem. Elmosolyodom, és végtelen hálát érzek, mintha Eden nem tette volna meg nekem ezt már vagy ezerszer az évek során. Fogalmam sincs, mit csinálnék, ha nem lenne velem. Rendben tartja az életemet, egészen a legapróbb részletekig.

A szobánkban érzem a kedvenc parfümjének az illatát, ami olyan, mintha egy narancsvirágot szagolnék. Mélyen belélegzem, miközben felveszem a lezserebb nadrágot, amit kiválasztott nekem. Már harminckilenc perces késésben vagyok. A lépcsőn lefelé menet belebújok a cipőmbe, aztán bezárom az ajtót, és megint bepattanok a terepjáróba.

A belvárosba tartok, és megőrjít a tengerparton torlódó forgalom. A strand zsúfolásig megtelt, és embercsordák tartanak a móló felé. Ritkán jövök be a központba, de ha mégis megteszem, mindig eszembe jutnak a tengerparti bulik, és a lődörgések a parton meg a korzón. Ilyenkor visszaemlékszem arra az időre, amikor még fiatal voltam, és másképpen láttam a világot.

Életemben először fordul elő, hogy rögtön találok egy parkolóhelyet, alig egy saroknyira a helyszíntől. A kesztyűtartóból előveszek egy üveg kölnit, és befújom magam, aztán a koktélbár felé iramodok, ahol a ma délutáni ünneplést tartjuk. A bár egy meghitt hely a Broadway-n, nem messze a Harmadik utcától, pont a belváros szívében.

Jamie öcsém az épület mellett lévő utcácskában álldogál, és cigarettázik. Amikor elhaladok mellette, üdvözlésképpen felemeli a kezében lévő csikket.

– Hogy csináltad ezt? Egy órát késtél, pedig csak át kellett hajtanod a városon. Én ma reggel érkeztem Atlantából, mégis sikerült időben ideérnem. – Jamie megcsóválja a fejét, és megszívja a cigit. Borostás az arca, mert nem vette a fáradságot, hogy az alkalom kedvéért megborotválkozzon.

– Későn tudtam elszabadulni a melóból – válaszolom, és érzem, hogy ég az arcom, miközben ezt mondom. Tudom, mit gondol Jamie. Szerinte idióta vagyok, amiért hagyom, hogy apa cége megint hatással legyen az életemre. De nem tesz megjegyzést erről, csak megértően bólint. Valószínűleg azért, mert hónapok óta nem láttuk egymást, és nem akarja, hogy rosszul kezdődjön a mostani találkozásunk. – Jó, hogy látlak. Anya biztosan örül, hogy itthon vagy.

Jamie megforgatja a szemét, aztán a járdára dobja és eltapossa a cigarettacsikket.

– Ne is mondd. Ide kellett menekülnöm, hogy ne ölelgessen tovább.

Felnevetünk, és kezet rázunk. Három éve Jamie Atlantába költözött, ahol informatikusként dolgozik, de igyekszik hazajönni minden fontosabb családi eseményre. A távolság tovább rontotta az amúgy sem túl jó kapcsolatunkat. Jamie eddig egyetlen döntésemmel sem értett egyet. De testvérek vagyunk, és megpróbálunk normális viszonyban maradni egymással. Most együtt lépünk be a bárba, mint két jó barát, akik régen nem látták egymást, és most jól elbeszélgettek. Ötvennyolc percet késtem Chase eljegyzési partijáról.

Eden

Három pohár pezsgő van előttem. Három tele pohár pezsgő, és az idő múlásával egyre feltűnőbb, hogy még egy kortyot sem ittam. Jó lenne, ha Ella nem hozna több italt nekem. Persze értem, miért csinálja: ingyen van, és ezt ki kell használnunk. Mégis örülnék, ha nem halmozódnának fel előttem a pezsgőspoharak.

Alig egy órája kezdődött a mostohatestvérem eljegyzési partija, de már mindenki spicces. Az egyenruhás pincérek úgy osztogatják a pezsgőt meg a sört, mintha nem lenne holnap. A bárban kellemes zene szól, ami elég hangos, hogy szórakoztató legyen, mégsem fülsértő, és hagyja beszélgetni a vendégeket. A helyiségben nagy kerek asztalokat helyeztek el, és mindenki szabadon mozoghat közöttük. Sokan vannak – főleg Chase barátai.

Most megpillantom Chase-t. Néhány középiskolai barátjával beszélget, a kezében egy pezsgőspoharat tart, és boldog vigyor sugárzik az arcán. Az újdonsült jegyese, Liam, mellette áll, és rátámaszkodik. Mindketten egyfolytában mosolyognak, miközben a helyiségben járkálnak, és a vendégekkel beszélgetnek. Múlt hónapban jegyezték el egymást, amikor Új-Mexikóban nyaraltak, és Ella már javában tervezgeti az esküvőjük részleteit.

