#kétnyelvűség

[europasegglikamagyarorszag]

Telex: Sorra tűnnek el a Vajdaságban a latin betűs táblák, a szerb kormány szerint balesetveszélyes a többnyelvűség

Aku az ördöggel köt szövetséget, az kínnal fizet, avagy miért mindig rossz lukba dugja a nyelvét Orbán vezér a hagyományosan tragikus magyar külpolitika jegyében?!!! Putyin segglika meg a demikrácia-ellenesség, mint közös elv, érdek meg cél?

„Próbáltunk megértőek, toleránsak lenni a szerb–magyar megbékélés jegyében, ám egyértelmű, hogy ez csak felbátorította a szerintünk sovén, magyarellenes viselkedést”

a Szerb Kormány Köztársasági Jogalkotási Titkárságának igazgatója szerint „a többnyelvűség, vagyis a több nyelven megjelenő feliratok csak megzavarnák a forgalomban részt vevőket, ami esetleges balesetekhez is vezethetne, vagyis »közlekedésbiztonsági kockázatot« jelentene.”

[sztupy]

Ilyen sajnos csak angolul van meg

Meg persze fontos a kétnyelvűség már pici kortól!

Amúgymeg

FEJLESSZÜK A GYEREK SZÓKINCSÉT, AZ ALAPOK:

[telaviv-delhi]

Korlátozott kétnyelvűség a Felvidéken ( Bodza magyar neve Bogya)

[kavekkozt]

The fact that babies can learn, not just one, but several languages at the same time and without apparent effort strikes nobody as particularly noteworthy, except for researchers devoted to language acquisition.

Bosch, L. & Sebastian-Galles, N., 1997. Native-language recognition abilities in 4-month-old infants from monolingual and bilingual environments. Cognition, 65(1), pp.33–69.

[korkep-blog]

Ki volt az úttörő az autóbusz közlekedés kétnyelvűsítésében ?

Farkas Iván, Nyitra megye képviselője szerint az autóbusz-közlekedés kétnyelvűsítésében vitathatatlanul a párkányiak voltak az úttörők!

A Nyitra megyében működő autóbusz-közlekedési vállalat párkányi részlege saját hatáskörében már 2015-ben kétnyelvűsítette a hivatalos menetrendeket, az autóbuszok kijelzőin magyarul is feltüntették a menetirány településeit. A következő két évben pedig az önkormányzatok igénylése alapján már a megállóhelyek elnevezéseinek magyar nyelvű változatai is megjelentek a komáromi régióban is. Farkas Iván, Nyitra megye képviselője szerint az autóbusz-közlekedés kétnyelvűsítésében vitathatatlanul a párkányiak voltak az úttörők!

  A napokban megjelent hír szerint viszont Bukovszky László kisebbségi kormánybiztosé ez az érdem, mivel megegyezett Iván Lászlóval, az Arriva Slovakia közlekedési vállalat vezetőjével az autóbusz-állomások neveinek és az autóbuszok digitális kijelző tábláinak kétnyelvűsítésében. Az Arriva a magyarok által lakott régiókban elsősorban Kassa és Nyitra megyében biztosítja az utas szállítást autóbuszokkal. Tehát főleg erre a két megyére vonatkozik a pozitív változás a kétnyelvűsítés folyamatában.

    Ez azt jelenti, hogy például a Dunaszerdahelyi járást ez a változás nem érinti, ott továbbra is csak szlovák nyelven lesznek feltüntetve az állomásnevek illetve az autóbuszok kijelzőin a menetirány, mivel a járásban ezt a szolgáltatást a SAD biztosítja. Távolsági autóbuszok esetében amennyiben az Avirra nem tud megegyezni a SAD-dal, még az is előfordulhat, hogy a Komáromból induló autóbuszon még két nyelven lesz feltüntetve a menetirány a Dunaszerdahelyre induló autóbuszon, de a járáshatárt átlépve az autóbuszvezetőnek már váltania kell egynyelvűre. A megállóhelyek neveit pedig a Komáromi járásban magyarul is feltüntethetik majd, a Dunaszerdahelyiben viszont csak szlovákul.

  Elég fura, hogy a magyarok által lakott régiókban a vállalatok vezetőin áll vagy bukik a kétnyelvűség az autóbusz közlekedésben. Talán ésszerűbb lenne a vasútállomások kétnyelvű elnevezésének mintájára ezt törvényrendelettel kezelni. Vagy pedig az érvényes nyelvtörvény értelmében minden közlekedési vállalatot a kétnyelvűség betartására kötelezni.

  Bukovszky kormánybiztos a folyamat felgyorsítása érdekében a közeljövőben megszólítja az érintett településeket, hogy jelezzék igényüket a kétnyelvű megállókat illetően. Mivel idén helyhatósági választások lesznek, valószínű, hogy a többségükben magyarok által lakott települések élni fognak a felkínált lehetőséggel, de az is valószínű, hogy azok a magyar polgármesterek, akik szlovák többségű településeket vezetnek, óvatosabbak lesznek az igényléssel.

    És mivel a felvidéki magyarok óvatos duhajok, előfordulhat, hogy az óvatlanításhoz és keresztnév magyarosításhoz hasonlóan az autóbuszmegállók magyarosítása is döcögni fog, mert igényelni kell még az érintett két megyében is, nem beszélve a többiről, ahol erre nincs is lehetőség! Meg az Avirra képviselője szerint is az anyagi lehetőségek függvényében cserélik majd a táblákat…

  A kétnyelvűségben is folytatódik tehát a harc az MKP és a vegyespárt között, pedig nem kellene! Bukovszky kormánybiztosnak biztosan tudomása volt az előzményről, megemlíthette volna párkányi példát, mint követendőt. Mindnyájunk érdeke viszont az, hogy éljünk a kivívott lehetőséggel a kétnyelvűségben, legyen az utcanév, személynév vagy autóbusz megállóhelynév!

  Száraz Dénes

Nyitókép: Facebook/Farkas Iván

[palffyflora]

Otthon, édes otthon!

2020.03.11.

Te hol vagy otthon?

Érdekes dolog ez. Nekem igazándiból mindig sok otthonom volt és nagyon hamar otthonomnak neveztem egy új helyet is. Ez azzal vette kezdetét, hogy anyukámnál is és apukámnál is otthon voltam valamennyire, aztán még a nagyszülők és az ő különböző lakhelyeik voltak az otthonom. Ha elmentünk nyaralni, akkor az én nyelvemen „haza” mentünk akkor is, ha „csak” a szállodába mentünk vissza. Ott, ahol valamennyire jól éreztem magamat, ahol aludtam és a cuccaim voltak, ott volt az otthonom. És ez a mai napig így is van – gyakran összezavarom az embereket, ha az „otthon” szót használom, mert ezt sokan teljesen másképp határozzák meg, mint én.

