alatramiothas

[alatramiothas]

Te vagy

Te vagy, ki borult lelkemről elfújja a felhőt, Hogy ott, mint görgeteg fa ágán legyek újra fénycsóva, Mi az egekbe száll és repíti tovább a szélnek, Hogy nekem van ilyen. Van barátnőm, van csajom, S lesz arám, sőt menyasszonyom, Feleségem, sőt gyermekeim anyja... Híresztelni, kikiáltani, Szögre kiakasztva betűzni, Hogy te az enyém vagy és büszke vagyok rád. Nem magamra... Rád! Mert rád, csak büszke lehet az ember, Csak őszinte rajongás, Mi neked jutott.... Szeretlek és ez mindent elmond. Bűn vagy bak mind kiolt. A legfontosabb mit érzek tőled, Hogy te szeretsz engem, és én is téged.

[alatramiothas]

Hajnali vers

Fátyolként hull szememre Hajnalomnak ködös képe. Teliholdat takaró felhő Vonul el a fejem felett. Hideg van. Miért is vagyok ezen meglepődve, Hisz decembernek kéne lennie. Papíron, naptárban az van, Viszont én mégsem érzem. Fáradt vagyok. Mondhatnám, hogy kialudtam magam, De ebben a formában nem lenne igazam. Három óra pihenés Még egy bagolynak is kevés. Talán neked jobb. Remélem, hogy az. Ez lenne a legjobb vigasz, Hogy tán neked lehet jobb A léted, de úgysem az. Mert ébren vagy. Nem álmodsz, nem kergetsz, Nem mosolyogsz, nem pergetsz Jelenleg könyvlapokat, csak elgyengült Kezeden számolgatod a napokat. Mennyi van még? Ezt senki sem tudja. Mégis már mindenki unja. Csak azt sem tudják, hogy mit. Vagy tán keresnek valakit? Egyszerű ez. Vagy csak annak látszik? De lehet, csak az elmém játszik, Mert elviekben egyszerű lenne, Hogy hajnalban az alvás is menne. De nem így van.

[alatramiothas]

Csalódás

Én csak egyetlen hangra vártam, Ott a kakofóniák árnyában. Melyhez éneket is tudtam volna dalolni, De nem is jött el.

Miért nem jött? Zagyva képek mutatják meg? Nem értem én azokat! De elfelejtett bizton... Felültetett...

Bizton csak emlékképem szól így, De, hogy várná egyszerű önképét magasra járatni, Ha nem így...

Összetört szívvel, mind untalanul, hóval befedve, Kinek árnyéka már többé nem lesz, Csak mókásan, hogy legalább evett havat, Mint az életükért harcoló mesterlövészek.

De mégis, én kényelemes karosszékemből nézem végig, Hogyan tűnik el az emberi személy Kivel egyszer én úgy elcsevegtem volna, De ma már ritkább illat, mint dédanyáik pipereszere.

Csodálatos tényleg, eme látvány. Bárki bármit mond, én így tekintek ő rá Az, hogy meg átbaszott? Jelentéktelennek a jelentéktelent magyarázni nulla.

[alatramiothas]

Csak egy napom...

Kinyitnám az ajtót, De az még zárva. A kulcsomat meg persze, Beletörtem a zárba. Fáradtnak tűnök, Vagy tán részegnek, De jobb, ha én csak állok Talán észrevesznek.

Kavarog most minden, Abban a szobában, Sült húst is érzek, De lehet csak a szárnyam. Talán van másik, A lábtörlő alatt. De most a kilincs is, A kezemben ragadt.

Kopogva, kapkodok, És káprázik a szemem, Egyszer csak valaki, Kinyitotta nekem. S kapva az alkalmon, A lábamat bedugom, Csak éppen a jelszót, Már magam sem tudom.