– A fogadásra kéne rendelni egy pezsgőszökőkutat. Ezzel a pezsgővel – jegyzi meg a mostohaanyám, és iszik egy újabb kortyot a poharából. Az izgalomtól már az italok felszolgálása előtt egy kicsit fel volt pörögve. Felvonom a szemöldököm, és kérdőn nézek rá. – Miért? Három fiam van, Eden. Mindig azt hittem, hogy nem is lesz szükség rám az esküvői tervezéseknél.

Istenem, Ella… Felnevetek, és ösztönösen a pohár után nyúlok, de aztán gyorsan visszateszem a kezem az ölembe. Idegesen csavargatom az eljegyzési gyűrűmet, és a jegygyűrűmet is megforgatom az ujjamon. Nem tudom abbahagyni a dobolást a lábammal az asztal alatt. Minél közelebb jön Chase az asztalunkhoz, annál jobban aggódom. Nem lenne jó, ha Chase észrevenné, hogy a bátyja még nem érkezett meg.

De hol van?

– Tudod, hogy ettől most nagyon öregnek érzem magam? – fortyan fel Rachael, amikor visszatér az asztalunkhoz, két pohár pezsgővel a kezében. Leveti magát az egyik székre, és méltatlankodó pillantást vet rám a sűrű műszempillája alól.

Az asztalunk nem nagy – csak Ella, Rachael és én ülünk ott. A másik mostohafivérem, Jamie, az előbb kiment cigizni, az apám pedig eltűnt valahol, és fogalmam sincs, merre lehet.

– Chase meg fog házasodni! – folytatja Rachael színpadias hangon. Mindig szeretett drámázni. Ez a tulajdonsága nem változott az elmúlt tíz évben, akármennyire is öregek lettünk. – A kis srác, aki a szemben lévő házban lakott, és nyáron csupaszon szokott rohangászni az udvaron. Emlékszel erre, Ella?

– Imádott meztelenkedni – bólogat Ella nevetve.

– Most pedig itt vagyok, és első osztályú pezsgőt iszogatok az eljegyzési buliján. – Rachael hosszasan kifújja a levegőt, és megcsóválja a fejét, mintha ezt még mindig nem tudná elhinni. Aztán az előttem sorakozó pezsgőspoharakra pillant. – Nem ízlik?

– Dehogynem. Csak… – Nagyot nyelek, és felkapom az egyik poharat. Az ajkamhoz emelem, és összeszorított szájjal úgy teszek, mintha innék. Nem akarom, hogy bárki kérdezősködni kezdjen. – Csak most más jár a fejemben. Várom, hogy…

– Még nincs itt? – kérdezi Ella, a szavamba vágva. Ide-oda forgatja a fejét, mintha a hiányzó fiát keresné a helyiségben. Hány pohárral ihatott? Ella rosszallóan összeszorítja a száját. – Az a munka teljesen rátelepszik az életére.

– Azt mondta, állásinterjúkat kell tartaniuk – közlöm sóhajtva, mert már én is kezdek egyre idegesebb lenni. Úgy volt, hogy együtt jövünk el erre a partira. Megígérte, hogy nem marad sokáig, de úgy tűnik, mégis ott ragadt. Talán fel kéne hívnom.

– Legalább a te férjed a városban van – horkant fel Rachael ingerülten. – Az enyém Phoenixben dolgozik a hétvégén, és most mindenki azt hiszi, hogy egy szingli gyerekkori szomszéd vagyok, aki bánatában leissza magát.

Aztán a szemem sarkából megpillantom Tylert.

Jamie-vel együtt lép be a koktélbárba, és a pillantásával rögtön engem keres a tömegben. Az a nadrág és ing van rajta, amit kikészítettem neki, és idegesen dörzsöli az állán a borostát.

Végre itt van a férjem, Tyler.

Tyler

Találkozik a tekintetünk.

Eden a helyiség másik végében ül egy asztalnál, és az arcán megkönnyebbüléssel vegyes bosszúság tükröződik. Lenyűgözően szép. Feláll, és int, hogy menjek oda hozzá. Sötét haja laza hullámokban omlik a vállára, a száján piros rúzs csillog, és egy testre simuló, vörös szatén ruhát visel, ami kihangsúlyozza az idomait. Ha időben végzek a cégnél, és ebben a ruhában pillantom meg otthon, akkor tutira mindketten elkésünk a buliról.

– Rémes ez a zene. Iszom egy sört – mordul fel mellettem Jamie. – Te is kérsz egyet? Ingyen van.

Nem veszem le a szemem a feleségemről, miközben elhárító mozdulattal felemelem a kezem.

– Nem, kösz.

Jamie eltűnik a bárban, én pedig észreveszem, hogy Eden nem egyedül van az asztalnál. Rachael Riverával és az anyámmal üldögél. Pislogni kezdek, elhessegettem az első merész gondolatot, ami átvillan az agyamon, és elindulok az asztal felé. Először Chase-szel kéne beszélnem, de Eden nagyon kétségbeesettnek tűnik, és láthatóan alig várja, hogy odamenjek hozzá. Egy órát késtem, ezért tartozom neki annyival, hogy ő legyen az első.