Ennek viszont megvan a másik oldala: néha, attól, hogy bárhol tudok otthon lenni, sehol nem vagyok otthon. Ez körülbelül ugyanolyan, mint a kétnyelvűség: néha azt érzem, osztrák is és magyar is vagyok egy kicsit, néha viszont erősebb az az érzés, hogy az egyikhez sem tartozom úgy isten igazán.

Múlt héten az egyik szaktársam megkérdezte tőlem, hogy hogyan bírom azt, hogy már egy hónapja nem voltam otthon. Én meg nem értettem a kérdést. Hiszen minden nap otthon voltam – csak, hogy az otthonom időközben más helyen található. Bár az sem úgy működik, hogy júniusig állandóan Budapesten lesz az otthonom. A hétvégen például nem Budapesten voltam, a lakásomban, mégis otthon voltam: Németbányán, a kis bakonyi zsákfaluban. És amikor kocsival közeledtünk, hirtelen az az érzés uralkodott el rajtam, hogy hazaérek.

Egy ismerősöm egyszer azt mondta nekem: „A bőrömben lakom, és a jelenben élek.”

[brgzmpff]

Új billentyűzetet töltöttem le a tabletre és új autocorrect szótár jár vele, ami végre tanul is, tőlem. Minden elvárásomat tudja, mint az automatikus kétnyelvűség, a számsoros billentyűzet, ékezetek, nincs betűgomb a space mellett, stb, szóval nagyon örülök neki. Ami vicces volt ma, hogy a profi szót progira javítja:)) remélem nincs k��ze ahhoz, hogy sokat dumálok ozoráról a cimborákkal:))

[okcitan-kalandok]

EVS-szeminárium

Extra lemaradásban vagyok magamhoz képest, mert nagyon lassan sikerül csak leírogatnom a történéseket. Ez még egy november eleji hét - utána mondjuk ennyi minden nem történt, de egyszer csak sikerül írnom valamit az azóta eltelt időszakról is. Naszóval. Ez volt a hét (nov. 4-8.), amikor kaptunk egy kis agytágítást önkénteskedésből. Nekem kicsit rövid volt, de mindenképp hasznos - és szerencsére kellően laza. Mint kiderült, nem csak a régióból jöttek ide önkéntesek, hanem az egész országból. A nemzetiségek is sokfélék voltak: Németország, Olaszország, Törökország, Marokkó, Grúzia, Finnország, Szerbia, Ausztria, Portugália, Spanyolország és persze Magyarország (rajtam kívül volt még két lány) - szóval nagyon multikulti hangulat volt egész héten. Ja és Narbonne-ban voltunk, ami egy olyan település, ami már a rómaiak idején is létezett (sőt, mint kiderült, az első római város a környéken), itt nagyon lehet érezni ezt a folytonosságot (vagy az illúzióját, ki tudja) az akkori házaktól a maiakig - lebontás helyett sokszor csak kiegészítették, foltozgatták, és itt is teljesen normális, hogy lakásnak/irodának/kávézónak használják. Tettünk is egy sétát a belvárosban - egy aranyos kis csatorna, benne lakóhajókkal, bazilika, vásárcsarnok, girbegurba utcák girbegurba házakkal - és egy utca, ami a csatorna FELETT megy át (sétálgatás közben egyszer csak feltűnt, hogy átmentünk a csatornán, de se híd, se semmi nem jött szembe...KÉP) Na de az programokról is akarok írni. A fő téma az önkéntesség volt értelemszerűen, és leginkább az elvárások, célok, problémák - és persze az is, hogy haverkodjunk másokkal, elvégre nem egyedül kell ezt az egészet csinálni és átvészelni. Három facilitátor (moderátor? nem tudok rá most hirtelen jobb szót) volt velünk, akik a hét folyamán mindent elmondtak franciául és angolul is - ez félig-meddig nyilván mutatvány: "igen, mi ilyen menők és rendesek vagyunk, hogy ilyen jól zsonglőrködünk a két nyelv között". De tényleg rendesek voltak, ez a kétnyelvűség kellett is, a foglalkozások dinamikájának is jót tett, és a marokkóiak inkább franciául tudtak. A foglalkozásokról: Egész sok (számomra) érdekes dolgot csináltunk -  és, amit már írtam, mindegyiknél az önkénteskedés, a nyelvtanulás és a személyes céljaink voltak leginkább a fókuszban. Nyilván volt egy-két ismerkedős és ráhangolódós játék, meg ilyesmik is azért, de nem vitték túlzásba, talán nem is baj. Az első nap nem mindenki tudott megérkezni időben (főleg a vonat körüli problémák miatt), ezért másnap kezdtünk bele igazán. Elmondták a heti menetrendet, hogy mikor mit fogunk csinálni - itt-ott egy kis nyelvgyakorlás, dolgozni a saját elvárásainkon, praktikus infók az itteni életről, a biztosításról, és még akár egyéni konzultációt is lehetett kérni. Az első nyelvgyakorlós programhoz kettéosztottak bennünket, a kezdők + nagyon haladók alkottak egy csoportot, és mi többiek egy másikat - a mi csoportunkkal magunkat kellett bemutatni rajzokon keresztül, persze franciául... Kicsit nehezen ment, én nem annyira tudtam összerakni, hogy mit rajzoljak, szóval elég bénán éreztem magam közben. Ja és párokban voltunk, úgy mondtuk el a másiknak, melyik rész miről szól, aztán a másik ember mondta el a többieknek, amit hallott. Kihívás volt, de talán nem ment olyan rosszul. Ezen kívül még két nyelvgyakorlós dolog volt: az egyik egy ún. tandem-módszert hivatott demonstrálni. Párokban voltunk, és az volt a feladat, hogy tanuljuk meg a párunk nyelvén reggelit kérni - segítségül kaptunk ábrákat is. Mindezt persze köztes nyelv nélkül, mert ez volt az egyik lényeges elem - így én megtanítottam egy szerb lányt pár magyar mondatra, ő meg megtanított szerbül egy kicsit. És hogy bemutassuk, mit tanultunk, utána mindenki prezentálta magát a többiek előtt, leginkább felolvasva a saját összerakott mondatait. Elég vicces volt, ahogy mindenféle nyelveken - arabul, németül, finnül stb. - próbálkoztunk, de szerintem mindenki élvezte a végén. A másik meg egy "teszt" volt az utolsó előtti napon. Afféle mindent vagy semmit-szerűen működött: Egy nagy táblázat, az oszlopok kategóriák (állat, zöldség, földrajzi hely...) a sorok pedig betűk voltak - az adott kezdőbetűvel kellett találni szavakat a megfelelő kategóriákra. Nem olyan erősen, de volt egy versenyhangulata. Körben mentünk csapatok szerint, és az adott csapatból valakinek mindig fel kellett írni egy szót a táblára. Persze minél gyorsabban és minél jobb helyre (spec. szabályok voltak a pontozásra) - én egyszer a nagy sietségben rossz helyre is írtam az egyik szót... Persze a teszt-séget nem kellett annyira komolyan venni, a végén nekünk lett a legkevesebb pontunk, de aki a pontokat számolta, gyorsan hozzáírt még egy adagot, hogy ne legyen olyan látványos a különbség - persze aztán kihirdette, hogy mindenki nyert, mert mennyi új szót tanultunk. És voltak a kevésbé nyelvtanulós feladatok - pl. amikor mindenkinek kellett találni 6-10 személyes célt, amit el akar majd érni, amíg itt van (5, 6, 10, 12 hónapig), és erről utána kis csoportban beszélgettünk is, páraknak volt hasonló célja, vagy éppen eszébe jutott egy új...jó volt, mert láttuk, hogy tényleg nem vagyunk egyedül. Aztán volt egy olyan program is, amit városnézés közben kellett (lehetett) csinálni - egy adag utasítást kaptunk, hogy fotózzuk le magunkat így meg úgy meg amúgy, egész viccesek voltak: csináljunk fotót egy híd közepén egy hajó legénységét imitálva; a rádió épülete előtt csináljunk úgy, mintha egy híres francia együttes lennénk; a csatorna partjánál játsszuk el, hogy utcai árusok vagyunk, stb... Az emberek egy része viszont megpróbált lejutni a tengerparthoz - nem sok sikerrel, mert nagyon fújt a szél, és nem volt végül elég idejük rá. Messze is volt, busszal kellett menni vagy 30-40 percet legalább. Aztán volt egy kifejezetten érdekes kártyajáték, ami Barnga néven fut. Hát...talán inkább most nem írom le ide, mi a lényege, mert a közvetlen tapasztalat útján a legjobb megismerni - ha valaki tudja, miről szól, úgy már nem is működik igazán. Talán néhányan ismeritek is. Akik nem: majd ha lesz rá lehetőség, szívesen felkészülök belőle, ha lesz hozzá kedv. Talán kihagyok néhány dolgot, de összességében leírtam...jaj, még ami az elején tetszett, hogy előre beosztották, kik kivel lesznek egy szobában - mert akkor így könnyebb volt új emberekkel ismerkedni. Én egy görög sráccal kerültem egy szobába, és meglepő módon találtunk is pár érdekes közös dolgot, pl. hogy ő a színházasdit kábé úgy csinálja, mint én a kórust - fontos neki, és félig-meddig véletlenül került bele, kicsit gondolkodik is, hogy komolyabban belemélyedjen-e. A többiekkel ennyit nem beszélgettem, a németek főleg egymással beszélgettek, és a többiek nem voltak ennyire nyitottak felém, nekem meg még mindig nehezemre esik beszélgetést kezdeményezni másokkal. De mindenesetre mind jól elvoltunk úgy általánosságban. Szóval lehet, hogy nem írtam le mindent, de ezek egész jó képet adnak arról, hogy miket csináltunk, és milyen volt ez a hét. Kár, hogy ilyen rövid volt, szívesen csináltam volna még ilyesmiket mondjuk még egy napig. De ez van.