Amikor odaérek hozzá, átölelem a derekát, magamhoz vonom, és megsimogatom a selymes szatén anyagot.

– Sajnálom – próbálok mentegetőzni, és a nyakába temetem az arcomat. Megint érzem a parfüm illatát, ami a házunkban lengedezett nem sokkal ezelőtt.

Eden átkarolja a nyakamat, és viszonozza az ölelésemet.

– Még harminc másodperc, és felrobbantottam volna a mobilodat az üzeneteimmel.

Elengedjük egymást, de a pillantásunk még összefonódik. Végigsimítom Eden hátát, és érzem a gerincét a tenyerem alatt. Halványan elmosolyodom. Mindig hiányzik a zöldesbarna szemének a látványa, amikor nem vagyunk együtt. Most végre újra csodálhatom.

– Fantasztikusan…

– Mr. Tyler Bruce! – csattan fel anyám szigorú hangja. Egy pezsgőspohárral a kezében integet nekem. A mozdulatai kicsit bizonytalanok. Be van rúgva? Nem tudom megállapítani. – Késve érkeztél az öcséd eljegyzésére.

– Szia, anya – szólok oda neki, és megadóan bólintok. – Szia, Rachael.

Rachael is int a kezével, aztán belemarkol az asztal közepén lévő sós mogyorós tálba. Stephent nem látom sehol.

– Az apád túlóráztatott? – kérdezi anya, és feláll az asztaltól. Elvon Edentől, és megcsókolja az arcomat, miközben gyanakodva méreget. Senki sem tartotta jó ötletnek, hogy apának dolgozzak. Hetekbe telt, mire meg tudtam győzni Edent, hogy nem lesz semmi baj, és az anyám még mindig azt hiszi, hogy előbb-utóbb rá fogok fázni erre.

– Mi lenne, ha most nem a munkáról beszélgetnénk?

– Elnézést. Csak örülök, hogy végre itt vagy. – Anya csuklik egyet, aztán zavarában elpirul. – Megyek, és megkeresem Dave-et.

Utána nézek, és figyelem, ahogy átvág a tömegen. Utoljára az esküvői fogadásunkon láttam anyát részegen. Úgy tűnik, pezsgőt kezd vedelni, valahányszor a fiai elkötelezik magukat.

– Jézusom… – Megcsóválom a fejem, és megint Eden felé fordulok. Már visszaült az asztalhoz, és most a kezemnél fogva maga mellé húz. Gyorsan körülnéz, és riadtan pislog.

– Idd meg ezeket! – sziszegi. – Most. – Az asztal alatt összesimul a lábunk, és Eden egy pohár pezsgőt nyom a kezembe.

Egy darabig értetlenül bámulom az italt, aztán ránézek. Tágra nyílt szemmel, némán könyörög, hogy igyam meg ezt az átkozott löttyöt. Az agyam még tompa az egész napos melótól, ezért először nem értem, miről van szó. Aztán észreveszem, hogy még két tele pohár pezsgő áll előtte az asztalon. Biztosan az idő alatt tették elé, amíg rám várt. Hirtelen leesik a tantusz. Hát persze…

– Siess – suttogja idegesen, és megszorítja a combomat.

Rachaelre sandítok, mert rajtunk kívül csak ő ül az asztalnál. Buzgón tömi magába a mogyorót. Úgyhogy Eden válla mögé rejtőzve gyorsan lehajtom az egész pohár pezsgőt. Eden a kezembe nyomja a következő poharat, és azt is igyekszem a lehető legészrevétlenebb módon kiüríteni. Aztán a harmadikat is.

– Ne haragudj – mentegetőzik Eden, amikor kivégeztem mindhárom italt.

Visszateszem a poharat az asztalra, és megtörlöm a számat. Nem is szeretem a pezsgőt.

– Ha kettőnk helyett kell innom, akkor ne veszekedj velem, ha otthon elhányom magam a konyhában – jegyzem meg vigyorogva, és összekulcsolom az ujjainkat. Eden szája édes mosolyra húzódik. Annyira lenyűgöz a látvány, hogy csak most jut eszembe a legfontosabb kérdés. – Hol van Jaxson?

– Mögötted – válaszolja Eden, és a vállam fölé int az állával.

Hátrafordulok, és megpillantom az anyámat meg a mostohaapámat, Dave-et, akik az asztalunk felé tartanak. A fiam Dave nyakában ül, és apró kezével izgatottan integetni kezd, amikor észrevesz.

– Itt van apa! – kiált fel az aranyos hangján, mire olyan széles lesz a vigyorom, hogy majdnem szétszakad az arcom.

Elengedem Eden kezét, felpattanok, és odamegyek anyához meg Dave-hez, akik már ott is vannak az asztalunknál. Lekapom Jaxsont apám nyakából, és a karomba szorítom. Nagyon masszív kis kölyök, ahhoz képest, hogy még csak két éves. Imádom a hurkás lábacskáit és a csorba mosolyát. Alig várom, hogy lássam, amikor hazaérek a munkából.

– Jól érezted magad nagyapával?

Jaxson az arcomra teszi a ragacsos kezét, és hevesen bólogat.

– Hú… Halacskák! – hadarja izgatottan.

Kérdő pillantást vetek Dave-re, aki felnevet.

– Megmutattam neki az akváriumot. Sajnálom, de azt hiszem, hogy venned kell Jaxsonnak egy aranyhalat – teszi hozzá, majd az ősz hajába túr, és kihúzza az egyik széket.

Néha, amikor Dave a kertünkben rohangászik, és Jaxsonnal vízipisztolyozik, teljesen megfeledkezem arról, hogy mennyire kiakadt, amikor megtudta, hogy a lányával járok. Most pedig imádja a közös gyerekünket. Ez mulatságos – és néha tényleg nevetgélünk rajta. Most már viccesnek tartjuk, hogy voltak olyan időszakok, amikor Dave örömmel kinyírt volna.

Jaxson homlokára szorítom a fejem, és szorosan magamhoz ölelem.

– Tényleg, kishaver? Ennyire megtetszettek a halak?

– Igen! – vágja rá, és a borostát vakargatja az államon. Ha rajtam múlna, most azt mondta volna, hogy si, de Eden nem engedi, hogy hároméves kora előtt spanyol leckéket adjak neki. Így is sok időt fordítunk a beszéde fejlesztésére, és Eden attól fél, hogy összezavarodik, ha egyszerre két nyelvet zúdítunk rá. De majd egyszer… Jaxson egyszer folyékonyan fog csacsogni spanyolul.

A gondolataimat megzavarja, amikor a szemem sarkából látom, hogy Eden feláll az asztaltól, és az embereket kerülgetve a mosdók felé siet.

– Jól van? – kérdezi anya, és aggódva ráncolja a homlokát.

– Fogd meg Jaxsont – vágom rá gyorsan, és a karjába teszem a fiamat. Jaxson imádja a nagyszüleit, de az apámmal még nem találkozott – és nem is fog soha. Mostanában normális a kapcsolatom apával, de akkor is tartom a három lépés távolságot, és szó sem lehet arról, hogy a gyerekem közelébe kerüljön. De Jaxson elég szeretetet kap a két nagymamájától, na meg Dave-től.

Anya a karjába zárja Jaxsont, és nézi, ahogy Eden után sietek. Résnyire kinyitom a női mosdó ajtaját, és bedugom a fejem.

– Eden?

– Itt vagyok – szól vissza rekedtes, ziháló hangon.

– Rendben. Akkor bemegyek. – Belépek az ajtón. Szerencsére Edenen kívül nincs más nő a mosdóban.

Az egyik fülkében ül a padlón, és a fejét a vécécsésze fölé hajtja. Mellette van a magas sarkú cipője, amit levett a lábáról. Könnybe lábadt szemmel, kimerült pillantással néz fel rám.

– Most biztosan rájöttek – sóhajt fel bánatos hangon, aztán újra a vécécsésze fölé hajol, és rókázni kezd.

Mellé térdelek, megfogom a haját, hogy ne lógjon az arcába, aztán megsimogatom a hátát. A mosdóban émelyítően erős eperillat terjeng, valószínűleg a kézfertőtlenítő árasztja ezt a szagot. Még nekem is hányingerem van tőle. A bárból ideszűrődik a zene lüktetése.

– Rachael most evett meg egy egész tál sós mogyorót, az apád az akváriumot bámulja, az anyám pedig részeg. Ne aggódj, bébi. Hidd el, hogy senki sem vette észre.

Eden megtörli a száját, lehúzza a vécét, aztán a falnak támaszkodik. Kimerültnek tűnik. Összeszorítja a száját, és szemrehányó pillantással néz rám.

– Légy szíves, ne mosolyogj, Tyler. Már reggel is hánytam. Nem bírom tovább elviselni.

– Állítólag a sok hányás azt jelenti, hogy lányunk lesz – jegyzem meg tudálékosan.

Eden

A fülke olyan kicsi, hogy Tylerrel gyakorlatilag egymás ölében ülünk. Tyler a lábamat masszírozza, és boldog mosollyal az arcán masszírozza a lábamat.

– Nagyon nehéz ez a titkolózás – sóhajtok fel panaszosan, majd gyorsan összeszorítom a számat, nehogy újra rám törjön a hányinger.