[nemzetinet]

Nem szabad lenyelni a nyelvi megaláztatást – jogvédő szervezethez és bírósághoz is fordulhatnak sérelmeikkel az erdélyi magyarok

Se szeri, se száma az olyan eseteknek Erdélyben, amikor a magyarok nem szólalhatnak meg anyanyelvükön a hivatalokban még olyan településeken sem, ahol a magyarság aránya húsz százalék fölött van. Szakemberek szerint megoldás lehet az egyéni esetek nyilvánosságra hozatala, ahogyan ez nemrég Szatmárnémetiben történt. Nincs könnyű helyzetben az a romániai magyar, aki a Partiumban, illetve más, magyarok lakta vidéken próbál anyanyelvén értekezni közintézményekben, vagy akár postahivatalokban. Habár a törvény előírja, hogy olyan településeken, ahol a magyarság számaránya húsz százalék fölött van, az ügyintézéssel foglalkozó közalkalmazottaknak érteniük kell a magyar nyelvet, ez sok esetben csak „papíron” létezik. Ezt Szatmárnémetiben Krakkó Rudolf, a helyi Híd Egyesület elnöke is megtapasztalta: tavaly nyáron a megyeszékhely 1. számú postahivatalában egy alkalmazott azért sértegette, mert magyarul érdeklődött. A szatmári férfinak a román ügyintéző azt mondta:

ha nem tud románul, akkor menjen Magyarországra.

„Ez a minősíthetetlen hangnem megdöbbentett. Sor alakult ki utánam, de továbbra sem voltam hajlandó tágítani, és teljes nyugalommal magyarul és civilizált hangnemben szóltam hozzá. Ez nagyon felbőszítette a szitkozódó hölgyet, mígnem előkerült egy magyarul is beszélő alkalmazott, aki segítségemre sietett. Elmondta, hogy ha nem tudok románul, ebben a postahivatalban nem szolgálnak ki” – mesélte a Krónikának Krakkó Rudolf. 

A 150 éve, azaz még a monarchiában is postahivatalként működő épület az elmúlt száz évben sokat nem változott – romos, gondozatlan állapotban van –, abban viszont gyökeresen más lett, hogy

fittyet hánynak a szatmárnémeti lakosság mintegy negyven százalékát kitevő magyar közösség nyelvi igényeire.

Krakkó Rudolf nem hagyta annyiban az alkalmazott magyarellenes viselkedését, és magyar nyelvű levélben fordult a szatmárnémeti polgármesteri hivatalhoz, amelyet Kereskényi Gábor RMDSZ-es polgármester irányít. Válaszlevelében azonban a polgármesteri hivatal elhárította a felelősséget, és azt tanácsolta, hogy keresse meg a prefektúrát. Végül a megyei kormányhivataltól is magyar nyelvű választ kapott – Altfatter Tamás Ferenc személyében Szatmár megyének magyar alprefektusa van –, de itt is

elhárították az ügy rendezését, mert a posta nem közintézmény, hanem részvénytársaság.