Kilenc hetes terhes vagyok, és csak a tizenkettedik héten akarjuk bejelenteni az örömhírt. Úgy tervezzük, hogy Tyler harmincadik születésnapján közöljük a családdal meg a barátokkal, hogy nemsokára megérkezik a második Bruce bébi. De addig egyre nehezebb titokban tartani a terhességemet. Rachael és Ella biztosan felvonta a szemöldökét, amikor nem voltam hajlandó inni a pezsgőből.

– Gondolj arra, mennyire fog örülni mindenki. Emlékszel, amikor bejelentettük nekik Jaxsont? – kérdezi Tyler, és oldalra hajtja a fejét. Aztán megfogja a kezem, és némán bámulja a gyűrűket az ujjamon. Megérinti az eljegyzési gyűrűt, és megforgatja a jegygyűrűt, majd rám néz. – El sem tudom hinni, hogy ilyen szerencsések vagyunk.

– Tényleg azok vagyunk – válaszolom halk hangon, mosolyogva, és az imádott férfi szemébe nézek.

A kapcsolatunk sosem volt egy hétköznapi történet, és még most sem tudom elhinni, hogy együtt vagyunk. Ráadásul házasságban élünk, van egy csodálatos kisfiunk, és a második babánkat várjuk.

Még most is élénken él bennem az emlék, amikor tizenkilenc évesen Portlandbe mentem, hogy megpróbáljuk együtt Tylerrel. Pedig az apám nagyon ellenséges volt, és minden ellenünk szólt. De én annyira szerettem volna, ha tényleg működik a kapcsolatunk. Évekig éltünk Tyler lakásában, miközben ő az ifjúsági központot vezette, én pedig elvégeztem a pszichológia alapszakot a Portlandi Állami Egyetemen. Időnként hazaugrottunk Santa Monicába, és a szüleink is meglátogattak minket néhányszor Portlandben, de sok időbe telt, mire az apám elfogadta, hogy Tylerrel együtt akarunk lenni. Később megenyhült, amikor látta, milyen boldogok vagyunk, és milyen szép közös életünk van. Tyler támogatott, amikor újabb két évre visszamentem az egyetemre, és megszereztem a mesterfokozatú diplomámat szociális munka szakon, aztán a nagy eseményt azzal ünnepeltük meg, hogy elvitt New Yorkba.

Ott kérte meg a kezemet a Central Parkban, a baseball pályán. Még mindig zavarba jövök, ha felidézem, milyen mohón húztam az ujjamra az eljegyzési gyűrűt. Egy percig sem haboztam.

Néhány hónap múlva hazaköltöztünk. Nem volt könnyű döntés, de tudtuk, hogy ezt kell tennünk. Los Angelesben több álláslehetőségem volt, és Tylernek is. Az apja cége terjeszkedni kezdett, és itt Santa Monicában várt rá egy pozíció. Néha látom rajta, hogy hiányzik neki a fiatalokkal végzett munka, de tudta, hogy végül egy olyan karriert kell választania, amivel pénzt is tud keresni. Tudtuk, hogy nemsokára gyerekeket akarunk, és a szüleink itt éltek. A döntésünket egyértelműen az is befolyásolta, hogy a nagyszülők tudnak majd vigyázni az unokákra.

A tengerparton tartottuk meg az esküvőt. A meghitt szertartáson csak a családtagok meg a barátok voltak jelen, és utána azonnal elrepültünk St. Luciára. A nászutunk tökéletes volt, álmodni sem tudtam volna szebbet.

Amikor lebarnulva és boldogan visszatértünk, elkezdtük az új életünket házaspárként. Tyler folytatta a karrierjét az apja cégénél, és pedig kiskorú bűnözőkkel foglalkoztam a fiatalkorúak börtönében. Nehéz, de nagyon hálás munka volt. Két évvel később terhes lettem Jaxsonnal. Nem lepődtünk meg, hiszen már hónapok óta próbálkoztunk, és mindketten sírva fakadtunk az örömtől a konyhában, amikor megtudtuk.

Ugyanez történt öt héttel ezelőtt, amikor észrevettem, hogy megint gyereket várok. Tylerrel azóta madarat lehetne fogatni, és valahányszor rám tör a hányinger, alig tudja leplezni a boldog vigyorát. Ilyenkor legszívesebben megfojtanám, de ez biztos csak a hormonok miatt van.

– Van egy ötletem. – Tyler még mindig a gyűrűmet forgatja. – Valahogy túléljük a következő néhány órát. Ha valaki megint pezsgőt nyom a kezedbe, passzold oda nekem, és majd én elintézem. Aztán elmegyünk innen, és elvisszük Jaxsont a mólóra. Most mit kívánsz?

Egy kicsit gondolkodom, aztán elpirulok.

– Fagyit. Rengeteg fagyit.

– Rendben, akkor rengeteg fagyit fogunk venni. – Tyler feláll a padlóról, megfogja mindkét kezemet, és engem is felhúz. Egymással szemben állunk a szűk helyiségben, én pedig vonakodva belecsúsztatom a lábam a magas sarkú cipőbe. – Ja, és még valami. – Tyler egy csomag rágót vesz elő a zsebéből. – Erre szükséged lesz – közli vigyorogva, és a kezembe nyomja a csomagot.

Megforgatom a szemem, de hálás vagyok a figyelmességéért. Megcsókolom az állát, ő pedig két kezébe veszi, és a hüvelykujjával gyengéden megcirógatja az arcomat. Ragyogó, tiszta mosollyal néz le rám, és zöld szeme most is ugyanúgy ragyog, mint amikor még szinte gyerekek voltunk, és őrülten szerelmesek egymásba. Az elmúlt tíz év során a pillantása semmit sem változott. Most megcsókolja a homlokomat, aztán megfogja a kezem, és elindul velem a bár felé.

Amikor visszaérünk az asztalunkhoz, Rachael kajánul rám kacsint.

– Miért bújtatok el a mosdóban? – kérdezi sokat sejtető vigyorral az arcán.

Az apám megköszörüli a torkát, elfordítja a fejét, és úgy tesz, mintha nem hallotta volna Rachael megjegyzését. Ella Jaxsont figyeli, aki esetlenül imbolyog a zene ritmusára. Már Jamie is az asztalnál ül, és némán kortyolja a sörét. Olyan rosszalló arcot vág, mintha túlságosan nagy megpróbáltatást jelentene neki elviselnie a családja megnyilvánulásait.

– Csak megehettem valamit, és kikívánkozott belőlem – füllentek könnyedén, miközben Tyler kihúz nekem egy széket az asztalnál. Mindketten leülünk. Rögtön Tyler combjára teszem a kezem, mert megnyugtat a tudat, hogy a közelemben van.

– Anya… – Jaxson odatotyog hozzám, megrántja a ruhámat, és a magasba emeli mindkét karját. Felemelem, mire hozzám bújik. Láthatóan kimerítette a sok izgalom. Magamhoz ölelem, és a sűrű hajába temetem az arcomat.

Egy pillanatra lehunyom a szemem, beszívom a kisfiam csodálatos illatát, és élvezem a kis testéből áradó meleget. Amikor újra kinyitom a szemem, találkozik a pillantásunk Tylerrel. Végtelen szeretettel néz engem, és ez nagyon jólesik. Képtelen leplezni a mosolyát, és csak úgy sugárzik róla a büszkeség.

Az én gyönyörű fiaim… A szívem csordultig megtelik szerelemmel.

[setacekla]

casablanca 3

bár azt gondoltuk, hogy már úton vagyunk a városba, de még visszamentünk a lakásba, hogy összeszedjük a korai ébredéstől nem túl boldog többieket. a srác főzött teát, amíg készülődtek. és miután rákérdeztünk, hogy hol vehetnénk ilyen szép teáskannát, képtelenek voltunk lebeszélni arról, hogy nekünk adja az egyik kisebb kannájukat (este egyébként egy imaláncot is kaptam tőle!). a srác felvetette, hogy már hozzuk magunkkal a cuccainkat, hogy ne kelljen újra kibumliznunk ide a külvárosba a vonatút előtt. ez teljesen logikus volt, így viszont egy kialvatlan, füsttől fejfájós, székelési ingerrel megspékelt cipekedős városnézés várt ránk...

ez pedig itt kilátás az ablakból, ahová a füstszagtól menekülendő muszáj voltam kiülni, amíg készülődtek az arcok.

[hirzilla]