Krakkó a két válaszlevél birtokában a helyi magyar napilaphoz fordult, amelynek munkatársa megkereste a Szatmár megyei postaigazgatóság vezérigazgatóját, aki az újságíró szerint elképedve szerzett tudomást róla, hogy az általa vezetett intézményben hogyan bánnak a magyar ügyfelekkel. A postaigazgatóságon akkora cirkusz lett az ügyből, hogy decemberben közgyűlést hívtak össze, amelyen „feldolgozták” az esetet az alkalmazottaknak. Krakkónak bővebb tudomása nincs a közgyűlésen elhangzottakról, de azt már az elmúlt két hétben megtapasztalta, hogy az 1. számú postahivatalban új arcok is megjelentek. Legutóbb olyan postai ügyintézőhöz került, aki valamennyit tudott magyarul, és jóindulatúan segített.

Krakkó azt kifogásolja, hogy

a város és a megye magyar vezetői nem foglalnak állást ilyen ügyekben.

„Szerintem az intézmények közötti egyeztetés vezetett el a postai közgyűlésig, de ezt nem a háttérben, hanem nyíltan kellene vállalniuk a helyi RMDSZ-es vezetőinknek. Itt nem egyedi esetről van szó, hanem általános jelenségről, amit csak úgy lehet orvosolni, ha a helyi magyarság és románság egyaránt tisztában van azzal, hogy mi követeljük a nyelvi jogaink tiszteletben tartását” – fogalmazott Krakkó Rudolf a Krónikának.

A sepsiszentgyörgyi székhelyű Mikó Imre Jogvédő Szolgálat az ilyen és az ehhez hasonló visszaélések felderítésére jött létre, a hozzá forduló panaszosok ügyét az illetékes állami szervekhez irányítja.

„A legtöbb bejelentés a gyűlöletbeszéd, a közösség elleni uszítás híradásokban és a sporthuliganizmus témakörökben érkezik hozzánk, ezekben az esetekben mindig el is járunk. Jelentős azok aránya is, akik az utcai magyar nyelvű feliratok hiányát kifogásolják, amely rendszerint nem a magyar vezetésű önkormányzatoknál gond, hanem vegyes lakosságú vidékeken” – tájékoztatta lapunkat Benkő Erika, a jogvédő szolgálat vezetője. 

Az RMDSZ háromszéki parlamenti képviselője mindenkit arra biztat: ha visszaélést tapasztal, azt jelentse szervezetüknek, de panaszt tehet az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, vagy akár bírósági úton is el lehet járni. Benkő Erika szerint az a legnagyobb gond a nyelvi jogok alkalmazásával Erdélyben, hogy

a hatályos törvények lehetőséget biztosítanak ugyan az anyanyelvhasználatra, de nem írnak elő szankciókat arra az esetre, ha ezeket az önkormányzat nem alkalmazza,

és ellenőrző szervet sem neveznek meg. 

„Mint ismeretes, másfél éve az RMDSZ megpróbálta törvénymódosítással szabályozni mind az ellenőrző szervek, mind a szankciók bevezetését, de a próbálkozás meghiúsult, miután a központi média felkorbácsolta az indulatokat, és Klaus Johannis államfő is ez ellen foglalt állást. A nagyobbik kormánypárt meghátrált a törvénytervezet támogatása tekintetében” – fogalmazott a politikus, aki úgy látja: csak azokban az önkormányzatokban valósul meg a többnyelvűség, ahol magyar többség van és magyar a polgármester. Ahol nem magyar az önkormányzati vezető, ott többnyire nem alkalmazzák a nyelvi jogokkal kapcsolatos rendelkezéseket, még akkor sem, ha az adott településen bőven a megszabott küszöb felett van a magyarok aránya. Benkő Erika szerint egy ennyire digitalizált világban, ahol most már sok ügyet online intézhetünk, a kétnyelvűség olcsóbb lehetne, mint bármikor.

– emelte ki a háromszéki politikus.

Toró Tibor szociológus, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója különböző kutatásokban több éve vizsgálja a magyar nyelv használatát erdélyi közintézményekben. A szakember szerint el kell különíteni az állami dekoncentrált intézményeket és vállalatokat az önkormányzatoktól, illetve az utóbbiak által működtetett cégektől. Bár a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvény az állami intézményekről is rendelkezik, a végrehajtás tekintetében azok „szürke zónának” számítanak. „Az alkalmazás tekintetében a törvény minden esetben csak annyit mond ki, hogy kell legyenek magyarul értő vagy beszélő alkalmazottak is, de arról nem rendelkezik, hány ilyen embert kell felvenni, illetve milyen formában kell ezt az előírást értelmezni” – magyarázta Toró.

A zavaros megfogalmazáshoz vezethető vissza a rengeteg kiskapu, a törvény szövegének különböző értelmezése, amivel legtöbb helyen simán kijátsszák a magyar nyelv használatára vonatkozó előírásokat. A törvény szerint csak annak a személynek kell beszélnie a kisebbség nyelvét, aki direkt kapcsolatban van az ügyfelekkel, de a tapasztalat azt mutatja, hogy rendszerint ez az előírás sem valósul meg, a meghirdetett állásfelvételben ritkán írják elő, hogy a közalkalmazottnak magyarul is kell beszélnie.

– magyarázza a kolozsvári szakember.

Erdély magyarok lakta régióiban eléggé eltérő a helyzet a magyar nyelv használata szempontjából. A szociológus szerint Székelyföldön a szóbeli nyelvhasználat rendszerint azokon a településeken valósul meg teljes mértékben, ahol a magyarok többségben vannak. Ott a helyi közalkalmazottak többsége az önkormányzatokban eleve magyar. Azokon a helyeken van gond, ahol a magyarság részaránya 20 és 50 százalék között van. Itt a szóbeli nyelvhasználat nem mindig valósul meg. „Sok helyen ez úgy oldódik meg, hogy ahol van magyar alkalmazott, ott a magyarok direkt őt keresik. Kolozsváron például sokan fordulnak a magyar alpolgármesterhez” – magyarázza Toró.

A szakember azt is kiemeli, hogy vegyes lakosságú településeken – például Marosvásárhelyen – az határozza meg a nyelvhasználatot, hogy a hivatalba belépő magyar ember elsőként kivel találkozik. Ha románul indul a beszélgetés, rendszerint meg sem próbál magyarul beszélni. Ez jól jelzi az erdélyi magyarság közösségi görcseit is a magyar nyelvhasználat terén, hiszen kevés olyan ember akad, mint Krakkó Rudolf Szatmárnémetiben, aki nem nyeli le a megaláztatást, hanem különböző fórumokon ad hangot sérelmének.