Elsőként a Fidesz-KDNP adta le az ajánlásokat http://hirzilla.hu/hirek/online-hirek/hirtv/2019/04/08/elsokent-a-fidesz-kdnp-adta-le-az-ajanlasokat/?feed_id=24826&_unique_id=5caaf3338cf3a A keresztény kultúra minden erő forrása - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Pesterzsébeten, a Klapka téri református templom felszentelésének hálaadó ünnepén. A brüsszeli vezetés nem hajlandó megfékezni a bevándorlási folyamatot, a kezelését ezért a nemzetállamokra kell bízni - jelentette ki Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádióban. Rogán Antal a Századvég nemzetközi felméréseire hivatkozva kijelentette, hogy az illegális bevándorlás elleni uniós fellépéssel nem csupán a magyarok, hanem a kontinensen élők többsége is elégedetlen. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint legfőbb ideje, hogy az Európai Unió bürokráciája szakítson eddigi, „súlyos következményekkel járó” migrációs politikájával – mondta Bakondi György az M1-en. Az európai parlamenti választáson a fiatalok jövője a tét, ezért is kell támogatni Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos, a bevándorlás megállítását célzó programját - mondta Böröcz László, a Fidelitas elnöke. Az európai parlamenti választások tétje, hogy sikerül-e megváltoztatni a jelenlegi bevándorláspárti brüsszeli politikát és megvédeni az európai embereket - hangsúlyozta Ágh Péter Fideszes képviselő Sárváron. Simon Miklós Fideszes képviselő szerint jó a fogadtatása az emberek körében az Orbán Viktor miniszterelnök által a bevándorlás megállítására meghirdetett hétpontos akciótervnek. Orbán Viktor által bemutatott 7 pontos programmal meg lehet állítani Európában az illegális bevándorlást - közölte Deák Dániel. A politológus szerint a politikai szövetségesek nagy valószínűséggel támogatni fogják ezt a programot. A titkosszolgálatok információi szerint elég nagy esély van arra, hogy a 2015-ös eseményekhez hasonlóan felerősödik a migráció - mondta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára a Bayer Show-ban. Aki szerint a májusi EP-választásoknak nem kiemelt témája a migráció, „az hazudik, vagy a saját politikai pecsenyéjét sütögeti” – mondta Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője az M1-en. Az EP-kampány nyitányának pillanatában a Fidesz messze a leghatékonyabb párt a közösségi média használatában, a mozgósítási képessége ezen a felületen is kiemelkedik az összes többi párt közül - áll a Médianéző Központ Facebook-elemzésében. A Jobbik összegyűjtötte a választási induláshoz szükséges ajánlásokat - nyilatkozta a párt. A Párbeszéd kongresszusa egyhangú döntéssel jóváhagyta azt az MSZP-vel korábban kötött megállapodást, amelynek alapján Jávor Benedek a negyedik helyen szerepel a közös EP-listán. A Mi Hazánk Mozgalom is elkezdte az aláírásgyűjtést a májusi EP- választásra, az első nap tapasztalatai azt mutatják, hogy van igény a választók körében a mozgalom által képviselt, nemzeti ellenzéki politizálásra – mondta Dúró Dóra elnökhelyettes. Világszerte olyan veszélyek fenyegetik az emberiséget, amilyenek az új vagy ismételten fellángoló fertőző betegségek, a klímaváltozás vagy a szuperbaktériumok - mondta Jakab Zsuzsanna, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyar főigazgató-helyettese. Több mint 250 millió forintból teszik rendbe a Váci úton ideiglenesen kialakított buszsávot, ugyanis a 3-as metró északi szakaszának buszos pótlása megviselte ezt az útvonalat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. Nárcisznapot tartanak Európa legnagyobb nárciszmezejének virágzása alkalmából április 27-én Babócsán. A Reális Zöldek és a Paksi Energetikai Kerekasztal (PEK) közös álláspontja szerint reális annak a veszélye, hogy Paksot 2x1200 MW teljesítménnyel bővítjük, miközben 1000 MW teljesítményt eltemetünk. A szlovák himnusztörvény szembemegy a demokratikus és az európai értékekkel. A Magyar Liberális Párt ezért az európai liberálisok frakciójához fordul, hogy az Európai Parlamentben lépjenek fel a törvénnyel szemben. Az autonómiatörekvések szempontjából zászlóshajónak tekinthető a Vajdaság - hangsúlyozta Szili Katalin miniszterelnöki megbízott Bácsfeketehegyen. Ausztria legalább novemberig meghosszabbítja a visszaállított határellenőrzést a Magyarországgal és a Szlovéniával közös határszakaszon - jelentette az APA osztrák hírügynökség. Petro Porosenko hivatalban lévő ukrán elnök a jövő vasárnapot választotta a Volodimir Zelenszkij ellenzéki elnökjelölttel tartandó nyilvános vitájának időpontjául. Buszokkal szállították vissza a befogadóközpontokba azokat a migránsokat, akik a görög-macedón határon csaptak össze a rendőrökkel. 150-200 bevándorló továbbra is az átkelő közelében található mezőn várja, hogy megnyissák előttük az átkelőt. Bármikor újrakezdődhet a migránskaraván szerveződése Szalonikiben – jelentette Muci Attila, az M1 tudósít��ja. Theresa May brit miniszterelnök szerint nincsenek arra utaló jelek, hogy a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő, a londoni alsóház által eddig háromszor elutasított megállapodást a közeljövőben el lehetne fogadtatni. Joghallgatók nemzetközi versenyében nyertek első díjat magyar egyetemisták Washingtonban. Kultúránk közösséggé formál és összefűz bennünket - hangsúlyozta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának miniszteri biztosa a floridai Daytona Beachen tartott hagyományőrző magyar nap ünnepségén. A Tripoli repülőteret teljes ellenőrzésünk alá vontuk és repüléstilalmat rendeltünk el a katonai repülőgépek számára ebben a térségben. Emellett csapataink bejutottak Tripoli déli külvárosba – közölte Ahmed Mismari, a l��biai nemzeti hadsereg szóvivője. Pakisztánnak „hitelt érdemlő” hírszerzési értesülése van arról, hogy India katonai támadásra készül ellene még ebben a hónapban – állította Sah Mahmúd Kuresi pakisztáni külügyminiszter. Legkevesebb 11 ember halt meg a jemeni fővárosban egy légitámadásban és mintegy harmincan megsebesültek. Az áldozatok között több gyermek is van. Az afgán kormány támogatja az Egyesült Államok tűzszünetet célzó erőfeszítéseit a tálib felkelőkkel - jelentette ki Abdulla Abdulla, az ország miniszterelnöke. Tízezrek lepték el Kartúm utcáit a harminc éve hivatalban lévő Omar el-Besír szudáni elnök lemondását követelve. Megrongálták az 1989-es Tienanmen téri vérengzés emlékét őrző hongkongi múzeumot a hétvégén. Országos tüntetéseket tartott a venezuelai ellenzék Nicolás Maduro elnök ellen. Holttestet találtak egy kiégett gépkocsiban a tűzoltók Devecserben. Halálra gázoltak egy férfit Bakonybánkon. Meghalt egy motoros az M25-ös főúton Eger közelében. A magyar férfi vízilabda válogatott nyerte az Európa Kupa zágrábi nyolcas döntőjét: Märcz Tamás együttese a házigazda világbajnoki címvédő horvátokat győzte le 10:8-ra. A MOL-Pick Szeged 28:27-re legyőzte a Telekom Veszprémet a férfi kézilabda Magyar Kupa fináléjában a debreceni Főnix Csarnokban. Menesztették posztjáról Radoki Jánost, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Puskás Akadémia vezetőedzőjét. Radoki munkáját az idény végéig Komjáti András klubigazgató veszi át. A kardozó Szűcs Luca aranyérmet nyert a kadet korosztályban a lengyelországi Torunban zajló vívó-világbajnokságon. Hosszú Katinka két aranyérmet nyert- 400 méter gyorson és 200 méter háton- a norvégiai Bergenben rendezett úszóversenyen. http://hirtv.hu/ahirtvhirei/elsokent-a-fidesz-kdnp-adta-le-az-ajanlasokat-2479414?utm_source=feed&utm_medium=rss