Nem szabad lenyelni a nyelvi megaláztatást – jogvédő szervezethez és bírósághoz is fordulhatnak sérelmeikkel az erdélyi magyarok a Nemzeti.net-en jelent meg,

[promisingtitans]

Rendesen kibelezi a zongorát a szpídpop

Felültet a hullámvasútra a We Are Ordinary első magyar nyelvű dala, a Szimpla búcsúzó. Klip és élve boncolgatás.

– Balogh Roland

Hőhullámok. No, nem értem változó korba (még van addig pár évem), de elsőre, másodikra, hatodikra is ezen morfondíroztam a bajszom alatt, miközben szabadfogású meccset folytattam a We Are Ordinary új dalával.

A Szimpla búcsúzó egy kísérleti egyvelege a zongora és szinti románcára épülő, magas hangokkal rusztikusan megfűszerezett, nyomokban pedig neo C64-es játékzenékre emlékeztető popzenének. Abból is a gyorsabbiknak, kérem szépen, szpídpop ez a javából, ha már mindenképpen keretbe kellene helyezni a dalt.

Kifejezetten ötletes, úgy szinti- és szobapop ugyanis, hogy nincs kedve az embernek rituális szeppukut elkövetnie, és noha a szövegben ott bujkál némi keserédesség, alapjaiban nem a búsongó, így véletlenül sem depresszív. Ebben a galaxisban pedig ez az inkább a reményt s az azzal járó, várakozásérzést is magában rejtő attitűd szimpatikus. 

Meg kell azonban jegyezni, talán túl sok a magas hangsáv egymás mellett. Személy szerint csempésznék némi, bármiféle basszust, mély ellensúlyt egy ilyen dalba, s figyelnék a ritmusra is, amely olykor mintha meglódulna, néhol meg-megbicsaklana.

Az imázsklip is sokat dob az összhatáson. S szerencsére a klasszikus, utazós, hátizsákos turistás blogok hangulatát idéző „mutassunk arcokat a világ különböző pontjairól” szemlélet mellett belecsempésztek pár életképet, ami a képi anyagot sem engedi, hogy nagyon egysíkú legyen.

Zsolt és Soma >>> Fotó:  Szabó Ákos

Ha pedig már a We Are Ordinary van terítéken, az előbbi okoskodást érdemes picit a formáció nagytotáljára kivetíteni. A bő egy éve indult, idén februártól Huszár Zsolt (ének, gitár) és Juhász Soma (vokál, dob) felállásban duóként üzemelő csapat dalaiban – még ha esetleg ők nem is érzik így – kísérletezik a hangzással. Hol ebbe csíp bele, hol abban lát izgalmat.

Például az előző számuk, a Crystal Clean, amivel az Ígéretes titánokhoz is beköszöntek, inkább az r’n’b felé kacsingatott, még úgy is, hogy ott a gitár markáns szerepet játszott a dal vázában. Így vagy úgy, de az a vonal amúgy erősebbnek tűnik, mint ez a mostani.

Igaz, utóbbi dal klipje önmagában egy remek megoldás, s ha lehet, még többet tesz hozzá ahhoz, mint ez a mostani a formáció új, és, fontos kiemelni, első magyar nyelvű szerzeményéhez.

Merthogy – minkét arról Zsolt beszélt – ez itt, kérem szépen, az első magyar We Are Ordinary dolog. Fel is merül egyből a kérdés: eddig miért nem volt ilyen, illetve ez jelenti-e azt, hogy a formáció a kétnyelvűség koordináta rendszerében helyezi akkor el magát a jövőben.

„Az eredeti terv az angol volt. A visszajelzések alapján viszont sokan kíváncsiak magyar nyelvű dalokra ebben a stílusban, ezért ezt az évet erre szánjuk. Ha összejön, szeretnénk egy teljes kislemezt kiadni magyarul. Ami a koncerteket illeti, ott pedig így szépen egyensúlyba kerül majd a két nyelv, főleg, ha minél több magyar szöveg születik majd.”

Sokat nem is kell magyarázni. Ami viszont érdekes lesz majd esetükben, merre halad a dalírás? A magam részéről a Crystal Clean vonalát követném, akár magyarul, akár angolul. Ja, és több basszust gyerekek! Ha kérhetik. Jól fog állni.

Hírekért, infókért és egyéb érdekességekért, koncertekért, stb. kövessétek Facebook, Instagram és Twitter oldalainkat is.

Piano-killer speedpop on da rise

– Roland Balogh

We Are Ordinary is a band playin’ some kinda synthpop, but not the depressive one. Its speedy rythms are mixing w/ some r’n’b & guitar based voices. After so many releases the duo – Zsolt Huszár (main vocals, guitar) & Soma Juhász (back vocals, drums) – finished its first ever song with Hungarian lyrics. 

‘Szimpla búcsúzó’ (’Simple Farewell’) it’s a piano based stuff where ‘80s feeling getting touched & U can listen, even more, smell some kinda C64 computer sounds in it. I guess more bass is needed. So, if the guys wanna follow this path, don’t forget about it. ‘Cause if U have few tracks but the piano, the synth & even the vocal are also high, the general impression won’t be so smart without a cool bass.

If we take a tour between their songs it seems they are trying to find the voice of the band. My advice is the smooth, soul kinda r’n’b style is better than this new basic speedpop stuff. Take a look at the previous song and U can get it.

For news, infos and any other interesting projects, gigs, etc. @follow us on Facebook, Instagram or Twitter.

[rovasinfo]

Népszava - Birkaiskola és tudatlanság

Népszava – Birkaiskola és tudatlanság

A szélsőbalos Népszava ismét cikizi a Fideszt és persze a rovást is … mintha bármi kapcsolat lenne a két dolog közt. (more…)

[kavekkozt]

our results demonstrate that 12-month-old monolinguals and bilinguals showed similar failure to learn the words in the current task.

Byers-Heinlein, K., Fennell, C.T. & Werker, J.F., 2012. The development of associative word learning in monolingual and bilingual infants. Bilingualism: Language and Cognition, 16(1), pp.1–8.

mit tanulok az egyetemen rovatunkból: hogyan kommunikáljunk sikertelen kutatásokat vagy értelmezhetetlen eredményeket.