[punctuallypunch]

We are more interesting about the real, common life in every city than the touristic version. It was the same in Dresden. So we left the car in a suburb area and we walked a lot.

/ A városok igazi, hétköznapi arcát keressük, nem a turistáknak tálalt verziók. Így első Drezdai utunk során a külvárosba hagytuk az autónkat és rengeteget sétáltunk.

We were in the ‘new city’.

/ Voltunk az ‘új város’-ban.

We were in The Grand Garden of Dresden. This park is so huge like a district.

/ Voltunk a The Grand Garden of Dresden, azaz a Dresdai Nagy Kert-ben. A neve alapján is sejthető, hogy ez a park olyan hatalmas, akár egy kisebb városi negyed. 

And we were some really local places:

/ És sikerült pár nagyon helyi környéket is érintenünk:

    Travel: Dresden / Utazás: Drezda We are more interesting about the real, common life in every city than the touristic version. It was the same…

[eltiron2]

Nemrég én is álmodtam arról, h NY-ban vagyok, de valami külvárosba ami úgy nézett ki, mint dél-Buda lepukkantabb részei. Összesen két napom volt, be akartam menni a központba megnézni a nevezetességeket, de mindig rossz buszra szálltam és ilyen nyomasztó nyomornegyedekben keringtem. 

New york bazdmeg de kurvajo

Ejszakai muszakomnak vege lett, es aludtam egyet.

Azt almodtam, h lehetett venni a tabakosnal repjegyet new yorkba, es gondoltam ha mar ugyis pentek veszek egyet, elbaszom a hetveget ott. es elrepultem new yorkba.

De new york ugy nezett ki mint simmering also, jo mondom megiszok egy kavet aztan hazautazok, de nem tudtam jegyet venni, mert nem volt csak 15 eurom, az online banking meg lefagyott. Kurva nyomaszto volt az egeez, jo volt felkelni.

[sztivan]

99 km bringán, finom kis menet volt, és még az idő sem volt annyira vészes. a fő tapasztalatok:

- a kialvatlanság + szembeszél kombó nem tesz jót, a végére totálisan elfogytam

- a legaljasabb dolog, ami megtörténhet egy hosszú bringás edzésen, az, ha valahol közben ebéd készül. el sem tudjátok képzelni, micsoda érzés, amikor tekerek, már sok megvolt, de még mindig sok hátravan, fáradok rendesen, és akkor egyszer csak megcsapja az orrom a sült hús illata. hagymával!

- visszafelé Pest szélén, valahol a 17-ben tartott a belváros felé egy nagyobb bringás csapat, kb 15-ös tempóban, polgárőri-rendőri felvezetéssel végig a Pesti/Jászberényi úton. ha majd valaki még egyszer azt mondja a futóversenyek vagy tüntetések alatt, hogy miért nem mennek ki a külvárosba, na az a földöntúli hisztéria fog eszembe jutni, amit most az autósok levágtak