[korkep-blog]

Nagy Dávid, Érsekújvár alpolgármestere: jogos volt a felháborodás, mert a kétnyelvűség természetessé vált a városban

Az MKP érsekújvári alpolgármesterét kérdeztük a városi piac elmaradt kétnyelvűsítéséről.

Az érsekújváriak nagy örömére befedésre került és megújult az városi piac, amelynek üzemeltetője a Brantner Nové Zámky Kft. Ezzel egy sokéves problémát sikerült kedvező módon megoldani. Az örömbe azonban ürüm is vegyült, hiszen az osztrák Brantner és a város közös tulajdonú leányvállalata csupán egynyelvű felirattal üdvözli a piaclátogatókat, és ez kiváltotta sok helyi polgár nemtetszését, felháborodását.

  Az esettel a Körkép.sk is foglalkozott.

  http://www.korkep.sk/cikkek/regio/2018/05/24/ersekujvari-piac-fedve-bar-de-nyelvtorve

  Történt-e azóta valamilyen jellegű lépés a városvezetés (a Brantner Nové Zámky Kft társtulajdonosa) részéről az ügy orvoslására?

  Kezdetnek inkább azt kérdezném, hogy miért, mikor és hogyan lett eladva a városi piactér?! Meggyőződésem ugyanis, hogy ha az a város tulajdonát képezné, akkor most nem kellene orvosolni a kétnyelvűséget. Természetesen, amint megláttuk a feliratot, megtettük a kellő lépéseket a Brantner cég felé, hogy pótolják a hiányosságot. Meg szerettük volna előzni a felháborodást, amely jogos. Mivel mi természetesnek tekintjük a kétnyelvűséget, ezért fel sem merült bennünk, hogy ilyen előfordulhat.

  Az érsekújvári piacon lemarat kétnyelvűség. Kép: novezamky.sk

  Valószínűleg a felháborodás eredménye az lesz, hogy kiteszik magyarul is az üdvözlő szöveget a piackerítésre. Ön szerint miért nem természetes dolog a városban, hogy ezek a feliratok ne csak unszolásra, hanem rögtön kétnyelvűen jelenjenek meg, egyenrangúan kezelve a város minden polgárát? Az utólagos pótlásuk a másodrendűség érzetét keltheti a magyar nemzetiségű lakosokban.

  Úgy gondolom, hogy ebben a ciklusban nagyon sokat tettünk, mint az MKP helyi képviselői, úgy a polgármester úr és a városvezetés is annak érdekében, hogy újból természetessé váljon a kétnyelvűség a városunkban. Ennek ékes példája a Béke Mozi épülete, melyre felújítás után ugyanakkora betűvel, a szlovák felirat mellé került a magyar megnevezés. A piac esetében is minden, amit a város biztosított – reklámanyag, Facebook kommunikáció, ünnepi beszéd, de még a helyszínen osztott reklámtáska is kétnyelvű volt. Sajnos, csupán az üdvözlő szöveg maradt egynyelvű, ezért viszont a Brantner cég felel.

  Egyet tud érteni azzal hozzászólással, ami a Körképben megjelent cikket kommentálja? „Újvárban szinte épületről épületre kell kiharcolni a magyar feliratokat… nem értem, miért nem lehet már végre természetesnek venni azt, hogy mindjárt 2 nyelven írjanak ki valamit…..vagy azt gondolják, majd csak egyszer beleunnak a magyarok az állandó harcba?“ Beleunnak Ön szerint?

  Nem szoktam foglalkozni a Facebook kommentekkel. A ciklus elejétől azon vagyok, hogy egyszerre több kommunikációs csatornán aktív kapcsolatot tartsak a polgárokkal. Amennyiben valakinek ez a véleménye, az ajtóm nyitva áll. Elég rajta bejönni és megoldjuk a gondokat. Sokan jöttek már be azon az ajtón és távoztak elégedetten. Szerintem ez a vélemény 4 évvel ezelőtt volt inkább aktuális. Sajnos sok volt a bepótolni való a kétnyelvűség terén. Én lennék a legboldogabb, ha egy varázsmozdulattal minden egyszerre megoldódna. Viszont lassan, de biztosan visszahoztuk a magyar nyelv használatát a hétköznapokba. Elég, ha csak a legutóbbi példára gondolok, amikor a „Bratislava-i utat” vissza kellett csinálni „Pozsonyi útra”. Sikerült.

  A kétnyelvűségben sok minden pozitív irányban változott a városban. Viszont, akadnak még hiányosságok ezen a területen. A városvezetés igyekszik saját cégeiben és intézményeiben betartatni a kétnyelvűséget, viszont kezdeményezője lehetne a törvény adta lehetőségek mentén ugyanerre az állami épületekben, intézményekben is. Hogy ne egy komáromi illetékességű parlamenti képviselőnek kelljen elérnie az érsekújvári kórház magyar nyelvű feliratait vagy a tűzoltóságét. Mi erről a véleménye az alpolgármester úrnak?

  Először mindenkinek a saját portáját kell kisepernie, aztán mutogathat máséra. Érsekújvárban elindultunk a kétnyelvűség útján. Óriási öröm volt a minap is egy kedves bolti eladótól hallani, hogy köszöni szépen, újból meri szabadon használni anyanyelvét a városban. Valójában ezért csináljuk, hogy otthon érezze magát minden polgárunk Érsekújvárban. Külön hálás vagyok azért, hogy ebben Facebook csoportok is besegítenek. Hiszen közös a célunk; és én mindig csak ezt a célt figyelem. Jöjjön a segítség bárkitől, bárhonnan, a megmaradásunk mindennél fontosabb.

  Száraz Dénes

Nyitókép: Facebook

[orbankultusz]

Fasiszta seggfejek között csak taktikai lehet az összetartás, elvi okok miatt.

Telex: Sorra tűnnek el a Vajdaságban a latin betűs táblák, a szerb kormány szerint balesetveszélyes a többnyelvűség

Aku az ördöggel köt szövetséget, az kínnal fizet, avagy miért mindig rossz lukba dugja a nyelvét Orbán vezér a hagyományosan tragikus magyar külpolitika jegyében?!!! Putyin segglika meg a demikrácia-ellenesség, mint közös elv, érdek meg cél?

„Próbáltunk megértőek, toleránsak lenni a szerb–magyar megbékélés jegyében, ám egyértelmű, hogy ez csak felbátorította a szerintünk sovén, magyarellenes viselkedést”

a Szerb Kormány Köztársasági Jogalkotási Titkárságának igazgatója szerint „a többnyelvűség, vagyis a több nyelven megjelenő feliratok csak megzavarnák a forgalomban részt vevőket, ami esetleges balesetekhez is vezethetne, vagyis »közlekedésbiztonsági kockázatot« jelentene.”

[nemzetinet]

Száz év kitartás

Politikai értelemben száz éve él kisebbségben a (cseh)szlovákiai magyarság. Létének alapvetően meghatározó kérdése, 1918-tól napjainkig, a magyar tannyelvű iskolák megőrzése és az ott zajló oktatás színvonala. Pék Lászlóval a múltat ébresztgetve a jelenről is beszélgettünk.

Az elmúlt száz esztendőben – Pozsonytól a keleti végeken Szelmencig – szilárdabb gyökereket vagy biztosabb szárnyakat adott diákjainak az itteni magyar iskola?

Gondolom, nehéz volna az arányokat megbecsülni. Már az 1918-as idők hagyományait is tekintve, a gyökerek mélyek és erősek voltak. Viszont a szárnyakat a mindenkori államhatalom a múló évtizedek során gyakran megnyirbálta, hiszen ez a hosszú időszak kisebbségi szempontból sohasem volt igazán nyugodt. És hát a száz év különböző ideológiái sem adtak tág teret a szabad szárnyalásnak. Emellett közrejátszott a nemzetiségi oktatásügy társadalmi körülményeinek alakulásában, hogy Csehszlovákia megalakulásától az idecsatolt területek magyar lakossága mind vallási, etnikai és gazdasági szempontokból, mind az identitáshoz fűződő kötődés szempontjából meglehetősen heterogén közösség. Mindez a kisebbségi oktatásügyben a fellendülések és a megtorpanások, sőt a visszarendeződések örvényléseit eredményezte.

Az első világháború befejeztével, illetve Csehszlovákia létrejöttével hogyan alakult át a korábbi iskolahálózat?

Mondhatni drámaian. A cseh karhatalmi segédlettel bevonuló úgynevezett szakolcai szlovák kormány 1918. november 6-án a város Királyi Katolikus Főgimnáziumát – ahol 1913-ban még Juhász Gyula tanított – csehszlovák tanintézménnyé nyilvánította. De ez csak az első lépés volt azon az úton, amelyen először a szlovákok által lakott területeken „csehszlovákosították” az iskolákat, majd a magyar nyelvterületen is. Vavro Šrobárt, Szlovákia teljhatalmú miniszterét és Anton Štefánek tanügyi referenst semmi nem akadályozta abban, hogy még a hivatalos békekötések lezárása előtt lerombolják a magyar iskolahálózatot. Így rögtön az 1918/19-es tanévben például 2355 tanítót mozdítottak el állásából. Többségük megtagadta az új kormányzat által követelt hűségeskü letételét, és javarészt Magyarországra távozott. Pótlásukra 1400 cseh és morva tanítót helyeztek át a szlovák országrészbe.

Az újonnan alakult republikában új népiskolai törvény is született.

Az kimondta ugyan, hogy negyven diákkal anyanyelvű népiskola nyílhat, négyszáz diák számára pedig anyanyelvi polgári iskola, de ezt a jogszabályt a szlovák országrészben soha nem léptették érvénybe. Voltak tanintézmények, ahol az addigi osztályokban magyar nyelven folytatódhatott a tanítás, de újabb magyar tannyelvű évfolyamok már nem nyílhattak. Érdekes adalék, hogy a kassai leány-középiskola öt éven át magánlakásokban zugiskolaként működött, növendékei érettségi bizonyítványát Miskolcon állították ki.

Az iskolák megszüntetése parancsszóra és ezért szinte olajozottan zajlott?

Nem, és különösen a magyarok lakta területeken ütközött sorozatos akadályokba, több helyen kemény ellenállásba. Az iskolaigazgatók, a szülők szervezeteinek vezetői, az akkori magyar pártok képviselői és sok helyütt a zajosan tüntető diákok maguk is szót emeltek a jogtalanságok ellen. Az iskolavédő tiltakozások a mai Dél-Szlovákia valamennyi régióját és társadalmi rétegét aktivizálták, amihez a korabeli szlovákiai magyar sajtó is támogatólag hozzájárult.

Az akkoriban történtekről nyilván fennmaradtak a hiteles és számszerű adatok!

A kormányzat az 1922/23-as tanévről már összesített felmérést készített. Abból egyebek mellett kiderül, hogy a népiskolákban a magyar nemzetiségű diákok száma a teljes diáklétszám 22,4 százaléka volt. Ugyanebben az iskolaévben a magyar pedagógusok száma 1930 fő, a tanítóság összlétszámának 20,1 százaléka. Persze, hogy valóban átfogó képet kapjunk az országhatárváltás és a magyar iskolavesztés első időközének összefüggéseiről, ahhoz – például Popély Gyula Erős várunk az iskola című kötetében megjelent megállapításokra épülően – újabb vizsgálódásokra, további kutatói kedvre lenne szükség.

Napjainkban a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, illetve a Katedra Társaság tömöríti soraiba a hazai magyar tanítóságot. Miként volt ez a múlt század húszas éveiben?

Patinás emlékű szakmai-társadalmi szervezet volt a Szlovenszkói Általános Magyar Tanítói Egyesület. A szerveződését hirdető felhívás 1921 januárjában jelent meg, és öt hónappal később Komáromban mintegy 750 magyar pedagógus részvételével, méltóságteljes keretek között meg is alakult. Szakfolyóirata a Magyar Tanító volt. Az egyesület tevékenységének bővebb feldolgozása még várat magára, ahogy a lap is a levéltárakban kutatható.

Az 1938-as müncheni szerződés, majd a bécsi döntés egészen a második világháború végéig milyen helyzetbe hozta a korabeli szlovákiai magyar iskolahálózatot?

Azok a zaklatott esztendők több és alaposabb elemzést érdemlő módon teltek el, hiszen a Magyarországhoz visszacsatolt területeken a korabeli iskolákat egészen más társadalmi körülmények érintették, mint az itteni közigazgatás alatt maradt oktatásügyet. Itt a gyarapodás esélyei jelentősen beszűkültek, a meglevő iskoláknak azonban – a vezető szlovákiai magyar politikusok többségével egyetértésben – nem kellett sem a fasizmussal kollaborálniuk, sem a müncheni egyezményt dicsőíteniük.

Az „új” Csehszlovákiában, az ország nemzeti kisebbségeit 1945 áprilisában kirekesztő kassai kormányprogram értelmében, a jogfosztottság és a közösségi megbélyegzés pár évében nem működhetett magyar iskola. Ön, a nyugdíjasként is minden gondolatában talpig pedagógus, hogyan tekint ezért a pozsonyi Oktatásügyi Megbízotti Hivatal 1950. június 22-én és éppen az Új Szóban megjelent felhívására, amely az 1948-as fordulatot követően meghirdette a szeptemberben megnyíló szlovákiai magyar tannyelvű iskolákba való beiratkozás lehetőségét?

Ha a kommunista éra kezdeteinek ideológiai hordalékát különválasztjuk az iskolanyitások komoly tényétől, akkor a most százéves kisebbségi oktatásügyünk legjelentősebb mérföldkövéről, csodálatos másodvirágzásának kezdetéről beszélhetünk. Hiszen a világháború borzalmai, majd az 1948-ig tartó kitelepítések, a reszlovakizáció és a lakosságcsere időszakának megaláztatásai, a hagyományos helyi közösségek kierőszakolt felbomlása után, de az észrevehető világnézeti megosztottság ellenére is az itteni magyarság elemi energiával tudott lépni. A statisztikai adatok tanúsága szerint 1950. szeptember elsején 142 magyar óvodában 4985 gyermekkel, illetőleg 522 magyar tanítási nyelvű elemi és a 11–15 éves korosztály úgynevezett középiskolájában 45 497 diákkal kezdődött az új tanév! Emellett ugyanaznap még Pozsonyban magyar pedagógiai gimnázium, Komáromban magyar gimnázium, a kassai Ipariban pedig magyar tagozat nyílt. Voltak, akik pártvonalon, mások, mai szóhasználattal, civil összefogással segítették ezt az impozáns újraindulást. Ha kellett, az ügyért a távolabbi vidékekről is fölutaztak Pozsonyba vagy akár Prágába intézkedni. Mindez a közösségi vitalitás a szlovákiai magyar közoktatás kerek évszázadának kimagasló teljesítménye. Ha megtizedelve is, de a helyi magyar közösségek éltek a kínálkozó alkalommal, mert megvolt hozzá az összefogás és az akarat. Bár egyben cifra nyomorúság is volt ez az öröm, hiszen szegénységgel, a szövetkezetesítések agressziójával, a kényszerű padlássöprésekkel párosult. Ez az akkori lendület mégis megteremtette a rákövetkező két évtized hazai magyar kultúrájának és közművelődésének alapjait.

Kijelenthető, hogy a (cseh)szlovákiai magyar oktatásügy volt mindig is az itteni magyarság sorsának meghatározó pillére, egyúttal neuralgikus pontja is?

A kérdésben felvetett kettősség tükrében igen. Pillérként annyiban, hogy a kisebbségi lét ellenére szívós kitartással és a múló idő pozitív mérföldköveinek újabb meg újabb lendületével rendre a jövő felé orientálódott: az 50-es évek elején, 1968 mozgalmas hónapjaiban, a 89-es rendszerváltást követő első időszakban.

És a jogfosztottság időközén kívül az egyéb neuralgikus pontok?

1918 tetten érhető negatívumai eleve adottak. Később, egészen napjainkig, a nacionalista hullámok vagy a pánszláv eszme feléledése okozta/okozza a negatív cezúrákat: a kisebbségi iskolák előnytelen körzetesítésének, a teljes kétnyelvűség rosszakaratú bevezetésének, az alternatív oktatás szándékának fel-felvetődő tervei, vagy már a 90-es évek derekán, tehát a mečiari időkben a kisebbségi oktatásügy sorozatos háborgatása.

Mit kellene nekünk – a modern időkhöz igazodva és a 100 év tapasztalatait kamatoztatva – a jelenlegi teljesítményeinknél jobban, körültekintőbben megtenni?

Tulajdonképpen három alapvető dolgot. Elsősorban komolyabban venni az anyanyelvi oktatás fontosságát, és élni is annak lehetőségeivel. Másodsorban egyfajta ellenállást, védelmet, bizonyos esetekben ellenszegülést tanúsítani, ha iskoláinkkal szemben ártó hatósági rosszhiszeműséget tapasztalunk. A (közel)múltban ezt több alkalommal megtettük, és ezen a téren voltak igazán bátrak, noha sokan voltak a sunyik is. Harmadsorban pedig a saját köreinkben jóval nagyobb figyelmet érdemelne a közösségi építkezés. Véleményem szerint ez nem megy nekünk. Jelesül: közösségünknek nincs meg a dél-szlovákiai régió gazdaságának kulcsszereplőivel együttműködni, együtt gondolkodni képes polgári középrétege. Ezért azokat az innen eredő forrásokat sem látom, amelyek például a kisebbségi oktatásba vagy kultúrába forgatott jelentősebb támogatói pénzekről szólnának. Régies stílusban szólva: ez a bőkezű támogató vagy az a mecénás kinek, mikor, milyen céllal segít?!

Száz esztendő múltán tudjuk már, hogy a szlovák iskolákba íratott magyar gyerekek révén miért olyan fájóan gyors a nyelvcsere?

Ha nem is győzelmi jelentés, de biztató hír, hogy a szocialista korszak idevágó és akkoriban 25 százalékot jelző statisztikáihoz viszonyítva jelenleg a hazai közoktatásban a magyar gyerekeknek már „csak” 13 százaléka nem az anyanyelvén tanul. Úgy tűnik, a Pozsony felől észlelt nagyfokú kirajzás láttán a Csallóközben, de az ország többi déli régiójában is egyre több magyar család kezdi érteni: mit jelent vegyes lakosságú területen élni, hogy a nyelvcsere révén bizony nekik is van vesztenivalójuk. És hogy műveltség, rátermettség, rafináltság dolgában, megőrizve önazonosságunkat, felvesszük-e a versenyt másokkal?!

Száz év kitartás a Nemzeti.net-en jelent meg,

[kavekkozt]

To examine this question, we tested rhythmical language discrimination in neonates who had been exposed to two rhythmically distinct languages in utero. We presented both filtered English speech (stress timed) and filtered Tagalog (Filipino) speech (syllable timed) to both infants who had heard only English in utero and to bilingual English-Tagalog neonates whose mothers had spoken both languages approximately equally throughout their pregnancy.

Werker, J., 2012. Perceptual foundations of bilingual acquisition in infancy. Annals of the New York Academy of Sciences, 1251(1), pp.50–61.

a beszédtanulás már magzatkorban elkezdődik. (újszülötteket nagyon jól lehet EEG-vel tesztelni, ugyanis általában nincs hajuk és nem mozognak összevissza.)